Békés Megyei Népújság, 1979. október (34. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-10 / 237. szám

1979. október 10., szerda A gyors, pontos ügyintézésért Békéscsabán tanulnak a tanácsi vezeték és dolgozók vábbra is foglalkozunk, hi­szen gyakran rendezünk szá­mukra konzultációt az inté­zetben. — Mi nem tanévre, ha­nem gazdasági évre tervez­zük az oktatást. Sokan most kezdték nálunk a II. fél­évüket. Az államigazgatási főiskolára felvételizőknek előkészítő tanfolyamot min­dig szervezünk, tavaly 47-en voltak, most 35-en tanulnak itt. A megyei tanács vb ha­tározata szerint 1980. decem­ber 31-ig meg kell tervez­nünk az ügyintézői appará­tus továbbképzésének rend­szerét. A tanácselnököknek, titkároknak már ebben az évben szerveztünk tanfolya­mot. A Pénzügyi és Számvi­teli Főiskola négy osztálya, átlagosan 26—30 tanulóval találkozik rendszeresen az intézetben. Az egységes köz­ségi szakvizsgára október elejétől készítjük fel a ta­nácsi ügyintézőket, közel 90-en, és főként nők tanul­nak most ebben a csoport­ban. A továbbképző intézet föld­szinti nagyelőadójában pisz- szenést sem hallani, miközben dr. Kardos Mihály, a szeghal­mi járási hivatal elnökhelyet­tese tanítja a községi ügyin­tézőket. A téma ezúttal az alapvető államigazgatási is­meretek tárgyköre. A folyo­són cigarettáznak a szüne­tekben pihenők, többen pe­dig az alagsori szakmai könyvtárba tartanak. Itt Balogh Zsuzsa könyvtáros segít eligazodni a kéziköny­vek, a szakmai irodalom dzsungelében. Bizonyos, hogy az inté­zetben tanult tanácsi dolgo­zók valamelyikével ügyes­bajos dolgaink intézése so­rán találkozunk, bennük már nem a Hivatalt, hanem a szakmailag felkészült, se­gíteni kész embert látjuk majd. Bede Zsóka A vezetők és tanácsi dol­gozók politikai, szakmai képzése, továbbképzése is a feladatunk. A tanácsi mun­ka állandóan fejlődő, vál­tozó feltételeinek megfelelő­en újra és újra tanítanunk kell az embereket. Sajnos, az igényekhez képest elég kicsi az intézetünk. Négy munkabizottság dolgozza ki a tanfolyamok tematikáját, ifj. Klaukó Mátyásné a felnőttoktatás sajátos terüle­tének módszereit kutatja, Takács István pedig az elő­adókról, a szervező munká­ról gondoskodik. A módszer­tani kutatások szükségessé­gét az indokolta, hogy a tanfolyamok főként előadá­sok formájában zajlottak, és ez nem elegendő. Számon is kell kérni a hallgatóktól a tudnivalókat. Korszerű au­diovizuális eszközök is biz­tosítják a módszerek válto­zatosságát. Tankönyvekkel nem vagyunk jól ellátva, így a tanáraink által összeállí­tott jegyzetekből tanulnak az idejárok. Hamarosan egy ki­adványt is megjelentetünk a korszerű és egyszerű ügyin­tézéssel kapcsolatosan. El­küldjük majd a tanácsok­nak, és a más megyebeli testvérintézeteinknek. Gondunk az, hogy a hall­gatóink napi munkájuk mellett nem tudnak rendsze­resen készülni, pedig folya­matos tanulás nélkül jiehe- zen felelnek meg a szigorú vizsgafeltételeknek. Az álta­lános tudnivalók mellett szinte minden tanfolyamon lényeges kérdésként tárgyal­Ma már 4 ezer kötet segíti a tanulást a tanács és az intézet közös könyvtárában Fotó; Gá, ^ A tárgyalóteremből ítélet a kalapácsos betörő ügyében A Békéscsabai Városi Bí­róság tárgyalta Oláh Kál­mán Békéscsaba, Toldi u. 13. szám alatti lakos bűnügyét. A 30 éves férfi különböző bűncselekmények miatt már többször került a vádlottak padjára. Legutóbbi bünteté­sének letöltése után a békés­csabai téglagyárban helyez­kedett el, majd a Békés me­gyei Víz- és Csatornamű Vál­lalat békéscsabai strandfür­dőjében dolgozott. Noha megfelelő keresettel rendel­kezett, a büntetéseken sem­mit sem okulva ismét va­gyon elleni bűncselekménye­ket követett el. Június 30-ára virradó éj­szaka Békéscsabán, a Ta­nácsköztársaság úton levő OFOTÉRT-üzlet üvegét ka­lapáccsal betörte és a kira­katból a nyíláson benyúlva 6 fényképezőgépet, 1 filmfel­vevőgépet és egy villanót tu­lajdonított el. A kár értéke meghaladta a 24 -ezer forin­tot. Időközben szerzett ma­gának egy más nevére szóló személyazonossági igazol­ványt. Ennek segítségével Budapesten az egyik bizomá­nyi áruháznak eladta a filmfelvevő gépet, egy japán fényképezőgépet pedig elzá­logosított. A többi lopott hol­mit Békéscsabán a strand egyik kabinjában rejtette el. Augusztus 17-én éjszaka is­mét bűncselekményt követett el. Átmászott a strand kerí­tésén, majd feltörte a büfé ajtaját, s az irodából mint­egy 9 ezer forintot lopott el. Néhány nap múlva pedig a strand egyik kabinját dézs­málta meg. A városi bíróság Oláh Kál­mánt erőszakkal elkövetett lopás, közokirat-hamisítás és más bűncselekmények miatt halmazati büntetésként 2 év és 10 hónap szabadságvesz­tésre ítélte. Mellékbüntetés­ként 3 évre eltiltotta a köz­ügyek gyakorlásától. A sza­badságvesztést, fegyházban kell letöltenie. Feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet jogerős. Előadás az egységes községi szakvizsgára előkészítő tanfo Iyamon Szeptember közepén, ok­tóber elején kezdődött a ta­nítás a Békés megyei Tanács Oktatási és Továbbképző In­tézetében, Békéscsabán. A városi, járási és községi ta­nácsoknál mindig vannak új emberek, akiknek meg kell tanulniuk a gyors, pontos és humánus ügyintézés módjait. Ezt a nem is könnyű fel­adatot segít megoldani az intézet a tanfolyamaival, egész továbbképzési rendsze­rével. Nyári Sándor, az in­tézet igazgatója tájékoztatott bennünket munkájukról: juk a közművelődés fejlődé­sével és a bejáró dolgozók gondjaival való törődést. Az államigazgatási főiskolára felvett hallgatóinkkal to­A mezőkovácsházi Ságvá- ri-lakótelepen él öttagú csa­ládjával Zsótér Zoltán. A víg kedélyű, napbarní­tott férfi, így emlékezik if­júságára: — A felszabaduláskor 14 éves voltam. Egyik bátyám „odamaradt” a háborúban, a másik fogságba esett. Anyám, szegény ma is élne,' ha eze­ket a tragédiákat nem mér­te volna rá a sors ... Eny- nyi év után furcsának tűn­het, hogy én 17 évesen ön­ként jelentkeztem katoná­nak. Pedig világos ez, mint a kétszer kettő. Azoknak a borzalmaknak soha többé nem szabad megismétlődni­ük, vallottam szinte gyer­mekfővel, s vallom ma is. A „béke hadserege” nem pa­radoxon, hanem szükségsze­rűség ... Katonaként 1948- ban részt vettem a Sopron környéki ellenforradalmi mozgolódás megfékezésében... A legemlékezetesebb politi­kai feladatot 1953-ban a Szolnok megyei pártbizott­ságtól kaptam. A revizioniz- mus — mint ismeretes — súlyos károkat okozott a termelőszövetkezeti mozga­lomban. Tiszaföldváron, a Lenin Téeszben három hé­ten át éjt nappallá téve agi­táltuk a tagságot az együtt- maradásra. Amikor a közel­múltban azt olvastam az új­ságban, hogy ez a téesz Ál­lami díjat kapott, mi taga­dás, nagyot dobbant a szí­vem. — Hol helyezkedett el a leszerelés után? — 1954-ben visszajöttem Kovácsházára, az Alkotmány Téeszbe. Kezdetben növény- termesztőként dolgoztam, ké­sőbb brigádvezető és párt­titkár lettem. 1962-ben el­nökhelyettessé választott a tagság. — Itt álljunk meg, hi­szen közben történt egy, s más! A terveknek megfelelően halad a munka, minden elő­feltétel megvan ahhoz, hogy az ígért határidőre, decem­ber 17-én 0 órakor ismét megindulhasson a forgalom a Nyugati pályaudvar utas- csarnokában — mondották a MÁV vezérigazgatóság építé­si osztályán, ahol a rekonst­rukció helyzetéről tájékoz­tatták az MTI munkatársát. A vonatfogadó utascsarnok teljes vasszerkezete — mint ismeretes — ,a műemlékvé­delem követelményeinek megfelelően már korábban elkészült. Kijavítva, meg­erősítve, átfestve, az üvege­zést pótolva teljesen készen van a csarnok nagykörút fe­löli homlokfala. A Győri Ál­lami Építőipari Vállalat dol­gozói üvegezik a tetőt, az ol­dalfalakat és a hátsó úgyne­vezett függőfalat. Az ötezer négyzetméternyi üvegfelü­lettel decemberre végeznek. Októberben befejeződik a csarnokban a peronok, a fel­sővezeték és a négy vágány építése. A csarnok hátsó kijáratá­nál ugyancsak elkészült a peronokhoz vezető és a met­ró • aluljáró rendszeréhez csatlakozó gyalogos aluljáró Új Szőke Tisza Szeged közkedvelt vendég­látó helye a Szőke Tisza ha­jószálloda elavult, ezért he­lyette másik hajót vásárol­tak, s megkezdték úszó ven­déglátó kombináttá alakítá­sát. A mintegy nyolcvan méter hosszú, háromszintes hajón szállodai szobákat, ét­termet, bárhelyiséget, strand- kosarat és napozóteraszt lé­tesítenek. Az új Szőke Tisza régi helyén, a jövő évi ünne­pi hetek kezdetétől fogadja a vendégeket. — Történt bizony! A kez­deti nehéz időkben nem ment ritkaságszámba az olyan „zárszámadás”, ami­kor tagjaink egy fillért sem kaptak, sőt még ők „tartoz­tak” a téesznek ... — Ön, a munkásőrség ala­pító tagja. — Természetesen. — Milyen beosztásokban szolgált? — Itt is végigjártam ugyanazt az utat, amit a honvédségnél. Először „si­ma” munkásőrként kezdtem, majd elvtársaim bizalmából a mezőkovácsházi alegység parancsnoka voltam több mint 10 éven át. 1977-től pe­dig egységparancsnok-helyet­tesként szolgáltam. — ön számos magas kor­mánykitüntetés tulajdonosa. A Haza Szolgálatáért Ér­demérem arany fokozatának átvétele után milyen gondo­latok foglalkoztatják? — Mindenekelőtt örülök az elismerésnek. Tisztában va­gyok azzal, hogy nemcsak engem illet. Ha lehetne, há­rom részre osztanám az „aranyat”. Az egyik részt munkatársaimnak, elvtársa­imnak, a másikat a felesé­gemnek, a családomnak ad­nám. Mert higgye el — de­rül jókedvre —, a testület­nek legalább kétszer annyi tagja van, mint amennyi. Minden munkásőr mögött ott áll a feleség, a család. Az élet apró dolgairól esik szó. Lassan esteledik. Behú­zódunk a szobába. A három Zsótér gyerek közül a leg­kisebb figyelmeztetően oda­bújik apjához: — Sokat cigizel, apu! — Tudja — szól közbe Zsótérné —, a férjem 78-ban kétszer kapott infarktust. szerkezete, amelynek egyelő­re csak a lépcsőit készítik el véglegesen. A csarnok üzembe helyezé­se után jövőre kerül sor az oldalszárnyak, a pénztár- csarnok újjáépítésére, az egész épület külső helyre- állítására. Egyre többet utazom kül- Ús belföldön egyaránt. Van hát jócskán összehasonlítási alapom. S akárhogyan is for­gatom, hazai illemhelykörül­ményeink sehogyan sem áll­ják a „világpiaci” versenyt. Érzékenyebb orrú és lelkű olvasóink bizonyára elége­detlenül csóválják fejüket a téma prózaisága miatt. S egyáltalán, minek erről be­szélni? Pedig van mit. Meg­győződésem, nagyon is alap­vető kérdésekre világít rá, képet ad kulturáltsági, ma­gatartásbeli állapotáról egy- egy nemzetnek. S talán még életszínvonaláról is! Kezdjük mindjárt rövidke kőrútunkat az iskolákban. A gyermekek WC-jébe csak a legritkább esetben kerül pa­pír, törülköző, szappan. S a helyiség használatát se sok helyen ismertetik és ellen­őrzik. Pedig valahol itt kez­dődne a helyes szokások ki­alakítása. De menjünk to­vább. Másod- és harmadosz­tályú szórakozóhelyeinken, s még az éttermekben is iga­zán áldatlan állapotok ural­kodnak. A badellákon szét- paszírozott csikkek megfeke­tedett nyoma, szétszórt pa­pírok mindenütt, ki tudja milyen rendszerességgel cse­rélt törülközők, s a vízöblítő tartályok. A technika „cso­dái”. • Azt azért meg kell hagy­ni, hogy a lyuk- és versfa­ragás igazán magas szintű produktumai mutatják: te­hetséges nemzet vagyunk. „Betegnek viszem” — mondják sokan, ha vala­mi megkülönböztetett válo­gatást kérnek egy vagy más áruból, legfőképpen gyü­mölcsből. De olyan helyzet­ben is szokták alkalmazni ezt a szóformulát, ha sor- banállásnál az eladandó áru­készlet legvégénél tartanak, de a kedves vevő na­gyobb mennyiséget vásá­rol mégis. Az eladók persze ismerik az elcsépelt trükk ócskaságát — csakúgy, mint alkalmazóik —, s nemigen honorálják a svindlinek szánt esdeklés humánus szán­dékát. Onnan jutott az eszembe ez a viselkedéselem, mert lapunk egyik számában je­lent meg egy olyan írásom, melyből másoknak is szeret­tem volna juttatni, s ezért az újságos pavilonnál kértem belőle ötöt. — Legfeljebb kettőt adha­tok! — jött ki a válasz a lyukon. — Miért csak kettőt? — lepődtem meg. Hiszen van belőle egész halommal. — Van vagy nincs, kettőt adhatok, többet nem. Har­mincat kaptam összesen, má­sok is olvassák a Népújsá­got, nemcsak maga. Ennek örültem. Mármint annak, hogy mások is olvas­sák a Népújságot. Mind­azonáltal álltam még ott egy darabig, hogy átgondoljam a dolgot, és határozzak vala­hogy. De aztán tényleg az derült ki, hogy nem sok al­ternatívám van az igazát bó­débástyával védő eladóval szemben, így hát megvettem a kegyesen kimért két újsá­got, s nem minden bosszú­ság nélkül mentem el a má­sik elárusítóhelyre, hogy megvegyem még a szándé­kozott másik hármat. Ott megkérdeztem, hogy ha kér­nék, kapnék-e ötöt? — Miért ne? Legalább ha­marabb elfogy. Azért van. Lám, amaz eladónak úgy volt igaza, hogy mások is olvassák a Népújságot, emennek pedig így... De hát, nekem is csak igazam volt, hisz nem mindegyiket magam akartam elolvasni. Ekkor jutott eszembe, hogy azt kellett volna mondanom, betegnek viszem. De aztán hirtelen? elhessegettem ezt az ötletet, mert ahogy tovább­gondoltam a szituációt, már az első szavaknál hüledezni kezdtem attól, amit kaphat­tam volna érte. S itt van a nyilvános il­lemhelyek kérdése... Szá­muk akár a fehér holló. De ott is, ahol létezik, egyenjo­gúság ide vagy oda, a női részleg rendszerint zárva va­gyon. Lehet, ezzel titokban a vendéglátó egységek for­galmát kívánják föllendíte­ni?' Nem tudom. De arról már inkább értesültem, hogy a nyugat-európai országok­ban megforduló magyar tu­risták beszámolóikban szin­te mindjárt a második leg­nagyobb „élményként” ára­doznak a kinti illemhelyek tisztaságáról és — bár fur­csán hangzik — esztétikus voltáról. Nem hinném, hogy ebben a kérdésben túl sokat tehet­ne a KÖJÁL. Annál többet kedves mindnyájan, mert nem elég fintorogni, hanem végre lépnünk is kellene! S ha lehet, ne a bokáig érő vízbe, mocsokba! A külföldi vendégeknek igyekszünk mindig magunkból, az or­szágból a legszebbet bemu­tatni. Ez természetes. De te­hetetlenekké válunk, ha, uram bocsá’, vendégeinkre rájön a szükség. Mert a vége mindig szemlesütésben, da­dogásban megnyilvánuló szé­gyenkezés lesz. Titokban azért remélem, egyszer elju­tunk „légöblítéses” förmed- vényeinktől a tiszta, kultu­rált illemhelyekig. Mert ez is a jó közérzetünkhöz, ön­becsülésünkhöz tartozó alap­vető kérdések egyike. B. S. E. B. Z. „Illatos” téma fl Haza Szolgálatáért Decemberben kész a Nyugati

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom