Békés Megyei Népújság, 1979. június (34. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-22 / 144. szám
o 1979. június 22.. péntek Vonószenekari tábor Tarhoson A próbát Herbály András vezeti Szokatlan hangok verik fel a békési mezőgazdasági szakmunkásképző és továbbképző intézet kollégiumának csendjét. Az egyik teremből Schubert Katonaindulójának akkordjai szűrődnek ki. A csellók és hegedűk bársonyos hangja puha felhőként borítja be az udvart, az épületet, aztán tapsra — mint egy varázsütésre — elhallgatnak, hogy aztán újult erővel még szebben, még tisztábban csendüljön fel a zene. Benyitok. Mintegy 30 gyerek a kották előtt. A szemekből nagy igyekezet, figyelem sugárzik karmesterük, Herbály András — a gyulai zeneiskola igazgatója — felé. Újra taps, s egy kis eligazítás: — Mcfst jön a következő rész, ez mondjuk, a pillangók díszmenete. Ne bújjatok a kottába! Néha jó fellesni ide, erre a manuszra, aki itt középen kalimpál, jelen esetben rám ... — A válasz halk kuncogás, innen is, onnan is, amelyet elnyom az újból útjára indított dallam. így próbálnak a tarhosi vonószenekari tábor lakói. A közös munkát szemmel láthatóan élvezi tanár, s tanítvány egyaránt. Június 15-e óta napi négy órát gyakorolnak így, hogy 23-án este, a tábor záróhangversenyén sikerrel léphessenek fel. — összesen 34 gyerek jött össze az idén, a megye hat zeneiskolájának legjobbjai. Itt-tartózkodásuk alatt négy új zenekari művet ismernek meg, pénteken este pedig házi hangversenyt tart számukra Kiss András hegedű- és Qnczay Csaba gordonkaművész, akik aztán élményeikről beszélnek, s válaszolnak a gyerekek kérdéseire. A két neves vendég záróhangversenyünkön is fellép. Mindezt Fejes Antal táborvezető, a békési zeneiskola igazgatója mondja el, majd így folytatja: — A tábort a Békés megyei Tanács művelődésügyi osztályának támogatásával rendezzük meg, idén harmadszor. A szakmunkásképző intézet igazi otthont nyújt számunkra, ennivalót pedig, s nem is akármilyet, a gyógypedagógiai intézettől kapunk. A zenekar pihenőt tart. Az udvaron szemerkél az eső, a kis zenészek a társalgóba, a szobákba szorulnak. Van, aki játszik, mások levelet írnak, megint mások csoportba verődve beszélgetnek a folyosón. Megkérem őket, meséljenek az itteni életről. Komáromi Margit már harmadszor van itt, neki a közös zenélés a legnagyobb élmény. — Azért játékra is jut idő, ha meg ez is kevés, hát este megtoldjuk egy kicsit — mondja. — Tegnap is éjfélkor feküdtünk — kottyint közbe egy aprócska,' szőke kislány — a fiúk még meglepetéssel is szolgáltak: békát meg csigát tettek az ágyunkba. No, de visszakapták, mert ők paprikát, borsot, meg fogkrémet kaptak az orruk alá. Volt is prüszkölés ... A Kozák testvérek valami Gazsiról mesélnek, hogy hangoskodott. Nem egészen értem, miért nem szóltak rá, de aztán kiderült ez is. Gazsi nem más, mint az a csóka, amit a napokban találtak a kertben ... Míg a bőgő pihen, a gyerekek játszanak... Fotó: Gál Edit Vége a szünetnek. Pillanatok alatt összejön mindenki, kis készülődés, hangolás, még a kottalapokat is megigazítják, aztán lendül Herbály András keze, s szól a zene szépen, együtt... Nem vall- hatnak szégyent, hiszen mégiscsak nagy dolog, hogy hangversenyükkel kezdődnek a békés-tarhosi zenei napok. Nagy Ágnes Miről ír a Valóság? Viselkedéskultúránk buktatói — Miért vagyunk zavarban, ha köszönni kell? A TIT folyóiratának júniusi számában Hankiss Elemér Felemás világ? címmel viselkedéskultúránk buktatóiról közöl cikket. Elöljáróban megállapítja, hogy ha kultúrán „...a nemzet nagy szellemi-művészi teljesítményeinek összességét, vagyis az úgynevezett magas kultúrát értjük, akkor nem sok okunk lehet panaszra,” ám ha a mindennapi viselkedéskultúránkat vizsgáljuk — elmaradottságot lehet tapasztalni. Az emberi érintkezésformák területén — főleg a köszönésre és megszólításra vonatkozóan — nagy a bizonytalanság; s egy, a közelmúltban végzett felmérés azt tanúsítja........hogy a korábbi évtizedekhez képest visszaesett az egyesületi, egyleti és klubbeli tevékenység is. „A szociális viselkedést pedig döntően meghatározza, hogy a betegekkel, öregekkel, elhagyott gyermekekkel való törődés szinte kizárólag állami feladat lett. Ez ugyan jó, helyes és fejlett szociálpolitikai intézményrendszert mutat, ugyanakkor viszont azt is, hogy „...az emberek és közösségek tevékenységének és felelősségtudatának köréből kivettük a szociális kérdések csaknem teljes együttesét.” Mintha mindez nem a mi dolgunk is lenne. A gazdasági tevékenység kulturáltságát a munkamorál mutatja, s ez köztudottan gyenge lábon áll. A több féle okra visszavezethető tényt az is befolyásolja, hogy a dolgozók tekintélyes része úgy érzi, „...tehetsége, képessége, munkaereje, munkakedve ki- sebb-nagyobb mértékben nincs kihasználva. A politikai kultúráról szólva a mesz- szi múltban kell keresni a gyökereket: az évezredes jog- fosztottságban. S bár a politikai jogok a felszabadulással érvénybe léptek, hiányzott az évszázados gyakorlat, és még ma is lassúnak ítélhető a helyi, községi, munkahelyi demokrácia formáinak kiépítése és főleg működtetése. Az állampolgárok öntevékeny, segítő, és aktív munkája. A közösségi-társadalmi tudat és viselkedéskultúra alcím alatt többek közt az osztály- és rétegtudattal, valamint a nemzeti öntudattal foglalkozik. Az utóbbival kapcsolatban egy veszélyes tünetre hívja fel a figyelmet, egy összehasonlítás alapján. „Általában mik azok a dolgok az ön országában, amire ön a legbüszkébb?” — tették fel öt országban a kérdést 1960-ban; majd 1978-ban • Magyarországon is. A 10-fé- le feleletben az emberi tulajdonságok is szerepeltek. „Nálunk a válaszolóknak mindössze 2 százaléka mondta azt, hogy azért büszke országára, mert az itt élő embereket valamilyen adottságuk miatt nagyra becsüli. Legszebb öröm a közös zenélés Az eszperantómozgalom eseményei Gyulán Jelentős országos rendezvényre készül a Magyar Eszperantó Szövetség, a Békés megyei Pedagógus Továbbképzési Intézet, valamint a Békés megyei Eszperantó Bizottság Gyulán. E hónapban bonyolítják le a középiskolás diákok eszperantó nyelvi országos táborát és tanulmányi versenyéi, amelyet összekapcsolnak az eszperantót tanító pedagógusok egyhetes továbbképzésével. A június 24- től 30-ig tartó rendezvény új színfoltja lesz, hogy az utánpótlás megteremtése érdekében az eszperantót tanuló alsó tagozatos gyermekek számára egyhetes bentlakásos nyelvtanulási lehetőséget is biztosítanak a gyulai Erkel leánykollégiumban. Amerikában háromszor any- nyian, Olaszországban ötször, Mexikóban nyolcszor, Angliában kilencszer és az NSZK- ban tizennyolcszor annyian jelölték meg ezt a tényezőt nemzeti öntudatuk forrásaként.” Nyilván nem ennyi meg ennyiszer tehetségesebbek, jobbak, értékesebbek az ott lakó emberek, mint a Magyarországon élők, csak — értékesebbek egymás számáBefejezésül megemlíti, hogy a mindennapi viselkedésformák érettebbé, kulturáltabbá válásának folyamata megindult, csak gyorsabbá tétele szükséges. Ez viszont elsősorban nem kulturális, közoktatási, közművelődési kérdés, „...hanem gazdasági, politikai, társadalmi tényezők sokaságának függvénye; s e tényezők további alakításától függ jövőbeli sorsa.” Vass Márta Megkezdődtek p a szakmunkásvizsgák Az országban szinte mindenütt megkezdődtek a harmadikos szakmunkástanulók írásbeli, szóbeli vizsgái az elméleti és gyakorlati tantárgyakból. Békés megyében mintegy 750 szakmunkás- tanuló szerzi meg a vizsgák végeztével a szakmunkás-bizonyítványt, közöttük több mint ötszáz leány. A kereskedelmi és vendéglátóipari szakmákban 290, a mezőgazdasági jellegű szakmákban 250, az ipari szakmákban pedig mintegy 1100 szakmunkástanuló végez. Továbbra sem kielégítő az érettségi vizsgához kötött szakmákban a végzők száma. A megyében mindössze 110-en vannak ilyenek, nagyobb részt villamosipari műszerész és irányítástechnikai szakmákban. Megyénk termelő vállalatai, szövetkezetei ezen a nyáron 60 szakmában, tehát mintegy 1750 új szakember munkába lépésével számol-- hatnak. Érdemes megemlíteni, hogy igen alacsony a szak-: munkásképző intézetekben tanuló társadalmi ösztöndíjasok száma. Míg a mező- gazdasági szakmákban ez az arány 60—70 százalékos, addig az ipari szakmákban már csak 15, a kereskedelmi és vendéglátóipari szakmákban pedig 1 (!) százalékos. Pedig a jövőre is építő, jól tervezett vállalati munkaerő-gazdálkodás éppen a társadalmi ösztöndíjak megkötésével képes igazán stabillá válni. B. S. E. Dér Endre: Reprezentálás — Melyik a tisztább szerinted? — lengetett akkoriban elébem, Szófia legelőkelőbb hoteljében, egy borvirágos orrú, mosolygó úr, két agyonkoszolt nyári inget. „Ür?” Ez talán túlzás. Az 55 éves „úron” ugyanis f oszladozó rövidnadrág díszlett, s egy szürkésfakó trikó. „Agyonkoszolt ingek?” Ez is túlzás! Az ingek nyaka ugyanis a nyakzsírtól annyira feketéllett, hogy az „agyonkoszolt” jelzőt csak nagy jóindulattal használhatom ... Az 55 éves úrnak, delegátustársamnak, hiába könyörögtem előzőleg, 26 napon át, hogy mossa ki legalább az egyik ingét. Legyintett csupán, dühösen: — Majd bolond leszek! Szétmaratni a lúgos vízzel... Ki hallott már ilyet? S ezt nem tréfásan, hanem dühvei jelentette ki ez az egyébként aranyos, gyermetegen előzékeny és művelt honfitárs. (Milyen pompás elemzéssel méltatta példáig a bolgár ikonfestészet sajátosságait!) Nos, hogy pillanatnyilag melyik a „tisztább”, tehát reprezentatívabb inge, bizony nehéz volt eldöntenem. Némi töprengés után találomra ráböktem a jobb kéz felőlire, s rögtön rátukmáltam útitársamra az egyik nyakkendőmet is. Remélvén, hogy az is takar valamit... Delegátustársam indigná- lódva engedett a tuszkolás- nak, de megjegyezte: rögtön az ünnepség után leszedi a nyakáról, mivelhogy 1. elveivel ellenkező dolog a nyakkendő viselése; 2. nem akarja, hogy véletlenségből (a nyakkendőt könnyen feldobja a szél a kerítésre) megfulladjon. öreg barátom még nadrágot cserélt (a kopott rövidnadrágot fakósárga nyári pantallóra váltotta), s elindulhattunk végre a Dimit- rov-mauzóleum irányába, amely előtt dísztribün emelkedett, s ahová díszes belépőjegyet kaptunk a Bolgár írószövetség jóvoltából. A szófiai dolgozók felvonulását ily módon a dísztribünről nézhettük végig, de amíg odáig elvergődtünk ... Hajjaj! Nagy könnyelműen szabad napot adtunk tolmácsunknak, így aztán szlovákul próbálkoztam kilétünkről felvilágosítani az illetékeseket : — Magyarszká szpiszo- vatyelszká delegáciá — magyaráztam buzgón, ám nem valami átütő sikerrel. A rendőrök kétkedőn, hosszan vizsgálgatták társam szandálját, amelyikből lyukas zoknin átbújva kandikált elő egy jól fejlett lábujj... Nem is győzte cérnával a yizslatást. — Eh, mit ügyetlenkedsz itt, a végén semmit se látunk! — tört előre mohó bátorsággal a sokaságban, s igazoló mondókámat harsogó hangon javította ki: — Vengerszkaja kulturna- ja delegácija! — S hozzáfűzte, magyarul: — Ne vacakoljatok, fiúk! A „vacakoló” fiúk a do- kumentek láttán is vonakodva engedtek utunkra, mert ő a nagy lendületével és csodálatos reprezentatív küllemével nem „delegáciját” sejtetett, hanem egy vén hippit, aki épp most készül valami nagy disznóságra ... Mégis odaállhattunk végre, egy metropolita mellé, aki szintén az emelvényen ál- lingált, hozzánk hasonlóan, mint díszvendég. A felvonulás nagyon érdekes volt, egyáltalán nem sablonos. Ám mégse nézhettem őket nyugodtan: társamra kellett feszt vigyázni, aki gyermekded kíváncsisággal stirelgette a metropolita nyakába akasztott hatalmas aranykereszitjét, tűnődvén: — Csakugyan színarany-e, mit gondolsz?! Mielőtt empirikus tapasztalatra tett szert (no, nem akart az aranylánccal semmi különöset, csupán finoman beleharapni, minőség- vizsgáló gyanánt), átcipeltem a dísztribün másik oldalára, ahol nem voltak pópák — s a továbiakban nagy megelégedéssel figyelte a felvonulókat... Hát, épp jövőre lesz 20 esztendeje annak, hogy szegény, boldogult, aranylelkű Berda Józseffel, a Baumgar- ten- és József Attila-díjas költővel a magyar írótársadalmat képviselhettük Szófiában, nem külsődlegesen ...
