Békés Megyei Népújság, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-29 / 201. szám

BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG II MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS fl MEGYEI TANÁCS LAPJA 1979. AUGUSZTUS 29., SZERDA Ára: 1,20 forint XXXIV. ÉVFOLYAM, 201. SZÁM Lázár György hazaérkezett n szövosz elnökségi ülése Csehszlovákiából Lázár György csehszlovákiai hivatalos, baráti látogatásá­nak második napján, kedden délelőtt négyszemközti esz­mecserét tartott vendéglátó­jával, Lubomir Strougal csehszlovák kormányfővel a prágai várban levő reprezen­tatív kormányépületben, a Hrzan palotában, ahol előző nap a magyar és a csehszlo­vák tárgyaló küldöttség ple­náris tanácskozást folyta­tott. A két miniszterelnök át­tekintette a csehszlovák— magyar gazdasági és kultu­rális együttműködés további fejlesztésével összefüggő gya­korlati kérdések és feladatok széles körét. Lázár Györgyöt a délelőtt folyamán hivatalában fogad­ta Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági el­nök. Szívélyes, elvtársi lég­körű beszélgetésük során megvitatták a Csehszlovákia és Magyarország közötti kap­csolatok alakulását, amelyek, megállapításuk szerint, a két ország legmagasabb szin­tű vezetői által 1977-ben tar­tott tárgyalások szellemében fejlődnek. Véleménycseréjü­kön szó esett a kölcsönösen előnyös kétoldalú együttmű­ködés távlatairól is. A talál­kozón részt vett Lubomir Strougal, valamint Václav Moravec budapesti csehszlo­vák és Barity Miklós prágai magyar nagykövet. (A tárgyalásokról kiadott közös közlemény lapunk 2. oldalán olvasható.) Délben Lubomir Strougal a prágai Cernin palotában díszebédet adott Lázár György tiszteletére. Ezen csehszlovák részről megje­lent Peter Colotka, Václav Hula, Karol Laco, Matej Lu­can, Rudolf Rohlicek és Jindrich Zahradnik minisz­terelnök-helyettes, valamint sok más magas rangú állami vezető, magyar részről pedig ott voltak a Lázár György vezette küldöttség tagjai. Az ebéden mindkét kormányfő pohárköszöntőt mondott. Délután Lázár György és a magyar kormányküldöttség tagjai hazautaztak Prágából. A magyar vendégeket a prá­gai repülőtéren Lubomir Strougal kormányfő, több miniszterelnök-helyettes és miniszter, valamint más ve­zető személyiségek ünnepé­lyesen búcsúztatták. Lázár György kedden ha­zaérkezett. Ütjára elkísérte Marjai József, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, Heté- nyi István országos tervhiva­tali államtitkár, Roska Ist­ván külügyminiszter-helyet­tes, Tordai Jenő külkereske­delmi miniszterhelyettes, Szi­li Géza nehézipari miniszter- helyettes és Breinich Miklós, az Országos Vízügyi Hivatal elnökhelyettese. A delegáció fogadására a Ferihegyi repülőtéren meg­jelent Szekér Gyula, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­se, Púja Frigyes külügymi­niszter, Várkonyi Péter ál­lamtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának el­nöke, Varga József, a Mi­nisztertanács titkárságának vezetője. Jelen volt Stefan Bodnár, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság buda­pesti nagykövetségének ide­iglenes ügyvivője. A szövetkezeti kereskede­lem jól teljesíti feladatait, az idén eddig az állami keres­kedelem átlagánál és a ter­vezettnél egyaránt nagyobb forgalmat bonyolított le, ja­vította az ellátás és a szol­gáltatások színvonalát — szögezte le Szlameniczky Ist­ván elnökletével keddi ülé­sén a Fogyasztási Szövetke­zetek Országos Tanácsának elnöksége. Az ülésen megállapították, hogy az ÁFÉSZ-ek árbevé­tele az év első felében 11 szá­zalékkal, nyereségük 18,1 százalékkal emelkedett. Nö­vekedett a bolti kiskereske­delmi és vendéglátóipari for­galom, valamint a mezőgaz­dasági termékfelvásárlás, s javult az eszköz- és bérha­tékonyság. Az elnökség a so­ron levő feladatokról tár­gyalva felhívta a szövetke­zeteket arra, hogy jobban ve­gyék figyelembe a fogyasztói igényeket, árukínálatukat és készleteiket rugalmasan iga­zítsák a kereslet változásai­hoz. Fordítsanak a korábbi­nál is nagyobb gondot az áruk minőségének megóvásá­ra, a társadalmi tulajdon és a fogyasztó érdekeinek vé­delmére. Az ülésen megtárgyalták az ÁFÉSZ-ek és a SZŐ VAUT Szállítási Vállalat fuvarozási és szállításszervezési tevé­kenységét, s ennek kapcsán számos belső tartalékra hív­ták fel a szövetkezetek és a vállalat vezetőinek figyelmét. Az Orosháza és Vidéke ÁFÉSZ kongresszusi munkaversenye Az Orosháza és Vidéke ÁFÉSZ dolgozói is csatla­koztak a kongresszusi és fel- szabadulási munkaverseny- hez. Az 1979-es év feladatai­nak sikeres teljesítésére ed­dig 52 brigád 600 tagja tett vállalást; a „Kiváló Bolt­egység” cím elnyerését pe­dig 132 üzlet 300 dolgozója pályázta meg. De nemcsak ÁFÉSZ-ek közötti verseny­ben vesznek részt, hanem a szövetkezeten belül a 11 — községi, városi — ügyveze­tőség egymás közt is vetél­kedik. A feltételeket 12 pontban rögzítették, és az értékelés módját is meghatá­rozta az igazgatóság. A fel­adatok közt szerepel az in­téző és ellenőrző bizottságok munkájának javítása, a tag­létszám növelése, az egy fő­re jutó lakossági alapellátás emelése, a kereskedelmi kész­letek eddiginél nagyobb for­gási sebessége, továbbá az anyag- és energiaköltségek csökkentése, valamint a lét­szám-, bér- stb. tervek pon­tos megtartása. A versenyben első helyet elérő ügyvezetőség a fejlesz­tési alapból 100 ezer forint­tal, a fenntartási alapból 300 ezer forinttal kap többet a tervezettnél, a tagsági érde­keltségi alapból pedig külön 100 ezer forintot kulturális célra, a dolgozók személyen­ként 400 forinttal több ré­szesedést, mint ami egyéb­ként járna nekik. Külön elismerésben része­sítik azokat a szocialista bri­gádokat, munkaegységeket, amelyek példamutatóan gaz­dálkodnak, különösen ener­giamegtakarításban. Mint az elmúlt években is, újból meghirdették a Szakma ifjú mestere és a Kiváló ifjú szakmunkás pályázatot. Az újítási munka fellendülését várják az Egy brigád — egy hasznos újítás mozgalom si­kerétől, melyet a szocialista brigádoknak kidolgozott fel­adatterv segít témákkal. A verseny végső célja az, hogy a szövetkezet több mint 11 ezer tagját és az ellátási körzetükben élő csaknem 65 ezer embert még jobban ki tudják szolgálni. V. M. Szerves kémiai kutatók tanácskozása A szerves kémiával foglal­kozó kutatók négynapos or­szágos tanácskozása kezdő­dött meg kedden Sopronban, mintegy 480 részvevővel. A Magyar Kémikusok Társasá­ga által rendezett tudomá­nyos konferencián elsősor­ban a gyógyászatban alkal­mazott szerves vegyületekkel kapcsolatos kutatásokról szá­molnak be. Szállítási megállapodást kötött a Volán Tröszt és a Magyar Cukoripar Az ötéves keretszerződést pontosítva a Volán Tröszt és a Magyar Cukoripar megkö­tötte az idei szállítási megál­lapodást, amely szerint szep­tember elejétől a feldolgo­zási idény végéig több mint 1,9 millió tonna répát fuva­roz el az ország legnagyobb közúti közlekedési szerveze­te. A szerződésnek megfele­lően 260 ezer tonna répát közvetlenül a földekről, a betakarító gépsorok alól szállítják a gyárakba, a többit a prizmákból és a ra­kodóhelyekről viszik a te­herautók az üzemekbe, s csaknem 400 ezer vagon ré­pát fuvaroznak a lerakatok- ból a vasútra is. A kocsipark már rendelkc zésre áll a répaszállításra Munkájukat, beosztásukat a következő napokban, hetek­ben szervezik meg az érde­kelt gyárak és Volán-válla­latok, amelyek szakemberei bejárják a répaútvonalakat, felmérik a távolságokat, ki­jelölik a rakodóhelyeket. Ezek alapján pontos menet­rendet készítenek a teher­autóknak annak érdekében, hogy az utolsó répaszállít­mányig megállás nélkül dol­gozó cukorgyárak folyama­tosan, zavartalanul megkap- ják a nyersanyagot. Az MTA Központi Fizikai Kutató Intézet gázlézerkutató la­boratóriumában saját fejlesztésű új alapelveken működő, kék fényt sugárzó gázlézer megalkotásán dolgoznak. Számítás- technikában, biológiai kísérleteknél, illetve a nyomdatechni­kában alkalmazzák (MTI-fotó: Tóth Gyula felv. — KS) A Dürer Nyomda gyulavári telepén hidegeljárással ragaszt­ják a fóliát a könyvborítóra Fotó: Veress Erzsi UtMMMHIMMWAMHMVMHMIHIMIMMtMmMMM« Múzeumi népművelők konferenciája Szarvason Augusztus 27-e és 30-a kö­zött rendezik meg Szarvason a múzeumi népművelők kon­ferenciáját. Az első nap programjában általános tájé­koztató, majd az arborétum és a Tessedik Sámuel Múze­um állandó kiállításának megtekintése szerepelt. Teg­nap, augusztus 28-án Zby- nek Stransky A tárlatvezeté­sek problémái címmel, majd Vámos Éva Múzeumi tárlat- vezetés az USA-ban címmel tartott előadást. Ezt követő­en a tárlatvezetés hazai el­méleti és gyakorlati problé­máiról hangzottak- el hozzá­szólások. Délután Megközelí­tések címmel diaporámamű- sort láttak a részvevők, majd a kiállítások hatásvizsgálatá­ról beszélt Andor Mihály. Ma, szerdán délelőtt a múzeumi baráti körök mű­ködéséről, életéről hangza­nak el beszámolók, majd délután Berta István a mú­zeumi szemléltetőeszközök­ről, szemléltetőanyagokról szól. A múzeumi népművelők konferenciájának utolsó nap­ján, holnap Békéscsaba és Gyula múzeumait tekintik meg a konferencia részvevői. Napirenden a mezőgazdasági termelési rendszerek továbbfejlesztése A termelési rendszerek működésének eddigi ered­ményei azt bizonyítják, hogy többségük jól segítette a nö­vénytermesztés és az állat- tenyésztés hozamainak növe­lését, a hatékonyság fokozá­sát. Tevékenységükkel lehe­tővé tették a partner üzemek termelési színvonalának kor­szerűsítését — ezt állapította meg a MÉM átfogó vizsgála­ta, amely egyúttal választ adott a termelési rendszerek továbbfejlesztésének egész sor kérdésére. Az elemzés szerint a rendszerekbe tarto­zó üzemekben a termelés korszerűsítésének üteme fel­gyorsult, ami hatással volt nemcsak a szervezetekbe tö­mörült gazdaságok szakmai színvonalára, . hanem — a kedvező tapasztalatok átvé­telével — egyúttal jól segí­tette a rendszeren kívüli üze­meket is. A gazdaságok, vál­lalatok rendszerbe való tö­mörülésére a továbbiakban is nagy szükség van, az együttes munka néhány ele­mét azonban az előrelépés­hez tökéletesíteni kell. Egy-egy termelési rendszer működési körzete eddig sem és ezután sem kötődik köz- igazgatási határokhoz. Vi­szont az a célszerű, ha a nagy területtel és sok part­nergazdasággal rendelkező rendszerek főként egy-egy nagyobb tájegységben tevé­kenykednek. A továbbiakban is fenntartják a gazdaságok számára azt a jogot, hogy maguk döntsenek, melyik termelési rendszerhez kíván-- nak csatlakozni. Nem tart­ják viszont elfogadhatónak, hogy egy-egy üzem némely ágazatával egyszerre több rendszernek is tagja. Ezért az együttműködő gazdálkodó szervezetekben az év végé­ig dönteni kell arról, hogy adott ágazatukkal hova kí­vánnak csatlakozni, tartozni. Az ilyen alapon történő szer­ződésbontásokat a rendszer- szervező gazdaságoknak szankciók nélkül kell tudo­másul venniük. A rendszerszervező üze­meknek a továbbiakban el kell érniük, hogy az együtt­működő gazdálkodók között a nem indokolható termelési színvonalkülönbségek mér­séklődjenek, megszűnjenek. Ezért a technológiai fegye­lem, valamint az előírások megtartását a korábbinál következetesebben megköve­telik. Azokban az üzemek­ben, ahol a termelés színvo­nala az évek során nem nö­vekedett, a rendszerszerve­zőknek és a gazdálkodó szer­vezet szakmai vezetőinek meg kell vizsgálniuk, hogy miképpen lehetne fellendíte­ni a gazdálkodást. A továb­bi teendőkre intézkedési ter­vet dolgoznak majd ki és in­dokolt esetben javasolják majd: az adottságokkal, le­hetőségekkel nem jól élő „elkényelmesedett” gazdasá­gokat zárják ki a termelési rendszerből. Ehhez azonban hozzátartozik, hogy a terme­lési rendszereknek olyan technológiai változatokkal kell rendelkezniük, amelyek lehetővé teszik a rosszabb termőhelyi és üzemi körül­mények között gazdálkodó üzemekben is a jövedelmező termékek előállítását. A termelési rendszerek ki­emelt feladata a jövőben a gazdasági hatékonyság növe­lése lesz. Alapvető, hogy mindenütt meghatározzák a meglevő eszközökkel való tu­datosabb gazdálkodás eleme­it. Ennek érdekében a rend­szerszervezők a korábbinál következetesebben vizsgálják majd az egyes termelési té­nyezők — úgy mint a ter­mőföld, az eszközök, az ener­gia, az élő- és holtmunka- felhasználást, a hatékony­ságot. Nagyobb gondot fordí­tanak majd a jobb üzemi munkaszervezési formák ki­dolgozására és széles körű elterjesztésére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom