Békés Megyei Népújság, 1979. április (34. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-01 / 77. szám
1979. április 1., vasárnap Barátaink életéből Matvej visszatért az életbe 19-15. márciusában Magyarországon történt. Pápa városánál tüzérségi lövegek támadták az ellenséget. Matvej Osujev hadnagy SZU—100-as önjáró lövege ágyújából és géppuskájából tüzelve haladt előre. A harci gép jobbra fordult és egy térre jutott, ahol fasiszta páncélosok álltak. — A Tigrisre tűz! — adta ki a parancsot Osujev Mi- hajlov lövegparancsnoknak. Az ellenséges páncélost sűrű fekete füst borította el. Ugyanakkor harci járművünket erős ütés érte. A lángba borult páncélos mögül egy Ferdinand önjáró löveg talált el bennünket. Megálltunk. Osujev kezében és lábában éles fájdalmat érzett. — Gyigyenko, Mihajlov, Ivanov! — kiáltotta. A legénység egyik tagja sem válaszolt. Osujev hihetetlen akaraterővel balra fordult, hogy lövést adjon le az ágyúval. Ebben a pillanatban újabb találat érte az önjáró löveget. Osujev ismét megsebesült. A füsttől fuldokolva mégis sikerült leadnia a lövést. A Ferdinand kigyulladt. Az elkeseredett harc tovább folyt. Osujev harci járművét ismét találat érte. A szilánkok ez alkalommal sem kerülték el a parancsnokot, most mellén és szemén sebesült meg ... Az égési sebekkel borított hadnagyot, akiben már alig volt élet, halott társaival együtt az ütközet után ezredtársai találták meg. Osujev csak néhány nap múlva, egy budapesti kórházban nyerte vissza eszméletét. Hat hónapig feküdt gipszben mozdulatlanul. Enni nem tudott. A táplálékot szonda segítségével juttatták szervezetébe. Még az orvosok közül is alig akadt, aki bízott volna Matvej Petrovics életben maradásában. A parancsnokság közbenjárására a sebesült tisztet Ogyesszábá, Filatov akadémikus klinikájára szállították. — A bal szemét nem tudom meggyógyítani — mondta az akadémikus a fájó igazságot —, de a jobb rendben lesz. Osujev valóban látni kezdett. Egy idő múlva Osujevetaz Uraiba, Permbe küldték. Három és fél évet töltött kórházakban, 33-szor műtötték, ezek közül három plasztikai műtétet hajtották végre rajta. A permi kórházban Osujev sokat gondolkodott: vajon hasznos tud-e még lenni, visszatérhet-e az életbe, teljes értékű ember lesz-e. Gondolatait egyszer csengő leányhang szakította félbe. Sura 19 éves volt. Az üzem Komszomol-szervezete védnökséget vállalt a sebesültek felett. Sura mindennap felkereste a beteget. Könyveket olvasott neki, beszélt az üzemről, barátnőiről, beszélgettek az életről, önmagukból. A tiszt megszerette a lányt. A felismerés megrémítette. Idősebb volt nála, testét sebesülések csúfították. Megkérte Surát, ne jöjjön többet. A lány azonban ezentúl még tovább ült ágyánál. * * * A hadnagy meggyógyult, visszatért az életbe. Elvégezte a 3 éves permi pártiskolát. Előbb egy gépállomás igazgatóhelyettese, majd egy üzemi iskola igazgatója lett. 1965-ben orvosai tanácsára Nalcsikba költözött. Ma is ott lakik, feleségével, Surá- val. Három gyermekük' azóta már kiröppent a családi fészekből. A legidősebb fiú Vlagyimir, a műszaki főiskola elvégzése után egy repülőgép-tervező iroda munkatársa lett. A két lány — Nyi- na és Ljuba — szintén diplomát szerzett. M. Iszimetov Krasznaja Zvezda — KS A közművelődés területei Yersbarátok klubja Penzában L. Milajeva: A költészet szoros emberi kapcsolatokat teremt „A költő hangja” — így hívtuk mi, versrajongók saját klubunkat. Az emblémán — nyitott könyv előtt egy emberalak és — a szívet lángra gyújtó szenvedélyes szavak szimbólumaként — egy égő mécses látható. Már néhány év óta minden hónapban találkozunk egy-két alkalommal. Akadnak közöttünk munkások, mérnökök, orvosok, pedagógusok. A költészet iránti érdeklődésünk és szeretetünk köt össze bennünket. Foglalkozásainkra magunkkal hozzuk kedvenc költőink műveit. Verseket olvasunk fel. Egyszer az az ötletünk támadt, hogy másoknak is elmondjuk őket, hiszen a költészet nem más, mint „zengő irodalom”. Először üdülőkben és iskolákban léptünk fel, s ily módon már az előadóművészet nehézségeivel kellett számolnunk. A szerző stílusa, a ritmus, a rím, a sor és a strófa; a versmérték és a vers dallama — mindezek ismeretére szükségünk volt azért, hogy a közönség megérezze a költő „hangját”. Az ország kulturális és társadalmi életének sajátos gondjai nehezedtek ránk. Jelentős évszámokat is megjegyeztünk: V. V. Majakovszkij és Puskin születésének 80., illetve 175., valamint a Németország fölött aratott győzelem 30. évfordulóját. Reagálnunk kellett természetesen a chilei eseményekre is. Nos, mi szívósan dolgoztunk. összeállítottunk Majakovszkij költeményeiből egy műsort, s megtaláltuk a Puskin-versek felolvasásának új, korszerű formáit. „A mi Puskinunk” néven irodalmi szalon is létrejött. „Sírni kezd a gitár” címmel előkészítettük azt a nagyszabású, romantikus hangvételű előadást, amelyet a fasizmus áldozatául esett költők (Lorca, Pablo Neruda, stb.) emlékének szenteltünk. V. I. Lenin- évfordulóra is gazdag programot állítottunk össze Andrej Voznyeszenszkij Longju- meau című elbeszélő költeménye alapján, s ez már néhány éve állandóan szerepel klubunk programjában. Örömmel vettünk részt Tolsztoj műveinek felolvasásain és segítséget nyújtottunk az Októberi kerület ifjúsági szervezeteinek, amelyek a Kom- szomol megalakulásának 60. évfordulója alkalmából vetélkedőkkel egybekötött seregszemlét rendeztek. Kezdetben még nem kaptunk támogatást és nem értettek meg bennünket, sőt még helyiségünk sem volt. Ám éppen ezért felvettük egy intézménnyel és egy hivatalos szervvel a kapcsolatot, hogy égiszük alatt működhessen a klub. A F. E. Dzerzsinszkij Kultúrpalotába kerülve azonban minden rendeződött. A kisteremben jövünk össze, próbákat tartunk és vitatkozunk. Egyre gyakrabban lépünk fel a munkásszállásokon, különösen ott, ahol fiatalok laknak; továbbá az iskolákban és természetesen a Dzerzsinszkij művelődési központban is. Klubunk életében a leg- örömteljesebb esemény az, hogy felkarolt bennünket a kerületi vasúti főnökség könyvbarát köre is. Nálunk olyan igényes és jóindulatú hallgatóság verbuválódott, amelyik aktívan vesz részt munkánkban, korrigál, vitatkozik velünk és új feladatokat ad. A költészet népszerűsítésében van tevékenységünk lényege. Ezért igyekszünk megismerni azokat az új versesköteteket, amelyekből a nekünk tetsző alkotásokat megtanuljuk. Természetesen előadjuk a penzai költők verseit is. Szavalunk, élünk a gesztikuláló és a rendezés adta lehetőségekkel, sőt alkalmazunk bizonyos jelmezeket és színházi kellékeket is. No, de mindezt csak nagyon mértéktartóan. A mi színházunk nem más, mint az élő szó színháza. Széles körben felhasználjuk a zeneszerszámokat is. Fontos együttműködés jött létre Anatolij Buk- linnal, a penzai komponistával, aki szenvedélyes művet írt az antifasiszta tartalmú programunkhoz. Izgalmas zenei kifejezésmódot valósított meg Olga Cigankova M. J. Lermontov Démon című poémája alapján készült romantikus darab előadásakor. Akadnak közöttünk művészek is. Alkotói kapcsolat alakult ki Jevpatorija város versbarátainak klubjával. Kérésükre magnetofonszalagra rögzítettük a Lermontov- verseket és a felvételt elküldtük nekik arra az estre, amelyet nagy költőnk emlékének szenteltek. A költészet segített bennünket ahhoz, hogy jobban megismerjük egymást. Együtt járunk képzőművészeti kiállításokra, koncertekre és színházba is. És csak most látjuk: mily érdekes lesz az ember, ha lelkiekben gazdagodik. íme, Viktor Kuzmin, a fiatal munkás is klubunk tagjai közé tartozik. Jól adja elő a meséket és szereti az orosz folklórt. Nemrég pedig a japán költészet iránt érdeklődött. Most új programot készít elő. De egy évvel ezelőtt „Én költő vagyok, tehetséges költő” című műsorszámát Kozma Prutkov verseiből, állatmeséiből és aforizmáiból állította össze. (Kozma Prutkov csupán írói álnév, amelyen A. K. Tolsztoj és A. M., valamint V. M. Semcsucsnyikov közös szatirikus írásaikat jelentették meg — a ford.). A klub tagjai: Julija Nyi- kulina, Borisz Kulinov, Gjul- nar Gyemjanova, Tatyjana Kulseva, Nagyezsda Szemya- jeva — érdemes emberek, akik valamennyien képesek arra, hogy műsorszámukkal bármilyen költői estet széppé varázsoljanak. (Penzenszkaja Pravda) Fordította: Bukovinszky István Erősödnek testvérkapcsolataink Látogatás Vietnam nagykövetségén A Hazafias Népfront Békés megyei bizottsága tavaly két ízben is szervezett magyar—vietnami barátsági napokat megyénkben. Április elején a Vietnami Szocialista Köztársaság budapesti nagykövetségének munkatársai látogattak el Békésbe, szeptemberben pedig vietnami katonatisztekből álló küldöttség érkezett Orosházára és részt vett a magyar fegyveres erők napja alkalmából rendezett ünnepségeken. Sajnos, ezeken a találkozókon nincs mindig lehetőség arra, hogy részletekbe menően elbeszélgessünk egy- egy kérdésről. Elsősorban azért kerestük fel a vietnami diplomáciai testület képviselőit, hogy a sok-sok szenvedést átélt lakosság életéről, munkájáról, a vietnami és a magyar párt-, állami és tömegszervezetekkel kialakult baráti kapcsolatok fejlesztéséről bővebben tájékoztathassuk lapunk olvasóit. * * * Belépve az egyik terembe azonnal feltűnik, egy nagyméretű kép: Kádár János, az MSZMP KB első titkára üdvözli Ho Si Minht, aki párt- és kormányküldöttség élén járt hazánkban. Helyet foglalunk, s kérdéseinkre To Tuong másodtitkár válaszol. — Mikor jött létre diplomáciai kapcsolat Vietnam és Magyarország között? — Kezdetben a prágai nagykövetségünk látta el a magyarországi külügyi szolgálattal összefüggő feladatokat. Országaink az ötvenes évek elején vették fel a diplomáciai kapcsolatot. A két nép közötti barátság elmélyítését — Ho Si Minh elnök 1957-es budapesti látogatásán kívül — az a folyamatos és hathatós segítség is szimbolizálta, amelyet az amerikai imperializmus elleni küzdelmünkhöz a világ haladó erőivel együtt a magyar nép nyújtott. Magyarország azon államok sorába tartozott, amelyekben harcunk támogatására nagyon széles körű tömegmozgalom bontakozott ki. A társadalom legkülönfélébb rétegei szinte elsőként emelték fel szavukat hazánk szabadságának, függetlenségének szükségessége mellett. A vietnamiak sohasem felejtik el a magyar nép önzetlen segítségnyújtását, és becsülni fogják azokat a fiatalokat is, akik kommunista , műszakok, pénzgyűjtő akciók és véradómozgalmak szervezésével kívántak támogatni bennünket. Ugyancsak tisztelettel gondolunk azokra a magyar tisztekre és katonákra, akik a nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottság munkájában példamutatóan helytálltak. — Miért nem harcoltak más szocialista országok önkéntesei? — Tudjuk — és ezt mindig nagyon méltányoljuk —, hogy annak idején a magyarok közül is sokan szerettek volna önkéntesként harcolni Vietnamban. Erre azonban nem volt szükség, mert amint a későbbi események bebizonyították, a vietnami nép önállóan is ki tudta vívni hazája függetlenségét. Az említett bizottság tagjainak eredményes tevékenységéért kormányunk kifejezte hálás köszönetét, s a sikeres munka elismeréséül valamennyi részvevőnek a Vietnami Barátság Érdemrendet adományozta. — A politikai kapcsolatokon kívül milyen együttműködési formák alakultak ki országaink között? — A Magyar Népköztársaság nagy szerepet vállalt a vietnami szakemberek kiképzésében, ami jelentősen előmozdította üzemeink, gyáraink káderutánpótlását. Például az iparban: a Csepel Művek és a vietnami Tran Hung Dao gépgyár, valamint a mezőgazdaságban: a vietnami—magyar, illetve a magyar—vietnami barátság termelőszövetkezetek között jött létre szoros kontaktus. A magyar gazdasági egységek Nguyen Viet Canh attasé és To Tuong másodtitkár Fotó: Császár Lajos és intézmények szakemberei gazdag tapasztalataik átadásával, különféle gépek, korszerű berendezések szállításával segítettek bennünket azért, hogy a szocializmus építésében mi is előre haladhassunk. Ennek az önzetlen támogatásnak köszönhetjük hogy a fent említett gyárunkban elkezdtük a Dieselmotorok gyártását is. Hasonló testvérkapcsolatban áll az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola a Vinhben működő vietnami felsőfokú oktatási intézménnyel. Mindezt azért említem, mert a magyar nép együttérzését tanúsító jelszó: „Veled vagyunk, Vietnam!" nemcsak fegyveres küzdelmünkre, hanem békés építőmunkánkra is egyaránt vonatkozik. — Ha már az oktatásnál tartunk, szeretnénk megtudni: hány vietnami diák tanul jelenleg Magyarországon? — Hazánk lakosságához képest ez elég nagy szám. Most több mint 500 vietnami hallgatója van a magyar egyetemeknek és főiskoláknak. Elsősorban olyan jellegű szakismereteket sajátítanak el, amelyeket hazatérésük után mind az iparban, mind a mezőgazdaságban jól tudnak majd hasznosítani. — Milyen idegen nyelve, két tanulnak Vietnamban a középiskolások? — A diákok az orosz, az angol és a francia nyelvek között válogathatnak, sőt tanulják a kínait is. Ennek történelmi okai vannak, ugyanis a XIII. század előtt a vietnamiak a kínai nyelvet használták; a XIX. századig pedig a kínain alapuló vietnami nyelvet beszélték. A XVII. századtól kezdve a kínai írásjelek helyett már a latin abc betűit alkalmazták. .. — Visszatérve a jelenleg kialakult politikai helyzetre, az is érdekel bennünket, hány szolidaritási távirat érkezett Önökhöz azután, hogy a kínai csapatok támadást intéztek Vietnam ellen? — Országunk függetlenségéért, határainak védelméért folyó harcunk támogatására nagyméretű tömegmozgalom bontakozott ki itt, Magyar- országon is. Nagyra értékeljük pártjuk és kormányuk által kiadott nyilatkozatot, amely egyértelműen elítélte a kínai inváziót, s ugyanakkor támogatásáról biztosította a vietnami népet. A konfliktust követő két hétben követségünkre több mint 3 ezer távirat érkezett a magyar vállalatoktól, üzemektől, szövetkezetektől és az oktatási intézményektől. Egyébként sok-sok aláírással ellátott leveleket kaptunk Békés megyéből is. — Mi lesz a szolidaritási táviratok sorsa? — Mi ezeket a leveleket, táviratokat Vietnamba küldjük, ahol a világ népeinek szolidaritásáról készülő filmhez dokumentumanyagként használják fel őket. Sajnos követségünk valamennyi írásra külön-külön képtelen válaszolni. Ezért a magyar Külügyminisztérium sajtófő- osatályát kérjük fel arra, hogy az üzemek, a vállalatok, a szövetkezetek és az intézmények kollektíváinak tolmácsolja a VSZK népének hálás köszönetét. Egyúttal szeretném megragadni az alkalmat arra, hogy diplomáciai testületünk nevében kifejezzem tiszteletünket és hálánkat a magyar nép iránt. Az Önök országa volt a világon a második olyan állam, amelyikben a munkás- osztály 1919 márciusában győzelemre vitte a proletár internacionalizmust, a marxizmus—leninizmus ügyét. A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 60. évfordulója alkalmából köszöntjük Békés negye dolgozóit is, és kívánjuk, hogy az egész magyar nép további sikereket érjen el a fejlett szocialista társadalom felépítésében. B. I.
