Békés Megyei Népújság, 1979. június (34. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-03 / 128. szám
1979. Június 3., vasárnap o Postánkból Miért kevés a bábelőadás megyénkben és Békéscsabán? Portrévázlat Szerencsi Éváról „A siker: hogy megszeretett a közönség! A Békés megyei Népújság május 13-i számában jelent meg B. Sajti Emese „Bábmeditáció” című jegyzete. Az ebben felvetett gondolatokra szeretnék válaszolni, mint az érintett bábegyüttes vezetője. Az újságíró azt hiányolta, hogy együttesünk, a Békéscsabai KPVDSZ Napsugár bábegyüttese kevés előadást tart Békéscsabán. De miért is játsszunk olyan keveset? Előre szeretném bocsátani, hogy nem lustaságból, kényelemszeretetből, nemtörődömségből. Azon a bizonyos előadáson, amelyről az újságcikk szól, az ifjúsági és úttörőház előcsarnokában több szülőtől elhangzott, hogy az együttes nyilván több előadást tartana, ha tagjai nagyobb anyagi támogatásban részesülnének. Még ez sem lehet oka a kevés előadásnak, mivel az együttes tagjai a produkciókért és egyáltalán tevékenységükért nem hogy kis, de semmilyen anyagi juttatást nem kapnak. Az előadások alacsony számának, a gyakoriság hiányának sokkal komolyabb okai vannak. Az együttes semmivel sem tart kevesebb bábjátékot az utóbbi években, mint a megalakulásától eltelt harminc évben. Nem a műsorok száma változott meg, hanem az igény a bábelőadások iránt. Amíg úgy tíz évvel ezelőtt az együttesnek körlevelekben s más propagandaeszközök segítségével kellett műsorait reklámozni művelődési házakban, iskolákban, hogy meghívásokat kapjon, addig az utóbbi években egyre-másra a meghívások visszautasításának kellemetlen gesztusához kell folyamódnia. A megváltozott helyzetet mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy például májusban (a nemzetközi gyermeknap hava), s decemberben (a Télapó-ünnepségek hava) lehetőség volna arra, hogy elsejétől 31-ig mindennap játsszon az együttes Békéscsabán és Békés megyében a művelődési házak, iskolák, vállalatok ünnepségein. Tudnunk kell azt is, hogy a bábelőadások iránt megnövekedett érdeklődés nem békéscsabai és nem Békés megyei, hanem országos jelenség, és országos jelenség az is, hogy az amatőr együttesek képtelenek e megnövekedett érdeklődésnek eleget tenni. Miért? A választ megint csak szűkszavúan tudnám megfogalmazni: egyszerűen az amatőrjellegből adódóan. Az amatőrjelleg fontos meghatározója e tevékenységnek. Amatőr csoport esetében a bábjáték csupán eszköz a csoporthoz tartozó emberek szellemének, művészeti ízlésének, műveltségének, emberi magatartásának fejlesztésére. Vagyis, az amatőr bábegyüttes nem tévesztendő össze a bábszínházzal. Míg a színházra a kifelé- fordulás. addig az amatőr bábegyüttesre a befeléfor- dulás a jellemző. Az amatőr bábegyüttesben a művészetnek, a bábjátéknak közösségalakító, közösségmegtartó, emberépítő szerepe van. Tehát nem annyira a produkció, a nyilvános szereplés, mint inkább a belső nevelőmunka a fontos. Ebből egyenesen következik, hogy az amatőr együttesek nyilvános szereplései alkalomszerűek, kis gyakoriságúak, rendszertelenek. Tehát báb- tzínházpótló szerepre nem ;ényszeríthető, mert ez egy- észt jellegével ellenkezik, lásrészt, mert bármennyire is kényszerítjük a nem neki megfelelő szerepre, szervezeti felépítése folytán képtelen ennek eleget tenni. Mint minden amatőr művészeti együttesnek, úgy a Napsugár bábegyüttesnek tagjai is dolgozó emberek. Minden munkanapon 8-tól 17 óráig munkahelyükön kell helytállniuk. A napnak csak a munkaidőn túli óráival rendelkeznek szabadon. Ezt az időt használják föl kedvenc művészetük művelésére. A Napsugár bábegyüttes szeptembertől következő év júniusáig tart, hétköznapokon próbákat heti 6 órában. A szabad idejüket érintik az előadások is, amelyek egy viszonylag „kényelmes” hónapban is havi 14 órát tesznek ki. Durván számítva tehát egy bábjátékos szabad idejéből havonta mintegy 36 órát tölt el bábjátékkal. Tíz hónapon át ez 360 óra. Szép summa, ha mindezeken túl figyelembe vesszük, hogy a bábjátékos is ember, akinek joga van a pihenéshez, a szórakozáshoz, a kikapcsolódáshoz, ahhoz, hogy családja körében is eltöltsön néhány gondtalan órát. Mindezekből kitűnik talán, hogy nálunk, amatőröknél az időtényező rendkívül befolyásolja a gyakoriságot. Ehhez még annyit; az előadások megtartására nincs lehetőség hétköznapokon, hiszen. mint már említettem, az együttes tagjai dolgoznak. Esti előadást pedig — éppen mert gyerekeknek játsszunk — nem lehet tartani. Mindezeket nem azzal a céllal írtam le ilyen részletességgel, hogy az amatőrök áldozatvállalásának nagyságáról bárkit is meggyőzzek, vagy hogy közsajnálatot ébresszek irántuk. Örömmel jelenthetem ki — jól ismerve az esyüttes tagjait —, hogy mindezt természetesnek tartják, elfoglaltságokkal járó fáradságos feladatot tudatosan vállalják. Szeretik a gyermekeket, és érzelmi kielégülést jelent számukra egy-egy sikeres előadás, tökéletes honorárium minden fáradozásukért a gyermekek tapsa, nevetése. Válaszlevelem végén az lenne a szép, ha jobbnál jobb javaslatokkal állhatnék elő arra vonatkozóan, hogyan lehetne a jelenlegi helyzeten változtatni. Sajnálattal közlöm, hogy még közepes javaslatot sem tudok adni, nemhogy jót. 1978-ban megpróbáltuk saját erőből változtatni a helyzeten. Az évi átlagosan 30 előadásszámot 50-re ugrasztottuk. Nem kis megterhelést jelentett, ezt őszintén kijelenthetem. Hiszen nagyjából ez azt jelentette. hogy az év minden hetére esett egy előadás. Ugyanakkor az eredmény siralmas volt. Ki vette észre a városban és a megyében a mi 50 előadásunkat? Senki, ötven előadás egy ilyen megyében csepp a tengerben, Ha figyelembe vesszük, hogy ennek tízszeresét is szívesen fogadná a közönség. Az együttes minden igyekezete és jóakarata ellenére sem tud változást előidézni, holott részünkről tudván tudott, hogy e bizonvos helyzet még romlani is fog. Az együttes nem fog több előadást tartani — mert nem tud —, ugyanakkor a kívülrekedtek száma bizonyára egyre nagyobb lesz. Lenkefi Konrád, a békéscsabai KPVDSZ Napsugár bábegyüttes művészeti vezetője Ezekben a napokban a Jókai Színház színpadán egy XIV. századi angol szerző, Geoffrey Chaucer; Canterbury mesék című népi zenés komédiáját láthatja közönség. Női főszerepét a budapesti József Attila Színház művésznője, Szerencsi Éva alakítja. A Csiszár Imre vendégrendező által színpadra állított darab igen nagy sikert arat nemcsak karikírozó szókimondásával, a középkor mára ds sok mindenben érvényes szatirikus „meséivel”, hanem a vendégszínésznő alakításának élményével is. Az egyik esti előadás ‘ után válaszolt a Minimagazin kérdéseire Szerencsi Éva. — Mit jelent az új, a csabai közönséggel találkozni? — Bár még az előadássor elején vagyunk, a darab is alakul. Az ötqdik-hatodik este után lehet igazán érezni a közönséget, azt, hogy milyen is valójában. — Milyen a jó közönség? — A csabai biztosan az lesz. Milyen? Aki jól reagál az előadás minden egyes mozzanatára, akivel — mint színésznek — együtt lehet érezni, dolgozni. Ebben a darabban a dramaturgia egy része is arra épül: a közönség, a néző reakciói, tetszés-, vagy nemtetszésnyilvánítása nélkül nagyon nehézzé válna a színész munkája. — Mi az a feladat, amelyik nagyon kifárasztja, s mi az, amely pihenteti? — A rossz munka, a rossz rendező, a rossz rendezés. Ez tud igazán, értelmetlenül kifárasztani. A mostani munkám ennek az ellenkezője. Mert az értelmes, a hasznos fáradság tanít, s nagyszerű érzést okoz. Ha jól sikerült az aznapi előadás, bennem is megszületik az érzés: a mai napon együtt volt a csapat, s köztük ott vagyok én is. Utána jöhet a pihenés! — önre javarészt gyermekasszonyok, igen-igen fiatal nők szerepét osztják ... — Hát persze! A külső megjelenés ellen nincs mit csinálni! Szerintem ez így is van jól. Ahogy telik az idő, majd változik ez a felfogás is, velem együtt. Ez nekem ma még megfelel; szeretem és élvezem a szerepeimet. — Ismert, a nézők körében közKédvelt színész. A Szabó Magda-regényből készített „Abigél" című tévéfilm után tetőzött népszerűsége. Ha önre csodálkoznak az utcán, milyen érzés fogja el? — Ha az valóban őszinte rámcsodálkozás, természetesen örülök neki. Minden művésznek jólesik, ha közönsége, akár az utca embere is, ráismer. Munkánknak ez is az egyik apró, eredményt jelző mérője. — Mi volt eddigi pályájának legnagyobb sikere, kudarca? — A siker: hogy megszeretett a közönség. Azt mondják, népszerű színész vagyok. Ez mindennél többet ér nekem. A kudarc: amit nagyon akartam, de mégsem sikerült megoldani. — Milyen a kapcsolata a gyerekekkel, a fiatalokkal? — Ügy hiszem, nagyon jó. A gyerekek a leghálásabb közönség, de hiszen ez köztudott. Volt egy háromnegyed órás gyerekműsorom, azzal jártam Budapesten. Sajnos, a sok-sok tennivaló egyelőre meggátolta ennek folytatását. Most a nyáron építőtáborokban lépek fel. Várom a találkozásokat! — Mik a tervei? — Otthagyom Budapestet, ősztől Miskolcra, a Nemzeti Színházhoz szerződöm. A pályatársak rám csodálkoztak: Pestet elhagyni ? ... Tanulni megyek Miskolcra, ahol Csiszár Imre rendez. Tudom, vele jó együtt dolgozni; rendezői felfogása, módszerei, a színház haladásának ügyét szolgálják. Ezt majd tanulni: ez a legfőbb okom, amiért megyek. S a nyáron? Remélem, pihenésre, üdülésre is marad időm ... Ma, vasárnap délután és este ismét a csabai színpadra lép Szerencsi Éva. A közönség tapssal köszönti színháza vendégét... (nemesi) Fotó: Martin Gábor Audendo virtus ereseit, tar- dando timor. A merészség növeli a bátorságot, a tétovázás a félelmet. (Publilius Syrus 44) Audentem forsque Venusque iuvant. A véletlen is, Venus is a merészt segíti. (Ovidius, Ars amat. 1, 608) Aurea mediocritas. Arany középszer. (Horatius, Carm. 2.10,5) Auribus frequentius quam lingua utere. Gyakrabban használd a fület, mint a nyelvet! A nemzetközi gyermekév jegyében szervezett rendezvények zöme a gyermeknap köré csoportosult. Az elmúlt hetekben számos meghívót, majd beszámolót kaptunk a Minimagazinnak címezve. Köszönjük a szíves' invitálást. Valamennyinek érthető módon nem tudtunk eleget tenni, de természetesen a jövőben is várjuk és a lehetőségekhez mérten helyt adunk a „miniben” az úttörőcsapatok, KlSZ-szerveze- tek, egyes gyermekintézmények híradásainak, beszámolóinak. Ezúttal egy Okány- ból és egy Bélmegyerről érkezett levélből idézünk. „Óvodánkban a gyermeknapot az idén az eddigiektől eltérő módon, színesebben, emlékezetesebben ünnepeltük meg. A Haladás Tsz vezetősége gondoskodott autóbuszról. A falunktól 25 km- re, egy szép, romantikus erdőbe tettünk kirándulást, ahol az óvó nénik színes programról, játékról, a napközi finom élelemről, a szülői munkaközösség pedig sokféle üdítőről, édességről gondoskodott. Balogh Lászlóné vezető óvónő, Okány * * * Kétnapos program fogadta a múlt hét végén a bélmegyeri gyermekeket. Már reggel olyan volt a település, mint a felbolygatott méhkas, a szülők együtt drukkoltak a gyerekekkel: kinek lesz legjobb a főztje, ki lesz az első a rajzversenyen, az irodalmi vetélkedőn, a sakkcsatákban, az akadály-, majd a kerékpárversenyen?! Vasárnap a művelődési házban színházi előadás volt számukra, majd a tágas iskolaudvart vették birtokukba, ahol a gyermeknapra készült el a bitumenes kézilabdapálya. Nagy Sándor tanár (Seneca, De mór. 104) Auro pulsa fides, auro vena- lia iura. Az arany elűzi a hűséget, arannyal megvásárolható az igazság. (Propertius 3, 13, 49) Auro solent adamantinae etiam perfingi fores. Az arany áttöri az acélajtót is. (Apuleius, Métám. 9, 18) (Szabó György: Sötétben tündöklőbb a fény című könyvéből válogattuk az idézett római szállóigéket, aforizmákat.) „Nem vagyunk több, csak egy-egy tégla... 99 Az Orosházi 4-es számú Általános Iskola Martos Flóra Üttörőcsapata pajtásainak rajzaiból, montázsaiból, papírkivágásaiból, fogalmazványaiból, kézimunkáiból rendezett kiállítása az ifjúsági házban nyílt meg, és igen sok nézőt, főleg iskolásokat vonz. E kiállításon találkoztam Hajdú Mária, Király Judit, Moldován István és Molnár Zoltán, V. osztályosokkal, az iskola tanulóival, akik kalauzoltak. Velük beszélgettem. — Iskolánk, úttörőcsapatunk egy esztendős történetét mutatjuk itt be— mondják. Mindjárt a bejáratnál hatalmas kompozíció fogadja a látogatót. Ez a tanulók rajzaiból készült. s amely a gyermeki kézzel emel maradandó emléket az építőknek. Az iskolaépítés különböző mozzanatait örökítették meg a színes rajzok. Az alkotás címe: „Iskolát épít a város”, jelképes is lehet, ami az összefogást példázza. A rajzok az iskolai pályázat munkáiból kerültek ki, s méltók arra, hogy megőrizzék, és az iskolában a folyosón elhelyezzék. — A mi iskolánk társadalmi összefogással épült — mondta az egyik fiúcska, nem kis büszkeséggel. — De az üveggyári munkások igen sokat segítettek, ők tették a legtöbbet — kontrázott rá a másik, mintha ő sem akarna kimaradni a büszkél- kedésből, a beszélgetésből. A leányok kevésbé közlékenyek, így Süléné, Baranyai Ilona, az ifjúsági ház megbízott igazgatója folytatja: — Ez a kiállítás egy sorozat része. A gyermekév jegyében állt össze az anyag. A kiállításon tematikus összeállítások láthatóak: a csapat névadóját mutatják be, montázs a KMP megalakulásáról, a békéről, a nőnapról, a tanácsköztársaságról és természetesen mindenhol a gyermek áll a középpontban. A gyermekek vallanak a gyermekről; önmagukról. Igen érdekes része a bemutatónak a pajtások által készített régi gyermekjátékok kiállítása. — Mi is látható itt? — kérdezem, és már sorolják is: — Kukoricaszár-hegedű ... — Csutkaökrök ... — Csuhébaha... — Szekér ... csutkatank, rongylabda ... gyufás skatulya bútor, bölcső és kissze- kér... gumicitera ... Régi, ma már alig ismert játékok. Kérdezem is mindjárt ,a gyerekeket, hogy tudnak-e játszani ezekkel, meg a hangszereken. Nemleges a válasz. Dicséret illeti az irányító pedagógusokat, akik hagyományőrzést, s ezáltal alkotó játékot tanítanak. Ez pedig az egyre inkább túlmotorizá- lódó játékvilágban is igen fontos. A kiállítás mottója: „Nem vagyunk több, csak egy-egy tégla, de együtt mi vagyunk a ház!” Igen szépen fejezi ki a közösségi hovatartozást, az úttörőcsapat kollektív érzését, amelyet példaként láthattak abban a munkásösz- szefogásban is, amelyből az az Orosházi 4-es számú Általános Iskola is született. —fb— „Figyelj, így kell ezt megkötni!” Fotó: Császár Lajos ********* *•****■**](< ************************* Szállóigék, aforizmák
