Békés Megyei Népújság, 1979. július (34. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-14 / 163. szám

BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES A MEGYEI TANÁCS LAPIA 1979. JÚLIUS 14., SZOMBAT Ara: 1,20 forint XXXIV ÉVFOLYAM, 163. SZÁM Véget ért a magyar—szovjet kormányközi bizottság ülésszaka Lázár György fogadta Konsztantyin Katusevet Képünkön dr. Becsei József megnyitó beszédét tartja Fotó: Gál Edit Megnyílt az iskolai felnőttnevelők első nyári akadémiája Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke péntek dél­előtt hivatalában fogadta Konsztantyin Katusevet, a Szovjetunió Minisztertaná­csának elnökhelyettesét. A szívélyes, baráti légkörű esz­mecserén részt vett Marjai József, a Minisztertanács el­nökhelyettese és Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió buda­pesti nagykövete is. A jegyzőkönyv aláírásával pénteken a Parlament dele- gációs termében befejezte munkáját a magyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudo­mányos együttműködési kor­mányközi bizottság 23. ülés­szaka. A jegyzőkönyvet Mar­jai József és Konsztantyin Katusev miniszterelnök-he­lyettesek, a kormányközi bi­zottság társelnökei írták alá. Ott volt Vlagyimir Jakovle- vics Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete is. A július 10-től 13-ig tartó ülésszakon a két delegáció­ban részt vett Simon Pál ne­hézipari, Soltész István ko­hó- és gépipari, Veress Péter külkereskedelmi miniszter, illetve Leonyid Kosztandov vegyipari, és Jefim Novosze- lov építő-, útépítő és kom­munális gépgyártási minisz­ter is. Amint a jegyzőkönyv és az ülésszakról kiadott kö­zös közlemény is megállapí­totta, a bizottság különösen nagy figyelmet fordított azoknak a megállapodások­nak a teljesítésére, amelyek Kádár János és Leonyid Iljics Brezsnyev tárgyalásain születtek a szovjet párt- és kormányküldöttség májusi magyarországi látogatása so­rán. Áttekintették a kor­mányfői találkozókon, az együttműködési bizottság ülésszakain és a bizottság társelnöki megbeszélésein ho­zott határozatok, megállapo­dások teljesítését, és a to­vábbi munkáról újabb in­tézkedéseket hoztak. A két ország tervező szerveinek be­számolói alapján megvizs­gálták a gyártásszakósítás és kooperáció hosszú távú fej­lesztési programjának kidol­gozásában végzett előkészü­leteket, elfogadták az eddigi javaslatokat, amelyeket-majd a két ország tervkoordináció­jánál érvényesítenek. Ezzel összefüggésben megállapítot­ták, hogy a gyártásszakosítá­si és kooperációs megállapo­dások minden területén, s különösen a most megvizs­gált egyezmények szerint az autóiparban, az építő- és út- építőgép-gyártásban, a pet­rolkémia- és a kőolaj-feldol­gozó iparban gyümölcsöző együttműködést eredményez­tek. Ennél fogva mindkét fél érdekelt ezek folytatásában, bővítésében, közép- vagy hosszú távú meghosszabbítá­sában. Az ülésszakon megvizsgál­ták, hogy miként vehetne részt a magyar fél szovjet ércdúsító kapacitásokat bőví­tő közös beruházásokban, amelyek révén magasabb vastartalmú importércet kap­hat. Elhatározták, megvizs­gálják annak a javaslatnak a részleteit, amely szerint az 1984 utáni hosszú távú idő­szakra is meghosszabbítják majd legjelentősebb integ­rációs együttműködésüket, az olefinek és azok feldol­gozási termékeinek gyártá­sára és kölcsönös szállításá­ra vonatkozó kormányközi egyezményt. Áttekintették más korábbi kormányközi és tárcaközi egyezmények, egyebek kö­zött az atomerőművi beren­dezések gyártási kooperá­ciójáról, a szovjet területen létesülő kőolaj-kitermelő, va­lamint cellulóz és több vas- kohászati termék gyártási kapacitásának létrehozásáról szóló megállapodások végre­hajtásának menetét. Ezen belül részletesen foglalkoz­tak a Dunai Vasmű építésé­ben folytatott együttműkö­déssel, amely szerint a Szov­jetunió szállítja a legfonto­sabb berendezéseket az új oxigénkonverteres üzem és a folyamatos acélmű létreho­zásához. Részletesen megtárgyalták a két ország közötti külke­reskedelmi forgalom alaku­lását, s megállapították, hogy az árucsere továbbra is ered­ményesen fejlődik. Az idei terv 4,8 milliárd rubel érté­kű árucsere, ami a hosszú lejáratú kereskedelmi egyez­mény 1979. évi előirányzatá­nál majdnem 250 millió ru­bel értékűvel több áru köl­csönös szállítását tartalmaz­za. A magyar exportszállítá­sok nyolc termékcsoportban az első helyet foglalják el a szovjet importigények kielé­gítésében. Egyebek között a KGST-országokból származó szovjet importban a külön­féle műszerek mintegy há­romnegyede, az autóbuszok­nak csaknem teljes mennyi­sége, a gyógyszereknek két­ötöde, a friss gyümölcs két­harmada és a zöldségkon­zervek fele magyar termék. A szovjet partnerek szállí­tásaiban pedig rendkívül je­lentős, hogy az importáru kétharmada ezúttal is ener­gia, energiahordozó, nyers­anyag- és fél termék. Ebben az évben egyebek között 7,3 millió tonna kőolajat, 1,1 millió tonna kőszenet és kok­szot, 6 milliárd kilowattóra villamos energiát, s a Szö­vetség vezetéken már 2,6 milliárd köbméter földgázt szállít a Szovjetunió. A be­hozatalnak mintegy egyhar- xnada gép és berendezés, amely jelentős hozzájárulás közlekedésünk, iparunk, me­zőgazdaságunk korszerűsíté­séhez, nagyberuházásaink megvalósításához. Az ülésszakon megállapí­tották: mindkét fél kölcsö­nösen fontosnak tartja, hogy az előirányzott szállításokat maradéktalanul és ütemesen teljesítsék, s ennek érdeké­ben kölcsönösen növelik erő­feszítéseiket. Az ülésszak befejeztével Simon Pál nehézipari mi­niszter és Török István kül­kereskedelmi miniszterhe­lyettes, illetve Leonyid Kosz­tandov vegyipari miniszter jegyzőkönyvet írt alá az ag­rokémiai egyezmény bővíté­séről. Házi Vencel külügy­miniszter-helyettes és Leo­nyid Zorin külkereskedelmi miniszterhelyettes a kölcsö­nös kereskedelemben szállí­tott gépek, berendezések és műszerek karbantartását se­gítő szovjet műszaki kiszol­gáló központok építéséhez szükséges területek' biztosítá­sáról kötött kormányközi egyezményt. Ez az együtt­működés nemcsak a nálunk már működő szovjet beren­dezések műszaki ellátását, zavartalan üzemeltetését se­gíti, hanem lehetővé teszi a szovjet partnerek fejlesztési terveinek, a még tervezés alatt álló újabb gépeknek és konstrukcióknak a megisme­rését is. Sárosi Sándorné könnyűipari és Török István külkereskedelmi miniszter- helyettes, illetve Jevgenyin Szizov cellulóz- és papír­ipari és Leonyid Zorin kül­kereskedelmi miniszterhe­lyettes, jegyzőkönyvet írt alá a papíripari választékcsere- megállapodás meghosszabbí­tásáról. A Könnyűipari Minisztéri­um és szovjet partnere, a Cellulóz- és Papíripari Mi­nisztérium 1971 óta ötéven­ként rögzíti a gyártásszako­sítási és választékcsere- együttműködés előirányzata­it, irányait. Ezúttal írták alá az 1981—85 évekre szóló megállapodást, amely sze­rint a két fél egyaránt 39,4 millió rubel értékű papírter­méket szállít partnerének. A választékcsere alapján a Szovjetunió újságnyomó pa­pírból összesen 47 ezer, zsák­papírból 36 ezer, kartonból 91 ezer tonnát szállít Ma­gyarországnak. Ennek ellen­tételeként a magyar partne­rek öt év alatt 55 000 tonna ofszetpapírt, 21000 tonna címkepapírt szállítanak a Szovjetuniónak. Természete­sen a választékcsere révén szállított szovjet termék csak egy része, 10—15 százaléka annak, amit egyéb kereske­delmi üzletkötések alapján vásárolunk a szovjet partne­rektől. A megállapodás alap­ján folytatják a kölcsönösen előnyös gyártásszakosítást, és bővítik a papíripari műsza­ki-tudományos együttműkö­dést. A kormányközi bizottság 23. ülésszakának befejezése alkalmából Marjai József mi­niszterelnök-helyettes a Par­lament vadásztermében dísz­ebédet adott, amelyen részt vettek a két küldöttség tag­jai és szakértői. A szovjet küldöttség pén­teken délután elutazott ha­zánkból. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren meg­jelent Marjai József, Simon Pál és Soltész István. Ott volt Vlagyimir Jakovlevics Pávlov is. Nemzetközi ciprusi szolidaritási hét A Béke-világtanács kezde­ményezésére július 15—20-a között nemzetközi ciprusi szolidaritási hetet rendeznek. Az eseménnyel kapcsolatban az Országos Béketanács és a Magyar Szolidaritási Bi­zottság nyilatkozatot tett közzé. „A magyar nép, a társa­dalmi és a tömegszerveze­tek, a magyar közvélemény az elmúlt évek során követ­kezetesen kifejezésre juttatta a ciprusi néppel vállalt cse­lekvő szolidaritást, bekapcso­lódva abba a széles körű nemzetközi mozgalomba, amelyet Helsinki szellemé­ben, a kontinensünk béké­jéért, biztonságáért felelőssé­get érző haladó és békesze­rető erők indítottak. Továbbra is mélységes ag­godalommal szemléljük, hogy nincs jelentős előrehaladás a ciprusi probléma tényleges megoldásában. A reakciós imperialista erők és a NATO — veszélyeztetve a földközi­tengeri térség biztonságát — állandósítani kívánják a szi­getország kettészakítottsá­gát, s katonai bázisok létre­hozására törekszenek. Ezért fokozni kell az erő­feszítéseket a ciprusi prob­léma igazságos megoldásáért, a rendezésre vonatkozó ENSZ-határozatok érvényesí­téséért.” A múlt év első feléhez ké­pest több mint 10 százalék­kal több kész gyártmányt ad­tak át ez év első hat hónap­jában a Ganz-MÁVAG-ban. A gyáregységek kollektívái, a szocialista brigádok nagy erő­feszítéseket tettek a minőség javítására, s ennek köszön­hető, hogy az idén eddig egyetlen Ganz-MÁVAG-ter- mékre sem érkezett komo­lyabb reklamáció. A MÁV megrendelésére ti­zenhat, 1800 lóerős Diesel hidraulikus mozdonyt állítot­tak elő, így a hazai pályá­kon már 80 ilyen fut. A har­madik negyedévben további nyolc készül el. A MÁV ezekkel a korszerű, megbíz­ható és gyors mozdonyokkal cseréli ki 424-es gőzmozdo­nyait. Ugyancsak a vasúti járműgyár határidőre, jó mi­nőségben elkészítette és át­adta azt a négy luxus kivi­telű, jugoszláv megrendelés­re készült motorvonatot is, amelynek gyártási fővállal­kozója a Ganz Villamossági Művek volt. A kedvező mér­leghez hozzátartozik, hogy a gyáregység üzemeiben már a tuniszi motorvonatokon dol­goznak : a légkondicionált luxusvonatok kocsiszekrényei készek, s jelenleg belső be­rendezésüket alakítják ki. A 25 millió dollár értékű mo­torvonatok nagy részét az év végéig gyártják le, illetve ad­ják át. A Ganz-MÁVAG többi gyáregysége is általában ked­vező félévi eredményről szá­Mintegy százan érkeztek jú­lius 12-én, csütörtökön Bé­késcsabára, az iskolacent­rumba. Itt rendezik meg jú­lius 13-tól 19-ig az iskolai felnőttnevelők első nyári aka­démiáját, melynek megnyitó ünnepségét tegnap délelőtt 9 órai kezdettel tartották. Meg­nyitó beszédet dr. Becsei Jó­zsef, a Békés megyei Tanács művelődésügyi osztályának vezetője mondott. molhat be. Paksra szállítot­ták az atomerőmű vízkivételi művének egységeit: a szi­vattyúkat, a csővezetéket, szűrőket, valamint a reaktor­tér több száz tonnányi acél- szerkezetét. A szerelési mun­kákkal előreláthatóan szep­temberre végeznek. Ugyan­csak az atomerőműhöz, a vál­lalat készíti a hasadóanyagok átrakására szolgáló kazetta­átrakó berendezést. A 20 mé­ter hosszú teleszkóprendszert tévékamerával is felszerelik, hiszen a művelet igen nagy pontosságot és precíz ellen­őrzést igényel. Az első félév­ben felkészültek az augusz­tusban kezdődő gyártásra. Az akadémia hallgatói, a délelőtti előadásokat követő­en, Gesztre kirándultak. Ma, Csorna Gyula, az Országos Pedagógiai Intézet osztályve­zetője tart előadást „Motivá­ciók a felnőttoktatásban” címmel, majd a „Korhatár nélkül” című film vetítése után Nagypál Endre film­rendezővel találkoznak az akadémia résztvevői. A hídgyáregység jól halad az újvidéki Duna-híd építé­sével. Az Erzsébet-hídhoz ha­sonló közúti híd jövő őszre készül el. A szegedi híd 4500 tonnányi szerkezeti elemei­nek nagy részét ugyancsak leszállították és összeszerel­ték, így nem lesz akadálya a novemberi átadásnak. A Ganz-MÁVAG fokozta piackutató munkáját is, en­nek eredményeként a napok­ban új-zélandi partnerükkel kötöttek megállapodást, 44 kétrészes villamos motorvo­nat exportjára — ezzel a vas­úti járműegység jövő évi ka­pacitásának jelentős részét lekötötték. II7. pécsi ipari vásár Pénteken délelőtt ünnepé­lyesen megnyílt a 7. pécsi ipari vásár, hagyományos he­lyén, a Köztársaság téri di­áknegyedben. Hat iskola tan­termei, udvarai, valamint a városi sportcsarnok óriási ki­rakattá változtak erre az al­kalomra, ahol tíz napon ke­resztül több mint kétszáz ha­zai vállalat, szövetkezet, va­lamint Baranya NDK-beli és jugoszláv testvérterületének kiállítói mutatkoznak be sok ezer termékkel. Horváth Lajos, a Baranya megyei Tanács elnöke kö­szöntötte a megnyitó részt­vevőit, köztük Rudolf Ross- meisl-t, az NDK budapesti nagykövetét, a schwerini és eszéki testvérterületek dele­gációit, majd Nagy József, a megyei pártbizottság első tit­kára mondott megnyitó be­szédet. A megnyitó után az ün­nepség résztvevői megtekin­tették a több mint húszezer négyzetméter területű „vá­sárvárost”. A nagyközönség számára délután nyitott kaput a 7. pécsi ipari vásár. Ugyancsak délután került sor az ipari vásár dísztermében a Kiváló Áruk Fóruma oklevelek át­adására. A július 22-ig láto­gatható pécsi ipari vásárra 33 százalékos utazási kedvez­ményt ad a MÁV. Motorvonatok Jugoszláviába, Tunéziába, atomerőművi berendezések Paksra

Next

/
Oldalképek
Tartalom