Békés Megyei Népújság, 1979. október (34. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-13 / 240. szám
1979. október 13., szombat Úton a tej és a péksütemény Egy ellenőrzés tapasztalatai Tető a fejük felett Egy országos vizsgálat Békés megyei tapasztalataihoz Gyulán a sütőipari vállalatnál és a tejporgyárban gyűjtöttünk adatokat. Az 1976. évi IV. törvény, amely az élelmiszerek gyártásáról, szállításáról, forgalmazásáról szól, a következőket mondja: „Élelmiszert csak olyan járművön szabad szállítani, amely a sérüléstől, a szeny- nyeződéstől, a fertőzéstől és a romlástól, valamint az időjárás káros hatásaitól óvja.” Az ezután, 1979-ben, a MÉM által kiadott szabályzat rendeleté a szállítás egészség- ügyi követelményeit szigorította, pontosabbá alakította. Ezeknek az elvárásoknak az alapján indultunk hajnalban a tej szállító kocsi után, amely Elekre és Kétegyházára szállított tejet és tejterméket. — Más megoldás nincs arra, hogy a tejet, túrót ne az utcára rakják? — kérdeztük meg Mány Péter kocsikísérőt. — A megyében a legtöbb gondot az okozza, hogy a tejet és tejterméket csak az utcára tudják lerakni a kocsikról, mert Gyulán mindössze négy olyan üzlet van, ahová a bolt nyitásáig az árut be lehet rakni. A Gyulai Tejporgyár csaknem a felét látja el tejjel és tejtermékkel a megye üzleteinek. A megye legtávolabbi pontja Körösnagyharsány is ide tartozik. Ebbe a községbe csaknem 2 óra a szállítás ideje. A gyár termoszA Békés megyei Közlekedésbiztonsági Tanács verseny- és rendezvényszervező szakbizottsága 1979. október 7-én Békéscsabán rendezte meg az immár hagyományos megyei KRESZ-vetélkedőt. A vetélkedőre meghívást kapott valamennyi Békés megyei város és járás öt-öt fős motorkerékpáros és személygépkocsis csapata. Kár, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező szeghalmi járás csapata egyáltalán nem, míg a nagy hírű gyulai csapat csak igen foghíjasán képviseltette magát. A Fegyveres Erők Klubjában 8.45 órakor kezdődő versenyt Balta János rendőrszázados, a Békés megyei Rendőr-főkapitányság köz- biztonsági és közlekedési osztályának vezetője, az MKBT ügyvezető elnöke nyitotta meg. Ezt követően került sor a szabályok ismertetésére, és egy 25 kérdésből álló, száz pontot érő tesztláp kitöltésére. Hibátlan tesztláp igen kevés akadt, ezzel szemben többen nem érték el a minimumot sem, mely körülmény arra int, hogy a közúti közlekedés szabályainak ismerete még korántsem kielégítő. A Jókai Színház előtt ügyességi vizsgát tettek a motorosok és a személygépkocsi-vezetők. Az igen nehéz pálya alaposan próbára tette a résztvevőket, s az örvendetesen nagy számú nézőközönség színvonalas, szórakoztató versenynek lehetett szemtanúja. Az ügyességi versenyt a város belterületén szabályossági verseny követte, s itt is kiderült, hogy bizony még a „profi” versenyzők egynémelyikének is van pótolni valója. Délelőtt 9 órától a Jókai Színház előcsarnokában nonstop filmvetítés volt — közlekedési filmek kerültek bemutatásra, melyeket több százan néztek végig. A verseny legjobb motor- kerékpárosa, a mezőkovácsházi Kisházi György nyerte az egyéni versenyt. Eredményétől alig maradtak el csakocsikkal teríti az árut, azonban hosszú távolságokra jobban megfelelne a hűtőkocsi. A jelenlegi körülmények között erre nincs mód, nemcsak azért, mert sokkal többe kerül, hanem azért is, mert a gazdaságossága lényegesen kisebb, mint az alkalmazott termoszkocsiké. — Ezek a gondok országosak, azonban a kocsik külső és belső tisztán tartása az üzem feladata. Az elkísért kocsi belsejének tisztasága erősen kifogásolható. Várható-e változás? — A tejporgyár területén külön kocsimosó áll rendelkezésre, ahol a kocsikísérő kötelessége a belső mosás. A szállítási vállalat alkalmazásában álló gépkocsivezetőknek pedig a külső tisztán tartás a feladata — mondja Kelemen József, a- vállalat főművezetője. A KÖJÁL ellenőrei megállapították, hogy a személyi felelősségre vonással egy- időben gyakoribb ellenőrzéssel kell a higiénés követelményeket betartatni. Még sötét volt, amikor a gyulai sütőüzembe megérkeztünk. Már több kocsi meg volt rakodva, indulásra készen állt. A dobozi útra induló kocsi nyomába szegődtünk, amelynek első állomása a Munkácsy Tsz portája volt. A következő megálló a MEZŐGÉP gyulai gyáregységének bejárata, ahol végignéztük, hogy a kocsi vezetője, egyben a kocsi kísérője pattársai — így a Legjobb Motoros Csapat cím is Mező- kovácsházára került. A személygépkocsi kategóriában a szarvasiak jeleskedtek. Lan- csa Pál egyéni győzelme mellett a szarvasi KBT csapata szerezte meg az első helyet. Legkiegyensúlyozottabb motoros és személygépkocsis csapatnak Mezőkovácsháza bizonyult, ezért 1 évig övék a díszes „Viharsarok Kupa”. A verseny díjazása arányban állt a mutatott teljesítménynyel, így a győztes versenyzők csaknem 15 ezer forint vásárlási utalvánnyal lettek gazdagabbak. A közelmúltban tanácstagok fórumát rendeztek a mezőberényi művelődési központban. A szervezők — a nagyközségi közös tanács és a Hazafias Népfront nagyközségi bizottsága — nemcsak a tanácstagokat hívta meg, hanem a népfront aktivistái is helyet foglalták a művelődési ház színháztermében. Először Szűcs Lajos, a tanács elnöke tartott tájékoztatót az V. ötéves terv időarányos teljesítéséről és a VI. ötéves terv elképzeléseiről. Beszámolójából kitűnt, hogy a mezőberényiek sok mindent megvalósítottak az elmúlt négy év alatt. Az 1978 áprilisában átadott művelődési központ mellett elkezdték a nyolctantermes általános iskola építését, amely 1980 szeptemberében lesz kész. Jelentős összegeket fordították a gyermekintézmények felújítására, amely lehetővé tette, hogy valamennyi óvodás korú gyermeket el tudták helyezni. Kialakították az új orvosi rendelőt, szennyvízelvezetésre 600 ezer, egyéb célokra 1 is, hogyan végzi a dolgát. A péksüteményeket tartalmazó műanyag ládát a földre tette, majd rárakta a kenyereket, s behúzta a porta elé. Az, hogy így csinálta, még önmagában nem baj. Csakhogy a péksütemények közvetlenül érintkeztek a poros földdel. De a nyitott ajtón át beláthattunk a kocsi rakodóterébe is, ahol egykét kenyér árválkodott a néhány hete kimosott kocsi padlóján. — Ha esik az eső, akkor is az utcán hagyják a péksüteményt? — Akkor sem tudjuk megvárni az üzletnyitást, de letakarjuk műanyag zsákkal, hogy ne ázzon meg. — Az előírás mást tartalmaz. — Aszerint papírral kell letakarni. Csakhogy az átázik. Ezért minden sofőr hord magánál műanyag zsákot, amivel ilyenkor letakarhatjuk. A sütőipari vállalat üzemvezetője a szállítás során felmerült hiányosságokat elismerte. A KÖJÁL ellenőrei megállapították, hogy nem elegendő a műanyag rekeszeket egy héten két alkalommal tisztára mosni. A kocsik tisztaságát következetesebben kell ellenőrizni. S végül a rekeszeket ki.kellene papírral bélelni, hogy a péksütemény a portól, szennyeződéstől védve legyen. A verseny végén a Békéscsabai Volán SC autós versenyzői — Matusik András, Bertók Lajos, Schaffer József és Kovács István mutattak be magas színvonalú produkciót — nagy közönségsikerrel. A verseny tapasztalatait dr. V. Fodor Endre Bálint, a Békés megyei KBT verseny-és rendezvényszervező szakbizottságának vezetője foglalta össze, s zárszavával ért véget a jól szervezett, látványos vetélkedő. millió forint jutott, s 1980- ban átadják az új vásárcsarnokot. A nagyközség üzemei, szövetkezetei összesen 2,3 millió forinttal segítették az óvodák és a bölcsőde bővítését. A szocialista brigádok pedig játszóteret alakítottak ki. Ami a nem tanácsi beruházásokat illeti, az elmúlt 4 év alatt felépült 57 OTP-s és 30 szövetkezeti lakás, korszerűsítették a gyomai és az alsó csabai utat, valamint hozzákezdtek a szarvasi út szélesítéséhez, és megépül a vasútállomásnál levő autóbusz-forduló is. A VI. ötéves tervben legfontosabb feladatnak tartják a község központjának a kialakítását, a költségvetési üzem fejlesztését, a közvilágítás további korszerűsítését. Szó van a tervekben egy új posta építéséről, a telefonhálózat felújításáról. Ezenkívül egészségügyi központot, valamint szociális otthont szeretnének létrehozni. Természetesen a továbbiakban is számítanak a lakosság társadalmi összefogására, anyagi segítségére. K. J. Mi lehet egy fiatal pár első, legnagyobb gondja? Természetesen a lakás. Többnyire ettől teszik függővé, mikor mondják ki a boldogító igent, mikor jöhet a kisbaba, sőt, esetenként azt is, hol telepedjenek le. Keveseknek adatik meg, hogy — általában a szülők jóvoltából — készen várja őket a berendezett új lakás, vagy A Vajgely család családi ház. És a többiek? Nos, felkerestünk három fiatal családot, hogy megtudjuk: miként teremtettek maguknak otthont, tetőt a fejük fölé? Kondoros, Sallai utca 8. Űj épület, még be sincs pucolva. Kislányos fiatalasz- szony, Vajgely Pálné, Judit, a ház gazdaasszonya. Ebédért voltak, éppen most érkeztek haza Anitával, aki 11 hónapos. — Tessék csak beljebb jönni! — invitál az utcai szobába. — A férjem bement Csabára, de nemsokára itt lesz. — Mikor kezdtek gyűjteni erre a házra? — Az esküvő után. öt éve vagyunk házasok. Hogy mi mennyit dolgoztunk! Két évig tanyán, szolgálati lakásban éltünk. Ott jószágot neveltünk, nyulat tartottunk százával. Gyűjtöttük a pénzt, és ott lehetett is spórolni. Elhatároztuk, törik-szakad, havi 3 ezret félreteszünk. — így is volt? — így bizony! Semmit nem vettünk, sok mindenről le kellett mondani, sőt még ma sem értük utói magunkat. Mióta szeretnék például új télikabátot, de még az idén se futja, be kell fejezni a házat! Közben megérkezik a férj — mozgékony, barátságos fiatalember, érettségizett szakmunkás a helyi tsz tehenészetében. — Hogyan kezdtek építkezni? — Ügy volt az — meséli a férj —, hogy vettünk itt egy öreg kis házat, éppen ez volt a szobája, és azt építettük át, meg bővítettük háromszobásra. Gondoltuk, legyen majd hely a szülőknek is, mert tanyán élnek, és ha megöregszenek természetesen gondoskodunk róluk. A múlt ősszel, pontosan szeptember 16-án kezdtünk építkezni, és jövőre leszünk teljesen készen. — Nem megy minden egyszerre, én gyesen vagyok — folytatja Judit, aki bérelszámoló a tsz-ben —, és most érezzük csak igazán, milyen nehéz így gazdálkodni, hogy csak a gyes, a fizetés van, meg hát a háztáji. De azért nem panaszkodhatunk, igazán elégedettek vagyunk ám! Békéscsaba, Lencsési úti „lila” toronyház. A 8. emeleten lakik Palaticki János és családja. Illetve, egészen pontosan csak Kati, a gyesen levő feleség, és a gyerekek, a két és fél éves Beáta, és az egyéves Szilvia, aki éppen finom főzeléket „fala- tozgat”. Bözsi néni Kati menyével és a két kis unokával Fotó: Veress Erzsi — A férjem katona, tavaly decemberben vonult be egy évre. így egyedül voltam kénytelen intézni a lakásügyet. Költözéskor persze segített a család. A férjem a múlt héten látta először az új lakásunkat. — Korábban hol laktak? — A szüleimnél, Csanád- apácán. Onnan jártunk be dolgozni, én az építőipari vállalatnál könyvelő vagyok, János meg a MÁV-nál tolatásvezető. Otthon egy pici szobánk volt, se fürdőszoba, se saját konyha. Itt meg egy plusz két félszoba, ahogy mondják, és szép konyha, fürdőszoba. — Mennyit kellett befizetni? ' • — Huszonhatezer 700 forintot. öt éve házasodtunk össze. Azóta gyűjtögettünk, míg nem volt gyerek, a fizetésből havi ezer, 1500-at, meg fólia alatt primőrt termesztettünk. — Minek örül legjobban az új lakásban? — A fürdőszobának. Pusztaföldvár, Vörösmarty utca. A csengetésre idősebb asszony, Bözsi néni, Miszlai Lajos édesanyja siet kaput nyitni. Régi jó ismerősnek kijáró kedvességgel tessékel befelé — pedig most járunk itt először. — Ezt a házat kérdi? Együtt építettük a fiammal. 1974-ben hoztuk erre a szüléinktől örökölt telekre az első 50 ezer téglát, és 76- ban lett kész. Lajcsi érettségizett szerszámkészítő lakatosmester, az Orosházi Üveggyárba jár, éppen most is dolgozik. Katika, a menyem meg ugyanott irodán van, illetve most itthon, gyesen. A fiatalember harmadikos volt a középiskolában, amikor hirtelen meghalt az édesapja. A régi házban, melynek egynegyedét örökölte, nem volt maradásuk. — Nem is lehet elmondani, mennyit dolgoztunk. Magunk csináltuk, amit csak lehetett, az alapot, a padolást, a járdát. Szerencsére segítettek Lajcsi munkatársai, és később, amikor bejelentette, hogy nősül, dolgozott itt a Katikám, meg a nász is. Hogy miből teremtettük elő a pénzt? Sertést hizlaltam, a fiam is keresett, meg hát a negyed házrész ára. Spóroltunk. Három szoba van, az egyik csak az enyém, a másik kettő a fiataloké. Ezt a bútort már ők vették maguknak — mutat körbe a szobában —, a másikat meg Katikám hozta. A kétéves Ildikó a nagymamához bújik, a 3 hónapos Lajoska — akit édesanyja, csendes, kedves fiatalasszony tart kézben — csodálkozva néz bennünket. Aztán Bözsi néni maguiikra hagy, várja a kerti munka. — Jól megvannak így, együtt? — A lányok általában hallani sem akarnak arról, hogy ha majd férjhez mennek, egy födél alatt éljenek az öregekkel. Pedig nagyon jó dolog, persze, ha meg tudják érteni egymást. Nem szabad az embernek csak az orráig látni, alkalmazkodni kell egymáshoz. Az anyósommal jól megértjük egymást, sokat segít nekem. És milyen rossz is lenne itthon teljesen egyedül a két gyerekkel ! __ P alaticki Jánosné Beátával és Szilvivel Sz. J. Viharsarok Kupa KRESZ-verseny Békéscsabán Deák Gyula Vásárcsarnok épül Mezőberényben Tóth Ibolya