Békés Megyei Népújság, 1979. június (34. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-10 / 134. szám
1979. június 10., vasárnap KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Boldizsár István festőművész állandó kiállítása Orosházán Az útikönyvek eddig két muzeális értékű látnivalót tartottak számon Orosházán. A műemlék evangélikus templomot és a Szántó Kovács Múzeumot. Ez év áprilisától kezdve újabb nevezetessége is van a városnak. Szívet-lelket gyönyörködtető látvány fogadja a látogatókat az Október 6. utca 39. szám alatti új kiállítóteremben, ahol Boldizsár István festőművész 36 festményét helyezték el, melyet szülőhelyének ajándékozott. A 235 éves Orosháza kulturális életében kevés ilyen jelentőségű esemény adódott. Valami történt. Mit tudunk Boldizsár Istvánról? Egyik méltatója, Te- lepy Katalin mondta róla 1974-es or'osházi rézkarckiállításának megnyitóján: „1960- ban a Csók Galériában rendezett nagy sikerű kiállítását a vezető kritikusok, így Genthon István és Artner Tivadar egyhangúlag értékelték. A nagybányai festészet egyik értékes utolsó képviselője Boldizsár István, aki életművével, képeinek, karcainak végtelen hosszú sorozatával bizonyítja festészetének ars poétikáját; látjuk a széltől tépett fehér izzású felhők kusza futamát a kobaltkék égen, virágzó almafák rózsaszín derűjét, búzaföldek aranyló kalásztengerét, virágcsendéletek izzó színekkel áradó szépségét, s karaktervisszaadó arcképeinek festői izgalmát, ...melyek arra tanítanak, hogy a becsületes művészi munka minden időben maradandó és megbecsülendő értéket képvisel.” Valóban. A modern magyar festészet alapjait a múlt század végén alakult nagybányai iskola teremtette meg. Boldizsár István festészetében máig ennek az iskolának a reprezentánsa, továbbfejlesztője. Impresszio- nisztikus-naturalisztikus látásmódja végigvonul egész életművén. A művész Orosházán született 1897. július 29-én. Apja, Boldizsár Mihály egyszerű sorból indult törekvő kiskereskedő, aki fiatal korától kezdve részt vett- a község közéletében, anyja Zsíros Szabó Katalin. A tágabb horizontú apa 1908-tól az orosházi polgári iskolába íratta fiát, amit az jó eredménnyel el is végzett. Különösen To- der Gyula rajztanára volt rá nagy hatással. Mi volt az a szikra, ami a festészet felé terelte a mester érdeklődését? — kérdeztem tőle egyik beszélgetésünkkor. Elmondta, hogy egyszer, még polgárista gyerek korában bekukucskált a nyitva hagyott ajtajú Alföld Szálloda nagytermébe, ahol valamilyen bál volt. A sokszínű báli forgatag, a különböző színű selyemruhákban táncoló lányok látványa olyan gyönyörűség volt számára, hogy hosszú ideig nem tudott szabadulni a hatása alól. Egyhangú, szürke élete mellett egy teljesen új világ, a színek világa nyílt meg előtte. 1911-ben apja meghalt, pártfogó tanára elköltözött Orosházáról. Miután elvégezte a polgári iskolát nem maradt számára más mint az, hogy az apja kis boltját átvevő bátyja mellé került segítségnek. Ha ottmarad, végleg le kellett volna mondania a művészpályáról. ö azonban mindenképpen szeretett volna tanulni. Rendszeresen rajzolt és próbálgatta a festést is. A környezete vegyes érzelmekkel vette tudomásul, hogy ilyen mihaszna dolgokra fecsérli a drága időt. Szerencsére a közelben lakott egy idősebb iparosfeleség, akinek az alig 16 éves Boldizsár István két képe megtetszett és egy 20 koronás aranyat adott érte. Ez az első „üzleti” siker nagyot lendített rajta, máig emlékezetes számára. Rövid debreceni tanítóképzői kitérő után (ahova egykori tanítója, a szintén fes- tegető Török János saját költségén vitte el a tehetséges fiút) Zilahra került középiskolába. Majd kitört az első világháború és nehéz évek következtek Boldizsár István életében is. 1915-ben katonai szolgálatra hívták be. 1917-ben a harctéren készült rajzaival pályázott a Képző- művészeti Főiskolára. A kb. 200 jelentkező közül bekerült a felvételt nyert tizennégy közé, s a fiatal művészjelölt így megkezdhette a rendszeres stúdiumokat Réti István tanítványaként. A következő évben Lyka Károly közbenjárásával került először Nagybányára. Ez meghatározta egész művészeti munkásságát, formálta emberi és művészi lényét, magatartását is. 1919-ben Iványi Grün- wald Béla mellett dolgozott Kecskeméten, aztán több nyarat a Nagybányán dolgozó Thorma János mellett töltött el. Festői világa kitágult, a festészet mindennél fontosabb lett számára. A legendás hírű műgyűjtő, Nemes Marcell segítségével 1920-tól Münchenben tanulhatott tovább Kubinyi Sándor magániskolájában, ahol elsősorban a rézkarcolás technikáját tökéletesítette. 1924-ben hazajött és Budapesten telepedett le. Ettől kezdve rendszeresen kiállító művész. Időnként külföldi tanulmányútra mehetett, megfordult Bécsben, Párizsban, Rómában és később Londonban is. E rövid cikkben művészi sikereinek, gazdag élete állomásainak még puszta felsorolására sincs lehetőségünk. Azt azonban mindenképpen meg kell említenünk, hogy a harmincas években a Szinyei Merse Pál Társaság különböző díjait nyerte el és a társaság elismert tagja lett. Lázár Béla művészeti író szerint 1935- ben Boldizsár István volt a legdivatosabb festőművész Budapesten. Több könyvben megtalálhatjuk azt a portréját, melyet 1940-ben atyai jó barátjáról és mesteréről, Iványi Grünwald Béláról festett. 1941-ben meghívták a Képzőművészeti Főiskolára a festészet és alakrajz tanárának. Portréi emberközelbe hozzák művész barátait. Boldizsár István olyan főművei kerültek Orosházára, mint Kisfaludi Strobl Zsigmond, Elekfy Jenő, Pajtás Ödön, Zádor István és Varga Nándor Lajos portréi. Kiemelkedő alkotásnak tartjuk az 1955-ben festett Engels- portrét is. Az Orosházára szánt anyagot hatvan év terméséből válogathatta á művész. Időrendi sorrendben egy 1934-es Szamos-parti táj tavasszal c. kép nyitja a sort, majd két nagybányai tájat megörökítő alkotás következik. Festészetében új színt jelentett a negyvenes évek végétől, ötvenes évek elejétől felfedezett Balaton és környéke. Balatoni képei kiegyensúlyozottak, színdúsak, méltán aratnak sikert szakmai körökben és a közönség legszélesebb rétegeiben. Festményeinek szép színhatását a maga által kikísérletezett festékanyaggal (olaj, tempera és velencei terpentin keveréke) éri el. Az utóbbi évek terméséből két Mindszenten készített tájképét adta szülővárosának. Üj korszakot jelentenek a művész pályáján a hetvenes évek elejétől festett dekoratív csendéletei, melyek „a vérbeli koloristára jellemzően ragyogóan friss színösszeállításban” jelennek meg az orosházi kiállításon is, mint ahogy Bodnár Éva írja a katalógus előszavában. Kb. húsz képe van a Magyar Nemzeti Galériában, sok az ország más múzeumaiban (köztük az orosházi is kapott két festményt a művésztől), közületeknél, intézményekben stb. Alkotásait megtalálhatjuk a legnagyobb külföldi köz'- és magángyűjteményekben. Időnként a hazai festményaukciókon is feltűnik egy-egy Boldizsár-mű és jelentős összegért cserél gazdát. Bízunk abban, hogy a több éve készülő Boldizsár-mo- nográfia hamarosan megjelenik és a mester elfoglalja méltó helyét századunk művészetében. Most az a feladat jutott a városi vezetés osztályrészéül, hogy az elkövetkezendő időkben is jól sáfárkodjon a művész értékes anyagával. A legnagyobb magyar falu lakói a múltból nem hoztak magukkal komoly vizuális örökséget. Ha majdan — úgy ötven—száz év múlva — Orosházának a mainál sokrétűbb képzőművészeti élete alakul ki, az minden bizonynyal a képtáralapító Boldizsár István példájának is köszönhető lesz. A művész azzal a nem titkolt céllal juttatta el festményeit szülővárosának, hogy képei ott helyben adjanak lehetőséget a művészetet szerető és értő közönségnek a műalkotások tanulmányozásához, járuljanak hozzá a képzőművészetek iránt érdeklődők esztétikai neveléséhez, a közművelődéshez. Koszorús Oszkár Szűcs Imre: Mikor a szép lány... szép lány ment a hídon tündökletes fölnézett rá a folyó s összezavarodott utána fordult az ég és tüstént kiderült a szép lány meg csak [ment ment a hídon s mire átal ért az egész városban kitavaszodott Boldizsár István: Énekesnő arcképe TÉKA Kis magyar néprajz a rádióban Ha előadássorozat indul valahol, legyen bármilyen témakörű, sokak érdeklődésére tarthat számot, hiszen várhatóan új ismeretekbe vezet be, vagy az elvégzett stúdiumok elmélyítését szolgálja. Olyan is van, amely a szórakozást, kellemes kikapcsolódást. Az életünkbe való belépésével azonban — bár akaratlanul — gondot is okoz egy-egy sorozat: a napirend átszervezését, ami bizony sok esetben nem megy oly rugalmasan, hogy a műsorral való kontaktust biztosítani tudja, s emiatt a kihagyott láncszemek helyén megszakítások, hiányérzetek keletkeznek. Az ilyenféle hiányérzet pótlásának remek iskolapéldájával találkozik az, aki kezébe veszi a Kis magyar néprajz a rádióban című kötetet. A csaknem ötöd- félszáz oldalas könyv ugyanis a rádió Kis magyar néprajz című előadássorozatának 206 előadását tartalmazza abból az ezernél is többől, mely 1970 óta rendszeresen jelentkezik, s ha csak ötpercnyi előadásokban is, szolgálja a népélet, a folklór iránti fokozódó érdeklődést. Teszi mindezt tudományos alapossággal és azzal a koncepcióval, melyet a kiadói előszó közvetít, tudniillik a népi kultúra nemcsak ünnepi csillogásokból és látványosságokból áll; a felszín alatti, szürkébbnek tűnő valóság éppúgy hozzátartozik a nagy egységes egészhez, A válogatásnak elsősorban az a célja — olvashatjuk itt —, hogy a paraszti társadalom összetettségének, a nép anyagi és szellemi kultúrájának ismertetésével korrigálja a ma is meglevő idillikus, eszményített hagyományfelfogást. A könyv szerkesztői — az MTA néprajzi kutatócsoportjának három munkatársa: Jávor Kata, Küllős Imola és Tátrai Zsuzsanna — arra törekedtek, hogy válogatásukban felöleljék a népéletkutatás valamennyi fontosabb témakörét. Ennek megfelelően megismerkedhetünk a népi társadalom rétegeivel, a legrégibb, a természethez szorosan kötődő foglalkozásokkal, a hagyományos paraszti gazdálkodással: földműveléssel és állattartással egyaránt, a táplálkozás szokásaival, a ma már csak nyomokban létező és kihalt kismesterségekkel, a népviselet alakulásával, az otthonok berendezésének módjával, azokkal a szokásokkal, életformákkal, melyek a bölcsőtől a sírig — köznapokon és ünnepnapokon végigkísérték a parasztember életét, gazdag szellemi hagyományaival a népi hitvilágtól a nép- költészet csodálatosan gazdag világának csaknem valamennyi műfajával. ^ Nem szólhatunk e könyvről és magának a rádiónak az előadásairól anélkül, hogy ne emlékeznénk a reá való figyelemfölhivás közben Ortutay Gyulára, aki — jelentős szerepet szánva a tömegkommunikációs eszközök közül a rádiónak, a sorozat elindítója és haláláig szerkesztője volt. Maga a cím is tőle származik: Kis magyar néprajz címmel a háború előtt jelent meg — azóta több kiadást megért — könyve. Már abban is a tudományszak népszerűsítésére és demokratizálására törekedett; nem véletlen, hogy ez az újabb lehetőség a kor kívánta és adta módszerekkel ugyancsak a tudományos ismeretterjesztést, a közművelődést szolgálja. A rádióban elhangzó előadások — egyben a kötet — írói részben nagy tekintélyű tudósok, nagyobbrészt azonban az akadémiai kutatócsoport fiatal tudósai, akiktől még nagyon sokat fog kapni a néprajztudomány és az iránta érdeklődő közönség. Minthogy a könyv nem egészen 30 000 példányban jelent meg, a szokásos szófordulattal nem mondhatjuk, hogy ott lenne a helye minden család könyvespolcán. Következő kiadásai és remélhető következő kötetei azonban biztosra vehetően sok-sok örömet jelentenek mindazok számára, akik hozzájutnak. Beck Zoltán Boldizsár István: Búzatábla széle a Balatonnál
