Békés Megyei Népújság, 1979. szeptember (34. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-29 / 228. szám

1979. szeptember 29., szombat NÉPÚJSÁG Vance amerikai külügyminiszterrel folytatott tárgyalásait befejezve, hazautazott az Egyesült Államokból A. A. Gromi- ko szovjet külügyminiszter, aki országa küldöttségét vezette az ENSZ-közgyűlés 34. ülésszakán (Telefotó) Kommunista polgármester Rómában választották meg a kommu­nista párt egyik tagját az olasz főváros legmagasabb tisztségébe. Czinege Lajos kitüntetése A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége az Októberi Forradalom Ér­demrenddel tüntette ki Czi­nege Lajos hadseregtáborno­kot, a Magyar Népköztársa­ság honvédelmi miniszterét. A kitüntetésről szóló ren­delet, amelyet Leonyid Brezsnyev írt alá, azt han­goztatja, hogy a Legfelsőbb Tanács a kitüntetést a szov­jet fegyveres erők és a ma­gyar néphadsereg közötti baráti kapcsolatok fejleszté­se és erősítése terén szerzett érdemeiért adományozta Czi­nege Lajosnak. Púja Frigyes New Yorkban Púja Frigyes külügyminisz­ter, az ENSZ-közgyűlés 34. ülésszakán részt vevő ma­gyar küldöttség vezetője csü­törtökön New Yorkban ta­lálkozott Hans-Dietrich Gen- scherrel, az NSZK alkancel- lárjával és külügyminiszte­rével, majd Jean Francois Poncet francia külügyminisz­terrel. A megbeszéléseken a kétoldalú kapcsolatokkal öszefüggő kérdésekről, vala­mint az ENSZ-közgyűlés na­pirendjén szereplő egyes té­mákról volt szó. CSU-kongresszus a közeli választások jegyében HÍREK HÍREK HÍREK TELEX • NEW YORK Daniel Ortega Saavedrat, a nicaraguai kormány tagját az ENSZ-küldöttek jelentős többsége megjelenésekor, majd beszéde után meleg ünneplésben részesítette. Ortega beszédében élesen bírálta az amerikai és a kí­nai politikát. Az Egyesült Ál­lamok legreakciósabb körei — és velük a latin-ameri­kai reakciósok — most azt állítják, hogy Nicaragua „fe­nyegeti” El Salvadort. „Ez provokáció. Csak azt a célt szolgálja, hogy igazolja az új Nicaraguára nehezedő gazdasági, politikai, sőt, ka­tonai nyomást” — hangsú­lyozta. • MOSZKVA A szocialista országok if­júmunkásainak moszkvai ta­lálkozójáról nyilatkozva Pász­tor Gabriella, a KISZ KB titkára, a magyar küldött­ség vezetője az MTI tudósí­tójának elmondotta, hogy a tanácskozás az első ilyen jel­legű tapasztalatcsere volt. Jelentőségét növeli az a tény, hogy a küldöttségek megis­merkedhettek a Komszomol- nak a szocialista építőmun­ka terén szerzett tapasztala­taival. • BECS Huszonhét halálos áldozata volt a bécsi szállodatűznek. Képünkön: munkában a tűz­oltók az égő Am Augarten Szállodánál (Telefotó) • WASHINGTON Zigniew Brzezinski, az amerikai elnök nemzetbiz­tonsági főtanácsadója egy washingtoni beszédében bí­rálta Gerald Ford volt elnö­köt, mivel az kijelentette: mindaddig ellene van a SALT—II. szerződés szená­tusi jóváhagyásának, amíg nem foganatosítanak „hat­hatós intézkedéseket” az Egyesült Államok katonai erejének növelésére. Brze­zinski „meglepőnek” nevezte Ford állásfoglalását. Hiszen a szerződés legfontosabb ren­delkezéseit még a Ford-kor- mányzat dolgozta ki. • MADRID Pénteken délután a mad­ridi Casa del Campo kiállí­tási területén megnyílt a Spanyol Kommunista Párt és lapja, a Mundo Obrere ha­gyományos évi fesztiválja. A háromnapos ünnepségsoroza­ton a Népszabadság kiállítá­si pavilonja vesz részt. Az ünnepségen a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Közpon­ti Bizottságát Pálos Tamás, a KB agitációs- és propa­gandaosztályának helyettes vezetője, a Népszabadság szerkesztő bizottságát Vértes Imre főszerkesztő-helyettes képviseli. • MÜNCHEN Telly Savallas amerikai film­színész, a televízióból ná­lunk is közismert Kojak, autogramokat ozstogat a müncheni sörfesztivál részt­vevőinek (Telefotó) Péntek reggel letette a hi­vatali esküt Luigi Petrocelli, Róma első kommunista pol­gármestere. Az Olasz Kom­munista Párt római szerve­zetének titkárát csütörtökön este választották meg Giu- lio-Carlo Argan utódjának. Mint ismeretes, Argan pro­fesszor — akit független je­löltként a kommunista párt listáján választottak meg az „örök város” polgármesteré­nek — három évig töltötte be ezt a tisztséget, s né­hány héttel ezelőtt mondott le magas kora és egészségi állapota miatt. Luigi Petrocelli beiktatása után megkoszorúzta a náci terror második világháborús áldozatainak Róma melletti emlékművét, valamint az Olasz Kommunista Párt két alapítójának, Antonio Gram- scinak és Palmiro Togliatti­nak a sírját. Az OKP központi lapja, a l’Unita pénteki számában annak fontosságát hangsú­lyozza, hogy most először Lord Carrington brit kül­ügyminiszter pénteken kü- lön-külön tanácskozott a lon­doni Zimbabwe-konferencia küldöttségeinek vezetőivel: Muzorewa püspökkel, a salis- bury-i törvénytelen kormány fejével, majd Nkomoval és Mugabével, a hazafias front társelnökeivel. A külügymi­niszter mérleget készített velük az előző hét tárgyalá­sairól, amelyek távollétében eléggé lelassultak és szakér­tői szintre mérséklődtek. A tárgyalásokon változat­lanul a függetlenségi alkot­mány részleteit vitatják meg, Ha a klasszikus — vagy éppen az újgyarmatosítás gátlástalan brutalitásáról hall — és sajnos, gyakran hall — az ember, lángoló őserdei falvak elevenednek meg előt­te. Olyan települések, ame­lyeken, éppen a kolonialista örökség miatt, még „normá­lis” körülmények között is nagyon nehéz az élet. Nos, az elmúlt huszonnégy órában két, egymással nyil­vánvalóan összefüggő jelen­tés is bizonyítja, hogy mind­ez nemcsak a múlt, hanem a jelen szomorú valósága is. A dél-afrikai légierő Mi­rage típusú repülőgépei két hullámban hajtottak végre támadást a dél-angolai Huila tartomány ellen, majd Cune- ne tartományban választot­tak hasonló „stratégiai cél­pontokat”, hogy bombákkal, géppuskasorozatokkal pusz­títsanak, öljenek. A másik hír szerint köz­vetlenül a dél-afr'kai, Ango­A jövő évben megtartandó NSZK-beli választások je­gyében nyílt meg pénteken Münchenben a Bajor Keresz­tényszociális Unió (QSU) kongresszusa. Franz Josef Strauss pártelnök, aki jövőre a jobboldal kancellárjelöltje lesz, pártja egységdemonstrá­ciójával igyekszik erősíteni pozícióit a CDU—CSU unión belül. Ennek megfelelően a kong­resszus napirendjéről töröl­tek minden vitás kérdést, a bajor párt csupán kultúr- és családpolitikai határozatokat amelyre továbbra is az jel­lemző, hogy a salisbury-i küldöttség lényegében min­denben egyetért Angliával, a hazafias frontnak viszont még lényeges kifogásai van­nak az angol tervezettel szemben. A nézeteltérések az állampolgárságra, az elnöki jogkörre és az emberi jogi törvényre vonatkoznak. A konferencia a jövő hé­ten várhatóan plenáris ülést tart, és a munka meggyorsí­tására, az eddigi eredmények összegzésére új, részletesebb brit alkotmánytervezet ké­szül. la ellen irányuló agresszió után rhodesiai csapatok lép­ték át Umtali határváros térségében a mozambiki ha­tárt, és mintegy ötven kilo­méterre behatoltak az or­szág területére. A megfigye­lők emlékeztetnek arra, hogy ebben a térségben Ian Smith telepes kormánya évek óta, rendszeresen indít ilyen ex­pedíciókat, de a választási komédia óta két hete indítot­ta az „új” Muzorewa-rezsim az első ilyen akciót — ezzel is érzékeltetve, hogy a némi­leg „átszínezett” kabinet igenis folytatja ,a legrosszabb Smith-féle hagyományokat. Mi az agressziósorozat po­litikai háttere? Az angolai Cunene tarto­mány Namíbia szomszédsá­gában v,an, New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés ülésszakán pedig a Namíbia-téma ezút­tal is reflektorfényben áll. Ami Rhodesiát illeti, Lon­donban folyik a Zimbabwe­hoz. Annál nagyobb érdeklő­dés előzi meg Strauss szom­bat délelőtti beszédét, amely­ben először fogalmazza meg hivatalosan választási prog­ramját. Ebből a programból már a kongresszus megnyitása előtt ízelítőt adott az ellenzéki po­litikus. Házi lapjának, a Ba­yern Kuriemak adott inter­jújában rendkívül éles han­gon utasította el a bonni SPD—FDP kormány enyhü­lési politikáját. Azzal vádol­ta, hogy egyoldalú enged­ményeket tesz a Szovjetunió­nak és a szocialista orszá­goknak. Strauss az interjúban nem hagyott kétséget afelől sem, hogy hatalomra jutása ese­tén a „kemény kéz” politiká­ját folytatná. Az „alkotmány adta lehetőségek végső hatá­ráig” menne el a terroriz­mus elleni harcban, amelyet kiterjesztene „a baloldali fel­forgató elemekre” is. A bajor politikus éles han­gon azzal vádolta a szociál­demokratákat, hogy az el­múlt hetekben tartott vá­lasztási gyűlésein támogatták az ellene tüntetőket. Ugyan­akkor sértő, lekicsinylő mó­don nyilatkozott Schmidt kancellárról. Az interjú hang­nemét egyértelműen a vá­lasztási kampány szempont­jai határozták meg. konferencia és Muzorewáé- kat, rémülettel tölti el, hogy a brit kormány a jelek sze­rint komolyan tárgyal a ha­zafias front képviselőivel. Mind a pretoriai, mind a salisbury-i rendszer tisztában van azzal, hogy a világ né­pei — és a kormányok el­söprő többsége is — elítéli politikájukat, de azzal is, hogy a kulisszák mögött szá­míthatnak bizonyos nyugati pártfogók segítségére. Érvek híján mindkettőjük számára csak a rezsim lényege, az erőszak, a katonai erőfitog­tatás maradt. Ez az erőde­monstráció csak az egyik an­golai körzetben hatvankét halottat jelentett. Az ENSZ-palotában is, másutt is, mind erősebb és felháborodottabb a kérdezők hangja: meddig lángolhatnak még védtelen dzsungelfalvak a fekete kontinens déli ré­szén? , Harmat Endre Ma: Mihály napja A Nap kél 5.39 — nyugszik 17.29 órakor A Hold kél 13.23 — nyugszik 22.51 órakor ÉVFORDULÓ Hetvenöt évvel ezelőtt, 1904. szeptember 29-én született, és alig 32 évesen, 1936 decem­berében halt meg Nyikolaj Osztrovszkij szovjet—orosz regényíró. — SZARVASON három If­jú Gárda-szakasz működik, egy Ifjú Gárda-raj pedig most alakul a helyi szak­munkásképző intézetben. A KISZ városi bizottsága az elmúlt hét végén kétnapos módszertani képzésen készí­tette fel az Ifjú Gárda tiszt­ségviselőit az új képzési év feladataira. — A BÉKÉSCSABAI Városi Tanács az idén 16,8 millió forintot fordít a megye út­hálózatának és hídjainak fel­újítására, korszerűsítésére. Ebből a pénzből az év első felében 5,6 millió forintot használtak fel útfelújításra. — „KÉNYSZER NÉLKÜLI VALLOMÁSOK”. Ezzel a címmel rendezi meg Bugár László költői estjét a békés­csabai KPM-klub fiatalsá­gának, ma este 7 órától. A költői est a klub által indí­tott „Fiatal Békés megyei költők, írók” című sorozat első rendezvénye lesz. — MEZÖBERÉNY V. öt­éves tervi programjában 36,3 millió forint beruházás sze­repel. Ebből a pénzből való­sult meg a művelődési ház, s készül a 8 tantermes álta­lános iskola, melynek költsé­geihez a lakosság több mint 4 millió forinttal járul hozzá. — JÓL SIKERÜLT, kibőví­tett ülést tartott szeptember 27-én a HNF városi bizott­sága a Békéscsabai Kötött­árugyárban. Ezen dr. Hor­váth Éva, a HNF megyei el­nöke a népfrontnak a társa­dalomban betöltött helyéről és szerepéről tartott előadást, s ezután hozzászólások kö­vetkeztek. — A GYULAI Városi Tanács anyakönyvi ügyintézése mel­lett, hatósági jellege miatt jelentős szolgáltatási szere­pet is betölt, s igen magas ügyfélforgalmat bonyolít le. Az anyakönyvvezetők az utóbbi négy év alatt több mint 8 ezer születést, 1200 házasságkötést és 4 ezer ha­lálesetet anyakönyveztek, s több mint 17 ezer anyaköny­vi kivonatot állítottak ki. — A JÖVÖ ÉVBEN új szo­ciális létesítménnyel gazda­godik a Battonyai Asztalos- ipari Szövetkezet. A tagság­nak több éves kívánsága tel­jesül, ugyanis készül egy ebédlő és egy 220 személyes öltöző a hozzátartozó für­dőkkel. — GYULÁN, a Béke sugár­úti óvoda pedagógusai vol­tak a kezdeményezői az óvo­dai KRESZ-parkok létesíté­sének, ahol a gyerekek játszva sajátíthatják el a közlekedési tudnivalókat. Az óvoda pedagógusai patronál­ják a város többi óvodáját és segítséget nyújtanak nekik az oktatás megszervezésében. — A SZARVASI Szirén Ru­házati Szövetkezet az idén mintegy 10 millió forint ér­tékben szállít különféle tex­tiljátékokat nyugat-európai országokba. Az új modellek iránt nagy a külföldi érdek­lődés, és az előzetes tárgya­lások alapján várható, hogy jövőre mintegy 30—40 szá­zalékkal növelik az export- szállítások mértékét. Felhős idő Várható időjárás ma estig: időnként megnövekszik a felhőzet, néhány helyen ki­sebb eső, záporeső lehet. A szél időnként megélénkül, helyenként megerősödik, haj­nalban több helyen erősen párás lesz a levegő, köd keletkezik. A legalacsonyabb hőmérséklet hajnalban: 8, 13 fok, holnap kora délután: 17, 22 fok között várható. — GÉPESÍTÉS. A Budapes­ti Harisnyagyár gyulai gyá­rának dobozi telepén jól ha­lad a műszaki fejlesztés. Gé­pesítéssel és jobb munka- szervezéssel, építés és több­letlétszám nélkül fokozzák a termelést. — OROSHÁZÁN a magas- ház-beépítések miatt szüksé­gessé vált a felnőtt körzeti orvosi határok módosítása, így október 1-től, hétfőtől a 2. sz. orvosi körzethez ke­rül az Előd utca, a 3. sz. orvosi körzethez kerül a Tass utca páros oldala, Könd utca 37. számtól 55. számig, Rákóczi u. 2—16. számig. A 4. sz. orvosi körzethez Szen­tesi út 54. számig, a Csenge- ri, Damjanich, Irányi D. ut­ca, Vásárhelyi út páros olda­la, míg az 5. sz. körzethez Deák F. u. páratlan oldala, Vörösmarty u. 1—5. számig és 2. szám, valamint a Szé­chenyi tér. — BÉKÉSSZENTANDRÁ- SON, a helyi művelődési ház szervezésében mutatja be műsorát október 1-én 6 órá­tól Mártonffy Mária és Ba­logh Béla a községi könyv­tár olvasótermében. Irodal­mi portrévázlat Móricz Zsig- mondról című összeállításuk­kal a nagy magyar prózaíró munkásságáról emlékeznek meg. — A MEZÖKOVÁCSHÁZI JÁRÁSBAN nagy hagyomá­nyai vannak az állattartás­nak. Ebben az évben mint­egy 200 ezer hízott sertést adnak át a mezőgazdasági üzemek és a háztáji gazda­ságok. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 39. heti lottósorsolás alkalmával a következő számokat húz­ták ki: 22, 26, 35, 45,57 A szeptember havi tárgy- nyeremény-sorsoláson a 37. játékhét szelvényei vesznek részt. MEGYEI KÖZÚTI INFORMÁCIÓ Békés megye országos köz- úthálózatában folyamatban levő szabályozások. 1979. október hó 1-től a 44. sz. és 47. sz. utak közös szakaszán Békéscsabán (Szarvasi út) az úttal pár­huzamos csapadékvíz-csator­na építése miatti időszakos teljes útlezárás helyett a kö­vetkező szabályozás lép ér­vénybe : A Szarvasi út Szabolcs ut­ca és Jókai utca közötti sza­kaszát a 10 t összsúly felet­ti tehergépjárművek nem ve­hetik igénybe. Az építési technológia miatti pár per­ces várakozások elkerülése érdekében javasoljuk az egyéb járműveknek is a 10 t összsúly feletti tehergép­járművek számára kijelölt terelőút igénybevételét. A kijelölt terelőút: Sza­bolcs u. — Bartók Béla út — Jókai utca és vissza a sze­ged—debreceni iránynak, Szabolcs u. — Bartók Béla u. — Bánszki u. — Bajza u. — Iskolacentrum és vissza a Kecskemét—Gyula iránynak. « Viták az angol tervezet körül Lángoló dzsungelfalvak

Next

/
Oldalképek
Tartalom