Békés Megyei Népújság, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-03 / 258. szám
1979. november 3., szombat NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT SPORT R labdarúgó NB l-ben: Bcs. Előre Spartacus—Ú. Dózsa A magyar labdarúgósport az utóbbi évek fokozatos hanyatlása után a mélyponthoz érkezett. A hazai bajnokság színvonala már régen nem felel meg a követelményeknek, a válogatott és kupacsapatok szereplése pedig évről évre elkeserítőbb. Ez évben különösen válogatott együtteseink játszanak immár sorozatban rosszul, s ezért a nemzetközi szakvélemény a magyar futballt sajnos ma általában csak az európai mezőny hátsó régióiba sorolja. A sportág híveinek figyelme ma délután újra az NB I-es bajnokság fordulója felé irányul. Az együttesek újra „élesben”, bajnoki pontokért küzdenek. A forduló párosítása a következő: Diósgyőri VTK—Bp. Honvéd 13.00, Tatabányai Bányász— Vasas 13.00, Salgótarjáni TC —Debreceni MVSC 13.00, Pécsi MSC—Rába ETO 13.00, MTK-VM—Volán SC 13.00, Ferencváros—Székesfehérvári MÁV Előre 13.00, Videoton—Pécsi VSK 15.00, Dunaújvárosi Kohász—Zalaegerszegi TE 13.00, Bcs. Előre Spartacus—Ú. Dózsa 13.00. A Bcs. Előre Spartacus az idény 11. fordulójában Dunaújvárosban 3—0-ás vereséget szenvedett. Kemény, sportszerű mérkőzésen dőlt el a két pont sorsa. A lilafehéreknél újra a helyzetkihasználás terén mutatkoztak hiányosságok. A mérkőzést tudósító rádióriporter szerint is a békéscsabaiak, Budavárival az élen, több gólhelyzetet hagytak kihasználatlanul. A dunaújvárosi mérkőzés óta a csabaiak Jugoszláviában, Kikindán léptek pályára, ahol a helyi II. ligás együttessel 1—1-es eredményt értek el. A sérültek, Láza, Zsíros és Ravasz teljesen rendbe jöttek, teljes intenzitással végezték az edzésmunkát. A játékmester, Pásztor József állapota is szépen javul. Ha semmi nem jön közbe, akkor a következő fordulóban a Ferencváros ellen, már pályára is lép. Baran József több orvosi vizsgálaton vett részt, melyeken megállapították, hogy porcleválása van, s így meg kell műteni (a DVTK ellen sérült meg). Győrfi Balázs is egészséges, ő a Dózsa ellen a tartalékcsapatban már pályára is lép. Lipták Jugoszláviában húzódást szenvedett, így harcképtelen. Újság még a klubnál, hogy Hódi András leszerelt, edzésbe állt, de mivel több mint kéthónapos kihagyása volt, van pótolnivalója. A Kórház utcában délután a szebb időket megélt, többszörös bajnok Ű. Dózsa lesz a lila-fehérek ellenfele. Erre is régen volt példa, hogy 11 forduló után az újpestiek a békéscsabaiak mögött foglaljanak helyet a bajnoki . tabellán. Az is igaz, hogy a csabaiaknak bajnoki mérkőzésen még nem sikerült nyerniük a mai ellenféllel szemben. A békéscsabaiak mérlege a következő: Újpesten B.-csabán 1914/75 1—0 0—2 1975/76 2—1 í—i 1976/77 6—1 2—2 1977/78 6—1 1—4 1978/79 3—1 2—2 A gólkülönbség 29—10 az Ü. Dózsa javára. Ondrik István vezető edző elmondta, hogy a rendelkezésre álló hosszabb szünetet sikerült hasznosan kihasználni. Nem téveszti meg a csapatot a lila-fehérek tabellán elfoglalt helyezése. Legutóbb Zalaegerszegen igen harcosan és jól játszottak, csak Bolemányi bravúros védéseinek köszönhető az, hogy a ZTE mindkét bajnoki pontot otthon tudta tartani. Az is igaz, hogy Fekete — aki Békéscsabán mindig eredményes szokott lenni — a két sárga lap miatt kimarad, s ez biztos gondot jelent a támadósor ösz- szeállításánál. De aki helyettesíti, minden bizonnyal kettős akarással fog játszani. Elmondta a szakvezető, hogy mindenféleképpen folytatni szeretnék a hazai jó szereplést. Bízik abban, hogy ezért minden labdarúgó megtesz mindent. Elképzelhető, hogy ismét egy fiatal labdarúgó, a többszörös ifjúsági válogatott Kurucz Ádám is pályára lép, aki ma délután kispados lesz. A békéscsabaiak összeállítása a következő: Tasnádi — Királyvári, Kerekes A., Zsömbörgi, Láza (Zsíros) — Kőhalmi, Tisza, Csepregi — Ravasz, Vágási, Budavári. Csere: Hanyecz, Magyar, Kurucz. * * * Az NB I-es találkozó előtt 9.30 órakor a békéscsabai öregfiúk labdarúgó-együttese a hasonló korú szegedi válogatottal mérkőzik. A békéscsabai együttesben pályára lép Andó, Tóth, Kvasz, Dobó, Frankó, dr. Galli, Farkas, Lengyel, Moós, Schneider, Csulik, Jankulár, Dávid, Hankó, Bódi, Batke. A szegedi csapatban látható lesz dr. Mészáros, Kővári, dr. Polyvás, Hajós, dr. Reményi, Portörő, Mészár, dr. Jáger, Vörös és dr. Vass. Hankó György Valóban üreg-e a „vendég”?.. Kalocsai Géza dr.-ral, az Újpesti Dózsa 60-as években volt edzőjével először a vereséggel végződött lengyel— magyar olimpiai selejtezőről beszélgettünk. (Kalocsai Gézát annak idején, érettségije után, Beregszászból vitte el Európa 20-as 30-as évekbeli egyik legjobb csapata, a Prágai Spárta. A higanymozgású szélső a híres együttes színeiben sokszor húzhatta magára a csehszlovák válogatott mezt. Játszott Francia- ország többszörös bajnokcsapatában, az FC Lille-ben, aztán hazajövetele után a Ferencvárosban stb ...) Volt edzője a Videotonnak, az MTK-nak, az Ú. Dózsának. Legutóbb az MLSZ megbízásából a lengyel—csehszlovák találkozó magyar megfigyelője volt. — Egyet mondhatok: a lengyel csapat a csehszlovákok ellen ugyanúgy játszott, mint ellenünk. A csehszlovákok ellen 0—1 helyett akár több góllal is győzhetett volna, de a lengyelek hihetetlenül nagy hibaszázalékkal lőttek kapura ... Kalocsai dr. gyakori látogatója volt csapata mérkőzéseinek Újpesten. — Nehéz helyzetben vannak a lila-fehérek — folytatta... — Csak most látszik, hogy Törőcsik kiesése egyszerűen pótolhatatlan veszteséget jelent. Nemcsak azért, mert ő nem játszhat, de azért is, mert Fazekas és Fekete nélküle megközelíteni sem tudja régebbi játékát. No, meg azt sem szabad elfelejteni, hogy múlik az idő... Lassan eljár Fazekas, Dunai és még más játékosok felett is. Békéscsabán az Újpesti Dózsa Törőcsik és Fekete nélkül is bizonyíthatja, hogy nem is olyan öreg labdarúgócsapata. — Sérültjeink közül Kolár és Sarlós rendbe jött, Kardos azonban, aki a prágai BEK-mérkőzésen tokszalagszakadást szenvedett, még sérült —, közölte Várhidi Pál vezető edző. — Sokkal nagyobb probléma most az, hogy Fekete már két sárgát szedett össze, s így nem játszhat... Kiss lesz a helyettese, mellette Nagy játszik majd. Ezúttal tehát nemcsak Törőcsik, hanem az ezüstcipős Fekete is hiányzik tavalyi sikeres csapatunkból. Mit tagadjam, elégedett lennék, ha Békéscsabán egy pontot szereznénk. Az Ü. Dózsa sokszoros bajnokcsapata a 11. forduló után 9 ponttal 21—26-Os negatív gólkülönbséggel a 14. helyen áll. Ilyen még aligha volt az elmúlt 40—50 évben. Annyi pontot szerzett mint az újonc Volán SC. Eddigi teljesítménye alig valamivel több, mint 40 százalék. A négy legtöbb vereséget szenvedett csapat egyike. Az edző a következő Ö6Z- szeállítást tervezi a Békéscsaba ellen: Rothermel — Viczkó, Dunai, Sarlós, Tóth J. — Kolár, Jurácsik, Tóth A. — Fazekas, Kiss, Nagy. Nagy József SPORTMŰSOR SZOMBAT Kosárlabda. NB n. Férfi. Alföldi Olajbányász—Mezőberényi Spartacus, Szolnok, városi sportcsarnok, 18.00. Labdarúgás. NB I. Békéscsabai Előre Spartacus—Ojpestl Dózsa, Békéscsaba, Kórház utcai sporttelep, 13.00, Bártfai (Pádár, Mohácsi). NB I. tartalékcsoport. Békéscsabai Előre Spartacus— Ojpestl Dózsa, Békéscsaba, Kórház utcai sporttelep, 11.00, Tom- bor. Békéscsabai öregfiúk—Szegedi öregűúk, barátságos labdarúgó-mérkőzés, Békéscsaba, Kórház utcai sporttelep, 9.30. VASÁRNAP Asztalitenisz. Serdülő fiú és leány csapatbajnokság döntője. Békéscsaba, Rózsa F. Gimnázium tornaterme, 9.00. Atlétika, városi korcsoportos futóverseny, Békéscsaba, repülőtér, 9.30. A résztvevőket autóbuszok száUítják ki a viadal színhelyére. Indulási időpontok: Dózsa György és Csányi utca sarkától, 8.15, 9.15 és 10.30-kor. Az iskolacentrumból 8.35 és 9.50- kor indulnak a járművek, őszi futónap. Orosháza, OMTK sporttelepe, 9.00. Kosárlabda. NB n. Nők. Békési ÁFÉSZ—Olefin SC, Békés, Szántó A. u., 9.30. Röplabda. NB n. Nők. Békéscsabai Előre Spartacus—Tatabányai Petőfi, Békéscsaba, Bartók B. u., 15.30. Teke. NB I. Női. Békéscsabai Előre Spartacus—Bp. Postás SE, Békéscsaba, Bartók B. úti tekepálya, 11.00. Labdarúgás. NB n. Balassagyarmati SE—Orosházi MTK, Balassagyarmat, 13.00, Pálvölgyi, Szarvasi FSSC—Olefin SC, Szarvas, 13.00, Tóth L., Ózdi Kohász-Gyulai SE, Ózd, 13.00, Dudás, Békéscsabai TASK—H. Szabó L. SE, Békéscsaba, Bessenyei, u. sporttelep, 13.00, Geiger. Megyei bajnokság. I. osztály, (kezdési időpontok: serdülők 9.30, Ifjúságiak 11.00, felnőttek 13.00) Füzesgyarmat—Medgyesbodzás (jv.: Szolnok megyéből), Nagyszénás-Gádoros (jv.: Csongrád megyéből), Medgyesegyháza— Sarkad, Bogyó I., Endrőd—Békés, Szekeres I., Tótkomlós—H. Szalvai, Szeles I., Battonya—Mezőhegyes, Laczkó F., Gerendás —Szeghalom, Gróza M., Mezőbe- rény—Békésszentandrás, Németh L., Kondoros—Gyoma, Jagos. II. osztály. Dombegyház—Kétsop- rony, Szívós, Újkígyós—Bcs. MÁV, Roxin, Kamut—Murony, Aldorfai, Kevermes—Elek, Me- dovarszki A., Határőr Dózsa— Kunágota, 10.00, Flender, Gyulai Köröstáj—Gyulavári, Hajdú I., Kétegyháza—Doboz, Araczki, Me- zőkovácsháza—Magyarbánh. ifj. Hodroga. Elkészült a kézllabda-osztályzék csoportbeosztása Mint már arról korábban beszámoltunk, a megyei I. osztályú kézilabda-bajnokság A csoportjában a férfiaknál a Békési Egyetértés Spartacus, a nőknél a Szeghalmi KSE gárdája végzett az első helyen, így ők képviselik megyénket az NB II- be jutásért az osztályozókon. A Magyar Kézilabda Szövetség elkészítette az osztályozok csoportbeosztását. Sorsoltak az időpontokat illetően is. A mérkőzéseket a férfiaknál és a nőknél egyaránt Tatán, az edzőtábor csarnokában rendezik. kosArlübdb Karcagi SZSE—Békési ÁFÉSZ 82:76 (32:34). NB H. F. Karcag V: Geng, Harsányi. Békés: Kovács (16), Domokos (14), Mo- gyoróssy (9), Fazekas (8), Tóth (7) . Csere: Ladányi 6), zima (4), Czina (2), Ivicsics (10), Csabai. Edző: Békési Mihály. Hideg időben, alacsony színvonalú mérkőzésen gyenge játékvezetés mellett hosszabbítás után szenvedtek vereséget a békésiek. Mezőberényi ÁFÉSZ—Debreceni MVSC 55:41 (35:21). NB H. Női. Debrecen. V: Dobronyi. ÁFÉSZ: Braun (12), HEGEDUS- NE (9), Bőtsch (6), Csemé (10), rvANYINÉ (18). Csere: Kun, Ignác, Brezsnyik, Berg. Edző; Iványi László. Kitűnő védekezésével újabb értékes győzelmet szerzett a mezőberényi csapat. Szegedi Postás—Mezőberényi Spartacus 66:46 (30:24). NB H. Férfi. Mezőberény. V: Józsa, Molnár. Spartacus: Hoffmann (14), Szugyiczki (2), Szilágyi (8), Hajkó (6), Iványi (10). Csere: Tánczos (6), Csengeti, KálaziA., Filozóf, Májer. Edző: Tánczos Imre. A gyenge napot kifogó Spartacusnak semmi esélye nem volt a győzelemre. Szarvasi FSSC—Eger SE 70:62 (41:30). NB n. Női. Szarvas. V: Csuta, Perjés!. Szarvas: Franki) K. (18), Pusztai (14), Balázs (9), Dombóvári (5), Borgulya (6). Csere: Lestyán (9), Honti (4), Ökrös (3), Csaba (2), Frankó A. .Edző.: Szirony Pál. A jó erőben levő szarvasiak a sok cserével is biztosan győztek a n. félidőre feljavult vendégek eUen. Alföldi Olajbányász—Szarvasi FSSC 113:78 (45:32). NB H. Férfi. Szarvas. V: Perjés!, Csuta. FSSC: Orosz (24), Szalontai (10), Péter (2), Tihanyi (12), Hideg (2). Csere: Kulti (11), Szabó (8) , Sulymosi (4), Bakos (3), Farkas (2). Edző: Szirony Pál. Az eredmény nem tükrözi híven a játék képét. A nagyarányú vereség ellenére is helytálltak a hazaiak, a jobb képességű szolnokiak eUen. □ □ Szarvason ünnepi nemzetközi kosárlabdatomát rendeznek november 6—7-én. A férfi-női viadalon a házigazda szarvasiak mellett részt vesz a bolgár Szi- lisztra, a lengyel Wroclaw, a csehszlovák Nyitra és Poprád férfi, női együttese. LDBDflRÚGDS Góllövőlista A megyei I. osztályú labdarúgó (bajnokság góllövőlistájának élmezőnye az eddig lejátszott 13 forduló után. 14 gólos: ökrös (Mezőberény), 11 gólos: Szabó (Medgyesegyháza. 8 gólos: Pataki, Kerepeczki (mindkettő Békés), Zahorecz (Nagyszénás), Szombati (Szeghalom), Kvasz- novszki (Tótkomlós). 7 gólos: Kiss (Sarkad), Máté (Gyoma). 6 gólos: Pelyva (Endrőd). Kvasznovszki (Tótkomlós) és Szabó (Medgyesegyháza) felzárkózott az élmezőnyhöz, az utolsó két fordulóban rúgott 5—5 góljával. Csapataink a következő csoportban szerepelnek. Nők: november 8—9.: Szeghalmi KSE, Martonvásár, ÁFOR (Budapest), Magyar Pamut. Férfiak: november 14—15.: Békési Egyetértés Spartacus, Csepeli Papír (Bp. I. o. bajnoka), Lőrinci Fonó, Budapesti HTGV. Mindkét csoportban az első két helyezett kezdheti a jövő idényt magasabb osztályban, az NB II-ben. Bízunk abban, hogy megyénk bajnokai helytállnak az osz- tályzók küzdelemsorozatán, és így a jövő évben Békés megyében több NB-s csapat kezdheti meg pontvadászatát. MIT HOZ Á F 0 R D U L 9 0 7 ■ Ezúttal lapunk kondorosi sporttudósítóját mutatjuk be, Sztvorecz Jánost (képünkön). — 37 évvel ezelőtt, 1942- ben kezdtem sportpályafutásomat a KOTE-ban. Középhátvédet játszottam 1948-ig. Ekkor Szekszárdra kerültem, és 1951-ben az ottani Dózsában megnyertük a megyei 1. osztályú bajnokságot. Legnagyobb bánatomra az osztá- lyozón nem sikerült túljutni, mindössze rosszabb gólarányunknak „köszönhettük”, hogy nem lettünk NB llesek. 1953-ig játszottam Szekszárdon, amikor súlyos sérülést szenvedtem, meg kellett operálni a lobomat, de ’ sajnos többet labdába már nem rúghattam. Az 1960-as évek elején kerültem újra haza Kondorosra. Persze, hogy nem tudtam véglegesen elszakadni a labdarúgástól, társadalmi munkát vállaltam a szakosztálynál. 1972-ben szertárosi állást kínáltak fel, amit elfogadtam, azóta itt javítgatom a csukákat, labdákat. Négy éve tudósítom a Békés megyei Népújságot csapatunk eredményeiről. Sajnos az eddigi szezonban nem sok jót tudtam írni, elég gyengén szerepelnek a fiúk. De úgy vagyok, mint az egyszeri ember, aki akkor örült, amikor bajban volt, mert azzal biztatta magát, hogy ezután már csak jobb jöhet. Tippjeim a fordulóra. NB II. Balassagyarmati SE— Orosházi MTK 1, x, Szarvasi FSSC—Olefin SC 1, Ózdi Kohász—Gyulai SE 2, Bcs. TASK—Honvéd Szabó L. SE 1. Megyei 1. osztály. Füzesgyarmat—Medgyesbodzás x, 2, Nagyszénás—Gádoros 1, Medgyesegyháza—Sarkad 1, Endrőd—Békés 2, Tótkomlós —Bcs. Szalvai 1, Battonya— Mezőhegyes 2, Gerendás— Szeghalom 2, Mezőberény— Békésszentandrás 1, Kondoros—Gyoma 1. RIO DE JANEIRO Megtörtént a nagy meglepetés! Brazillá Labdarúgó válogatottja az Amerika Kupa elődöntőjének visszavágóján 2:2 (1:1) eredményt ért el Paraguay-jal szemben, így nem került a döntőbe. A finálét Paraguay játssza majd Chilével, mivel az első mérkőzést 2 :l-re nyerték. A brazilok kiesése az Amerika Kupából valószínűleg azt jelenti, hogy Claudio Choutinho szövetségi kapitánynak távoznia kell tisztségéből. TELEViZIÓ- ÉS RÁDIÓMŰSOR TELEVÍZIÓ BUDAPEST: I. műsor: 8.05 Tévétoma. (sz.) (ism.) 8.10 Mese, mese, mátka. . . (sz.) 10.25 „Eletet az éveknek.” (ism.) 10.55 Üj ritmus. Amerikai film. 12.25 Játék a betűkkel, (ism.) 13.30 Nagy amerikai burleszkek. 13.45 Anna hercegnő gyűrűje. Lengyel ifjúsági játékfilm. (sz.) 15.25 Csata fekete-fehérben. 15.45 Vakon követnek, (sz.) 16.10 Hírek. 16.15 ősz a földeken. 16.45 Főzőcske — de okosan. (ism.) 17.25 ,,A Bánki.” 18.00 Hires magyar könyvtárak. A zirci Reguly Antal Könyvtár. 18.55 Egymillió fontos hangjegy, (sz.) 19.10 Esti mese. (sz.) 19.20 Tévétoma. (sz.) 19.30 Tv-híradó. (sz.) 20.00 Az örökös. Francia film. (sz.) 21.45 Napraforgó, (sz.) A Neo- ton familia műsora. 22.10 Mai témák — külföldi tévéjáték-műhelyekből. A televízió. Spanyol film. (sz.) 23.15 Tv-híradó — 3. (sz.) n. műsor: 18.25 Lacika, (ism.) 19.30 Tv-híradó. (sz.) 20.00 Színház a tévében. 20.20 Gyárfás Miklós egyfelvonásosai. 21.40 Tv- hínadó — 2. (sz.) 22.00 Körforgás. Csehszlovák rajzfilm. 22.10 Az Amerika együttes műsora, (sz.) BUKAREST: 7.30 Iskolatévé. 9.20 Óvodások műsora. 9.30 Folytatásos film. Mogador lakód. Ismétlés. 10.25 Zene és reklám. 10.35 VIII. Henrik élete című angol film ismétlése. 12.00 A-tól ... a végtelenig. 17.30 1979. október. A hó legfontosabb bélés külpolitikai eseményei. 17.50 Esti mese. 18.00 Tv-híradó. 19.05 Tv-enciiklopédia. 19.35 Folytatásos film. Dallas. Az Ewing olaj- társaság. 11. rész. 20.25 Román dalok. 20.40 Tv-híradó. BELGRAD: I. műsor: 13.25 Labdarúgás: Napredak—Dinam 6 (közv.) 15.20 Fenntartott idő. 17.00 Hét tv-nap. 17.45 Arany- csalogány — gyermekdal-fesztivál. 18.45 Tv-kabaré. 19.15 Rajzfilm. 20.00 Katarina Paradlkova szerelme — csehszlovák film. 21.35 Szombat este. H. műsor: 16.15 Hét tv-nap. 16.50 Varazdin: Balkáni kézilabda-bajnokság : Jugoszlávia—Bulgária. 18.15 Zöld kabaré. 18.45 Gyere, barátkozzunk. 19.55 Divat az önök számára. (Riport.) 20.00 A konzul — opera. 21.05 Huszonnégy óra. 21.15 Tv-tárca. 21.45 Életrajzok: Émile Zola. 22.35 Sportszombat. KOSSUTH RADIO Állandó műsor: (hétköznap) 4.25— 7.59 Reggeli zanés műsor. (Közben: 4.41 és 6.45 Szót kérek! 5.20 Tudósítói jelentések. 5.40 Falurádió. 6.20 és 7.20 Reklám. 7.29 Körzeti Időjárás. 7.30 Reggeli párbeszéd.) — 8.05 Műsorismertetés, utána: A mai nap kulturális programjából (vasárnap 6.45-kor) — 12.00 Déli Krónika. (Utána hétfőtől péntekig: Ki nyer ma?) — 18.13 Hol volt, hol nem volt — 18.30 Esti Magazin. Hírek, Időjárásjelentés: 4.30-tól 7-ig félóránként, majd 8.00, 10.00, 12.00, 15.00, 17.00, 18.30 , 22.00, 24.00 (szombaton éjjel 1.00- kor is). Vasárnap: 6.00, majd 8.00- tól ua. mint hétköznap. 8.30 Lányok, asszonyok. 8.55 Operettrészletek. 9.30 „Vár egy új világ ...” 10.05 Verbunkosok, katonadalok. 10.34 Találkozásaim nagy énekesekkel az Operaház utóbbi fél évszázadából. 11.15 Rádiószínház. Temetői járat. 12.30 Magyarán szólva ... (ism.) 12.45 Szőnyi Erzsébet kórusműveiből. 13.00 Két arckép a sport világából. Maracskó és Kanosai. 14.00 Igényesek igénytelensége. 14.10 Népdalok. 14.30 Valutaforrás-e a juhászat? 15.05 Üj zenei újság. 16.00 168 óra. 17.30 Hayd-művek. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.45 Szovjet hangjátékok szemléje. Ház a kanyarban. 19.30 Töltsön egy órát kedvenceivel! 20.30 Brahms: F-dúr szonáta. 21.00 Árnyak és rejtélyek, (ism.) A gavallér vendég. 22.15 Zenekari muzsika. 0.10 Melódiakoktél. PETŐFI RADIO Állandó műsor: (hétköznap) 4.25— 7.59 Reggeli zenés műsor. (Közben: 5.55 és 6.55 Torna, 6.49 Könyvajánlat, 7.35 Körzeti idő- járásjelentés) — 10.50 Torna — 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. Hírek, időjárásjelentés: 4.30- tól 8.30-ig félóránként, majd 10.30-tól 20.30-ig kétóránként, ezután 23.00 és 24.00. Vasárnap: 8.00, 10.30, 14.30, majd ua. mint hétköznap. 8.05 Lírai dalok. 8.20 Eurostra- téglai lecke kezdőknek és haladóknak. (ism.) 8.33 Népszerű muzsika — világhírű előadók. 9.45 Válaszolunk hallgatóinknak. 10.00 Szombat délelőtt. 12.00 Harminc perc rock. 12.33 Jó ebédhez szól a nóta. (ism.) 13.30 Színészek operett- és daljátékfelvételeiből. 14.00 Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 15.00 Orvosi tanácsok, (ism.) 15.05 Fúvószene. 15.38 Repülő paripák. Mesejáték. 16.33 Pophullám. 17.30 Dráma vagy agresz- szivitás? 17.55 Filmzene. 18.33 Barátság slágerexpressz. 19.03 Népdalok. 19.42 Reggelre felébredtek. (ism.) 20.38 Híres sanzonok magyar előadásban. 21.10 Szimfonikus könnyűzene. 22.00 Operettrészletek. 23.10 Sláger- múzeum. (ism.) SZOLNOKI STÜDIÖ: 17.00 Rá- dióvíkend. Szerkesztő: Kutas János. (A tartalomból: Hírek. — Szerkesztik az új szolnoki Skála Aruház építői és jövendő dolgozói. — Közben: Előadók ABC- ben. — 18.00 A nap hírei, eseményei. — Programajánlat. — Sport. 18.25—18.30 Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Rocskár János. Szerkesztőség: Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Árpást Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetői díj egy hónapra 30 forint. Dürer Nyomda, Békéscsaba, Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Igazgató: Háromszéki Pál INDEX: 25054 ISSN 0133—0055