Békés Megyei Népújság, 1979. október (34. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-14 / 241. szám

SZÜLŐFÖLDÜNK 1979. október 1A, vauimig o IgUflUWilct A bágyadt őszi nap még szűkre húzza a buszra vára­kozó asszonyok szemét, de meleget már nem ad. Ka­bátjukat végig begombolják, s szorosra kötik fejkendői­ket: hűvös szél kavarja az út porát. Fáznak a kofák is a piactéren, egy terebélyes asszonyság nagy hangon pe­rel a rossz idővel. — A kutyát sem engedik ki ilyen hidegbe! Ki látott már ilyen időt októberben? Még jó, hogy az eső nem esik. — Nem megy az áru sem, pedig indulni kellene már haza — zsörtölődik mellette a barna fiatalasszony. — nincs még kész az ebéd, mit rakok az emberem elé, ha hazajön? Az út menti házakon már itt-ott füstöl a kémény. Vé­ge a nyárnak Vésztőn is ... II párttitkár irodájában Fazekas István éppen te­lefonál, amikor felkeressük irodájában. Int, hogy üljünk le. Várunk, aztán: — Sokan járnak az utcán... — kezdem látszólag közöm­bös mondattal a beszélge­tést a községi párttitkárral, s magam is meglepődöm, hogy választ kapok rá. Fazekas István — Igen. A legutóbbi fel­mérések szerint 9 ezer 150 lakosa van Vésztőnek. Ebből 4 ezer 600 a munkaképes­korú, 50 százalékuk helyben foglalkoztatott, 20 százalékuk pedig ingázik. A többiek ott­hon maradnak. Nyugdíjasok és úgy ötszáz asszony háztar- ' tásbeli. Pedig lenne elhelyez­kedési lehetőségük, hiszen a BÉKÖT-részlegben például legalább negyven nőt akár máris felvennének. De nehe­zen szokják a kötöttséget. Szakmát sem igen akarnak tanulni. Meg aztán jól jöve­delmez a háztáji is. A ser­téstartás divik leginkább. A kérdésre, hogy a lakos­ság lélekszámúnak csökke­nését mivel magyarázná, máris csokorba szedve vála­szol, mintegy bizonyítva, ez a probléma korábban is fog­lalkoztatta már. — A fiatalok nem sok szakma között választhatnak. Ha meg elkerültek máshová tanulni, alig-alig térnek visz- sza. A területi adottságok sem a legjobbak. Rossz a föld errefelé. Így hát egyre kevesebben vagyunk, pedig az elmúlt tíz évben sokat fejlődött a község. Kielégítő a kereskedelmi ellátás. Nyolc éve épült az ABC-áruház. A jövő év végére átadásra ke­rül az új ABC is. A Békés megyei Szolgáltató és Ter­melőszövetkezet szolgáltató­háza is a közelmúltban ké­szült el. A vendéglátóiparban már közel sem ilyen jó a helyzet, nagy szükség lenne egy új étteremre, amelyet ugyancsak a következő öt­éves tervben szeretnénk fel­építeni. Orvos kellene, meg melioráció — És az egészségügyi ellá­tás? — kérdem a tőlünk nem messze levő, 8 éve felépült központi orvosi rendelő irá­nyába mutatva. — Négy körzeti és két fogor­vosi helyünk lenne. „Lenne” mondom, mert egy körzeti és egy fogorvosi állást nem tu­dunk betölteni. Hiába van jól felszerelt orvosi laká­sunk, Vésztőre senki nem akar jönni. Dr. Medgyesi Fe­renc, az ügyvezető orvos már jócskán túl van a nyugdíj- korhatáron, de szerencsére még nem hagyta abba a mun­kát. Huszonhat éve dolgozik a községben. Egy gyermek- orvos is rendel itt rendsze­resen. Szociális otthon, öre­gek napközije, bölcsőde... Nem panaszkodhatunk. Több éven keresztül ment az „Egy nap óvodáért, iskoláért” moz­galom. A társadalmi összefo­gásnak köszönhető, hogy ez évtől négy óvoda van a köz­ségben. Legutóbb 75 gyermek talált új otthonra a nemrég átadott óvodában. Így min­den gyereket fel tudtunk venni az idén. Ezt sok he­lyen nem mondhatják el. Az iskola egyesítésével az okta­tás tárgyi és személyi felté­telei is sokat javultak. A szakos ellátásunk csaknem száz százalékos. A gimnázi­um megszűnésével — már csak egy negyedikes, kifutó osztály van — több nevelő elment. Szerencsére, akik ta­nulmányi segélyt kaptak, s a község ösztöndíjasaira szá­mítani lehetett. Jó a peda­gógusok lakáshelyzete is. Vésztőn a felnőttoktatás­ban is meglepően szépek az eredmények. — Már több mint 10 éve folyamatosan megy nálunk a felnőttoktatás. Eddig 100-nál többen végezték el az általá­nos iskolát, illetve a közép­iskolát. Pedig lemorzsolódás itt is van ... Kopogtatnak. Bertalan Ká­roly, a tsz üzemi pártbizott­ságának titkára érkezett. Együtt beszélünk tovább a község dolgairól. — A szélsőséges időjárás, s a talaj rossz adottsága kö­vetkeztében a tsz-ben tavaly veszteséggel zártunk, s az idén sem igen várható jobb eredmény. Ha ebből egyszer kilábolhatnánk, az nagyon jó lenne. Olyan terményeket kellene bevezetni, mint a kender, amely ezen a földön is jól terem. Emellett olyan melléküzemágakat kellene ki­alakítanunk, amelyeknek itt is jövőjük van. — És persze a belvízren­dezést ha meg tudnánk ol­dani ... — kapcsolódik a be­szélgetésbe Fazekas István. — Ahol a csatornarendszer el­készült, lényegesen jobbak a terméseredmények. Azt hi­szem, ez lenne az igazi meg­oldás ... Képek között válogatva... Életem első szüretére, s egy itteni vakációra emlékez­tet ez a község. Szinte érzem' a számban a must ízét, ahogy sétálok az utcákon. Ma már nincs olyan út, ahol legalább Nagy Sándor bácsi az egyik oldalon ne lenne járda. Eltűnt a lajtos kocsi is, amellyel régen az ivóvizet hordták. Friss vakolatú há­zak — fürdőszobákkal — s személyautók a kapuk előtt... Nagyon réginek tűnik az a vakáció. Ez már egy másik község, s hogy az emberek élete megváltozott, erről ta­lán Nagy Sándor bácsi tud a legtöbbet mesélni: Az üvegezett verandán ol­vasgat, amíg felesége a kony­hában sürög-forog; készül az ebéd. Az ínycsiklandozó il­latok az egész lakást áthat­ják. Szépen, csendben élnek, mindenük megvan. — Bizony, volt ez más­képp is — emlékezik Nagy Sándor —, nehéz élet volt ezen a vidéken, ismertem én azt is. A béres-, meg a sum- más életet... Amikor a ge­rendára kötötték azt a kis ennivalót is, ami volt, mert különben megették az ege­rek. És ha avas szalmán is, de jól esett az alvás a látás- tól-vakulásig tartó verítékes munka után. S ismertem a másik, a grófi életet is, hi­szen apám főgépész volt gróf Wencheim Lajosnál. Egyszer látom, dobja ki a szakács azt a sok húst, amit már a ku­tyák sem bírtak megenni. Mondom neki, miért nem ad­ja a cselédségnek, úgy sincs mit enniük? Mire a válasz: „no, még csak az kéne, hogy lássák, milyen jómód megy itt”. Többet nem is engedtek be a konyhára... Így hát a szegénynek csak a nyomorú­ság maradt, meg az a pár szem cukor, meg cigaretta, amit a gróf a piactér porába szórt el a1 gyerekeknek, mu­latva igyekezetükön, hogy minél többet kaparintsanak a kezükbe. Képeket, papírokat vesz elő az akkori életéről, aztán a pesti munkásévekről, a munkásmozgalomról, a Va­sas Dalkarról, s a háború utáni hőskorról... — Bizony, nehéz világ volt az a régi. Azóta sokat vál­tozott ez a község, s még többet az emberek. 1945 ja­nuárjában jöttem haza vég­leg. Traktort javítottam a földeken, amikor jött egy orosz katona és mondja: „Kino masiniszta nincs”. Hát így lettem én mozigé­pész. Biciklivel jártam Bé­késcsabára filmet cserélni, aztán persze könnyebb lett. Huszonnyolc évig voltam mozis, szerettem a munkám, még a feleségemmel is ked­den keltünk egybe, mert ak­kor volt a mozi szünnapos. Megérte! 1953-ban és 1965- ben a Szocialista Kultúráért, 1971-ben a Szocialista Ha­záért kitüntetést kaptam, 1973-ban pedig átvehettem a Munka Érdemrend ezüst fo­kozatát is. Kell ennél több megbecsülés az embernek? Nagy Sándor már nyug­díjban van, ám azóta is ta­nácstag, vb-tag, s mindezt akkora lelkesedéssel csinál­ja, hogy egy húszévesnek is becsületére válna. Akit mindenki ismer Utam á művelődési ház mellett visz el. Gerendával támasztották meg, hogy ki ne dőljön az oldala. Elkese­rednék a látványtól, ám eszembe jutnak a községi párttitkár szavai: — A könyvtár alig tíz éve, hogy felépült. Van ifjúsági házunk. A gond már csak a művelődési ház volt. Kelle­ne, de miből? Aztán maga a lakosság vetette fel lfét éve, hogy segítene. Azóta minden kereső havonta 20-tól 60 fo­rintig befizet a költségekre. Még a nyugdíjasok és a kis­Dr. Medgyesi Ferenc iparosok is segítenek, öt év alatt így 4—4 és fél millió forint összejöhet, a község üzemeitől pedig további 3 millió forintra számítunk. Ezzel már megkezdhetjük a munkát. Előreláthatólag a mostani piactér helyén, ott lesz a mi új művelődési há­zunk. A miénk, a szó legne­mesebb értelmében... A gondolatok dr. Medgye­si Ferenc házáig kísérnek. A kapun belépve orvosi váró­teremben találom magam. Még bólintok is, mikor a csengetésre kiszólnak, „egy pillanat”. Talán nincs a községben olyan ember, aki Medgyesi doktort ne ismerné: itt töl­tött el 26 évet. Nagy idő ez, generációkat felnevelő. — Vidéken nőttem fel, szeretem ezt a levegőt, sze­retem a vésztőieket. A 40 éven aluliakat máig is tege­zem, s úgy hiszem ez senkit nem zavar. Gyakran nem is a betegség, hanem családi problémák hozzák el őket. Vagy csak egyszerűen azért jönnek, mert összevesztek a szomszédasszonnyal. — Hogy miért nem ha­gyom abba a munkát? A munkakörülményeink jók. Hallotta biztos, hogy kevés az orvos, szükség van még rám is. Szerencsére az egész­ségemmel nincs baj, akkor meg miért ne maradnék? Távol a szülőfalutól Halk szavú, fekete hajú gyerek, vagy inkább fiatal­ember Tóth János. A múlt tanév végén búcsúzott el ré­gi, vésztői iskolájától. Még egy gondatlan gyermekvaká­ció, aztán elérkezett az idő, púposra tömték a bőrön­döt ... Édesanyja talán tit­kon egy könnycseppet is el­morzsolt a szeme sarkában a búcsúzásnál. — _Új életet kezd a fi­unk __— mondhatta férjé­n ek, amikor elindultak ha­zafelé, kettesben. János azóta a békéscsabai Vásárhelyi Pál Szakközépis­kola növendéke, kollégista. Szabad idejében verseket ír, s nem is rosszakat__ T óth János Fotó: Gál Edit — Sok minden foglalkoz­tat, mindenfélét versbe lehet foglalni, Vésztőt is. Az ut­cákat, a régi iskolát, a volt pajtásokat... Szerettem ott, igazi szabad életem lehetett. Volt 400 nyulam, azokkal játszhattam kedvemre. A fa­lu végén laktunk, mehettem, amíg a szemem ellátott. Sok barátom volt a környéken, velük töltöttem az időt Sze­rettem az öregekhez is jár­ni. Életükről meséltek, meg Attila sírjáról, mert Vésztőn úgy tartja a hiedelem, hogy az is itt van valahol __ — Lassan azért itt is meg­szokom. Már nem megyek vissza, csak látogatóba, ven­dégként. Ha ebben az isko­lában végzek, szeretnék to­vábbtanulni, aztán majd meglátom mi lesz. Városban akarok élni, ahol sok szak­ma között választhatok. János elkerült. De akik maradtak, azok is munkájuk szépségét, életük teljességét keresik. S azt Vésztőn is megtalálhatják. Nagy Ágnes Emlékeit kérjük A megyei munkásmozgal­mi és történeti bizottság ha­zánk felszabadulásának 35. évfordulója alkalmából fel­kér mindenkit, akinek 1944 1948 közötti időből, az akkori eseményekre vonatkozó írásos anyaga, dokumentuma, fény­képe van, illetve ilyet őriz, vagy aki részese volt az ak­kor zajló eseményeknek, ír­ja le azokat minél részlete­sebben, és bocsássa rendel­kezésre. Ehhez a helyi párt- bizottságok mindenütt segít­séget, útbaigazítást nyújta­nak. Természetesen, aki azt kéri, azoknak a dokumentu­mokat, fényképeket lemáso­lás után visszaszolgáltatjuk. Miért van minderre szük­ség? Hiszen ott vannak a levéltárak — gondolhatják sokan —, amelyekben az egykori iratok teljességgel tükrözik ennek a kornak minden lényeges mozzanatát. Valóban, sok minden meg­található e levéltárák poro­sodó polcain, de távolról sem e négy év izgalmakkal teli mozgalmas eseményei­nek teljessége. Ennek oka nagyon is ké­zenfekvő. A történelmi sors­fordulókról — és ez az rolt a javából — mindig kevés írásos emlék marad fenn. Nemcsak azért, mert az élet felgyorsul, és a máskor cam­mogó évek eseményei na­pokba sűrűsödnek, hanem azért is, mert a tettek roha­násában kisebb gondja is nagyobb annál a lázasan munkálkodó embernek, mintsem hogy azt dokumen­tálja. Gondoljunk csak a földosztásra, amikor előbb mérték ki a földet, s kezd­ték is művelni az újonnan földhöz jutottak, s majd csak később történt meg annak telekkönyvezése. S mennyi tett, akció maradt írásbeli rögzítés nélkül. Az is oka e korszak hiá­nyos írásos dokumentáció­jának, mármint annak, amit a levéltárak, irattárak őriz­nek, hogy a keletkezett irat­anyagra sem vigyáztunk eléggé. Az államigazgatás­sal kapcsolatos írások még csak meg-megmaradtak az utókor számára a régi be­idegződés hatására. A pár­tok és tömegszervezetek irat­anyagából jóformán semmi. Még a Magyar Kommunista Párt helyi szerveinek irat­anyaga a leggazdagabb, de ez sem teljes. A többi párt irattára, ahogy e pártok te­vékenysége megszűnt, elkal­lódott, nyoma veszett. Nagy része biztosan még poroso­dik valahol a szekrények ál­ján, a padlásokon, vagy egyebütt. Hasonló sorsra ju­tottak a MADISZ, EPOSZ, MNDSZ, SZIM, SZDP, FISZ és hosszan lehetne még foly­tatni a sort, iratai is. Ezek az okok indították a megyei munkásmozgalmi és történeti bizottságot arra, hogy felkérjen mindenkit, aki segíteni tud, működjön közre az említett évek tör­ténetének lehető legteljesebb feltárásában. Ezt szolgálja a visszaemlékezések leírása is, hiszen minden eseményről dokumentum (jegyzőkönyv, meghívó, plakát, fénykép, körlevél süt.) úgy sem ke­rülhet elő. A szemtanú, a résztvevő vallomása még ezek birtokában sem nélkü­lözhető. Jószerével egy emberöltő telt el- Az egykor volt poli­tikai harcok elcsitultak. Né­pünk végül is rátalált a fel- emelkedés útjára. Ma már senki nem rója fel, ha valaki más véleményen volt. Ami történt, s bárhogyan is tör­tént: történelmi tény, me­lyet elhallgatni ugyan lehet, de meg nem történtté tenni semmiképp. Ne sajt--' _k ná: a fáradtságot rém ’ ,iiíc között kutatni egykoii írások után, ne sajnál' a pen- í emlékezésünket papi~ra vet­ni. A szülőföldszeretet.. % ez is bizonyítéka.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom