Békés Megyei Népújság, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-10 / 107. szám

1979. május 10., csütörtök A cigánylakosság helyzete Dobozon A cigánygyerekek közül csak kevesen jutnak el a felső ta­gozatba. A képünkön látható hetedikes Faragó Katalin, ed­digi eredményei alapján bizonyára sikerrel végzi el az ál­talános iskolát Fotó: Gál Edit Megyei társaszenei találkozó Gyulán Doboz nagyközség lakossá­gának 7 százaléka cigány. Élet- és munkakörülményeik javítása, a róluk való gon­doskodás nehéz feladat elé állítja a nagyközségi taná­csot. Annál is inkább, mert a legsürgősebb tennivaló, a cigánytelep felszámolása még mindig nehézségekbe üt­közik. Az előbb említettek fontosságát bizonyítja, hogy alapos előkészületi munka után a közelmúltban a nagy­községi tanács végrehajtó bi­zottsága is foglalkozott a ci­gány lakosság helyzetével, a továbblépés lehetőségeivel. Az elmúlt másfél esztendő tapasztalatait összegezve Kiss László, a nagyközségi tanács szakigazgatási szervének ve­zetője megállapította, hogy a régi, Sóssziki-cigánytelep- ről mindössze két család községbe telepítését sikerült ez alatt az idő alatt tanácsi támogatással megoldani. A telep kilenc putrijából hét­ben még mindig 22-en élnek. A gyorsabb eredmény eléré­sét az is gátolja, hogy a te­lepen élők többsége olyan idős ember, akik alacsony Kovács András a fiiba for­gatása előtt félszáz egyete­met végzett fiatalnak tette fel a kérdést: mi jut eszébe 1944. október 15-ről? — Semmi — válaszolták 49-en, és csupán egy taxisofőr tud­ta: ezen a napon hangzott el a rádióban Horthy Mik­lós kormányzó proklamáció- ja. A film bemutatója* előtt beszélgettem Kovács And­rással. A németek kezdeményezték — Hogyan jött létre ez a koprodukció? És miért a nyugat-németekkel ? — Tulajdonképpen egy müncheni producer javasol­ta nekem ezt ,a témát. Ma­gam is meglepődtem az öt­leten és gondolkodási időt kértem. Nem kedvelem ugyanis a történelmi figurá­kat. Márpedig — gondoltam — szükség van történelmi szereplők bemutatására, hi­szen a kormányzó fiának el­rablása kis epizód csupán. Nem áll meg önmagában, nem tesz ki egy filmet. A valóságban is néhány perc alatt zajlott le ez az ember­rablás. Skorzeny emberei mindent pontosan előkészí­tettek, mint „jugoszláv ügy­nökök” jelentkeztek és a gyanútlan, konspirációban járatlan ifjú Horthy egysze­rűen besétált az egérfogóba. A konkrét epizódnál en­gem jobban érdekelt az, ami az elvetélt kiugrási kísérlet mögött állt: a magyar veze­tő körök cselekvésképtelen­sége. Ezért fogadtam el a nyugatnémet televízió aján­latát. — Vajon miért érdekli a németeket ez a téma? — Ügy látszik a némete­ket is foglalkoztatja ez az idő, pontosabban az a kísér­tetiesen hasonló mozzanat, amikor 1944. július 22-én nyugdíjuk, rossz szociális helyzetük miatt nem képesek az építkezési és lakásvásár­lási kedvezményeket igénybe venni. Ugyanakkor az idős, beteg, gondozásra szorulók pedig nem hajlandók igény­be venni a szociális ottho­nokban számukra biztosított helyet. Ezért lehetőségeihez képest a nagyközségi tanács igyekszik szociális járadék­kal, rendszeres és rendkívüli szociális segélyekkel támo­gatni őket. A gyámhatóság a gyámügyi segélykeret teljes összegét, ötezer forintot, ta­valy is kizárólag a cigány- gyerekek segélyezésére for­dította. Szociális helyzete mi­att 8 cigánycsalád 19 kis­korú gyermeke részesül rendszeres nevelési segély­ben. Éppen a nem megfelelő lakáskörülmények és a hely­telen életmód következtében a cigány lakosok körében sok az egészségügyi probléma, amelyek megoldása jelentős feladatok elé állítja a köz­ség egészségügyi dolgozóit. Ugyanakkor — bár egyelőre csak csekély eredményt ho­egy szűk csoport, fölismer­vén a háború katasztrofális következményeit, merényle­tet kísérelt meg Hitler el­len. Nemcsak a merénylet nem sikerült, bukásában is hasonlatos volt a magyaror­szági október 15-i esemé­nyekhez. — Miért éppen egy szárny­segéd a film hőse? — A dokumentumok ta­nulmányozása során rábuk­kantam egy alig emlegetett figurára, egy szárnysegéd alakjára — a filmben Gézá­nak neveztük el —, aki min­denről tudott, ami Horthy legszűkebb környezetében történt, ö volt az egyetlen szárnysegéd, akit beavattak a fegyverszüneti tárgyalá­sokba is. Aki a kiugrási kí­sérlet kudarca után,' amikor Horthyt és kíséretét a né­metek „védőőrizet” alá he­lyezték, és őt le akarták tar­tóztatni, főbe lőtte magát. Ennek az embernek a sor­sáról csupán néhány emlék­iratban futólag történik em­lítés, így ismeretlen szerep­lője az eseményeknek — ezért alakját teljesen szaba­don idézhettük fel: termé­szetesen azon a funkción belül, amit betöltött. A szárnysegéd komolyan gondolta — Ez a szimpatikus szárnysegéd, aki ,a vár alag­sorából rendszeres rádióösz- szeköttetést tartott Moszkvá­val, valóban öngyilkos lett? — Ez tény. Egy SS-tiszt közölte a szárnysegéddel, hogy letartóztatja, mire ő azonnal főbe lőtte magát. zott —, a családtervezésben folytatott rendszeres felvilá­gosító tevékenység elisme­résre méltó. A közoktatásban jelentős előrehaladást jelent, hogy si­került a közelmúltban majd­nem minden tanköteles ci­gánygyereket beiskolázni. A gondot inkább az óvodai elő­készítés, illetve az jelenti, hogy a jelenlegi 78 cigány tanulónak is csak elenyésző hányada jutott el a 7-8. osz­tályig. Ennek oka abban is kereshető, hogy a felnőtt ci­gánylakosság 60 százaléka írástudatlan. Számuk csök­kentésére évről évre sikerül úgynevezett alapképzési tan­folyamot indítani az általá­nos iskolában. Az 1978/79-es tanévben például heten vé­gezték el sikeresen az alap­képzési tanfolyamot. A kö­zépfokú intézményekbe — a kevés 8. osztályt végzett ci­gánytanulóból — csak 70 százalék jelentkezik tovább­tanulásra, s a tapasztalatok azt mutatják, a beiskolázot­tak zöme is hamarosan le­morzsolódik. A cigánylakosok szervezett közművelődése érdekében is akad még tennivaló. Örven­detes, hogy a község 102 ci­gánycsaládjából 41-nek tele­víziója, 39-nek pedig rádió­ja van. Egy korábbi felmé­rés szerint 50 felnőtt olvas újságot, s 31-en iratkoztak be a könyvtárba. Feltétlenül szükség lenne azonban egy cigányklubra, amely lehető­vé tenné a tervszerűbb köz- művelődést. A nagyközségi tanács szakigazgatási szer­vének évek óta megújuló feladataként jelentkezik an­nak a döntésnek a végrehaj­tása, amely 1980-ra állapítja meg a dobozi cigánytelep felszámolását. A jelenlegi gazdasági helyzet, a koráb­ban jelzett szociális gondok azonban azt bizonyítják; túl szűkre szabták maguknak a határidőt. Mégis, a rendsze­res gondoskodás, a már el­ért eredmények, s a terve­zett intézkedések reményt nyújtanak arra, ha határidőn túl is, de néhány éven be­lül sikerül megoldani még a cigánytelep felszámolását • is. B. Sajti Emese Feltehetően félt, hogy kínoz­ni fogják, hogy kiszedjék be­lőle a titkos tárgyalások részleteit, s mint legalacso­nyabb rangún, rajta állnak bosszút a nyomozók. Bizo­nyos, hogy azt a csődöt, amely az egész vezető cso­port csődje volt, ő élte át legintenzívebben. Ugyanis halálos komolyan vette mindazt, amit Horthy mon­dott —, hogy „utolsó golyó-- ig harcol Magyarországért.” — A Hideg napokat, leg­utóbb pedig A ménesgazdát is vitázó elismerés fogadta. Ügy tűnik, vonzódik a ké­nyes témákhoz, egyesek úgy fogalmaznak, szinte „belete- nyerel” ,a bonyolult, történel­mi problémákba. Az Októ­beri vasárnap előkészületei során mi izgatta legjobban? — A film arról szól, hogy Horthyék elszalasztottak egy nagy lehetőséget. Volt egy nap, vagy csak néhány óra csupán, amit ki kellett vol­na használni. De nem hasz­nálták ki a lépéselőnyt. Pe­dig 1944. október 15-én meg­teremtődött a lehetőség. — Mit kíván bizonyítani a filmmel? — Először is azt, hogy nemcsak a németek miatt bukott meg az akció. A ve­zérkarban a németbarátok voltak ugyan túlsúlyban, ám ennél fontosabb ok, amit egy osztállyal, de egy egyén­nel kapcsolatban is mondha­tunk, hogy a konzekvenciá­kat vállalni kell. Márpedig Horthy épp ezt nem vállal­ta. Hamis az a hiedelem is, hogy a kormányzó .azért ijedt meg, mert fiát a néme­tek elrabolták. Megalkuvása elsősorban nem családi vo­Gyulán tartották meg az 1979. évi megyei társaszenei találkozót. Az úttörő kultu­rális szemle keretében éven­ként megismétlődő találko­zón a megye zeneiskoláinak kamarazenei csoportjai mel­lett részt vettek a járási szemléken eredményesen sze­repelt endrődi és tótkomlósi úttörők is. Á találkozón 95 növendék szerepelt, legtöbben a bé­kési, békéscsabai és orosházi zeneiskolából. A zsűri, mely­nek elnöke Weninger Ri­chard, a zeneművészeti fő­iskola szegedi tagozata igaz­gatója, tagjai: Román Zol­tán fuvolaművész és Sze- csődi Ferenc hegedűművész volt, értékelte az elhangzot­takat és az együtteseket arany-, ezüst-, bronzoklevél­lel minősítette. A találkozó egyben a ze­neiskolák közötti „csapatver­seny” is volt. A megyei úttö­rőelnökség által alapított vándorserleget, melyet éven­ként az összességében leg­színesebb, legszínvonalasabb műsort bemutató zeneiskolá­nak ítél a zsűri, ezúttal is natkozással motiválható. A proklamáció nyomán ugyan­is következetes cselekvésre lett volna szükség. így pél­dául leváltani a németbarát vezetőket, s Horthynak ki kellett volna mennie a frontra — az utazás egyéb­ként elő is volt készítve — s a harcoló csapatok és ve­zetők előtt így egyértelművé tenni a történelmi döntést. Ez esetben a magyar csapa­tok átállnak, s az egész Ti­szántúlon frontot nyitnak a németek ellen. Bűnös taktika — Ezek szerint a felesle­ges taktikázás okozta a ku­darcot? — Én inkább tétovaságnak és félelemnek nevezném. Különben is paradox helyzet alakult ki, ha nem lenne oly döbbenetes, legszíveseb­ben azt mondanám, hogy tragikomikus. A kormányzó ugyanis saját kormányát sem tájékoztatta a tárgyalá­sokról, összesen 6—8 ember tudott az előkészületekről. Ezzel elérték ugyan, hogy nem szivárgott ki pontos in­formáció, de ennek .az volt az ára, hogy azok az erők sem készülhettek fel, ame­lyekre számítani lehetett volna, hogy támogatják a kormányzó lépését. Horthy jobban félt azoktól, akikre támaszkodnia kellett volna, mint azoktól, akik aztán megakadályozták lépését és őt is arra kényszerítették, hogy nevével fedezze a leg­szélsőségesebb fasiszta cso­port tevékenységét. Október 11-én ugyanis már aláírták Moszkvában az orosházi Liszt Ferenc Ze­neiskolának adományozta, akik, miután harmadszor nyerték el a trófeát, a serleg végleges birtokosaivá vál­tak. A találkozó magas színvo­nalát mutatja, hogy a bemu­tatkozott 34 együttes közül a zsűri harmincat jutalmazott minősítéssel: az endrődi ci- teraegyüttes ezüst, a tótkom­lósi zongora négykezes bronzérmes minősítést nyert. A zeneiskolák közül a bat- tonyai 1 ezüst, 2 bronz, a békési 2 arany, 2 ezüst, 4 bronz, a békéscsabai 4 arany, 1 ezüst, a gyulai 2 ezüst, az orosházi 6 arany, 2 ezüst, a szarvasi 1 ezüst, 1 bronz mi­nősítést nyert. A zsűri különdíjaként a békéscsabai fuvolatrió-együt- test (tanára: Marton György) és az orosházi zongorás- quartett-együttest (tanára: Pechan Zoltán) meghívta a nyáron Csongrádon megren­dezésre kerülő nemzetközi zenei táborba, ahol a kis mu­zsikusok külföldi művészek irányításával fejleszthetik tovább tudásukat, élvezhetik az együttmuzsikálás örömét. az előzetes fegyverszüneti egyezményt a szövetségesek­kel, az ebből fakadó kon­zekvenciákat azonban nem merte vállalni a kormányzó. Tulajdonképpen megijedt sa­ját bátorságától. így történt, hogy az október 15-i korona- tanács ülésén, a kormányt félrevezetve eltitkolta a fegyverszünetet, csupán mint lehetőség került szóba, il­letve kérdezte a miniszte­rek véleményét. A prokla­máció egyébként a korona­tanács szünetében hangzott el, a kormány tagjai is a rá­dióból értesültek a fegyver- szünetről. — A kormányra tehát nem lehetett számítani. De miért nem engedelmeske­dett a hadsereg, amely idő­ben megkapta a hadparan­csot? — A harcoló csapatok pa­rancsnokait tájékoztatta ugyan a kormányzó a fegy­verszünetről, ám amikor el­érkezett az idő, az a bizo­nyos vasárnap és tenni kel­lett volna valamit, a pa­rancsnokok tétlenkedtek, írá­sos utasításra vártak, amely a vezérkarnál elakadt. Mi­közben értékes órák vesztek el, s a végén már valóban nem maradt más hátra, mint a választás a halál, vagy a megalkuvás között. A szárnysegéd az előbbit, a kormányzó az utóbbit vá­lasztotta. Az az igazság, hogy Horthyék nem tudták, mit akarnak, szemben a néme­tekkel, akiknek világos és egyértelmű volt a szándé­kuk: minden erővel megaka­dályozni Magyarország kilé­pését a háborúból. A német katonák harcra készültek, míg a főváros lakossága bé­késen sétált az utcán. Gro­teszk helyzet: csak nézői voltunk saját történelmünk­nek. Láttam, hiszen szemta­nú voltam magam is. Márkusz László Harcok és győzelmek Nem véletlen, hogy ami­kor kedd délután végighall­gattam a Kossuth adón su­gárzott A győzelem napjára című műsort, elhatároztam, hogy a Rádiószínház késő esti előadásakor is bekapcso­lom a rádiókészülékem. A békés idők harcosa című rá­diójáték sugárzását ígérte ugyanis a program, és min­dig érdekelt, hogyan látják mások, hogyan láttatják a művészek a csataterek har­cosainak mai utódait. Kár lenne párhuzamot vonni két különböző rádiós műfaj, a hangjáték és a riport kö­zött. Bármilyen hatalmasak is a számok, mégsem képesek tö­redékét sem érzékeltetni an­nak a mérhetetlen szenve­désnek, amelyet egy őrült eszme zúdított az emberi­ségre. ötvenmillió halott! Körülbelül ennyi életet kö­vetelt a fasizmus. Csatame­zőkön, lebombázott városok romjai közt, koncentrációs táborokban aratott a halál. Múlhatatlan a dicsősége a hősöknek, akik győzni indul­tak, s akik közt oly soknak nem adatott megérni az öröm perceit. S a győzelem órájában sem lehetett ön­feledt a boldogság, hiszen a túlélők emlékei azt jelzik, hogy az emberiség soha töb­bé nem élhet úgy, mintha történetének kórlapjára nem jegyezték volna fel a barna pestis tüneteit. De emlékez­ni nekünk; utódoknak is kö­telesség, emlékezni azokra, akik teljesítették feladatai­kat akkor, amikor az embe­riség jövője volt a tét. A kedd délutáni rádiómű­sor pátosz nélkül, visszafo­gottan idézte a Nagy Hon­védő Háború eseményeit. A megszólaltatott frontharco­sok mint a világ legtermé­szetesebb dolgairól, úgy be­széltek hőstetteikről. A se­besült repülőtiszt, aki a há­ború első napjától számo- latlan bevetésben vette fel a harcot a német bombá­zókkal. A csata közben sűrű káromkodások közepette vi­tézül harcoló katona, aki még a kitüntetését is meg akarja osztani pajtásával. Egy-egy villanásra idézte csak a rádióműsor a világ­háború hőseit, de ezek a pillanatképek is azt jelez­ték, hogy igaz emberek vére hullatása árán született a győzelem. Mérhetetlen tehát az utó­dok felelőssége, akik szeren­csésebb korban születtek, s akiknek immár több mint három évtizede békében le­het megvédeni a harcban szerzett szabadságot. És va­jon mindig a legjobb tudá­sunk szerint őrizzük az örökséget? Nem gyarapodik a zavarosban halászó, esz­mét kiárusító vigécek tábo­ra? Elég segítséget kapnak a békés idők szélmalomharcot vívó megszállottjai? Ezeket a kérdéseket jelezte Csák Gyula kedd este sugárzott hangjátéka. A válaszok pe- ,dig elszomorítóak. Sajnos, nemcsak a Rádiószínház ku­sza hősei, de a mindennapi élet szereplői közt is bur­jánzik a szociálilta embertí­pus eszményét csak szóban hirdető, valójában a közös­ség kárára ügyeskedő élet­vitel. Semmi szükség arra, hogy a hősök árnyékában egy egész nemzedék bűntudattal éljen. Eredményeink feljogo­sítanak arra, hogy emelt fő- Vel járjunk a világban, de a vérükét áldozó milliók pél­dája arra kötelez, hogy sa­ját lehetőségeinket kihasz­nálva a legjobban, legembe­ribben — tehát a szocialista emberhez méltón — vigyáz­zunk a nagy örökségre, s egykor majd tisztán adjuk tovább az utókornak az esz­mét, s az eszme segítségével épülő világot. (Andódy) Egy elszalasztott lehetőség Beszélgetés Kovács András filmrendezővel az Októberi vasárnapról és annak történelmi hátteréről VMMWUMMtUtMHMMHMMMMMWMMMMtVMMt A Gyomai Háiziipari Szövetkezet tanműhelyében 10 első éves és hat másodéves tanuló sajátítja el a kötű-hurkoló szakmát. Az elfekvő fonálkészletből a síkkötőgépeken már az elsősök is készterméket készítenek. Képünkön bakfis hosszú ujjú pulóvert kötnek a tanulók Fotó: Gál Edit

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom