Békés Megyei Népújság, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-05 / 182. szám
1979. augusztus 5., vasárnap o 0 Mokan-komité tagja A könyvet szerető és olvasó emberek, a felnőttek és a gyermekek jelentős része szívesen olvassa azokat a műveket, amelyek a magyar munkásmozgalom történetéről, a második világháború alatt kialakult partizánharcokról szólnak. Ilyen könyvek többek között: Vadász Ferenc: Legenda nélkül. Száz partizán és ellenálló története; Baktai Ferenc: Akik mertek ... Dokumentumnovellák ; Fekete Mihály: Ellenállók az Avas alján. Egy diósgyőri munkás visszaemlékezései stb. Ezek mindegyike tényeken alapuló hősi küzdelmeket, akciókat, eseményeket ismertet a résztvevők nevével együtt. A műveket olvasva, szinte átéljük a helyzeteket, a a szereplőkkel izgulunk mi is. Nagyon sokszor nem tudunk arról, hogy egy-egy szereplő közülünk való. A Mokan-komitéről (Magyarországi Kommunista Antináci Bizottság) olvasva megtudjuk, hogy Miskolcon és környékén szervezett ellenállási mozgalom volt, s öttagú vezetőségébe tartozott Oszip István is. A második világháború éveiben került a forradalmi harcosok élére, és 1943 szeptemberében a diósgyőri tüntetésen résztvevő munkások vezetője lett. Baloldali magatartásáért katonai büntetőtáborba került. Szabadulása után a rendőri felügyelet ellenére is tovább harcolt a munkásság érdekeiért, terjesztette a párt kiadványait, röplapjait. A Mokan-komité tagjaként . megszervezte a miskolci és a Miskolc környéki munkások ellenállását, s a * szovjet csapatok előőrseivel együtt harcolt a város felszabadításáért. E művekben olvashatunk arról is, hogy 1945 után Oszip István tagja lett az ideiglenes nemzetgyűlésnek, a párt központi vezetőségének; majd később mint Bor- sod-Abaúj-Zemplén megye, valamint Miskolc város főispánjaként és közellátási kormánybiztosként tevékenykedett. Az már kevésbé derült ki a könyvekből, hogy Oszip István vasgyári munkás, a magyar munkás- mozgalom kiemelkedő harcosa 1897. április 11-én Mezőhegyesen született. Lakatosnak tanult, 1914-ben vonult be katonának, és 1919- ben a proletárdiktatúra Vörös Hadseregének századparancsnoka volt. A Tanácsköztársaság leverése után Diósgyőrbe került, ahol vasgyári munkásként dolgozott, majd munkatársai bizalmából bekerült a Vasas Szakszervezet vezetőségébe. A mezőhegyesi úttörők helytörténeti szakköre foglalkozott a község munkás- mozgalmával, a kiemelkedő egyéniségek életének, sorsának alakulásával kapcsolatos emlékek, adatok összegyűjtésével. Oszip Istvánról tőlem hallottak először. Valószínűnek tartjuk, hogy a felnőttek sem ismerik tevékenységét, életútját eléggé. Oszip István emberi magatartása, a munkásmozgalomhoz való hűsége, a munkásság jobb életkörülményeiért folytatott küzdelme olyan cselekedet volt, amelyre nemcsak a mezőhegy esiek, hanem járásunk és megyénk lakói is büszkék lehetnek. Tevékenységével kiérdemelte, hogy nevét megőrizzük, s ifjúságunk elé példaképül állítsuk ... Balogh György Fiizesgyarmat történetéből Sokan azt tartják, hogy a múlt emlékeinek gyűjtésével már a „24. órában” vagyunk. Nem közhely az, hogy — a régi korok tárgyaira gondolva — minden nappal, minden órával szegényebbek leszünk. Nyilvánvaló: a gyűjtéshez nemcsak helyismeret, hanem szerencse is kell. A közelmúltban sikerült egy régi helytörténeti jellegű kiadványt felkutatnunk. A címe: „KIMUTATÁSA A FÜZES-GYARMATI EV. REF. TEMPLOM ÜJ ORGONÁJÁRA TETT ADAKOZÁSOKNAK.” Ez a füzetecske 1895-ben Gyomán, Kner Izidor könyvnyomdájában készült, s felelős kiadója Szilágyi Márton ev. ref. lelkész volt. A szövegből megtudhatjuk, hogy a gyarmati emberek régóta szerettek volna felállítani egy orgonát szép templomukban. Sajnos pénzük nem volt, s így csupán a lakosság áldozatkészségére ' lehetett számítani. A gyűjtés 1874-ben egy táncmulatság rendezésével kezdődött. Két évtized kellett ahhoz, hogy 1893 áprilisában megvásárolják a nagyváradi Friedi Lipót hangszerkészítő mestertől — 3600 Ft-ért— a 14 változatú orgonát. „Füzetkének főczélja az lévén, hogy mindazon adományok, melyek az orgona-alapot létre hozták, növelték, nyilvánosságra hozassanak, nyugtáztassanak — hadd álljanak itt időrend szerint feljegyezve — egyszersmind emlékezetül — a nemesszí- vű adakozók nevei...” A 960 személy közül ennek bizonyítására csak néhányat említünk meg: Bergmann József, id. Kontra János, özv. Homoki Péterné, Fülöp István, Szakácsi Imré- né, Nagy Á. Imre, Szilágyi Márton és még sokan mások. A füzesgyarmati templomnak, s magának a községnek is egyik ékessége lett a Friedl-féle orgona. Borbiró Lajos A „dombiratosi” festő 99 Nem véletlenül került a címben a dombiratosi szó idézőjelbe. Raáb Ervin festő ugyanis Zólyomban született 1874. július 1-én, és Dunaújvárosban halt meg, 1959. január 14-én. A művész gazdag, föld- birtokos családból származott. Iskoláit Besztercebányán végezte, majd a bécsújhelyi katonai akadémián tiszti rendfokozatot szerzett. A monarchia hadseregében 1895—1900-ig mint aktív katonatiszt teljesített szolgálatot. Közben a müncheni festőművészeti akadémián is tanult. Miután 1900-ban búcsút mondott a hadseregnek, dombiratosi birtokára vonult vissza. Ott vezette saját gazdaságát, s az idő alatt festészettel foglalkozott. A párizsi és az olaszorszá- . gi tanulmányutak után itthon grafikai lapokkal, pasz- tellekkel és vízfestményekkel szerepelt különböző kiállításokon. Többnyire világos koloritú, dekoratív típusú, nem egy esetben dombiratosi tájképeket festett. A tárlatokon díjakat is nyert. Ezek közül jelentősebbnek számít az 1909-ben rendezett gödöllői művészek kiállítása, amelyen Raáb Ervin egy gyűjteményes anyaggal vett részt. A Tamás Galériában önálló kollekcióját 1936-ban tekinthették meg a látogatók. Műveiből 1960-ban a székesfehérvári István király Múzeumban rendeztek kiállítást. Több alkotását a Nemzeti Galéria grafikai gyűjteményében is megtalálhatjuk. Általában minden év október első hetében ünnepeljük a képzőművészeti világhetet. A dombiratosiak- tól igen szép cselekedet lenne, ha erre az eseményre a székesfehérvári (szükség esetén a megyei) múzeum segítségével Raáb Ervin festőművész képeiből egy kiállítást rendeznének a községben. B. Gy. II Tiszától ellátni a Kisalföldre Tíz falu Szentendrén a 18—19. századból A házakat a régi paraszti élet rekvizitumaival rendezik be (Hauer Lajos felvételei — KS) Tíz falu negyvenhat hektáron. Előrejelzés szerint 15 éven belül valamennyi a helyére kerül. A Tiszától már most ellátni a Kisalföldre, s szomszédságába, Nyugat-Du- nántúlra — ősszel, ha nem is teljes egészében, már ez a két tájegység is látogatható lesz. Az élő múzeum így válik fokozatosan legdrágább nemzeti kincseink egyikévé. Nem véletlen tehát, hogy az elmúlt év derekán a kimagasló építészeti, múzeumi és műemlékvédelmi teljesítmények elismerésére alapított nemzetközi díjjal, az arany Schumacher-éremmel tüntették ki a Szabadtéri Néprajzi Múzeum tudományos koncepcióját, s eddig megvalósított épületeit. Kertész Péter Az idén nem akármilyen látványossággal nyitotta meg kapuját Szentendrén a Szabadtéri Néprajzi Múzeum. A Vámosorosziból ideszármazott technikai-történeti jelentőségű szárazmalom, tisztes korára fittyet hányva, újra munkához látott. A hatalmas, fából készült fogaskereket, a jelenlevők nagy ámulatára, engedelmes lovak vontatták, csak úgy, mint a régi szép időkben. Az újonnan faragott malomkövek kiváló minőségű lisztet őröltek, kölest hántoltak. A bemutatóra vámosoroszi molnárok érkeztek a múzeumok városába, azok, akik egykor ebben a szárazmalomban dolgoztak. De befű- töttek ezen a napon a son- kádi sütőház kemencéjébe is, ahol aztán ropogós cipót sütöttek. A Felső-Tisza-vidékről Szentendrére varázsolt faluban mindenkit eleven érzés tölt el. Magam sem tudok szabadulni a gondolattól, hogy élő faluban bóklászok, a házak olyanok, mintha ma is laknának bennük, csak most éppen nincs otthon senki. Búcsúra mentek a szomszédos faluba, vagy éppenséggel a helybéliek apraja- nagyja kint serénykedik a határban. Élő falu — érdemben nem is lehetne többet mondani a magyar múzeumügy jelenkori legmonumentálisabb vállalkozásáról. Életben tartani, s ugyanakkor megmenteni a paraszti múlt sorvadásra, pusztulásra ítélt emlékeit. Mondhatni a huszonnegyedik órában, hiszen az utánunk jövő nemzedékeknek már nemigen lesz mit megvédeni. 1965-ben határozat született a Szabadtéri Néprajzi Múzeum létrehozására. A határozat kimondta: „a létesítendő múzeum alapvető feladata. hogy tudományos hiA mándi református templom és a nagyborzovai harangtorony A zsupfedeleket ma is a híres zalai mesterek készítik telességgel feltárja, megőrizze és bemutassa a magyar- országi falusi és mezővárosi lakosság XVIII—XIX. századi életmódját, anyagi kultúráját”. Dr. Kurucz Albert, az immár országos gyűjtőkörű és önálló költségvetésű intézet főigazgatója elmondta, hogy az első telepítési terv még 1970-ben elkészült — építész, történész és néprajzos szakemberek bevonásával. Eszerint a majdan tíz faluból álló múzeum 322 népi építészeti objektumot számlál, amelyből 72 lakóház, 42 műhely, 3 templom, 8 középület (iskola, tanács, dézsmaház, stb.), valamint gazdasági épületek. Kiegészítő létesítményként tervbe vették három temető (római katolikus, református, görög katolikus), sírjeleinek és egyéb szakrális létesítmények bemutatását, valamint határbeli építmények, (tanyák, malmok) áttelepítését. Persze egyszerre nem lehet becsomagolni ennyi mindent, meg aztán nem is lehetne hová tenni, mert nincsenek tárgyraktárak. Harmincnál több épület most is ott vár újjáélesztésére a szabad ég alatt. A többiek meg eredeti helyükön dacolnak az idővel... Ha egy mód van rá, csak eredetit, — legyen az istálló, csűr, kukoricagóré,' vagy kút — vásárolnak. Ha másként nem megy, hát úgy, hogy a tulajdonosa benne lakhat haláláig. Pótolni csak azt pótolják. ami végképp nem konzerválható, s restaurálható. A kiválasztott épületekről részletes mérnöki felmérés készül, s csak azután kezdenek hozzá a bontáshoz. Ez ám a kemény munka! Részben azért, mert úgy kell elbontani a létesitményt, hogy újra fel lehessen építeni. (Nem egyszer szinte ölben emelik le a gerendákat.) Másrészt bontás közben olyan régi átalakítások nyomaira lehet bukkanni, amelyekre már senki sem emlékezik. Vagyis éberen figyelni, rajzolni, fényképezni, esetenként még filmezni is kell, hogy az előkerülő nyomokat rögzíteni lehessen ... Nem túlzás azt állítani: 46 hektárnyi birtokán páratlan értékmentő vállalkozásba kezdett a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, amely az ország tíz legjellegzetesebb tájegysége egy-egy falujának a felépítésén túl nélkülözhetetlen dokumentációs központot is létrehoz, megalkotva a népi építészeti kutatás bázisát. Vagyis történeti, műszaki, néprajzi feltérképezésre kerülnek olyan épületek is százával, amelyek soha nem kerülnek Szentendrére. Jelenleg a református temető, s mellette a Felső-Ti- sza-vidéket híven bemutató tájegység látogatható. Legegységesebb épületegyüttese a 90 százalékában Sonkádról idetelepült kisnemesi porta, melynek gyönyörű, egykor Uszkán állt, tomácos, fazsindely fedésű lakóháza a répi építészet remeke. Csak úgy, mint az utca túloldalán levő, 1787—1790 között épült mándi református templom, a már említett szárazmalom vagy a híres nagyborzovai harangtorony.
