Békés Megyei Népújság, 1979. július (34. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-31 / 177. szám
0 1979. július 31., kedd Megkezdték a szeghalmi műemlék templom tetőszerkezetének javítását. Elkészültével egységes műemlékegyüttes alakul ki a téren, melynek része lesz a régi magtárból átalakított múzeum is Fotó: Gál Edit • iwx\xmxxxxxxuíxxxxxxmxxm)a\xvxxvxxxxxxm\xxvnu\x> Mosolygunk rajta, de... Az emberek többsége a viccet, tréfát, kabarét szívesen hallgatja, olvassa, nyilván azért, mert szórakoztatja, felfrissíti, gondjai alól átmenetileg feloldja, vagy mert nyíltan, esetleg burkoltan a társadalom ellentmondásaira, helytelen nézeteinkre, szokásainkra hívja fel a figyelmet, azt pellengérezi ki... E forma pályaválasztási tartalommal is gyakorta jelentkezik, melyhez célszerű komoly magyarázatot adni. A Hétfői Hírek 1979. április 23-i számában olvastuk, „Perspektíva” címmel: „Nyolc év körüli fiúcska tapad a 12-esen a sofőrfülke üvegajtajára. Csillogó szemmel követi a pilóta minden mozdulatát. — Anyuka! Ha megnövök, buszvezető leszek! — fordul a mamájához. A platinaszőke mama arca megrándul: — Zsoltika! Egy olyan okos kisfiúnak, mint Te vagy, másféle vezetőnek kell lennie. Zsoltika elszomorodik. Nem érti. Ne is értse...” A „Perspektíva” a következő kérdések megfogalmazására ösztönzött: Okos ember csak vezető lehet? Aki nem vezető, az nem okos ember? Vagy az autóbuszvezetés olyan munka, amit értelmes fiúk nem választhatnak? Egyáltalán hol kezdődik az ember? A diplománál ? Gondolom abban egyetértünk, hogy a szülők tudatában „élnek” ezek a kérdések, és azzal is, hogy gyakran helytelen, fals nézetek húzódnak meg mögötte. — A platinaszőke mamát én nem tartom tudatosan helytelen nézeteket és gyakorlatot vallónak — bár annak tűnik —, inkább olyan édesanyának, aki „többnek, különbnek, boldogabbnak szeretné gyermekét látni”, mint amilyen ő maga. Ez az érzelem természetes, csak a kívánt jellemzők tartalmának megítélésében van nézetkülönbség közöttünk. Az, hogy ki a több, ki a különb, vagy boldogabb, nem a beosztástól, és a végzettségtől függ. A boldogság „kék ma- dará”-hoz, mely magába foglalja az ember lényeges vágyait, kívánságait, nem ezen az úton lehet eljutni. Más utakat kell járni hozzá. Közöttük egyik legfontosabb a helyes pályaválasztás. Ez azt jelenti, hogy a társadalom biztosította lehetőségeken belül olyan pályát kell választani, amely lehetőséget ad az önmegvalósításra. Másképp fogalmazva: azzal foglalkozhat az illető, ami mélyen érdekli, örömet jelent számára, mert megvannak hozzá adottságai, képességei, tudása. Itt jegyzem meg: egy ember nem csupán egy pályán találhatja meg számitásait, „nem dőlhet össze a világ”, ha nem veszik fel a „divatos” iskolatípusba, mert á pályák hasonlósága folytán több pálya biztosíthatja számára az elégedettséget. De mitől függ, hogy melyik fiatal a „több”, ki a különb ember? A beosztástól, végzettségtől biztos nem. Attól viszont igen, hogy miképpen látja el munkáját, hogyan áll helyt azon a munkaterületen, ahová az élet állította. A pályák világában a „vezetői pálya” ismeretlen. A vezetés beosztás, munkakör, melyet kiérdemelhet a fiatal, ha szakmailag jól képzett, tapasztalattal rendelkező, jól dolgozó szakemberré válik, olyanná, akiben a vezetőkkel szembeni követelmények „csírái”, az adottságok is feltehetően megvannak. Meg kell barátkoznia a szóban levő édesanyának a gondolattal: ha boldognak, különbnek, „több”-nek akarja nevelni gyermekét, mint amilyenné ő válhatott, akkor gondolataink szerint egyengesse, formálja gyermeke pályára nevelődését, már csupán azért is, mert nincs két egyforma ember, akinek a boldogság — tartalmát tekintve — egy és ugyanazt jelentené. Dr. Kincses László Savaria Nyári Egyetem A XII. Savaria Nyári Egyetemet augusztus 8—18. között rendezik meg Szombathelyen. A jelentős múltra visszatekintő nyári egyetem idei témája a nemzetközi gyermekév alkalmából „A gyermek a városban”. Építészek, pedagógusok, pszichológusok, népművelők és más szakemberek folytatnak eszmecserét a gyermekek helyzetéről a jelen és a jövő városaiban, s vitatják meg az oktatás-nevelés feladatait. A magyar résztvevő- kön kívül a Szovjetunióból, Csehszlovákiából, Jugoszláviából, Ausztriából, Olaszországból és Angliából is érkeznek hallgatók a rendezvényre. Az idén harmadízben rendezik meg az egyetem keretében a magyar városok fórumát a városi tanácsok képviselőinek részvételével. A múzeumpártoló szövetkezet Vaskos irat az Orosháza és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezetének 1979. évi művelődési terve, amelyben tizenegy oldalon sorakoznak a feladatok. A nagy alapossággal készült és időarányosan végrehajtott program számos pontja sok hasonlóságot mutat más szövetkezetek, vagy vállalatok közművelődési tervével. Ezen nincs is mit csodálkozni, az lenne a furcsa, ha nem így lenne, hiszen nagyjából azonosak a tennivalók mindenütt, csak az egyes gazdasági egységek adottságainak és szükségleteinek megfelelően egyes dolgokat előbbre- valónak ítélnek. De például az oktatás általános követelmény; a lebonyolítás folyamatos már évek hosszú sora óta, csak abban van különbség, hol, milyen eredményt érnek el. A szocialista brigádok felkarolása, a módszeres művelődés feltételeinek biztosítása ugyanígy minden tervben megtalálható és végrehajtása a napi munka szerves része. Hasonlóképp sorolhatnánk rétegekre — gyermekek, nők, ifjúság stb. — bontva a további tennivalókat. Beléptek a baráti körbe De az orosházi ÁFÉSZ közművelődési bizottságának munkatervében találni egy olyan pontot, amely ma még ritkaságszámba megy, és ez a múzeumbaráti körre vo#V7 ‘‘sain. /(/V Cselédkönyv érvényes Békésmegye területére. Kiadatott ti /. ^Sí yc állal. Könyvecskének ára bélyegen kívül: /S kr. o. é. Gyulán, 1*7.1. Np«nloH lhJt.iv JAntts A több mint százéves cselédkönyv első lapja Világ és nyelv A Magyar Eszperantó Szövetség folyóiratának legújabb száma interjút közöl A gimnáziumban választható tantárgy lesz az eszperantó címmel. A beszélgetés Bogdány Ferenccel, az Országos Pedagógiai Intézet főmunkatársával készült. A gimnázium harmadik osztályáig nagyjából minden tanulónak minden tananyag egyforma, azonos. Harmadikban viszont megkezdődik a szakosodás. A választható nyelvi tárgyak között szerepel az eszperantó. Tehát a diákok az oroszt tanulják kötelezően négy éven keresztül, ezenkívül első és másodikban kötelezően egy másik idegen nyelvet; a harmadiktól vagy ezt folytatják, vagy áttérhetnek egy újabb idegen nyelvre, köztük az eszperantóra is. Harmadikban heti kettő, a ■ negyedikben heti három órát biztosítanak a nemzetközi nyelv oktatására, melynek tantervét dr. Szerdahelyi István, az ELTE eszperantó szakának vezetője állította össze. Az eszperantóval a többinél gyorsabban és könnyebben tanulható nyelv kerül be a gimnáziumi oktatásba, s ez főleg a nyelveket nehezen tanuló, valamint Táskaírógép a századfordulón natkozó passzus. A rövid néhány sor csak szűkszavú utalás a tényleges múzeumi kapcsolatra, mely akkor kezdődött, amikor két évvel ezelőtt a szövetkezet mint intézmény belépett a baráti körbe, s kisebb-nagyobb társadalmi munkával megkezdte a helyi múzeum rendszeres támogatását. Ezzel egy időben a múzeum is egyre több gondot fordított a dolgozók érdeklődésének felkeltésére, hogy ne csak formális legyen a csoport működése. A barátság valóban akkor igazi, ha nem egyoldalú, a kölcsönösség teszi maradandóvá, s hogy ez a kapcsolat olyanná lett, amilyen, abban mindkét félnek nagy szerepe van. Nyilván fontos a múzeumnak, hogy sajátos közművelődési lehetőségeivel egyre többen éljenek, s az ne csupán sablonos megtekintés legyen, hanem elérje vagy legalábbis megközelítse a műélvezet és műértés fokát. Ehhez módszeres foglalkozás szükséges és olyan magyarázatok, amelyek felkel-. tik, majd fokozzák a figyelmet. Ezt nyújtja a múzeum, s hogy a szövetkezet is igen komolyan veszi vállalt feladatát, azt szépen példázza a felelősök névsora: gazdasági vezetés, művelődési bizottság, szövetkezetpolitikai osztály, szocialista brigádvezetők. Társadalmi munkával Hogy mit tett már eddig a baráti kör, azt mind felsorolni nehéz lenne, csak egynéhányat nézzünk meg a hátrányos helyzetű diákok számára jelent sokat. Az interjú a következőkkel zárul. „A középiskolában, ez közismert tény, egyetlen nyelvet sem lehet tökéletesen megtanulni. A cél az, hogy a tanulók útravalót vigyenek magukkal, amely- lyel már személyes kapcsolatokat teremthetnek, kommunikációs élményeket szerezhetnek, idegen nyelvű szövegekhez, olvasnivalókhoz is hozzáférhetnek. Az eszperantó ilyen informálódási lehetőséget nyújt, és egyben olyan útlevél is, -amellyel emberi kapcsolatokat lehet létesíteni és be lehet járni a világot. Hogy a következő — az 1990-es — reform kiszélesíti-e az eszperantótanítást, kötelező tantárgy lesz-e, s számításba jön-e mint alapozó nyelvoktatás, erre még most nem időszerű felelni, mondta az illetékes szakember, de az a véleménye, hogy mint általános iskolai alapozó nyelv lényegesen megkönnyítené az orosz tanítását. Az 1990-es reform körvonalain, keretein még csak most dolgoznak, hogy ebben mi lesz, az azon is múlik, hogyan áll helyt az eszperantó a gimnáziumban.” V. M. közüle. Először is a pénzbeli adományt, ami évente 10 ezer forint - Aztán azok a munkák következnek, melyeket az idei művelődési terv egy mondatban rögzít. „Az erkölcsi és anyagi támogatáson túl társadalmi munkával segítjük az orosházi és békéscsabai múzeumot.”. Ebben az évben ez főleg a Darvasemlékház kialakításában való közreműködést jelenti. A szövetkezet dolgozói hozták le — egy teherautó-rakomány volt — Budapestről mindazt, amit az író özvegye az emlékháznak ajándékozott: Darvas József íróasztalát, több száz kötetnyi könyvét és más személyes használati tárgyait, iratokat, okmányokat és a kitüntetéseit. Most pedig az ÁFÉSZ ipartelepének egy önkéntes brigádja — hat személy — építészmérnökük irányításával hozzáfogott az épület előtti és mögötti talajvíz-csatornázáshoz. Természetesen ezt is társadalmi munkában csinálják. Ezenkívül ugyanúgy, mint tavaly, alkalmi fuvarban elszállítják a kiállítási anyagokat Békéscsabáról Orosházára. A múzeumbaráti kör tevékenysége azonban ennél jóval tovább terjed. Második éve folyamatosan végeznek gyűjtőmunkát. Mentik, ami menthető a kallódó és elveszőfélben levő régi holmikból. Eszközök, tárgyak, iratok, okmányok, fényképek, sajtótermékek felkutatását és megszerzését a közművelődési bizottság szervezte meg, és ebben az izgalmas munkában maga jár elöl. Legutóbbi szerzeményük: három írógép a közeli községekből; első világháborús mozgósítási hadimenetrend; tíz mezőgazdasági cse- lédköhyv, a legrégebbit 1861- ben állították (ki; továbbá a Magyar Közlöny első — 1945-ös — évfolyama. Mindezeket ellenszolgáltatás nélkül a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumnak ajánlották fel, ahol örömmel elfogadták. Kiállítások A gyermekév alkalmával megrendezett hat kiállítás is lényegében a múzeumi munkával függ össze. A legnagyobb terjedelmű közülük a gádorosi volt, ahol a helyi úttörőcsapat történetét mutatták be az úttörők és a művelődési ház segítségével. Hatvankét tablón sorakoztak a fényképek, okmányok, táborozási és mozgalmi emlékek, többek közt a veteránokkal és a budapesti Kossuth Nyomdával való kapcsolat dokumentumai, valamint a tanulók társadalmi munkáját ismertető fotók. A nagy közönségsikeren túl ezek a kiállítások más eredményt is hoztak. Megerősítették a szövetkezet és az úttörőcsapatok közti köteléket, mégpedig annyira, hogy a közeljövőben mindegyikkel együttműködési szerződés kötésére kerül sor. Hogy az eddigi kapcsolatot írásban rögzítsék és új vonásokkal egészítsék ki. Vass Márta KÉPERNYŐ Nyári szilveszter Érdekes eredményre vezet, ha időnként szembenézünk tegnapi önmagunkkal. Nem azért, hogy rosszul hitt mai fölényünk tudatáhan lemosolyogjuk az elmúlt időket, hem is a hamis nosztalgiák miatt, melyek szerint „hajdanában volt csak szép az élet, halvány mása csupán a mostani, az elmúlt gyönyörű napoknak”. De hogy reálisan értékelni tudjuk mindennapi munkánkat, s hogy lássuk a holnapot is, bizony jó szolgálatot tesz, ha időnként visszanézünk a megtett útra, felidézzük a végigélt életet, az eredményeket és kudarcokat, a bánatot és az örömöket is. A vidám órákra való emlékezés szolgálatába szegődött a televízió, amikor nyári estéken ismét sugározzák a régi szilveszteri műsorokat. Legutóbb az 1961. évet búcsúztató kabaréműsor került a képernyőre, szerzett derűs perceket a nézők legszélesebb táborában. Persze, az idő múlásával egész más szemmel nézzük, más emberként figyeljük és természetesen másként is értékeljük a tv „hőskorából” származó felvételeket. Jó 18—20 évvel ezelőtt, nálunk szinte „nemzeti ügy” volt az év végi rádió- és tv- kabaré kérdése. (Akárcsak korábban — s néha még ma is — a labdarúgó-válogatott szereplése.) Óriási előzetes reklám- és nyilatkozathadjárat után került műsorra a szilveszteri parádé, s az új év első napjaiban szinte katasztrófahangulat volt tapasztalható, ha népünk csalatkozott a műsorban. Mint az élet oly sok területén, a kabaré dolgáhan is, a fiaskóknak kellett rádöbbenteniük, hogy fölösleges a túlfokozott várakozás, hiszen humorügyben sem lehet egyetlen naptól csodát várni. S ha most, hosszú évek távolából nézzük ismét az egykor tán agyonszidott műsorokat, elmondhatjuk, hogy kellemesen szórakozunk régi önmagunkon. Igaz, minden korosztályhoz másként szólnak az archívfelvételek. Fiaink-lá- nyaink néh,a hajlamosak arra gondolni, hogy világrajöt- tük előtt talán őslények lakták a bolygót, akik sírni és nevetni is csak ősember módjára tudtak. Ugye gyerekek, a képernyőn megelevenedő régi képsorok láttán elhiszitek, hogy volt humor 1961-ben is? S ha néha értetlenül néztétek a számotokra ismeretlen arcokat, hát higgyétek el, hogy például az a jólfésült táncdaléne- kes apáitok idejében legalább olyan sztár volt, mint most nagyon sok borzas hajú titán együttvéve. És ilyenkor érdemes elgondolkodni egy pillanatig a szerencse múlandóságán. Akinek pedig ismerősen hangzottak a régi poénok, bizonyára jó szívvel láttahallotta ismét Raj kint, aki szerint „válámi ván, de nem áz igázi...” Rácsodálkozhattunk az elmúlt időkre, amikor Bodrogi Gyula milyen kamaszosan fiatal volt, Mezey Mária milyen pikáns szellemességgel komédiázott, Kállai Ferenc de szépen énekelt. És a veszteségek, jaj de fájdalmasak! Mert hiszen a humor sokszor keserű is, a nevetés könnyeket csal szemünkből. S a rohanó évek ó de sok nagyszerű művészt szólítottak el. A drága jó Salamon Bélát, Gőzön Gyula bácsit, Gyurkovics Máriát, Székely Mihályt, Radnai Györgyöt, Dómján Editet... Felsorolni sem lehet, akik már csak régi felvételekről okozhatnak derűs perceket. A hajdani kabarécélpontok, a hiánycikk-sörnyitó és társai hallatán pedig abban reménykedtünk, hogy mai gondjaink is éppúgy elmúlnak, mint ahogy kikopott a régi szilveszterek idején ostorozott visszásságok egy része. (Andódy)
