Békés Megyei Népújság, 1979. október (34. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-21 / 247. szám
1979. október 21., vasárnap i:n^UKTi\g--------------------------------------------------------Eszménykép-telenül Ismerjük meg egymást! Mások hogyan csinálják? Szóval, sorolni lehetne az apropókat még hosszasan, amelyek alkalmat teremtenek arra, hogy létrejöjjön egy városi szintű klubtalálkozó. De az ötlet csak akkor lesz igazán gyümölcsöző, ha meg is valósul. Orosházán a városi KISZ-bizottság és a városi klubtanács kezdeményezésére a város felszabadulásának évfordulója tiszteletére tartották meg az első városi klubtalálkozót, amelyre nyolc ifjúsági klub nevezett be. A kétnapos összejövetel jó lehetőséget teremtett arra, hogy a klubok tagjai megismerjék egymást, hogy a klubok tevékenységéről képet alkothassanak. A találkozóra benevezett az üveggyár, az AKG, a VEMERU, a Táncsics Gimnázium, az Együtt, egymásért, a 612-es Szakmunkásképző Intézet, a Kossuth Szakközépiskola és a BBV klubja. Tanuljunk egymástól! I. Városi klubtalálkozó Orosházán Mi is tulajdonképpen az eszmény? Az értelmező szótár többek között így fogalmaz: „Az az elgondolt, vagy létező mintakép, példakép, amely valamely tevékenység vezérlő célja, amelyet valaki maga elé tűz s amelynek elérésére törekszik.” Nektek van? — kérdeztem meg az elmúlt napokban a gerlai általános iskola ötödikes és a békéscsabai „közgé” egyik harmadikos osztályának diákjaitól. Megkértem őket írják le: ki és miért ? ... mint édesanyám A kicsik egy része nem is értette mit akarok, ők nem is válaszoltak. A többiek, az osztály másik fele ilyeneket írt: Editke: „Olyan szeretnék lenni, mint édesanyám. Főz, mos, dolgozik, mert édesanyám mindig szorgalmas. Ráadásul porszívózik.” Mások tanáraikat választották, mint Évike. Megint mások a barátjukat, osztálytársukat. Rozi Zsura Marikát így jellemzi: „jó sportoló, jó tanuló és mindig tiszta.” Az egyik kissrác az édesanyját választotta. Hogy miért nem az apját? íme a kritikus válasz: „Mert minden szombaton, meg vasárnap a kocsmába megy... Én ha nagy lennék, mindig otthon lennék a gyerekeimmel.” No, gondoltam, ha már ők is bírálóan nézik a világot, a nagyok biztos sokféle eszményképet választottak. Az eredmény megdöbbentő. Kapaszkodjatok meg: az osztályból 26-an válaszoltak, & ebből 24-en állították, nincs olyan ember, akit eszményképül választanának. Valahogy így: Hz eszményképtelenség felső fokán — Betti: „Nekem nincs eszményképem. Sose volt és nem is lesz. Ilyen dolgokon még nem gondolkoztam.” Különös, gondoltam, s firtatni kezdtem. Barátnői, családtagjai s tanárai között, ha választani kellene... ? Senki... Végeredmény, nem tudja tulajdonképpen mi érdekli, milyen legyen a jövője, s milyenné szeretné formálni önmagát. Jani is nemleges választ adott, aztán mégis úgy döntött, egy barátja van, aki focitudásával, közösségi szellemével követésre méltó ... Edit tudott választani: Medveczky Ilonát. Ha végez az iskolában, jelentkezik egy pantomimegyüttesbe. Teri az enciklopédisták kitartó munkáját becsüli sokra... Erzsiké: „ ... még nem találkoztam olyan személlyel, akit példává állíthatnék magam elé...” Ez lenne az eszménykép-telenség oka? Edit szerint társai nemigen foglalkoznak ilyesmivel, vagy röstellik kimondani. Az manapság nem sikk... Teri a disco-, a ruha-„máni- át” okolja. Mással nem törődnek ... Betti a maga példájából indul ki: nem érdekel ... Végiggondoljuk, vagy sem?... Hát ez lett teljességre nem törekvő beszélgetéseink eredménye. Az okokat így, együtt sem tudtuk egyértelműen feltárni. De az eredmény, látjátok ti is, siralmas. Mert az eszménykép-telenség feltételezi a példamutatás szándékának hiányát is, s ha ez így van... .Jobb végig sem gondolni, vagy inkább próbáljunk mégis megoldást találni ? Osztályban, KISZ- ben, baráti társaságban, vagy bárhol, ahol sokan összejövünk, érdemes lenne erről mégis elbeszélgetni. Mert lehet, hogy nagy egyéniségekkel még nem találkoztunk, de jó tulajdonságokkal, tiszteletre méltó emberi vonásokkal mindenképpen ... Nagy Ágnes A program a bemutatkozással kezdődött, a nézősereg a kétszázat is meghaladta. A kétnapos rendezvény- sorozatot a városi klubtanács titkára, Süléné Baranyai Ilona, az ifjúsági ház igazgatónője nyitotta meg. Nagy Bandó András szegedi humorista műsora után léptek színpadra az ifjúsági klubok szereplői, hogy változatos formában bemutassák a klub történetét. ötletben nem volt hiány (bár a kivitelezésre minden klub esetében illett volna több gondot fordítani), s a legjobbnak az üveggyári klub műsora minősíttetett. * * * A második napon már reggel kezdődött a program. Az ifjúsági ház Együtt, egymásért ifiklubja tartott módszertani bemutató foglalkozást. A téma a születésnap volt. Az' ifivezetőké a város egyik legjobban működő klubja évek óta, nem véletlenül kapták meg korábban a KISZ KB oklevelét, és nyerték el a Kiváló Ifjúsági Klub címet is. Most is remekeltek. Nem csupán abban, hogy megmutatták, miként lehet tematikus foglalkozást sok-sok ötlettel,' játékkal, vidámsággal színezve minél tartalmasabban megtartani, hanem abban is, hogy a kollektív szellem, a tartalmas közösségi munka miként lesz alkotó erővé. És ez az ifjúsági klubok egyik fő vonzereje is, ebben mutattak példát a többi klubnak. A módszertani foglalkozások sorát követte ezután a városi-járási könyvtárral való ismerkedés, valamint a műveltségi vetélkedő. Ebben a vetélkedőben ismét az üveggyáriak lettek a győztesek, de szellemiekben mindenki gyarapodott. Délután újabb vetélkedőre került sor az ifjúsági házban. Valójában olyan társasjátékot szerveztek, amilyent minden ifjúsági klubban meg lehet valósítani. Városismereti és műveltségi vetélkedő volt ez, ahol minden klub hatfős csapattal nevezett be. A győztesek sorrend szerint: Üveggyár, VEMERU és az AKG. * * * A találkozó záró foglalkozása volt a Terülj, terülj asztalkám! verseny, és a táncház, ahol a dobozi művelődési ház népi együttese lépett fel. Teríts, és vendégeld meg társaidat gyorsan, olcsón és laktatóan! így szólt a felhívás, amire mindenki lázasan készülődött. Vaj, kenyér, paprika, májkrém, egy kevés fűszer, esetleg déli ebédmaradék lehetett az alapanyag. És készültek a szendvicses tálak, ötletben nem volt hiány. Az olcsó alapanyagok ötletes felhasználása alapján döntött a zsűri úgy, hogy első a Táncsics Klub, valamint az Ifiklub. De említést érdemel a BBV tartalmas hidegtála, ötletben pedig az üveggyár „Hidegtál a’ la Bulgária” nevű gumimatracra terített „alkotása”, amely a nyári kirándulás emlékét idézte. Sikeres és gazdag programú találkozó volt ez a rendezvény. A klubtanács folytatni akarja mindezt, minden év októberében megrendezvén a városi klubtalálkozót. —fb— Úttörök írják Mi ötödikesek vagyunk, és az orosházi József Attila Úttörőcsapat Ságvári Endre rajának Pingvin őrsébe tartozunk. Elhatároztuk, hogy rendszeresen küldünk beszámolót csapatunk ég rajunk munkájáról. Ebben a levélben leírjuk a csapatzászló-ünnepélyt, és az október 6-i évfordulót. A szeptemberi szemlén az őrsök és rajok bemutatták zászlóikat és indulóikat. Egyenruhánkat is megnézték vezetőink. Ekkor neveztünk be a négy plusz egy akcióba, és vállalásokat tettünk. Megemlékeztünk a fegyveres erők napjáról. Nekünk, ötödikeseknek az a feladatunk, hogy megismerjük városunk történetét. Gyűjtéseinkből kiállítást rendezünk. A városi úttörőparlamenten a mi csapatunk pajtásai adtak műsort. Most már a november 7-i ünnepélyes csapatgyűlésre készülünk. Legközelebbi levelünkben erről számolunk be. A Pingvin őrs tagjai Köszönjük a beszámolót, és várjuk az ígért levelet. Garay Márta, a szegedi Mól nár-dixieland zongoristája A bőgő virtuóza, Pege Aladár Szamosi Viktor a házigazda Hat Szív-bői Fotó: Veress Erzsi Színvonalas koncert volt Október 13-án rendezte meg Békéscsabán a Magyar Rádió és a városi dzsesszklub négy együttes részvételével azt a koncertet, amelyen képeink készültek. Diáklapszemle A sarkadi Ady Endre Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola diáklapja, az Ady Szemle ez évi első számában közük az MSZMP XH. kongresszusa alkalmából indított munkamozgalomhoz való csatlakozásukat az iskola tanárai, tanulói és dolgozói. A diáklap az első két oldalon az 1980. december 31-ig szóló vállalásaikat teszi közzé. Többek között — a tanulmányi mozgalom keretén belül — jelentős közösségi vállalásokat tűztek ki célul. Természetesen a pedagógusok sem maradnak el a diákok jelentős vállalásaitól. Többek között az egyes munkaközösségek vállaltak magukra többletfeladatot. Közös céljuk a KISZ KB vörös vándorzászlójának újbóü elnyerése is. Reméljük, az amúgy is kemény munka melletti felajánlások eredménnyel járnak. A lap 4. oldalán a KISZ- szervezet több tennivalójáról számol be az iskolai KISZ-bizottság titkára, Széplaki Judit. A hagyományoknak megfelelően az idén sem felejtkezett meg az elsősök köszöntéséről az Ady-újság. Szigorú, szép szavakkal szólnak a 113 első osztályoshoz. De nem felejtkeztek meg a kollégiumba bekerült „gólyákról” sem. Eseményként számolnak be az október 14- én, vasárnap délelőtt megrendezett nagy iskolai ünnepről. Ez alkalomból leplezték le az iskola új épülete mögötti parkban a Benke Zoltán szobrászművész által készített Arany János-szob- rot, amelyet egybekapcsoltak az elsősök fogadalomtételével. A Csupa új! című rovatban valóban friss híreket közölnek a lap szerkesztői az új nevelők és dolgozók, az iskola pedagógusainak megváltozott tisztségeiről, az új könyvtárról és olvasóteremről. Az események, tudósítások című oldalon két KISZ-fiatal számol be a békéscsabai KISZ- vezetőképző táborban eltöltött egyhónapos munkájáról. Emellett megemlékeznek Sarkad felszabadulásáról, a jutalomból Szovjetunióba utazó építőtáborozók élményeiről. A viszonylag friss rovat, az Abigél segít!, a mai fiatal lány külleméről és lelkiállapotáról ad képet, természetesen görbetükrön keresztül. B. S. E. Napi egy zsák a fejtőnek — Nem szerettem a nyelvórákat, hát otthagytam a gi- mit — vallja Nagy Hona. — De már bánom. Jövőre viszont újra nekiugrok, s estin elvégzem a hátralevő éveket. Miközben beszél, keze villámgyorsan dolgozik. Műszere egy asztalra erősített sodrófaszerű rúd, és egy olló. A rúdra felhúzza a zokniszárakat, amelyeket a gép egyvégtében kötött le, ezeket kell szétdarabolnia az olló segítségével. Na, nem felszabni, csupán azt az egy szálat kifejteni, amely ösz- szefogja a zokni két szárát. Innen a foglalkozás neve: fejtő. — Szeghalmi vagyok. Szüleim javasolták, hogy jöjjek ide dolgozni, ha már nem akaródzik a tanulás. így egy éve már harisnyagyári vagyok. Egy hónapig tanultam ezt a műveletet, aztán mély vízbe dobtak. De azóta volt időm belejönni. Például a múlt hónapban 124 százalékra teljesítettem a normát. Háromezer fölött vittem haza. A tágas, új műhelycsarnokban majd egy tucat hasonló asztal található. Most a délutáni műszakban csak négyen dolgoznak. Délelőtt minden asztal foglalt. Egy- egy fejtő átlagos normája 81 tucat zoknicsfk darabolása. Persze ez fajtától is függ. Lehet több, lehet kevesebb. Például a Gyulán kötött női fehér térdzokniból 129 tucatot számítanak 100 százaléknak. Ez egy hatalmas zsák mennyisége. — Ha már nagyon elültem magam, időnként beállók anyagmozgatónak. Jót tesz az a felüdülés. S attól még a normámat teljesítem. A pénz pedig kell, tartozom az OTP- nek. Nemrég készült el az új házunk, s ebben a saját szobámat én rendeztem be klassz bútorokkal. Jó lesz az majd, ha férjhez megyek. De vettem magamnak arany nyakláncot, magnót. » Az öcsém mindössze hétéves, s beszálltam az ő ruhavásárlásába is. A harisnyagyár Szeghalom egyik legfiatalabb üzeme. Nemcsak úgy, hogy a közelmúltban épült egy új műhelycsarnok, hanem a teürinEgy szál kifejtése, amely összefogja a zokni két szárát, a gyakorlott kéznek két másodpercig tart tetben is, hogy dolgozóik megközelítőleg 60 százaléka harminc éven aluü. Jóllehet betanított munkás többségük, de a gyár vezetése már szervezi a szakmaszerzés lehetőségét. — Ha leérettségiztem, s lesz rá lehetőség, a szakmát is kitanulom. Itt megvan a pénz, megszerettem a munkámat, nem akarok elmenni. Legfeljebb az üzemen belül mást csinálok. Van itt lehetőség varrni, végezhetnék vakláncolást, orrlezárást. Szeretek kézimunkázni, így bármelyik területen vállalnám a munkát. A lényeg az, hogy ehhez könnyű kéz kell. Tavaly társaimmal kétszer is voltunk Gyulán tanulmányozni az ottani fejtést. Az asszonyok arrafelé másképp csinálják. Kezükre húzzák a véget, s úgy darabolják. Az üzem sokjéleképp támogatja a fiatalokat. Nemcsak testvérüzem-látogatás, vagy a szakma kitanulása áll a programban. Például a közelmúltban Nagybátony- ban jártak égy háromnapos kiránduláson. — A kirándulás egyben sportnap is volt. Ott volt a többi harisnyagyári üzemünk, s érdekes vetélkedőket rendeztek. Sőt, fociztunk is. Előtte már itthon edzettünk, női csapatunk hazahozta a kupát a budapesti és a nagybátonyi csapat előtt. Még egy gólt is lőttem! Jövőre itt lesz nálunk a sportnap. Erre is készülünk. — jávor — Á