Békés Megyei Népújság, 1979. június (34. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-24 / 146. szám
1979. június 24., vasárnap A szakkörösök és a nyár A gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központ kertbarátszakkörének tagjai Koch Margit kertjében gyönyörködnek a színpompás virágokban Évadzáró kiállításra készülnek a makramészakkör asszonyai. Szerdahelyi Istvánné, Emiké néni szívesen segít, tanácsot ad... Az eszperantószakkörösök olvasó- és beszélgetősarka a kul- túrházban Fotó: Gál Edit □ „Mindenki másként csinálja...” Sok művelődési házban, munkásszálláson jártam már pályafutásom során affelől tudakozódva, hogy miként foglalkoznak a szabad idő jó kihasználásával, milyen lehetőségek állnak a dolgozók rendelkezésére művelődésünk fejlesztésében? Persze mindenütt mást tapasztaltam a közös igyekvés egynevezősé- ge mellett is. Ez természetes. Egy ,álló” üzemben, mint például a kötöttárugyár, ahol a munkások túlnyomó többsége helybeli, mások az adottságok a közművelődésben is, mint mondjuk a téglagyárban, vagy még inkább az építőiparban, ahol 25—30 a munkahelyek száma, amelyekre a megye sok-sok községéből autóbuszokon szállítják a dolgozókat. Ezért aztán, a helyi adottságoknak megfelelően a közművelődést is mindenki másként csinálja... Ez a mottó a címe is annak a több mint egyórás kultúrműsornak, amit a Békés megyei Állami Építőipari Vállalat ezüstdiplomás és nívódíjas amatőr színjátszó együttese — a Manzárd — Mácsai Sándor főépítésvezető mérnök szerzői és előadói közreműködésével már két ízben is nagy sikerrel adott elő az építőipar Trefort utcai központi művelődési házában, majd Gyulán, s tervez előadni a többi (orosházi és szarvasi) munkásszálláson is. (A munkásszállások lakóinak száma egyébként — a tanulókkal együtt — meghaladja a hatszázat.) Program és végrehajtás — A műsor a vállalatunknál tapasztalható kisebb-na- gyobb fonákságokat tűzi pellengérre, humorosan, szatirikusán, nevelő, agitáló szándékkal, közben bemutatva eredményeinket is, és valóban nagy sikere van — mondja Vörös Sándorné, az építők békéscsabai művelődési házának vezetője. — Telt házakkal adták elő színjátszó csoportunk tagjai már két ízben. De természetesen e műsorokkal nem merül ki a programunk. A művelődési ház ad helyet a különféle tanfolyamoknak, előadássorozatoknak, klubösszejövetelek- nék, a tervünk szerint összeállított műsoroknak és ha csak a színjátszó csoportunk működését vesszük alapul, akkor is elmondhatjuk: tevékenységünk hatással van a 2800 munkást foglalkoztató vállalat egészére. A vállalat közművelődési bizottságának tervéhez konkrétan kapcsolódik a központi művelődési ház programja, mint „végrehajtó”. Kisugárzása főleg a munkásszállások életére kétségkívül!. Tény, hogy nagy előrelépést tett a vállalat azzal, hogy függetlenített közművelődésügyi előadót foglalkoztat Kurilla János technikus személyében. A 12 tagú bizottság munkájáról Kerekes István műszaki igazgatóhelyettes a gazdasági vezetés részéről, Cselovszki Pál pedig a szakszervezet részéről vállal feladatokat. Kurilla és Cselovszki év elején kéthetes központi tanfolyamon ismerkedett a közművelődés- politikával, módszereivel, de ahogyan mondják: receptet semmire sem kaptak, mindenütt a sajátos helyi adottságokból kell kiindulni. (Kuril- la János egyébként most jelentkezett • főiskolára, hogy szakmailag is, jobban meg tudjon felelni a rábízott funkcióknak.) — Közművelődési bizottságunk mindenekelőtt a művelődési házunkra támaszkodik, hiszen ott bonyolódnak le programjaink — mondja Kurilla János. — Nagyjából három fő részre bonthatók tervfeladataink: először a foglalkoztatottak továbbtanulása, az általános iskolai végzettség (ez 600 dolgozónál hiányzik) megszerzése. Másodszor: a szakmai továbbképzést elősegítő tanfolyamokon való részvételre mozgósítás, melyek az előbbivel együtt a vállalat több mint 120 szocialista brigádjának vállalásaiban is szerepelnek, végül az általános közművelődési feladatok a politikai tanfolyamok rendezésétől a TIT- előadásokig, a könyvtármozgalomig, vagyis az önművelődésre nevelésig... Ötletek, lehetőségek, akadályok — Eljutottunk odáig — veszi át a szót Cselovszki Pál —, hogy a szakmai továbbképzésekre, de egyes munkahelyeken, mint például a lakatosüzemünknél, a politikai tanfolyamokra is szép számmal jelentkeznek. Sajnos a hatszáz, nyolc általánossal sem rendelkező dolgozónk közül, hiába a sok beszéd, a plakát, a „ráhajtás” —mindössze csak hatan jelentkeztek alapműveltségük megszerzésére. Pedig helyileg akartunk számukra osztályt indítani. — A pénzem megvan, minek törjem magam ilyennel?! — mondják legtöbben a segédmunkások közül, akik megkeresik a havi 3—3,5 ezer forintot is. — A fő baj azonban sajátságos helyzetünkben keresendő — folytatja Kurilla János. — Naponta kilencszáz munkást szállítanak buszaink otthonaiktól a munkahelyekre és vissza. Tessék kiszámolni: ha csak egy-egy óra is az ide-oda utazás, és. nyolc a munkaidő, akkor mi marad szabad időre? Otthon a háztáji várja ezt a kilencszáz dolgozót... — Azok, akik már egy bizonyos szintre eljutottak, mondjuk szakmájuk van, vagy technikusok, önmaguk- tól is tovább akarnak fejlődni: megszerzik a második szakmát, beiratkoznak felsőbb iskolákra. Ez bizonyítja, hogy az általános műveltség mennyire közelebb visz az új befogadásához, hogy a közművelődés menynyire befolyásolja a termelést elősegítő tényezőket is. Tavaly például az ilyen emberek közül 203-an vettek részt szakmai továbbképzésben, az idén 284-re terveztünk különböző szintű szakmai tanfolyamokat... A közművelődési bizottság tehát főfeladatának tekinti, hogy a tanuláshoz, az önművelődéshez közömbös „többséget” felrázza, felébressze bennük a kulturálódás utáni érdeklődést. Medgyesegyházán is nagy gondot okoz a bölcsődés, óvodás, illetve általános iskolás korú gyermekest elhelyezése. Ezért fáradoznak azon a helyi tanács és a nagyközség vállalatai, szövetkezetei, hogy közös erővel enyhítsenek ezeken a gondokon. A 2-es számú óvoda a bőrés textilruházati szövetkezet régi irodaépületében kapott helyet, melynek átalakításához az elmúlt év februárjában a DÉMÁSZ 175 ezer, a Haladás Termelőszövetkezet, a vas- és faipari szövetkezet, valamint az ÁFÉSZ 80- 80 ezer, a posta és ,a sütőipari vállalat pedig 50-50 ezer forintot ajánlott fel- Az óvoda azóta már elkészült, s 50 gyermeknek ad kellemes otthont. Tervezik, hogy 1979— Kik tanulnak? — Ezt a feladatot is, azt hisszük „mindenki másként csinálja”... — mosolyog Kurilla János. Mi — még egy éve sem yagyok függetlenített előadó — szerkesztettünk egy kérdőívet, melyet a buszokon, munkahelyeken töltünk ki. Ennek lényege (nem sorolom fel a kérdéseket), hogy megismerjük a dolgozók igényeit a közművelődés irányában... De már az első véleményekből is tanulunk, s a jó gyakorlat sikeresnek mondható. Jól felszerelt munkásszállásainkon, rádió, televízió, sőt könyvtár is található. De más az, ha egy nagyobb munkahelyre, mint például a 130 embert foglalkoztató Békéscsaba, Lencsési úti építkezésre elmegyünk, mondjuk egy fizetési napon és „felütjük” ott a könyvsátrat! Legutóbb ezt tettük és 26-an vásároltak szépirodalmi könyvet. Rendszeresítjük majd az ilyen könyvvásárt... Jó és hasznos, hogy a Viharsarki Építőmunkásban — saját üzemi lapunkban — rendszeres rovatunk van, tele közművelődési hírekkel, programjainkkal, közleményeinkkel. — Kértük, hogy a különféle politikai oktatásokon egy-két alkalmat adjanak a közművelődési bizottság mondanivalóinak előadására. Hisszük, hogy ez szintén hasznos dolog lesz, mert jobb tájékoztatást nyújt a dolgozóknak a lehetőségeinkről — mondja Cselovszki Pál. — A lehetőségeknél tartva... — bizonytalanodik el Kurilla János hangja — a máricusi megbeszélésünkön kialakult a vélemény, hogy jó lenne buszainkba magnót szerelni, amelyek — az egy- egyórás utazgatások — alatt hangszalagról tájékoztatnák az ingázókat a vállalati hírekről, sőt egy-egy részletet is közvetíthetnének, mondjuk a színjátszó csoportunk nagy sikert aratott „Mindenki másként csinálja” műsorából ... Biztosak vagyunk benne, hogy Mácsai Sándor új, aktuális villámtréfákat is írna ehhez... Megbeszélésünkön jelen volt a műszaki igazgatóhelyettes... és az a helyzet... nos, hát, egyszóval nem áll jól pillanatnyilag a vállalatunk ahhoz, hogy magnót- vásároljon ... Az ötlet kitűnőnek látszik! Társadalmi munkában házilag be is szerelnék a magnót. Dehát... nincs rá anyagi fedezet. Mennyi is? Legalább 10—12 ezer (?) forintba kerülne ez a kezdeményezés ... Valóban gond ez egy olyan vállalatnál, mint az állami építőipar? Vagy: ......van, aki akarja, v an, aki vakarja... — mindenki másként csinálja?” Varga Dezső 80-r,a tovább bővítik ezt a gyermekintézményt, mert az óvodás korú gyermekeknek még így is csupán 60 százalékát tudták elhelyezni. Ugyancsak társadalmi ösz- szefogással bővítik két tanteremmel az általános iskolát. A munka már elkezdődött, az új épületrészt előreláthatóan a következő év elején vehetik birtokukba a gyerekek. A község lakossága itt is készséggel a tanács segítségére Sietett, s mintegy egymillió forint értékű társadalmi munkát ajánlott fel. A hónap elején a nagyközségi tanács ülésén határozat született a legkisebbek érdekében is. A helyi bölcsődét, ahol most 30 gyermek ellátásáról gondoskodnak, a tervek szerint 1981-re bővítik, így további 20 apróságot vehetnek majd fel. Medgyesegyháza: • • Összefogás a gyerekekért Kiállításra készen a makramé nyakék. Ugye, gyönyörű?