Békés Megyei Népújság, 1979. szeptember (34. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-05 / 207. szám
1979. szeptember 5., szerda fi badacsonyi kikötőben átadták rendeltetésének a csonyi” személyhajót. A balatoni személyhajózás rukciójának keretében épült négyszáz személyes katamarán Badacsony és Fonyód között közlekedik „Badarekonstmotoros (MTI-fotó — E. Várkonyi Péter felvétele — KS) Munka és mozgalom Ketten a közszolgálatból Dr. Kiimaj János, a megyei tanács szervezési és jogi osztályának vezetőhelyettese. Több mint három évtizede lépett közigazgatási szolgálatba. Először gyakornok volt Tótkomlóson, majd Kardoskúton vezető jegyző, később tanácstitkár ugyanitt. Hasonló funkcióban dolgozott az orosházi Városi Tanácsnál, ahonnan a megyéhez került jogtanácsosnak 1960-ban. Szinte minden munkahelyen a szakszervezet aktívája, évek óta pedig az egyik munkahelyi bizottság titkára. Az idén kapta meg a Szakszervezeti Munkáért kitüntetés arany fokozatát. — Aki ilyen régen dolgozik egy pályán, ugyanakkor a mozgalomban is, rengeteg tapasztalatot szerez. Minek veszi legtöbb hasznát? — Talán annak, hogy alulról fölfelé fokozatosan ismerkedtem a munkával, ez „Megfújták 99 A DÉGÁZ békéscsabai bázistelepén hétköznapokon szinte egymásnak adják a kilincset a gépkocsin, biciklin érkező gázpalackcserélők. Pontosabban: adnák, ha zárva lenne a kapu. De nyitva van, ám robbanásveszély miatt ,délek ez ajtón se be, se ki!” csak gyalog, amit tudnak a járművezetők és már eleve a bejárat előtti autóparkolóba kanyarodnak. Éppen ott találom dr. Simon Józsefet, aki Lukovicz- ki Györggyel együtt hozza a 18 kilós palackot, majd berakja a gépkocsiba és indulna, ha meg nem kérdezném: — Nehéz a cipelés? — A távolság miatt nehéz ... Vagy 40—50 méterről kell idehozni — válaszol Lukoviczki György. A telepen Burkus Jánosné cipel egy palackot. — Elbírja? —- kérdezem tőle. — Emelek- ennél nehezebbet is, csak ezt messze kell vinni. A fogása is rossz. Valamikor volt egy kiskocsi, azon toltuk a palackot a kapuig. — Volt, volt, de valaki „megfújta” — szólal meg Krizsán István, a telep raktárosa. — Régen? — Még januárban. — Azóta nem pótolták? — Hát kérem ... Lesül a bőr az arcomról, amikor látom, hogy nők, öregek, betegek hordják a 18 kilós palackot. Néha 46 kilósat is. — Mennyi a forgalom? — A kisebből napi 1000— 12000, a nagyobbó! 25—30. A havi pénzbevétel több, mint egymillió forint. — Bejelentették a vállalatnak, hogy ellopták a kiskocsit? — Még januárban. Azóta is izom helyettesíti ezt a régen ismert, munkakönnyítést szolgáló „technikai” eszközt, aminek az ára aligha több néhány száz forintnál. — or Dönlölt a Legfelsőbb Bíróság Rátemetés kegyeletsértéssel Egy vidéki temetőben kettős sírhelyben, egy család több tagja nyugszik. Síremlék tünteti fel az ott nyugvók nevét. A hantot egy leszármazott leány gondozza. A sírhely melletti kriptában a család más tagjai nyugszanak. A temetőben a gyász- szertartásokról nyilvántartást nem vezetnek. Így történt, hogy a megyei temetkezési vállalatnál megjelent egy tisztviselő, és azt állította, hogy a kettős sírboltban hozzátartozói nyugszanak, és oda temettette feleségét. Erről azonban a leányt nem értesítették, hozzájárulását nem szerezték be. A temetés alkalmával az emlékművet megrongálták, a sírkeret pedig a földbe süllyedt. A leány a temetkezési vállalat és a tisztviselő ellen pert indított. Keresetében kérte a kegyeletsértő rátemetés megszüntetését, és az okozott kár megtérítését. A temetkezési vállalat azzal védekezett, hogy a tisztviselő megtévesztette. A jogsértést új sírhely kijelölésével kívánta orvosolni, de ez nem sikerült. A tisztviselő azt hangoztatta: nem vétkes, mert a leány szülei a kettős sírboltban több mint 25 éve nyugszanak, tehát a sírhelyhasználati jog megszűnt, mert a poriadási idő 25 év. Ellentétes ítéletek után törvényességi óvásra, a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróságot új eljárásra kötelezte. — A tisztviselő elhunyt felségének rátemetése jogosulatlanul történt — mondta ki a Legfelsőbb Bíróság. — Nincs tisztázva, hogy a leány szüleinek eltemetése óta a poriadási idő eltelt-e. Egyébként is, a jogszabályban meghatározott poriadási idő elmúlta sem ad jogot a rátemetésre. A temetőt nem zárták le, nem ürítették ki, tehát az újra-, iletve rátemetés tilos. Mindaddig, amíg a sír meg nem szűnik, tekintettel kell lenni az elhunytak hozzátartozóinak kegyeleti jogaira. A temetkezési vállalat és a tisztviselő tehát jogsértést követett el, a kihantolásról azonban csak egészen kivételesen lehet szó. Ezért az új eljárásban vizsgálni kell, hogy a sérelmet miképpen lehet orvosolni. Hajdú Endre a gyakorlatban nagyon sokat jelent. Akárcsak az, hogy mos már huszadik éve ebben az épületben dolgozom. Ismerek mindenkit, és természetesen én sem vagyok ismeretlen a kollégák és az ügyfelek előtt. Ez az állandóság a szakszervezeti munkában is nagy segítség nap mint nap, de akkor is, ha bármiről kell határozni, dönteni. * Ugyanakkor a hosszas, folyamatos munkában egy helyen, sok változást is megér az ember. Mindazt, amit a folyton alakuló körülmények hoznak. — A szakszervezeti munka lényege változatlan, a módszer viszont nem. A bizalmiak szerepe sokkal nagyobb, mint volt azelőtt. Eleget is tesznek ennek? — Nagyrészt. A mozgalomban is, akár bárhol másutt, a munka színvonala azon múlik, megfelelő emberek végzik-e? A bizalmiak esetében a személyes rátermettség, s a tárgyalóképesség az első követelmény. Persze, tudás is szükséges, de az önmagában nem elég, ha . nem egészítik ki a fenti — alapvető — feltételek. Úgy gondolom, nálunk — hat bizalmink van — ez szerencsésen találkozik. Javítani való azért van. Legutóbb, amikor közösen a munkát értékeltük, ezt, a javaslattevő szerep erősítésében láttuk. Bereczki Istvánné a sarka- di Községi Tanács előadója. 1952-ben, mint fiatal lány — aki épp akkor végezte az irodai szakiskolát — került a mezőgazdasági csoporthoz adminisztrátornak, öt hónap után pedig az iktatóba, s azóta is ott dolgozik. Később többször akarták más osztályra átvinni, ő azonban nem ment. — Minden elnök ragaszkodott hozzám, mert ismerem az iktatás, irattározás minden csínját-bínját. És persze, az ügyeket is, fejből, visszamenőleg évekre. De az én ragaszkodásom volt a döntő, azért maradtam mindig ebben a beosztásban. Nagyon szeretem ezt a munkát. Most is emlékszem az első időkre, amikor átvettem az akkor éppen gazdátlan területet. Egy ömlesztett ösz- szevisszaság volt. Rendet csináltam — mert az irattárban tényleg ez a lelke a munkának —, s már nem volt szívem otthagyni. Huszonöt éve bizalmi, az idén kapta meg a Szakszervezeti Munkáért kitüntetés ezüst fokozatát. Nem is tudja, hányszor választották már meg. Csoportjának 17 tagja van, többségükben nők. Fiatalok, idősebbek. — Mit szeret leginkább ebben a munkában? — Azt, hogy szinte mindenre kiterjed. Foglalkozunk a segélyezéstől kezdve az üdülésig, a bérezéstől, jutalmazástól a kulturális dolgokig a munkát, s a dolgozót érintő kérdésekkel. Természetesen a nyugdíjasokkal is, akiket meglátogatunk, s bármilyen rendezvényünk van, meghívunk. — Valami program szerint dolgozik? — Irányelvek vannak. Maga a munka nem olyan, hogy most például szakszervezeti napot tartok, s akkor csak ilyesmit intézek. Mindig adódik valami, sokszor észre sem veszi az ember, hogy bizalmi minőségben tett ezt vagy azt. Mint egy anyának, fel kell figyelni, s látni, kinek, mikor, mire van szüksége a munkában vagy egyébként. Miben vár segítséget, akkor is, ha nem szól. Ugyanakkor irányítunk és nevelünk is. — Mi a jó bizalmimunka titka? — Az őszinteség. Megmondani a jót is, rosszat is. Ha hiba van valamiben, már az elején, mert így kevesebb a bonyodalom. Azt hiszem, a nyílt beszédnek köszönhetem, hogy adnak a szavamra. A tagok és a vezetők is. Vass Márta Kábelkorlát az utak mentén A kábelkorlát angol találmány. Svájcban először 1967- ben alkalmazták egy 130 kilométeres útszakaszon. A „korlát” két, 19 milliméter átmérőjű — 1350 kilogramm előfeszített — acélkábelből áll, amelyek 2,5 méterenként felállított, könnyűszerkezetű oszlopok felső villás kiképzésében feküsznek, közvetlenül egymás felett. Ha jármű ütődik a kábelnek, az ősz-" lopok azonnal kifordulnak, és a jármű viszonylag kis sérülést szenved. A kábel rugalmassága jelentősen enyhíti az ütközésnek az utasokra gyakorolt hatását is. Nagyobb ütközéskor a kábel belevágódik a kocsi elülső részébe, és fogva tartja. Ezzel megakadályozza, hogy a kocsi a korlátról az úttestre visszapattanva további balesetet okozzon — ami egyébként gyakran előfordul. A tapasztalatok azt mutatták, hogy a kábel még erős ütközéskor sem engedi el a kocsit, amely így további oszlopokat dönt ki, és fokozatosan lelassul, így csökken annak a valószínűsége, hogy nagyobb szerencsétlenség történik. A kábelkorlát hasznosságát legjobban az az eset jellemzi, amikor egy nagy túrakocsi 85 oszlopot döntött ki (ez 212 méteres fékútnak felel meg), végig kapcsolatban maradt a kábellal, és az utasok az erős fékezés élményénél többet nem éreztek. Az előfeszített kábelkorlát körülbelül feleannyiba kerül, mint a hagyományos, merev korlát. Karbantartása is olcsóbb. Útfenntartási szempontból is előnyös, hiszen télen az idomacélból készült vezetőkorlátok mellett hófúváskor lerakódik a hó, és nehéz onnan eltávolítani. Takarékszövetkezeti üzletház Geszten Alig két éve, hogy a me- zőgyáni takarékszövetkezet geszti betétgyűjtő pénztára egyesült a kétegyházi takarékszövetkezettel. Az egyetlen helyiségben tevékenykedő betétgyűjtő pénztár már nem tudta teljesíteni a szövetkezeti tagság és a lakosság mind nagyobb pénzügyi szolgáltatásait. Ezt a község párt- és tanácsi vezetői is így ítélték meg, és kérték a kétegyházi takarékszövetkezet igazgatóságát, a betétgyűjtő pénztárat minősítsék át kirendeltséggé. Erre azonban csak a közelmúltban nyílt lehetőség, amikor önálló üzletházat kapott a geszti takarékszövetkezet. Fel a fejjel, fiú! Örülök, hogy eljött, hiszen ez azt jelenti: elolvasta a levelemet, és talán megérti a gondomat. Ne higgye, hogy sajnáltatni akarom magam, ha csak egyéni sérelmet takarna a véleményem, tollat sem fogok. Igaz, sokáig töprengtem, míg rászántam magam az írásra, de arról a melós gyerekről szóló cikk gondolkodóba ejtett. Olyasmi motoszkál a fejemben most is, miért nem becsülik meg eléggé az arra érdemeseket? A jobbra, a többre való törekvés mögött ugyanis gyakran valamiféle karrierizmust, erkölcstelen törte- tést vélnek felfedezni. Lehet, hogy elítél érte: arra kérem, ne írja meg a nevemet. Félelemről szó sincs,, csupán arról, hogy a lényeg aligha a személyen van. Az a fontos, mit, miért és hogyan mond az ember. Még azt sem állítom: engem sokat hányt-vetett a sors. Egyetlen gyerek vagyok, az anyám világéletében dédelgetett, babusgatott. Apám vidéken könyvelősködött, hetente egyszer jött haza. Nem is sejtettük, hogy az albérleti szobájában a nők egymásnak adják a kilincset. Amikor kiderült, hetekig alig ettem valamit. Azt hiszem, azóta se tudtam kiheverni a lelki sérülést. Az iskola befejezése után dolgozni mentem. Csak a munkám érdekelt, fel is figyeltek rám, hamarosan letettem a szakmunkásvizsgát. Nem voltak nagy álmaim. Vemét és Coopert olvastam. Vettem egy magnót és Pucci- ni-áriák helyett a Beatles- számokat vettem fel. Szerettem a matematikát, beiratkoztam az esti középiskolába. A munkahelyemen nem járultak hozzá a tanuláshoz, a rendes szabadságom mind ráment a vizsgákra. Egy csöppet sem bántam, csak az nyugtalanított, hogy rossz szemmel néznek a főnökeim. Gyanús volt a nyüzsgésem, a nyílt szókimondásom. A bomba akkor robbant, amikor az érettségit követően bejelentettem: egyetemre szeretnék menni. Nemhogy akkor, ma sincs — rajtam kívül — egyetlen felsőfokú végzettséggel rendelkező szakember sem a gyáregységnél, a vezetőket is beleértve. Nehéz, sokszor megalázó csatát kellett megvívni azért, hogy végül aláírják a tanulmányi szerződést, amelyben köteleztem magam, hogy jó néhány évig itt maradok, az üzem pedig magasabb beosztásba helyez. Látom, mosolyog, és az íróasztalmániára gondol. Nem volt ilyen kikötésem, csupán ki akartam lépni a szürkeségből, a középszerűségből. ítélje meg, szimpatikus-e amit mondok, de sehogyan sem szívlelem a kis kaliberű, hivatalnokoskodó embereket. Mégis, amitől féltem, bekövetkezett: adtak egy íróasztalt, s előadói állást a kereskedelmi osztályon. Roppant kínosan éreztem magam. Még büszke is lehettem volna rá, hogy most már értelmiségi vagyok. Tudom, butaság ez, de annyi küzdelem, kínlódás után, mégiscsak jelent valamit kézbe venni a diplomát. De kit érdekelt az?! Nincs szándékomban senkit megsérteni, de a környezetem szinte elviselhetetlen, még ma is. összezártak néhány bronzvörös hajú, ciklámen körmű, dezodorillatú nővel, akik az újságban csak az apróhirdetéseket olvassák és „suk-sükölnek” a telefonba. Olykor jó lenne elbeszélgetni valakivel szakmai dolgokról. Érvelni, vitatkozni, például a marketingről, a számítástechnikáról. Erről jut eszembe, a Valóságban olvastam a Videoton Számítástechnikai Gyár igazgatójának a nyilatkozatát. Valami-olyasmit mondott, hogy nálunk a közfelfogásban bizonyos liberalizáció ment végbe. Nem állítja, hogy hazánk mindenben elmaradt a fejlett országoktól, de tudomásul kell venni, hogy a réseket csak tudatos, nagyon kemény munkával lehet megszüntetni. Éppen ezért a vezetők elhivatottsága az: tegyék magasra a mércét saját magukkal, és beosztottjaikkal szemben. Ezt csak úgy lehet elérni, ha a morál és a szakmai színvonal egyformán fejlődik. Magam is ilyesmire törekedtem. Megpróbáltam kitörni ebből a tunya, bűvös körből. Sokat lejártam a műhelyekbe, jókat dumáltunk a srácokkal. Komoly dolgokról is: politikáról, gazdaságról, a napi teendőkről. Észrevételeiket, javaslataikat továbítottam a főnökeimnek. Később tudtam meg, hogy a vesztembe rohanok. Az osztályvezetőm — aki már védett korban van — minden alkalmat megragadott, hogy eláztasson. Hevesvérű tacskónak titulált a hátam mögött, és azt terjesztette rólam: túlságosan keményen fogalmazok. Világos, hogy a fejlődésben megállt, beszűkült emberek mellé álltak. Miért ne, hiszen tőle függött a fizetésük, a prémiumuk, az előmenetelük. Annyira divat manapság a szociológia. Fel kellene mérni egyszer a képmutatás, az önzés okait. Nem tudunk eléggé együttgondolkodni, dolgozni, a kollektíva érdekeit sajátunk fölé helyezni. És mi az, hogy erősen fogalmazok? Mellébeszéléssel, kézdörzsö- 'léssel semmit sem érünk el. Igenis szükséges a vita, a józan érvek ütközése, az igazság objektív feltárása. Persze, az én bicskám beletört, hiszen fegyelmit kaptam, mert tiszteletlenül viselkedtem a főnökeimmel szemben. Nem vicc: népszerűségemet,' nagyobb szakmai tudásomat nem tudták elviselni. Azért ne gondolja, hogy végleg elkeseredtem, feladtam a harcot. Elmúltam 36 éves. Jól élünk a feleségemmel, van egy hatéves kisfiúnk. Néhány éve költöztünk be a szép, kertes családi házba, jövőre fejezem be a szakosítót az esti egyetemen. Hívtak máshová dolgozni: de mondja meg: ott biztosan másként lenne? Ennél a vállalatnál nőttem fel, lettem ember, a legtöbben szeretnek, közülük sokan érzik és értik: a teljesítmény, az emberi tartás, a tudás dönheti csak el, ki mennyit ér. Hosszú távon törvényszerű, hogy a közepeseket felváltsák a jobbak, a kallódó, eldugott tehetségek. Ne értsen félre: nem magamról beszélek, de képtelenség, hogy jó néhányan az előrehaladást gátlók világához méretezzék saját követelményeiket. Tudja, a csetlő-botló fiamnak mindig azt mondtam, ha elesett: fel a fejjel, fiú! Mostanában, úgy érzem: ez sokunknak szólhatna. Seres Sándor
