Békés Megyei Népújság, 1979. július (34. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-07 / 157. szám
1979. július 7., szombat NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT Dr. Lakat Károly az új szövetségi kapitány A Magyar Labdarugó Szövetség elnökségének javaslatára, az OTSH elnöke Kovács Ferencet — munkájának elismerése mellett — felmentette a szövetségi kapitányi megbízatás alól, egyben dr. Lakat Károly mesteredzőt szövetségi kapitánynak kinevezte. Kovács Ferenc a továbbiakban az MLSZ elnökségének megbízásából szakfelügyelői feladatokat lát el. Az MLSZ Szusza FerenVízilabdasiker Athénban, a görög fővárosban befejeződött a nagyszabású vízilabdatorna. A magyar csapat utolsó mérkőzésén 8—1-re győzött Svédország ellen, és ezzel az első helyen végzett. A végső sorrend: 1. Magyarország 9, 2. NSZK 8, 3. Egyesült Államok 6, 4. Ausztrália 4, 5. Görögország 3, 6. Svédország 0 ponttal. * Legközelebb, a jövő héten Eger lesz a színhelye egy újabb nemzetközi vízilabda- mérkőzés sorozatnak. Július 10—12. között az olimpiai bajnok magyar válogatottnak a világbajnok Olaszország, továbbá Jugoszlávia, Románia, Hollandia és Ausztrália lesz az ellenfele. Pozsonyban osztrák, bolgár, magyar, japán, lengyel, NDK-beli, nyugatnémet, román, svájci és csehszlovák versenyzők részvételével nemzetközi lovas Grand Prix kezdődött. Az első napon a párosban a magyar színeket képviselő — mezőhegyesi — Baloghi András 0 hibaponttal, 98.04 mp-ces idővel Artemis nevű lován az 5. helyen végzett. Győzött a román Bozan (Calin) 0 hibaponttal, 88.58 másodperccel. Sportműsor SZOMBAT Atlétika. Felnőtt megyei bajnokság. Békéscsaba, Kórház utcai sporttelep, 13.00. Gyermekkor-csoportú fiúk viadala, Békéscsaba, MÁV Csányi utcai sporttelep, 15.00. Vasutasnap. Vasutas dolgozók viadala. Kispályás foci (férfi-női), honvédelmi verseny, kötélhúzás, atlétikai versenyek. Békéscsaba, MÁV Csányi utcai sporttelep, 15.00. VASÁRNAP Atlétika. Felnőtt megyei bajnokság, Békéscsaba, Kórház utcai sporttelep, 8.30. Gyermekkorcsoportú leányok viadala, Békéscsaba, MÁV Csányi utcai sporttelep, 9.00. Falusi spartakiád. Megyei döntők, atlétika, kézilabda, röplabda és kispályás labdarúgás sportágakban. Orosháza, QMTK-sporttelep, 9.00. ' Vízilabda. OB 1I/B. Debreceni Dózsa—Bcs. MÁV, Debrecen, 11.00. Uszonyos folyamúszás. Körös Kupa uszonyos folyamúszó verseny, Békés- szentandrás, 48. kilométerkőnél. Békésszentandrás, 9.00. Labdarúgás. Nyári Totó Kupa. Körös csoport. Püspökladányi MÁV—Szeghalmi MEDOSZ, 17.00, Balázs. Mezőhegyesi SE—Gyulai SE, Mezőhegyes, 17.00, Zsembe- ri. cet a válogatott csapatok technikai vezetői teendőivel bízta meg. Az utánpótlásválogatottak szakmai vezetői Monostori Tivadar és Mészöly Kálmán. Dalnoki Jenő az ifjúsági szövetségi kapitány. Segítői Rákosi Gyula és más kijelölt szakemberek. Az MLSZ döntése szerint Száger György, az edzőbizottság titkára megbízást kapott az edzőbizottság elnökhelyettesi feladatainak ellátására. Kispályás labdarúgás Az 1978—79. évi békéscsabai kispályás labdarúgó-bajnokság végeredménye a következő: FÉRFIAK I/A CSOPORT 1. KPM KISZ 16 10 3 3 57-33 23 2. Gyopár Klub 16 9 5 2 48-30 23 3. Volán SC 16 9 4 3 48-22 22 4. Agyagipar 16 9' 1 6 67-44 19 5. Lenin Tsz 16 7 2 7 44-43 16 6. Honv. KISZ 16 7 2 7 37-38 16 7. MEZŐGÉP KISZ 16 5 2 9 38-36 12 8. BÉKÖT 16 3 1 12 31-39 7 9. Ép. KISZ 16 115 17-102 2 I B CSOPORT 1. Kner II. 14 11 1 2 87-33 23 2. AGROBER II. 14 95 59-38 18 3. Illetékhiv. 14 6 2 6 38-33 14 4. MÁV Északi 14 6 2 6 50-51 14 5. DÉMASZ Vasas 14 6 2 6 42-45 14 6. Such SC II. 14 5 1 8 34-50 11 7. Irodagépt. 14 4 1 9 32-61 9 8. Hűtőház II. 14 3 1 10 32-63 7 II,A CSOPORT 1. Forgácsoló 20 16 2 2 89-40 34 2. Hungavis 20 12 4 4 63-30 28 3. Forcon V. 20 12 2 6 65-44 26 4. MEZŐGÉP II. 20 8 8 4 53-30 24 5. Közp. Gépm. 20 10 4 6 53-40 24 6. MEZŐGÉP I. 20 10 3 7 74-64 23 7. Vízmű SC 20 8 5 7 55-47 21 8. Építők 20 3 7 10 49-87 13 9. Bútoripar 20 6 2 12 42-67 12 10. Volán SC 20 4 1 15 45-111 9 11. Kner Ny. 20 1 4 15 41-69 6 II/B CSOPORT 1. Such SC 24 21 . 3 114-39 42 2. Tervezők 24 17 3 4 97-42 37 3. Hűtőház 24 16 2 6 89-59 34 4. Építők Szakip. 24 15 2 7 69-44 32 5. AGROBER 24 13 4 7 78-51 30 6. Gabona 24 13 2 9 62-43 28 7. KPM 24 10 5 9 79-68 25 8. III. Cserépgyár 24 10 1 13 43-82 21 9. Vegyeslp. 24 8 2 14 60-73 18 10. HAFE II. 24 5 5 14 43-69 15 11. Lakásszöv. 24 4 1 19 32-98 9 12. DÉLÉP 24 321 46-92 6 13. ROKKA 24 2 1 21 19-71 5 VEGYES I. CSOPORT 1. MÁV Vont. 22 15 3 4 94-39 33 2. Tűzoltóság 22 12 5 5 88-55 29 3. Univerzál 22 12 4 6 73-39 28 4. HAFE 22 10 5 7 64-59 25 5. Volán SC 22 10 3 9 51-42 23 6. H.-technika 22 9 5 8 58-53 23 7. Dugovlcs 22 10 1 11 61-62 21 8. Dózsa 22 10 1 11 49-50 21 9. Sajtó 22 9 2 11 64-89 20 10. M. Tanács 22 8 3 11 55-62 19 11. Posta 22 5 3 14 33-88 13 12. Szolgáltató 22 3 3 16 42-94 9 VEGYES II. CSOPORT 1. DÉGAZ 22 17 5 - 95-30 39 2. Vendéglátó 22 15 4 3 91-36 34 3. VK. Haladás 22 15 4 3 64-34 34 4. MSZB TSZ II. 22 12 4 6 76-51 28 5. T.-technika 22 12 3 7 72-38 27 6. Ingatlan 22 12 1 9 67-52 25 7. AGROKER 22 7 4 11 40-54 18 8. Szikvlzipar 22 6 2 14 46-71 14 9. Lenin Tsz II. 22 5 2 15 33-54 12 10. Kertészet 22 2 4 16 30-65 8 U. Vldla 22 2 4 16 37-99 8 12. Cip. Szöv. 22 2 3 17 19-86 7 Munkahelyi Olimpia Uj versenyforma a tömegtestedzés biztosítására A SZOT elnöksége nemrégiben úgy döntött, hogy a jövőben új tömegtestnevelési és tömegsportmozgalmat indít. 1980. január 1-től az elnökség 17/1969. (IV. 26.) 12. sz. határozata alapján az eddigi üzemi, munkahelyi spartakiádok helyére a „Munkahelyi Olimpia” verseny- sorozata lép. A tömegsportrendezvénnyel kapcsolatban Bertalan Sándorral, az SZMT testnevelési és sportbizottságának vezetőjével beszélgettünk. Arra kértük, adjon tájékoztatót a Munkahelyi Olimpiáról. — A SZOT elnöksége az Országos Testnevelési és Sporthivatallal, a Kommunista Ifjúsági Szövetséggel egyetértésben határozta el az új versenyforma kiírását. A munkahelyeken folyó tömegtestedzés és tömegsportélet továbbfejlesztése szükségessé teszi az elvek, a feladatok egységes értelmezését, a cselekvési egység erősítését. Ezért a munkahelyeken a tömegtestedzés és tömegsport szervezését egységes keretbe kell foglalni. Ezt a feladatot jövő év január 1-től a Munkahelyi Olimpia valósítja meg — mondotta bevezetőül Bertalan Sándor. — Már eddig is egész sor tömegsporteseményt rendeztek a szakszervezetek. Mi lesz a Munkahelyi Olimpia célja és feladata? — Ha egy mondattal felelnék a kérdésre, azt mondanám: célja a rendszeres testedzés, a sportolás biztosítása — felelte a sportvezető, majd a következőket tette hozzá: — Á mozgalom célja az, hogy a munkahelyeken és a munkahelyek környékén, a községben, a nagyközségben vagy a gyárhoz, üzemhez közel levő városrészben a dolgozók minél nagyobb tömegei számára biztosítson s tömegsportmozgalom felüdülési, sportolási lehetőséget. Fő feladata az, hogy egységes keretbe foglalja a versenyszerű, vetélkedő jellegű testedzési formákat, a természetjárás, a turisztika különböző ágazatait, az egyéni vagy „tanfolyamszerű” testedzést, s nem utolsósorban széles lehetőséget adjon az Edzett Ifjúságért mozgalom követelményeinek teljesítéséhez. — Kérjük, vázolja a verseny szervezési és lebonyolítási rendjét! — A Munkahelyi Olimpia területe a munkahely, a város, nagyközség, község, az a hely, ahol az emberek dolgoznak, illetve szabad idejüket töltik, ahol biztosítottak a sportolás feltételei. A programokat a munkahelyeken a társadalmi szervek (szakszervezetek, KISZ, MHSZ, sportegyesületek) készítik el, az alábbi szervezeti rend szerint: Lesznek önálló munkahelyi programok. Sor kerül részben önálló, .részben városi, nagyközségi, községi versenyek megszervezésére. Ezenkívül kiírásra kerülnek a teljes egészében lakóterületi (városi, nagyközségi, községi) programok. — Beszéljen e három programról bővebben! — Készséggel • indoklok! Azokon a munkahelyeken, ahol a rendszeresség biztosítható, önálló munkahelyi program szerint' kell szervezni a versenyeket. Ott, ahol bizonyos sportágakban a rendszeresség nem oldható meg — például, ha a kis létszámú érdeklődő miatt csak egy-két kispályás labdarúgócsapatot tudnak szervezni, vagy pedig nincs megfelelő létesítmény — ott a rendszeres részvételt lakóterületi versenykiírás, program keretében kell biztosítani. Sor kerülhet a lehetőségek és az igények alapján, szakmai csoportok létrehozásával bajnokságok beindítására. Az önálló (munkahelyi, illetőleg lakóhelyi) programokat kiegészíti majd a nem versenyszerű testedzés. Itt az atlétikai és ko- eogónapok, a szabadtéri gimnasztikái rendezvények, a természetjáró túrák kerülnek a versenyprogramok élére. Sor kerülhet az Edzett Ifjúságért mozgalom követelményeinek teljesítése érdekében szervezett programokra is. — Többször használta már a „rendszeres sportolás” kifejezést. Tisztázzuk: mi tartozik e fogalom körébe?! — A sportolás, a testedzés akkor tekinthető rendszeresnek, ha az kiterjed az év mind nagyobb részére, s a dolgozók heteként legalább egy alkalommal részt vesznek egy, vagy több sportág versenyén, mérkőzésén. Emellett lejárnak a -közös edzésekre, vagy pedig szabad levegőn gyalogtúrákat, kirándulásokat tesznek. A rendszeres testedzési, versenyzési lehetőségeket, a hétről hétre visszatérő mozgási alkalmakat a sportfelügyelőségek, a szakmaközi bizottságok, a KlSZ-szerveze- tek, a Hazafias Népfront, az MHSZ bevonásával, a „hivatalos” szakszövetségi bajnokságokhoz hasonlóan kell — közösen — megszerveznünk. Bertalan Sándor ezután a következőket mondotta a szóban levő tömegsportmozgalom új lebonyolítási rendjéről. — Követve az olimpiai játékok rendezési formáját, a Munkahelyi Olimpia is négyéves ciklusban, váltakozó szervezésben, megyei vagy területi sportnapok, illetve országos viadalok keretében kerül lebonyolításra. Sorra kerülnek a trösztök, nagyvállalatok versenyei. Tekintettel arra, hogy első hallásra bonyolult a versenyrendszer, néhány percig időzzünk még ennél a témánál. — A nyári olimpiai játékok évében — 1980-tól — az ágazati szakszervezetek, azok megyei vagy területi (ÉDOSZ, MEDOSZ, vasutas, postás stb.) szervei bonyolítják le a megyei vagy területi „olimpiai napot”. A verseny- kiírásban rögzítik a résztvevők számát, a versenyek lebonyolításának módját. Ehhez a társszervek (TSH, MHSZ, KISZ, SZMT) nyújtanak segítséget. Az országos sportnapok évében, a nyári olimpiai játékok közötti páros években (először 1982-ben) a megyei olimpiai napokat a TSH kiírása alapján szervezik, bonyolítják le. A páratlan években, (1981—83) üzemi, községi, nagyközségi, városi viadalok kerülnek kiírásra, valamint országos nagy- vállalati, illetve tröszti versenyeket, viadalokat rendeznek. A találkozók rendjét a szakmai, ágazati szakszervezetek alakítják ki. — Ejtsünk néhány szót a legfontosabb szervezési munkákról is! — A mozgalmat az SZMT, a KISZ, az MHSZ, a . TSH szervezi. ök irányítanak, koordinálnak. A fő figyelmet a munkahelyi, a lakóhelyi tevékenység feltételeinek biztosítására fordítják. Ajánlásokat tesznek a központi és az ágazati, munkahelyi programok kialakítására. A társszervek írják ki, rendezik az olimpiai napokat, s évente értékelik a területükön folyó sportszakmai munkát. — Alsóbb szinten kik szervezik a szóban forgó tömegsporteseményeket? — A mozgalom munkahelyi szervezői a helyi szak- szervezeti, KlSZ-bizottsá- gok, a sportegyesületek, az MHSZ tisztségviselői, az illetékes sportfelügyelőségek, a szakmaközi szervek. Ezek a szervek a központi, ágazati és megyei ajánlások figyelembevételével éves programot készítenek a mozgalommal kapcsolatos feladatok megvalósításáról. Igen fontos szempont, hogy az adott munkahelyeken dolgozók döntsenek arról, milyen testedzési formát válasszanak az önálló program keretében, és milyen sportág helyi (városi, községi) versenyeibe kapcsolódjanak be. A Munkahelyi Olimpia szervezőinek működési területükön önálló és közös felvilágosító, propagandatevékenységet kell kifejteniük, és arra kell törekedniük, hogy minél több dolgozót vonjanak be a rendszeres, folyamatos testedzésbe. Természetesen a versenyek, rendezvények egységes eseménynaptárba kerülnek. Ezek rögzítik a különböző programokat. Terv- szerűség nélkül ugyanis itt sem lehet sikert elérni. Az alig hat hónap múlva rajtoló Munkahelyi Olimpia testedzési és sportprogramja — meggyőződésem szerint — minden szinten összhangban lesz az Edzett Ifjúságért tömegsportmozgalom célkitűzéseivel. Lehetővé teszi a dolgozók — a korábbinál rendszeresebb — testedzését, sportolását, az egészség megóvását — mondotta befejezésöl Bertalan Sándor, az SZMT testnevelési és sport- bizottságának elnöke. — CH. — A cipőket nem a Puma-cég gyártotta. A felszerelés sem az Adidas sportszergyárat reklámozza. Tornacipőben, egy szál nadrágban futnak a Szarvasi Állami Gazdaság fiataljai. Futnak, versenyeznek. És ez a lényeg! Biztosra vesszük, ők is ott lesznek a Munkahelyi Olimpia versenysorozatán! BUDAPEST, I. műsor: 9.00 Tévétorna. (sz., ism.) 9.05 Mindenki közlekedik . . . (ism.) 9.20 „Életet az éveknek.” (ism.) 9.50 San Francisco utcáin, (sz., ism.) Amerikai bűnügyi filmsorozat. 10.40 Rénszarvaspásztorok naplója. (sz., ism.) Finn dokumen- tumfilm. 11.15 A rejtelmes sziget. Francia—olasz—spanyol ifjúsági filmsorozat. I. (sz., ism.) 13.50 Nyáridő. Közben: 14.00 Nemzetközi teniszverseny, (sz.) Közv, Wimbledonból. 17.35 Hírek. 18.35 Egymillió fontos hangjegy, (sz.) 19.00 Esti mese. (sz.) 19.15 Tévétorna, (sz.) 19.30 Tv-híradó. (sz.) 20.00 Derrick, (sz.) NSZK bűnügyi filmsorozat. A kakukktojás. 21.00 Telesport. (sz.) 22.30 Tv-hlradó 3. (sz.) 22.40 Mai témák — külföldi tévéjátékműhelyekből. Kétcsillagos szálloda, (sz.) Angol tévéfilm. XI. műsor: 18.00 Most mutasd meg! (ism.) 18.30 Rusticus impe- rans, avagy András kovács királysága. (sz., ism.) 19.30 Tv- híradó. (sz.) 20.00 A blues királyai. (sz.) 20.45 Segítő kéz. (sz., ism.) 21.00 Tv-híradó 2. (sz.) 21.20 Leonardo da Vinci. (sz., ism.) Olasz tévéfilmsorozat. V. BUKAREST: 6.30 Iskolatévé. 8.00 Poldark. Ismétlés. 8.55 Vidéki tudósítók jelentik. 9.15 Filmarchiv. Ismétlés. 10.50 Déli koncert. 11.30 A természet könyvéből. 12.00 A-tól a végtelenig. 13.30 Kulturális-művészeti szemle. 14.00 Tenisz. Közvetítés Wimbledonból: a férfi egyes döntő. 15.50 Ifjúsági klub. 16.35 A hét legfontosabb bel- és külpolitikai eseményei. 16.50 Esti mese. 17.00 Tv-híradó. 17.15 Tv- enciklopédia. 17.55 Gyökerek. 7. rész. Filmsorozat. 18.45 Szombat esti találkozás. 19.35 Tv-híradó. BELGRAD, I. műsor: 10.55 A szerb nép felkelésének napja — közv. az ünnepségről. 16.40 Hét tévénap. 17.25 A jugoszláv gyermekfesztivál közvetítése. 18.25 Tévénovellék. 19.15 Rajzfilm. 20.00 Tavaszi szél. Jugoszláv film. 21.50 Intermezzo. 22.00 Split ’79: a fesztivál közvetítése. 23.10 Szombat este. II. műsor: 14.00 A wimbledoni teniszverseny közv. 16.30 Jugoszláv atlétikai bajnokság. 19.00 Népi muzsika. 20.00 Az I. szerb felkelés 175. évfordulóján. 21.35 24 óra. 21.45 VII. Edward. Filmsorozat. 22.35 Sportszombat. 22.55 Hét tévénap. RADIÚ KOSSUTH RADIO: 8.30 Lányok, asszonyok. 8.55 „Vár egy új világ.” rv. 9.25 Magyar előadóművészek Haydn-felvételei- ből. 10.05 Nóták. 10.49 Sportdalok. 11.00 Ismeretlen ismerősök. Kellér Andor. 12.45 Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 14.00 Rangok és tekintélyek. 14.10 Operaáriák. 14.30 Fehérje, hulladékból. 15.05 Oj zenei újság. 16.00 168 óra. 17.30 Oj lemezeinkből. 18.15 Hol volt, hol nem volt. . . 18.45 Rádiószínház. Jutalomjáték. 19.32 Gershwin: Porgy és Bess. Opera. 20.15—20.26 ,,S már látom nyúlni kurta időmet a kövön.” Jean Cocteau verse. 22.15 Nagy siker volt! (ism.) 23.33 Chopin: h-moll szonáta. 0.10 Melódiakoktél. PETŐFI RADIO: 8.05 Világhírű énekesek Lehár-felvételeiből. Közben: 8.20 Tíz perc külpolitika. (ism.) 8.45 Magnóról magnóra. (ism.) 9.30 Szórakozó Európa. 10.33 Német nyelvű hírek. 10.36 Válaszolunk hallgatóinknak. 10.53 Külföldről érkezett. . . (ism.) 11.13 Az almásfüzltői Petőfi Művelődési Ház fúvószenekara játszik. 11.34 Fiataloknak!^ 12.24 Angol nyelvű hírek. 12.27 Orosz nyelvű hírek. 12.33 Jó ebédhez szól a nóta. (ism.) 13.30 Éneklő Ifjúság. 14.00 Harminc perc rock. 14.35 Orvosi tanácsok, (ism.) 14.40 Bóbiskoló utca. 14.59 Népdalcsokor. 15.38 Móra Ferenc ezeregy élete. H. 16.33 ötórai tea. 17.30 Közkívánatra! 19.20 Operettrészletek. 19.45 Nóták. 20.38 Páratlan oldalak. 21.35 Elfelejtett dallamok, (ism.) 22.20 Hegedűs a háztetőn. Részletek Bock zenés játékából. 23.10 Slágermúzeum. (ism.) SZOLNOKI STÜDIÓ: 17.00 Hírek. 17.05 Rltmusrodeó. Szerkesztő: Zentai Zoltán. 18.00 Hét végi kaleidoszkóp. Szerkesztő: Dalocsa István. (A tartalomból: A nap hírei, eseményei — A földekről jelentjük — Hét végi sport- és programajánlat — Előzetes a vasárnapi napilapokból.) 18.30 Műsorzárás. MOZI Békési Bástya: 4 órakor: Kaland a szigeten, 6 és - 8 órakor: Police Python 357. Békéscsabai Építők Kultúrotthona: 5 órakor: Heroin — 7 órakor: Mi van, doki? Békéscsabai Szabadság: de. 10 órakor: Ned Kelly, 4 órakor: A tenger kedves szörnyei, 6 és 8 órakor: Ned Kelly. Békéscsabai Terv: fél 6-kor: A koppányi aga testamentuma, fél 8-kor: Todo modo. Gyulai Erkel: Apacsok. Gyulai Petőfi: 4 órakor: vigyázat, rozmárok! 6 és 8 órakor: Meztelen bosszú. Orosházi Béke: 5 és 7 órakor: Bobby Deerfield, 21 órakor: Az utolsó szolgálat. Orosházi Partizán: Sugarlandi hajtóvadászat. BÉKÉS MEGYEI Az. MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Rocskár János. Szerkesztőség: Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Árpás! Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetői díj egy hónapra 30 forint. Dürer Nyomda, Békéscsaba, Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Igazgató: Háromszéki Pál INDEX: 25054 " ISSN 0133—0055 NÉPÚJSÁG