Békés Megyei Népújság, 1979. július (34. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-15 / 164. szám
_^979;_július_^5;t^asárnaj)_ Műterem, Budán A barátság szálai soha el nem szakadnak önfeledt játék a parkban Fotó: Gál Edit Nyár a vésztői ifiházban Januárban volt egy éve, hogy Szabó Mária a vésztői ifjúsági és úttörőház élére került. Azóta egyre többen nyitnak be a kellemesen berendezett, nemrég felújított épület hatalmas parkjának kapuján. Játszató, szórakozni jönnek, s szívesen látják őket. Ügy két órát tölthettünk itt, s ennyi idő is elég volt arra, hogy lássuk: jó kezekbe került az „ifiház”. De ne vágjunk a dolgok elejébe... Tehát: délután 2 óra van, a hét bármelyik napján... Küldje majd haza ezt a fiút! A dús lombú fák megszűrik a nap sugarait, csaknem fázunk, de ez a gyerekeket csöppet sem zavarja. Vidáman futkároznak, tollaslabdáznak, kinek mihez van kedve. Szabó Mária vagy Varga Irma — aki ugyancsak itt dolgozik — mindig szemmel tartja ezt az önfeledt hancúrozást, sőt nemegyszer ők is részt vesznek a játékban. — Zoli! Itt a mamád — kiált az egyik gyerek Rábai Zolinak, aki kicsit távolabb játszik. Valóban. Idősebb asszony lép be a kapun. — Megint idejött ez a gyerek? — mondja kis rosszallással a hangjában Rábainé. — Soha nincs otthon. — Jó helyen van itt — veszi védelmébe Zolit Marika, az igazgatónő — hadd játsszon kedvére. — Persze, tudom én azt, de még ebédelni is alig lehet hazacsalni — majd engedve fia könyörgésének — na, még egy kicsit maradhat, aztán küldje haza ezt a fiút Marikám! — S már megy is sietve, sok a dolog otthon. — A szülők nyugodtan ránk bízzák csemetéiket, a gyerekek meg szeretnek itt, hiszen ilyenkor nyáron mit is csináljanak egyedül a rengeteg idejükkel? Itt meg könyvek, játékok, barátok vannak. Persze programokat is szervezünk. Kerékpártú- rák, klubdélutánok, tábortűz, játék és daltanulás, vetélkedő, kell még sorolnom? Legjobban a füzesgyarmati fürdést szeretik. Reggel átmegyünk vonattal és este 6 körül érünk haza. Nehéz lehet ennyi gyerekkel kimozdulni. Ha száz szeme van az embernek, az sem elég. Vajon van-e segítségük? — A tanácsi KíSZ-szerve- zet fiataljai közül mindig akad egy-két önkéntes kísérő. Rendezvényeinken is segítenek. A községi tanács egyébként is, mint fenntartó szerv, sokat segít. Nemrégiben színes tévét kaptunk, most ez a sláger. Még a nem úttörő korú fiatalság is nagyobb számmal eljár azóta, s ez nagy szó... Mondjam, hogy menjenek el? — Nehéz a fiatalokat mozgósítani, s ennek magam sem tudom, mi az oka? Legalább ezer fiatal él Vésztőn, ha nem több, de nem járnak sem a művelődési házba, se ide, még a presszóba sem. Elgondolkozva, lassan beszél, látszik, eddigi pályafutásának legnagyobb kérdése ez. — Játékos táncestek, vetélkedők, kirándulások, TIT- előadások, vagy legyen bármi, eljön 15—20 lány és fiú, általában ugyanazok és tovább senki. Pedig aki itt van, jól érzi magát. Tízig lennénk nyitva, de volt úgy. hogy fél 12-kor mentem haza. Összejöttünk, jó volt a hangulat, hát akkor mondjam, hogy ne haragudjatok, most már menjetek haza? Nem küldhetem el őket... Amikor kicsit körülnézünk az épületben, a fotószakkör laboratóriumában képeket fedezünk fel. Rajta fiatalok, valami klubestfélén. Az igazgatónő máris meséli. — Ez egy KlSZ-taggyűlé- sen készült, utána szórakozó tunk egy kicsit a pinceklubban. Volt egy vidám KISZ- esküvő. Csak úgy játékból. Én voltam a menyasszony. Rengeteget nevettünk... A fotók magukért beszélnek: a hangulat szemmel láthatóan a tetőfokon, akik ottvoltak, máskor is eljönnék, az biztos. Hát még ha valóra válnak Marika tervei... Rengeteg elképzelésem van... — Rengeteg elképzelésem van a jövőre. A vezetőséget nemrég megalakítottuk, szeptembertől a háztanács is megkezdi munkáját. Hetvenöt óta nem működik nálunk ifiklub, én kiscsoportos formában szeretném újraindítani. Így mindenki érdeklődésének megfelelő programokat választhat. A fotótermet átrendezzük, módszertani szobát, vagy sarkot hozunk létre, filmbarátkört indítunk. Vésztőn hagyomány volt a szüreti bál, ezt is felelevenítjük, csak jöjjenek a fiatalok... Talán ők, ha felnőnek és nem kerülnek el innen — int a gyerekek felé, akik mit sem sejtve arról, hogy róluk van szó, játszanak. — Szóval ilyesmiket szeretnénk majd csinálni. Nem folytatom, hiszen mindez csak akkor ér valamit, ha megvalósul. Sok sikert hozzá... Nagy Ágnes is ez a cél. Mindenekelőtt ügyelni kell arra, hogy senki ne pocsékoljon, hanem igyekezzen mértéktartóan élni, ésszerűen vásárolgatni, nem pedig elherdálni a már megszerzett javakat. Nem akarok példákat hozni a múltból. Kinek kell ez és ki kíváncsi rá? A jelenben élünk, és dolgozunk azért, hogy a jövő még szebb legyen. Nincsen annál kellemesebb érzés, mint tudni, hogy utódaink sorsa éppen a mi fáradozásunk által lészen jobb a továbbiakban. Na, de amint beszédem elején mondtam, rövid leszek, és ennek ürügyén nem akarom elrabolni az Önök idejét sem. Példás türelmüket köszönöm, és kérem, hogy egyetértő, vagy akár ellenkező javaslataikat nyíltan és őszintén tegyék meg.” (A gyűlést levezető elnök:) „Tessék, tessék csak; kinek van valami építő jellegű ötlete vagy olyan valami, amit nem értett meg, vagy az elmondottak egy-egy részlete kiegészítésre szorul... Nincs senkinek? Akkor a témát részünkről berekeszt - jük. További jó munkát, egészséget kívánok mindenkinek és még egyszer megköszönném, hogy aktív részvételükkel igyekeztek támogatni bennünket. A viszontlátásra. És ne feledkezzenek meg róla, hogy a legközelebbi, soron következő összejövetelünket egy hónap múltán, a majd küldendő meghívónkban feltüntetett helyen tarcsuk!” A fenti szöveg soha, sehol sem hangzott el, ám egyes mondatai, szófordulatai még napjainkban is úgymond közszájon forognak, s fel-fel- bukkannak írott és beszélt nyelvünkben egyaránt. Igaz, már túl vagyunk az anyanyelvi hét rendezvényein, nem árt azonban néha-néha visszatérni a terjengős, bürokratikus nyelv káros voltára, a színtelen, agyonkoptatott szavak és közhelyek stílusromboló hatására. Ezért is állítottunk össze ezekből egy „csokorra” valót, s így mindenki kiválogathatja közülük a neki nem tetsző, rossz hangzású, dagályos. terpeszkedő, vagy a szegényes szókincsről, illetve a pongyola fogalmazásról tanúskodó kifejezéseket. Természetesen ez nem lesz köny- nyű feladat. A felszólalóktól, az írásos anyagok készítőitől ma már joggal elvárhatjuk, hogy egyszerű, szép és világos gondolatok megfogalmazására törekedve, minél ritkábban használják a magyartalan mondatokat. (Ez a megállapítás tömegkommunikációs eszközeinkre is érvényes ...) Bukovinszky István „Mindent szerettem festeni, kezdettől fogva. Munkásokat, parasztasszonyokat, tájakat, csendéleteket. Mindent, ami az életben körülvesz, amit látok, megfigyelek, megszeretek, becsülök, csodálok. Utcarészletek, házak, épületek szép, értelmes rendjét, az architektúra kibontakozását ; megragadni a táj varázsát, ami mindenütt más és valahol mégis ugyanaz: emberarca van. Nyitott szemmel járok, és reagálok minden megnyilatkozásra, hogy az élmény egyszer képpé formálódjon." Linómetszeteket . lapozunk: megint házak, utcák, tájak Sopronból és a Szepességből, Balaton-vidék és a szülőföld. Bekerítve az egész ország. Linómetszeteken, Orosz László műtermében, mappáiban. Orosházán, a múzeumban nyílt kiállítása június elején. Olajképeket és akvarelleket hozott a városba, ahol egykori barátja, festőtársa, jó pajtása: Bazsali Ferenc élt. Meséli, hogy az elmúlt időkben sokszor látogatott le hozzá az orosházi határba, a Bazsali tanyára, meg a főutcai kollektív műterembe is, amit Vörös ház című képén meg is örökített nemrég, és odatette a többi közé, a múzeum falára. Budapesten találkozunk, a Ménesi úton, a műtermében. A Móricz Zsigmond körtértől visz felfelé egy kis utca, a végén lépcsőkkel, onnan jobbra egy zöld színű ház. Első emelet 1.: Orosz László festőművész. Nem nagy a műterem, mondhatnám kicsinek is, arra mindenesetre elég, hogy meghozza számára az elmélyülés és az alkotás óráit. „Bazsali Ferivel együtt laktunk itt hajdanán, amikor aztán meghalt szegény, tőle maradt rám az egész. Szeretek itt: jó a csend, az ablakon benéző fák is barátaim, meg a madarak. Reggeltől estig csivitelnek, csirregnek, csörögnek. Nekem, aki imádom a természetet, ez a környezet megfizethetetlen.. Orosz László Maconkán született. Dombos-hegyes tájon, bányászfaluban. Ott figyelt fel rá a tanítója, és indította el a művészi pályán. ötvennégyben kapott diplomát a Képzőművészeti Főiskolán, Domanovszky Endre és Bernáth Aurél volt a tanára. Sokat emlegetett barátsága az orosházi Bazsali Ferenccel ott, a főiskolán szövődött. „A Vadász utcában laktam albérletben. Feri odaköltözött hozzám, összebarátkoztunk. így történt, hogy műtermet is közösen kaptunk." A hatvanas években megszakadt ez az orosházi kötődés, mígnem évekkel később folytatódott, újabb barátok hívták Orosházára, Szente- tomyára. Rajongója lett a Gyopárosnak, az ott még megőrzött csendnek, nyári hangulatnak, fasoroknak, vízpartoknak. „Sokat festettem Gyopároson tavaly, aztán néhány vázlatból, akvarellböl olaj- kép is lett, ott vannak azok is az orosházi kiállításon. Mellettük a városrészletek, udvarok, házak. Azok a jellegzetesen alföldi utcák, melyek még valóban alföldiek. Olyanok ezek, hogy szinte tapintható bennük az ember jelenléte, akkor is, ha délNyelvmüvelés — önművelés Ki talál több hibát? „Kedves jelenlevők! Nagyon, de nagyon nagy tisztelettel és megkülönböztetett szeretettel köszöntőm , Önöket azzal az alkalommal, hogy voltak szívesek eljönni rendezvényünkre és alá tetszettek írni a jelenlévi ívet. No, de nem akarnám én itt most szaporítani a szót, inkább engedjék meg, hogy egy felkéréssel éljek meghívott előadónk felé. Azt kérjük ugyanis, hogy tartsa meg előadását.” (A szónok:) „Tisztelt közönség! ígérem, rövid leszek, és csak olyan témákról fogok itt beszélni, amelyeket mindnyájan úgy, ahogy ismernek — de nem eléggé. Ez pedig nem más, mint a korábban megtárgyalt és elfogadott döntéshozatalok, javaslatok időarányos részének teljesítése, illetve az ezek kapcsán jelentkező újabb problematikák ismertetése. Őszintén meg kellene mondanom, hogy ez utóbbiakban is már történt néminemű előrelépés, de a jelenlegi állapotokkal még sem vagyunk elégedettek. Sokan megkérdezhetik. mit lehet itten csinálni? Remélhetőleg Önök is, velem együtt tisztában vannak azzal, hogy erőforrásaink kiapadóban vannak, és ezért új financiális ráfordításokat nem eszközölhetünk. Jómagam is csatlakozok azok véleményéhez, akik úgy ítélik meg, hogy a bekerülési költségeknek az utóbbi időkben történő emelkedése csak kisebb felújításokat, igen szerény rekonstrukciókat tesz lehetővé számunkra. No persze nem kell azért kétségbe esni, mert esetleg olyan materiális és morális tartalékok birtokában lehetünk, amelyekről eddig még mi sem szerezhettünk tudomást. A fő lényegi dolog az, hogy van ilyen, és Önök meg mások segítségével hozzáférhetővé kell tenni azt. Nagyon igaz kedves hallgatóim az a mondás, hogy addig nyújtózkodjál, ameddig a takaród ér. Mert aki ezt nem tarcsa be, annak aztán kikandikál a lába a meleg pléd alól. Nicsak: takaró — takarékosság! El lehetne itt játszadozni a szavakkal, de nem is ez a lényeg, és nem időben, nyári hőségben kihaltak még az udvarok is. Az orosházi parasztházak utánozhatatlanul szépek. Tudom, hogy ez túlzás kissé, de én így érzem." Budán közben, ahogy Orosházáról folyik a szó, képeket nézünk. Akvarel'lek után a legújabb festményeket: Orosz László őszi kiállításaira készül. Nagybátony és Pásztó kiállítótermei várják a művészt, aztán Egerben szeretne bemutatkozni, a képcsarnokban. „Valójában hevesi vagyok, Maconka csak később lett Nógrád." Sorra a képek, egyik a festőállványra, másik a tulipánosláda elé kerül. Abbázia, Szlovák táj a Fátrá- val, Pásztói utca... Világos, paszteles színkeverés, sugárzó fények. Mondhatnám úgy is, hogy lírai hangulatok együtt a legtisztább realizmussal. Életigenlő szépségek felmutatása: Alsóörsi naplemente, Badacsony, Maconkai utca. Aztán régebbi portrék: idős asszonyok, bányász férfiak. Meséli, hogy üzemi kiállítások egész sorát rendezte már, a mezőgazdasági gép- alkatrészek gyárában, a Fer- roglóbuszban, az Egyesült Izzóban, a Május 1. Ruhagyárban. Újpalotán a népfront kérte fel bemutatkozásra, Tóth Ferenc, az ottani népfronttitkár lelkes szószólója művészetének. Az egyik helyen egy szocialista brigád tiszteletbeli tagjává fogadta, a névnapjára dísztáviratot küldtek. ... Délelőtt van, most igazán szép a nyár. Az ablakokon lágy mozdulattal néznek be a kinti fák, a művész szótlán barátai. Űjra a szülőföld, Maconka érkezik közénk. A család, a vissza nem hozható, elmúlt idők. Édesanyja emléke, a felejthetetlen tekintet, melyet egyik legszebb képén őriz, és elküldte azt is Orosházára. „Készülünk. nyaralni, egy hétre Szentetornyára is, o gyopárosi tó mellé. Olyan lesz az, mintha hazamennék. ..” Ügy hozta hát a sors, hogy megismerkedett Budapesten két fiatal festő, egy maconkai és egy orosházi; barátokká lettek, és hiába ment el hosszú-hosszú útra az a másik, a barátság szálai el nem szakadhattak. Ezért mondja nyílt szívvel Orosz László, hogy olyan lesz az a nyári hét, mintha hazamenne. Sass Ervin Fotó: Chochol Károly
