Békés Megyei Népújság, 1979. július (34. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-11 / 160. szám
o 1979. július 11., szerda A gyűjtőket mindenütt szívesen látják Ismerkedés Méhkerékkel Egy vagon herendi Művészeti export Magyarországról A terepmunka néhány órája kezdődött csak meg, de a táborlakókban máris oldódik a várakozás feszültsége: ma reggel elindulhattak végre, hogy közelebbi, bensőséges ismeretséget kössenek Méhkerékkel és dolgos lakóival, s hogy tavalyi tavalyelőtti tapasztalataikkal összevessék itteni, most gyűjtött ismereteiket. A község népe pedig máris szívébe zárta a múltja, hagyományos kultúrája iránt érdeklődőket. Erről a község által biztosított feltételek, a szíves fogadtatás, a tájékozódást segítő számtalan információ tanúskodik. Bár az eső újra meg újra nekiveselkedik, hogy az- utcákat, házakat járó táborozok tettvágyát elmossa, időnként felvillan már a jobb időjárást ígérő égbolt egy- egy darabja. Hétfő dél óta vagyunk Méhkeréken. Az ünnepélyes tábornyitás után egymást követték az évközi felkészítést betetőző előadások, amelyek — egyebek között — a nemzetiségi néprajzi kutatás elvi és módszertani kérdéseivel, a vizsgált település történetével és néprajzi jellegzetességeivel, a néprajzi tárgyunk a paraszti kultúrában betöltött szerepéről szólották. Az MTA néprajzi kutatói, s a megyénk szakemberei által tartott magas színvonalú előadások sorát élményszámba menő gyűjtési bemutató követte: a kiemelkedő tehetségű népi mesemondó, Vasile Gurzan egyéni hangvételű, sziporká- zóan szellemes előadású magyar és román nyelvű népmeséiből adtunk ízelítőt a méhkeréki népi kultúra1 gazdagságából, reliktumjelle- géből. A szerdai nap az ismerkedés jegyében telt: a táborlakók az erőteljesen változó község települési szerkezetével ismerkedtek meg, feljegyezték a megörökítésre érdemes népi lakóépületeket, gazdasági udvarokat, a jellegzetes elrendezésű telkeket. A legközelebbi napokban kezdődik meg ezen objektumok teljes dokumentálása: mérése, leírása, fényképezése. E nagy pontosságot igénylő munka nyomán kirajzolódnak majd a századelő építkezésének körvonalai: fa- lazási technikák, fedélszerkezetek, oromkiképzések, kerítéstípusok, kapuzatok változatai. A nap folyamán jó néhány biztos emlékezetű, tehetséges parasztember neve is bekerült az adatközlők nyilvántartásába; tőlük várjuk kérdőíveink megbízható válaszait, a hagyományos gazdálkodásra, az állatok gyógyítására, a népi táplálkozás helyi jellegzetességeire stb. vonatkozó adatsorokat. Archaikus elemeket tartalmazó népköltészeti alkotások: népmesék, népdalok, siratok, apokrik, imádságok várnak lejegyzésre, s a méhkerékiek gazdag szokáshagyományaival (turkajárás, fuzsitolás) ismerkednek a következő napokban a táborlakók. Biztató jelek mutatnak arra, hogy a tárgygyűjtés is jó eredménnyel zárul majd. Amikor egy fiatal művész élete első alkotását a közönségnek átnyújtja, még kicsit tart attól: értik-e, befo- gadják-e. Hiszen minden, ami az alkotást biztosítja, megelőlegezett. A pénz, a lehetőség, a bizalom. A közönség pedig várja azokat a bizonyos oroszlánkörmöket. S ha nincsen, ha nem leli? A másodszori nekifutás már igencsak fájdalmas lesz. iAz elmúlt hét végén a békéscsabai KISZ-iskolában megyénk KISZ-kultúrosai előtt vetítették le Jeles András elsőfilmes rendező A kis Valentiné című filmetűdjét. A történet igen egyszerű. A főhős, egy tizenéves, már dolgozó fiatalember, a rábízott néhány tízezer forintot nem adja fel a postán, hanem saját céljaira hasznosítja. „Ezt a pénzt én is el tudom költeni” — mondja, s nekifog egy nagy nap megvalósításához. Erről a napról szól a csupa amatőr szereplővel forgatott, minden pillanatában etűdszerű, képileg és tartalmilag A gyűjtőmunkával párhuzamosan kerül sor a gyűjtött anyag értékelésére és nyilvántartásba vételére, a gyűjtés befejeztével pedig másfajta értékelésre is sor kerül: négyéves közös munkájuk tapasztalatait fogalmazzák meg a Múzeumpedagógiai Füzetek következő számaként a táborv.ezetők, dr. Bencsik János múzeumigazgató és a tudósító sorok írója. is agyontördelt, feliratozással és meghökkentésre szánt zenebetétekkel hangsúlyozott film. A vetítésen a rendező is jelen volt. A fiatalok elsősorban egymással vitázva próbálták önmaguknak megmagyarázni: mit is jelenthet a kis Valentiné (aki lehetne Péter, András, Gábor vagy Krisztián is) nagy napja, cselekedeteinek fűzére. Tipikus a filmben bemutatott, társadalmilag eléggé periférikusnak rajzolt közeg, amelyben a főhős él, amely- lyel „kalandjai” során közelebbi-távolabbi ismeretséget köt? Vannak-e általánosabb érvényű mondandói ennek a filmetűdnek? A késő éjszakába nyúló, sokszor szenvedélyes vita felemás, határozottnak aligha jelezhető eredményeket hozott. A rendező talán meghökkent filmjének fogadtatásán. A jelenlevő KISZ-ve- zetők a film aligha vitatható értékeinek elismerése mellett sok-sok vonást, rendezői Kolumbusz hajdanában beérte fából készült, tengeri viharokat jól bíró vitorlással, nem voltak különleges kívánságai, amikor megépítették nyugat-indiai útjához a Santa Mariát. Valamelyik késői utódja — nem biztos, hogy honfitársa, s nem valószínű, hogy hajóskapitány lenne az illető — ezüstből készült kicsinyített mását vette meg Amerika felfedezői hajójának, színarany díszítéssel, féldrágakövekkel. Méghozzá Magyarországon. Ilyen és hasonló különlegességekkel kereskedik az ARTEX. Művészeti export a feladata — s a megrendelőkön múlik, hogy a határokon túlra kerülő árucikk valóban a magyar művészet reprezentánsa-e, vagy egyéni ízlésre készült holmi, amelynek művészi értékéhez férhet némi kétség. Például: nemesfémdobozból kiröppenő énekes madarat kért az egyik vevő. Az ARTEX szállította, nem kezdve vitát arról, hogy mifelénk az ilyesmi inkább a giccsekhez tartoznék. Ahhoz viszont nem fér kétség, hogy a vállalat művészeti főosztályának „sztárja” igazi művészi érték: a herendi porcelán. Vagontételben szállítják külföldre — főleg az NSZK-ba — a dunántúli gyár termékeit. Egy vagon herendi ára 75 000 és 100 000 dollár között mozog. — Bár annyit termelne He- rend, amennyit el tudnánk adni — mondja Csányi György, az ARTEX művészeti főosztályának vezetője. — Évente 5 millió dollár körül jár az az összeg, amit a patinás gyár porcelánjaiért kap az ország. Gazdag nyugati családok számára nagy büszkeség, ha egy-egy herendi vázát vagy egész étkészletet mondhatnak magukénak. Szeretnénk, ha a gyár növelné a termelést, de egyre csak azt a választ kapjuk érdeklődésünkre, hogy kevés a kézifestő és nincs elegendő utánpótlás sem. Akkor halt meg, amikor Budapest fölött először jelentek meg halálos terhükkel a bombázó repülőgépek. Akkor született, amikor Budapest hatalmas palotái, bérházai, szórakoztató intézetei épültek, amikor a ma is isszándékot megkérdőjeleztek. Egyszerűen azért, mert saját tapasztalataik, mozgalmi munkájuk élményei mást mondanak. A kis Valentinét igénytelennek, az emberi és erkölcsi értékekre fogékony- talannak ábrázolták. S bár számtalanszor éri az a vád a fiatalokat, hogy ezek a bélyegek általánosan érvényesek, a vita megállapítása szerint nem lehet ennyire feketére mázolni a képet. A mostoha családi és lakókörnyezetből a filmben ábrázolt módon kitörni, azt megváltoztatni nem lehet. Mert nem célravezető. A kis Valentinót a MO- KÉP ősztől forgalmazza a mozik stúdióhálózatában. Addig is több, hasonló összetételű csoport előtt vetítik majd. Ezeken az alkalmakon a rendező is ott lesz. S hogy a sok-sok vita tapasztalata milyen érzéseket vált ki Jeles Andrásból, nem lehet tudni. A közönség nyilvánossága a mozikban hogyan fogadja ezt az első filmet, arra sincsenek előrejelzések. S lesz-e folytatása a kis Valentinónak? Ez sem bizonyos. Csak az, hogy a csabai találkozó közönsége értelmesen, hasznosan töltötte el ezt az estét. (N. L.) Visszanyerte második helyét a pécsi Zsolnay-gyár (amely ugyancsak Európa-hí- rű volt, amíg az 50-es években át nem kellett térnie ipari porcelánok gyártására), újabban pedig mind többen keresik a hollóházi és az alföldi (hódmezővásárhelyi) porcelánt is. Budapest sem akar kimaradni a nemes versenyből, a Kézműipari Vállalat Aquincum porcelánjait most kezdik megismerni és megkedvelni a külföldi vásárlók. Keresett exportcikk a kerámia is, a karcagi, a bod- rogkeresztúri és a mezőtúri egyaránt. Ezeknél kisebb a gond, mint a nagy ügyességet, sőt képzőművészeti adottságot kívánó, kézi munkával készülő porcelánoknál: növelik és korszerűsítik a gépi berendezéseket, hogy — természetesen minőségi engedmények nélkül — minél több kerámia jusson a külföldi (no meg a belföldi) piacokra. Művészeti export aligha létezhet festmények, képzőművészeti alkotások nélkül. Van azonban egy áthághatatlan aranyszabály. Mi több: rendelkezés, amelynek végrehajtását állandóan ellenőrzik. Ez pedig úgy szól, hogy száz évnél régebbi alkotást nem szabad külföldre vinni. Ez ugyanúgy vonatkozik magánszemélyekre, mint a művészeti alkotások kereskedelmével foglalkozó vállalatra. De az ennél újabbak kiviteléhez is külön engedély kell. Előbb be kell mutatni a festményeket, rézkarcokat, grafikákat a Magyar Nemzeti Galériának, egyéb alkotásokat a szakmúzeumnak. Exportálni csak azt lehet, amire ezek engedélyt adnak. Ám — legalábbis részben — az ARTEX feladata a kortárs magyar képzőművészet propagálása, műveinek külföldi értékesítése. Külön iroda működik ezzel a céllal: az Artbüro. A Képzőművészeti Alappal és a lektorátussal mert belvárosi épületegyüttes kialakult. Minden település, intézmény és kisebb-nagyobb közösség kötelességének érzi, hogy a maga lehetőségeihez, képességeihez mérten megemlékezzen születésének centenáriumán Móricz Zsig- mondról. Azt hiszem, kevés olyan irodalmi színpad van ma Magyarországon, amelyik az év elején már nem kezdett bele valamiféle Móricz- cal kapcsolatos összeállítás, műsor betanulásába, szín-: padra állításába. S minden művelődési ház, klub és könyvtár éves programjába tervezte: itt és itt, akkor, meg ekkor, ilyen és és ilyen formában rendezzük meg emlékező műsorunkat, felolvasó estünket. Az első emlékező hullám értelemszerűen az ünnepi könyvhéten, a jubileumi “ötvenediken söpört végig a városokon, falvakban. Írók és költők emlékeztek, az író lánya is nagyon sok helyütt vendég volt. A találkozók, az emlékestek közönsége bizonyára újabb ismeretekkel, élményekkel gazdagodva állt föl a széksorokból. Azok az emberek is, akik nemcsak irodalomkönyvekből ismerik Móricz Zsigmondot, hanem vele együtt élték azt az életet. Néhány héttel ezelőtt Sarkadon, a cukorgyári klubban a gyár nyugdíjasai részére délelőtti Móricz-műsort tartott egy színészházaspár, Mártonffy Mária és Boros Béla. Gondos dramaturgiával összeépített, színesen és fi- gyelmet-őrzően illusztrált, valóban tartalmas másfél együttműködve viszi ki a művészi munkákat, rendez mai magyar képzőművészeknek kiállításokat szinte a földkerekség minden táján. Tavaly Párizsban nyilvános aukcióra vitt ki az Art- büro 141 művet, s ezek közül 14 talált gazdára. Többet is megvettek volna a francia művészetpártolók, ha —tudtak volna az aukcióról. Most olyan tervekkel foglalkoznak itthon és más KGST-országokban, hogy inkább közösen kellene ilyen kiállításokat, képárveréseket megszervezni. Annál is inkább, mert ezeknek a képzőművészeti eseményeknek legkevésbé sem titkolt célja: a szocialista országok művészetét megismertetni más országok közönségével. Ügy, ahogyan a helsinki egyezmény betűje és szelleme megkívánja... Egyéni és kollektív kiállítások előtt a bemutatni kívánt alkotások igényes és hozzáértő művészekből álló zsűri elé kerülnek. Zsűriz az ARTEX is — de ennek a bíráló bizottságnak hatásköre kizárólag az árakra terjed ki. Kezdetnek szépek az eddigi eredmények: a külföldön rendezett kiállításokon mintegy százezer dollár értékben adtak el művészi alkotásokat, s ugyanennyi körül jár az egyéni és csoportos, meghívásos kiállítások anyagiakban mérhető hatása is. Negyven országba jutnak el a magyar képző- és ipar- művészeti alkotások az AR- TEX-en, illetve az Arbüron keresztül. Az NSZK-tól Japánig, Svájctól a Bahama- szigetekíg terjed a lista, sok volna felsorolni mindet. Mint ahogyan az exportra kerülő művészi alkotásokét is, amelyek között éppúgy vannak festmények, mint műaszta- losremek sakk-készletek, gobelinek és kovácsoltvas szobadíszek. Mind megannyi a magyar kultúra jó hírét öregbíti öt földrészen. Várkonyi Endre órás műsor volt. A még mészszagú, új klubteremben szorosan egymás mellett sorakoztak a székek, fotelok. Rajtuk az évtizedek munkáséveiben megfáradt idős sarkadi aszonyok, férfiak. A kérges kéz fekete kalap karimáját gyűrögeti. A szekrények mélyén féltve őrzött, most gondosan összehajtogatott kendőt óvatosan simítja végig a csupaeres kéz A figyelem a művészeké. De a gondolatok? „Emlékszel ? Valahogy ilyen volt itt is, a mi sorunk” — olvasom ki a szemekből. A könnycseppektől csillogó szemekből. Az a fehér inges bácsika is lehetett volna a Túri Dani. Vagy ő volt talán a „boldog ember”? Az ő föld-kenyerüket panamáz- ták el a „rokonok”? Hallotta-e a cselédszobában, milyen is az „úri muri”? Igen, ezek az emberek Móriczcal éltek, móriczi hősök voltak. S most, ezt a műsort hallgatva, újra fölidézhetik azt a kort. Ami csak emlék, őneki. S nekünk, a fiatalabbaknak pedig Móricz révén irodalom. Gazdagító, értékes, mindig újraolvasható. Életünk, történelmünk költői eszközökkel reprodukált része. Ezért is kötelességünk elsősorban magunkkal szemben megőrizni Móricz alkotói hagyatékát. Ügy, hogy ismételten kezünkbe vesszük könyveit; hogy ismét felidézzük a műveiből forgatott filmeket; úgy is, hogy műsorokkal, életrajzi és kortörténeti adatokkal tűzdelt ösz- szeállításokkal emlékezünk rá. (Nemesi) Dr. Grin Igor Jegyzetfüzetbe kerülnek népdalok, népmesék Fotó: Horváth András A rendező és vitázó közönsége Ki lehet a kis Valentiné? Egy színészházaspár műsora Móriczra emlékezünk
