Békés Megyei Népújság, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-04 / 102. szám
Nagyszünetben, a büfé előtt A füzesgyarmati általános iskolába nyolcszáz kisdiák jár. Sok látnivaló akad itt, mozgalmas az élet a tantermekben, a folyosókon, de még a gyakorlókertben is. Március elsején orvosi rendelőt nyitottak a gyarmati iskolában, orvosuk ugyan még nincs, egyelőre Kuruczi Lászlóné ápolónő gondoskodik a gyerekekről, hetente egyszer. Nagy a forgalom az ÁFÉSZ büféjénél, ahol Gyó- ni Endréné nemcsak tizen- négyfajta péksüteményt és innivalót árul, hanem könyveket, füzeteket és írószereket is. Az iskola környéke szépen rendezett. A fiúk rendszeresen takarítanak, a , lányok pedig a fóliasátrakban szorgoskodnak. Mostanában a salátára büszkék, hogy olyan szép nagyok nem találhatók egész Gyarmaton!... Íme, a híres salátafejek Fotó: Gál Edit Már nem + tel jelölik nevüket A kedvezőtlen tényéken nem szépíteni, hanem változtatni kell. Ezt az alapvető igazságot .ismerték fel Szeghalmon, a nagyközségi tanács vezetői, az üzemek, s nem utolsósorban a járási művelődési központ munkatársai, akik közművelő hivatásuknak megfelelően néhány éve már feltérképezték a nagyközségben élő analfabéták számát. A felmérést tett követte. Kitartó rábeszéléssel, meggyőződéssel sikerült legyőzetni a felnőtt írás- tudatlan emberekben természetes módon kialakult szégyenkezést, ódzkodást, amit p késői tanulással szemben éreznek. Két lelkiismeretes tanítónő: Bogár Jánosné és Nagy Károlyné öt éve végzi ezt a munkát. Minden segítséget, támogatást megkapnak a művelődési központtól, amely a tanfolyamoiknak is otthont adott. Ebben az évben mindketten eljárták a szeghalmi Herbáriába, és sokszor a heti egy alkalom helyett négy- szer-ötször is foglalkoztak a tanfolyamon részt vevő asz- szonyokkal. Így nem meglepő, hogy a 11 részvevőből 9- en sikeresen tették le a vizsgát. Sőt! Szín jeles is akadt közöttük. Megterhelő feladatuk között, a két tanítónőnek még arra is volt ideje, hogy tanítványaikkal a családi gondokat is megbeszéljék. Bogár Jánosné bízik abban, hogy ezt a 9 sikeres vizsgázót a jövő évben továbbviheti. Hogy ne legyen „utánpótlás” Bizonyára akadnák még Szeghalmon olyanok, akik kívülrekedtek a betűk világán. Ezek a tanfolyamok is csak elkésett segítséget nyújtanák. Ezért kell nagyobb figyelemmel a megelőzés, az utánpótlás lehetőségeinek megakadályozása felé fordulni. Gyógyszerei: változás az életmódban, életkörülményekben és a szemléletben. A következetes törődés pedig idővel meghozza gyümölcsét. A szeghalmi felmérések azt bizonyítják,, hogy az analfabéták zöme ,a cigány lakosság köréből kerül ki. S arról, hogy mit tesz érdekükben az előbb felsorolt hármas feltétel megvalósításáért a nagyközségi tanács, azt a nagyközségi cigányügyi koordinációs bizottság referense, Kele Józsefné távollétében Baji Ferenc csoportvezetőtől tudjuk meg. — Éppen a múlt év végén tárgyaltuk a cigány lakosság helyzetét. Most már pontos adatok birtokában kísérjük figyelemmel sorsukat. Harminckilenc felnőtt ingázik és 86-an dolgoznak állandó szeghalmi munkahelyen. A temető-újtelepi putrikban 21 család, 51 gyerek és 55 felnőtt él. A mai napig 38 család költözött el onnan, s ebből harminckettő 100 ezer forintos, térítésmentes tanácsi kölcsön segítségével jutott új lakáshoz. Az Arany János úti telepen már csak négy család él. A baj ott van, hogy az elköltözöttek helyébe mindig újak kerülnek. Felmértük az iskolázottságukat is. A temetőújtelepen nincs szakmunkás képesítésű ember. Közülük hétnek van több éves állandó munkaviszonya, az alsótagozat valamely osztályát 31-en végezték el, ími-olvas- ni 14-en tudnak és 10 pedig írástudatlan. Illetve néhány közülük már csak volt, mert levizsgázott az első, második osztály anyagiból a Her- báriában. Felmerült még az analfabéta „utánpótlás” kérdése. Ezért fordítunk különös gondot a gyerekekre. Községünkben 40 cigány gyerek részesül ingyenes óvodai, napközis ellátásban. S a távoli jövő — mondja búcsúzóul Baji Ferenc — a telep végső felszámolása lesz. Reméljük 1985-re megvalósul! A Herbária felé haladva fokozatosan felerősödik az utca csöndjét megtörő édes-bús cigánydal. Az udvaron dolgozó asszonyok egyike, nem törődve ,a szállongó porral, hangját, kieresztve, látható élvezettel adja át magát a dal varázsának. Közjáték Tétova ácsorgásunknak Szécsi Imréné adminisztrátor vet véget. A cigányasszonyok „patrónusa”, életük jó ismerője ő. Ezért hívják tisztelettel vegyes barátsággal egyszerűen : Irénke néninek. Míg várakozunk a műszak befejezésére, panaszos érkezik. Középkorú, természetellenesen sovány cigány ember, aki sok éven át dolgozott a Herbáriában. Most lejárt a táppénzjogosultsága, s szavaiból kiderül, hogy dolgai elintézését ő is Irénke nénitől várja. — Jól van, megértem én a maga baját — bólogat írónké néni. De mikor szóltam a feleségének, hogy jöjjön dolgozni, mert kell a kereset — folytatja emeltebb hangon —, hát sehogyan sem akart ráállni. És látja, most itt a baj! Pedig írni is megtanulhatott volna! — kacsint felénk. — Tudom én azt, de hát nagy otthon az anyja szava. Azt mondta, nem azért vettem el a lányát, hogy dolgozzon! — szűri ki az ember fájdalomtól szorosra összehúzott ajkai mögül a szót. Közben beszólnak, indulhatunk az ebédlőbe, már várnak az asszonyok. Az üzemi analfabétatanfolyam öt részvevője megil- letődve fogad bennünket. De segít Irénke néni jelenléte. Rövid tréfálkozás után máris a tárgyra térhetünk. — Jó volt ám, hogy itt tanulhattunk az üzemben. Mert ugye csak szégyelltük magunkat... Megmondom én, ahogy volt — bátorodik neki Gyöngyös Istvánná, Piroska. — Éppen én álltam rá a legnehezebben. Mondtam is: ha a szaktársak benne lesznek, hát én is végigcsinálom. Mert rosszul jött ki az, mikor keresztet vágtunk a fizetés alá! A háromgyerekes Sztojka Istvánná már csendesebben mondja: — Nagyon nyugodtak voltak a tanárok. És kedvesek! Még cukrot is vettek a saját pénzükből. Mint a gyerekeknek — nevetnek össze. — Még cigit is vásároltak. Eleibe otthon kinevettek, aztán megszokták. Tudja, én olyan családi körülmények között éltem gyermekségemben, hogy nem is gondolhattam a tanulásra. Most már új házunk van! És a gyerekek is tanultak. Smiri Teréz fél az emberektől. Ő még mindig a telepen, ahogy ők mondják, „Párizsban” lakik. Mint mondja, neki az írás meg a számolás ment nagyon nehezen. Boda Károlyné, akárcsak Piroska és Teréz, egyedül neveli gyerekeit. Csak 38 éves, mégis úgy mondja: — Mi idősebbek nemigen tanultunk. A még öregebbek között pedig alig akad, aki ismeri a betűt. De a fiataloknál ez már nem probléma. Igaz, szorítják is őket. —• Nagyon helyes — vág közbe Sztojkáné. Nem most kellett volna. Mert a telep bizony nem jó hely. Villany sincs, nyomorultak a lakások. — Mennénk onnan mi is — szólal meg először a mosolygós fiatalasszony, Smiri Jánosné —, de hát nem megy az olyan könnyen. Éppen ő végzett az öt asszony közül a legjobb eredménnyel. A kisfia óvodába, a nagyobb, a Jankó már iskolába jár. — Mióta tudok egy kicsit betűt böngészni, mindig elolvasom. a. gyilkosságokat. Csak az a nagy baj, hogy túl apró betűs az újság. Az olvasókönyvünknek is ez volt a baja. Hiába, már nem olyan fiatal a mi szemünk. Lesz-e folytatás? Még beszélgetünk, Boda Károlyné csak úgy magának betűzgeti félhangon az előtte fekvő cigarettás doboz feliratát: ká-ros az e-gész-ség- re. No, ugye megmondtam! Mit szívtok annyit! — teszi még hozzá elégedett pillantással nyugtázva a sikeres próbát. — Lesz-e folytatása a megkezdett tanulásnak? — vetem közbe. — Hová legyek én már olyan igényes? — legyint Piroska. Én nekem már arra volna igényem, hogy elkerüljek a telepről. Akkor még újságot is járatnék. Böngészem én most is a Nők Lapját, persze, előtte csak a képeket „olvastam” el, — teszi hozzá a többiek derültsége közepette. — Most megint én vagyok az — zárja le a vitát —, aki azt mondja, ha a többi folytatja a tanulást, hát én is nekiállok még így 40 éves fejjel is. B. Sajti Emese Július 31. — augusztus 17. Grafikai művésztelep Békéscsaba az idén negyedik alkalommal ad otthont az alkalmazott grafikai művésztelepnek, amelyet július 31. és augusztus 17. között rendeznek meg. Az idei alkotótábor meghirdetésekor a rendező szervek — a megyei és a városi tanács művelődési osztályai, a Kner Nyomda, a Magyar Hirdető megyei központja, a Munkácsy Mihály Múzeum, valamint a KISZ Békés megyei bizottsága — elsősorban a felhasználhatóságot, a művek társadalmi hasznosságát szeretnék előtérbe helyezni.. Arra törekednek, hogy a tábor ideje alatt elkészült alkotásokat a későbbiek során alkalmazhassák. Ezért a meghívott húsz hazai és három külföldi alkotót többek között doboznaptárak és díszdobozok, üdítő italt reklámozó szórólapok, politikai plakátok, kiállításokat hirdető alkalmazott grafikák tervezésére, megalkotására kérik fel. A művésztelep zárásaként, augusztus 16-án, a békéscsabai Kner Nyomdában nyíló kiállításon a nagyközönségnek is bemutatják az alkotók által készített munkák legjavát. Fotó: Gál Edit Munka a rajzteremben A fiúk a gyakorlókertet rendezgetik Fáj a fogam... Pillanatkép az orvosi rendelőből
