Békés Megyei Népújság, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-17 / 192. szám

1979. augusztus 17., péntek Infarktus-intermezzó „Tudtommal ez a város újjáépítése óta azon mun­kálkodik, hogy igazándiból várossá legyen. Hogy ne­vének említésekor a hallgatók szájában ne keletkezzék valami kimondhatatlanul keserű szájíz, ne jusson eszükbe szinte asszociációként valami lebecsmérlő jel­ző. Én ennyit tudtam, ezt éreztem akkor, amikor hív­tak ide. Napokat gondolkoztam, hogy vállaljam-e a fő­mérnöki állást. Persze, azt is mondták, hogy tökéletes minden, ami agrár, ami mezőgazdaság. Az ország élés­kamrája, meg ilyesmik. Dehát azért nekem sem lehet beadni bármit, ott Pesten sem. Annyira már ismertem a helyi körülményeket. De csak igent mondtam. Le­vélben. Az osztályvezető személyesen jött el értem. Könnyű volt a költözködés: néhány kofferbe az egész cucc elfért. Meg a vörös ripiomám...” — meséli J. V., aki három éve az egyik vezető mezőgazdasági vállalat „második embere”. Fényképeket mutat. Azokról a dol­gokról készültek a fekete-fehér és színes képek, ame­lyeket ő a legfontosabbnak tart. Életét meghatározóan fontosnak. „Nézd, ezen a táblán azelőtt egy fűszál sem igen ter­mett. A szik, természetesen. Ma meg az egyik legjobb lucernás a megyében. K. elvtárssal közösen dolgoztuk ki a változatokat. Sorra kipróbáltunk mindent. Az egyik bejött, aztán alkalmaztuk. Egyszerűnek tűnik, pedig sok fáradságunkba került.” „Nem hiszed, pedig így van. Nem lakom sehol. ígér­te a megye, hogy egy-két hónap múlva kapok egyszo­básat. Ennek három esztendeje. Azóta az egyik kolléga édesanyjánál, ablaktalan hajdani gardróbban húzom meg magamat. Fáj-e? Hát, igen! Látom, hogy mi tör­ténik szinte nap mint nap. Hoznak egy tizenéves srá­cot. Kiváló focista — mondják. Tízezreket fizetnek ér­te. Ide küldik, mert valamit be kell írnunk a személyi­jébe. A fizetését is a lakcímére küldjük. Igen, ez ter­mészetesnek tűnik. De az kevésbé, hogy egyből lesz lakcíme. Kétszobás OTP-s. ötezret kell befizetnie. S ha annyi pénze, sincs, a tanács azt is megelőlegezi. Az egyik ilyen aranylábunk most háromszobás tanácsi la­kást kap. A volt OTP-lakását pedig kétszázezerért visszavásárolták tőle. Arról már nem is beszélek, hogy automata mosógépet, nyugatnémet mosogatógépet sze­relnek be a konyhájába, mert ő ezt kérte. Különben elvált férfi. Háromszobás tanácsiba ,.. ” Keserűen legyint. A feleségéről beszél, aki ide húsz kilométerre dolgozik és lakik. Hétvégi házasság az, amit élnek. Az asszony sem akarja feladni a jogász- ságát, J. V. sem. „Gyerek még nincs, szerencsére!” — teszi hozzá. Nagyon szomorúan. „Minden örömöm a kétéves unokahúgom. De amíg lakásunk nincs, ad­dig ... Három éve várok. A nagycsaládosoké az elsőbb­ség — mondogatja az elviselhetetlenül arrogáns elő­adónő a tanács lakásügyi csoportjánál. Meg az efajta sportfiúké?...” „Nem! Nehogy azt hidd, hogy haragszom rájuk, ök nem tehetnek róla. Csak az orruk előtt minduntalan el- húzgált mézesmadzagot kapták be. Szinte kötelesség­ből. Mert a szomszédaik utálják őket, a rokonok teszik a megjegyzéseket. Biztosan nem a legkényelmesebb ne­kik ez a fene nagy kedvezményezés.” „Nem szabad úgy dolgozni, ha állandóan a lehetet­lennel küszködik az ember. Jó szakember, szívvel-lé- lekkel ténykedő az öreg elnök. Igen, az a hibája, hogy már védett korban van. Nem tehet róla, tudom. De a munkatempója, a fantáziája is elöregedett. Képtelen befogadni az újat. Szokásos figura. Meg aztán a dob- zselászlóskodása sem jó tulajdonság. Mindenkinek csak bólogat. A megyének, a felügyelőségnek, a központnak. Aztán ha baj lesz valami elszúrásból, akkor egyből a szíve; egy hónap táppénz, ami a legkevesebb. Mi meg maradunk itt, a slamasztikában. Amikor megszimatol­ta. hogy elvonultak azok a bizonyos viharfellegek, visszajön, s úgy tesz, mint aki nem tud semmiről, nem tehet semmiről. S ez nála permanens dolog, nem tud ráunni. De nyugdíjba sem akar menni. No, nem hin­ném, hogy a fizetésért, mert valami kitüntetés miatt úgyis teljes nyugdíjat kapna. Csak hiányozna neki a mindennapok nyüzsgése? Azt hiszem.” „Add már ide azt a kapcsolót. Csengetek a nővér­nek, mert nagyon megszomjaztam. Most szinte napon­ként jár be az asszony. Tudod! Van egy olyan érzé­sem, mintha neki is lelkiismeretfurdalása lenne. Hogy nem él velem egy fedél alatt. De nem tehet róla, sze­gény. Az ő üzemükben is van elég baj.” A nővér jön, üdítőt hoz. „Főmérnök elvtárs” — mondja. Végig simítja a takarót, mielőtt kimegy. Szi­gorú szemmel bámul rám. Már nem szabad sokáig ma­radnom. „Egyszóval: minden összejött. Miért éppen engem kerestél meg? Nálam fiatalabbak is kaptak már in­farktust. Én már harminc is elmúltam...” Szombat este történt. Éppen a buszra várt, hogy fe­leségéhez utazzon. A buszmegállóban esett össze. Sze­rencséjére éppen betegszállításból ment vissza állo­máshelyére egy mentő. Idősebb bácsika stoppolta le. öt perc múlva már orvosok kara vette körül. Azt mondják, az egyik legveszélyesebb fajta az az infark­tus, amellyel már negyedik hete nyomja itt az ágyat. „Látod, ebben szerencsém volt. Most persze jött az osztályvezető is a megyétől, hogy jól van J. elvtárs, amint felépül, s visszatér a szanatóriumi pihenésből, amit majd mi elrendezünk, utána máris költözhet, a kedves feleségének is nagyszerű állást találtunk, a dok­tornő meg lehet majd elégedve, merthogy ezeregy­százzal a pénz is több és bölcsődei hely már most biz­tosítva ... Végtelenül sajnáltam a kopaszodó megyei főnököt. Olyan zavarban életemben még embert nem láttam.” Maradsz? — kérdezem. „Kötelességem. Legalább addig, amíg be nem feje­ződik a meliorációs programunk. Én kezdtem el, én erőltettem. A lakást sem fogadom el. Kénytelen leszek visszamenni a fővárosba. Már a nejemmel is megbe­széltem.” „Nincsen lelkiismeretfurdalásom. Engem azért tanít­tatott az állam külföldön, hogy aztán a tudásomat hasznosítsa. Te is tudod jól, hogy errefelé még erről a szakról nem is hallottak. A bolgárok, a németek igen. Két év múlva kilátásban lesz egy külföldi munka. Fej­lődő ország, négy év. PAO-program. Ha felépültem, ha befejezem a meliorációnkat, megpályázom. Ha itt nincs szükség rám... Most mért meredsz így rám ? Valóban nem adsz nekem igazat? Miért?” , (N. L.) A Televízióból jelentjük Hogyan dolgozik Fehér György? Fehér György pályafutása ugyancsak sikeres. Diploma­filmje óta — amely az 1973- ban rendezett III. Richárd volt — minden jelentősebb munkája hozott valamilyen díjat Veszprémből, Miskolc­ról, de Prágából és Salzburg­ból is. (Veszprémi fődíjat kapott a III. Richárd, a Vol- pone és a Barabbás, külön- díjat A bűvös szekrény és A bosszú. Salzburgban a Ba­rabbás, Prágában a Bajaz- zók kapott kitüntetést.) Annak ellenére, hogy Fe­hér György pályafutása mindössze hat éve kezdődött, nem számít az egészen fia­talok közé, 1939-ben szüle­tett. Sokáig dolgozott hang­mérnökként, segédoperatőr­ként, képvágóként, kamera- manként a televízióban — tanult mestersége: elektro­technikus — s negyedik pró­bálkozásra vették fel a fő­iskolára. Először operatőrnek tanult, a második év sike­res vizsgafilmje után vehet­te fel a rendezői szakot is. Munkamódszerét minden külső szemlélő könnyednek, sőt lezsernek ítélheti: nincs forgatókönyve, nincs széke a stúdióban. Fesztelenül be­szélget, viccelődik a színé­szekkel, a díszítőkkel. Csak­hogy közben születik is va­lami. De kezdjük az elején. Da­rabválasztása határozott. Az iménti felsorolásból is kitű­nik: nemcsak jó író, de ra­gyogó dráma is, amit kivá­laszt, Shakespeare, Ben Jon- son, Karinthy, Dosztojevsz­kij hősei, mind igazukért harcolnak. Mert a dráma soha nem arról szól, hogy kinek van igaza. Az igazi drámában mindenki a saját igazáért harcol. Fehér keményen húzza ki a drámából mindazt a rész­letet, ami nem ezt az utat erősíti. Nem engedi másról beszélni hőseit. A tömörítés­sel fogalmaz és értelmez. A háromfelvonásost tömörítet­té már negyven percessé, a sok szereplős drámát mono­lóggá. Csak akkor kezd hozzá a forgatáshoz, ha a mű már készen áll — elméletben, gondolatban. A minden sza­vában, gondolatában mérleg­re tett szöveg és szituáció adja meg a tévéjáték gerin­cét. Az így elsajátított mű már szükségtelenné is teszi a forgatókönyv gondos hasz­nálatát. A színészek persze megkapják, megtanulhat­ják. Ha a gondolati mag ki­érlelt, akkor a stúdiómunká­ban, a forgatás idején már csak ennek az emberekkel való, megoldása a feladat. Mindössze. Mert ez a legne­hezebb. Játszótárssá, akara­tának, elképzeléseinek jó kedvű végrehajtójává tenni a színészt, az esetleg fáradt, rohanó, talán éppen rossz kedvű másik embert — ez a művészet. Éppen ezért nagy gonddal választja ki a színészeket. Megálmodja őket. Haumann Péter szem­bejött vele a folyosón még vidéki színész korában. Meg­érezte benne Richárdot. Utá­na ment, megérdeklődte ki­csoda, s másodéves vizsga­filmjeként neki, az ő szá­mára húzta monológgá Shakespeare III. Richárdját. így választotta Kelen Pétert az addig mindig öreg em­berrel, idős énekessel ábrá­zolt Bajazzók főszerepére, így csinált Helyei Lászlóból, még főiskolás korában fiatal Moscát. Fehér György jól tudja, hogy a nagy összefüggések, az élet leglényegesebb dol­gainak felfedezése a zsenik­nek, vagy az erősen intuitív embereknek adatott csak meg. A drámák, a hősök se- i gítségével ezeket az össze- 1 függéseket, harcokat és har- * móniákat láttatja meg né- i zőivei. Torday Ali?. I „Kerek erdő közepén...” Olvasótábor Gyula-Városerdőn Megérkezés a gyulai városnézésből Tökéletes csend van a Bé­kés megyei Tanács gyula- városerdei gyermeküdülőjé­ben. A nap sugarai gyengé­den félrehajtják a fák leve­leit, úgy szárogatják fel a még nedves avart. A hinták egykedvűen várakoznak, ma­guk sem tudják lendülje­nek-e a szél meg-meginduló nógatására. A forgó csend­ben szárítkozik, esett az éj­jel ... Megrohannak az emlékek, a gyerekkoriak, amikor az otthoniaktól elválva aprócs­ka szomorúsággal néztem végig a mostaninál jóval hatalmasabbnak tűnő udvar játszóterén. Egy körmöm bánta, hogy a kakashinta le­zuhanó léce alól nem húz­tam ki idejében a lábam. — De azért jó volt! A zászló- felvonások, a számháborúk, a közös rőzsegyűjtés és a hatalmas tábortűz. Rég volt... A csend honában Most kisebbnek tűnik az épület is, ahogy belépek az otthonosan berendezett, tár­salgóba. Kállai Jenőné, vagy ahogy itt mindenki nevezi, Marika néni már harmadik éve vezeti a tábort. — Szeretek itt. Év közben azon töröm a fejem, mi újat lehetne hozni, nézem a tele­vízió gyermekadásait, vetél­kedőit és ha valami jót, ér­dekeset látok, gyorsan fel­jegyzem. Mi az, amiért vál­lalom, hogy itt, mindentől távol, az erdő közepén eny- nyi gyerekről gondoskodjak? A szeretet, ami)- irántuk ér­zek. Mások itt a gyerekek. Lung Juli a „zsonglőr” Felszabadultabbak, nyíltab­bak, mint az iskolában. Ki­csit a nevelőjük, kicsit az anyjuk —vagyok ilyenkor. Hozzám jönnek ha vidámak, ha szomorúak, ha betegek, vagy ha csak egyszerűen kis simogatásra vágynak. Körülnézünk a most lakat­lan szobákban. Katonás rend mindenütt, a takarók — di­csérve az ügyeskedő kis ke­zek munkáját — engedelme­sen simulnak a matracok alá. A szekrényekben glédában állnak a tisztálkodási felsze­relések, s mértani pontos­sággal egymásra hajtogatva a blúzocskák, a pulóvere«. Látszólag teljes a nyugalom, hogy mégis laknak a hálód­ban kiteregetett fehérneműk, s egy széttört tükör romjai súgják. — Gyulára mentek a lá­nyok. Az idő nem a legjobb, így a szokásos úszásoktatás helyett körülnéznek a vá­rosban — mondja a tábor­vezető. A konyhában most van csak sürgés-forgás, készül az ebéd. Hatalmas edényben zöldbableves rotyog, mellé rántotthús lesz rizzsel, be­főttel. A teríték már az ebédlőasztalon várja a gyer­meksereget. — Jönr~k! — Kiált valaki kintről, sietünk eléjük. Nyolcvankét kislány jön át az udvaron, hosszú, az utak mentén kanyargó sorban, szépen párosával. Az épület pillanatok alatt gyermekzsivajtól lesz han­gos, megszokta már .. 1938­as építése óta gyerekek üdülnek itt. — Dr. Petróczky Ernő, az orvosunk — meséli Kállainé — azt mondta a múltkor, hogy azért ragaszkodik így hozzánk, mert az édesapja volt annak idején az épület tervezője. Hatalomátvétel Néhány lánnyal leülünk beszélgetni a fák árnyéká­ban, míg a többiek az ebéd­hez készülődnek. Zsigovics Márta és Zsótér Zita igazi nagylányok, nyolcadikba mennek. Tóth Tünde egy évvel fiatalabb, mégis jól ki­jön velük. Két kicsi is mel­lénk telepszik, Demkó Hella és Almási Gabriella, mind­ketten most végezték az el­ső osztályt, de oda se neki, azért jól megvannak itt. Hella „társasozni” szeret, Gabi meg, — ahogy elnézem — amolyan „jéghátán” meg­élő: mindig belekotyog a nagyok beszédébe. Olvasótábor ez az idei utolsó. Korábban KRESZ-, sport és honvédelmi érdek­lődésű gyerekek jöttek itt össze. Ezek a lányok az iro­dalmat szeretik. Zita bemutatkozásról be­szél. — A szobák jeleneteket, verseket adtak elő. Ezt az első programot aztán követ­te a többi. A mi hálónk vál­lalta, hogy irodalmi akadály- versenyt szervez, egész jól sikerült. Tündi a szavalóversenyre emlékezik vissza a legszíve­sebben, nem csoda, ő lett az első. — De a tegnap esti far­sang sem volt rossz — szól közbe a szöszke Gabi —, jaj, de sokat nevettünk. Én a két Lotti egyike voltam, mert irodalmi alakokat kellett el­játszani. Közben Keresztúri Andrea is mellénk telepszik és Lung Julika, aki mókás kis ba­juszt festett magának. ő volt a „zsonglőr”, s most is­mét így mutatja be magát, hiszen nagy örömére máso­dik lett. Andrea elmondja, hogy sokan itt tanultak meg úszni a délelőtti oktatásokon. — A holdfénytúráról be­széltetek, lányok? — kérdi a többiektől, aztán választ sem várva, egy szuszra me­séli: — Az volt csak az iga­zi kirándulás! Aki eljutott a célig, a bátrak lapjára' írta a nevét. Hú, de féltünk ... Vastaps Közben már az ebéd is az asztalon gőzölög. Mint az éhes kis farkasok, úgy ülnek neki. — Jót tesz az étvágynak az erdei levegő, a mozgás — mondja Marika néni, szere­tettel végignézve a nyüzsgő­mozgó társaságon. — No, meg finomat főznek a sza­kács nénik. Hogy így van, az ebéd vé­gén ütemes taps jelzi, amely szigorúan csak finom falatok után csendül fel. Amikor kifelé megyünk, a vésztői Balogh Annamária és a szeghalmi Zsila Kati még feljegyzi a kapusfüzetbe kik vagyunk és mikor távoztunk, mert: — Mi vagyunk a kapusok — magyarázzák arcukon büszke felelősséggel —, be kell írnunk ki, mikor jön és mikor megy el... Igazuk van, így senki nem zavarja majd a délutáni csendes pihenő nyugalmát. Nagy Agnes

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom