Békés Megyei Népújság, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-06 / 104. szám
1979. május 6., vasárnap A Köröstáj-napon hangzott el... Ki lovagolhat a lemezeken? Sok minden elhangzott ezen a legutóbbi, Mezőko- vácsházán megrendezett Köröstáj-napon. Az oda érkező írók, képzőművészek, hely- történeti gyűjtők beszélgettek maguk között is. a szekcióüléseken is; felhoztak immáron régen született problémákat, és ifjonc hajtásokat is, melyek most kezdik tanulni; hogyan kell mérgezni a levegőt, megnehezíteni a jobbat akaró emberek dolgát, elvenni az alkotási kedvet, netán vaskos kudarcokat is akasztva azok nyakába, akik a toll, az ecset és a mind többet tudni akaró értelem fegyverével álltak oda a jó ügyek mellé, harcosnak is, modern misz- szionáriusnak is, töretlen, vagy nehezen megtörhető hittel. Korántsem szeretném csokorba gyűjteni mindazt, ami elhangzott, azt hiszem, képtelenség lenne. Egyrészt, mert a baráti beszélgetéseken nyilván nem lehettem mindenütt ott; másrészt pedig vannak dolgok, amelyek négy vagy hat szem között hangzottak el, és nem kívánkoznak nyilvánosságra. Azt csokorba fogni azonban, amiről az írók, a képzőművészek és a helytörténeti gyűjtők külön tanácskozásain szó esett; azt, ami nem férhetett be a Köröstáj-napról íródott tudósításba, meggyőződésem, hogy hasznos, hogy kötelesség. ÉS, hogy ezúttal nem az eddigi sikereket összegezzük, hogy nem ahhoz fűzünk megjegyzéseket, ami büszkeségére válhat az e vidéki irodalomnak, festészetnek, helytörténeti gyűjtőmunkának, nem véletlen. A problémák, ellentmondások feloldását szeretnénk szolgálni azzal, hogy kimondjuk ezeket a problémákat és ellentmondásokat, habár a kimondástól még nem szűnnek meg azok, de a figyelem, hogy merre, hol kell segíteni, erősödhet általa. Kezdjük az irodalommal. Az írók szekciójában hamarosan a műhelymunkára, a költészet, az irodalom hatására, nélkülözhetetlenségére terelődött a szó. A költők egyike elmondotta, hogy szerinte a vers másképpen él szóban, mint írásban. Hogy a jó előadás a legnagyobb élmény lehet. Innen már egyetlen lépés vezetett annak felemlítéséhez, hogy miért rendeznek Békés megyében olyan kevés író-Ol- vasó találkozót, irodalmi estet; és főképpen honnan ered az a pár éve tapasztalható és eléggé el nem ítélhető, mi több: indokolatlan nézet, hogy író-olvasó találkozót a megyében élő írókkal rendezni nem sikk, nem élmény, nem színvonal. A különböző szenvedélyességgel elhangzott felszólalások erről beszéltek. Volt, aki megemlítette, hogy a költészet napján, áprilisban évek óta nem volt lehetősége e vidéken élő költőnek arra, hogy a versbarátokkal találkozzon klubokban, könyvtárakban vagy egyebütt. Ez a furcsa mellőzöttség közben olyan időszakban történik, amikor a Köröstáj kulturális mellékleten kívül már a folyóirattá változott Űj Aurorában is bővülnek a megjelenési lehetőségek; amikor a rádió irodalmi folyóiratában, a Gondolatban hangzanak el a békési költők versei; amikor nagy sikerű Űj Aurora- esteken és Köröstáj-napok befejező irodalmi estjein több százan vesznek részt és tapsolnak Békéscsabán, Gyulán, Orosházán, Mezőkovács- házán és másutt. A teljésen indifferens szemlélő is meg- hökken ennyi ellentmondás láttán, és arra a következtetésre jut, hogy valahol, valakik számára — divatos sznobságból talán? — nem a vidéki folyóiratok, napilapok kulturális mellékletei körül teremnek „elfogadható” költők és írók. Ügy látszik, a hellyel-közzel már nevetséges mellőzöttségnek még az sem veszi elejét, hogy pár hónapja Békésben is 23 taggal megalakult az írószövetség kelet-magyarországi csoportjának tagozata, és az sem, hogy az Űj Aurora-kis- könyvtár eddig megjelent számait valósággal szétkapkodták az ország könyvesboltjaiból. Marad az egyetlen „magyarázat”, a senki sem lehet próféta kezdetű, de ez művelődéspolitikánk emelkedett eszmebástyáiról széttekintve, roppant szegényes magyarázat. Az írószövetségi tagozat az erők összefogását, a műhelyek együttműködését akarja megvalósítani, nap mint nap erre ösztönözni. Teheti-e, ha időnként láthatatlan, de jól kitapintható falakba ütközik, és időt, energiát veszít, amíg kikerüli azokat, és megpróbál újra előre haladni? Az irodalom ügye közös ügyünk. Az irodalom nélkül lehet ugyan élni, de emberi módon, szépen, gazdagon reménytelen. A vidékiségből már régen kilábalt az e vidéki irodalom. Meggyőződésem, hogy csak azok rángatnák oda vissza, akik még most is jól érzik magukat ebben a túlhaladott állapotban, és úgy vélik nagyságukat fitogtatni, hogy közben észre sem veszik, mitől változtak üres sznobokká, a divat és nem a valóság szabályai szerint. A képzőművészek tanácskozásán sem kímélték a „nehéz eseteket, a gondokat” a részt vevő művészek. Többen bírálták a békéscsabai grafikai művésztelep koncepcióját, miszerint arra egyre kevesebb — tavaly már csak három! — Békés megyei grafikus kapott meghívást. Nem vitás, hogy a művésztelep nehéz ezresekbe, tízezresekbe kerül. De a csabaiak — említették — csak a részvétel lehetőségét kívánják, és nem teljes ellátást, szállást. Feltehető, hogy más lenne a helyzet, ha nem lenne divatos a képzőművészek megítélésénél is az, hogy ki hol él, hol alkot, képzőművészeti főiskolát végzett-e, alaptag-e, vagy „csak” rajztanár? Volt művész, aki megemlítette, hogy a vendégeknek hasznos lehetőség volt ez a telep arra is, hogy egy grafikai lapot a városnak ajándékozva tucatszám vigyék el a többit, és másutt hasznosítsák. Ami persze nem baj, csak az arányok etikáját tekintve, túlzás. Többen azonban tudni vélték, hogy ennek megakadályozására máris intézkedések várhatók, arra viszont, hogy az itt élő művészek számára sokkal nyitottabb legyen ez a művésztelep, semmi biztatót nem említhettek. Heves vita alakult ki a nagy lendülettel és közös akarással megszervezett megyei képzőművészeti szak- bizottság megszüntetéséről is, mely annak vezetőségét is úgy érte, mint derült égből a villámcsapás. Innen is már csak egy lépés volt annak- megfogalmazása, hogy a képzőművészeknek is tartozniuk kell valahová, műhelymunkát kell teremteniük, meg kell beszélni művészi és egyéb gondjaikat, örömeiket. Szó esett a kezdetekor jól induló és tartalmas munkát végző békési alkotótábor átszervezésének hibáiról, a meghívások minősítéséről, és a kapkodásról, hogy jelentkezések hiányában mégiscsak legyen valami belőle. Többen a kezdeti forma hasznosságát említették, mely természetesen nem zárja ki azt, hogy az igényességet a legmesszebbmenőkig megköveteljék. A helytörténeti gyűjtők háza táján szintén összegződtek az itt és most gondjai. Főként az, hogy a mozgalom, a gyűjtőmunka nincs megfelelően irányítva, a gyűjtők valóságosan „magányos farkasok”, akik a legtöbbször saját költségükön, saját ötleteikből kiindulva gyűjtenek, írnak tanulmányokat, dolgoznak fel anyagokat. A ritkán megjelenő Békési Életen kívül egyetlen fórumuk a Békés megyei Népújság Köröstáj és Szülőföldünk c. melléklete, melyek azonban behatárolt terjedelemmel rendelkeznek. így aztán a helytörténeti gyűjtők nagy része fórum nélkül tevékenykedik, saját íróasztalának. Jó — említették —, hogy a Köröstáj-napok keretében felfigyeltek a helytörténészekre, és meghívást kapnak ezekre a találkozókra, hiszen ez az egyetlen ilyen lehetőség, ahol találkozhatnak, és kicserélhetik gondolataikat. Sokat várnak a megyei levéltár kezdeményezésétől, hogy megkezdik a helytörténeti tevékenység összehangolását, figyelemmel kísérését. Elmarasztalóan szóltak viszont a Múzeumi Közlemények 5. kötetéről, mely különösen drágára (100 forint!) sikerült, és a szétosztáskor a könyvtárak és a helytörténészek kimaradtak a listáról __ * * * Bevezetőben említettem, hogy sok minden elhangzott a mezőkovácsházi Köröstáj- napon. Kemény, jót akaró, érte haragvó megjegyzések, felszólalások. Nagyszerű légkört érezhetett az, aki részt vett ezeken a tanácskozásokon, ahol a mindenképpen tenni akarok, a közért indulatosak, a közművelődésért síkraszállók tették le garasaikat és a szívüket a félre nem magyarázható, jó ügy mellé. Sass Ervin Az úgynevezett undergrund- zene elmúlt évtizedbeli reneszánsza után, saját magát túlnőve, halálra ítéltetett. Agóniájáról még sokan és sokat vitáznak. De hogy az élő pop-, rock- és beatzene fölött óhatatlanul is eljárt az idő, bizonyítja a gépzene-térhódítása is. Az együttesek, „bandák” zöme stúdió- zenéssze vált. Nos, a gépzene! Közkeletűbb nevén a diszkók. És a régit pótolandó tömegmánia! A hatvanas években élőzenére tombolt a közönség. Aztán a kócos-loboncos tinihad családot alapított. Az új nemzedéknek maradt a régi, a hagyomány, a nosztalgia. Csak ennyi, valóban? Kell a diszkó, kellenek a lemezlovasok! Ezt ma már senki nem vitatja. Ha nem is a legnemesebb szórakozási forma, de egyeduralkodó a fiatalok között. Ezt is lehet jól, sőt: nagyon jól; és lehet silányul is csinálni. Ez utóbbira seregestül van példa. Éppen ezért: lássuk inkább a jót, a beváltat, a követendőt. * * * ' Tavaszi, derűs vasárnap délután. Nemsokára négy óra lesz. Az ide alig másfélszáz méterre levő békéscsabai vasútállomásról most húz ki a nemzetközi expressz. Hallani a villanymozdony tompa dübörgését. A vasutas klubkönyvtár — vagy ahogyan a helybeliek nevezik: a SIN — előtt néhány tini támasztja a falat. „Bemenjünk?” „Korán lenne még.” „Hogy-hogy, ma nem hatkor kezdenek?” „Mögötted a plakát, elég nagy, olvasd el!” „Ja, valami gyermekévi balhé lesz?!” „De tizenkét disz- kóssal!” A nagyteremben kellemes félhomány. A drapéria-függönyökön átszűrődő fény visszatükröződik a friss lakkú parketton. Jobbra hangfaltöKözművelődési és tudományos folyóiratunk ez évi második számát a napokban kapták meg az előfizetők. A XIV. évfolyamát élő folyóiratban tanulmányok, köz- művelődési cikkek, tények, dokumentumok, emlékek és a Szemle-rovat nyújt hasznos olvasnivalót. A tanulmányok sorában jelent meg Marsi Gyula írása a demokratikus centralizmusról, Szabó Lajos cikke a szövetkezetek állami törvényességi felügyeletének néhány kérdéséről; Nagy Dezső a Várkonyi-féle agrár- szocialista mozgalom költészetéről, Zilahi Lajos pedig egy, a Népújságban megjemeg mögött néhány srác erősítőket, magnókat, lemezjátszókat szerel. Az előtéri büfé ablakánál éppenhogy középiskolás korú lányok kólát hörpölnek. — Sokan rendezzük ezt a mai délutánt! — mosolyog a klubkönyvtár vezetőnője, Dányi Pálné. — De a közönségnek, a gyerekeknek nem ez a fontos. Hanem a jó műsor, a mai program. Tizenkét lemezlovast hívtunk meg erre a napra. Mindegyikőjük fél-félórás programmal mutatkozik be. A bevételt a nemzetközi gyermekév támogatására, a központi csekkszámlára fizetjük. Az irodába sorra nyitnak be a rendező, támogató intézmények képviselői. Hajdú Antal, az SZMT osztályvezetője, aki a megnyitót is tartja majd; Matyucz Gyula, az Országos Szórakoztatózenei Központ megyei vezetője, és a főszereplő lemezlovasok. Négy óra, a nagyterem szereléstömege közé ül az első diszkós, Békefi István, ö egyben a házigazda is, hiszen hetente találkozik itt közönségével. * * * Amíg a filmmel, diával színesített, pezsgő hangulatú első műsorblokk pereg, a lemezlovasság mindennapjairól beszélgetünk. A néhány évved ezelőtti gazdátlanságból — egy tavaly nyáron kelt kulturális miniszteri rendelet jogi szabályozása segítségével — szinte önálló „szakmává” serdült a lemezbemutatás. Igaz, hogy a rendelet csak akkor ér valamit, ha helyesen értelmezik, alkalmazzák paragrafusait. Egy kaotikus állapotot volt hivatva megszüntetni a „diszkótörvény”, s úgy tűnik, sikerült neki. Szabályoztáík a díjazást, megszabták a disz- ^kósképzés módját, az OSZK hatáskörébe rendelték a műfajt és képviselőiket. lent kisregény nyelvi tanulságairól ír. A közművelődés-rovatban — többek között — Sonkoly Kálmán foglalja össze a TIT Békés megyei szervezetének negyedszázados működését és eredményeit, Kis László pedig a békéscsabai múzeumban bemutatott írógéptörté- neti kiállításról számol be. Gazdag a folyóirat „Tények, dokumentumok, emlékek” rovata. Dedinszky Gyula „Vidám Csaba” címmel írja meg emlékeit, Köhler Mihály a szarvasi gazdász- élet hagyományait összegzi, Bencsik János pedig „Hagyományőrzés és az életmód kölcsönhatása egy battonyai Megyénkben is — mert valahol kezdeni kellett — ideiglenes működési engedéllyel szerepelnek a lemezlovasok. A rendelet szerint ugyanis csak az OSZK bizottsága előtt vizsgázott A, B és C kategóriájú engedélyt szerzett diszkós forgathatja a slágerek lemezeit. A vizsga június 17-én lesz, amelyre a megyénkben működő 91 ideiglenes engedélyesből 34-en szeretnének megjelenni. Művészettörténetből, zeneirodalomból és -történetből, angol és magyar nyelvtudásból, műsorszerkesztésből és műszaki ismeretekből kell számot adni azért a papírért, amely mindenféleképpen legálissá teszi ezeket a bemutatókat. Nemcsak egy bürokratikus formuláról van szó: ma már nem elég az öt számjeggyel leírható értékű szerelés, a „nagy duma”, a hibás angolsággal konferált címek. A több pedig tudást jelent, amit ellenőrizni kell. Kinek fog sikerülni? A nyár végi diszkókon már megláthatjuk. Azután csak a legjobbak ülhetnek a mikrofonhoz. * * * Szóval: sok mindenben kiváló volt ez az április 22-i, csabai program. Ahogy a „SIN”-ben megtartott eddigi és ezt követő is az, a 14—18 éves közönség szerint. Szesz nincs, de van mindenféle üdítő. Dohányozni csak az előtérben lehet, hamuzók mellett. Botrány, vérekedés nem szokás. A hétvégi, este hattól háromnegyed tízig tartó műsorok négy-ötszázas közönségéből hébe-hóba akad azért egy-kettő, aki megpróbálja a feltűnősködést. Azt mondják: percek alatt leszerelik. A „SIN” márkája magától beszél: ide bármelyik anyuka elengedi 14—48 éves lányát kíséret nélkül... A diszkó hasznosságáról is sokat lehetne beszélni ebben a klubkönyvtárban. A közönség soraiból kerülnek ki a szakkörök tagjai, a könyvtár olvasóinak egy jelentős része. Tavaly negyedszázezer fiatal volt itt diszkón, szombatonként sokszor félezren. A lemezbemutató alatt, a nagyszünetben, néhány perces „egyéb” van: rövidfilm, természettudományi és aktuális politikai kiselőadás például. Figyelemfelkeltőnek, érdeklődést orientálónak. Ha úgy tetszik, a csabai „vasutas” a megyei diszkósok fellegvárává szeretne válni. A diszkóvizsga előkészítőit is itt tartják vasárnap délelőttökön, a kiadott program szerint. * * * Tizenéves közönség, időt és anyagiakat nem kímélő lemezlovasok, milliónyi új sláger az egyik oldalon. A másikon a fiatalok igényéhez alkalmazkodni tudó népművelők, a lehetőségek felismerése áll. Azé a lehetőségé, hogy a „diszkómánia” közönségéből lehet kinevelni a közművelődési intézmények rendezvényeinek értő, mindenkor a minőségi újat akaró közönségét. A két oldal jó szándékú és megfelelő szakértelemmel végzett egyesítése nagyszerű eredményeket hozhat. De hát mi lenne a cél, ha nem ez? A „vasutas” példájának követése pedig bármelyik intézmény számára elérhető. Nemesi László szerb parasztcsaládban” címmel adja közre tanulmányát. A Szemle-rovatban Krupa András elemzi az „Életünk — történelem” című kiadványt. A kötet a Gondolat Kiadónál jelent meg annak a pályázatnak az anyagából, melyet a Szabad Föld hirdetett meg felszabadulásunk 30. évfordulójára. Itt olvashatjuk még Szabó Ferenc írását az Akadémiai Kiadónál megjelentetett „Elméleti és módszertani tanulmányok” című kötet tizenhárom tanulmányáról. A Békési Élet új száma közli Balogh Ferenc képsorozatát is á változó, szépülő járási székhelyről, Szeghalomról. Mintegy hatszáz olvasója van Békéscsabán a MÁV- klubkönyvtárnak. A könyvtár évente több mint 35 ezer forintot fordít könyvek vásárlására, jelenleg mintegy 10 ezer kötet közül lehet válogatni Fotó: Gál Edit Megjelent a Békési Élet 79/2. száma
