Békés Megyei Népújság, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-11 / 187. szám
1979. augusztus 11., szombat o Munkavédelmi felszerelések KörSsIadánybél A körösladányi Magyar— Vietnami Barátság Termelőszövetkezetben tavaly nyáron kezdték el a munkavédelmi felszerelésekhez szükséges bőrök kikészítését. Az új bőrüzem sikeresen vette a rajtot, időben szállították a puhává, ellenállóvá tett bőrt a megrendelő Újpesti Bőrgyárnak, ahol hegesztőknek szükséges lábszárvédőt, kötényt szabnak belőle. Munkavédelmi ruhák gyártására a marhabőr alsó rétege alkalmas, ezeket Újpestről szállítják Körösla- dányba. A nyersanyagot először szárítják, ügyes kezű asszonyok szabályos alakúra vágják, majd faragógépen 1,3 milliméter vastagságúra faragják. Az immár szabványos bőrt hordókba teszik, ahol növényi eredetű zsírokat, kezelő anyagokat is adagolnak. Egy ilyen hatalmas hordóba 300 kilogramm bőr fér, egy adag négy órán keresztül forog benne. Ez alatt a bőr megpuhul, használat közben nem törik. A kezelést mosás és szárítás követi. Ennek az ideje nagyban függ az időjárástól, hiszen szabad területen és pajtában történik. A nedves őszben hosszabb idő kell a kezelés, a szabás előtti szárításhoz. Ezért az üzem vezetői még a rossz idő beállta előtt gondoskodnak nagyobb mennyiségű előszárított alapanyagról. Így biztosítják a téli hónapok alapanyag-ellátását. Erre valóban nagy szükség van, mert az itt dolgozók többsége nő, az üzem éppen az ő állandó foglalkoztatásukat hivatott szolgálni. O Ebbe a hatalmas hordóba 3 mázsa bőr fér O Faragógéppel érik el az előírt vastagságot O A szárítás előtt kikeli feszíteni a bőröket flmi megtermett, arra vigyázni kell! Régi emlékképek: az egy- fogatos szekér, a lóvontatású eke, ellentmondások közt szerveződő termelőszövetkezetek, kezdés és újrakezdés... Új benyomások: nagy teljesítményű traktorok, kombájnok, már-már iparszerű termelés, kiegyensúlyozott gazdálkodás. A változás, a változtatás nyomába szegődtünk. — Erősen hittem, hogy csak a közös gazdaságnak van jövője. Miben is reménykedtünk volna mi szegényparasztok, akik akkor jutottunk először földhöz. Az urasági majorban együtt volt minden. Széthordani nem lett volna értglme — emlékezik Mogyorósi József, az első csorvási termelőszövetkezet alapító tagja. — S amit akkor elterveztek, abból mi valósult meg? — Sok minden, de azért nem egészen így képzeltem. — Aztán miért nem? — Mert hiányolom az emberekből a felelősséget, azt, hogy jobban vigyázzanak arra, ami az övék. Amire azt mondják az enyém, annak nagyobb a becsülete. — Nagyabb? Hát a téeszre nem mondják? — Mondják, mondják, csakhogy az kevés. Elég kinéznem az udvar kerítésén túlra — mutat a vasút felé. — A kerítésen túlra? — Igen, itt az út másik oldalán az állómás, ott ahol a tsz a répáját rakodja, ahová a műtrágya érkezik a vagonokban. A rakodógép, sok pénzt érhet, hetekig állt ott sárosán, anélkül, hogy letakarították, hogy védték volna. Szóltam is a tsz vezetőinek, mire aztán rendbe tették. De látja, az, aki vele dolgozott, nem vette természetesnek. — És mi történt a műtrágyával? Elszórták. Mázsaszám... — Szóval másképpen képzelte? — No, azért nincs itt akkora baj. — Akkor hát jó is, meg nem is? — Nézze, olyan ember nem született még, akinek minden puszi... — Tán csak zsörtölődik?! — A fenét! De én a 72 évemmel egyszerre érzem magam a kerítésen kívül és belül. Tsz-tag vagyok, de nem veszek részt a munkában. Könnyű így kívülről a kész valamiben hibát találd ni. — Az a bizonyos kerítés a választóvonal? — Nem egészen, mert azért rendszeresen összehívnak bennünket és kérdeznek is minket. — Akkor tehát van szavuk. — Ugyan már, mit tudnánk mi az ilyen egyszerű „kis” dolgokon túl mondani? Annyira megváltozott minden, hogy ha józanul mérlegre teszem az elmúlt 30 évet, magam sem nagyon hiszem, mivé nőtte ki magát az a sok kis téesz. — Mégis nyitott szemmel jár? — Az mindig is úgy volt, erre tanított minket a szükség, a hiány törvénye, meg arra, hogy ami megtermett, arra vigyázni kell! — Ezt hiányolja tehát. — Igen, a tsz-tagjai tói! — Csak tőlük? — A vezetők sem szokták csak úgy „megúszni”. De az, hogy* a tsz sorsa nagyot fordult az utóbbi években, abban a szövetkezet mostani vezetésének nagy szerep jutott. És ha a „prímás” nem felejt el dirigálni, később sem lesz baj. s A legnagyobb különbség, amely a múlt és a jelen között érzékelhető, az a bizonytalantól a kiegyensúlyozott gazdálkodásig vezető útban érzékelhető. A kérdés már a hatvanas évek végén is az volt; megértik mind a négy csorvási termelőszövetkezetben az idők szavát? Az erők egyesítése nélkül minden elért eredmény veszélybe kerülhet. Tudta ezt minden józan gondolkodású vezető. A négy közös gazdaságból kettő, a kettőből egy lett az idők során. A legutóbbi egyesülés időpontja 1976. január 1. Az íratlan krónikát őrző emberek többsége ma már jelentéktelennek tartja az akkori fontoskodást, amely mögött nemegyszer a közösségi érdekekbe burkolt presztízs- és íróasztalféltés húzódott meg. Ezért tartanak nyilván Csorváson egy sikertelen kísérletet... A lépés elől azonban nem lehetett kitérni! A halogatás nem volt a két gazdaság hasznára. Egyik szövetkezet sem tudta külön-külön biztosítani a fejlődést. — Lemaradtunk egy lépéssel, nem használtuk ki azokat a fejlesztési lehetőségeket, amelyek kínálkoztak. Elmaradtunk az erők egyesítésében, s ennek nyomaival találkozunk ma is — magyarázza Horváth József, a Lenin Tsz főkönyvelője. — 1976 előtt mi, mármint a főkönyvelő és a beosztottak, a munkaidő 70 százalékát azzal töltöttük, hogyan szerezhetünk pénzt. Nemcsak a kisebb kiadásokra nem tellett, de a szövetkezet fejlesztéséhez is alig volt tőkénk. A gépi felszerelés hiányos volt, az állattartótelepek elavultak, a tagok jövedelme sem emelkedett a kívánt mértékben. Az egyesülés első évét követően a fejlesztési alap gyorsan nőtt. Az eszközök ésszerűbb felhasználása rövidesen, már az első év után meglepő eredményeket hozott és a termelőszövetkezet 1977-es és 1978-as gazdálkodása alapján is kiváló címet ért el. — A sikerekben jelentős szerep jutott annak, hogy a szövetkezet vezetését elméletileg felkészült és a gyakorlatot is jól ismerő szakemberek alkotják. Ma már nem kerülik el a gazdaságot, s több ösztöndíjasa is van a szövetkezetnek — hallottuk Farkas István előadótól. A több pénz, a nagyobb biztonság lehetőséget adott a szakmai elképzelések kibontakoztatásához. Enélkül alighanem elképzelhetetlen lett volna a szinte ugrásszerű fejlődés, amely egyébként nemcsak feloldotta az ellentmondásokat, de újabbakat is teremtett. — öntisztulási folyamatot éltünk át, idő kellett ahhoz, amíg a nehéz emberek megtalálták a helyüket. Vége annak az időszaknak, amikor a munka közben alkudoztunk. Beszélgetésre, vitára a tervkészítéskor adunk alkalmat. Ekkor döntjük el, hogy egy meghatározott munkáért mennyi bért fizetünk — magyarázza tovább a főkönyvelő. De miféle ellentmondásról van ott szó, ahol két egymást követő évben is kiváló címet értek el? Elég csak arra utalni, hogy a 200 milliós árbevételhez a növénytermesztés 109, az állattenyész 35 millió forinttal járul hozzá. Ez sem jelentene azonban még különösebb gondot, ha az állattenyésztés fejlődése nem maradt volna el a többi ágazattól. —■ Akkor nem tudtuk fejleszteni az állattenyésztés ágazatait, amikor az építéshez több állami támogatást kaptunk. Most ftehezebb lesz az előrelépés. Ennek ellenére úgy ítéljük meg, hogy a növénytermesztés esetleges veszteségeit ellensúlyozni tudjuk az állattenyésztés és a melléktevékenység bevételeivel — mondja Kocsis György elnökhelyettes. A jövő feladata már az iparszerű termelés feltételeinek megteremtése. Ehhez igazítják a technológiai fejlesztést, a nagyüzemi méretű táblák kialakítását, az üzem- szervezést. .. Ezt a célt szolgálja az épülő bábolnai típusú szárító és tároló is. E tények mintha halványítanák a múlt emlékképeit. Am a gazdálkodás megváltozott viszonyai között is nyitott szemmel kell járni a határt — mint régen —, hogy ami megtermett, ami elkészült, a fejlődés záloga lehessen. Kepenyes János Képünkhöz: a jövő az iparszerű termelés feltételeinek megteremtése Fotó: Veress Erzsi
