Békés Megyei Népújság, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-27 / 122. szám
1919. május 27., vasárnap / Tóth József (Gyula): Arckép Bede Adrienn (Békéscsaba): Kirándulás Tóth János: Ha tenni akarsz valamit Ha tenni akarsz valamit, s nem sikerül, Ha olykor szívedre tompa fájdalom ül; Ne hagyd, hogy a bánat facsarja lelkedet. Mutasd meg, emberként viseled terhedet! Ha már egyáltalán nincs miért küzdened, Ha már érzed reményed végképp elveszett; Ne csüggedj el, pajtás, melletted a világ, Előtted az élet, a boldog ifjúság! Föl a fejjel, pajtás, együtt érzünk veled, Emeld föl magasra lángoló szívedet! Görbedi József (Gyula): Román táncospár Korok, gyermekek A Magyar Úttörők Szövetsége Békés megyei elnöksége és a megyei tanács művelődésügyi osztálya közös pályázatot hirdetett „Korok és gyermekek” címmel, a nemzetközi gyermekév alkalmából. Az irodalmi, képző- és iparművészeti pályázatra érkezett legjobb művekből adunk egy csokorravalót olvasóinknak, a gyermeknap ünnepén. A pályázat nagy sikere bizonyítja, hogy gyermekeink életük derűs, vidám perceit versben, prózai írásban és rajzokban is ki tudják fejezni, közös örömükre. Gratulálunk az arany, ezüst és bronz minősítést szerzett pajtásoknak, és további jó munkát kívánunk! Kollektív munka (Békéscsaba): Madaras Kiszely György (Mezőberény): Éjszaka toppantam haza, váratlanul Éjszaka van. A sötétség mindent beborít. A cipőm kopog a járdán. A kiskapunkhoz érek. Kinyitom. A kapu olyan hangot ad, mint a macska, ha rálépnek a farkára. Belépek az udvarba. A kertből felém néz az öreg körtefa, mint egy éjszakai szellem. Mocorgást hallok. Megijedek. Csak a kutya. Megnyugszom. Botorkálva indulok az ajtó felé. A járdát csak sejtem. Egyszercsak valami sötétlik előttem. Nem törődök vele. Megyek tovább. Hirtelen olyan hangot hallok, mintha valaki elesik. Feleszmélek. Aki elesett, én vagyok. Ó miért is nem törődtem azzal a micsodával! Már mindegy. Belépek az előszobába. Mindenki alszik. Sietve és csöndesen lefekszem. Elalvás előtt gondolkodni szoktam. Most is. — Miért is nem gyújtottam föl a villanyt? De hisz akkor nem lett volna ilyen szép ez az esti hazatérésem! Bevallom magamnak, élveztem. Elalszom. Dunai Erika (Mezőberény): Egy erdészház vendége voltam Hajnalodott. Csak forogtam az ágyamban, nem tudtam aludni. A várva várt hó még mindig nem érkezett meg. Arra gondoltam, mi a csudát lehet ilyenkor csinálni. — Aludj már! — szólt rám Éva. — Jó! Jó! Mindjárt! — feleltem mérgesen. — Nem hagyják az embert még gondolkodni sem. Lassan lehunytam a szemem, és eszembe jutottak keresztanyámék, az erdészház, meg minden. Még -nem voltam náluk, csak apu mesélt. róluk. Azt mesélte, a háznak zöld falai vannak. Emlékszem, hiszen én is voltam már ott álmomban. Fújt a szél, süvöltött. a hő szinte szakadt. Bent ültem a meleg szobában, és vágyakozva néztem kifelé. Azután fogtam a kabátom, és kisurrantam a házból. A magas hóbundás, morcos fenyőapák kíváncsian néztek le rám. A nyári nyüzsgés eltűnt az erdőből, helyére költözött a csend, a „döbbent némaság”. A szél torkát köszörülte. A hópihék, hol erre, hol arra dőltek. A havon szánkónyom csillogott, és itt—otj; patanyomok. Nemsokára kis tisztás szélére értem. Sok mindent láttam ott. Egy nagy etető állt a hódunnával borított földön, mint egy nagy finomságokkal megterített asztal, pedig csak széna volt rajta. Az őzmamák, gidák és családfők (szarvasok) vidáman lakmároztak. Csámcsogtak, mint egy gyerek, még a nyáluk is csörgött. Továbbmentem, nem akartam zavarni őket. Egyszerre keserves csivi- telést hallottam. Egy kismadár ült az egvik fa alsó ágán. Kezembe vettem, el volt törve az egyik szárnya. Sötétedett. Visszafordultam. Megbotlottam egy hóbuckában, és akkorát bukfenceztem, hogy azt hittem megfordult körülöttem a világ. A madár épen maradt. Hamar hazaértem, a hold lámpája bevilágította az utat és a kis házat. Nagy volt a kavarodás a házban, már kerestek. Nagy örömmel fogadták érkezésemet. A madarat megetettem, és minden visszazökkent a régi kerékvágásba. Vacsora után lefeküdtem és mélyen elaludtam. — Erika ébredj már! Nem hallod! — rázott föl anyukám. — Hát még aludni sem hagyják az embert! — jelentettem ki álmosan. Baji Tamás (Békéscsaba): Nézem a fákat Nézem a fákat, a sok kopasz ágat. A tél hókoszorúja övezi a tájat. A pusztán egyedül állnak, királyai a némaságnak. Koronájuk fehér bársony, csillog a hó a paláston. öregek már sokat láttak, tél után tavaszt vártak. Tudják eljön a világuk. Tavasszal lesz majd viráguk. Koppányi Csilla (Szarvas): Erdő mélyén... Erdő mélyén Egy fa lombján Dalol egy madár Kék tollú madár. Azt énekli Bánatosan Egymagában Szomorúan Magam vagyok Párom nincsen Kietlen az élet itten. Perei Attila— Uhrin László (Bcs.): Gyermekotthon Garami Veronika (Gyula): Táncolok
