Békés Megyei Népújság, 1979. július (34. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-01 / 152. szám
1979. július 1., vasárnap izuaul'fito' Egy perc, sőt — legyünk pontosak, hiszen itt minden másodperc számít — 56 másodperc igazán nem nagy idő. Egy cigarettagyújtásnyi, esetleg elég egy lottószelvény kitöltésére, egy úttörőnyakkendő megkötésére. A füzesgyarmati úttörő tűzoltószakkör leánycsapatának viszont ez az 56 másodperc elegendő volt arra, hogy működésbe hozzák a kismotorfecskendőt, összeszereljék a tömlőt, és a sugárcsővel egy öt centiméter átmérőjű lyukon át egy tartályba 10 liter vizet juttassanak. Boszorkányos gyorsasággal szereltek, rohantak, minden mozdulatukon látszott a fegyelmezett, összehangolt munka, a gyakorlottság. Nos, ez az 56 másodperc országos első helyezést jelent a füzesgyarmati lányok számára, pontosabban egyik első helyezésüket. * * * Részletesebb magyarázatot — úton Füzesgyarmatra — Fábián Gábor tűzoltó őrnagytól, megyei tűzoltó parancsnokhelyettestől kapunk: — A BM Tűzoltóság Országos Plaran csnoksága és az Üttörőszövetség Elnöksége az idén a gyermekév alkalmával hirdetett országos versenyt. A Békés megyét képviselő csapatok nem kis örömünkre remekül szerepeltek: a füzesgyarmati leánycsapat két számban is a legjobb eredményt érte el, ígyazösz- szetett országos verseny győztesei. A hunyai fiúcsapat is kitett magáért: ők minimális pontkülönbséggel a 2. helyen végeztek. — Mi a célja ezeknek az úttörőszakköröknek ? — Kettős a célunk. Egyrészt: a gyerekeket a honvédelmi nevelés keretében a társadalmi tulajdon becsülésére, védelmére tanítani. Másrészt: gondoskodni az utánpótlásról. Egyébként a megyében összesen 64 ilyen szakkör működik. Füzesgyarmaton, a tanácsháza udvarán már együtt a leány- és a fiúcsapat is. Ezúttal természetesen a lányok a főszereplők. A tűzoltószertár melletti helyiségben ülünk lé beszélgetni. — 1971 óta működik itt a nagyközségben ilyen szakkör — meséli Zöld Lajos szakkörvezető tanár. — Én 1974 óta foglalkozom komolyan a gyerekekkel. Egy ízben országos 6. lett a fiúcsapatunk. A különböző versenyeken való sikeres szereplések jutalmaképpen eddig körülbelül 40 úttörő jutott el a zánkai táborba. A megyei verseny után — melyet megnyertek — nagy lelkesedéssel készülődtek a lányok az országos erőpróbára. Mindennap gyakoroltak — persze a napi lecke, tanulás után, a kora esti órákban, hiszen az iskolában sem maradhattak le. S a kis csapattal töltötte ezeket az órákat Lázár Lajos, a nagyközségi önkéntes tűzoltóegyesület parancsnoka is. — Igazi, vizes felszereléssel gyakoroltunk — újságolták a lányok — igaz, olyan lengyel kismotorfecskendőnk nincs, mint amilyennel az országoson versenyeztünk, de a célratartást ezzel is kitűnően lehet gyakorolni! — Nagyon sok gyakorlás és összefogás van az eredmény mögött — veszi át a szót Fekete Gyula járási tűzoltóparancsnok — a füzesgyarmati tanács, az iskola igazgatója messzemenően támogatja a szakkört, a fiú- és a leánycsapatot egyaránt. Kiss Margit, Tóth Magdolna, Benedek Edit, Petri Magdolna, Varga Katalin, Nagy Éva, Mede Katalin és Barta Julianna — ők nyolcán a csapat. Majdnem mindnyájan csinos egyenruhában feszítenek, amit a megyei győzelem után kaptak. — Huszonegy csapat volt az országoson. Nagyon izgultunk, de csak addig, amíg el nem kezdtük, aztán már mással voltunk elfoglalva. Hogy mi a dolgom? Én a motort kezelem; felteszem az A füzesgyarmati lányok Zöld Lajossal és Lázár Lajossal Nem játszanak a tűzzél — oltják osztóra a motoros tömlőt, beindítom, gázt adok, légtelenítem, aztán vigyázok, hogy 5 —6 atmoszféránál né legyen nagyobb a nyomás, a végén pedig leállítom a motort — ered meg a nyelve Tóth Magdinak. Mindenkinek megvan itt precízen a reszortja; Edit és Éva a sugárvezető, Margit helyezi a motorra a szívótömlőt, aztán ő és Magdi tartják azt. Azután ott van még a tűzoltó váltóstaféta, ami szintén nem könnyű; különböző akadályon, palánkon, gerendán át közelítik meg a tüzet, amit természetesen el kell oltani. — Sok mindent kaptunk jutalmul — és mutatják a karórákat, többen elhozták a Philips zsebrádiót, sőt a hajszárítót is. Emellett még 400 forintos könyvutalványt is kaptak. — És természetesen aranyérmet, oklevelet, meg a csapat szép herendi és hollóhá8 fiúval: Braun Ádámmal, Tímár Attilával, Hanyecz Imrével, Hanyecz Vencellel, Tímár Györggyel, Pintér Imrével és Hunya Bélával váltunk pár szót. A szakkörvezető ugyan vonakodik a fotózástól. Betegsége miatt — mondja — Tímár László kollégája volt a versenyen a fiúkkal. — Régóta, már 15 éve működik a községben szakkör, pontosabban szólva, először az önkéntes testületnek volt ilyen korosztályú csapata és úgy 4—5 éve alakult az úttörő szakkör — sorolja az előzményeket Zádori Illés. — Járási, megyei versenyeken sok jó helyezést szereztünk már, de országosan most először sikerült az élvonalban végezni. — Sokéves, alapos felkészítés eredménye ez — veszi át a szót Kiss János. — Az nem nagyon lepett meg, hogy eljutottak az országosra, inkább az a meglepetés, hogy A hunyai fiúcsapat, és Zádori Illés szakkörvezető tanár zd porcelán serlegeket — fejezi be a felsorolást Zöld Lajos. A lányok most nem pihennek babérjaikon, készülődnek a zánkai edzőtáborba, ahonnan a magyar válogatott tagjaiként utaznak majd július 19-én a Szovjetunióba, a nemzetközi úttörő tűzoltóversenyre. Hunyán, az iskolaudvaron érkeztünkre gyorsan elhallgatnak a fiúk. A meleg elől az egyik tanterembe menekülünk. Tímár László, aki az országos versenyre felkészítette a csapatot, éppen továbbképzésen van, így Zádori Illés szakkörvezető tanárral, Kiss János járási tűzoltóparancsnokkal, Hajdú Mátyás tanácstitkárral és a életük első ilyen nagy versenyén sikerült helytállni. A csapat szereplése valósággal közügy a faluban, sőt a járásban is. A békésszent- andrásiak adtak kölcsön nekik felszerelést az országos versenyre, a felkészüléshez pedig a megyei parancsnokságtól kaptak kölcsön kismotorfecskendőt és akadálypálya-elemeket. — Mi volt a titkos reményetek? — faggatom a fiúkat. — Mi úgy gondoltuk, az első tíz között leszünk — válaszol Adóm —, különben sokáig úgy nézett ki, hogy elsők leszünk, aztán 1,4 másodpercen múlott az elsőség! — Ki szeretne közületek tűzoltó lenni? Több kéz is a magasba lendül... Tóth Ibolya Fiatalon az elnöki székben A „fiatal” egyszeriben nagyon elfoglalt ember lett. Telefonál, intézkedik, minden megoldás tőle indul és hozzá érkezik. Optimistán teszi. ö a generációs változás egyik példája egy hírneves szövetkezet élén. — Alkalmazkodni kell. A mérték változó, én úgy érzem 50—50 százalék. Számomra is és a dolgozók számára is. Most van ez így. Amikor idekerültem Békés- szentandrásra a szőnyegszövőbe, akkor teljesen alkalmazkodni kellett az itteni viszonyokhoz. — A kezdet? — Érettségi 1968-ban a szegedi Textilipari Technikumban, majd két év katonaság. Utána a Kenderfonó és Szövőipari Vállalat pécsi gyárában — 1970-ben — három műszakos üzemben művezetőként kezdtem dolgozni. Egy év múlva kezdtem meg Budapesten a Könnyűipari Műszaki Főiskolát. Több mint három évvel ezután mint műszaki titkár, majd műszaki vezető voltam, s három hónapja elnök vagyok a szövetkezetben. — Hogyan rendezte magában ezt a rövid idő alatt elért pályasikert? — Van bennem büszkeség. De tudom, tapasztalom, hogy több a nehézség. Meg kell dolgozni ezért. — Még nagyon fiatal. Nem hátrány ez? — Néha gyereknek tekintenek komolyabb szakmai körökben. Ki lehet védeni? Tenném fel a kérdést, de magam vállalkozom a válaszra: Igen. Ha az ember megfelelő partner, ha szakmai tudása van. Ha — ahogyan ez Czuczi Ernő esetében is igaz —, marad idő és energia szervezésre és az itteni alapos munkára. — Tervei? — Természetesen minél többet, jobbat szeretnék ebben a szövetkezetben a kollektívával elérni. Ügy érzem nagyon sok feladat vár még ezután rám. — És az ambíció? — Arra gondoltam, hogy annyi évem van a nyugdíjig, ahány éves vagyok. Nem mindegy hogyan, milyen környezetben és hol dolgozom. — Ki ilyen jó kedélyű a családban ? — Az apám volt, 1955-ben meghalt, s mi heten maradtunk gyerekek. Apám jó kedélyét azonban megőrizte a család. Feleségem és a leányaim is nagyon ragaszkodnak hozzám. — Tessék bejönni — szólok a benyitó új műszaki vezetőnek. — Ernő — szólítja meg a fiatal elnököt —, végigjártam az üzemet, holnap már munkába is állok. Jó — válaszol ő —, majd én is elkísérlek, bemutatlak, mert az asszonyok szeretik ismerni a főnököket. Intézkedéséből, megnyilvánulásaiból arra következtetek, hogy ragaszkodik mindenhez, ami vele összefüggésben áll. Számára nem 8 óra a munkaidő... Sz. J. A rock meséskönyvéböl Valami angol banda... Európában a skiffle-t Lonnie Donegan, egy középszerű popzenész népszerűsítette, főleg Angliában. Ez a skiffle amolyan csináld magad muzsika volt, a gitáron és ben- dzsón kívül hagyományos hangszerei nem voltak. A zenészek — alkalmilag ösz- szeverődött, akár analfabéta kompánia, amelynek zenei előképzettségre sem volt szüksége a skiffléhez — felhasználták a kazoo-t (vécépapírra tekert fésű, „trombita”), a jugot (gumival fedett köcsög, kicsit a mi köcsögdudánkra emlékeztet), és még néhány ilyen csoda- hangszert, valamint az univerzális, alapfokon három nap alatt kiismerhető szájharmonikát. E hangszerekkel azután bármelyik utcasarkon őrületes örömzene kerekedett! Ugyanakkor a nagyvárosok „huligánjai”, a teddyboyok, rockerek viselkedésben, vadságban kopírozzák az amerikai énekeseket, a filmek hőseit. S nekik is megvoltak a maguk hasonszőrű dalnokaik. A harmadik vonulat a jólfésült énekeseké volt: Angliában például világszámnak tartották a kedves mosolyú, jófiús bibliás-vasárnapi iskolás Cliff Richardot, akit a Beatles tíz éven keresztül gúnyolt, pocskondiázott, s aki ennek ellenére még ma is sikeres énekes. E vonulatba sorolhatjuk az ijedtszőke, egérfogú Tommy Steele-t is. Steele még eredeti nevén, Tommy Hickskénta kereskedelmi tengerészeinél szolgált, és számtalan sikertelen próbálkozás után került színpadra. (Voltaképp a Beatles is köszönhet neki valamit, mert a Parlophone lemezcég „elszalasztottá” Steele-t, mert nem ismerte föl tehetségét, s a kudarcuk után, abból tanulva árgúsabb szemmel figyelték a jelentkező újakat.) Tommy Steele az angol pop- világban Elvis Presley kissé szelídebb brit változatát adta. Némi teddyboy-magatar- tás, némi vadság, némi ér- zelmesség, némi anyátlanság — íme Tommy Steele. Ismét másik énekes. Neki viszont képességeinél nagyobb világhírt szerzett a zenetörténet: Tony Sheridan 1940-ben született, s tizenkilenc éves korára „középkáder” lett az angol show- üzletben. Volt tévéműsora, Beat Testvérek nevű együttesével neves előadókat kísért, 1960-tól az NSZK-ban dolgozott. Később — mert ismételten láthatjuk, hogy a haladó rock-mozgalomhoz való tartozás takarhat egészen * begyepesedett reakciós politikai nézeteket — VietnamDiáklapokból A Békés megyében egyelőre csak gyéren csordogáló diáklapok folyamát, reméljük, egy nemrég született új lap tekintélyesebbé fogja duzzasztani. Ugyanis, a békéscsabai Kemény Gábor Szak- középiskola ebben a tanítási évben indította útjára a „Kemény Élet” című diáklapját. A házi készítésű borítólapot jelképként egy „álomkocsi” díszíti, jelezve ezzel is, hogy közlekedésgépészeti szakközépiskoláról van szó. Az első — pontosabb adat híján valószínű, a múlt évben megjelent — példány „Megcsináljuk!” című indító írásából tudjuk, közös nekirugaszkodásról van szó. Egy tartalmas, mozgósító hatású felszabadulási ünnepünkre emlékeztető írás után jól sikerült „krokiban” állítja pellengérre közlekedési morálunkat Leszkó László. Aztán egy kis politika. A „Ki kapta a leckét?” című írásban a kínaiak vietnami agresszióját értékelik. Továbblapozva, néhány csipkelődő hangú írás zárja a sort. A lap nemrég megjelent második száma — a diáklapokban szinte sosem látott — úgynevezett „cikis” témával indít. Budai Tibor egy fegyelmivel kizárt diáktárs sorsa és az osztályközösség magatartása fölött elmélkedik. Figyelemre méltó bátorsággal! Hasonlóan jól sikerült önkritikus írás a „Bagózunk és rágózunk!” című. Szénási György pedig egy verőcemarosi Expressz-tábor eseményeiről tudósít bennünket. Az ejtőernyőspalánták élményeit hangulatos írásban örökíti meg a „Hé, mi van, te zsineghphóc ?!...” című írásában Budai Tibor. A „Kemény Élet” e két indító számát átlapozva örömmel állapíthatjuk meg, hogy új, a korábbiaknál lényegesen őszintébb hangú, jó színvonalú diáklap indult útjára. Reméljük, később sem adják alább! B. S. E. ba ment amerikai önkéntesként. őrnagyként szerelt le, újra énekelt, de sikerek nélkül. Hogy anyagi gondjai még sincsennek, azt két, a Beatles együttessel készített lemezének köszönheti. A lemezek egykori fölvételénél Tony Sheridan volt a sztár. így ír erről: „Először 1961- ben Hamburgban találkoztunk. Ekkor egy, a Reeper- bahn sarkán levő klubban játszottam. A fiúk ugyanebben az utcában, egy másik) klubban dolgoztak, s minden éjjel, mikor befejezték a munkát, átjöttek, hogy meghallgassanak. Emlékszem, rögtön, az első alkalommal felfigyeltem rájuk: cowboy - csizmát, bőrzekét, Presley- frizurát viseltek, s tetszett nekik a műsor.” Később elkészült a lemez, melyen Sheridan kísérőegyüttese névtelen kamaszokból állt — ma már miattuk nyomtatja újra a korongokat az EMI — úgy hívják őket: Beatles. A My Bonnie, Kedvesem, virtuóz népdalfeldolgozásában, a Sírás egy árnyért remek szólójában és a Hát nem aranyos?! mutálós kamaszénekében először ismerkedett a fekete korongok világával John Lennon, és — akkor még — négy társa. Szántó Péter
