Békés Megyei Népújság, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-06 / 104. szám
1979. május 6., vasárnap o EB3B2B23 Harmadikos gimnazisták az óvónőképzőben Vendégek a játékudvaron... A pályaválasztási előkészületek segítése céljából az SZMT pedagógus bizottsága, a megyei művelődésügyi osztály és a pályaválasztási intézet látogatást szervezett a szarvasi óvónőképzőbe harmadikos gimnazista tanulók számára. Az óvónői hivatás iránt érdeklődő fiatalok május 2-án és 3-án sok élményt Fotó: Tiszavárj Sándor nyújtó programon vettek részt. Az intézet vezetése nevében Bencsik Endre igazgató és Sebő Jánosné igazgatóhelyettes köszöntötte a résztvevőket. Ezt követően Molnár László, az igazgatói hivatal vezetője tartott részletes tájékoztatást a pályára való felkészülés fontosabb kérdéseiről, a felvételi követelményeiről, a beiskolázás és az oktatás „műhelytitkairól”, a kollégiumi elhelyezésről. A feltett kérdések megválaszolása után Zvara Jánosné, vezető óvónő irányításával megtekintették a látogatók a gyakorlóóvodát, a játékudvaron pedig rövid ideig együtt játszhattak a nagycsoportosokkal. A korszerű könyvtárba is elkalauzolták a fiatalokat, bemutatták a szakkönyvek, szépirodalmi könyvek, folyóiratok nagy választékát. A program a klubszobában folytatódott, ahol tv képernyőjén követhettek nyomon a fiatalok egy testnevelés és. egy ének foglalkozást, melyet hallgatók tartottak. A végig segédkező KISZ-esek vezetésével ezután a város nevezetességeivel is megismerkedhettek a lányok. Megyénk gimnáziumaiból érkezett 59 óvónőjelölt sok új ismerettel gazdagodott a látogatás során, s hasznos útmutatásokat kapott az intézet nevelőitől. Selmeczí László Ui üzletház épül Endrfidön A Gyoma—Endrőd és Vidéke ÁFÉSZ folyamatosan bővíti, korszerűsíti üzlethálózatát. A múlt évben Gyomén adtak át egy korszerű egységet, jelenleg pedig End- rődön folynak egy új üzletház építési munkálatai, melynek terveit a SZŐVTERV kirendeltsége készítette. Az új, 400 négyzetméter alapterületű kereskedelmi egységben helyet kap egy élelmiszer- bolt és egy modern bisztró. A kivitelező a Gyomai Fa- és Építőipari Szövetkezet. Az új létesítmény költsége 4 és fél millió forint lesz. A Gyomai Háziipari Szövetkezet Szabó Magda Szocialista Brigádja kiemelkedően szerepelt a közművelődési vetélkedő ágazati döntőjében, és bejutott a május 13-i megyei döntőre is. A csapat tagjai: Kis Sándorné brigádvezető, Csuvár Katalin, Kovács Józsefné és Garai János a mintázóbán dolgoznak Fotó: Gál Edit ■■■■■■•■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■•■•■■•■■■«■••■•■••■■••«■■•••■■■■•■•■■■••■•■■•■••a ■ ■ • • a $ • a a a a a | Tapétabolt — i szépségtapasszal • « ■ a Tavasszal megnövekszik a kereslet a szebbnél szebb i • tapéták iránt, hiszen igen sokan a jó idő beálltával kéz- * : dik meg a lakások belső tatarozását^ S aki eddig nem is ■ ■ használta a lemosható vagy öntapadós tapétákat, rög- S • tön kedvet kap hozzá, ha meglátja a nemrégiben meg- i ! nyitott új szakbolt kirakatát, hát még a belső polcokon ; ] kínálkozó árut. A békéscsabai új árudának azonban van egy szépség- ! ; tapasza is. Nemcsak a falak borításáig használják már l ; napjainkban a mindig új mintázatú tapétát. Van, aki dí- j • szítésre, szekrényrészek beborítására szeretne vásárolni ■ : — mondjuk egy-két méteres darabokat. Ám az igen esi- • S nos eladóhölgy meglepetésemre a minap közölte: — : • Csak végekben, azaz egy egész gurtnit adhat el. Hiába ■ • bizonygattam: a gurtni 10 százalékára lenne csak szűk- • ; ségem, s a többivel mit csináljak — hajthatatlan ma- i • radt. Megértem, hogy ez nem rajta múlik, de nem tud- 5 ■ tam beletörődni. » *- ® Így elmentem az ezermester-, majd a papírboltokba ■ • is. Itt készséggel adtak volna akár 10 centis darabot is, ; • ha netántán annyira van szükségem, de hát... • ... hát a választékkal egy kis bibi volt. Akárhogy igye- ■ • keztem magamra beszélni azokat, sehogysem sikerült. • ■ De talán ésszerűbb lenné — különösen ha már szak- ■ ■ bolt a Tanácsköztársaság úti — hogy itt is megbontsa- • • nak a vevő igénye szerint egy-két gurtnit, ha éppen az : ■ tetszik neki. —jávor— ■ ■ ■ ■■■■■•■■■■•■■•■■■••■■•■■■■■•■■■■■■■■■■■■■■■«■■■■■■■•«■■■■•••■■■•••■■■■■•■■■■■■■■•a Rendkívüli adásnap Rendkívüli adásnap lesz május 7-én hétfőn a televízióban: a lipcsei Gewand- haus-zenekar Erkel Színházbeli hangversenyét sugározzák. Ezzel a hétfői zenei programok hagyományát folytatják. Évente háromnégy alkalommal ugyanis eddig is közvetítést adtak olyan kiemelkedő kulturális eseményekről, mint például a budapesti művészeti hetek megnyitója vagy más koncertje adásszünet helyett. Ezúttal az NDK világhírű zenekarának programját láthatják a nézők. A műsorban felcsendül Mendelssohn: IV. (olasz) szimfóniája, Mozart: Sinfonia Concertante K'. 364. című műve és Schubert: VII. szimfóniája. A hangversenyt Kurt Masur vezényli. Tragikus baleset a Nyírség rallye-n Tragikus kimenetelű baleset történt a péntekről szombatra virradó éjszaka az Óhuta és Erdőhorváti közötti úton. A Nyírség rallye autóverseny gyorsasági — a közúti forgalom elől elzárt — szakaszán a célegyenesben a Dömsödi Dovit ASC versenyzője, Fehér István vezette 1200-as Lada személy- gépkocsi belerohant a Borka Zoltán, nyíregyházi lakos tulajdonát képező Wartburg gépkocsiba, amelyben a gyorsasági szakasz időmérő sportbírói tartózkodtak. A baleset következtében a gépkocsiban ülő Borka Zoltán 26 éves röntgentechnikus a helyszínen, Kovács Lajos László 17 éves nyíregyházi tanuló pedig a kórházba szállítás közben meghalt. Borka Zoltánná és Fekete István sportbírókat a mentők kórházba szállították. A balesetnél megsérült Fehér Istvánt ugyancsak kórházban ápolják. A baleset okait a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja. KÖZÜTI INFORMÁCIÓ Május 7-től június 2-ig teljes szélességben lezárják Békéscsabán a Temető sor Tanácsköztársaság út és Vé- csey utca közötti szakaszát. Az útelzárás ideje alatt a Tulipán Utcán és a Tanács- köztársaság útnak a Kazinczy utca—Temető sor közötti szakaszán megengedett a tehergépkocsik forgalma is. Emlékezés Radnóti Miklósra A mártírhalált halt költő, Radnóti Miklós születésének 70. évfordulója alkalmából koszorúzási ünnepséget rendeztek sírjánál szombaton a Mező Imre úti temetőben. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében Komidesz Mihály, a tudományos közoktatási és kulturális osztály vezetője (lásd képünkön) és Be- reczky Loránd munkatárs; a Kulturális Minisztérium képviseletében Tóth Dezső miniszterhelyettes és Biró Zoltán főosztályvezető koszorúzott. A Magyar Írók Szövetségének koszorúját Garai Gábor főtitkár és Fodor András, a költői szakosztály titkára helyezte el. Megkoszorúzta a sírt Radnóti Miklós özvegye is. Az évforduló alkalmából a Magyar írók Szövetsége is koszorúzási ünnepséget rendezett szombaton. „Gyepütiprás” Sótonyban „Gyepűtiprást” rendeztek szombaton a Vas megyei Só- tony községben. Évszázados május első szombati szokás ez a vasi hegyhát dombvonulatán fekvő faluban, amelynek szőlőtermelői még a kiegyezés táján verbuválódtak közösségbe, hegyközségbe. A hegybíró által kijelölt szőlőtermelők, a meghívott vendégekkel együtt sorra járták a mintegy 306 pináét. A háziasszonyok a hagyományoknak megfelelően túróval, füstölt sonkával, a gazdák borral kínálták őket. A legények mogyorófa vesz- szőt vágtak, s ahány pincét meglátogattak, annyi rovátkát vésték bele. Minél több a rovátka, a pálca, annál nagyobb a legény tekintélye. Hajdan komoly gyakorlati jelentősége volt e szokásnak. Ilyenkor ellenőrizték ugyanis a „gyepűtiprók”, hogy a gyepű, azaz a szőlőket elválasztó keskeny földcsík a helyén van-e, nem történt-e ..határsértés” egyik-másik gazda kárára. A szokás ezen részének természetesen ma már nincs jelentősége. Győzelem és béke armincnégy éve, hogy ez a két szó összeforrt. Békét hozott Európának a fasiszta Németország feletti győzelem, 1945 májusának első napjaiban kontinensünkön mindenütt elhallgattak a fegyverek. Felszabadult a nácizmus alól maga a német nép, joggal ünnepli hát a Német Demokratikus Köztársaság nemzeti napjaként május 8-át. Az európai béke évtizedeit hozta meg az a május. Sokszor elmondják aztóta is: soha nem volt még ilyen hosszú háborúmentes időszaka földrészünknek. Igaz, ugyanezt nem mondhatjuk el a világ más tájairól. Napjaink történészei szerint már a kétszázat is túlhaladja azoknak a fegyveres konfliktusoknak, háborúknak a száma, amelyek 1945 óta pusztítottak földünkön, s milliókra rúg az emberi áldozatok száma, akiknek fegyver oltotta ki életét. Igaz, világháború nem volt, de a veszteségek világméreteket öltöttek, s nem használhatjuk csupán a múlt időt: ezekben a napokban sincs valódi béke bolygónkon. Emlékezzünk csupán az utóbbi hónapokra: Vietnam ellen fordult a kambodzsai Pol Pot-rezsim, amely a fasisztákat felülmúló irtóhadjáratot folytatott saját népe ellen is; kínai agresszió Vietnam ellen; összecsapások Afrikában Uganda és Tanzánia között; a dél-afrikai és rhodésiai fajüldöző rendszerek támadásai a független afrikai országok és a menekültek ellen. De háborúval terhes a Közel-Kelet térsége is, az egyiptomi—izraeli különalku nem hozott . valódi békét. Egyszóval aligha lehetne 1979 tavaszán békésnek nevezni a földet. A második világháborúban aratott győzelem azonban mégis csak egy új történelmi korszak kezdete. Igaz, a háborúkat nem törölte el, de jelezte: az emberiség képes arra, hogy megsemmisítse a pusztítás legfékevesztettebb erőit. A második világháborús győzelmet egy széles antifasiszta koalíció vívta ki, a harc oroszlánrészét azonban a szovjet nép vállalta: a hitlerizmusra a végső csapást a Vörös Hadsereg mérte. A háborúból a Szovjetunió nem meggyengülve került ki, s létrejött az új típusú népi államok, a szocialista országok közössége is. A győzelem ereje hozzájárult ahhoz, hogy a fejlett tőkés országok munkásosztálya újabb jogokat vívjon ki, s bizonyos, hogy 1945 májusa nélkül nem szabadultak volna fel a gyarmatok népei sem. Mindezt tudnunk kell, erre emlékezni kell! Elsősorban azért, mert az eredmények ellenére sem mondható el, hogy a nagy győzelem meghozta a békét. Kontinensünket ugyan elkerülte a háború, s nem került sor pusztító nukleáris világégésre sem, azt azonban nem állíthatjuk nyugodt szívvel, hogy a veszély egyszer, s mindenkorra megszűnt. A világot továbbra is fenyegeti az imperializmus hadigépezete, a Nyugat által, erőltetett fegyverkezési verseny. Ismeretes, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok évek óta tárgyalásokat folytat a hadászati atomfegyverek korlátozásáról, a két kormány megállapodásának megvalósulását azonban komolyan veszélyeztetik a kommunistaelle- nesség, a háború erői az USA-ban. Nem hozott eredményt a több, mint öt éve folyó bécsi tárgyalássorozat sem, amely a közép-európai hadseregek létszámának csökkentésével foglalkozik. Az elmúlt évtizedekben a Szovjetunió és szövetségesei számos átfogó javaslatot tettek a fegyverkezési hajsza megfékezésére, az államok közötti együttműködés fejlesztésére. Sajnálatos, hogy a szocialista országok kezdeményezéseinek egyik legnagyobb ellenfelévé Kína vált, amelynek vezetői ma is nyíltan a háború elkerülhetetlenségéről beszélnek, sőt agressziót indítottak a békeszerető Vietnami Szocialista Köztársaság ellen. fasizmus felett aratott győzelem napja ünnep a magyar nép számára is, hiszen ennek köszönhetjük nemzeti létünk fennmaradását, hazánk szocialista fejlődését. A május 7-én kezdődő béke- és barátsági hónap rendezvényei, az előadások, baráti találkozók, kiállítások emlékeztetnek, mozgósítanak, az emberiség legszebb álmainak megvalósulásáért szállnak síkra. A szolidaritás a magyar nép számára nem csupán együttérzést, de cselekvő gyakorlatot jelent: tenniakarást a háborús veszély, a fegyverkezés, az elnyomás ellen. A győzelem békéjét — a béke győzelmét! Ó\odás és iskolás korú gyermekeknek tartottak szombaton, május 5-én általános szűrővizsgálatot Gerlán. A békéscsabai városi kórház Weil Emil KISZ-alapszervezetének kezdeményezésére a társadalmi munkában végzett, betegségmegelőző tevékenységet a nemzetközi gyermekév tiszteletére ajánlották fel. A mintegy 300 gyermeket érintő szűrővizsgálat megszervezésében a kórház KISZ-tag fiataljain kívül részt vett a békéscsabai egészségügyi szakközépiskola, a Megyei Egészségnevelési Csoport, a Vöröskereszt kórházi csoportja, a véradóállomás és a gerlai Községi Tanács Fotó: Martin Gábor Árusításuk ideiglenesen tilos A KERMI a hatósági ellenőrzések alapján egyes kötöttáruk forgalmazását feltételekhez kötve, árusításukat ideiglenesen megtiltotta. A HÖDIKÖT 622 3050 cikkszámú tiszta gyapjú női kardigánja helytelen kezelési útmutatóval került forgalomba. Az útmutató szerint ugyanis forgó dobos mosógépben 60 fokos vízben is mosható. Ezzel szemben még kíméletes kézi mosás hatására is szinte „használhatat- lanul” változik a mérete, ezért csak vegyileg tisztítható. A Halasi Kötöttárugyárban készült kétfajta — a 292 1002 és a 892 1001 cikkszámú — női pulóvert megtévesztő minőségtanúsítással árusították. A mosás hatására méreteiket változtató pulóverek nem felelnek meg a „formatartó” megjelölés követelményeinek. A KERMI — megkövetelve a vásárlók helyes tájékoztatását — előírta a kardigán hibás kezelési útmutatójának kicserélését, s a pulóverek „formatartó” jelölésének megszüntetését. Intézkedett arról is, hogy a három termék árusítását szüneteltessék.