Békés Megyei Népújság, 1979. június (34. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-16 / 139. szám
1979. június 16., szombat Táncházban a fjordok földjén... Gyomai táncosok Bergenben Ősi hagyományok kötelezik őket Körkép Dévaván/a oktatási helyzetérő Augusztusban adják át a képen is látható felújított két tantermet Fotó: Orbán Károly Ványán, a török hódoltság után tönkrement iskolát 1755- ben újraépítette a nemesség. De mert sem a földesúrtól, sem a megyétől engedélyt nem kértek, a vármegye megbüntette őket 100 forintra, a földesúr panasza alapján pedig újabb 200 forintára. Végül a vármegye, az engedély nélkül felépített épület lerombolását rendelte el —írják az egy esztendeje megjelent „Dévaványa nagyközség története” című monográfiában. Az iskoláért folytatott harc ezzel nem fejeződött be. A ványai nemesek folyamodvánnyal éltek, s mondhatni elegánsan fizették ki az adósságokat. Az iskola tehát megmaradt. Új, jelentős lépés volt még az 1900-as évek legelején felépült és ma is működő két iskolaépület. * Az oktatásügyben tehát Dévaványa példás múltra tekinthet vissza. S ez a szép, ősi hagyomány ma is kötelezi őket. Az 1948-as esztendőben Dé- vaványán is államosították az iskolákat. Akkor 10 épület 25 tantermében folyt a tanítás, a külterületeken öt tanyasi iskolában. A gyermeklétszám növekedésével azonban megnőttek a tanterem és a szakképzett pedagógusok iránti igények. S hogy ma az 1950- ben kettévált iskolák milyen gondokkal küzdenek, s milyen eredményekkel büszkélkedhetnek, azt a nagyközségi pártbizottság titkárától, s a két iskola igazgatójától tudtuk meg. ^ Nehezen értik gondjainkat Bár Szűcs Lajos, a nagyközségi pártbizottság titkára éppen szabadságon volt, mikor megtudta, hogy az oktatásügy dolgában járunk, segítségünkre sietett. — Először is pedagógushiánnyal küszködünk. Igyekszünk mi marasztalni őket, például próbáltuk korszerűsíteni a lakásokat, tavaly 120 ezer forint értékben kialakítottunk négy külön szobából és közös helyiségekből álló szolgálati férőhelyeket is, de az ott lakóknak nem nyerte meg a tetszését. Volt olyan év, mikor 160 ezer forintot is fordítottunk a pedagógusok jutalmazására. A fiatalabbak mégis néhány év múlva odébbállnak, nem eresztenek gyökeret. A munkájukkal nincs baj, csak kicsit türelmetlenek. Nehezen értik meg gondjainkat. Erről győzött meg egy velük folytatott kerekasztal-beszélgetés is. És van még egy nagy fájdalmunk. A felszabadulás óta ebben a községben központi, vagy megyei támogatással még egy tanterem sem épült. Régi kultúrházat, imaházat, kocsmahelyiséget alakítottunk át erre a célra. Csoda-e, hogy a KÖJÁL két éve két tantermünket is bezáratott? Saját erőből igyekszünk minden lehetőt megtenni, de az új iskolára akkor is szükségünk van! A gondok mellett azonban bőven akadnak eredményeink is. De erről jobban tudnának beszélni az iskolák igazgatói... Az 1-es számú iskola igazgatója, Gellai Béla régóta tanít Dévaványán. Jól ismeri az oktatásügy helyzetét. — 1945-ben a lakosság 15 százaléka analfabéta volt, azóta a felnőttoktatás különböző formáiban megközelítően ezer dolgozó végzett. Az általános iskolában most mindössze 4 százalékra tehető azoknak a száma, akik tanköteles korban nem végezték el az általános iskolát. A jövő terve: szeretnénk, ha ezek a fiatalok már 20 éves korukig pótolnák a hiányzó osztályokat! Felnőtt érettségizők — De hadd dicsekedjek! — folytatta. Tanulóink a járási tanulmányi versenyeken, sőt orosz nyelvből és biológiából országosan is jó eredményeket értek el. Ez csak úgy történhetett, hogy felső tago-' zatban jó a szakos ellátottságunk. Másik büszkeségünk az iskolánkban folyó gimnáziumi felnőttoktatás. Idén csúcsértéket értünk el: hat- vanan érettségiznek. S ezek mind idevalósi emberek! A gondjainkról már biztos hallottak. Négy alsós és két felsős telephelyünk van. A két iskola közös tornaterme pedig egy régi kaszinó épületében van. Hogy milyen állapotú, azt majd meglátják. Előbbre lépni eddig a község csak saját erejéből tudott. összeszámolni is nehéz, hány tantermet korszerűsítettünk, aminek értéke az utóbbi 9 év alatt eléri a kétmilliót is! Hetvenben új politechnikai műhelyt építettünk. Augusztusban adják át a központi iskola mellett felújított két tantermet, s az új vizesblokkot, a korszerű WC- ket. Novemberre pedig remélem, átadják az új napközis konyhát és étkezőhelyi-i séget, amely egyszerre mind a két iskolát szolgálja majd. Ezt is a nagyközségi tanács másfél millió forintos hozzájárulásából építik fel. Ugyanakkor, nagyon sokat köszönhetünk Dévaványa üzemeinek és termelőszövetkezeteinek is. Hogy mi a vágyam? Azt hiszem, érthető: egy korszerű, új iskolaépület. A hét épületben működő 2- es számú általános iskola igazgatója Tóth István. Beiskolázási szempontból hozzájuk tartozik a nagyközség keleti fele. Beszélgetésünket rögtön a napi gondokkal kezdjük. A belvizesség miatt az egyik iskolaépületük fala bedőlt. Pedig minden tanteremre égető szükségük van. Hiszen szeptemberben három osztálynyi elsőst várnak. Most aztán fő a fejük, hogyan kerülhetnék el a váltótanítást. Emellett ugyancsak jelentős gondjuk a pedagógushiány is. — Névlegesen 30-an vagyunk az 535 tanulónkra. De különböző okok miatt —szülés, férjhezmenés —, négy pedagógusul^ hiányzik. Ügy néz ki, sikerül három új nevelőt fogadnunk. Iskolánkban magas túlóraszámban dolgoznak a pedagógusok. Ezért lenne szükség az új erőkre. Az érkezőknek igaz, tudunk szolgálati férőhelyet biztosítani, de a pedagóguslakások állapota nem kielégítő. Végzős gyermekeink 40 százaléka gimnáziumba, szakközép- iskolába megy, 49 százaléka szakmunkásképzőben tanul tovább, és 7 százalék nem folytatja tanulmányait. Az iskola eszközellátottsága elégségesnek mondható. Új iskola kellene, szűk az óvoda is A távirati stílusra emlékeztető, rövid beszélgetésünk itt is egy óhajjal zárul. Nem nehéz kitalálni. Az új iskola iránti igénnyel... És mi a helyzet az óvodákkal? Hiszen ma már korántsem gyermekmegőrzés a feladatuk, hanem komoly nevelőmunka és ismeretátadás jellemzi az óvodákban folyó tevékenységet. Siroki Béláné, az önálló óvodák vezetője gyorsan sorolja a jellemző adatokat. — Nagyközségünk 5 óvodájába 400 gyerek jár. Ebből most 100 megy iskolába. Tavaly 85 gyerekfelvételt kellett elutasítani. Óvodáink kihasználtsága 140—150 százalékos! Az óvodai bizottság június végén ül össze. Sajnos idén is lesz elutasítás. Ígéretet kaptunk viszont 1980-ra, két plusz csoport indításához. Három óvodánk állapota kielégítő, a Kossuth útié viszont nagyon rossz. Az óvodába nem járó gyerekek iskola-előkészítését évek óta rendszeresen folytatja a két általános iskola. Legutóbb is 50 gyerek vett részt iskolaelőkészítésen. Olyan gondokkal küzd ma Dévaványa oktatásügye, amit a nagyközség saját erőből már nem képes megoldani. A ma még egészen apró gyerekek hamarosan óvodába, iskolába kerülnek. S az biztos, hogy tartalmas, eredményes nevelőmunka csak a jelenleginél jobb körülmények között érhető el. B. Sajti Emese Világjárók a gyomai táncosok. A szomszédos országokat beutazták már, de Görögországban, Franciaországban és Hollandiában is jártak. Hankó Faragó Emese és ifj. Putnoki Elemér két évvel ezelőtt Afganisztán vendégei voltak, az idén májusban pedig Norvégiában léptek fel a VIII. bergeni nemzetközi néptáncfesztiválon. Vásárhelyi László, a folklórtudományok és a népitáncművészet jó ismerője választotta őket a 33 tagú magyar delegációba. Az öregcsertői népi együttessel, egy jászberényi és budapesti párral együtt képviselték május 23-tól 30-ig nemzetünk népi kultúráját Bergen- ben. Emese másodikos gimnazista, Elemér tavaly érettségizett. Fiatal koruk ellenére a néptánc elismert amatőr művészei, az Arany-gyöngyös és Arany sarkantyús kitüntető cím birtokosai. — Repülőgéppel utaztunk Norvégiába — kezdi az élmények sorát a táncoslány —, s Bergenben autóbusszal jöttek elébünk. Rettenetesen furcsák voltak számunkra a keskeny utak, ahol két autó el sem fért egymás mellett. Egy órán keresztül kanyarogtunk jobbra-balra, míg végül maga a sofőr is belátta, hogy eltévedt. Mikor a népfőiskolái szállásunkhoz értünk, az öltözködésre csak negyed óránk maradt, a megnyitóról így is lemaradtunk. Csodálatos élmény volt az első esti fellépés a város hatalmas koncerttermében, a ' Grigehallen-ben. Színes forgatagban táncoltunk együtt franciákkal, norvégekkel, skótokkal, írekkel és dánokkal! Elemér nehezebben szólal meg, de a bergeni emlékek belőle is kicsalják a mondandót: — Május 27-ig tartott a fesztivál, mégis 30-án jöttünk haza, mert két este külön műsort is adtunk. A napirend egyébként kevés szabad időt hagyott nekünk, délután próbák, este fellépések, mindig máshol, mindig másként. Vásárhelyi László csupán néhány szóval igazított el, hogy ki mit táncol, ki után következik, s mégis nagyszerűen összeállt a műsor. Régebben nem sokat hallottunk erről a bergeni fesztiválról. Itt tudtuk meg, hogy a nemzetközi néptáncszervezet segítségével valósította meg a találkozókat néhány amatőr csoport. — A naplómban feljegyeztem, hogy a híresztelésekkel ellentétben, egyáltalán nem hidegek az északi emberek — mondja Emese. — Kedvesen fogadtak bennünket, rengeteg barátunk lett, levelezni fogunk velük. Néhány szabad órában Bergen- nel ismerkedtünk, jártunk a halpiacon, a viking múzeumban. Nem olyan sűrűn állnak a házak, mint nálunk, és igen érdekes a norvég építkezés. Barnára festett, fehér ablakkeretes faházak sorakoznak egymástól 100— 150 méterre, az ablakokon fehér vitrázzsal. Ha valakit kedvesen fogadnak, gyertyát gyújtanak, ez a meghittség jelképe. Talán csak a belváros és a kikötő zsúfoltabb kicsit, egyébként hosszan elnyúlik a város a tavak és hegyek között. — Találkoztunk Svédországban élő magyarokkal is, lefilmezték a táncunkat — meséli Elemér. — Magyar tánccsoportot vezetnek otthon és majd megtanítják velük is. Bergenben nemcsak beszélnek a táncházról, hanem tömegeket mozgató, igazi élő szokás ez náluk. Kevés folklórjuk maradt meg, egyszerű lépések, térformák, néhány taps; nagyon őrzik ezeket a népi hagyományokat és büszkék azokra. Az ünneplőjük ma is a népviselet. Néhány dalukat, táncukat mi is megtanultuk, a miénket pedig ők figyelték nagyon lelkesen. Mulatságos élményeink bőséggel akadtak: az öregcsertői- ek között még 74 éves néni is utazott. A legtöbben féltek a repülőgéptől, alig győztük őket vigasztalni, végül olyannyira sikerült, hogy a busz helyett is repülőre akartak szállni, mert az nem „ráz”! Megesett az is, amikor valamelyik szigetre mentünk szerepelni, észrevettük, hogy nem tették ki a plakátjainkat. Amerre haladtunk megálltunk, láttak bennünket és mire a fellépésre került a sor, tele lett a nézőtér. A két fiatal táncolt a bergeni királyi várban, iskolák sportcsarnokaiban, gyermekkórházban, öregek házában, ismerkedtek az idegen világ érdekes szokásaival. Búcsúzáskor mosolyogva mondják: a bergeniek bizonyosan nem fogadtak még magyar táncosokat, mert az étvágyunkon nagyon elcsodálkoztak, ök reggel és este esznek többet, nem délben, a magyar csoport pedig délidőben igencsak letakarította a hidegtálakkal dúsan rakott asztalt. A gyomai Körösmenti tánc- együttes a nyáron Spanyol- országba készül, de itthon is fellépnek a gyermekév alkalmából rendezett kalocsai nemzetközi fesztiválon. A fiatal, jó hírű együttes művészi rangját kül- és belföldön is féltékenyen őrzik táncosaik, köztük Elemér és Emese is. Bede Zsóka MOZI Kinek a törvénye? Van egy réges-régi mondás, miszerint ha két ember teszi ugyanazt, az nem mindig ugyanaz. Lényegében ez a kiindulópontja annak az új magyar filmnek, melyet Gal- góczy Erzsébet irt és Szőnyi G. Sándor rendezett néhány kitűnő színész közreműködésével. Jómódú faluba érkezünk Ráday Mihály kamerájával, együtt egy fiatal, pályakezdő rendőrrel, akiről hamar kiderül, hogy komolyan veszi azt, amit csinál. Mondanunk sem kell, hogy ennek okáért a lehető leggyorsabban ösz- szeütközésbe kerül a faluban hosszú évek alatt kialakult véd- és dacszövetségekkel, egyéni és csoportérdekekkel, melyek egyik csúcsán nem más található, mint Máté Ferenc Kossuth-díjas tsz-el- nök. Kétségtelen nagy érdé-;, meit azonban egyre többször fátyolozza a kiskirálykodás és a kivagyiság, az a mindent eldönteni látszó kapcsolatrendszer, mely a ki- sebb-nagyobb pozíciókban levők emberi gyengeségeiből húzza a busás hasznot. Egyszóval Máté és a hozzá hasonlók lehet, hogy még meg sem fogalmazták, de mégis úgy élnek, mintha rájuk a törvény és az igazság nem úgy vonatkozna, mint a többi százra, ezerre, aki a faluban él. Ilyen helyzetben érkezik meg a fiatal rendőr Galgó- czy Erzsébet és Szőnyi G. Sándor kemény filmjében az elképzelt, de nagyon is a magyar valóság egyfajta jellemzőjét bemutató faluba, ahol a hasonulni képteleneket agyba-főbe verik, miként az fiatel rendőrünkkel is hamarosan megesik. A cselekmény szikáran és követhetően bonyolódik tovább, nem enged mellékuta- kat, ebben a filmben — végre! — nincs fölösleges blabla, szájbarágósdi és egyéb. A levegőben vibrál a visszafojtott düh, az igazságtalanság elviselésének iszonyú lidércnyomása, miközben megelégedetten széles mosolyokat is láthatunk, és ajándék húshegyeket, melyek rendre útra kelnek „felsőbb” körökbe, emlékeztető bekopogásként. Aztán a film végén csak any- nyi történik, hogy a fiatal rendőr, aki majdnem az életével fizet ügybuzgalmáért, mégis úgy dönt, hogy marad. Marad a tűzfészekben, a felbolygatott méhkasban, ahol „ha két ember teszi ugyanazt, az még mindig nem ugyanaz...” Van-e kilátás a változásra? Van-e biztatás a tisztulásra? Van-e lehetőség arra, hogy a filmbéli Máté Ferenc tsz-elnök és kiskirály ne csak „muskátli legyen az ablakban” — ahogy a tagok bátrabbik része a fiatal rendőrnek mondja?! Talán igen, és ezt sugallja a film is azzal, hogy a rendőr marad, és dacol. Dacol az igazság mellett, a jó ügy mellett, amellett, hogy ha két ember teszi ugyanazt, az legyen ugyanaz. Ha szereplőkről írunk, első helyen kell említeni Sinko- vits Imrét: messze kimagaslik az együttesből Igen jó és hiteles, őszinte a főiskolás Balkay Géza a fiatal rendőr szerepében, Bencze Ferenc, Nagy Attila, Szabó Gyula a megszokott, Törőcsik Mari viszont elképesztően unott, szinte önmaga karikatúrája. Kár, hogy meghagyták, ilyennek. Sass Ervin Emese és Elemér a bergeni szállás előtt
