Békés Megyei Népújság, 1979. december (34. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-02 / 282. szám
NÉPÚJSÁG 1979. december 2., vasárnap o A magyar tudomány arcképcsarnokából Bálint Péter akadémikus Koszta Rozália: Apám emlékére Dolgozószobájában fogad. Ha jobban körülnéz az ember, inkább ritkaszép gyűjtésű könyvtárban érzi magát. Csodálkozó tekintetemre nevetve válaszol: no igen, ez dolgozószoba is, meg — szóval az egyetemen belül lakik, szolgálati lakásában. A könyvek egy része már csak itt fér el. Életéről faggatom. 1911- ben született, Budapesten. Apja híres építészmérnök volt, a Külügyminisztérium palotáját is Bálint Zoltán tervezte. Műszaki apa — orvos fia? Honnan az indíttatás? Kiderül: orvos is volt azért a családban, nagybátyja ugyancsak ismert belgyógyász-professzor volt. 1928— 1934 között tanult a Budapesti Tudományegyetem orvoskarán, 1934-ben avatták orvosdoktorrá. És mivel akkoriban a karok és egyetemek nem voltak egymástól annyira elkülönítve, „cselédkönyves orvosként” — ez a mai szigorló évnek felel meg, bölcsészkarra is járt, csak azért, hogy Erdey- Grúz Tibornál is tanulhasson. A szükséges vizsgák letétele után így 1936-ban kéTÉKA Fenákel Judit: Egy bizonyos Remény utca A kötet lényegében Fenákel Judit válogatott novelláit tartalmazza. Könyvkiadási gyakorlatunk szerint ez mindenképpen valamiféle mérföldkövet, vagy ha úgy tetszik: termésbetakarítást jelent egy író életében. Rangot ad, minőséget szavatol, egyben kötelez is. Kijelöli a helyét egy képzeletbeli rangsorban, hierarchiában. Fenákel tudatosan vállaltan vidéki író még a fővárosban is, akkor ennek oka van. Mert a vidéki szót e2 esetben nem a hagyományos jelentésben szeretnék használni. Nem minősítésként, a szó esztétikai értelmében, hanem a novelláinak születését, és témáinak a helyét topográfiaiig kijelölni. Mert hisszük azt, hogy ha egy író túl a tizedik kötetén is ragaszkodik ehhez a világhoz, akkor ez már fontos, mert elkötelezettséget jelent. Tartást, színt, karaktert. Mégsem haszontalan egy kicsit ízlelgetni, elemezni a „vidék” szót. Mit jelentsen ez? Mindenekelőtt valamitől — mondjuk a centrumtól — való távolságot és elhatárolt- ságot. Árnyékban levést, és kiszolgáltatottságot. Ha még egy jelzővel is meg akarjuk ezt toldani, akkor önkéntelenül is a feudális kínálkozik. Mert a centrumtól távolodva elemi erővel érezni kezdjük a gravitációt. Azt, hogy a nyomás mindig lent, a fenéken a legnagyobb. Itt nagyobb a légszomj is, mert itt mindig kevesebb lehetőség kínálkozik arra, hogy az emberek a sorsukon javítsanak. Már az nagy „kaland”, ha néha „felruccannak” a fővárosba. Lényegében erről szól az utolsó, a Nagyváros reggeltől estig című ciklus. Ezek a legkiérleltebb és legkeserűbb írások a kötetben. Az utolsó alatti dátum: (Elmosódott arcok egy régi bíróságról) 1978. Jellemzőnek azért tartjuk, mert már a címével is utal az író indulására (amikor is vidéki újságíró volt), egyben hűségére is ehhez az induláshoz. A vidéki eltéved Pesten, többet gyalogol, mint otthon (Egy gavallér Pesten, Fővárosi ebéd), s végül éhesen, csalódottan tér haza. Nem kapta meg azt, amit várt, amiért elindult, amiért az utazás törődését vállalta. A „hiba” nem a fővárosban van. Fenákel nem adja ilyen olcsón. Ezek a hősök eleve vereségre születtek, bárhol is éljenek. De honnan van bennük ez a sok gátlás, szorongás? Miért nem a legkézenfekvőbb megoldást választják? Tévedés lenne azt hinni, hogy Fenákel miközben részvétet érez irántuk, fel is menti őket. Felmenti és tragikusnak ábrázolja a címadó novella öregasszonyát vagy a Reklamáció megcsúfolt, önérzetében megtiport munkásasszonyát például, de a többinél keményebbre fogja a hangját az irónia. Máskor meg éppen az indulat. Már a korai novellákban is jelentkezik ez. Üdvözlet Altorjáról című írásában például, amely már a címében gunyoros. A fiatal vidéki újságírótól azt várják, hogy hangulatos, szépen legömbölyített riportokat, afféle publicisztikai képeslapokat produkáljon. Amolyan „Vannak még problémák, de jó úton vagyunk a megoldás felé." Ám az ifjú újságíró — a város közvéleményét megborzongató, felzavaró bírósági tárgyaláson — találkozik „a Sorssal”, a vidék igazi arcával. A Földhözragadt történet a hetvenes évekből falusi orvosát azért piszkálják ki az állásából, mert nem „szállt be” a falu vezetőinek az üzletébe. Nem fogadta el a felkínált „selejt hízót”, nem igazolta a revíziótól félő téeszelnök táppénzcsalását. Aki kívül marad az ilyen ügyekben, vagy pláne külön véleménye van, az ellenség. Azt meg kell semmisíteni. Egzisztenciálisan is, morálisan is. Fenákel nem deklarál és nem kommentál — ezt az olvasóra bízza. Fanyar tárgyilagossággal leírja a helyzetet, elmondja a történetet, s furcsamód éppen ettől a szűkszavúságtól lesz ironikus. Ne feledjük azonban, hogy az iróniában mindig van valami fájdalom, megbántottság is bujkál benne. A hölgyek a könyvelésből című novella szereplői a vénlány főnöküktől szenvednek, aki valósággal üldözi őket, ha szülni, egyáltalán házas életet élni mernek. Eszükbe se jut fellázadni, ez ellen, hiába védi őket a családtörvény. A kérdés nem söpörhető le az asztalról — mondván, hogy nincs ilyen főnök, mert sajnos van, és nem is kevés. Fenákel nagyon érzékeny mindenre, ami az emberi méltóságot, önérzetet sérti. Szándékosan hangsúlyozzuk az emberit és nem csupán a nőit — holott csaknem minden írásának nő a főhőse —, mert az író is erre teszi a hangsúlyt. Igaz, a nőt alázza meg a nőgyógyász (Egyedül), mert abortálni mer, de egy másik novellájában (304- es) megírja azt is, hogy lényegében minden beteg kiszolgáltatott és megalázott a jelenlegi kórházi viszonyok- szokások-körülmények szorításában. Az orvos, s egyáltalán a gyógyítási mechanizmus csak esetet lát a betegben, s nem a szenvedő embert, akinek egyénisége és méltósága, önérzete van. Olykor szívszorítóan groteszk is lehet ez a kiszolgáltatottság. Az azóta már rádiójátékként is hallott Tiszta üzlet című novellában például a még meg sem született gyerekre „alkudozik” a házi néni a teherbe esett albérlőjével. Az egyiknek nem várt teher a gyerek (otthagyta a fiúja), míg a másiknak éppen ezt nem adta meg a sors. A szituáció tragikumát éppen az alkudozás torzítja abszurddá, anélkül azonban, hogy feloldaná azt. A 25 novellát, amelyek a születésük időrendjében követik egymást, négy ciklusba tagolta a szerző. Nagyon helyesen tette, hogy feltünteti a megírás dátumát is, mert így az olvasó is nyomon tudja követni a fejlődést. Azt, ahogyan Fenákel novellái egyre távolodva a jelenségszinttől a lényeglátásig, s egyszersmind egyre komo- rabbak és fegyelmezettebbek is lesznek. Érzésünk szerint a szerző pályájának a csúcsai a Lili utazásai, a Dokumentumok V. M.-ről és a tavaly megjelent A negyedik segéd monológja című regények, mégsem állíthatjuk, hogy a novellák csupán „melléktermékek”. Mozaikokként rajzolják ki azt a világot, amelyet a regények nagyobb totalitásigénnyel ábrázolnak. (Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1979.) Horpácsi Sándor mia—fizika szakon bölcsész- doktori oklevelet is szerzett. Tíz évig a pécsi egyetem klinikáján dolgozott, majd 1946—1950 között a fővárosban, az I. számú belklinikán működött, főorvosként. 1950-ben Rusznyák Istvánnak, az Akadémia néhai elnökének javaslatára került az Orvostudományi Egyetem Élettani Intézetének élére. Ezt egy akkor született új koncepciónak köszönhette: a gyakorlatból kerestek vezetőket elméleti tanszékek, intézetek élére. Harminckét éve tanszékvezető egyetemi tanár — orvosok nemzedékei tanultak nála, mondhatni, ma már iskolája van. És ez nem üres kifejezés: a nála vizsgázott medikusokból ma már nyolcon egyetemi tanárok (közülük négyen tanszékvezetők, egyikük akadémikus is), hatan kapták meg a tudományok doktora címet, tízen a kandidátusi fokozatot. Bálint Péter tudományos pályája így alakult: 1952- ben, addigi munkájáért megkapta a kandidátusi címet, és alig három éven belül megszerezte a tudományok doktora fokozatot is: értekezésében a vesefiziológia kérdéseivel foglalkozott. 1970-ben választották az Akadémia levelező, 1976- ban pedig rendes tagjává. Székfoglalóiban is a vese problémáival foglalkozott: a kísérletes akut veseelégtelenség kialakulásának mechanizmusával. Nemcsak a Magyar Urológusok Társaságának alelnöki Szúromi László: Várlak Várlak. Üres éjek magányából visszhangzó lépteimmel, üres vágyak, üres kéjek unalmát megvetően félredobó haraggal, új után sóvárogva és boldogan. Várlak. A tapasztalatlanság kínjától gyötörve, letörve halott virágok szétporladó szárait, sóhajhidam szerteomló roncsai közt vergődve, segélykérőén széttárt karommal, melyet ölelés kéje csábít. Várlak, mert új vagy! Várlak, mert téged kerestelek illúziók szivárványhídjain! Várlak, mert tudom, te is rám vársz, bár talán még nem tudod! Várlak és hívlak, és várlak és újra hívlak, míg eljössz, míg eljöhetsz, Boldogságod, boldogságunk vár rád, ránk vár, s én várlak, várlak tovább! címével ismerték el vese- kutatásait, hanem tagja egy sor külföldi társaságnak, így a francia Société de Nephro- logie-nak is (nephrológia = a vesével foglalkozó tudományág.) Számtalan tudományos közlemény, külföldi előadói meghívás, nyolc könyv mutatja; sokat és eredményesen dolgozik. Ezt államunk több kitüntetéssel ismerte el. Mostanában mit kutat? Természetesen: vesét. Pontosabban: a veseelégtelenség és a vérkeringés kapcsolatát. A vese tudniillik rendkívül sok vérrel „gazdálkodik” — a szervezetben keringő teljes mennyiség közel 20 százalékával. (Közben a vese súlya az átlagos emberi testnek alig egy százaléka!) Ebből az egyötödnyi mennyiségű vérből az emberi vese naponta átlagosan 180 liternyi szűrletet választ ki — természetesen folyamatosan —, de e szűrlet 99 százalékát visszanyeri a szervezetnek,, miközben napi egy-másfél liternyi vizeletet termel. Gyermekei közül egyik orvos lett, a másik közismert ember: Bálint András, a sikeres fiatal színművész. A professzor hatvannyolc éves. De jóval kevesebbnek látszik. Ennek viszont a rendszeres sport a titka: ötven évig vívott, karddal, tőrrel egyaránt — de mindig szigorúan amatőr alapon. Teniszezett is, úszni most is rendszeresen eljár. Végül egy sajátos hobbijáról mesél: tanár nélkül tanul nyelveket. Angolul, franciául, németül, oroszul, olaszul előadói szinten beszél, de tud spanyolul, és szerb-horvát nyelven is. Orvosprofesszor, bölcsész- doktor, amatőr sportoló, nyelvész — egyszóval sokoldalú, teljes ember. Amilyennek a kutatónak lennie kell. Sz. J. I. Képeink Ez alkalommal Koszta Rozália festőművész néhány grafikáját, tanulmányát mutatjuk be. A művész 1925-ben, Gyulán született. Főiskolai tanulmányait Budapesten és Leningrádban végezte. 1957 óta rendszeresen részt vesz a megyei és az országos csoportkiállításokon, tárlatokon. Műveiből több egyéni kiállítást is rendeztek, így szülővárosában és jelenlegi lakhelyén, Gyulán, valamint Budapesten, Szegeden, Gödöllőn, Hódmezővásárhelyen, megyénk több településén. 1963-ban a Békés megyei Munkácsy-emlék- éremmel, 1970-ben a Koszta József-plakettel ismerték el munkásságát. 1971-ben és 1977-ben a Szocialista Kultúráért kitüntetést kapta. A Kohán Műhely egyik aktív, vezető egyénisége. r/1t ’ütf, - /9ffj Koszta Rozália: Kohán emlékére (I966—1976)
