Békés Megyei Népújság, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-10 / 263. szám

o 1979. november 10., szombat A Televízióból jelentjük Végjáték a Du mentén Rádiós vetélkedő előtt... Szakkör a Gyulai Kötőipari Vállalatnál Bokor Péter rendező a Szá­zadunk történelme sorozat újabb felvonásait forgatja, Végjáték a Duna mentén címmel. — Az újabb három rész a háború utolsó periódusával foglalkozik — mondja a ren­dező. — Ez az időszak már Magyarországot is hadszín­térré változtatja, igazán be­lekeveredtünk a háborúba. — A három filmrész kö­zül az elsőben az 1944-es március 19-ei eseményeket értékeljük, a német meg­szállást követő eseményeket. Sorsdöntő időszakról van szó, ezért részletes feldolgo­zásra készülünk. A filmezést hároméves előkészület előzte meg: az archív anyagok fel­kutatása és nagy számú in­terjú készítése. — Milyen archívumokban keresgéltek ? — Az archív anyagok egy része a Magyar Filmtudomá­nyi Intézetből került ki. Je­lentős mennyiséget szerez­tünk meg külföldről is, az NDK Állami Filmarchívumá­ból. A korabeli német hadi- tudósítók, operatőrök sűrűn forgattak a Magyarország te­rületén folyt harcokról, de bemutatásukra már nem ke­rült sor. A bábelsebergi ar­chívumban sok érintetlen, vágátlan filmanyag között válogathattunk. A pozsonyi filmarchívumból is kaptunk anyagot a szlovák nemzeti felkelésről, amely szorosan összefüggött a nálunk végbe­ment eseményekkel. Befutott már néhány tekercs film a Szovjet Állami Filmarchí­vumból is, és még várunk is vagy tízezer méternyi anya­got az 1944-es hadiesemé­nyekről, amelyeket a szov­jet filmoperatőrök örökítet­tek meg. Végül válogattunk a nagy nyugati archívumok­ban is, bár ezekben borsos árakat kémek minden mé­ter anyagért. — Az interjúkat kikkel ké­szítették ? — Érdekesek voltak szá­munkra például azok a né­met tábornokok, akik ebben az említett időszakban kap­csolatban álltak Magyaror­szággal, vagy éppen itt tel­jesítettek szolgálatot. A ve­lük kívánt találkozásokat hosszas levelezés előzte meg. Walter Wenck tábornok, aki a német vezérkari főnök he­lyettese volt, annak idején Pesten járt a nyilas puccs előkészítésének megbeszélé­sére. Hajlandónak mutatko­zott egy eszmecserére, még sem volt ott a megbeszélt időpontban, meggondolta ma­gát. Speer, a hajdani náci miniszter viszont készsége­sen fogadott bennünket, ugyanúgy az államtitkára, Kehrl is, aki azonban már előre elkérte kérdéseinket. Fogadott bennünket az Ausztriában élő Lengyel Bé­la altábornagy is, aki arról adott izgalmas felvilágosítást, hogy milyen katonai eszkö­zök álltak rendelkezésükre a németek elleni esetleges el­Versmondóstúdió a Megyei Művelődési Központban Régebbi kezdeményezés éled újjá a napokban Békés­csabán, a Megyei Művelődé­si Központban. Megyénk amtőr versmondóit, irodalmi színpadosait szeretnék segí­teni, tanítani egy versmon­dóstúdió keretében. Havonta egy alkalommal találkoznak majd a stúdió tagjai, s együttlétük során műhely­munkajelleggel beszédtech­nikai előadásokat hallgat­nak, irodalmi szövegeket ér­telmeznek, versmondógya­korlaton vesznek részt. A megye amtőr versmon­dóit két hivatásos művész; Mezei Annamária és Len­gyel István, a Jókai Szín­ház tagjai tanítják. Az első foglalkozás november 10-én, szombaton délután 3 órától lesz. lenállás során. A Gestapo pesti részlegének parancsno­ka (ma Münchenben él) is kötélnek állt, bár minden fe­lelősséget elhárított magáról. Megszólaltattuk az Eichman kommandó egyik Novák ne­vű emberét is, valamint az SS Biztonsági Szolgálatának magyar felderítésekkel is fog­lalkozó referensét, Höttl dok­tort. — És á másik oldalról? — A szovjet történészek segítségével a Szovjetunió­ban is megkerestünk néhány olyan tisztet, akik az ukrán front egykori parancsnokai­nak közelében harcoltak, és értékes tájékoztatást kap­tunk tőlük. — Kikkel találkozott még, a régi rend képviselői kö­zül? — Nagyon sok emberrel, azokkal, akik még élnek. Így ifjú Horthy Miklóssal is, ő azonban elzárkózott kame­ránk elől. Aggteleki Béla al­tábornaggyal, a Budapesti Hadtestparancsnokság egyko­ri parancsnokával, aki ko­molyan vette a németekkel való szembefordulást, és ezért rögtön letartóztatták, beszél­getésünk óta meghalt. Talál­koztam Fiala Ferenccel, a nyilas lapok egyik főszer­kesztőjével is. Sokan voltak. Kétszázötven interjút készí­tettem Molnár Miklós ope­ratőr társammal. Nagyon nagy munka volt. — Mi következik most? — A műtermi felvételek játékfilmes módszerrel, szí­nészekkel. Egy sor olyan ese­ménynek a rekonstruálása, amelyekről legfeljebb jegy­zőkönyvek maradtak ránk, vagy a részvevők visszaem­lékezései. * Szémann Béla Dr. Sümeghy Csaba, a Gyulai Kötőipari Vállalat igazgatója még rágyújt egy cigarettára, úgy kezdi a visz- szaemlékezést. — Néhány éve felkerestek minket a helyi, 3-as számú iskola őrsei. A gyerekek vál­lalatunk történetére voltak kíváncsiak. Így kezdődött... Aztán jöttek később is, de akkor már segíteni. Fonalat válogattak és más munkát is megcsináltak, mindent amelyhez nem kellenek gé­pek. Ez volt a kötő-hurkoló szakkör csírája. — Azóta üzemünk a né­gyes iskola diákjaival is fel­vette a kapcsolatot, s ter­vezzük, hogy a jövőben az egyes és a kettes számú ál­talános iskola felső tagoza­tosait is meghívjuk a szak­kör tagjai közé. — A gyerekeknek élményt, s egyben gazdag ismeretet is szeretnénk nyújtani. A fog­lalkozások tematikája az ipa- ritanuló-képzés és szakkör közötti átmenet. Megismerik a fonalakat, s feldolgozásu­kat, a kötésmintákat és a konfekciós munkákat egy­aránt. Mindezek mellett kis ízelítőt kapnak még a divat- és modelltervezésből is. Az idén negyvenen jelent­keztek a szakkörbe, ebből huszonnyolcán most is szor­galmasan eljárnak a foglal­kozásokra. — Sokan kicsik voltak még. A jövőben két szakkört indítunk majd, külön 5—6. és külön 7. és 8. osztályosok­nak. A nagyobbaknak, ha ezt a szakmát választják, köny­nyebb lesz majd a tanulás, mert hiszen azzal az alig titkolt szándékkal adunk he­lyet a szakkörnek, hogy munkás- és műszaki után­pótlásunkat, amely jelenleg igen nagy gondot okoz, így biztosítjuk majd a jövőben. A vállalat dolgozói szeretet­tel fogadták a gyerekeket — nagyrészt nők dolgoznak ná­Dr. Sümeghy Csaba, a vál­lalat igazgatója lünk —, „de kedvesek”, „de aranyosak” — mondják rá­juk. November 21-én a Magyar Rádió készít felvételt az üze­mi szakkörrel. A gyerekek nagy lelkesedéssel készülnek, kis csoportokban vetélked­nek majd egymással „A fo­naltól a pulóverig” címmel. Mint a cím is jelzi, az egész munkafolyamatot kell ismer­niük ahhoz, hogy ország-vi­lág előtt nehogy szégyent valljanak. Most a heti egy alkalom helyett kétszer, hét­főn és csütörtökön jönnek össze, így biztos nem lesz híja a felkészülésnek ... & öten ülik körül az asz­talt: Gulyás Laci, Biró Krisz­tina, Nagy Róza, Kneifel Évi és Huszár Marianna. Mindannyian a kötő-hurkoló szakkör tagjai. Kriszti már a múlt évben is járt a válla­latnál. — Az itt dolgozó nénik az őrsünket patronálták. Körül­nézhettünk náluk, meg segí­tettünk is ... Az idén aztán, mikor hallottam, hogy van ilyen szakkör, gyorsan je­lentkeztem. Laci az első találkozóra emlékezik legszívesebben. Akkor nézett körül először, az élmény még mindig ele­venen él benne: — Előbb a fonalraktárba mentünk, aztán a csévélőbe. Legjobban azért az tetszett, hogy a síkkötésnél hat gépet egy ember irányított... — És ha elszakadt a fo­nál — szól közbe Marianna is —, fényjelzés mutatta a bajt. A szabászat is érdekes- volt. A krétával előrajzolt anyagot acéllemezzel vágták szét... Róza talán a legcsende­sebb köztük, pedig talán őt érdekli legjobban ez a szak­kör: úgy döntött, ezt a szak­mát választja, ha végez az általános iskolában ... — Én otthon is szoktam kézimunkázni, amihez ép­pen kedvem van, és persze mikor mire van szükség ... Most egy suba falidíszt csi­nálok. A legutóbbi szakköri foglalkozásunkon a láncöl­tést és szemkötést gyakorol­tuk. Rettentően tetszett... A rádiófelvétel is szóba kerül persze, mind egyszer­re bizonygatnák, mennyire várják. — Szóval készülünk is, meg izgulunk is. Otthon na­gyon várják, meg az iskolá­ban az osztálytársaink... A tanáraink előtt sem vallha­tunk szégyent! — foglalja össze Évi, amit öten szinte egyszerre mondtak el. Marsi Katalin, az iskola csapatvezetője eddig csend­ben hallgatta a beszélgetést. — Már csak azért is igye­kezniük kell, mert korábban volt olyan őrsünk, amely el­ső lett egy rádiós pályavá­lasztási versenyen. A jó hír­nevet pedig meg kell őriz­niük ... örülünk annak, hogy egyre több tanulónk találko­zik ilyen közvetlen módon a termelő üzemekkel. Legré­gebben a szabó ktsz-szel van kapcsolatunk. A BUBIV egy fiú őrsöt patronál. A házi­ipari szövetkezettel most ala­kul a kapcsolat. De felsorol­hatnám a munkásőrséget, a rendőrséget és a tűzoltósá­got is ... ök is segítik a gye­rekeinket, hogy ismerked­jenek a felnőttek világával. A kötő-hurkoló szakkörben szerzett tapasztalatokat pe­dig, még ha máshova is ke­rülnek, akkor is hasznosít­ják. Az élményről, melyet a rádiós szereplés ad, nem is beszélve... Nagy Ágnes Novemberi folyóiratszemle Kortárs Szabó Magda esszéje — Színképelemzés — A Meráni Fiú'— egy az ötvenes évek­ben tartott irodalomórával kezdődik, és a IV. Béláról szóló drámatrilógia koncep-" ciójának ismertetésével ér véget. Közte feszül történel­münk egyik legtragikusabb idejének alapos elemzése. Az akkori irodalomóra, melynek a Bánk bán volt, a tananya­ga, s az akkori tanítványok furcsa Gertrudis-felfogása lett elindítója a tatárjárás előtti és utáni évek tanulmá­nyozásának. Bár jóval ké­sőbb, csak akkor, amikor egy másik művével kapcsolatban többször is felbukkant a me­ráni asszony személye. S egy. szer az a „felismerés” is, hogy hazánk első újjáépítőjé- nek, IV. Bélának — és ma­gyarországi szent Erzsébet­nek is — Gertrudis az any­ja. A kereső, kutató munka hosszú ideig tartott, s az egyetlenre tervezett drámát háromra tágította. Mert: „Sok hónap töprengésébe telt, már gyűjtőmunkám be­fejeztével, míg végre valami egyszerűre rájöttem: nem kezdhetek darabot írni Béla királyról, mert több Béla ki­rály van, legalább három. Van egy bosszúálló, rendte­remtő, formális, meránian pontos, van egy üldözött, or­szág nélküli menekülő, van egy, aki felnő a koronájáig, és kezet nyújt mindenkinek, aki hajlandó együtt építeni vele az elpusztított országot, aki csodát tesz, mert virágzó birodalmat teremt a romok helyén ...” Új írás Móricz Zsigmond emléke címet kapta a folyóirat kitű­nően összeállított novemberi száma, melynek minden sora méltó az alkalomhoz, mert teljesebbé teszi az nu .meg­ismerését, mélyebbé & róla alkotott képet. Kortársak, utódok írásai, versek, tanul­mányok, kritikák; részletek Móricz Virág készülő köny­véből. És az ünnepeknek két kisebb terjedelmű írása: Babits Mihállyal a Garda­tón és a Nagyon fáj, mely­nek alcíme József Attila emlékeztet magamra; Az egyetlen teher: az élet. Az egyik régi történet, még a tí­zes évek elejéről, amikor el­ső feleségével Olaszország­ban járt, és véletlenül Ve­lencében összetalálkoztak Ba­bits Mihállyal, és pár napig együtt voltak. A majd hús. évvel később megírt köny- nyed, ironikus hangú vissza­emlékezés nemcsak hármó­jukról fest tökéletes képet, de az ott jelen nem levő Adyról is, akivel lélekben sokkal közelebb voltak egy­máshoz, mint Babitsosai, bár őt is szerette, de egészen másképp. A másik írás nem sokkal József Attila halála után ké­szült, s egy éjfélbe nyúló beszélgetést idéz a költővel, majd így fejezi be. „Az ő élete ifireperálhatatlannak látszott előtte már akkor is. Energiakészletét a proletár­sors emésztette föl, már semmije sem maradt, csak költői zsenije... Nem tu­dom, szokott-e ezekről a tit­kokról másoknak, barátainak beszélni: előttem akkor úgy nyilatkozott meg, mint a gyónó pap előtt, mint az el­ítélt a mentő tanú előtt, aki­re rábízza elveszett állapotá­nak titkát. Azért hívott ,a ta­lálkozóra, mert arra kért, hogy ha egy szerzői estet tart, én is beszéljek ott vele, de már réges-régen eltűnt benne, mikor a nagy titko­kat kidermedt szemmel, rám függesztett áhítattal mondta s mondta — tehetetlen apellá- lás lett, már nem hozzám: önmagához. Az Istenhez. Ah­hoz, aki Nincs, s kellene, hog; Vass Márta Hogy is mutatták a szakkörben? Fotó: Gál Edit MOZI Születésnap, avagy: a sült krumpli ünnepe A mama születésnapján mindig sült krumpli az étel. A címbéli fogalmak így képeznek tehát egységeset ebben a megrendítő, lírai, színes szovjet filmben, ame­lyet a szovjet filmek feszti­válja keretében láthat a kö­zönség a napokban, megyénk sok községében, városaiban. A történet viszonylag egy­szerű, az idő a polgárhábo­rú sok-sok keserűséget, nyo­mort és pusztulást, de ugyan­akkor az erkölcsi és politi­kai megtisztulást is megte­remtő évei, hónapjai. A fő­szereplő Anna, a fiatal ápolónő. Megannyi szenvedést tapasztal és él át ő is. Ezért van az, hogy az évek múl­tával szám szerint negyven- nyolc, különböző nemzetisé­gű, javarészt árva kisgyer­meket gyűjt maga mellé, és nevel fel igazi anyaként. Akik aztán — a nehéz évek emlékére is — a MAMA szü­letésnapját sült krumplival ünnepelik meg, minden év­ben. Jurij Iljenko rendező vég­eredményben dokumentum­filmet készített, hiszen meg­történt eseményeket dolgoz fel, megrendítő hűséggel és realitással. Legalább is ezt kell hinnünk a filmről még akkor is, ha nem egy jele­netben nem tudunk azono­sulni, egyáltalán: a megkom­ponált filmbéli helyzetet va­lóságosnak, igaznak elhinni. Néha túlságosan is sok a mesei vonás, tartalmi és képi megoldás. S ha ezt vesszük fel igaznak és valóságosnak? A játék szabályai megenge­dik. De akkor a keretet adó történelmi "háttér esemény­fonala lesz szakadozott, a mi tanulmányainkkal nem egyező. A cselekményvezetés néha igencsak szellemes fordula­tai azonban feledtetni tud­ják velünk ezeket az apró­ságokat. S legfőképpen az a balladai, meghatóan szép történet, amely végül is az alaptörténetet képezi. Együtt sírunk és együtt nevetünk ezzel a bátor, önfeláldozó, a magánéletét tekintve szeren­csétlennek is nevezhető asz- szonnyal. Akiből bizonyára több is lehet a Szovjetunió­ban, vagy éppen a világ más táján. Ezt a szép filmet — amely két esztendővel ezelőtt ké­szült a kijevi filmstúdió­ban — nemhiába most, a nemzetközi gyermekév hó­napjai alatt forgalmazzák Magyarországon. Mert bizo­nyára hazánkban is vannak olyan asszonyok és csalá­dok, akik az önfeláldozás és a hősiesség ezen formáját élték, vagy éppen napjaink­ban élik. Ez az egyik oldal, már ami a közönségnek szánt mon­dandót illeti. A másik a gyermekeknek, a gyermekkö­zönségnek szól. Azt hiszem, soha nem lehet eleget ismé­telni és hangsúlyozni — még akkor is, ha manapság nem a legdivatosabb téma — az anyák megbecsülésének gondolatát és tényét. Min­denfajta pátosz nélkül. A nagybetű csak az ANYA szót illetheti. Jelzőit soha­sem. Mert azoknak a gya­korlat, azaz a szeretet nagy­betűivel kell ékesnek lenniük. Szívből és őszintén: önzet­lenül. (N. L.) SZÍNHÁZ, mozi 1979. november 10-én. szomba­ton, Nagyszénáson, 19.30 órakor: AZ ARANY EMBER * * * Békési Bástya: 4-kor: Apa­csok — 6 és 8-kor: A kétbalke­zes és az örömlány. Békéscsa­bai Építők Kultúrotthona: 5-kor: Periszkóp a fjordok között — 7- kor: Két férfi a városban. Bé­késcsabai Szabadság: de. 10-kor: Severino — 3 órakor: Filmklub — 6 és 8 órakor: Severino. Bé­késcsabai Terv:: Családi össze­esküvés. Gyulai Erkel: fél 6- kor: A blokád folytatása. I., IX. Gyulai Petőfi: 3 és 5-kor: Buffalo Bill és az Indiánok — 7-kor: Júlia. Orosházi Béke: Mackenna aranya. Orosházi Par­tizán: Allegro Barbaro.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom