Békés Megyei Népújság, 1979. október (34. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-19 / 245. szám

1979. október 19., péntek Korszerű iskola épül Endrődön A jó idő kedvez az építőknek Fotó: Gál Edit Közművelődés tudományos alapon — és a valóság Kulturális gondok Mezőkovácsházán Amikor ki kell kapcsolni a tévét... Mindig szidjuk, mégsem tudunk megélni nélküle; mi az? Erre a triviálisnak tűnő találós kérdésre ma már minden gyerek tud vála­szolni. Igen, a televízió. Egy „átlagos” magyar néző (mert vajon kit is lehet hazánk­ban átlagosnak nevezni ?) naponta kettő-kettő és fél órát ül a vevőkészülék er­nyője előtt, összehasonlítá­sul: az amerikai néző négy­négy és fél órát. Átlagban, természetesen. A gyerekek is. Nem lehet nem beszélni arról az igen szervezett, szin­te mammut méretű intéz­ményről, amit televíziónak, televíziózásnak nevezünk. Gigantikusán hatalmas, erős és egyeduralkodó. Rémisztő fogalmak, ugye? Pedig köny- nyű bizonyítani. Mindenki saját magán mérheti le, hogy akár egy órai tévézés után a látottak és hallott informá­ciók, ismeretek még órák múlva is visszaverődnek, hullámzanak benne. Ha nem is váltanak ki újabb, a mű­sorhoz kapcsolódó gondola­tokat, mégis befolyásolnak. Például a készülék léte ön­magában is, az életformán­kat. Eljön az este, a család akaratlanul is a tévéhíradó fél nyolcas kezdéséhez iga­zítja a gyermek fürdetését, a vacsorázást, az ágyazást, az otthoni munkák elvégzését. S ez főleg akkor van így, ha az előzetesek szerint valami „jó” főműsorra van kilátá­sunk. S ez zömében (saj­nos!?) krimi, folytatásos és unalmas regényadaptáció, már látott mozifilm újbóli sugárzása. Igen, az időrend. A televí­zió fennállásának több mint két évtizede alatt ezt a víz­választó fél nyolcat teljesen megszoktuk. Azt hiszem, ma már lehetetlenség volna megváltoztatni. De fél nyolc előtt is van adás. Sokszor érdekesebb, izgalmasabb, na­gyobb érdeklődésre számot tartóbb, mint amit arra a bizonyos főműsoridőre osz­tott. a tévé műsorszerkesztő­sége. A krimik izgalmasságát is meghaladó dokumentum­filmek, ismeretterjesztő kis- filmek, politikai műsorok. Mindez abban az időpontban fél öt és fél nyolc között, amikor nem tudunk a készü­lék elé ülni. Mert nincs rá időnk. Pedig a műsor meg­érné. Itt valahol ellentmon­dás húzódik. S nem rajtunk áll a feloldása. A „plusz egyedik” család­taggal tehát sok bajunk van. Legalább is ez rögződött bennünk. Szinte mindenna­pos dolog, hogy a hideg va­csoráját majszoló család tagjai a képernyő előtt teli szájjal, de kényelemtől bó­dultán átkozzák a műsort. Nincsen senki, aki felállna, s megnyomná, megcsavarná azt a bizonyos gombot. A tízmillió magyar néző­nek körülbelül több mint tízmillió-féle ízlése, igénye van. Ezt kielégíteni? S hogy a televízió műsorainak ké­szítőit, szerkesztőit, vezetőit a jobbító szándék vezérli; hogy küzködnek a lehetet­lennel, azt a kettes program indítása, műsorának szer­kesztése is igazolja. Még ak­kor is: mindenki előtt nyitva áll a választás lehetősége. A televízió kitűnő, nélkü­lözhetetlen dolog. Élő, moz­gó, fejlődő szervezet. Van­nak beteg, sérült, gyenge ré­szei, tagjai, műsorai. Ami­kor ezt a felét fordítja fe­lénk, akkor kell ahhoz a bi­zonyos kikapcsológombhoz nyúlni. Mert ha erős és ha­talmas is, de nem lehet egyeduralkodó felettünk. Hanem szórakoztató, tanító, m’"'7“1« társ. Egy a többi megbecsült között. (Nemesi) A mintegy 8 ezer lakosú Endrőd nagyközségben meg­közelítően 700 általános is­kolás korú gyerek van. Ok­tatásuk a nagyközségben szétszórtan elhelyezkedő 11 iskolaépületben folyik. Eb­ből, csak a felső tagozatos gyerekek oktatása 7 helyen folyik! Ennek a meglehető­sen áldatlan állapotnak a vé­gét jelenti majd az új, most épülő 12 plusz 1 tantermes, tornateremmel ellátott isko­la. így épülőfélben is impo­záns látványt nyújt. Igaz, a tervek eleinte csak 8 tanter­mes iskolára készültek -n mondta az iskola igazgatója, Giricz Vendel —, de a hely­zet megkívánta, hogy a Bé­kés megyei Tanácsi Tervező Vállalat mérnöke, az épüle­tet tervező Nemes Roland né­mi módosítást végezzen az eredeti terven. Említésre méltó még, hogy az eredetileg igen kis alap­területre tervezett tornate­rem a nagyközség üzemei­nek, lakosainak felajánlása, valamint a „Két nap az is­Tengődés A „Borharapó”-ban várok soromra. Előttem egy töpö­rödött, nyolcvanéves forma bácsika toporog. — Hogy tetszik lenni Tö­rök bácsi? — kérdezi tőle a törzsvendégeknek kijáró szé­les mosollyal a pirosra ki­kent, kedves eladónő. Jaj, szívem, ne is kér­dezze! — mondja nehézke­sen a kérdezett. Éppen, hogy csak tengődök... kóláért” akció. eredménye­képp, a község sportolási igé­nyeit is figyelembe véve 18x18 méteresre növeljék a tornaterem alapterületét. Bár versenyzésre így sem lesz al­kalmas. így, az előre terve­zett 12,2 millió forintos épí­tési költség a tornaterem bő­vítésével járó többletköltség miatt 16.3 millióra növeke­dett. De hogyan is áll most a Gyomai Építőipari Szövetke­zet által kivitelezett, a kor­szerű oktatásnak minden szempontból megfelelő épít­kezés? Bár az építők a meg­adott ütemterv szerint ha­ladnak, a késő őszi ajándék jó idő sokat lendített a mun­kálatokon. A fontos az len­ne, hogy még a tél beállta előtt a kétemeletes épület te­tő alá kerüljön, hogy aztán végezhessék a belső szakipa­ri munkákat. Az első bökke­nő mindjárt itt jelentkezik. Ugyanis nem sikerült még a központi fűtés szerelésére ki­vitelezőt találni, ami pedig jelentősen hátráltatná az — Mit tetszik kérni, ked­ves Török bácsi? — Kolbászt. Ne a legki­sebbet! Kenyérrel. A kenye­ret mártsa be a zsírba! — Mást még? — Mustárt hozzája. Meg egy deci bort. Lehet kettő is. És kávét. Jó nagy adagot. Tudja... — Tessék leülni, majd vi­szem. — Meg kérek egy Mun­kást, gyufával. Ezt előre ad­ja!... További jó tengődést kí­vánok Török bácsinak. Erről persze szó se volt.de való igaz, hogy a köszöné­seknél leengedtem hátratett vagy karba font karjaimat. Mondtam, hogy ezt azért te­szem, mert a köszönés tisz­teletadás, és a tiszteletadás­sal nincs összhangban a nyeg­leség, a hányavetiség. Röviden mérlegelte, amit mondtam, és azt mondta: — Igaza lehet. Ügy láttam, hogy időnk is van, nem is rossz helyen szó­laltam meg, kértem, hogy engedje elmondanom ezzel összefüggésben pályakezdő korom egyik emlékét. Bólintott. — Olyan iskolában kezd­tem tanítani, ahol az akkor még kötelező egyenruha-vi­1980. augusztusára tervezett átadási határidőt. Gondot jelent — lévén egyedi tervezésű az iskola épülete —, hogy a tornate­rem megnövekedett alapte­rülete miatt csak nagy erő­feszítések árán oldhatják meg a megnövekedett fesz­távolságú tetőszerkezet elké­szítését. Közben — igen „ér­dekes” időszaknak ígérkezik —, hogy a régi iskola épüle­tét májusban ki kell üríteni, ugyanis a tervek szerint az öreg épületbe kerülné át az iskolához kapcsolódó járulé­kos rendszer. Ehhez pedig nagyon komoly felújításra lesz szükség. S hogy addig hova mennek a gyerekek és a tanárok? Ez még kérdés. Közben már érkeznek a TANÉRT-től az 1,3 millió fo­rint értékű berendezési tár­gyak. A megyei tanács beru­házásában készülő új iskola- épület elkészültét már na­gyon várják Endrődön. Hi­szen a szépen gyarapodó nagyközség jelentős gondja oldódik meg majd ezzel. selés mellett hagyományos köszöntési forma volt a diá­kok részéről a tisztelgés. Volt, aki jó szívvel üdvözölte így nevelőit, volt, aki berzenke­dett miatta, mert — úgy­mond — az fáradsággal jár. Mondtam én erre, hogy bi­zony, úgy van; ha bármit rendbe akarok szedni, bele­értve magamat is, az bizony fáradsággal jár. És mindig ott a kérdés, hogy megéri-e. Aztán hozzátettem, hogy ha­sonlítsuk össze a két köszö­nési formát: a diák sapkájá­hoz emeli és visszaengedi a kezét, miközben elmondja a szöveget. A tanár ugyanezt teszi, megtoldva azzal, hogy megemeli a kalapját, majd visszaigazítja alája a haját, és úgy nyomja vissza a he­lyébe. De minthogy sokkal több diák van, mint tanár, a műveletet többszörösen vég­zi. S mutatom a kalapomat: nézzétek, elöl már ki is lyu­kadt a teteje. Valóban így volt. Felül kilyukadt. Kissé beljebb gyűrtem, aztán hasz­náltam tovább. Végül meg­boldogult apósomnak akar­tam adni, hogy a tanyán még viselhetné. Nagyon megsér­tettem vele: — Egy tsz-kocsis nem jár ilyen rongyos kalapban! — kérte ki magának. Igaza is volt. Elbeszélésemet azzal fejez­tem be, amit tapasztaltam tanítványaim részéről: csen­des egyetértés és kölcsönös tiszteletteljes tiszteletadás következett ezután. Beck Zoltán Mezőkovácsháza városnyi területű, lélekszámú nagy­község. Nemrégiben a köz- művelődés ott élő szakem­bereivel beszélgettünk, s egyre-másra kibukott szava­ikból a keserű sóhaj: „Ke­ressük, keressük, de nem ta­láljuk a módját, hogyan le­hetne kimozdítani az embe­reket otthonról!” & Szívesen elfogadnák ezt a művelődési központot bárhol az országban, igaz persze, nincs hiba nélkül ez sem. Arnóczky József művelődési ház igazgató találkozásunk­kor éppen a rejtély kulcsán törte a fejét: mi a tjtka an­nak, hogy az ÁFÉSZ divat- bemutatóval egybekötött műsoros programjára már napok óta elkeltek a jegyek, de ha ugyanezeket a neves és kitűnő fővárosi művésze­ket önálló estre hívják, csak itt-ott ülnek a nézőtéren? Pusztán a szép ruhák, a csi­nos manökenek látványa ér­né el ezt a hatást? Nem le­het, hiszen máskor is, ha bál vagy egyéb rendezvény van, nehezen gyűlik a kö­zönség. A szervezéskor örül­nek, ha a 8 ezer lakosú nagyközségben 200—210 szín­házbérletet eladnak, harmin­cat ebből is a környékbeli falvak lakói vesznek meg. — A kollégáim felkeresik a munkahelyeket, körülbe­lül 60 van a községben, s a házakhoz is küldünk meghí­vókat — mondja az igazga­tó. — Tudnak az esemé­nyekről, esetleg meg is ve­szik a jegyeket, de nem jön­nek el. Márpedig mi lát­szateredményt, fantomnézőt nem jegyzünk a naplóinkba! Amikor néhány esztendővel ezelőtt a mezőkovácsházi művelődési ház vezetésére kineveztek, végigjártam a munkahelyeket, kértem, hogy támogassanak. A kap­csolatteremtő szándékot csu­pán hárman viszonozták, pe­dig csak az ő segítségükkel mozdulhatunk ki a holtpont­ról. Szerencsére az ÁFÉSZ- re mindig számíthatunk, vi­táink ugyan vannak, de az a jó. Talán még több ötletet, javaslatot is várnának tő­lünk. Az ÉVIG új vezetői már jártak itt mostanában. Budapesti központúk, műve­lődési házuk, a helybeliek jó szándéka új lehetőségeket tár fel az együttműködésre. Felismerték, hogy a munkás­sá nevelés, a termelés foko­zásának útjain milyen nagy jelentősége van a lüktető közművelődési életnek! Be­látom azt is, hogy a közöm- bösebb helyeken nekünk kellene újra és újra kopog­tatnunk. Megpróbáljuk... AT> Nemrégiben Szolnokon jár­tam egy továbbképzésen. Ritkán hallottunk annyi ér­dekes, hasznosítható elő­adást, mint ott az egy hét alatt! Egyetértettünk abban, mit szeretnénk megvalósíta­ni a közművelődésben, de hol vannak ehhez a feltéte­lek? Mi még hallgathatunk, de azok a fiatalok, akik érettségi vagy jobb esetben főiskola után egy-egy köz­ségbe kerülnek, s nem rit­kán magukra maradva bele­keserednek a munkájukba?! Erre a bajra hol a gyógy­szer? Nagy a tanácsok fele­lőssége, mi érezzük is a tö­rődést, de az állami irányí­tásnak nincs ideje minden kicsinek tűnő, de következ­ményében jelentős problé­mával foglalkozni. Szolnokon megerősítettek bennünket a hitünkben, amit lényegében eddig is tudtunk, hogy a közművelődést csak igénye­sen és tudományos tervezés alapján érdemes művelni. A gyerekeket az iskolában, a felnőtteket pedig a kulturá­lis neveléssel kell képessé tenni az önnevelésre, az ön- fejlesztésre. A gazdasági irányítókkal közösen kellene a községben dolgozó 120 szocialista bri­gád kulturális mozgolódását figyelnünk, többet várnánk ezektől. A közművelődés, a kulturális élet jelenlegi bá­zisát nálunk főként az öre­gek és a gyerekek jelentik. Közművelődési tanfolyamot szerveztünk a munkahelyi felelősöknek, a 12 résztvevő közül sok volt a vidéki, ke­vés a helybeli. Bázisfelada­tot is ellát a házunk, a dí­szítőművészet, a honismere­ti mozgalom, s a műszaki- barkács szakköri tevékeny­ség területein. A felsorolás sorrendje a munkánk ered­ményességének rangsorát is jelenti. Nem tisztázott kér­dés a járás területén műkö­dő művelődési házak mód­szertani támogatása, pedig szükség lenne erre a tevé­kenységre. Az más kérdés, hogy nem vagyunk elegen itt a járási művelődési köz­pontban sem ehhez a segít­ségnyújtáshoz. Kiscsoport­jaink rendszeresen dolgoz­nak; például a bélyeggyűj­tő, az irodalmi, a könyvbarát- klub, az éneklő gyerekek, a sakk-, a veterán-, a gyermek- a munkásklub, a dekorációs szakkör, a fúvószenekar, s még több más alkotó kiskö­zösség. A nagyobb rendez­vényekkel viszont nem lehe­tünk elégedettek: tavaly a közművelődési vetélkedő ko­moly zenei hangversenyére 19-en voltak kíváncsiak, a felejthetetlenül szép népzene, néptánc gálaesten nyolcva'n- nyolcan ültek a nézőté­ren ... Az egyik báli rendez­vényre 160 fiatal, a másikra pedig csak 58 jött el. Szín­házi előadásokon az 500 sze­mélyes teremben 360 néző volt a csúcs (a Népszínház Gárdonyi: Láthatatlan em­berét játszotta), de legtöbb­ször 120—150 helyen ülnek. Az új színházi évadban az eddigieknél változatosabb bérletsorozat összeállítására törekedtünk, hátha így sike­rül meghódítani a nézőket. A közművelődési vetélkedőre az idén több brigád jelent­kezett, mint eddig bármikor, ez biztató. Húsz benevezett közül 7 szocialista brigád az EVIG-től... Szeretnénk köz­ségi döntőt szervezni, lássák az emberek, mire vállalkoz­tak a társaik! & Üjra a beszélgetésünk ele­jén hallott gondolatokhoz jut el az igazgató. Szeren­csére fáradhatatlan opti­mizmusát egyik-másik siker­telen kezdeményezés sem tö­ri, törheti meg. A Hazafias Népfront kibővített ülésén hamarosan társadalmi veze­tőséget választanak a mező­kovácsháziak. Eddig is volt ilyen testületé a művelődési központnak, de nem műkö­dött kellőképpen. Bizonyos, hogy a közművelődés ügyét szívükön viselő emberek mindegyike sokat vár a fel­éledő, nagyobb jogkörrel rendelkező társadalmi veze­tőségtől. Talán a hibákat, a bajokat is könnyebben orvo­solják majd együtt. Bede Zsóka SZÍNHÁZ, mozi 1979. október 19-én, pénteken, Békéscsabán, 15.00 órakor: CSIPKERÓZSIKA Kincskereső bérlet. 1979. október 19-én, pénteken, Békéscsabán, 19.00 órakor: AZ ARANY EMBER Katona-bérlet. * * * Békési Bástya: 4 órakor: A fej nélküli lovas — 6 órakor: Pokoli torony. I., II. rész. Bé­késcsabai Építők Kultúrotthona: 5 órakor: A nagy balhé — 7 óra­kor: Száll a kakukk fészkére. Békéscsabai Szabadság: de. 10 órakor: Papucs és rózsa. I., II. rész, 4 és 6 órakor: A kétbal­kezes és az örömlány — 8 óra­kor: Júlia. Békéscsabai Terv: Leszámolás a kocsmában. Gyu­lai Erkel: fél 6 és fél 8 óra­kor: Szótagrejtvény — 21.30-kor: Egy hatás alatt álló nő. Gyu­lai Petőfi: Vendégek Vadnyuga­ton. Orosházi Béke: Háztűznéző. Orosházi Partizán: fél 4 órakor: Lolka és Bolka a föld körül — fél 6 és fél 8 órakor: A vaspre­fektus. Szarvasi Táncsics: A kedves szomszéd. B. S. E. Várakozás közben Lyukas a kalapom teteje Nem nótázni való ked­vemben írtam le a címet, ha­nem annak a kedvéért, amit el akarok mondani. Hosszabb időt töltöttünk ácsorgással, csoportosan egy bejárati ajtónál. Jöttek-men- tek ki-be az arra dolgukra igyekvők, és jószerivel álta­lánosnak mondhatóan kö­szöntötték is egymást az el­haladók és a várakozók. — Maga katona? Vagy va­lami más egyenruhás? — kérdezi egy várakozótársam, melegítős alakomon végigsik­latva tekintetét. — Nem vagyok az. Miből gondolja? — Mert amikor köszön, mindig vigyázzba vágja ma­gát.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom