Békés Megyei Népújság, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-29 / 123. szám
o 1979. május 29., kedd A gyermeknapon H KISZ KB vörös selyemzászlajával tüntették ki a szarvasi úttörőházat Pataki József (balról) átadja a vörös selyemzászlót Lauren- czy Jenőnek Fotó: Veress Erzsi — Gyakran jársz ide, az úttörőházba? — Ügy két éve járunk rendszeresen ide a fiúkkal. — Gondolom, szakköri foglalkozásokra ? — Oda is, a vízi flotilla és a természetjáró szakkörbe. De máskor is eljövünk, jókat szoktunk itt játszani! Nyíri Laci, a szarvasi 2-es számú iskola ötödikes úttörője a csaknem kétezer gyermek közül, akik magukénak mondhatják a Krecsmarik Endre Űttörőházat. Laci — a város kisdobosait, úttörőit képviselő társaival együtt — ünneplőben érkezett május 27-én, a nemzetközi gyermeknapon a „házba”. Jeles nap volt ez a vasárnap az ifjúsági intézmény életében: a fennállásának 25. évfordulóját köszöntő úttörőházi hét befejezéseképpen jubileumi emlékünnepélyt tartottak a nagyteremben. Ott volt a város több vezetője is; Sebő János, a városi pártbizottság titkára, Jansik Tamás tanácselnök, Vaskor Pál, a népfrontbizottság titkára. A köszöntő-megemlékező ür-iog, „égi KRESZ” Az emberiség kezdi „belakni” az űrt: napjainkban is több mint 4500 tárgy kering Földünk körül. Ebből több mint 1700 működő mesterséges hold, míg a többi „az idők végeztéig” bolyongó „kiszolgált” szerkezet, rakétafokozat, hulladékalkatrész — vagyis kozmikus szemét. Vajon a nemzetközi jog legifjabb ága, a világűrjog milyen törvényekkel szabályozza az ember űrtevékenységét? — Dr. Gál Gyula, a MTESZ központi asztronautikai szakosztálya világűrjogi munkabizottságának elnöke elmondotta: — A Föld körül keringő űrtárgyak sokasága is kodi- fikációra ösztönzi a jogalkotókat. Ha az 500—1200 kilométer közötti övezet telítése a mai ütemben folytatódik, a Földet alig fél évszázad múlva az űrtárgyak tízezreinek olyan gyűrűje veheti körül, mint a természetes aszteroidák övezete a Mars és a Jupiter között. — Immár tízesztendős az a nemzetközi egyezmény, amely szükséghelyzetben valamennyi államot kötelezi a légtérbe vagy a szárazföldi, vízi területre jutott űrhajósok mentésére. — A világűrjog alkotóit nem kevésbé foglalkoztatja az űrkutatás gyakorlati hasznosításának szabályozása. beszédet Látavszki Mária a városi pártbizottság osztály- vezetője tartotta. „ ... gyermekfejjel elsők között voltam, akik itt ismerkedtek a mozgalom feladataival, ízlelgették a közös munka, játék, nótázás örömét...” — idézte bevezetőül személyes élményeit az előadó. Az intézmény létesítéséről, az előzményekről és az elmúlt 25 évről szólva elmondta egyebek között, hogy 1951-ben a DISZ központi vezetősége kezdeményezésére jelent meg az a rendelet, amely úttörő jellegű intézmények; úttörő- házak, teohnikai állomások és ifjú természetkutató állomások szervezését írta elő. A szarvasi ifjú természetkutatók állomásának kialakításához 1952 elején fogtak hozzá. Nehéz, kitartó munka után 1954. január 31-én tartották az ünnepi megnyitót. Az intézmény neve: Úttörő Micsu- rini Biológiai Állomás lett, s célja pedig: „a mezőgazdasági munkák, a termelés megismertetése, megszerettetése. Ezen keresztül gyakorlati munkák elvégeztetése, kísérHarminc gyerek volt rábízva. Naponta hat és fél órát dolgozott, mint a többi óvónő, majd megcsinálta a másnapi foglalkozás tervét, A három lepkét meséli holnap a gyerekeknek, és mivel a főiskolán úgy tanulta, hogy szemléletessé kell tenni a mesét, készített „eszközöket’’ is, Egy rózsát, egy tulipánt és egy szegfűt, meg három lepkét. Nem volt soha kézügyessége, de az eltelt két év alatt megtanulta, hogyan színesítse kis figurákkal a foglalkozásokat. Volt olyan év, hogy egy-egy „órára” hatszáz almát vágott ki. Az első év nagyon nehéz volt, meg kellett teremtenie minden foglalkozáshoz a kisegítő eszközöket. iMost már szép készlete van a második év végére. A gyerekek különösen szerették, ahogy mesélt. Az új módszer szerint kötetlenül kellett mesélnie, vagyis nem volt kötelező odajönni a gyerekeknek. Közben rajzolhattak, vagy építhettek. Az első időben bizony kevesen nézték, hogyan dolgozik, később csoportjának nyolcvan százaléka mindig körülötte volt, ha valamit elkezdett. Ilyenkor figyelte a gyerekeket. Most, a holnapi mesére készülve,- látni akarta, hogyan viselkedik Gyuri, amikor arról lesz szó, hogy a három pillangó egyike sem akar az eső elől a virágok kelyhébe húzódni, ha testvérei nem jöhetnek velük. Ugyanis a gyerek már egy hete búskomor. Kiválaszt magának egy-egy sarkot, ott üldögél, és nyoma sincs a régen barátságos, közösségi kisgyereknek. Érdeklődött az letek és kutatások.” Mindez pedig a különböző szakkörökben valósult meg. Ugyanakkor az úttörőház az úttörőélet módszertani központ- jóvá is vált. Később az intézmény az egész járás mozgalmi központja lett. Ebből a házból irányították az „Erdők, mezők titkai, virágai” elnevezésű első országos kisdobosakciót. S a számos sikeres év után az úttörőház felvette a kommunista pedagógus, Krecsmarik Endre nevét. A régi épület mind szőkébbnek bizonyult, a megnövekedett igényeiknek egyre kevésbé feleltek meg a tárgyi feltételek. A KISZ KB, a KISZ megyei bizottsága, a város vezetőinek támogatásával, társadalmi összefogással 1976. május 29-re készült el az új úttörőház, melyre az egész város büszke. Hosszú lenne felsorolni, hogy menynyiféle rendezvénynek, szakkörnek, kiállításnak, találkozónak, versenynek ad otthont napjainkban ez az ifjúsági intézmény. Az ünnepi köszöntő beszéd után Pataki József, az Űttö- rőszövetség Országos Taná- .csónak tagja, megyei úttörőelnök nyújtotta át az úttörő- intézményeknek adható legmagasabb kitüntetést, a KISZ Központi Bizottság vörös selyemzászlaját, néhány méltató és köszönő szó és jókívánságok kíséretében. Lau- renczy Jenő, az úttörőház igazgatója, a város csaknem kétezer úttörője, kisdobosa, az úttörő- és dfivezetők nevében, a következő ígérettel vette át a zászlót és oklevelet: „Ez az úttörőház a béke, a barátság, a vidámság háza lesz ezután is.” A KISZ városi bizottságának ajándékát, a KISZ—úttörő-kapcsolatot jelképező vázát, Sonkoly Lajos, a városi KISZ- bizottság titkára nyújtotta át az igazgatónak, majd Hódsági Ferencné városi úttörőelnök kitüntetéseket, Lauren- czy Jenő pedig emlékplaketteket, emléktárgyakat adott át az úttörőházért, a gyermekekért egykor és ma sokat fáradozó pedagógusoknak, úttörővezetőknek. T. I. Katika, a kistestvérem édesapjától, mi lehet Gyuri változásának oka. — Talán az, hogy a feleségemet egy hete hoztuk haza a kórházból, Gyuri kistestvérével. Nagyon szerettünk volna még egy gyereket, és most négy évvel ő utána megszületett Katika. Gyuri nem örül neki, pedig már jó előre beszélgettünk róla, hogy lesz kistestvére, akivel később együtt játszhat. Nem értem, mi van vele... A fiatal óvónő tudja. A gyerek úgy érzi, hogy őt már nem szeretik a szülei, hiszen a kicsivel sok dolog van. Rá kevesebb idő jut. Másnap Gyuri csak úgy a közel eső szék széléről hallgatta fél füllel a mesét. A mese után ebédeltek, majd az óvónő megkérdezte a gyerekeket, hogy igazuk volt-e a lepkéknek, hogy testvéreik mellé álltak. A gyerekek mindegyike azt mondta: igen. A testvéreket szeretni kell. Gyuri hallgatott. Délután, játszás alatt, keringeni kezdett az óvónő körül. — Gyurikám, akarsz valamit mondani? — Gyere, ülj mellém és mondd. — Azt tetszett mondani a Kisközségek jovoje Hetente egyszer felkerekedik az asszony a legközelebbi nagyközségbe vagy városba, s ott összevásárolja a legszükségesebbeket. Mivelhogy helyben nincs bolt, vagy éppenséggel tátong az ürességtől. Ha meg a gyereknek van komoly baja, 30—40 kilométert kell utazni, hogy szakorvos lássa. A kisközségek jövöje, lakóinak életkörülményei az ország lakosságának csaknem 20 százalékát közvetlenül érintik. Azt is jelenti ez, hogy minden ötödik állampolgárunk nehezebben boldogul, mintha városban élne? A kérdésre választ S. Hegedűs Lászlótól, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkárától kértem. — A tudományos vizsgálatok azt bizonyítják, hogy a nagyobb lélekszámú településeken, vagy azok egy-egy peremkerületében is kialakulhatnak szerényebb, rosz- szabb életfeltételek. Tehát önmagában az, hogy egy település mekkora, még nem határoz meg semmit. Az a szemlélet viszont, hogy egy 500—600 lakosú falu eleve életképtelen, vagy szükségképpen ott alacsonyabb szintű az ellátás, hibás. Éppen ezért, kisebb települések is lehetnek teljes értékűek. — Valójában milyen értékűek? — Az, hogy csökkentsük a falu és a város közötti különbséget, a felszabadulás óta legfőbb politikai céljaink egyike. A megvalósítás a villamosítással kezdődött, smár csaknem annak is egy évtizede, hogy közutat kapott, s vele autóbuszközlekedést minden 200 lakosnál többet számláló falu. Hasonlóan hatalmas a fejlődés az élet- színvonalban. Történelmi tény, hogy falvainkban minden második ház 1945 után épült. Éppen most jártam a Felső-Tiszavidéken, amely valamikor a legelmaradottabb területnek számított. Utoljára az államosítások idején töltöttem errefelé két hetet. A kontraszt óriási. Pedig ezen a vidéken a foglalkoztatottak több mint fele dolgozik a mezőgazdaságban, míg országosan ez az arány már csak 17 százalék. A legkisebb községet is öt-hat járat köti össze a székhelyközséggel és Nyíregyházával, egyszóval ezen a nagyon sima, csöndes tájon olyan szomese után, hogy a testvéreket szeretni kell. — Igen, úgy is van. Ügy tudom, hogy neked is van már egy kis húgod. Biztosan szereted is. — Nem tudom. Az anyukám mindig vele foglalkozik, rám már nem is néz. Engem nem is szeret. Pedig ugye, neki engem is kell szeretnie, nemcsak a kistestvéremet? — Szeret is téged, csak tudod, a húgod még nagyon pici. Vele még sokat kell foglalkozni. Nem tud enni magától, nem tudja megmondani, hogy fáj valamije. Ezért kell vele többet foglalkozni. Te már nagy fiú vagy, még segíthetsz is az anyunak otthon a hugi körüli munkában. Gyuri félreült a kis székre. Papírt kért, meg színes ceruzákat. Egészen elmélyedt a rajzolásban, nem is hallotta, amikor érte jöttek. — Gyere Gyurikám, vár otthon anyu és Katika! — Mindjárt, apu, rögtön készen leszek. Addig, amíg a fiú befejezte a rajzot, az óvónő beszélt az édesapával. Elmondta, hogy törődjenek most többet a gyerekkel, ne érezze úgy, mint akit kizártak a családból. Segítsen a pici körül, dicsérjék meg. — Na, Gyurikám, készen vagy? — szólt a gyereknek. — Igen. Tessék szíves lenni ide írni a lap szélére, hogy ezt én rajzoltam a Katikának. Ugye szép? Rajta van-a három virág és a három pillangó. Ugye, örül majd neki? Bódi Ágnes cialista fejlődés bontakozott ki a megyei vezetés szerető figyelmével, amit nem lehet meghatódottság nélkül szemlélni. — A szabolcsi példához nyilván számos hasonló felemlíthető. Mégsem mondhatjuk azt, hogy általánosságban felhőtlen a kistelepülések alapellátása. Mi lehet ennek az oka? — Az a szűkén értelmezett racionalista szemlélet, amely jó néhány falu ellátásában ma is érvényesül. Például azt mondták, hogy a bolt nem kifizetődő, hát bezárták. Vagy: hozzuk el onnan az iskolát, szüntessük meg a könyvtárat. Ezek az intézkedések sok kárt okoztak, s így a kis települések jó része a magára hagyottság érzetével küzd. Éspedig azért, mert ezek a falvak cserébe, ellentételként nem kaptak semmit. A tanács, az iskola, s alkalmasint az üzem székhelyközségbe kerülése nem jelentheti a kis lélekszámú társközségek önállóságának, területi demokratizmusának a végét. Tehát ha csak azt nézzük, hogy mi a gazdaságos, abból köny- nyen kimaradhat az ember. Azt kell keresni, hogy az egyébként bevált központosulás mellett milyen módszerekkel tudjuk biztosítani az életszínvonalat, jó közhangulatot szavatoló feltételeket. Szűnjenek meg a ráfizetéses boltok, helyettük azonban minél gyorsabban épüljön ki a mozgó bolthálózat, amely a SZÖVOSZ és a népfront együttműködése révén jött létre. Hasonló jó kezdeményezés Borsod megyében a hozom-viszem szolgálat, amelynek üzemeltetői különböző ÁFÉSZ-ek, ktsz- ek. Ez a fajta megoldás már kis falvak estében is rentábilissá teszi a legkülönfélébb lakossági szolgáltatást. Vagy például: az őrségben van egy nagyon jó ÁFÉSZ, amely fölújította az egyik faluban a kocsmát, s így az jó értelmű kultúrközponttá vált, külön teremmel, némi sportolási lehetőséggel, s még egy kis kihelyezett könyvtárnak is szorítottak helyet. Olyan fajta központ alakult ki, ahol a falu népe össze tud jönni, és jó hangulatban eltöltheti a szabad idejét. Hangsúlyozni kívánom, hogy faluhelyen is megteremthetők az urbánus feltételek, s akkor még ott vannak, az „ingyenes” szolgáltatások, mint a csend, a jó levegő, az egészségesebb környezet. — Ezekkel a kedvezményekkel önmagában még nem lehet maradásra késztetni az embereket... — Kétségtelenül. Évente az öt nagyvárosba és a megye- székhelyekre 60—70 ezer ember települ be. Lakással, s egyéb állandó szolgáltatással történő ellátásuk jelentős. Számos megyében felismerték, hogy amennyiben a megyeszékhely olyan ütemben népesedik, mint az utóbbi 10—15 évben, úgy ez a tény a fejlesztési költségek zömét felemészti. Márpedig ha csakugyan magasabb szintű kulturális, oktatási, egészség- ügyi, kereskedelmi ellátást akarnak megteremteni, akkor oda kell hatni, hogy az emberek maradjanak a lakóhelyükön, a falvakban, nagyközségekben, közepes városokban. — Vagyis többet kell áldozni ezekre a településekre. A XI. kongresszus határozottan kimondta, hogy növelni kell a kisközségek fejlesztésére szánt összegeket Növeltük-e? — Sajnos az arányok inkább romlottak, mint javultak. Az ország lakosságának a felét tömörítő községek részesedési aránya csökkent valamelyest. Az elosztásnál a falvak, beleértve a székhelyközségeket is, a fejlesztési összegeknek csupán 10 százalékát kapják. Éppen azért a VI. ötéves terv előkészítésénél mi nagyon határozottan azt az álláspontot képviseljük, hogy javuljanak az arányok. Ne nőjenek a különbségek, nem az állampolgárok életviszonyaiban, hanem a javak elosztásában, hiszen egy nagyvárosban nem élnek sokkal jobban az emberek, mint falun — a nagyobb ráfordítás ellenére sem. Éspedig azért nem, mert a város, fejlesztési ösz- szegeinek nagyobbik részét arra kénytelen fordítani, hogy a betelepülő embereket ellássa lakással, alapvető szolgáltatásokkal. így nem tudja azt a városias fejlesztést megvalósítani, amely feltétlenül szükséges lenne. Ezért nem épült például Budapesten sokáig színház, mozi, de még kórház sem. A legtöbb megyében az a helyzet, hogy az apró falvakban körülbelül annyian élnek, mint a megyeszékhelyen, tehát ott is kell nyújtani valamit. A falvak fejlesztése nem túlságosan sokba kerül, hogy mást ne mondjak: a vezetékes víz megoldása nagyságrendileg olcsóbb, mint a városban. A fejlesztésnek a jelenlegi gazdasági helyzetben azonban elsősorban jelképesnek kellene lenni, vagyis hogy minden községben, minden évben történjen valami. Mi ezt a jelszót szeretnénk érvényesíteni. A kisebb települések lakossága sokkal többet tesz saját erejéből, öntevékenyen, pátriája fejlesztéséért. Az egy lakosra jutó társadalmi munka összege falun, évente nemritkán az 1500 forintot is eléri! A fejlesztés 50—80 százaléka így voltaképpen a lakosság közadakozásából, vagy konkrét munkájából származik. — A meglehetősen pejoratív „falusi” titulus ma is erősen tartja magát. Mikor kerül végleg feledésbe? — Vannak, akik pejoratívnak tartják, vannak akik nem. Sőt: találkoztam olyanokkal, akik kifejezetten büszkék rá. Azonban az kétségtelenül a társadalom feladata, hogy a kis településeken élő emberekben rejlő lehetőségeket feltárja, hiszen mondani sem kell, hogy ezek változatlanul igen nagyok. Mert ma még bizony ahhoz, hogy falun valaki — ha nagyon tehetséges is — azzá legyen, amire képes, tudóssá, mérnökké, államférfivá, még sok mindent kell tenni. Hiányoznak a tehetségkutatásban azok a lelkes emberek, tanítók, akik valamikor „a nemzet napszámosai” voltak. Valahogy az a nagy csillagszórás, ami a fölszabadulás után volt, mikor kis falvakból számosán kerültek az ország szellemi és politikai vezető posztjaira, alábbhagyott, lelassult. — Gondolom, az alapellátás meglevő gondjainak, fogyatékosságainak orvoslása eindíthatja újfent azt a bizonyos csillagszórást. — Igen, de ehhez a falu sokkal több figyelmet, törődést kell, hogy kapjon. Kertész Péter
