Békés Megyei Népújság, 1979. szeptember (34. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-13 / 214. szám

1979. szeptember 13., csütörtök a Magyarország —Csehszlovákia 2-1 (2-0) A 42. Magyarország— Csehszlovákia mérkőzés sze­replőit óriási ünneplés kö­szöntötte a nyíregyházi sta­dionban, amely első alka­lommal adott otthont nem­zeti tizenegyek összecsapá­sának. A dísztribün előtt került sor Bene Ferenc bú­csúztatására, akit először Szepesi György, az MLSZ elnöke köszöntött, aztán a nyíregyháziak nevében Buús György, az NYVSSC kapusa, Bene egykori ellenfele, vé­gül pedig a csehszlovák ven­dégek. Verőfényes napsütésben, a lehető legkellemesebb idő­ben adott jelt az osztrák já­tékvezetői hármast irányító Mathias a játék kezdetére, s 27 ezer szurkoló harsány biztatásával így kezdtek a csapatok: Magyarország: Gujdár — Szántó, Salamon, Kutasi, Ebedli (Csapó), Tatár, Tóth A. (Burcsa, 65. p.) — Boros­tyán, Bene — majd a he­lyén, 10 percnyi játék után — Fekete, Kiss, Kuti. Csehszlovákia: Keketi — Barmos, Ondrus, Vojacek, Gogh — Hlavaty (Babcan, 78. p.), Jurkemik, Jarusek (Panenka 46. p.), Kozak — Nehoda, Gajdusek. A 11. percben Kisst Gogh felvágta, 11-es! A büntetőt Tatár biztosan rúgta a jobb sarokba (1—0). A 38. percben az erősödő csehszlovák fölényt sikerült góllal „lehűteni”, Kuti nagy erővel a jobb alsó sarokba talált (2—0). A 83. percben 18 méterről szabadrúgáshoz jutottak a csehszlovákok. Panenka, lát­va, hogy Gujdár egészen a bal sarokba húzódik, köny- nyedén ívelt a sorfal fölött a jobb sarokba (2—1). Kimarad a futballtörténe- lem legszebb mérkőzései kö­zül a nyíregyházi, a magyar válogatott első őszi próbaté­tele meglehetősen gyengén sikerült. Annak ellenére is, hogy az Európa-bajnoki cí­met védő Csehszlovákiát si­került legyőzni. Könnyűbúvárok vidékbajnoksága Gyulán A gyulai Várfürdő adott otthont az 1979. évi könnyű­búvár vidékbajnokságnak, amelyre a végleges nevezé­sek szerint nyolc klub dele­gálta versenyzőit. A szom­bat, vasárnap megrendezett összecsapásokon csaknem 70 versenyző lépett rajtkőre a 17 egyéni és négy váltószám­ban. Sajnos ezúttal hiány­zott a gyulaiak egyik leg­jobbja, Vass Gyula, aki nem­régiben vonult be sorkato­nai szolgálatra. (Kérdés ma­rad, hogy MHSZ-sportoló lé­vén, miért nem lehetett ott a bajnokságon.) A kaposvári Tóth Katalin nyerte a legtöbb női bajnoki címet Az első nap nyitószáma, a férfiak 800 méteres, készülé­kes versenyszáma volt, ame­lyet szoros versenyben a szegedi Bexikő nyert meg a kecskeméti Szabó előtt. A lányok hasonló 50 méteres versenyszámában a kaposvá­ri válogatott versenyző, Tóth Katalin ütött elsőnek célba, de eredményhirdetéskor Hajdú neve hangzott föl. A miértre a gyulaiak edzője, Győrfi Kálmán adott vá­laszt: „Tóth Kati nincs még 16 éves, elméletileg nem is indulhatna légzés-visszatar- tásos számban, azonban vá­logatott kerettag, ezért ver­senyen kívül rajtolhatott. Különben is az uszonyos úszás az ő fő területe, ott majd kárpótolhatja magát, mivel azokban a számokban korlátozás nincs.” Bizonyított is: a 400, 800, 1500 méteres uszonyos számokban bajnok lett, csupán a 100, 200 mé­teres távokon „engedte át az elsőséget” a- kecskeméti Eőry Ágnesnek. A fiúk hasonló uszonyos számaiban elsöprő kaposvári siker született, minden számot Somogy me­gyei sportoló nyert. Ponto­sabban 100, 200, 400, 800 mé­teren Gyors Róbert, 1500 méteren pedig Csordás György diadalmaskodott. A női 4x100 méteres váltó­számban meglepetésre a sze­gedi Muréna Klub tagjai ve­hették át az aranyérmet, le­győzve a több válogatott és csúcstartót felvonultató ka­posváriakat, kecskemétieket. A bajnokok és helyezettek az oklevél mellett díszes em­léktálat vehettek át a rende­zőktől. A gyulaiak Vass Gyulát nélkülözve is kitettek ma­gukért. A fiúk 100 méteres versenyszámában Baktat Fe­renc 5. helyet ért el a har­minc rajtoló között, kétszá­zon pedig 8. volt. Középtá­von — 400 méteren — Oláh Zoltán 12., 800-as távon pe­dig hetedikként ért célba. A leghosszabb versenytáv hoz­ta a legnagyobb sikert, ahol a 18 esztendős fiú ötödikként ütött célba. A gyulai lányok közül a mindössze 12 éves Fazekas Kriszta emelhető ki, aki mind az öt női verseny­számban rajtolt, s szépen megállta a helyét. A 4x200 méteres fiúváltó kis híján a dobogóra is áll­hatott volna, negyedikként érkeztek be a kecskemétiek mögött. A Romvári, Belicza, Oláh, Baktai összeállítású csapat 8:17,4-et úszott. Farkas Sándor, a gyulai Várfürdő vezetője eképp summázta a látottakat: — Érdekes összecsapások vol­tak, jómagam is most is­mertem meg közelebbről a könnyűbúvárversenyeket. Annak ellenére, hogy az úszók mellett köteleztem el magam, mindenképpen teret kell adni ennek a fiatal sportágnak is. — jávor — Rajtol a búvár fiúk 800 mé­teres mezőnye Elindultak a sakkórák Battonyán „Sakkverseny! Csendet kérünk!” Tíz napon át ez a táblafelirat fogadja Battonyán az út­törő- és ifjúsági házba lépőket. A tegnap délután megkezdődött VIII. felszabadulási sakk­emlékversenyen Rausz Gyula, a KISZ nagyközségi bizottságának titkára köszöntötte a résztvevőket, majd röviddel ezután asztalhoz is ültek a mesterek, mesterjelöltek. A sakk­verseny az első azoknak a különféle politikai, kulturális és sporteseményeknek a sorában, amelyeket a község felszabadulásának évfordulója tiszteletére rendeznek. Mellesleg a fel- szabadulási emlékversenyt öt év után írták ki ismét. Az eddigi győztesek: 1968: Szokács László (Statisztika); 1969: Anatolij Makarov (szovjet); 1970: Szántó István (Battonya); 1971: Szokács László; 1972: Szántó István; 1973: Viktor Siskov (szovjet); 1974: Herczeg Oszkár (Váci DCM) ' „ .. _ . . . . Foto: Lonyai László GÖRÖGORSZÁG —SZOVJETUNIÓ 1—0 A szerdai európai selejtezők közül magyar szempontból az athéni görög—szovjet találkozó volt a legjelentősebb. A hatodik csoport találkozóján a görög labdarúgók 25 ezer néző előtt 1—0 (1—0) arányban győztek, és ezzel megnőtt az esélyük, hogy csoportelsők legyenek. A szov­jet és a magyar válogatott vi­szont végérvényesen kiesett. a 6. csoport Állasa: 1. Görögország 6 3 1 2 13- 7 7 2. Finnország 4 2 11 7-10 5 3. Szovjetunió 5 1 2 2 5- 6 4 4. Magyarország 5 1 2 2 6- 8 4 Jó tanulók, jó sportolók A DATE Mezőgazdasági Főis­kolai Karán, Szarvason szom­baton délelőtt ünnepélyes kere­tek közt megkezdődött az új tanév. Az ünnepélyen dr. Tóth József egyetemi tanár, rektor átadta az 1977/78-as tanév „Jó tanuló, jó sportoló” mozgalom helyezettjeinek járó díjat. A kitüntetettek sorrendben: Tiha­nyi Kornél, az NB Il-es kosár­labdacsapat tagja, Szőllősi Béla, az NB Il-es kézilabdacsapat tagja, Szalay Magdolna, az NB Il-es kosárlabdacsapat tagja. Mindhárman pénzjutalmat, érté­kes emlékplakettet és ezt iga­zoló oklevelet kaptak. Az év legjobb sportolójának járó Tes- sedik Kupát — pénzjutalommal együtt — Boros Mihály kosár­labdázó kapta. Később! Eredetileg a szeptember 14-i klubestre tervezte a Békéscsa­bai Előre Spartacus labdarúgó­szakosztálya azt a beszélgetést, melyen az NB I-es csapat veze­tői beszámolnak az eddigi baj­noki tapasztalatokról, a csapat teljesítményéről. Mivel a Vasas elleni mérkőzésre már pénteken elutaznak a lila-fehérek, így ké­sőbb, október 1-én, 18 órakor kerül „napirendre” a labdarúgók szereplése. Sikeres rajt az NB ll-beit KOSÁRLABDA A hét végén megkezdődött az NB Il-es kosárlabda-baj­nokság őszi idénye. Együtte­seink jól kezdtek. Az igaz, hogy hazai környezetben léptek pályára, a Békési ÁFÉSZ kivételével minden csapat győztesként hagyta el a játékteret. A szarvasiak az előrehozott mérkőzések miatt dupla fordulót játszva is 100 százalékos teljesít­ményt értek el. Szarvasi FSSC—Nyíregy­házi MG Főiskola 73:41 (36:21). NB II. Női. Szarvas. V.: Gömöri, Józsa. FSSC: Borgulya (11), Pusztai (10), Lestyán (8), Hajdú (4), Fran­kó (11). Csere: Elefánti (2), Balázs (8), Vajgel (8), Dom­bóvári (4), Honti (7). Edző: Szirony Pál. A hazaiak végig irányították a játékot, s biz­tosan nyertek a 4. helyen ál­ló nyíregyháziak ellen. Szarvasi FSSC—Nyíregy­házi MG Főiskola 72:70 (29:37). NB II. Férfi, Szarvas. V.: Gömöri, Józsa. FSSC: Szalontai (6), Péter (8), Ti­hanyi (10), Hidegh (5), Bo­ros (23). Csere: Kuli (13), Bakos (5), Zahorecz, Sulymo- si, Farkas. Edző: Szirony Pál. Az első félidőben még a nyíregyháziak vezettek, de a' hazaiak második félidei jó játékukkal a maguk javára fordították a találkozót. Szarvasi FSSC—Kecskemé­ti Műszaki Főiskola SC 105:41 (45:26). NB II. Női. Totótippjeink 1. Gyula—Papp J. SE 1 x 2. Lehel SC—Kazincb. x I 3. Orosháza—Hódm. 1 x 4. B.-gyarmat—Eger x 1 5. Szarvas—Nyíregyh. 1 x 6. Pénzügy.—Bp. V. Izzó x 2 7. 22. Volán—K. KFSE x 2 8. D. Építők—Vác 1 x 9. Esztergom—Budafok 1 10. Ascoli—Napoli 2 11. Avellino—Lazio x 12. Cagliari—Torino 2 13. Róma—Milan x PÓTMÉRKÖZÉSEK 14. Bari—Atalanta x 15. Cesena—Verona x 16. Lanerossi—Sampdoria 1 Szarvas. V.: Zékány, Vámos. FSSC: Elefánti (2), Balázs (16), Vajgel (15), Dombóvá­ri (18), Honti (2). Csere: Borgulya (16), Lelkes (8), Frankó (13), Pusztai (8), Les­tyán (7). Edző: Szirony Pál. A távolról is jól dobó szarva­siak játékára egy jellemző adat: II. félidő 3. perc 49:30, a játékrész 12. percében már 76:30-ra vezettek. Szarvasi FSSC—Kecskemé­ti Műszaki Főiskola SC 66:54 (36:23). NB II. Férfi. Szarvas. V.: Zékány, Vámos. FSSC: Boros (20), Szalontai (4), Pé­ter (2), Tihanyi (12), Hidegh (8). Csere: Sulymosi (13), Kuli (7), Zahorecz, Bakos, Farkas. Edző: Szirony Pál. 19:2-es vezetésre tettek szert a szarvasiak, ezután a cserejátékosok léptek pályá­ra, de így is biztosan nyer­tek. Ezen a találkozón ját­szott utoljára a Miskolcra költöző Zahorecz János. Mezőberényi ÁFÉSZ— Nyíregyházi TK 58:46 (30:17). NB II. Női. Mezőberény. ÁFÉSZ: Kőszeginé (4), HE- GEDÜSNÉ (14), BÁTORI (3), Cserné (2), Iványiné (11). Csere: Gerlai (10), BAKSAI (7), Braun (3), Szilágyiné (2), Bőtsch (2). Edző: Iványi László. Jó játékkal biztos győzelmet arattak a herényi­ek. Mezőberényi Spartacus— Nyíregyházi TK 75:72 (41:46). NB II. Férfi. Mezőberény. V.: Tímár — Geng, Csuta. Spartacus: SZUGYICZKI (21), HAJKÓ (13), Szilágyi (4), HOFFMANN (21), Ivá­nyi (12). Csere: Kálazi (2), Szűcs (2), Tánczos, Filozóf, Siklósi. Edző: Tánczos Imre. A hazaiak kezdtek jobban, de ezután fokozatosan átvet­te az irányítást az esélyesebb tanárképző. A hajrában a nagy lelkesedéssel játszó Spartacusnak sikerült fordí­tani. Kiskunfélegyházi TSZSK— Békési ÁFÉSZ 95:85 (46:31). NB II. Férfi. Békés, 50 néző. V.: Mustos, Farkas. ÁFÉSZ: KOVÁCS (30), Fazekas (13), LADÁNYI (10), Knyihár (8), Várkonyi (7). Csere: Mogyo- róssy (6), dr. Papy (6), Csa- bay (5), Zima, Czina. Edző: Békési Mihály. A tartaléko­sán felálló békésiek lelkese­dése kevésnek bizonyult a jó képességű félegyháziak­kal szemben. BUDAPEST: I. műsor: 8.05 Tévétorna, (sz.) (ism.) 8.10 Is­kolatévé. 16.55 Hírek. 17.00 Zsám- bék 1979. 17.35—22.55 Az NDK Televíziójának estje, (sz.) 17.40 Ismeri Meiningent? 18.05 A szász barokk. 19.35 Lipcse. 19.05 Esti mese. 19.20 Tévétórna. (sz.) 19.30 Tv-hlradó. (sz.) 20.00 Bevezető. 20.05' Jöjjön a Sansouci parkba! Intervlzió-átvétel, felvételről. 20.45 Apa és a magántulajdon. Rajzfilm. 20.50 Elcsáblthatók. Té­véfilm. (16 éven felülieknek!) 22.55 Tv-híradó — 3. (sz.) II. műsor: 19.00 Fizika. (Alt. isk. 6. oszt.) 19.30 Tv-híradó. (sz.) 20.00 Mikszáth különös há­zassága. A Radnóti Miklós Szín­pad előadása, felvételről. (14 éven felülieknek!) 21.35 Tv-hír­adó — 2. (sz.) 21.55—22.25 Téma: a szerelem, (sz.) Angol zenés film. BUKAREST: 7.30 Óvodások műsora. 7.40 Folklóralbum. 8.00 Golgota. Ismétlés. 14.00 Hírek. 14.05 Az oktatás és nevelés kong­resszusa. 14.25 Turisztikai kala­uz. 14.50 Román népzene. 15.05 Görögország: Peloponeztől Ka- valaig. 15.25 A tűzoltók napján. Tv-riport. 15.55 Dokumentum­film. 16.50 Esti mese. 17.00 Tv- hiradó. 17.20 Az energiadosszié. 17.45 Az ifjúság órája. 18.45 Tu­dományos dokumentumfilm. 19.35 Tv-híradó. BELGRAD: I. műsor: 17.10 Magyar nyelvű tv-napló. 17.45 A kis Mikula kapitány. 18.15 Tudo­mány. 18.45 Vetélkedő. 19.15 A konyha nagy mestereinek kis titkai. 19.20 Rajzfilm. 20.00 Kül­politika. 20.50 Hosszú utazás a fehérbe. Tv-dráma. 22.20 Prog­ramakciók. 22.40 Komoly zene. II. műsor: 17.30 Baltazár tanár úr. 18.45 Népi muzsika. 19.15 Nap, felhők, szél. Tájékoztató adás. 20.00 Közeli találkozások. 22.00 Huszonnégy óra. rAdiö KOSSUTH RÁDIÓ: 8.25 Szov­jet fúvósmuzsika. 8.48 Nóták. 9.44 Zenevár. 10.05 Hobbi-dominó. 10.35 Operakórusok. 11.02 Üj le­mezeinkből (ism.) 11.40 A fa­mászó báró. VI. 12.35 Elloptam a főkapitányt... 12.50 Zenemú­zeum. (ism.) 13.50 Emlékezés Dérynére, (ism.) 14.16 Szabad­polc. 14.46 A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. 15.10 Palló Imre operaáriákat énekel. 15.28 Mikrofon-staféta. 16.05 Jó­kai Anna: A feladat. Könyv­szemle. 16.15 Jascha Heifetz 1917—1955. között készült lemez- felvételei. XXIX. 17.07 A magunk érdekében, a magunk védelmé­ben. 17.32 Filmzene. .17.40 Dél­utáni rádiószínház. Hárman. 18.15 Hol volt, hol nem volt. .. 18.30 Esti magazin. 19.15 Régi magyar táncmuzsika. 19.30 Szimfonikus zene. Közben: Kb. 20.10—20.30 A Dunánál. 21.05 Operettrészletek. 22.20 Kína 30 éve. 22.30 Andrés Segovia saját feldolgozásaiból gitározik. 22.50 Meditáció, (ism.) 23.00 Operarészletek. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05 Ifjúsági dalok. 8.20 Tíz perc külpolitika. (Ism.) 8.33 Napközben. 10.33 Ze- nedélelőtt. 12.33 Nemzetiségeink zenéjéből. 12.55 Kapcsolás a szolnoki stúdióba. 13.25 Gyerme­kek könyvespolca. 13.30 Kutya­tár. Weöres Sándor megzenésí­tett verseiből. 14.00 Színe-java. 16.00 Verbunkosok, katonadalok. 16.33 Útközben. 16.35 Idősebbek hullámhosszán. (ism.) 17.30 Bayreuthi zenei tükör. 18.00 Dis­puta, — még mindig arról, hogy tudunk-e mosolyogni. 18.33 Hét­végi panoráma. 19.55 Slágerlista. 20.33 Szociológiai figyelő. 21.03 Kabarécsütörtök. 22.03 A tegnap slágereiből. 23.15 Népdalok, nép­táncok. SZOLNOKI STÜDIÓ: 17.00 Hí­rek. 17.05 Hétközben. Szerkesztő: Kardos Ernő. — , 18.00 Alföldi krónika. — 18.15 Tánczene a szerzők előadásában — 18.26— 18.30 Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. SZÍNHÁZ A Canterbury mesék c. elő­adás Gyulán, szeptember 22-én este 7 órától kerül bemutatásra. MOZI Békési Bástya: 4 és 7 órakor: Csillagok háborúja. I., II. Bé­késcsabai Építők Kultúrotthona: 5 órakor: A fehér agyar vissza­tér, 7 órakor: A sakál napja. Békéscsabai Kert: Az ezüst tó kincse. Békéscsabai Szabadság: de. 10, du. 4 és 7 órakor: Csil­lagok háborúja. I., II. Békés­csabai Terv: Az utolsó valcer. Gyulai Erkel: A fekete herceg. Gyulai Kert: Ulzana. Gyulai Pe­tőfi: Won Ton Ton Hollywood megmentő je. Orosházi Béke: Az ártatlan. Orosházi Partizán: A tanú. Szarvasi Táncsics: A far­kas nyomában. Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem kül­dünk vissza. BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Rocskár János. Szerkesz­tőség: Békéscsaba Ff: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba INDEX; 25054 IZHi'JFfit«} Pf: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Árpási Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivata­loknál és a kézbesítőknél. Előfizetői díj egy hónapra 30 forint. Dürer Nyomda, Békéscsaba, Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Igazgató: Háromszéki Pál ISSN 0133—0055

Next

/
Oldalképek
Tartalom