Békés Megyei Népújság, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-15 / 111. szám
1979. május 15., kedd NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT Tornász EB Kalmár Zsuzsa gerendán negyedik lett Koppenhágában szombaton ért véget a kontinens legjobb tomásznőinek versengése: a XII. Kurópa-bajnok- ság. A magyar csapat tagjai az összetett versenyben — ezt a román Comaneci nyerte — becsülettel helytálltak. Óvári a 11., Kalmár Zsuzsa a 13., Horacsek a 15. helyen végzett. A szerenkénti döntőbe az első versenynapon induló, 21 országot képviselő, 58 versenyző közül már csak 13-an jutottak újabb bizonyítási lehetőséghez, hét nemzet képviseletében. A magyar színeket a szombati vetélkedőn Kalmár Zsuzsa (képünkön) a Bcs. Előre Spartacus versenyzője képviselte a gerendán. Kalmár Zsuzsa szépen ismételte meg az összetett verseny során bemutatott gyakorlatát, 9.55-öt kapott, s ezzel a nagy sikert jelentő 4. helyet szerezte meg. A Lukács házaspár tanítványa ezzel folytatta azt a sorozatot, amelyet a magyar torBravúros gyulai győzelem Gyulai SE—Ózdi Kohász 3_2 (0-1) Labdarúgó NB II. Gyula, 2500 néző. V.: Balázs (8). GYSE: Szabó (5) — Novák (6). Otott (6), Tóth L (6), Csorba (6) — Nagy II. (5), Kocsis (7), Hirka (4) (Kuti, a szünetben, 6), — Tóth II. (5) , Steigerwald (6), Túri (5) (Rétlaki, 70. p., —). Mb. edző: Szűcs Mihály. Ózd: Fekete (5) — Fehér (5), Biró (6) , Murányi (5), Sipos (5) — Konyha (6), Ligeti (4), Sztanev (6) — Gulyás (6), Bácskái I. (7), Tóth (5). Edző: Frenkó László. Nem sokkal a kezdés után Kocsis nagy helyzetbe került, dé közeli lövése kipattant a védőkről. A 15. percben Bácskái I. lépett ki középen, Szabó kifutott elébe, de kezéből kiperdült a labda és Bácskái I. 13 méterről a kapuba lőtt, 0—1. A következő félórát a széltől támogatott ózdiak nyugodtabb játéka jellemezte. A félidő befejezése előtt Túrinak volt kétszer is alkalma az egyenlítésre, egy Kocsisszöglet után pedig Novák már a kezét is emelte, de gól nem született. Szünet után álmos 20 perc végén Bácskái I. talált jó kiugratás után a kapu közepébe, 0—2. Ezután sokan elindultak hazafelé... — pedig a hajrában óriási fordulatot vett a mérkőzés. A 73. percben Kocsis jobb oldali szabadrúgása után Steigerwald a védők között a hosszú sarokba talált, egy perc múlva a középpályás szögletét Kuti a bal alsó sarokba csúsztatta, 2—2. Majd a 84. percben Kocsis a 16-os- nál megszerezte a labdát, jó cselekkel „elvitte” a védőket balra, visszatalpalta a labdát Kuti elé, aki mintegy 14 méterről laposan a jobb alsó sarokba lőtt, 3—2. A mérkőzés jó példáját adta annak, hogy soha sem lehet feladni, a helyzet sohasem lehet reménytelen! F. I. Kisvárda-Bcs. TASK 0-0 Labdarúgó NB II. Kisvár- da, 800 néző. V.: Bognár (6). Kisvár da: Szabó (6) — Takács (7), Kovács (7), Baksa (6), Mikitovics (6) — Tóth J. (5) (Nagy G., a szünetben, 6), Gólyán (5), Komáromi (6) (Szeregnyi, 63. p., —) — Bori (6). Földes (7), Kubik (6) . Edző: Baksa Gyula. TASK: Oláh I. (6) — Hajdú (7) , Hajas (7), Jegyinák (7), Lukoviczki (6) — Csemus (6), Szász (5), Soós (6) — Magyar (5) (Somogyi, 72. p., —), Lipták (6), Oláh O. (5). Edző: Szita László. Az első félidőben a széllel szemben játszó hazaiak fölényt harcoltak ki, 3—4 gólhelyzetben hibáztak,. Földes, Gólyán és Komáromi révén. A második játékrészben kiegyenlített lett a játék. A csabaiak gólveszélyesebben támadtak, Lipták, Magyar, Oláh O. hagytak ki nagy lehetőségeket. A kisvárdai rohamokat viszont a csabai védők magabiztosan hárították. Végül is a játék, valamint a kihagyott helyzetek alapján az eredmény igazságosnak mondható. Honvéd Papp J. SE— Szarvasi FSSC 0—0 Labdarúgó NB II. Hejő- csaba, 500 néző. V.: Szent- kuti. H. Papp J. SE: Szöge- di — Bakos, Szilágyi, Farkas (Kemenczei, a 82. percben), Fodor — Gregor (Mező a 66. percben), Osváth, Petrovics — Rácz, Tokár, Répási. Edző: Vágó György. Szarvas: Pocsai — Kajtár, Szőke, Molnár, Filyó — Pet- neházi, Petykó (Ivanov, a 60. percben), Rozsán I. — Jakab (B. Tóth a 85. percben), Plástyik, Oravecz. Edző: Pallagi Róbert. A Papp J. SE középen erőltetett támadásait biztosan verte vissza a jól tömörülő szarvasi védelem. A játék képe alapján egyik csapat sem érdemelt volna győzelmet. Jó: Szögedi, Fodor, ill. Szőke, Filyó, Plástyik, Rozsán I. Kolodzey Tamás További eredmények: Lenln- városl MTK—Szolnoki MÄV 1—1 (1—0), Nyíregyházi VSSC—Honvéd Szabó L. SE 3—0 (2—0), Debreceni MTE—Hódmezővásárhely 4—1 (1—0), Szolnoki MTE—Kazincbarcika 3—0 (1—0), MVSC—Borsodi Bányász 1—0 (0—0), Eger SE—Gyöngyösi Spartacus 2—0 (0—0), Lehel SC —Debreceni VSC 2—2 (1—0). A KELETI CSOPORT ALLASA: 1. DVSC 33 25 5 3 75-19 55 2. Nyíregyh. 33 21 7 5 49-15 49 3. Eger 33 19 8 6 55-29 46 4. Papp SE 33 16 11 6 58-32 43 5. K.-barc. 33 16 9 8 54-31 41 6. Sz. MTE 33 16 8 9 49-40 40 7. DMTE 33 15 8 10 54-37 38 8. Szarvas 33 14 9 10 43-30 37 9. ózd 33 15 6 12 46-39 36 10. Lehel SC 33 12 9 12 41-39 33 11. Leninv. 33 11 11 11 41-43 33 12. Bcs. TASK 33 12 6 15 40-46 30 13. Hmv.-hely 33 10 8 15 44-58 28 14. Szabó SE 33 9 9 15 25-36 27 15. Gyula 33 10 4 19 31-69 24 16. MVSC 33 7 9 17 35-52 23 17. Szóin. M. 33 7 9 17 31-53 23 18. Gyöngyös 33 7 7 19 23-48 21 19. Borsod 33 6 7 20 30-61 19 20. Kisvárda 33 2 10 21 22-69 14 násznők a gerendán elkezdtek. Zsuzsának és edzőinek ezúton gratulálunk. A szerenkénti döntők győztesei. Ugrás: Comaneci (Románia), felemás korlát: Muhina (Szovjetunió), gerenda: Saposnyikova (Szovjetunió), talaj: Comaneci (Románia). DIÁKSPORT Vasárnap reggel kezdődött és szerda délben fejeződik be Békéscsabán a középfokú iskolai kézilabda-bajnokság egyik elődöntőjének mérkőzéssorozata, amelynek leánymérkőzései a Lékai Kollégium, fiútalálkozóik pedig a 2. sz. általános iskola pályáján kerülnek sorra. Az első három forduló eredményei: Fiúk: Szentesi Pollák A. Szakközépiskola— Püspökladányi 123. DSK 27—>22, Nyíregyházi Zrínyi Gimn.—Gyulai 613. sz. DSK 38—21, Túrkevei Ványai A. Szakközépiskola—'Budapesti Landler Jenő Szakközépiskola 25—18, Gyula—Bp. Landler 25—22, Túrkeve—Szentes 16—15, Nyíregyháza—Püspökladány 14—12. Leányok: Hódmezővásárhelyi Frankel Leó Szakközépiskola—Kazincbarcikai Eü. Szakközép- iskola 24—>10, Bcs. Sebes Gy. Szakközépiskola—Tisza- földvári Hajnóczy Gimn. 33—5, Nyíregyházi Kölcsey Gimn.—Bp. Pesti Barnabás Szakközépiskola 15—8, Ti- szaföldvár—Bp. Pesti B. 12—9, Nyíregyháza—Kazincbarcika 14—4, Békéscsaba— Hódmezővásárhely 19—17. Fiúk: Szentes—Gyula 19—• 22, Nyíregyháza—Bp. Landler 31—25, Püspökladány— Túrkeve 15—30. Leányok: Kazincbarcika—Tiszaföld- vár 12—7, Bcs. Sebes György —Bp. Pesti Barnabás DSK 21—5, Hódmezővásárhely— Nyíregyháza 13—8. TOTÓ A totó 19. heti eredményei: 1, 2, x, 1, 1, I, 1, x, 1, x, x, x, 2, x. 13 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 1 497 369 forint; 13 plusz egy találatos szelvény nincs. 12 találatos szelvény 66 darab, nyereményük egyenként 15 175 forint. 11 találatos szelvény 1359 darab, nyereményük egyenként 735 forint. 10 találatos szelvény 13 135 darab volt, ezekre egyenként 114 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. TIPPJEINK A 20. JÁTÉKHÉTRE: 1. Dunakeszi—SZEOL 2 x 2. Kecskemét—Balassagy. 1 3. Vác—22. Volán 1 4. Pénzügyőr—Budafok 1 x 5. K.-barcika—Nyíregyh. 1 x 6. Szolnoki MÄV—Eger 2 x 7. Fűzfő—PVSK 2 x 8. Bauxitb.—Kaposvár x 2 9. Cesena—Foggia x 10. Genoa—Lecce 1 11. Nocerina—Udinese 2 12. Spal—Pescara 1 13. Ternana—Cagliari x 1 PÓTMÉRKÖZÉSEK 14. Pistoiese—Brescia 1 15. Oroszlány—Dorog x 16. KOMÉP—N.-kanizsa 1 Az 0M1K vette át a vezetést a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban Már nem is meglepetés, hogy az utóbbi hetekben sok meglepetés születik vasárnaponként a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. A 30. fordulóban csak egy igazán meglepő eredmény akadt: az endrődiek mindkét pontot otthon tudták tartani a listavezető mezőhegye- siekkel szemben. Pontosabban volt listavezetővel, az OMTK ugyanis így átvette a vezetést. A hátsó régiókban még sok minden történhet, és tulajdonképpen még a Bé- késszentandrási Hunyadi sem érezheti magát teljes biztonságban. Kedvezőtlen tapasztalat, hogy több kiállítás történt. MEZÖBERENY—HONVED SZALVAI SE 1—0 (1—0) Békéscsaba, 200 néző. V: Bánki H. I. (Varga F., Molnár). Me- zöberény: Kovács (—) — Harmati J. (7), Ramos (6), Hancsák (7) , Mohovics (6) — Wágner (6), Földes! (6), Gazsó (6) — Bátor! (7), Hegedűs (7), Harmati L. (7). Edző: Nagy István. H. Szalvai SE: Pálinkás (7) — VI- czián (5), Gonda (6), Deák (6), Sódar (6) — Szalka (6), Seres (5) , Zalai (5), Balázs (6) — Nagy K. (6), Pólyák (5). Edző: Gurbán Llvlusz. Jobb volt a vendégcsapat. G: Bátorl. (Szto- ján János) békésszentandrás— SZEGHALOM 0—0 Békésszentandrás, 350 néző. Vezette: Uhrin (Sebestyén, Med- gyesi). Békésszentandrás: Patkós (6) — Lakatos (6), Nagypál (6) , Hamza (7), Győri (5) — Balia (6), Fazekas (5) (Szin, 65. p., —), Virág I. (6) — Horváth (6), Virág n. (8), Kiss (5). Edző: Tóth János. Szeghalom: Krlzsán (6) — Szujó (5), Bagdi (7), Jónás (6), Balázs (5) — Kovács I. (6), Kecskeméti (6), Varga (5) — Peják (8), Tar (6) (Kovács H. 75. p., —), Kun (6). Edző: Far- kasinszky András. Jó iramú, sportszerű mérkőzésen a gólhelyzetek alapján a hazaiak győzelmet érdemeltek volna. Jó játékvezetés. (Mrena Mihály) ENDRÖD—MEZŐHEGYES 1—0 (1—0) Endrőd, 300 néző. V: Hajdú. Endrőd: Csellár (8) — Pelyva (8) , Rőfusz (—) (Nagy L., 30. p., 9), Roszik (8), Bán (10) — Dinya (8), Vári (9), Moravszki (10) — Kurilla (10), Sánta (8), Ivano- vlcs (9). Edző: Majoros György. Mezőhegyes: Herczegíalvl (8) — Sopsics (8), Szatmári (7), Nagy (8), Acs (7) (Lapusnyik a szünetben, 8) — Borók (8), Sipos L. (8), Nagygyörgy (7) — Csordás (8), Molnár (7), Kovács (8). Edző: Kató János. Nagy iramú mérkőzésen megérdemelten nyertek a lelkes hazaiak. G: Moravszki. (Diószegi József) KONDOROS—BATTONYA 4—0 (2—0) Kondoros, 300 néző. V: Koka- vecz. (Medgyesi, Szakái). Kondoros : Dián (6) — Zöldi (7), Szabó (6), Viszkok (6), Nagy (7) — Csesznak (6) (Ladnyik, 70. p„ .—), Kósa (7), Majoros (6) — Uhrin (5) (Opauszki I., 46. p., 5), Simon (7), Opauszki H. (6). Edző: Dombóvári György. Batto- nya: Lung (5) — Kócsó (5), Bar- ta (5), Szitás (5), Sztanojev (5) — Kresák (6), Liszkai (5), Kovács (5) — Mókus (5), Boár (5), Kiss (5) (Gyömbér, 60. p., 4). Edző: Major László. Végig a hazai csapat irányította a mérkőzést. G: Kósa, Zöldi, Majoros, Szabó. (Sztvorecz János) SARKAD—GYOMA 3—0 (3—0) Sarkad, 250 néző. V: Prókai (Szarvas I., Pillér). Sarkad: Czé- gény (7) — Tarl (6), Nagy (6), Bakos (8), Szurovecz dr. (8) — Török (6) (Kesztyűs, 69. p., —), Szatmári (7) (Tóth, 65. p., —), Csizmadia (6) — Nemes (7), Kiss (6), Kádár (8). Edző: Fábián Sándor. Gyoma: Hajdú (6) — Hornok P. (6), Varjú I. (7), Varjú II. (7), Sike (6) — Pabar (6), Csigér (6), Homok L. (7) — Tokai (8), Iglódi (5) (Nagy, 69. p., —), Máté (7). Edző: Halász József. A 10. percben — fejesgólokkal — már 2—0-ra vezettek a hazaiak. G: Szurovecz dr., Szatmári, Nemes. (Burás István) OMTK—TÓTKOMLÓS 4—0 (1—0) Orosháza, 800 néző. V: Zsem- beri (Schmilovszki, Veress). Orosháza: Pelyva (8) — Gulyás (7) , Raffai (8), Füsti (8), Rábai (1) — Czifra (8), Lovas (8), Szegi (8) — ökrös (7), Podmaniczld (8) , Feró (7). Edző: Egei János. Tótkomlós: Krecsméri (6) — Czirle ' (1), ölveczki (5), Karasz (5) , Bugyinszki (4) — Paulik (4), Bartos (4), Zsigovics (4) (Tetljak, 46. p., 5) — Bacovszki (5), Arató (5), Poljak (5). Edző: Nagy Ferenc. Az OMTK helyzetei alapján nagyobb gólkülönbséggel is nyerhetett volna. Kiállítva: Czirle (Tótkomlós) a 47. percben, Rábai (OMTK) a 60. percben. G: Podmaniczld 3, Lovas (Dimák B. Ferenc) medgyesegyháza— NAGYSZÉNÁS 1—0 (0—0) Medgyesegyháza, 400 néző. V: Medovarszki (Flender, Jankus). Medgyesegyháza: Huszár (9) — Rózsa (6), Potocska (6), Bartucz (6) , Misota (6) — Tóth J. (7), Horváth (7), Schmidt (6) (Kle- ment, 60. p., 6) — Kiss (6), Marsi (1), Vágó (6) (Németh, 60. p., 6). Edző: Hegedűs József. Nagyszénás: Karkus (9) — Sárközi (6), Szabovik (1), Verbőczi (6), Bállá (6) — Novák (6), Lakatos (7), Burázs (7) — Zaho- recz (6), Birkás (6), Sándor (6). Edző: Patyi Béla. Jó Iramú ösz- szecsapás, a két kapus remek védései miatt nem esett több gól. Kiállítva: Marsi (Medgyesegyháza) a játékvezető megsértéséért, Szabovik (Nagyszénás) durvaságért. G: Klement. (Hojcs- ka Mihály) FÜZESGYARMAT—BÉKÉS 0—0 Füzesgyarmat, 400 néző. V: Boros (Hagyó, Szántó). Füzesgyarmat: Köleséri (7) — Tóth H. (6), Kiss (7), Guruczi (5) (Csák, 75. p„ —), Derbák (6) — Zolnai (6) , ökrös (6), Bencsik (5) — Tóth I. (6) (Varga, 80. p., —), Komoróczki (6), Takács (6). Edző: Lós József. Békés: Stuber (7) — Kiss T. (7), Rácz (6), Acs, (6), Péter (5) — Balogh (6), Kiss B. (5), Vágási (6) — Pataki (6), Kiss G. (5), Cinanó (6). Edző: Nagy Mihály. A békésiek fegyelmezetlen védő játékukkal rászolgáltak a döntetlenre. (Szabó László) TOVÁBBI EREDMÉNY: Medgyesbodzás—Gerendás 4—4. IFJÚSÁGIAK Füzesgyarm.—Békés 1—3, OMTK —Tótkomlós 2—1, Békésszentandrás—Szeghalom 2—3, Medgyesegyháza—Nagyszénás 5—0, Sarkad—Gyoma 2—2. A Kondoros— Battonya mérkőzést később rendezik. H. Szalvai SE—Mezőbe- rény 2—1, Medgyesbodzás—Gerendás 3—1, Endrőd—Mezőhegyes 0—2. A MEGYEI I. O. labdarCgó-bajnoksAG Állasa 1. OMTK 2. Mezőhegyes 3. Szeghalom 4. M.-bodzás 5. Füzesgyarm. 6. M.-egyháza 7. Gerendás 8. Nagyszénás 9. Sarkad x • 10 Mezőberény 11. Battonya 12. Kondoros 13. B.-szentand. 14. Gyoma 15. Békés 30 19 8 3 69-26 46 30 19 7 4 66-20 45 30 16 9 5 66-32 41 30 13 10 7 42-33 36 30 11 12 7 51-41 34 30 11 10 9 53-48 32 30 13 6 11 56-57 32 30 8 13 9 31-39 29 30 9 11 10 43-35 28 30 8 11 11 36-33 27 30 8 9 13 35-49 25 30 11 5 14 40-47 27 30 8 9 13 38-48 25 30 10 4 16 35-50 24 30 9 6 15 35-54 24 30 8 6 16 40-63 22 30 9 4 17 30-60 22 7 6 17 35-66 20 16. Endrőd 17. Tótkomlós 18 H. Szalv. SE 30 x = egy büntetőpont-levonás IFJÚSÁGIAK 1. OMTK 30 2. Békés 30 3. Szegh. 29 4. Batt. 28 5. Mezőb. 30 6. H. Szalvai 30 7. Mezöh. 30 8. Tótk. 30 9. Gyoma 30 10. B.-szt.-a. 30 11. M.-egyh. 30 12 Sarkad 30 13, Füzesgy. 30 14 Kondoros 29 15. Gerendás 29 16 Endrőd 30 17. Nagysz. 30 18. M.-bodzás 30 23 4 3: 111-27 50 22 4 4 : 116-20 48 21 5 3 99-21 47 22 3 3 89-16 47 18 3 9 78-31 39 17 5 8 87-52 39 16 6 8 80-23 38 12 9 9 62-47 33 13 6 11 59-55 32 11 7 12 68-63 29 14 1 15 48-73 29 10 8 12 67-49 28 11 5 14 49-72 27 5 5 19 27-75 15 4 3 23 39-97 11 5 1 24 26-114 11 4 2 24 30-139 10 1 1 28 13-174 3 TELEVÍZIÓ BUDAPEST: I. műsor: 8.00 Tévétoma. (Ism.) (sz.) 8.05 Iskolatévé. (sz.) 10.30 Tévé-ovi. 10.55 Óvodások filmműsora, (sz.) 12.10 Iskolatévé. 14.05 Iskolatévé. 15.00 Tévé-ovi. (ism.) 15.25 Iskolatévé. (ism.) 16.30 Hírek. 16.35 Gloria Gaynor. Francia zenés film. (sz.) 17.00 Dél-alföldi krónika. A szegedi körzeti stúdió műsora. 17.30 Mindenki iskolája. 18.35 Reklámműsor. 18.40 Katonák háború és béke között. A Horizont Szerkesztőség műsora. 19.10 Esti mese. 19.20 Tévétoma. (sz.) 19.30 Tv-híradó. (sz.) 20.00 Az Onedin család. XX. (sz.) 20.50 1000 műhold a föld körül, (sz.) 21.20 Filmszem. (sz.) 22.10 Nyitott könyv. Halmos Ferenc: Illő alázattal. 23.05 Tv-hiradó — 3. (sz.) H. műsor: 19.00 Fiatalok estje. Közben: 19.30 Tv-híradó — 1. (sz.) kb. 21.15 Tv-híradó — 2. (sz.) BUKAREST: 16.05 Főiskolai oktatás. 16.25 Angol nyelvoktatás. 16.45 A szocialista országokból. 17.50 A legkisebbeknek. 18.00 Ankét. 19.19 Román színházi est. 20.45 Tv-híradó. BELGRAD: I. műsor: 17.10 Magyar nyelvű tv-naplő. 17.45 Kaland — gyermekműsor. 18.15 Könyvek és eszmék. 18.45 Népi muzsika. 19.15 Rajzfilm. 20.00 Nyitott képernyő — belpolitika. 21.00 Gérard Philippe filmjeinek ciklusa: Montparnesse 19 — francia játékfilm. H. műsor: 18.45 Dokumentumfilm. 19.00 Audiovizuális film- enciklopédia. 19.55 Közjáték. 20.00 Turgenyev: A vidéki nő — angol tv-dráma. 20.55 Vásári blokk. 21.05 Huszonnégy óra. 21.25 Tudományos műsor. 22.10 Portugál szórakoztatózenei műsor. rAdió KOSSUTH RADIO: 8.27 És ha azt mondom: helyette . . . Rendhagyó játék szavakkal. 8.57 Népdalcsokor. 9.44 Sárpogácsa. Horgas Béla gyermekversei zenével. 10.05 MR 10—14. 10.35 Romantikus zene. 11.40 Változatok sötét húrra. IX. 12.35 Törvény- könyv. 12.50 Hangverseny délidőben. 13.55 Verbunkosok, csárdások. 14.19 Kóruspódium. 14.40 Fejezetek a korai líra történetéből. II. 15.10 Operaáriák. 15.28 Nyitnikék — kisiskolások műsora. 16.05 Dalok a Fáklyavivők című hanglemez-sorozatból. 16.21 Magyar előadóművészek. 17.07 Kultúrával takaródzunk. 17.32 Filmzene. 17.45 A Szabó család. 18.15 Hol volt, hol nem volt. .. 19.15 Bemutatjuk új felvételeinket. 19.30 Népzenekedvelőknek. 20.00 Űrhajósnak alkalmas. Látogatás a Repülőorvosi Vizsgáló és Kutató Intézetben. 20.30 Híres előadóművészek Csajkovszkij- felvételeiből. 21.05 Húszas stúdió. 22.20 Világtörténelem dióhéjban. 22.30 Madrigálok. 22.50 Meditáció. 23.00 Beethoven-felvé- telekből. 0.10 Táncdalok. PETŐFI RADIO: 8.20 Tíz perc külpolitika. 8.33 Társalgó. Két óra irodalomkedvelőknek. 10.33 Zenedélelőtt. 12.25 Látószög. Ifjúsági jegyzet. 12.33 Melódiákoktól. 13.30 Éneklő Ifjúság. 14.00 Kettőtől hatig . .. 18.00 Tip-top parádé. 18.33 Népdalok. 19.00 Operettrészletek. 19.20 Empátia: A beleélés lélektana. 19.30 Csak fiataloknak! 20.00 Négy apának egy leánya. Rádiójáték. 21.43 A tegnap slágereiből. 22.30 Közv. a Kulacsa étteremből. 23.15 Operettrészletek. SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00 Hírek. — Szolnoki ifjúsági kórusok hanglemezen. A Kassai úti iskola és a Tisza-parti gimnázium kórusa énekel. — A 004, 007, 005 jelenti. Riporter: zám- bó Árpád. — Pár perc dzsessz. Eugen Cicero játszik. — 17.35 Szerződések és szerződtetések. Riporter: Balogh György. — Zenés játékokból, közben: Hol kezdődik a műszaki kultúra? Merza Jenő írása. — 18.00 Alföldi krónika. — Táncmelódiákat énekel Kovács Kati. — 18.26— 18.30 Hírösszefoglaló, lap- és mflsorelőzetes. színház 1979. május 15-én, kedden Békéscsabán, 19.00 órakor: LILIOM József A.-bérlet. MOZI Békési Bástya: 4 órakor: A vihar fia, 6 és 8 órakor: A magas szőke férfi visszatér. Békéscsabai Szabadság: 10 órakor: Az előkelő alvilág, 4 órakor: Csillagos perc, 6 és 8 órakor: A friss széna bódító Illata. Békéscsabai Terv: A trombitás. Gyulai Erkel: Száll a kakukk fészkére. Gyulai Petőfi: Piedone Afrikában. Orosházi Partizán: fél 6- kor: A korona elrablása, avagy újra a Bosszúállók, fél 8-kor: Madárijesztő. Szarvasi Táncsics: 6 órakor: 2001 — Orodílsszeia I., H., 22 órakor: Helga és Michael. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Rocskár János. Szerkesztőség: Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Árpás! Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetői díj egy hónapra 30 forint. Dürer Nyomda, Békéscsaba, Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Igazgató: Háromszék! Pál INDEX: 25054 ISSN 0133—0055