Békés Megyei Népújság, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-30 / 202. szám

1979. augusztus 30., csütörtök o ízHiliMto Napjaink kórképe Beruházás — bonyodalmakkal Lapunkban már többször hírt adtunk arról, hogy a gyomai Viharsarok Halásza­ti Tsz halfeldolgozó üzemet épít. Mindezt — azt hiszem — örömmel vehetjük, hiszen keresett a Gyomán készült gyorsfagyasztott halászlé, no meg a szeletelt hallal a há­ziasszonyok második mű­szakját is segíti a szövetke­zet. Hol is tart ma ez a be­ruházás? Beszél a helyszín Először is rövid szemlére indultam az épülő halfeldol- gozóhoz. A drótkerítés mö­gött az embermagasságú gaz mindent gondosan rejt. A vasbetonból készülő főbejá­rattól balra, a hatalmas gép­kocsiparkoló már kész, rajta több tucat épületelem pi­hen. A hatméternyi széles betonúton indulok el, mely­nek egyszerre csak a terü­let közepén vége szakad. A gaz mögött emberek, gépek dolgoznak. Egy vasvázas épiilet már magasodik a Hármas-Körös töltésétől mintegy 400 méterre. Az út mostani végétől alig 60—70 méterre műszerrel dolgozik a fiatal művezető, Seres Im­re. — Az üzemi épületet tű­zöm ki — magyarázza, s in­vitál : nézzem meg a mun­kálatokat. A kutak csaknem elkészültek, a szociális léte­sítmény alapozását is befe­jezték a mesterek. Nem messze újabb szerkezetet fe­dezek fel, s megjegyzem: — Hamarosan kezdhetik a szerelést... — Legyintés a válasz. — Miért? — fagga­tom a fiatalembert. — Nem vagyok illetékes válaszolni — ráz le udvaria­san. Alapjában véve igaza van. — öt éve a hűtőiparral közösen, az ő technológiájuk alapján kezdtük gyártani a Körösi halászlét. A fogyasz­tók hamar meg is kedvelték ezt a termékünket, mely még ugyanabban az évben a BNV-n díjat is nyert —kez­di Csorna Antal, a HTSZ el­nöke. — A mostani feldol­gozónk négy éve üzemel, kezdetben naponta 5 mázsá- nyi halat dolgoztunk fel. A fejlesztések során termelé­sünk nőtt, s tavaly már na­ponta, csúcsidőben 120 má­zsa halat dolgoztunk fel. Mindez bizonyítja, hogy a HTSZ halkészítményeire van igény, ám a megszigorított egészségügyi követelmények­nek és az exportlehetősé­geknek nem felelt meg az üzem. A további működését csak az új üzem elkészülté­ig engedélyezték az illetéke­sek. — A halfeldolgozó építésé­re a Hortobágyi Állami Gaz­daság, a Biharugrai Halgaz­daság és mi, vagyis a gyo­mai HTSZ nyújtotta be a beruházási pályázatát. A döntés úgy született: egysze­rű gazdasági együttműködés keretében a gyomai HTSZ és a Biharugrai Halgazdaság — most már Hidasháti Álla­mi Gazdaság — közösen va­lósítsa meg e 43 millió fo­rintos beruházást. A beruházási program sze­rint az üzem elkészültével évente' ezer tonna készárut állít majd elő, a későbbi bő­vítéssel ez a mennyiség akár kétszeresére, sőt háromszo­rosára is növelhető. Mind­erre reális lehetőség is kí­nálkozik, ugyanis itt, Gyo­mán gyűjtik össze Dél-Ma- gyarország áruhalát. Itt a terv! — Hol a terv? — Hol tart ma a beruhá­zás? — faggatom az elnö­köt. — Az elején... de talán a Szeghalmi Építőipari Közös Vállalat, a kivitelező többet tudna mondani... — Vontatottan halad ez a beruházás — ismeri el egy­öntetűen Szívós Péter, az építőipari közös vállalat igazgatója és Sándor Imre, a vállalat főmérnöke, miköz­ben a halfeldolgozó üzem meghízott dossziéját elém teszik. Ebből csak néhány dátum, a teljesség igénye nélkül. 1977. december 29.: az építőipari közös vállalat és a HTSZ kapacitásfoglalási szerződést ír alá. Ebben há­rom ütemet határoznak meg: 1978- ban 4,7 millió forint, 1979- ben 24 millió forint, 1980- ban 2,6 millió forint ér­tékű munkát vállal a kivite­lező. — Ezek az időpontok ma­gukba foglalják a tervszál­lítási határidőket is, ezt vi­szont többször módosították — folytatja az igazgató, s máris újabb dokumentumok kerülnek az asztalra: 1978 május helyett augusztusban kaptak munkaterületet, az ivóvízhálózat kiviteli tervét 1978. május 3-a helyett csak október 20-án kapták kéz­hez, de a későbbi munkákat is átcsoportosították. A be­ruházó újabb határidőket szabott a kivitelezőnek: a haltároló tervének első szál­lítási határideje 1978. május 30., a második 1978. október 30., s mire megkapták a ki­vitelezők, már benne jár­tunk az idei tavaszban, vagyis március 31-et írtunk. A külső olajtároló tervszál­lítási határideje hét hóna­pot, a szociális létesítményé négy hónapot, az üzemi épü­leté pedig öt hónapot csú­szott. Kovács György, az AGRO- BER igazgatója mondja. — Európában ez lesz az első édesvízi halfeldolgozó üzem. Nekünk, de még má­sok birtokában sincsenek is­meretek, tapasztalatok, egy ilyen létesítménnyel kapcso­latban. Ahhoz, hogy a ter­vezőmunkát megkezdhessük, nekünk is tapasztalatokat kellett gyűjtenünk. A beru­házás csúszásának oka: a megrendelő többször módosí­totta a szerződést, sok volt a bizonytalan tényező. így többek között: mi legyen a végtermékkel, hol tárolják azt, a melléktermék haszno-- sítását hogyan oldják meg, és milyen legyen a hűtés- technológia? Amíg ezeken gondolkodtak, megváltoztak az élelmiszerhigiéniai előírá­sok is. Sok mindent át kel­lett terveznünk. A halfeldol­gozó üzem előkalkulált be­ruházási összege napjaink­ban már csaknem 63 millió forintra rúg. — Szövetkezetünk 1978- ban kapta kézhez az állami támogatásról szóló okiratot — mondja a HTSZ elnöke. — Az AGROBER-nek pénz híján nem tudtunk korábban megbízást adni. Egyébként nem egészen úgy van min­den, ahogy az építőipari kö­zös vállalatnál mondják. Ná­lunk van elég munkájuk és munkaterületük, csakhogy ők mindig éppen azt akarják csinálni, amihez még nin­csenek tervek. Súderolás — kavicsügyben A halászati szövetkezet a beruházási stop előtt 3-4 nap­pal kapta meg az engedélyt a halfeldolgozó építésére. Bámulatos gyorsasággal lát­tak munkához a szövetkezet vezetői. Jót akartak, még­pedig azt, hogy minél előbb kezdődjön a tervezés, majd a kivitelezés. — Mi még azt is vállal­tuk, hogy a szerkezeteket be­szerezzük az építőipari kö­zös vállalat helyett — ma­gyarázza Csorna Antal. Va­lóban, minden követ meg­mozgattak a sikerért, s az üzemi épület szerkezeteit idestova fél éve borítja a gaz. Szerelni nem lehet, mert a feldolgozó helyett a szociális létesítmény alapo­zása készült el, amihez vi­szont még nincsenek szerke­zetek. Furcsa kettősség... — A HTSZ-nek sürgős volt az üzem, a szerkezete­Indokról a nácik gondoskodtak 6. Az első halottak Naujocks a kora délutáni órákban vette át a „konzer- veket” Oppelnben, magától Müllertől, a Gestapo főnö­kétől. Koncentrációs tábo­rokból kiválogatott foglyo­kat, akik kifogástalan len­gyel egyenruhát viseltek, zsebeikben — a Canaris ál­tal vezetett hírszolgálat ál­tal szerzett — lengyel kato­nai igazolványokkal. A kivá­lasztott embereknek azt mondták, hogy addigi szor­galmas, engedelmes és a birodalom iránti javuló ma­gatartásuknak köszönhetik a megtiszteltetést, hogy egy hazafias akcióban vehetnek részt. Igen, a szerencsételenek — a második világháború első halottjai — jókedvűen, bi­zakodóan indultak a halál­ba. Ügy tudták, hogy más­napra már szabadok lesznek, az akció után valamennyien kegyelmet kapnak, s meg­szabadulnak priuszuktól is. A mindenható Gestapo se­gít, nekik abban, hogy új életet kezdjenek, megfelelő egzisztenciához jussanak. Naujocks külöm'tménye öt emberrel este 8 óra után foglalta el a gleiwitzi rádió­adót. Egy „konzervet” is vittek magukkal: egy holt­testnek magában az adó épületében is kellett marad­nia, bizonyítandó, hogy a lengyelek nemcsak megtá­madták a rádiót, hanem el is foglalták azt. A gondosan kidolgozott terv szerint, az SS-re jel­lemző fegyelmezettséggel peregtek az események. Megbilincselték a személy­zetet, a különítmény egyik tagja felolvasta lengyel és német nyelven azt a rövid beszédet, amelyet Göbbels propagandistái fogalmaztak és amelynek bizonyítania kellett a „tűrhetetlen lengyel gyűlölethullámot”. Egy SS-orvos injekcióval elkábította a lengyel egyen­ruhába öltöztetett rabot. Naujocks így emlékezett a nürnbergi perben: „Élt, de egyáltalán nem volt magá­nál. Megpróbáltam kinyitni a szemét, de tekintetéből nem- tudtam megállapítani, hogy él-e, csak abból, hogy lélegzett.” A szomorú halál­ra kárhoztatott ember nem­sokára kilehelte lelkét: Nau­jocks egyik embere végzett vele. Injekcióval elkábítot­ták az adó körül elhelyezett többi rabot is. Az SS-legé- nyek rövidesen velük is vé­geztek. Másnap reggel már bemutathatták a sajtó kép­viselőinek a „lengyel táma­dás bizonyítékait”. Naujocksék még lövöldöz­tek egy sort, aztán kiszaba­dították a rádióadó megbi­lincselt személyzetét, vagvis „visszafoglalták” az adót. Aztán a pontosan teljesített parancs tudatában vissza­utaztak Berlinbe, ahol a ro­tációs gépek már ontották a gleiwitzi eseményekről szó­ló „jelentéssel” az újságo­kat. Hitler tehát megteremtet­te a propagandaokot az Ki neveljen? két pedig felhasználás előtt évekkel korábban kell meg­rendelnünk a Beton- és Vas­betonipari Műveknél. Sem­mi reményünk nem volt ar­ra, hogy ilyen rövid idő alatt megkapjuk a szerkezeteket — tájékoztat Sándor Imre, az építőipari közös vállalat főmérnöke. — A munkákat lassította, a gondjainkat fokozta a- HTSZ kapkodása — szegezi le Szívós Péter. Arról van szó ugyanis, hogy a HTSZ sokallta az épí­tőipari vállalat által költsé­geit homokos kavics árát, s ők vállalták: olcsóbban be-. szerzik ezt az építőanyagot. Meg is rendelték, s le is szállították a 800 köbméter­nyi homokos kavicsot. Az építőipari közös vállalat pe­dig a Gyomára rendelt anya­gát más munkahelyre irá­nyította át. Mielőtt viszont hozzálátták volna a betono­záshoz, valakinek eszébe ju­tott: az AGRQBER vizsgálja meg a homokos kavicsot. A vizsgálat eredménye: szem­szerkezete nem jó, ráadásul magas az iszaptartalma is. Egyszóval: használhatatlan! Mi legyen most? A tárgya­lások sora kezdődött. Végül a döntés: a Gyomai Építő­ipari Szövetkezet betonkeve­rő telepéről vásároljanak szükség szerinti betont. Ám ennek az ára 1486 forint, ami köbméterenként 286 forinttal több, mint amennyiért az építőipari közös vállalat szál­lította, keverte és bedolgoz­ta volna. Ráadásul ottmaradt a 800 köbméternyi homokos kavics, amit csak ágyazat­nak lehet majd felhasználni. Ez a huzavona csaknem fél­éves csúszást okozott. — Azért mentünk bele eb­be, hogy haladjon az épít­kezés ... — summázza a HTSZ elnöke. ♦ És az építkezés halad. Egyelőre lassan, vontatottan. Közben milliós értékű áru- konzervvel, s ki tudja meny­nyi valutabevétellel leszünk szegényebbek. Azzal, amit a határidőre megépült üzem termelhetett volna! Valakik ezért felelősek. De vajon ér­zik is, hogy felelősek? Nem ártana éreztetni velük, hi­szen a hitel, a tízmillió fo­rintok a mi pénzünk, mind­annyiunké. S ezzel nem jól sáfárkodnak. Szekeres András gészséges életmód, rend- és tisztaságsze­retet. Mi kell ahhoz, hogy fizikailag még elvisel­hetőbbé tegyük munka- és lakóhelyünket? Itt most nem anyagi természetű dolgokra, hanem tudatunk, viselkedés- kultúránk színvonalára; to­vábbá nevelő-felvilágosító te­vékenységünk eredményes­ségére (avagy eredményte­lenségére) gondolok. Az a kisgyerek, akit szülei már kiskorától fogva igyekeznek nevelni a szépre, a jóra, va­lószínű, hogy mint felnőtt — ő is hasonlóképpen fog cse­lekedni. Természetesen min­dig akadnak kivételek, ám a helyes szokások kialakításá­ban elsősorban a tudatos ne­velés és a példamutatás ma­rad a járható út. Vegyünk néhány esetet. Láttam már olyan irodát, ahol elképesztően nagy rum­li, felfordulás volt. Gyakran gondoltam arra: vajon mi­kor szabadulhatok ki az egy­másra dobált, poros akták­kal, a mosatlan kávéspoha­rakkal, ételmaradékokkal bo­rított asztalok és székek kö­zül. Azt hiszem, másokban is felötlik ilyenkor a kérdés: hogyan lehet abban a helyi­ségben dolgozni? Ha már az irodisták között nem akadt egy-két rendszerető ember, akkor miért nem figyelmez­tetik a kollégáik vagy főnö­keik őket. Vagy talán min­denkinek derogál, hogy meg­szüntesse azt a nagy össze­visszaságot. Nem biztos, hogy a zsúfoltság miatt lehetetlen rendet tartani. Más. Az elhanyagolt, rit­kán takarított lakások is le­hangoló érzést keltenek a lá­togatóban. A piszkos abla­kokra, a pókhálós mennye­zetre, a különböző nagyságú és árnyalatú foltokkal tarkí­tott szőnyegekre, a sarokban heverő szennyes ruhadara­bokra szintén viszolyogva te­kintünk. Ha már ennél a témánál tartok, hadd mondjam el, hogy tavaly részt vettem egy társasutazáson. Jugoszláviá­tól Spanyolországig minde­nütt a tisz. ságtól ragyogó mosdóhelyiség<_''et láttunk. Csak három nap múlva vet­tük észre, hogy néhány úti­társunk a csontoktól az üres konyakosüvegen át a rothadt ennivalókig mindent az au­tóbusz hátsó lépcsőjére do­bált. (Mint odahaza!?) Az egyik sofőr meg is jegyezte: „Nem tudtam, hogy ilyen kultúrembereket hoztunk vi­lágot látni!” Egyébként csak a bosszúság és a harag hang­ján lehetett volna szólni, amikor felidéződtek képzele­tünkben az otthoni képek: a kocsmai, pályaudvari vécék, a tönkretett berendezésekkel, az ürülékkel összekent fa­lakkal, a törött csempékkel és így tovább. Mintha nem is emberek, hanem valami gonosz, megátalkodott lények használnák ezeket a helyisé­geket. E problémák gyökereinek feltárására, elemzésére nem térünk ki. Noha a felnőttek átnevelése sokkal nehezebb, de a fiatalság tudatának for­málására, gondolkodásmódjá­nak, viselkedésének pozitív irányú alakítására, szépérzé­kének fejlesztésére, és külső és belső harmónia utáni vá­gyának állandó erősítésére megvannak a reális lehetősé­gek. És ki oldja meg ezeket a bonyolult feladatokat? Min­denki, aki e tulajdonság- és szokásrendszer szükségessé­gét felismeri, átérzi és fele­lősséget vállal társadalmunk szellemi-anyagi javainak fo­kozott védelméért. Ezért na­gyon helytelen lenne az az eljárás, ha nevelési ügyekben az iskola és a szülői ház egy­másra mutogatna. Ugyanis egyik fél sem csinálhatja a másik munkáját. Az a célra­vezető, ha ebbe a tevékeny­ségbe bevonják az ifjúsági és más társadalmi szerveze­teket, mert a kellőképpen összehangolt, több irányból sugallt ráhatások előbb vagy utóbb meghozzák a várva- várt eredményt. Ö hhoz, hogy a fiatal korosztályok szellemi érettsége, öntudata, magatartása megfeleljen a közvéleménynek, valamennyi erkölcsi-etikai tényezőnek — a személyes példamutatással párhuzamosan — érvényesül­nie kell. A jogok és a köte­lességek alapos ismerete nél­kül a szülők, a nevelők, a társadalmi testületek stb. kí­sérletei csupán meddő pró­bálkozások maradnak. —y — n Hitler mondása egy berlini oszlopon: „Adjatok nekem öt esztendőt, és nem fogtok ismét ráismerni Németországra”. A romba dőlt főváros bizonyítja: így történt (Fotó — MTI Külföldi Képszolgálat — KS) akcióra — nem is törődött vele, hogy az „hihető-e vagy sem”. A nagyobb hatás ked­véért különböző SD-különít- mények a gleiwitzi akcióhoz hasonló módon szervezett, lengyel egyenruhába öltöz­tetett koncentrációs táborbe­li foglyok holttestének hát­rahagyásával hitelesített „lengyel támadást” hajtot­tak végre a hohenlindei, a pfalzdorfi és geyersdorfi né­met vámhivatal ellen is. Még mielőtt a Wehrmacht csapatai szeptember 1-én, hajnalban hadüzenet nélkül .megtámadták volna Len­gyelországot, különböző di- verziós osztagok már fontos ipari üzemeket, csomóponto­kat foglaltak ott el. A Wehrmacht hírszerzőszolgá­lata egy több, mint 3000 fasisztából álló diverzáns- alakulatot szervezett, amely még augusztus 31-én éjfél előtt, bányászruhában lépte át a határt és a lengyelor­szági németek titkos cso­portjaival együtt, hajnalra hét sziléziai bányát foglalt el. A Wehrmacht félelmetes gépezete 52 hadosztállyal támadott és villámháború­ban hamarosan térdre kény­szerítette Lengyelországot, amelynek hadserege hősiesen védte hazáját, de a katonai erőviszonyokat nem változ­tathatta meg. A gyors né­met hadi sikerhez jelentősen hozzájárult, hogy Anglia — Franciaországgal együtt — csak három nap múlva üzent hadat Németország­nak, ekkor is csak papíron. Így Hitler katonai erejének csak egy töredékét állomá- soztatta a nyugati határokon. Hitler, aki arra számított, hogy a „győztest később nem fogják megkérdezni, vajon igazat mondott-e, vagy sem”, 1945-ben a dicstelen halálba menekült a felelős­ségre vonás elől. Bűntársai közül néhányan — így Göbbels, Himmler — szin­tén öngyilkosok lettek, má­sok a nürnbergi perben vol­tak kénytelenek felelni tet­teikért. Itt derített csak Naujocks vallomása hitele­sen fényt a gleiwitzi provo­kációra, amelynek részvevői közül egyedül ő volt életben. Hitler parancsára ugyanis valamennyi részvevőt és ta­nút eltettek láb alól. öt azonban érdekes módon megkímélték: noha 1941 ja­nuárjában elbizakodottságá­ban vitába szállt a minden­ható Heydrichhel, és ezért megfosztották minden rang­jától. Közkatonaként beso­rozták a fegyveres SS-be és ,a frontra küldték, Himm­ler azonban gyorsan vissza­parancsolta a hátországba: ilyen fontos államtitkok is­merője nem lehet olyan he­lyen, ahol az ellenség kezé­be kerülhet. Naujocks így kényelmes beosztásokban át­vészelte a háborút: Dániá­ban, majd Belgiumban a megszálló csapatok gazdasá­gi hivatalaiban teljesített (jól jövedelmező üzleteket biztosító) szolgálatot. A vég kezdete előtt, 1944 decem­berében átszökött az ameri­kaiakhoz, akik azonban há­borús bűnösként letartóztat­ták. Mégsem ítélték el: meg­szökött, miután Nürnberg - ben vallomást tett. Azóta nincs hír róla. (Vége) Pintér István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom