Békés Megyei Népújság, 1979. szeptember (34. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-02 / 205. szám
19,79. szeptember 2., vasárnap o K. Szabó Sándor: A szerencsés J Súlyom Antal elvette szájától a söröskancsót, széthajtogatott zsebkendőjével megtörölte bajuszát a habtól. A lelkében dagadó elégedettséget harmonikusan egészítette ki a gyomrában szétsugárzó szesz melegsége. A körülötte nyüzsgő emberek fokozódó zsivaja csak fokozta ezt a nagyon jó érzést, zsi- borgást. Az asztalnál ülő haverok is egyre kedvesebbeknek, szeretetre méltóbbaknak tűntek. — Antikám, Sulymom, bökd már ki, miért hívtál össze bennünket ? — Elfogy a rundó, és még nem tudjuk, miért, vagy mire isszuk? — Igyekezz apafej, mert nem sokáig tudok már koncentrálni ! — Ez új. Már akkor sem bírod, ha nem te fizeted? — Figyelem! Most repül a kismadárka! — No, mindent bele! — Hát idefigyeljetek, pitiáner irodákoptatók! Az élet rövid, de ez nem olyan nagy baj, hiszen rövid idő alatt is lehet csodákat művelni, és főleg, megfogni az isten lábát. Itt az idő, hogy leereszkedjem hozzátok és felvilágosítsalak benneteket az élet rejtett dolgai felől, amelyek a következők... — Pontokba szedi! — Apuskám, ez nem szeminárium, csak azért mondom, hogy nyisd ki azt a két szép füledet... — Ne személyeskedj, mert még magamra veszem! — Tehát, úgy kezdődött, hogy szüleim és a vizsgabizottság együttműködésének eredményéként sikerült le-> érettségiznem, máskülönben az a fránya matek meg orosz kihúzta volna lábam alól a szőnyeget... Nna. Egy kis zsírozás jobbra, egy kicsi balra, és már benn is voltam a megyei hivatalban, amiért szüleimnek ma is nagyon hálás vagyok. Ott aztán szerencsémre egyből olyan feladatot kaptam, amelyben különös hangsúlyt kellett fektetni a fejlesztés tennivalóinak kidolgozására, megoldására. „Fiatal, büszke erő”-ként, illő lendülettel vetettem bele magam ebbe a munkába, sőt, azt is elértem, hogy külön fejlesztési profilú munkakörben tevékenykedjem. Felküldött jelentéseimben mindig arra törekedtem, hogy a jövő kellően kidomborodjék. Nem tehettem róla, hogy a megvalósítás már mindig objektív akadályokba ütközött... — Ez ivós volt. Egészség! — Egészségetekre! — Szóval, már akkor is nyüzsögtél? — Igen, mert szerettem volna valahogy felkerülni Pestre, és ez látszott a legjárhatóbb útnak. Amikor a Népszava hirdetéseit olvastam, mindig elfogott valami furcsa nosztalgia. Hogy egyesek milyen találékonyak tudnak lenni, ha arról van szó, hogyan lehet munka nélkül sok pénzt keresni! Ez az én utam is, mondogattam magamban, és még nagyszerűbb jövőt igyekeztem pingálni a festett egekre, érzelemmentes tárgyilagossággal, bízva abban, hogy fel fognak figyelni rám... — Szóval, megjátszottad a fejed ... — Talán. Mindenesetre, pesti nagybátyámon keresztül megtudtam, hogy a minisztériumi osztályon üresedés van. Aránylag rövid kilincselés és egyebek árán sikerült bejutnom. Drága szüleimtől tudom, hogy mindent el lehet érni, ha akarja az ember, a cél a fontos, az eszköz nem számít... — Hát akkor igyunk, apafejek! — Pincér! Még egy rundót! Na, szóval, elkezdődött eddigi életem legszebb korszaka. Eddigi érdemeim alapján, itt is fejlesztési munkakörbe helyeztek. — Csin, csin, haverok! — Amikor aztán beindult a nagyüzem, legalább úgy éreztem magam, mint egy sportegylet tiszteletbeli elnöke, tisztemhez illően én is bólogattam, és dőlt hozzám a pénz. Arra is tellett belőle, hogy egy óbudai öregúrnál angol nyelvleckét vegyek. Mellesleg az öregúr is jó formáját választotta a pénzszerzésnek, befektetés nem kell, és adómentes ... — Nem rossz, én is gagyogok valamennyit németül... — Az elég, feladod a hirdetést és várhatod a pácienseket. Mivel tanulásról volt szó, nagyon megizzadtam, mire két-háromszáz szót bebifláztam, de megérte, mert így kijuthattam küldöttségünkkel Japánba, az oktatási felszerelés beszerzése végett. — Tetszel nekem fiú, te aztán tényleg nem vagy elveszett ! . — Mi van öcsi, elhatároztad, hogy mindig végszavazol? — Nem vagyok elveszett? Valóban, még sokáig nem voltam az. Itthon minden új létesítményünk avatásán jelen lehettem, mint néhány élelmesebb riporter. Munkatársaim tanácsára még a vadásztársaságba is beléptem, habár fárasztó volt külföldi vendégeinket kalauzolni a vadászatokon ... — Szegény! — ... de végül is megérte, mert éltem, mint Marci Hevesen, szinte nem is jártam haza ... — Mert nem engedtek el a pipik, mi? — Mondtam már, hogy hagyd abba a végszavazást! — Nem baj, látod, menynyire irigyel. Most, így utólag, ez is nagyon jól esik. Igaz, ami igaz, nagyon belejöttem. A társadalmi szervek is felfigyeltek rám, amiből az lett a hasznom, hogy hirtelen megnőtt az ismerőseim köre, egyre többen respektáltak. Tudjátok, hogy van az ilyesmi, ha nyugaton élnék, már protokoll főnököt kellett volna tartanom, hogy el ne felejtsem, kinek mivel tartozom, ki, mivel tartozik ... — Rólunk beszélsz?! — Légy szíves, ne röhög- tess. Fárasztó volt, de szép volt. Nem mondok neveket, mert még összehozhat velük a sors, de higgyétek el, jó érzés érezni, hogy nekem csak egy szavamba kerül az, vagy egy ígéretembe, ami másnak soha nem sikerül, vagy a kezét-lábát le kell járnia érte. — Nem értem, hogyan tudtál lebukni? — Olyan magasról már nem illik lebukni, Antikám! — Egy szép napon behivatott a személyzetis: Súlyom elvtárs, olyan feladatkört szeretnénk rád bízni, amelyhez egy kétéves továbbképzőn kell részt venned! Mentségek keresése helyett elfogadtam, és ez az agygőz lett a vesztem. Félévkor már kibuktam. Jött a létszámstopp, meg az osztályvezetőm unokaöccse és ... pont... Egyelőre. — Na, gyerekek, mi ebből a tanulság? — Jobb itt inni, mint a Mátyás pincében... — Olvasd rendszeresen a Népszava hirdetéseit! — Vegyen részt nyelvtan- folyamon ! — Ahány nyelv, annyiféleképpen ... — Nyalhatunk! — Elég, elég! A fü-füzgé- teket tartsátok meg másnak — lohadt ki a dicskevés tüze Súlyom Antal szeméből — és ha jók lesztek, még egy körre a vendégeim vagytok. — Jók Vagyunk! — Ez a baj, ezért nem jutottatok tovább a béka pres- prespektívájánál — imbolygó karral, de sikerült újabb sört rendelnie. — Na, na, na! — Hi-higgyétek el, még mindig vagyok valaki, és ha ezt nem akarják resprek ... respektálni, kilépek a cégtől, ki én ... — Az élet sűrűjébe, mi? — Apukám, te kis senki, mid van még a szádon kívül, mi? Nyelved, igaz? Hi, hi, hi... Na, igyunk, le fenékig! De én még nem vagyok elveszett, értitek? Nem- va-gyok-el-ve-szett és nem leszek soha, értitek, tintanyaló it-itatóshuszárok? Ha nem értitek, mi van itt belül, akkor teszek rátok is! Na ... több szót nem érdemeltek ... hol a bukszám? Felállt és kissé imbolyogva a fogason lógó irhabundájához lépett. Hosszasan és körülményesen kereste zsebeiben a pénztárcát. Amikor megtalálta és visszafordult, az asztal körül üresek voltak a székek. bélyok, favágók, vasutasok, turistaházi dolgozók, falusiak becsapásából élő, de már a városból kikopott egzisztenciák, postások, odavetődő artisták, filmes stáb tagjai, helikopterpilóták, vándorcigányok kóberes szekérrel. Valamelyikük lesz a hőse egy- egy történetnek, melyet Bodor Ádám szenvtelennek tűnő, szürke stílusban ad elő, közben jellemző apróságok ismertetésével mindent elhitet és a lényeges tudnivalók elhallgatásával az egészet az olvasó fantáziájának lebegésére bízza. Kolozsvári kritikusa, K. Jakab Antal jegyezte meg egyszer találóan róla: egyszerre meghökkent és megnyugtat. Mindezt úgy teszi, hogy hetek múltán is velük, róluk álmodik az olvasó. Varga Imre szemben. Pünkösti Árpád négy és fél éven át jegyez- gette szavait, és írói munkájával, mely — gondolom — elsősorban a kihagyás és tömörítés művészetéből áll, oly izgalmas olvasmánnyá, korunk lényegét kifejező művé ötvözte Kovács Veronika vallomását, hogy valóságirodalmunk egyik értékes, s elolvasandó alkotása lett. Bodor Ádám írásművésze- téré akkor figyelt fel a szélesebb hazai olvasóközönség, amikor Fábri Zoltán filmje (Plusz-mínusz egy nap) rávilágított sajátos világlátására, TÉKA Két vérbeli elbeszélő Pünkösti Árpád nevét nem éppen szelíd riportjai tették ismertté. Most írói névjegyét egy dokumentumregénnyel tette le: lm, béjöttünk nagy örömmel címmel. Ügy szól az egész, mintha Dobó Vin- céné Kovács Veronika 1922- es, hatgyermekes agrárnincstelen családban született, huszonhat éven át volt falusi tanácselnök asszony mondaná el, egyvégtében. ím, bé- jöttünk nagy örömmel — ezzel a református énekből vett szólásformával fejezi ki: íme, az ezer éven át letaposott agrárszegénység hűséges és emberséges java fiai, s (a főhős személyében) leányai belejöttek az országvezetésbe, a munkás kétkeziek érdekében való országlásba. Az életút igencsak ismeretes, életből, irodalomból: nincstelen gyerekkor, aligiskolá- zás, cselédsor papoknál és nagygazdáknál, majd földosztás és kollektivizálás, békekölcsön és kuláklista, s mindehhez tetézésül: tanyavilágukban ölik meg a kulá- kok a párttitkárt, nos, ebben a Mikolában lett tanácselnök Kovács Veronika, itt élte át az ellenforradalmat, lett képviselő, és igazodott el proletáragyával a felvirágzó falu másféle viszonyai között is, hogy közéleti szereplése végén a szocsi tengermormo- lás pihentesse... Verőn néni — így szólították — páratlan intelligenciával bizonyította be harmincéves szolgálata alatt: éppen humanista proletár eszével volt alkalmas e kis közösség vezetésére, érezte-tudta: éppen a „nem-ütős” proletár van fölényben minden eddigi osztályellenség drasztikumával drámai hevítettségű novellisztikájára. Fábri akkor két novellájának ötvözetére (Utasemberek, Plusz-mínusz egy nap) építkezett: egy szuverén világot tudott teremteni belőlük. Most harmadik, ismét karcolatokat, novellákat tartalmazó kötete látott napvilágot a bukaresti Kri- terionnál: Megérkezés északra. Ebben is négy-öt novella, közel negyven karcolat leledzik. (Éveken át írta ezeket a kolozsvári UTUNK számaiban A táj vonzásában címmel.) Bodor Ádám a hatvan—nyolcvan soros novellák nagy mestere. E csehovi terjedelmű novellákban csehovi ábrázoló erő mutatkozik meg. Hősei valahol Kö- zép-Európában, egy több nemzetiségű erdős-völgyes hegyi falu lakói, tehát borHorváth János: Orosházi ősz Horváth János: Nyugdíjban Lajosházi Éva versei Messzi látkép egy dombról Hát nem csak körülöttem porzik az út az idő vágtájától! Hány ránc keletkezett fényes arcodon kicsi városom. Tekintélyed hatalmas lett, mint vének parancsa, de nekem kedves vagy s közvetlen, mint az arcomon patakzó eső, vagy mint fogainkon a fény. Bokáig homokban Hány évet jártam bokáig homokban, térdeimen forró búzaszálak csókolóztak, s kéreg nőtt szívemre. Kétfelé sírtam; kicsi falumba, s nagyvárosomért csikordult fogam. Eggyé tűnt az ölelésben szerelem és hazavágyás. (Tatabánya, 1979.) Vajnai László Kisfiam.. A nemzetközi gyermekév alkalmából Kisfiam az élet táltos, hintaló, csöppnyi méz. Arannyal futtatott vékony sárgaréz, homokvár, vasorrú bába, Hamupipőke báli ruhája ________ A z élet körhinta, céllövölde. Egyre gyorsabban forog körbe, s léggömbként a magasba száll, s ha kipukkad, lehull a földre. Az élet bábszínház s benne játszik minden Figura, Drakula, és Mikula. Kisfiam az élet kaleidoszkóp, mit nézni kell és meg-meg rázni. De valamennyi változatát apád sem tudja elmagyarázni. Rauf Talipov Száll az idő. mint a szél Percet perc követ régóta, jön és elszáll minden óra ... Csak azt nem tudja senki sem, hogy a napunk hová megy el. Száll az idő mint a szél, száll! Szél-lovacskám hőha, megállj! Lábam dugom kengyeledbe: Szálljunk örök messzeségbe! Bár a percet nem sajnálom, de a napot mégis bánom, — oly hirtelenül múlik el, hogy hiába is keresem. Fordította: Barta Kálmán
