Békés Megyei Népújság, 1979. június (34. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-21 / 143. szám
o 1979. június 21., csütörtök NÉPÚJSÁG Új iskola épül Endrődön Csaknem 14 millió forintot fordítanak Endrődön a ligeti új iskola létesítésére. Előbb 8 tantermet terveztek, de aztán úgy határoztak, hogy a járulékos részeket a régi iskolaépületből alakítják ki, s így — kabinetrendszerben — 12 tanterem építése válik lehetővé. A 14 millió forintból mintegy másfél millió a társadalmi hozzájárulás, ami részben az endrődi üzemek anyagi támogatásából, részben pedig a lakosság — öt éven át 2—2 napi keresetének megfelelő összegű befizetéséből ered. Így lehetővé válik, hogy egy 18-szor 18 méteres tornaterem épüljön, amely jelentősebb iskolai sportrendezvények lebonyolítására is alkalmas. Most a község aprajának- nagyjának a figyelme az új iskola építése felé fordul. Vajon elkészül-e határidőre, 1980. szeptember 1-re? A munka méreteiben ugyan jóval kisebb, mint mondjuk a békéscsabai kórház vagy egy 10 emeletes lakóház építése, de a feladat ' végrehajtása nem valamilyen jól felszerelt és modern technológiával termelő vállalatra, hanem a szerény eszközökkel rendelkező Gyomai Fa- és Építőipari Szövetkezetre hárul. Azért is keresik fel az építkezést időnként a járás és a község vezetői, hogy ellenőrizzék az ütemterv betartását és szükség esetén segítséget nyújtsanak a munka hatékonyabb folytatásához. A napokban megtartott ellenőrzésen Kőris György, a szarvasi járási pártbizottság első titkára, Kenyeres István, a községi pártbizottság titkára, valamint Gonda Károly, a szövetkezet elnöke megállapította, hogy a munka tervszerűen halad, s a minőség kifogástalan. Egyetlen akadály van jelenleg, amiről Bartha Károly művezető Kenyeres Istvánt így tájékoztatja: — Az Alföldi TÜZÉP Vállalat egyelőre még nem juttatta el a megrendelt 80 födémpanelt. Nagyon várjuk. Más baj nincs. Kiss Bálint kőművesbrigádját — amelyre a munka oroszlánrészét kitevő falazás hárul —, csak dicséret illeti. — Első osztályú munkát várnak tőlünk, mi ezzel nem is maradunk adósok. Ez az építkezés a község eddigi történetében nemcsak az egyik legnagyobb, hanem a legjelentősebb is — jelenti ki Kiss Bálint. — Ügy gondolja? — kérdezem. — Nekünk is vannak gyermekeink, s azt akarjuk, hogy művelt emberekké váljanak. A tanulás pedig gyermekkorban kezdődik. És nem mellékes, hogy milyen körülmények között, amit jól tud a brigád minden tagja. Kenyeres István, aki az iskolaépítést különösen szívügyének tartja, a Békés megyei Tanácsi Tervező Vállalatról így beszél: — Igazán modern és különlegesen szép iskola tervét készítette el, ráadásul egészen rövid idő alatt. Ezért újra köszönetét mondok. — Az oktatási követelményeknek is megfelel? — fordulok Giricz Vendelhez, az iskola igazgatójához. — Igen, a mi elképzelésünk szerint épül. Ide kerül majd a felső tagozat, míg az alsó tagozat a régi iskolai épületekben lesz, de tömbö- sítve. A párhuzamos osztályok egy épületben kapnák helyet. Elmondja azt is, hogy a tantestület létszáma teljes, a bútort, berendezést és a tornaszereket pedig (másfél millió forintért) már megrendelték. Az új iskola tulajdonképpen olyan szigeten épül, amelyet a Hármas-Körös és egy holtág határol. Közel Endrőd központjához. Itt van a liget, hatalmas fákkal, sétautakkal. A fák árnyékában hozták létre a KRESZ-par- kot, amely talán 50 méterre sincs az általános iskolai kollégium épületétől. Nincs messze a községi sporttelep sem. Csak a holtág poshadt vize rontja ezt a szép környezetet, s egyelőre nincs is remény, hogy változtatni lehessen a helyzeten. Kenyeres István szerint szivattyúkkal cserélni kellene a vizet. Ám az nagyon-nagyon sokba kerül. Remélik, azért majd egyszer a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság ezt a gondot is megoldja. Pásztor Béla Novel lás kötet az Új Aurora kiskönyvtársorozatában örvendetes jelenségnek, egy békési szépirodalmi könyvsorozat kibontakozásának lehetünk tanúi az utóbbi években. Az ízléses, modern formátumú kötetekkel négy éve találkoztunk először (Békési vers, Békési novella), majd a Biztató című antológia következett, nemrégiben pedig — immár az Üj Aurora égisze alatt — a Dajkáló táj került az olvasók kezébe. Tíz szerző egy-egy rövi- debb írását válogatta egybe a szerkesztő, s tudatos koncepciója nyomán szerencsésen ötvöződnek a kötetben írói generációk, temattikai csomópontok, s a több évtizedes múlttól a jelenig húzódó idősíkok; Az alaphangot „a dajkáló táj”-ról szóló művek ütik meg. Vallomások ezek gyermek- és felnőttkorról, örömökről és gondokról, a távoli » Bevallom, éltem1 Emlékezés Pablo Nerudára „Confieso que he vivido” — annyit jelent magyarul, Bevallom, éltem. Ezzel a címmel is jelent meg 1977- ben az Európa Könyvkiadó gondozásában az a kötet, amely már címében is rengeteget elárul Pablo Nerudáról, életéről és munkásságáról, a politikusról és a költőiről, de sokkal inkább a politikus költőről. Emlékiratok, amelyek felejthetetlen olvasmányt jelentenek, mert olyan őszintén vall a költő életének mozzanatairól, fejlődéséről, szerelmeiről, hazájának, egész Latin-Amerikának ezer arcáról, a világvárosok pompájáról és a kopár hegyvidéki falvak hihetetlen elmaradottságáról, kortárs politikusokról és művészbarátokról, valamint világkörüli utazásokról. Pablo Neruda hetvenöt éves lenne, ha élne. 1973-ban ragadta magához a halál. Szép kort élt meg, de talán mégsem életkora, hanem kora — az 1973 őszén már hatalmon levő chilei junta sürgette halálát... A Neruda karai líráját meghatározó szenvedésteljes és melankolikus hangulat annyira idegen volt a latin- amerikai mentalitástól és a spanyol nyelvterületről a világirodalomba került művektől, hogy a fiatal művész lírai tehetségén kívül kétségtelenül ezzel a szokatlan hanggal is magára vonta a Bolondos nyári szél A fiúk széles sorban mentek az utcán. Előttük a lányok, szinte a fű hegyét is alig illető kecses járással. Hol az egyik, hol a másik könnyű ruhájába kapott bele a bolondos nyári szél és lebbentette fel, hogy elővillantak kemény, barna combjaik. Sikoltozó nevetés röppent a dús lombú fák fölé, serény karok kapkodták körül a rakoncátlan szoknyát. A lányok szemérmesen, mégis kihívó büszkeséggel néztek a mögöttük lépdelő fiúkra. Az egyik közülük meg is jegyezte: — Tudjátok mit, fiúk? A lányokra nézett. — Fogjuk le a szoknyájuk alját, különben nem állok jót magamért. A bolondos nyári szél is, mintha csak rábólintott volna, még erősebben kezdett fújni, úgyhogy a lányok megállásra kényszerültek, összefont lábbal, lefogott ruhájuk mellé kucorodtak, egyetlen lépést képtelenek voltak tenni. Bocsánatkérő esdekléssel néztek a fiúkra, szemükben bátorító öröm lobogott. A fiúk hajlottak a felhívásra. A bolondos nyári szelet kijátszva, két-két szoknyavéggel a kezükben mentek az utca közepén, ők kissé meghajolva, a lányok csak egyenesen, boldog izgalomtól remegőn, kipirosult arccal. Előbb csak egy ablak nyílott ki utánuk, aztán még egy, és még egy... A bolondos nyári szél okozta ezt? Vagy a fiúkba nyilalló szerelmes erő? — A házak ablakában sorra nyíltak az irigykedő asszony- és ámuló lányfejek. És a lányok vonultak a virágverte kigyepesedett utcán, oldalukon a szoknyájukat óvó fiúkkal. Zana Zoltán j figyelmet. Egy 1935-ben Federico Garcia Lorcához írt ódájában azonban megkapjuk a magyarázatot. Neruda elmondja, hogy hazája társadalmának rendjét az egész világ rendjének részecskéjeként tekintve nem élvezheti önfeledten, ahogy annyira szeretné, a természet kínálta örömöket, a legösszetettebb és legdrágább csodát, az életet. Egy évvel később, 1936-ban a spanyol reakció megölte Garcia Lorcát. 1973-ban a Pimochet-junta — bár nem lőtte le — megölte Pablo Nerudát. Az egész világon ismert költő és erőteljes békeharcos volt ahhoz, hogy Chilében ne lett volna hirtelen kényelmetlen a junta számára. Huszonhét nyelvre lefordították és a világirodalom legszenvedélyesebb művei között tartják számon verseit, amelyekben Chile népéről, jövőjéről, a boldog Latin-Am erikáról énekel. És Neruda nem csupán politikusán írt, hanem politikusként élt, dolgozott. Volt például chilei konzul Spanyolországban, vagy később kommunista programmal fellépő szenátor. Pablo Neruda az 1973-as Világifjúsági Találkozó fiataljaihoz üzenetet intézett. Ma is gondosan őrzöm egy példányát, ami azért is drága, mert chilei barátaimtól kaptam, akkor, 1973 nyarán, amikor igen gyakran beszélgettünk a chilei belpolitikai helyzetről, ott, Berlinben. Csak néhány sort idéznék a spanyol nyelvű üzenetből, amely magyarul körülbelül így hangzik: „Chile ma legnemesebb erőit veti harcba, hogy felépíthesse igazságos társadalmát. Fasiszták, imperialisták és hazug keresztények támadnak majd ránk; egyesül a múlt, hogy megőrizze a bénító pókhálót és elzárja a remény útját. Chile másik úton halad a szocializmus felé. Ásványkincseink, földjeink és parasztjaink méltóságának visszaszerzése nyugtalanítja a chilei nép ellenségeit, akik egyben a világ minden népének ellenségei. A megtámadott népek védelmére mindenhol és mindenkor felemeltem szavam. Ma lényem legmélyebb mélységéből szólok saját népem, saját szenvedő hazám védelmére. A Ti testvériségetek az a kenyér és az a víz, amelyre hősiesen küzdő népemnek oly nagy szüksége van. Egyetlen szavam Hozzátok, fiatalok: Chile egy csendes Vietnam!...” Ennyit Pablo Neruda üzenetéből, amely hozzánk, fiatalokhoz, hozzám is szólt. 1973 júliusában írta. Nem sokkal később, szeptember második hetében — megdöntve Allende kormányát, felrúgta a szocialista átalakulás nagy árakon létrehozott vívmányát —, bekövetkezett, amire a költő már jóval előre ráérzett. A puccs. Alig három nappal azután, hogy megölték szeretett barátját, igen nagyra értékelt politikus-honfitársát, Allen- de elnököt, Pablo Neruda ezt jegyzi fel memoárjában: „Allende múlhatatlan nemzeti értékű munkája és tettei dühödt haragra késztették felszabadulásunk ellenségeit. E válság tragikus jelképe a kormánypalota bombázásában mutatkozott meg. Az embernek a náci légierő védtelen külföldi, spanyol, angol, orosz városok ellen folytatott villámháborúját juttatja eszébe. Most ugyanez a gaztett történt meg Chilében. Chilei pilóták .támadtak bukórepülésben a palotára, amely két évszázadon át az ország Dolgári életének központja volt.” A chilei és a náci légierő között vont párhuzam nem is olyan merész, mint amilyennek első pillantásra tűnik. Nagyon reális. A második világháborút követően ugyanis igen sok náci menekült Németországból a távoli La- tin-Amerikába. Többen közülük a legreakciósabb körökben folytatták politikai pályafutásukat, vagy éppen militarista ténykedésüket. És sajnos nemhiába. A jelenleg hatalmon levő politikai vezetők, tábornokok között nem ritka a német szármasásra utaló név. Pablo Nerudát 1973 őszén őrizetbe vették, s noha nem ölték meg rögtön — nem fegyverrel vagy iszonyatos kínzásokkal, ahogyan tették azt megannyi honfitársával —, a megalázó fogság, az imádott Chile meggyalázása hamarosan végzett Pablo Neruda lelki és testi erejével is. Niedzielsky Katalin múltból is valós pontossággal felsejlő emberekről, tájakról, emlékekről. — Ahogyan Szabó Pál vallja: „Az idők múlásában úgy érzem, hogy egyre és egyre közelebb árad hozzám a világ”, (öregnek lenni.) Azonban nem a főváros kőrengetegének, örökösen rohanó embereinek a világa az, amely után vágyik, hanem a biharugrai utcák, házak, kertek hívogatják, a falut környező erdők, nádasok, az egykori iskolatársak, jó szomszédok jelennek meg egyre gyakrabban álmában. Hittel hirdeti a heinei gondolatot: „Csak messziről csodás az esti város” —, az örökös élményt, az őt is elindító, emberré formáló, vissza-visszahívó békési—bihari táj, a szülőföld jelenti. Ez „fertőzte meg” Dér Endrét is, ő sem Békéscsabáról vagy Szegedről vall, hanem gyermekkorának világa, a Zsadány melletti Orosi- pusata ihlette a kötet címadó vallomásának megírására: „Hazánk, Szülőföldünk, Dajkáló táj... ez a legnagyobb kincs a világon”. Filadelfi Mihály hét sétája (A szavak udvarát kutatom) a Csaba környéki tanyavilág kaitartikus élményeiről, az életútjának irányát alapvetően meghatározó személyekről és eseményekről „tudósít”, olykor szívbe markoló drámaisággal. Két írásnak is témája a felszabadulás. Tímár Máté a háborús eseményekkel összefüggő‘Békés megyei epizódot (Koronás kanca), míg Tóth Lajos az élet újraindulásának egy sajátos, emberi sorsokat formáló történetét írta meg. (Hazatérés.) Az időbeni folytatás már a felszabadulás utáni évtizedekbe nyúlik. Fábián Zoltán: Mint a mesében című írása egy várótermi beszélgetésből megismert egyéni karrier története, Gerő János: Régi ügy — új történetének. egy sorsformáló emberi ellentét a tárgya; Csoór Istvánt pedig a fiatalok munkahelyi közérzetének problematikája foglalkoztatja. (Izek és szakácsok). Így érkezünk el napjaink világához. Csák Gyula egy megromlott házasság kapcsán a 45 után induló új értelmiség mai életformájába és gondolkodás- módjába enged bepillantást (Műpokol); míg Bertalan Ágnes a mai „újgazdagok” világából ragad ki egy tanulságos epizódot. (Beszélgetés egy kutyával.) Tíz szerző, tíz alkotással — különböző terjedelemben, eltérő színvonalon — vall e kötetben a dajkáló táj múltjáról és jelenéről, amelyben azonban a jövő is munkál. Köszönet az íróknak az élményért, a kiadónak pedig a jó ügy támogatásáért. Papp János Tájkonferencia Orosházán Június 22-én és 23-án Orosházán, a Békés megyei szocialista brigádklubok vezetőinek részvételével tájkonferenciát rendeznek. A Petőfi Művelődési Központban nyíló tanácskozáson Mészáros József, az MSZMP orosházi bizottságának osztályvezetője mond bevezetőt, majd Szeljük György, az MSZMP megyei bizottságának osztályvezető-helyettese beszél a szocialista brigádok helyéről, jelentőségéről társadalmunkban. A továbbiakban mindkét napon több előadás is elhangzik, majd a konferencia részvevői üzemlátogatáson vesznek részt. A második nap kiemelkedő eseménye lesz a fórum, melyen a versenymozgalomról lesz szó. SZÓRÓ Lakótelepek Valamikor régen, amikor még azt hittük, hogy sokkal könnyebb és gyorsabb lesz a szocializmus építése, a jövő lakóházait modem kacsalábon forgó hatalmas épületeknek képzeltem. Nem a csillogó pompára értve, sókkal inkább praktikus szempontból, a modernséget gyakorlati haszonnal párosítva. Kiindulásnak a korszerű közösségei életet véve azt hittem, ezek a rengeteg, nagy és kényelmes lakást magukba foglaló házak csak annyiban fognak a hagyományoshoz hasonlítani, hogy laknak bennük. S mivel nem is keveseü, lesz majd saját mosodájuk, takarítószolgálatuk, és olyan kulturális helyiségeik, ahol a különböző érdeklődésű emberek munka után otthon szórakozni tudnak. És persze saját házi bölcsőde, óvoda is a gyermekek elhelyezésére. Akik az előbb említett helyeken dolgoznak, szintén a ház lakói közül kerülnek ki, s annyi lesz a különbség köztük és a régi fajta hasonló intézményekben tevékenykedők közt, hogy nekik ott helyben van a munkahelyük. Élet és álom között azonban óriási a különbség, és ezt tükrözte az új lakótelepekről tartott sajtókonferencia is, ahol a mának a problémái kerültek szóba az újságírók és az illetékesek — főhatóság, tervezők, építők — között. Először is a külalak, az épületek megjelenése, maga a lakótelep kinézése. Miért az egyhangúság, miért nem szebbek? Aztán: hány évre tervezik a házgyári, paneles épületeket? Hogyan lesz majd megoldva a tatarozás, felújítás? Felké- szülnek-e már most ezekre a később tömegméretben jelentkező munkákra? Miért nem építenek több nagyobb lakást? Miért nem átgondoltabb a lakótelepek elhelyezési terve, hogyan fordulhat elő, hogy két éve szabályos engedéllyel épített lakóházakat szanálnak? Miért csak később kezdik a bölcsődék, óvodák, iskolák, üzletek-építését? S miért, hogy a lakótelepeken még most sincsenek kultúrházak? De még klubok sem? A válaszok: a most épülő lakótelepek már sokkal szebbek, mint a régebbiek, és további változás várható a házgyárak rekonstrukciója után. Valamivel szaporítják majd a nagyobb lakások számát is a termékváltás befejeztével, s fekhelymentes nappali szobát is terveznek, ahol kényelmesen lehet vendéget fogadni. Sőt, a helyiségek összenyithatóságát is meg szeretnék oldani. A járulékos építmények megvalósítása valóban mindenütt késik — de hamarosan javulni fog —, befolyásolják a kivitelezési lehetőségek, a technológiai problémák és nem utolsósorban az anyagiak. S ha csak lakótelepnek tekintenék ezeket a helyeket, akkor ezzel meg is oldódna a kérdés, de mivel — fővárosban és vidéken — városrésznek tartják, később színházat, mozit is fognak építeni. Majd ha már erre lehetőség lesz. Egyelőre a minél több lakás a legfontosabb. Többször és nagyon hangsúlyozták, hogy nem szerencsés a lakótelep elnevezés, ők inkább a lakónegyed vagy városrész kifejezést használják és szeretnék, ha ez honosodna meg. Márcsak azért is, mert nem ideiglenes jellegűek ezek az új települések, hiszen a várható élettartamuk 100 év lesz. Ugyanis kellő karbantartással ennyit kibírnak az épületek. Lehet. De hogy már most igazi városuknak érezzék az itt élők, legalább kisebb művelődési helyiségekre lenne szükség, és a környezet állandó szépítésére. Ezt is hangsúlyozták a rádióműsorban ezen a sajtókonferencián. vass Márta Dajkáló táj
