Békés Megyei Népújság, 1979. október (34. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-27 / 252. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! j N É PÚJSÁG B HEGYEI PARTBIZOTTSÚG ÉS B MEGYEI TANÁCS LAPJA 1979. OKTÓBER 27., SZOMBAT Ara: 1,20 forint XXXIV. ÉVFOLYAM, 252. SZÁM Az Elnöki Tanács ülése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Határozatot hozott a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója alkalmából adományozandó kitün­tetésekről, majd bírákat választott meg és mentett fel, to­vábbá egyéni kegyelmi ügyekben döntött. Magyar—román vegyipari együttműködés Megyei honismereti értekezlet Békéscsabán BÉKÉS MEGYEI Csütörtökön Vésztőn találkoztak Köröstáj kulturális mellék- i létünk írói, képzőművészei, helytörténeti kutatói és barátai. A találkozó alkalmával megkoszorúzták Sinka István em- • léktábláját, egykori lakóházának falán. A költő életútjáról Miklya Jenő, a szeghalmi helytörténeti gyűjtemény vezetője emlékezett meg. Tudósításunk a Köröstáj-napról lapunk 6. ! oldalán Fotó: Gál Edit Olést tartott az SZMT elnöksége Október 26-án, tegnap dél­előtt kétnapos megyei honis­mereti tanácskozás kezdő­dött Békéscsabán, a KISZ-ve- zetőképző iskolában. Szik­szói Ferenc, a Hazafias Nép­front megyei titkára kö­szöntötte az elnökség tágjait és a rendezvény részvevőit, majd dr. Vass István, a Bé­kés megyei múzeumok me­gyei igazgatóhelyettese, a HNF megyei honismereti csoportjának elnöke megnyi­tó beszédet tartott. Ezután dr. Molnár Béla, a HNF Országos Tanácsának titkára méltatta az országos tömegmozgalommá (csak­nem 100 ezer aktíva) tere­bélyesedett honismereti ku­tatásokat, és azok jelentősé­gét. Békés megyében — mint mondotta — szintén jól ér­vényesül a párt ösztönző, irányító szerepe, és bürok­ráciamentes együttműködés alakult ki a párt-, az állami és a tömegszervezetek, vala­mint a honismereti munká­val foglalkozó közösségek között. Hangsúlyozta továb­bá: a testületeknek közelebb kell kerülniük társadalmunk új rétegeihez, hogy még szí­nesebbé, még tartalmasabbá váljék ez a tudatformáló te­vékenység. A szerkezeti vál­tozások és a módszertani szempontok ismertetése után felhívta a figyelmet azokra az évfordulókra, amelyek a munkás-, valamint az agrár- szocialista mozgalmakkal kapcsolatosak. A beszéd elhangzása után a HNF OT titkára 15 aktí­vának nyújtotta át a Kiváló Társadalmi Munkáért kitün­tető jelvényt. tolók és az ifivezetők egész éven át kísérjék figyelemmel a próbák folyamatát, a fel­készülést. Gyalog Mária ge- rendási úttörő a kulturális szemléken értékelő zsűriket kérte, hogy ne művészeti csoportokként bírálják el az ott bemutatkozó pajtásokat. Szerinte jó lenne, ha a me­gye minden pontján meg le­hetne vásárolni az úttörőfel­szerelés kellékeit. Lehango- lónak tartja, hogy nem tud­ják teljesíteni az úttörőélet versenyfeltételeit, mert pél­dául az összegyűjtött hulla­dékot a MÉH nem minden esetben veszi át. Csárdaszál­lási pajtások kezdeményezé­sére tett vállalást az úttörő­parlament; felhívással for­dultak minden úttörőcsapat­hoz, hogy a pártkongresszus és felszabadulásunk évfor­dulójának tiszteletére tanul­Simon Pál nehézipari mi­niszter vezetésével pénteken hazaérkezett a magyar kül­döttség Bukarestből, ahol részt vett a KGST vegyipari állandó bizottságának 55. ülésén. A tanácskozáson a KGST komplex programjá­nak megfelelően áttekintet­ték a vegyipari, a cellulóz- és papíripari, valamint a mik­robiológiai sokoldalú integ­janak jobban, erősítsék a közösségi életet és a társa­dalmi munkát. Pataki József úttörőelnök válaszolt a gyerekek kérdé­seire, összefoglalta az el­hangzott észrevételeket és javaslatokat. Befejezésül az úttörőpar­lament elfogadta a beszámo­lót és a felhívási javaslatot, 'majd megválasztották a no­vember 21—24-ig debrecen- ben megrendezendő VII. or­szágos úttörőparlamentre in­duló 13 pajtást. Az értékes és hasznos tanácskozás jó hangulatáról gondoskodtak az orosházi ifivezetők, szé­pen szerepelt az Orosházi 3- as számú Általános Iskola kamarakórusa és a Békés­csabai 2-es számú Általános Iskola kisdobos-énekkara. rációs intézkedések végre- : hajtását, és egyeztették a következő tervidőszakban megvalósítható intézkedése­ket. Az ülésszak idején Simon Pál tárgyalásokat folytatott Mihail Florescu román vegyipari miniszterrel két­oldalú együttműködés -kiszé­lesítésének lehetőségeiről. A megbeszélések szerint lehe­tőséget látnak arra, hogy a román partnerek részt ve­gyenek a magyar propilén feldolgozásában. A tárgyalá­sok alapján mód nyílik a magyar fél gumiipari im­portjának növelésére, első­sorban a személygépkocsi­köpenyek behozatalában. Tárgyaltak a vállalatok kö­zötti együttműködés fejlesz­téséről is. Eszerint az érin­tett vállalatok rövidesen szerződéseket kötnek nö­vényvédőszer-, gyógyszer-, háztartásvegyipari, gumiipa­ri és vegyipari gépalkatrész­gyártási együttműködésre. 0 munkahelyi művelődés irányítása A Szakszervezetek Békés megyei Tanácsának kulturá­lis bizottsága tegnap, pénte­ken délután a tömegszerve­zet békéscsabai székházában tartotta meg soron követke­ző ülését. A testület, először a mun-kásfiiatalók V. orszá­gos vers- és prózamondó versenyének megyei előké­születeiről hallgattak meg jelentést. A verseny megyei döntője december 15-én lesz. A munkahelyi művelődés irányítása és tervezése: ez volt annak az írásos jelen­tésnek a címe, amelyhez szóbeli kiegészítőt dr. Tóth Béláné, az SZMT -kulturális, agitációs és propagandaosz­tályának politikai munkatár­sa mondott. Mint köztudott, két évvel ezelőtt alakultak meg az első vállalati, mun­kahelyi művelődési bizottsá­gok, amelyeknek egyik leg­fontosabb feladata a közmű­velődés irányítás® és támo­gatása, a dolgozó^ igényei­nek felmérése, s ezek kielé­gítéséhez a megfelelő eszkö­zök biztosítása. Sajnos, de a megyénkben létező 120 bi­zottság jelentős részénél még nem lehet azt elmon­dani, hogy a célkitűzéseket és a feladatokat' teljesíteni tudják. Sok problémának a szülője az is, hogy több he­lyütt még vitatott a munka­helyi közművelődés gazdájá­nak kérdése is. Ebben igyek­szik segítséget nyújtani a szakszervezet a kulturális bizottság elé terjesztett, élénk vitát kiváltott, módosítások­kal elfogadott írásos anya­gával is, amelyet a közeljö­vőben a vállalati művelődé­si bizottságok is kézhez kap­nak. A Szakszervezetek Békés megyei Tanács elnöksége ok­tóber 26-án ülést tartott Nagy István elnökletével. Napirenden elsőként „A SZOT 1970. július 2-i nőpo­litikái határozata végrehaj­tásának tapasztalatai, to­vábbi feladatok” című je­lentés szerepelt Szemenyei Márta nőfelelős előterjeszté­sében. A nagy tényanyagra támaszkodó, az eredménye­ket és gondokat reálisan fel­vető jelentéshez a SZOT nő­bizottságának képviseletében jelen volt Déri Ernőnén kí­vül az elnökség tagjai több kiegészítő, pontosító, értéke­lő megjegyzést fűztek. Mind­ezek figyelembevételével Tegnap pénteken, dr. Sza­bó Sándornak, a megyei ta­nács általános elnökhelyet­tesének elnökletével ülést tartott a mezőgazdasági szer­vezési bizottság. Megállapí­tották, hogy mezőgazdasági nagyüzemeink jól haladnak az időszerű munkákkal, s a minőség még jobb, mint a tavalyi. Ezért köszönetüket fejezik ki a mezőgazdasági üzemeknek és az őket segítő, ellátó és felvásárló vállala­toknak. Vannak azonban olyan termelőszövetkezetek, ahol a kedvező időjárás el­lenére sem megfelelő a mi­nőség. Főleg a gyulai Kö­röstáj és a békési Viharsa­rok termelőszövetkezetekben hagy kívánni valót maga után egy-két táblán a mun­ka minősége. A jó ütem ellenére — álla­pította meg a szervezési bi­zottság — gyorsítani kell a cukorrépa szedését és fo­kozni a mélyszántás ütemét. Cukorrépából ugyanis ed­dig csak a termés 60 százalé­kát szedték fel, pedig a cu­korgyárak most már korlát­lanul átveszik a termést, őszi mélyszántást a több mint 200 ezer hektár 55 szá­zalékán végezték el. Az idő sürget, mert az eső vagy a fagy alaposan megnehezíti a munkálatokat. Befejeződött megyénkben a rizs, a napraforgó, a szója és a silókukorica betakarí­tása, és végeztek a gazdasá­gok a szemes kukorica be­ölt végleges formát az elő­terjesztés, amely a Szakszer­vezetek Békés megyei Taná­csa elé kerül december ele­jén. Részletes ismertetésre akkor térünk vissza. Az elnökség ezt követően Hajdú Antal és Dömény Fe­renc osztályvezetők jelentése alapján áttekintette a me­gyei információs munka ed­digi tapasztalatait, s megha­tározta a további teendőket. Ezután Irházi Lajosné veze­tő titkár ismertette a leg­utóbbi elnökségi ülés óta ho­zott döntéseket, tett intéz­kedéseket, amelyeket a je­lenlevők jóváhagyólag tudo­másul vettek. takarításának háromnegyed részével. A kukorica nedves­ségtartalma 8—10 százalék­kal kisebb a tavalyinál, ez mintegy 10—12 ezer tonna fűtőolaj-megtakarítást je­lent. Ennek értéke 40 millió forint. Jól haladnak a gazdaságok a búza vetésével. A terve­zett 131 ezer hektár 94 szá­zalékán került eddig földbe a mag, eddig a napig 20 termelőszövetkezet fejezte be a vetést. Várhatóan vasár­napra, hétfőre néhány szö­vetkezet kivételével minde­nütt földbe kerül a mag, de a vetés a mintegy 2—3 szá­zalékos túlteljesítés miatt november 7-ig elhúzódhat. Tervszerűen folyik a fel­vásárlás is. A Gabonaforgal­mi és Malomipari Vállalat ideiglenes tárolókat is igény­be véve biztonságosan tud­ja elhelyezni a felvásárolt terményeket, melyek meny- nyisége megfelel az előzetes becsléseknek. A még hátra­levő terményeket is rövid időn belül felvásárolják. A gazdaságossági célkitű­zéseknek megfelelően az idén fokozódik a különféle melléktermékek felhasználá­sa. Amint az operatív bi­zottság kedvezően értékel­te, az idén mintegy 220—230 ezer tonna különféle mel­lékterméket hasznosítanak a gazdaságok, s ez a tavalyi mennyiség háromszorosa. L. L. B. Zs. Pataki József úttörőelnök beszámolóját mondja Fotó: Gál Edit I Tanácskozott a megyei úttöráparlament a gazdaságok jól haladnak az őszi munkákkal Gyorsítani kell a cukorrépa szedését és a mélyszántást Péntek reggeltől délutánig nem lankadó alkotó jókedv­vel, okos hozzászólásokkal ta­nácskozott csaknem 120 paj­tás Békéscsabán, az ifjúsági és úttörőházban megrende­zett IV. megyei úttörőparla­menten. A fogadóünnepsé­get követően Kovács Éva, békéscsabai pajtás köszön­tötte társait és a meghívott vendégeket. Köztük Szabó Miklóst, az MSZMP megyei bizottságának titkárát, Nagy Jánost, a megyei tanács el­nökhelyettesét, Csaba Jánost, az MSZMP megyei bizottsá­gának osztályvezetőjét, Duna Mihályt, a KISZ megyei bi­zottságának első titkárát, Bocskai Mihályné SZMT-tit- kárt, valamint Templom Jó- zsefnét, az Oktatási Minisz­térium főelőadóját, az álla­mi, társadalmi és tömegszer­vezetek megjelent vezetőit. A napirend első pontja­ként Pataki József, a Magyar Úttörők Szövetsége Békés megyei elnökségének elnöke számolt be a parlamentnek. Beszélt az elmúlt három év akcióiról, a folyamatos úttö­rőmunkáról, a kisdobos- és úttörőfelvételi próbák ta­pasztalatairól. Elmondta, hogy ezen a területen na­gyobb önállóságot várnak a rajok, a szakkörök vezetősé­geitől és az úttörőtanácsok­tól. Többek között értékelte a gyerekek aktivitását az őszi betakarításnál, a termelő- és a társadalmi munkáknál, majd a szanazugi megyei út- törővezető-képző tábor építé­sének feladatairól beszélt, vé­gül vitára szólította fel az úttörőparlament küldötteit. A felszólalások előtt Csa­ba János, az MSZMP me­gyei bizottságának osztályve­zetője értékelte a gyerekek eredményeit a „Jelentjük a pártnak” akcióban, melynek keretében sok hasznos, érté­kes anyagot, élményt gyűj­töttek a történelmi és mun­kásmozgalmi emlékhelyeken. Tóth Erika orosházi ifivezető átnyújtotta a gyerekeknek a megye ifivezetőinek ajándé­kát. A hozzászólások közül érdemes megemlítenünk Zagyva Andrea okányi paj­tás gondolatait, aki kisdo­bosként beszélt a felvételi próbák fontosságáról. Kérte, hogy az avatószülők, a pár-

Next

/
Oldalképek
Tartalom