Békés Megyei Népújság, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-16 / 191. szám

1979. augusztus 16„ csütörtök Ricinusközeiben Ahogy utólag mesélték itt­hon, nem lehetett kellemes hallani a rádióból a roko­noknak, ismerősöknek, hogy buktam és kórházba szállí­tottak. Szerencsére nem egé­szen így történt, de az igaz, hogy a salakmotorozás sem éppen veszélytelen sport. Ne­kem persze nem az a buk- fencezés marad meg legjob­ban emlékezetemben a len­gyelországi versenyről, meg­ismerkedtem már sokszor a salakkal közelebbről. Inkább az, hogy ez volt életem első igazi nagy versenye. Egy ki­csit véletlenül alakult így, mert a kontinensdöntőbe ju­tást Sziráczki Pistáék, a nagy- válogatottak harcolták ki, de hogy miért nem ők utaztak Wroclawba, az most nem érdekes. Nekünk az volt a dolgunk, hogy próbáljunk meg tisztességgel helyt állni a világnagyságok között. Eb­ben a sportágban sincsenek csodák, esélyünk nagyon ke­véske volt, akár egyetlen pont szerzésére is. Nem is tudtunk összeszedni csak egyet... Vi­szont a nagyok árnyékában, az állandó salakfüggönyben is próbáltunk ellesni valamit tudásukból. Már a kezdés csodadolgokkal szolgált. Ki­megyünk a megnyitóra, s amíg mi átvettük a virág­csokrokat, a lengyelek kicse­rélték gépeiken a legjobb sa­lakguminak tartott Pirelli- ket Barumra. Az első kanyar után aztán világos lett min­den. Az edzésen kemény volt a pálya, ehhez Pirelli dukál. Tíz perccel a bevonulás előtt egy masina körözött kettőt a pályán, jól felkarmolta. Ezt mi nem láthattuk, de még a szovjetek és csehszlovákok sem vétték észre. Utána már értettük, hogy miért cserél­tek közben villámgyorsan gu­mit a hazaiak, ök tudták, hogy laza lesz a pálya ... Ilyen és hasonló turpisságo­kért persze máshol sem men­nek a szomszédba. Azért nagy élmény volt motorozni Stand, V. Wer­ner, Sztarosztyin és Hli- novszkij között, de sajnos már a rajtnál rendre meg­kaptuk azt a harmincméte­res különbséget, ami jó eset­ben is csak megmaradt, nem­hogy csökkent volna négy kö­rön keresztül. Mindössze egy­szer tudtam valamelyest lé­pést tartani az angol profi­ligában motorozó -csehszlo­vák és hazai versenyzők kö­zött, a hetedik futamban, ek­kor másfél kört mentem a szintén világnagyságnak szá­mító Hlinovszkij előtt... El­lenfeleink mellesleg vala­mennyien a gyorsabb, úgy­nevezett hosszúlöketű masi­nákon mennek, a lengyelek pedig angol gyártmányú gé­peken. Mindegyik nagyobb teljesítményre képes a mie­inknél. Ha ehhez hozzászá­mítjuk a tudáskülönbséget, akkor nincs is mit csodálkoz­ni az egy pont okán. Az a bizonyos bukás a 9. futam­ban történt, a start utáni ka­nyarban. Kuznyecov és Kudrna összeakadt, én kívül­ről indultam, és már nem volt elég helyem elmenni mellettük. Nem mond im, fájt a lábam, a mentő gyorsan ér­kezett, de mikor a kijárat­hoz ért velem, jóformán ki­ugrottam belőle. Az volt minden gondolatom, hogy ez a verseny nem fejeződhet be számomra a kórházban, leg­alább ott lehessek egy ilyen óriási versenyen, hogy úgy mondjam ricinusközeiben. Ki törődik ilyenkor azzal, hogy sajog a jobb térde. Olyannyi­ra, hogy a 16. futamban már újra be akartam menni. Még egy kicsit rosszul is esett, hogy nem engedett Perényi Páli bácsi, de később belát­tam, igaza volt az edzőnk­nek. A világbajnoki döntőbe kü­lönben a lengyel és cseh­szlovák válogatott jutott. Wroclaw pedig? Akárhogy is nézem, örülök, és megtisztel­tetés számomra, hogy ott le­hettem. (Elmondta Farkas Ferenc, a Békés Volán salakmotoro­sa.) —n —n SPORT SPORT SPORT Űsztak az öttusázók Monterrey—Bcs. Előre Sp. í—0 (0—0) Csütörtökön este legalább kétezren figyelték a Komjá- di uszoda lelátóiról az öt­tusa-világbajnokság negye­dik versenyszámát, a 300 méteres gyorsúszást. Ezer pontot 3:54 percért lehet ki­érdemelni. A verseny 11. futamában állt rajtkőre az első magyar, Kancsal Tamás, az első 100 méteren Kancsal jól tartot­ta magát, második helyen volt, utána viszont fokozato­san elfáradt, a futamban utolsónak ért célba. Az első helyet az olasz Masala sze­rezte meg, 3:21-es idővel. Az utolsó futamban indult Maracskó és Horváth is, akik dicséretes teljesítménnyel rukkoltak ki. Az első 100 után a két magyar mindösz- sze 5, illetve 7 tizeddel volt lemaradva az amerikai mö­gött, 200 méter után Maracs­kónak és Horváthna'k is „dur­ván” 7 másodperc volt a hát­ránya Nieman mögött, vé­gül is Maracskó lett a 3:30.68 p-cel a második, Horváth pedig a 3., 3:31.38 p-cel. Kancsal mivel csak kevés­sé kapott ki a nyugatnémet, illetve az amerikai vetély- társától, s az, hogy a másik két magyar is tartotta a leg­nagyobb ellenfeleket a nyu­gatnémet, az amerikai válo­gatottat, némi reményt ad arra, hogy a csapatverseny­ben a magyar együttes elő­kelő helyen végezhessen a csütörtöki befejező szám, a futás után. Az úszás egyéni versenyét az amerikai Nieman nyerte a lengyel Pácéit előtt, mind­ketten 1296 pontot értek el, az döntött az amerikai javá­ra, hogy 16 századdal job­ban úszott. Jelentések érkeztek ma­gyar labdarúgócsapatok spa­nyolországi vendégszereplé­séről. Alicanteban a „Costa Blanca” tornán a Monterrey (mexikói) csapata 1—0 (0—0)-ra győzött a Békés­csabai Előre Spartacus ellen. Huelvában barátságos mér­kőzésen a Huelva 4—2 (2—0)-ra verte a Diósgyőr együttesét. Corunában a Gijon, a ta­valyi spanyol bajnokságban második helyen végzett együttes, 1—0 (0—0)-ra le­győzte az angol West Brom­wich Albion csapatát a „Teresa Herrera” tornán. Ugyanezen a tornán szere­pel a Bp. Honvéd is, mint ismeretes, a budapesti együt­tes 11-es rúgásokkal maradt alul a Real Madriddal szemben. A döntő tehát: Gijon—Real Madrid, a har­madik helyért: Bp. Honvéd —West Bromwich Albion. Logronoban a Zalaeger­szegi TE együttese 4—3 (2—2)-es vereséget szenve­dett a helyi együttestől. Zürich: Az Európai Lab­darúgó Szövetség (UEFA) hivatalos kiadványában az 1978/79. évi kupatornák ered­ményei alapján rangsorolta az európai országokat. Élen 14 ponttal az NSZK áll, a további sorrend: Ang­lia (9,142 p.), Csehszlovákia (7,5), Jugoszlávia (6,5), Spa­nyolország (6,4), Svájc (4,750). A nyugat-európai labdarú­gás már hosszú ideje uralja az európai futballt, az utób­bi 5 év összeredménye alap­ján ugyanis ez a helyzet: NSZK 52,617, Hollandia 39,2, Belgium 38,3, Anglia 38,141 és Spanyolország 35,800. Ma­gyarország sehol... Színvonalas, izgalmas nemzetközi mérkőzések Sikeres idénykezdet ASZTALITENISZ Szolnokon, az Alkotmány Kupa küzdelmeivel indult az asztaliteniszezők verseny- sorozata. A városi sportcsar­nokban példás figyelemmel megszervezett találkozón me­gyénket az Orosházi MTK, a Békési ÁFÉSZ és a Bcs. TASK fiataljai képviselték. A békési asztaliteniszezők derekasan küzdöttek, s egy „régi” versenyzőjük, a Sze­geden iskolába járó, és ezért a Tisza-parti városba iga­zolt Sebestyén Sándor révén egy ezüstéremhez is jutottak. Nagyszerűen szerepelt az OMTK kitűnősége, Miszlai Irén, aki a serdülő lányok versenyében második lett. Mindössze két pont hiány­zott az orosházi kislánynak, hogy a győzelmi dobogó leg­magasabb fokára jusson, de a szépen csillogó ezüstérem, s különösen érett játéka is nagy öröm számunkra. Legeredményesebben An- dódy Tibor, a Békéscsabai TASK versenyzője szerepelt, aki eggyel magasabb korosz­tályban, az ifjúságiak kö­zött bronzérmes lett, a ser­dülők versenyét pedig vé­gig magabiztos játékkal, játszmaveszteség nélkül meg­nyerte. Az országos verse­nyen az egyesületek közötti pontversenyben a Bcs. TASK a harmadik helyen végzett. Perényi és Szlabey az élen A Bcs. Vízmű SC vendége­ként Békéscsabán tartózkodó Amerikai Egyesült Államok férfi kézilabda-válogatottja Újkígyóson vendégszerepeit kedden. A hazaiak a színvo­nalas találkozón jó játékkal rukkoltak ki, s biztosan nyer­ték a mérkőzést. Űjkígyósi TSZSK—USA Olimpiai válo­gatott 29—26 (15—13). Újkí­gyós, 800 néző. V: Kocsis, Varga A. Ld.: Skaliczki 12, Kolarovszki 5, ill. Abraham- son 6, Gricius 5, Wright 4. Másnap tengerentúli ven­dégeink a kék-feketékkel mérkőztek. A találkozó jegy­zőkönyve: USA Olimpiai vá­logatott—Bcs. Vízmű 28—25 (16—11). Nemzetközi kézilab­da-mérkőzés, Békéscsaba, 800 néző. V: Fekete, Kocsis. Ld.: Schneebuger 8, Abrahamson 7, Djokovich 4, ill. Szilágyi 8, Tamás 6, Feifrik 4. A két csapat színvonalas, jó mérkőzést játszott. Az idő­járás „jóvoltából” a második félidőben 15 percig állt a já­ték. Az amerikai csapat az űjkígyósi vereségért tegnap revansot vett. BAJNOKI PONTOKÉRT Székesfehérvári MÁV Elő­re—Bcs. Vízmű SC 20—14 (11 —7). NB I B, férfi, Székes- fehérvár, 500 néző. V: Scha- li, Somhegyi. Vízmű: RÁCZ — Feifrik 6, Tóth J. 2, Gre­gor 1, Komáromi 3, Gazsó 2, Schulcz. Csere: Tóth Gy., Lengyel, Krivik. Edző: Fel­legvárt Zoltán. A tartalékos, Tamás és Szilágyi nélkül ki­álló vízműsök jól kezdtek a listavezető otthonában. 7—7­ig a csabaiak vezettek, de ekkor egy büntetőt elhibáz­tak, s ez visszavetette a csa­patot. A kék-feketék nem vallottak szégyent játékuk­kal, hisz a bajnokság első félidejében hazai környezet­ben nagyobb különbségű ve­reséget szenvedtek. Űjkígyósi TSZSK—Lajos- mizse 24—19 (14—7). NB II. Férfi, Újkígyós, 250 néző. V: Kómór, Kozák. Űjkígyós: ÁRKUS — Harangozó II. 2, Medovarszki 1,# Kolarovszki 3. SKALICZKI 10, Sódar, LOCSKAI 5. Csere: BENE 3, Bacsa, Békési, Harangozó I., Nagy A. Edző: Buday György, Bánfi János. Köze­pes színvonalú mérkőzésen a minden csapatrészében jobb hazai együttes megerőltetés nélkül győzött. * * * Tegnap délután lejátszot­ták a Bcs. Előre Spartacus pályaavató férfi kézilabda­torna első napi mérkőzéseit. Az Előre Kupán a következő eredmények születtek: DÉLÉP—Békési Spartacus 30—27 (14—13), Űjkígyósi TSZSK—Bcs. Előre Sparta­cus 29—23 (16—14). * * * A békéscsabai Sebes György Közgazdasági Szakközépisko­la vendégeként Békéscsabán tartózkodik az RK Zeljezni- car KNIN női kézilabdacsa­pata. A jugoszláv vendég­együttes ma 17.30 órakor ed­zőmérkőzést játszik a Bcs. Előre Spartacus tartalék­gárdájával. A találkozót Bé­késcsabán, a Kórház utcai sporttelepen rendezik. SAKK A Szarvason zajló Alkot­mány Kupa sakkverseny el­ső harmada végén a Bp. Honvéd fiatal mestere, Peré­nyi Béla vezet 4 játszmából elért 4 pontjával. Nagyon jó rajtot vett Szlabey Géza mesterjelölt (Bp. Elketro- mos) is, aki szintén százszá­zalékos eredménnyel áll. 1. forduló: Perényi—Samu 1:0 (a Bcs. Előre Sp. ver­senyzője jól küzdött), Szla­bey—Palicska 1:0, Bacsur— Balatoni 1:0, Takács—Roszik 1:0, Herkó—Herzberger és Osgyán—Balogh döntetlen. Függő: a Szabó—Bánszky játszma. 2. forduló: meglepetésre öt játszmát nyertek sötét szín­nel! Herkó—Balogh 0:1, Bánszky—Perényi 0:1 (a mes­ter egy minőségáldozat után könnyedén nyert), Palicska— Szabó 0:1, Balatoni—Szlabey 0:1, Herzberger—Takács 0:1, Roszik—Bacsur 1:0. Samu— Osgyán függő. 3. forduló: Takács—Herkó 0:1 (a Bcs. Előre Sp. színei­ben játszó Herkó előbb fu­tárt, majd bástyát áldozott a mattért), Szabó—Balatoni 0:1, Balogh—Samu 0:1, Szla­bey—Roszik 1:0, Perényi— Palicska 1:0, Bacsur—Herz­berger döntetlen. Az Osgyán —Bánszky játszma függőben maradt. 4. forduló: Bánszky—Ba­logh 1:0, Roszik—Szabó 1:0, Balatoni—Perényi 0:1 (a Bp. Honvéd mestere vezért adott le bástyáért és 2 könnyű tisztért), Herzberger—Szla­bey 0:1, Herkó—Samu és Ta­kács—Bacsur döntetlen. Pa­licska—Osgyán mérkőzése függő. A verseny állása: Perényi 4, Szlabey 4, Takács 2,5, Ba­csur, Herkó, Roszik 2—2, Balogh, Samu 1,5—1,5, Bala­toni, Bánszky, Herzberger, Szabó 1—1, Osgyán 0,5 (3 függő), Palicska 0 pont. A B csoport állása a 3. forduló után: Csipái 2,5, dr. Németh, Petykó, Radics, Szakálos 2— 2, Bárdos, Szigeti 1,5—1,5, Borzi, Csengeri, Mónus, Ré­vész 1—1, Herter 0,5 pont. (Csabai) A Szabolcs utcai kézilabda-összecsapás főszereplői. Világos mezben az Amerikai Egyesült Ál­lamok gárdája, sötétben a vendéglátó vízműsök láthatók Fotó: Császár Lajos TELEVÍZIÓ BUDAPEST: I. műsor: 15.45 Hírek. 15.50 öttusa világbajnok­ság. Futás. Közv. Pesthidegkút- ról. (sz.) 17.35 Tévébörze. 17.45 Séta Karlovy Varyban. Cseh­szlovák rövidfilm. (sz.) 18.00 Európai gyermektalálkozó. Ba­rátság 38 nyelven. IH. (sz.) 18.20 Akik bátrak kezdeményezni. Dokumentumfilm. 19.00 Reklám. 19.10 Esti mese. 19.20 Tévétorna, (sz.) 19.30 Tv-hiradó. (sz.) 20.00 A bűvész. Amerikai filmsorozat. Tökéletes transzplantáció. (sz.) 20.45 Az emberi test. Szentágo- thai János sorozata. II. A moz­gás szervrendszere, (sz.) 21.20 Telesport: összefoglaló az öttusa világbajnokságról. (sz.) 22.05 Brazília: Az ünnep hangjai. A Svájci Televízió dokumentum­filmje. (sz.) 23.00 Tv-hiradó — 3. (sz.) H. műsor: 20.00 Tűzoltó olim­pia. Olasz dokumentumfilm. (sz.) 20.55 Van képünk hozzá. Tévénézők vetélkedője. 21.35 Tv- hiradó — 2. (sz.) 21.55 Jókai Mór: Mire megvénülünk. Tévé­filmsorozat. V. (ism.) (sz.) BUKAREST: 7.30 Folklóral­bum. 7.55 Dokumentumfilm. 8.10 Nyári esztrád. 14.00 Hírek. 14.35 Turisztikai kalauz. 15.00 Román népzene. 15.15 Ausztriai képek. Riportfilm. 15.35 A tett színhe­lyén. 15.50 loan Aradu népdalo­kat énekel. 16.05 Oktatás-nevelés. 16.50 Esti mese. 17.00 Tv-hiradó. 17.30 Az ifjúság órája. 18.20 Részletek a „Megéneklünk Ro­mánia” országos fesztiválról. 18.50 Rövid színház. Mircea lonescu: A hajnali átutazó. 19.35 Tv-hiradó. BELGRAD: I. műsor: 17.40 Magyar nyelvű tv-napló. 18.15 A kis Mikula kapitány. — Tv- játéksorozat gyermekeknek, (ism.) 18.45 Vetélkedő. 19.15 Rajzfilm. 20.00 Külpolitika. 20.50 May Károly — nyugatnémet tv- dráma. 21.40 Akciók. 22.00 Hang­verseny a dubrovniki nyári já­tékokról. 22.30 Indiai dokumen­tumfilm. H. műsor: 18.00 Dokumentum­film. 18.45 Ez volt a dal — népi muzsika. 19.15 Nap, felhők, szél — tájékoztató adás. 20.00 Közeli találkozások: Brazília. 23.00 Hu­szonnégy óra. KOSSUTH RADIO: 8.25 Sláger­múzeum. 9.15 Operettrészletek. 9.44 Zenevár. 10.05 Dominó. 10.50 Operarészletek. 11.40 Magányos utazás. IX. 12.35 Idegenforgal­munk előőrsei. Bécs. 12.50 Ze­nemúzeum. 14.10 Szabadpolc. Könyvszemle. 14.40 Népdalok. 15.10 Kóruspódium. 15.25 Koczkás Sándor könyszemléje. 15.35 Foly­tatásos mese, amelyben igazol­tatják Hollófernyigest. 15.49 Ta­nár úr kérem. 16.05 Közv. az öttusa VB-ről. Közben: Táncze­ne. 17.20 Bach: g-moll angol szvit. 17.34 Délutáni Rádiószín­ház: Palóc lakodalmas. 18.15 Hol volt, hol nem volt. . . 18.30 Esti magazin. 19.15 Nótaest. 20.05 A magunk érdekében, a magunk védelmében. 20.30 Szokolay Sán­dor: Vérnász. Opera. Közben: A Dunánál . . . (21.07—21.26) 22.15 Tudósítás a kajak-kenu VB-ről. 22.25 Kína 30 éve. 23.16 Három Vivaldi-concerto. 0.10 Filmzene. PETŐFI RADIO: 8.05 Magyar táncdalok fúvószenekarra. 8.20 Tíz perc külpolitika, (ism.) 8.33 Napközben. 10.33 Német nyelvű hírek. 10.36 Zenedélelőtt. 11.30 Csak fiataloknak! 12.33 Nem­zetiségeink zenéjéből. 12.54 Kap­csolás a győri stúdióba. 13.24 Gyermekek könyvespolca. 13.29 Éneklő Ifjúság. 14.00 Szórakozta­tó antikvárium. 16.00 Népdalok. 16.33 Útközben. 16.35 Idősebbek hullámhosszán. 17.30 Zenei tü­kör. 18.00 Disputa,- — még min­dig arról, hogy nyár van. 18.33 Egy rádiós naplójából. 19.25 Szociológiai figyelő. 19.55 Slá­gerlista. 20.33 Kabarécsütörtök. 21.33 Filmsztárok zenés játékok­ból énekelnek. 22.00 A Magyar Rádió szórakoztatózenei hete. (Hangfelvétel.) 23.15 A tegnap slágereiből. SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00 Hí­rek. — Szórakoztató zenekarok műsorából. A Mantovani zene­kar játszik. — 17.15 Hej halá­szok, halászok... Riporter: Da- locsa István. Kardos Ernő és Vágási Kálmán. — Halásznóták. — Alföldi népdalok. — 18.00 Al­földi krónika. — Beatparádé. — 18.26—18.30 Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. MOZI Békési Bástya: 4 és 7 órakor: A vadnyugat hőskora. I., II. Bé­késcsabai Építők Kultúrotthona: A zsoldoskatona. Békéscsabai Kert: Ahová lépek ott fű nem terem. Békéscsabai Szabadság: de. 10 órakor: Az űrből jött lo­vag, 4, 6 és 8 órakor: Transz­szibériai expressz. Békéscsabai Terv: A farkas nyomában. Gyu­lai Erkel: A kék madár. Gyulai Kert: Az akasztanivaló bolond nő. Gyulai Petőfi: Az utolsó valcer. Orosházi Béke: Lángoló sivatag. Orosházi Partizán: Ned Kelly. Szarvasi Táncsics: Rossz­emberek. BÉKÉS MEGYEI EH 3 i r Ft! Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedl G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Rocskár János. Szerkesz­tőség: Békéscsaba Ff: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Arpási Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivata­loknál és a kézbesítőknél. Előfizetői díj egy hónapra 30 forint. Dürer Nyomda, Békéscsaba, Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Igazgató: Háromszéki Pál INDEX: 25054 ISSN 0133—0055

Next

/
Oldalképek
Tartalom