Békés Megyei Népújság, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-04 / 181. szám
1979. augusztus 4., szombat Szünidő Pusztaottlakán A nap hétágra süt, csak néha söpri végig a szél Pusztaottlaka főutcájának porát. Az érdekel minket, mit csinálnak egy aprócska községben a gyerekek a nyári szünet ideje alatt. A Lakatos utca látszólag nép- telen, minthfe senki emberfia nem lenne itthon. Aztán, ahogy sétálunk lefelé, hol itt, hol ott hallunk gyerekhangokat. * * *- A hatéves-forma Csatlós Imi cseppet sem lepődik meg azon, hogy beállítunk. Ügy beszél, mintha rokonok, vagy legalábbis régi ismerősök lennénk. — Ma idejöttem Pista bácsiékhoz, mert Erzsiké, a nővérem mumszos. Azt pedig, tetszik tudni, el lehet kapni. Anyu meg dolgozik. De jól is érzem itt magam — súgja bizalmasan, közelebb húzódva —, Zsuzsika biciklizni tanít! Brindás Zsuzsi ugyancsak vendég a háznál. Eddig félénken a fal mellé húzódott, most ő is megszólal. — Kézilabdázni szoktam a barátnőimmel, de most odavannak nyaralni. Hát átjöttem Imihez — mondja mosolyfakasztóan lekicsinylő hangon, hiszen Imi, a most negyedikes „nagylánynak” nem igazi játszótárs ... ♦ * * Eckeréknél egy gyerek van itthon. Marika bátyja, ha hazajön, már csak „vendég". Pakson dolgozik. Egy kis terefere az utcán, míg hazajön a gazda — Hogy mit csinálok a nyári szünetben? — gondolkodik hangosan a hetedikes kislány. — Nyaraltam Békéscsabán, meg voltunk az iskolával Pesten. Ha itthon vagyok, anyunak segítek. Közben Eckerné is előkerül, s nem győz elnézést kérni, hogy „így szalad az udvar”. „Gyí, te fakó” — Benkö-módra — Nagy munkában vagyunk, meszeltünk, és még az ajtókat, ablakokat le kell festeni. Na, meg ott van a mindennapra való: mosás, főzés, vasalás ... Szerencse, hogy ilyen nagylány már Mari, segít. Meg kell, hogy tanulja, ez a lányok sora... * * * Buka Jánosék háza előtt többen várakoznak, beszélgetnek. — Nincs itthon a gazda, hát várunk egy kicsit — mondja az egyik asszony — éppen a függönyöket néztük, most vették ... Két gyerek lábatlankodik körülöttük, Lipták Márti, és testvére, Attila. — Átjöttünk ángyikánk- hoz egy kicsit játszani, de úgy látszik, hiába — mondja a bátrabb, a huncut szemű kislány. — Még várunk egy darabig, és ha nem jönnek, hát visszafordulunk. * * * A falu végén, az első tanyák egyikében három gyerek hancúrozik a poros udvaron. Két kimustrált heve- rőn ugrándoznak, közben a nagyobb erélyesen csettin- get. — Gyí, te fakó, gyí, te! Ahogy megpillantanak minket, „lovaik” ismét he- verőkké változnak. Elbeszélgetünk. Közben a nagy csendre a Benkő gyerekek édesanyja és a nővérük is előjön a házból. A szünidő a téma itt is. Józsi és Attila a legboldogabbak, hiszen ők év közben KeverFotó: Gál Edit mesen laknak, kollégiumban, jó ismét itthon .. . A kérdésre, hogy szoktak-e olvasgatni, Kati, a legkisebb bólogat leghatározottabban, pedig még csak most megy iskolába ... Ili, a nagylány még leáll fo- gócskázni, „lovagolni” néha a többiekkel, de „kocsikáz- ni” már nem szokott. — Üljek velük én is a tuskók tetejére? Inkább segítek, ha mást nem, kacsát, libát őrizni. Amikor elbúcsúzunk, ismét önfeledt hancúrozásba, birkózásba kezdenek ... * * * Nos, így élnek nyáron a pusztaottlakai i gyerekek. Nincsenek szervezett szünidei programjaik, még a községi könyvtár ajtaja is csak hetenként egyszer nyílik meg előttük, mégis jól érzik magukat. Élvezik a jó időt, s a szabadságot... N. A. KlSZ-klub született! Előbb csak álom volt. Sokan, sokat beszéltek róla, a Békéscsabai Bútoripari Szövetkezet fiataljai. KISZ-tag- gyűléseken, az ebédszünetben, vagy hazafelé, műszakváltás után: Kellene egy közös szórakozóhely. Aztán — jó hónapja —, egyszercsak megvolt a lehetőség, hogy a megszüntetett vállfás öltözőt KISZ-klubbá alakítsák át. Stefanik Éva klubvezető így emlékezik: A születés — öten-hatan maradtunk itt esténként, ki mikor ért rá. Késő éjszakáig is itt voltunk. Nekem még az édesanyám is bejött, segíteni a takarításban. A szövetkezet adta az anyagot, a munkát meg mi csináltuk. A klubhelyiség egy hét alatt elkészült. A falakat fával burkolták, a táncparkettet linóleum helyettesíti, még az asztalokat is ők készítették —, s nem is akármilyeneket —, a puffok még hátra vannak... • Röfler Laci KISZ-kultúros: — Sokan elmennek a szövetkezettől. Talán a munkaerőgondokon is segít majd ez a klub. Mi csináltuk itt még a bárpultot is, magunkénak érzünk mindent az utolsó szegig. Értünk, nekünk készült, meg kell becsülnünk. „Gyebnár-diszkó”: hirdeti a programot a hangszórókra erősített felírás. Röfler László már előre tervezget. Mi lesz vele? — Amikor átadtuk a klub- helyiséget, úgy határoztunk, hogy amíg mindennel elkészülünk, nem lesz kötött program. Péntekenként húszán—harmincán összejövünk, zenét hallgatunk, táncolunk vagy beszélgetünk. Aztán, ha meglesz minden, virágtartótól a könyvespolcokig, akkor szép sorjában kezdhetjük az előadások szervezését is. Csillagászatról és irodalomról, zenéről és sportról, kinek-kinek érdeklődése szerint. Vállát felrántja, mintha azt mondaná, csak ennyit tudok mondani, aztán még eszébe jut valami: — Lesz tévé, játékok meg minden. Azért gondunk is van. A műszakokat még csak-csak megoldhatjuk cserével, de a vidékiek nem nagyon tudnak ittmaradni... Stefanik Éva az igények felmérését kérdőívekkel szeretné megoldani: — A KISZÖV Gyopár Ifjúsági Klubjától sok segítséget várunk. Azt hiszem az indulás a legnehezebb, aztán mór csak a tagokat kell megtartani. Nemrég Debrecenben klubvezetői továbbképzésen vehettem részt. Kellett is, hiszen nem volt semmi tapasztalatom, és ott sokmindent tanulhattam. Egy kívülálló Betkó Mari nem KISZ-tag, mégis minden péntek este eljön. Haja, ruhája poros, a nyerscsiszolótól, gépe mellől hívtuk el. Vidáman mesél. — Már tíz éve vagyok itt, és most nagy örömmel hallottam, hogy a KISZ-esek klubot csináltak. Megyeren két-három alkalommal voltam diszkón, de nem éreztem jól magam. Az ember a saját hangját sem hallotta. Na, gondoltam, kipróbálom, hátha ez jobb lesz. Kis szünetet tart, elgondolkodik, aztán felnevet. — Hát az első eljövetel az jól jött ki: mondom este otthon, megyek a gyárba. Ilyenkor? — kérdi anyám megrökönyödve. — Igen, mondom, diszkózni. — Nézett erre nagyot, hogy talán valami bajom van? — Aztán eldicsekedtem vele, hogy klubunk van. Táncolni nem szeretek, mégis eljárok, mert a zenét szívesen hallgatom, meg itt jó haverok, munkatársak vannak. Még mosogatni is segítek, ha kell. Mikor búcsúzunk, gondosan helyre teszik a székeket, még a rászóródott fűrészport is leseprik róla, mint otthon ... Az övék itt minden valóban.,. Nagy Ágnes Nyugdíjasok Baráti Köre Med gyesegyházán Nyolc nyugdíjas állt ösz- sze 1976 augusztusában, elhatározták, hogy megszervezik Medgyesegyházán a Nyugdíjasok Baráti Körét. A községben csaknem ezer nyugdíjas és járadékos él, ezért a kezdeményezés hamar követőkre talált. Jelenleg 137 állandó tagja van a helyi művelődési házban működő baráti körnek,-' de emellett bárki ellátogathat a hangulatos programokra. Vasárnaponként fél tíz és fél 12 között terefe-dél- előttöket tartanak. A témák kötetlenek, hol az áremelésről, hol a nyugdíjjal kapcsolatos jogi ■ kérdésekről, hol az idős emberek munkalehetőségeiről van szó. Július 22-én egy miskolci kirándulást értékeltek, mert a baráti kör kirándulni is gyakran eljár. Miskolcon 57-en voltak, most Budapest, Pécs, Harkány körútra készülődnek. Július 24-én Szegeden, a szabadtéri színpadon nézhették meg a baráti kör szervezésében a gálaestet. Többen nagy izgalommal készülődnek szeptember 20- ra, amikor repülőgépre szállnak, s hat napig Moszkva nevezetességeivel ismerkednek. Október 25-én ugyancsak Moszkvába utazik egy nyugdíjas csoport. A nyugdíjasok baráti körén belül 45 tagú énekkar is működik, amely a rendszeres próbák mellett most kezdte meg a helyi népdalok gyűjtését is. S ha még marad energia, részt vehetnek ők is a baráti kör által a községnek felajánlott társadalmi munkákban. A Televízióból jelentjük Mennyit bír el az ember A vidéki kocsma hátsó fertályán nagy az izgalom. Színészek rontanak be feldúl- tan, és nagy kapkodással öltöztetnek egy színészt a köröskörül sebtiben felraktározott színpadi kellékek között. — Ezt próbálja fel —,- lihegi a színházigazgató (Tor- dy Géza). — Talán ez nem lesz olyan bő. — Csak legalább egyszer elolvashattam volna a szerepet — mondja feldúltan a fiatal színész, miközben remegő kezekkel forgatják ide- oda a vállához, alakjához illesztett ruhadarabokat. A fiú mindeközben Shakespeare Rómeójának szerepét igyekszik memorizálni. — „Ha csábos álmomnak hinni lehet ...” Különös események játszódnak le a Pasaréti filmgyár stúdiójában felépített apró falusi kocsma irodahelyiségnek kinevezett színház- igazgatói iroda vagy színészöltöző falai között. Az odavetődött városi vándorszíntársulat Rómeó és Júliát játssza szilveszter estéjén a szomszédos ivóban, gyér számú közönség előtt. Az imént ért véget a darab első felvonása, s a közbeeső szünetben a főszereplők sorra fellázadnak az igazgató ellen. Előbb a Rómeót alakító színész csap össze a társulat vezetőjével és visszaadja a szerepet. Ezért a lázas kapkodás, hiszen másik színésznek kell beugrania a következő felvonásba. A bajok azonban még korántsem értek véget. A Júliát alakító színésznő (Vörös Eszter) is követi Rómeóját. — Én igazán sajnálom, de ilyen körülmények között nem játszhatom tovább. — Megőrült — csattant fel az igazgató. — Aljas bestia. Ezt a százszor szent ruhát merészeled levetni! Pap Károly drámájának története valamikor a húszas évek Magyarországán játszódik egy apró mezővároskában. A korgó gyomrú színészek lázadása a „szent ügyet” szolgáló, hajthatatlan igazgató ellen azonban jóval többet sejtet egy vándorszínész-társulat szokványos gondjainál, sőt drámáinál. A rendező, Felvidéki Judit a következőkben fogalmazza meg a készülő tv- játék mondanivalóját: — A szerző, Pap Károly, novelláiban és drámáiban is megírta ezt a témát. Mi pedig a két írásmű felhasználásával írtunk harmadik variánst. Az írónak sok olyan novellája van, amely a vándorszínészek életéről szól. Hogy miért éppen ezt választottam? Mert ez az írás pregnánsan magába foglalja a hivatástudat legfontosabb szempontjait. Már a tv-játék címe: „Szent színpad” is ezt sugallja. Aktuálisnak éreztem ezt a témát, nemcsak a színház világára érvényes gondolatokkal. Az elhivatottság, az áldozatvállalás kérdéseivel foglalkozik a darab. Ebben a tv-játékban színházban játszódik le mindaz, ami a társadalom legszélesebb berkeiben is megtalálható. — Amiért a rendező a téma feldolgozására, és átírására is vállalkozott! — Ami számomra is a legfontosabb kérdés: az ügy iránti szeretet. Azt keresem, arra a kérdésre próbálok választ találni, hogy mennyit bír el az ember, mennyit kényszeríthet rá a társadalom. Mert a mértéket, a határt, szerintem nagyon gyakran átlépjük, nem véve figyelembe azt sem, hogy az elvek sem élhetnek meg a realitások mellőzésével. — Tragédiát vagy komédiát forgatnak? — Nem, drámát készítünk, fontos tényező a tragikomikus felhang. A játék valójában csak a végén válik drámaivá, de azt is feloldjuk komikumban. Szémann Béla Az ártatlan Négy évvel ezelőtt a filmbarátok egy pillanatra a gyásztól megcsendesedtek. Elhunyt Luchino Visconti olasz filmrendező, a század filmrealizmusának atyja, legkarakterisztikusabb egyénisége. S most, ezekben a napokban utolsó filmjét, a Gabriele D’Annunzio azonos című regényéből készült színes és szinkronizált olasz— francia filmet, Az ártatlant játsszák a mozik. Ezzel a filmmel Modrone grófjára (mert arisztokrata származása miatt Viscontit így nevezték) is emlékezünk. A mű, amelyből a hattyúdalfilm készült, tucatregénynek is nevezhető. A szerző végső soron a Mussolini-fa- sizmus egyik szellemi megalapozója is volt. De Visconti visszájára tudta fordítani a demagógiát, a múlt századi, realista alapokon nyugvó úri dekadenciát. Ügy, hogy filmtörténeti értéket hozott létre. Miközben a hazai normál játékidőt jóval meghaladó vetítési idejű, szőrborzoló történetű filmet nézzük, óhatatlanul is eszünkbe kell jusson a hazai készítésű, valamely irodalmi mű filmadaptációjának születéstörténete. Mert most, itt és előttünk, egy fércműből készült remek pereg. S mi a helyzet amúgy? Irodalmunk legjelentősebb alkotásaiból technikailag, dramaturgiailag silány, jószerével csak és kizárólagosan az olcsó sikerért szorító- ba lépő filmekkel találkozunk. No, szerencsére, nem mindig. De jellemző általánosságban, igen. Régen vetített már mozi ilyen feszülő tartalmi ívű, dialógusaiban is csodásán szerkesztett, nagyszerűen szinkronizált fűmet. A sikerhez hozzájárul napjaink olasz filmsztrájának, Gian- carlo Giannininak és a feleségét alakító, rokokó-szépségű Laura Antonellinek, valamint a „legszebb színész- nő”-nek kikiáltott Jennifer O’Neillnek parádés játéka is. Félénk vagyok, de hódítani akarok Pierre Richard neve nincs benne a magyar filmlexikonban. A hazai közönség filmjei vetítéseinek mozitermeit mégis megtölti. A „magas szőke férfi” felemás ruházatban, groteszkül torz mozgásával, pikáns dolgaival barátunkká lett. A Félénk vagyok, de hódítani akarok című színes magyarul beszélő francia filmvígjáték rendelkezik mindazokkal a tulajdonságokkal, amivel egy nyáron forgalmazott, vérbőnek (bár néha talán blőd- nek is) nevezhető komédiának rendelkeznie kell. Néha még olyan képsorokat is látunk a vetítőterem fülledsé- géről is megfeledkezve, amelyek a legfrissebb új erejével hatnak. Ezt nemcsak a hullámos hajú színész-főszereplő és rendező Richardnak, hanem a már elhunyt, nagynevű Jacques Fabbrinak is köszönhetjük, önfeledt kacagásra ingerlő, nyári csemege ez a film! (Nemesi)
