Békés Megyei Népújság, 1979. április (34. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-04 / 79. szám
1979. április 4., szerda NÉPÚJSÁG Legfőbb partner: a Szovjetunió A háború nyomait még nem törölték el a béke első hónapjai. A gépektől megfosztott, lebombázott tetejű műhelyek, üzemek sebzetten várták az újjáépítőket — ám az elszántság, az akarat kevés volt. Az embernek, ahhoz hogy újrakezdhesse életét, szerszámokra, anyagokra, élelemre volt szüksége 1945-ben... Több, vagy kevesebb pátosszal így kezdődik a valamennyiünknek 6zóló történet az akkori időkről. És így folytatódik: 1945 augusztusában Magyar- ország és a Szovjetunió árucsere-forgalmi megállapodást köt, s ennek alapján megérkeznek a nélkülözhetetlen anyagok, szerszámok, élelmiszerek. Az első szerződést újabb követi 1947-ben: az általános kereskedelmi és hajózási egyezmény, amely nagy lendülettel viszi előre a megkezdett folyamatot. 1948. február 18., Moszkvában aláírják a 20 évre szóló magyar—szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási egyezményt. (Ezt Budapesten 1967. szeptember 7-én újítjuk meg.) Az idők folyamán Magyarország és a Szovjetunió baszakosítási, kereskedelmi munka évről évre dinamikusabban bővül. Hírre utal, hogy jelenlegi rubel elszámolású exportunknak jóval több mint 50 százaléka a Szovjetunióba irányul, s Magyarország gazdasági partnerei között legelső a Szovjetunió. Érdemes alaposabban is megvizsgálni e helyzet kialakulását, hiszen a tények puszta felsorolása is eligazító erejű. 1947-ben, a magyar—szovjet árucsere-forgalom értéke 25 millió rubel volt — ez 1950-ig tízszeresére emelkedett. (1950-re behozatalunk 24,5 százalékát szovjet áruk képviselték, kivitelünknek 28,9 százaléka irányul a Szovjetunióba.) Erre az időszakra a magyar ipar megteremtése, az új gazdasági szerkezet kialakítása a jellemző — a Szovjetunióból szállított berendezések, gépek, nyersanyagok e nagyon nehéz feladat megoldását segítették — könnyítették számunkra. Kialakulták azok a termékcsoportok mindkét oldalon, amelyeknek szállíráti, az élet minden területét felölelő szövetségre lépett. S nem csupán az állami, politikai, gazdasági, kulturális területeken, hanem a tudomány, az egészségügy. a turizmus, a sport — s a magánemberek személyes kapcsolataiban. E kapcsolatrendszer korunkban szerteágazó, társadalmunkat szinte minden részében átszövő, minden területen fontos kötelék lett. A világpiaci hullámverés éveiben kiváltképpen kitűnik: a baráti együttműködés egyik meghatározó területe a gazdaságé. Ma csakúgy, mint a történelmi emlékű első szerződéskötés idején. Érthető éppen ezért, hogy a magyar— szovjet gazdasági kapcsolatok témája köteteket tölthetne meg. Most csupán néhány jellemző vonását kívánjuk megvillágítani e sokoldalú kapcsolatrendszernek — talán azokat, amelyek jelenünk és közelebbi jövőnk szempontjából kiemelkedő- ek. Ma a Szovjetunió 41 minisztériuma és országos hatáskörű szerve tart fenn szoros kapcsolatot 13 magyar minisztériummal, és országos hatáskörű szervvel; ebben gyakorlatilag a népgazdaság minden ágazata érdekelt és érintett. Az együttműködést az 1964-ben létrehozott műszaki-tudományos és együttműködési kormánybizottság irányítja. E bizottságnak van dolga bőven, hiszen a két ország közötti termelési, tasa mind a Szovjetuniónak, mind hazánknak előnyös volt, s ma is előnyös. Mindez hozzájárult az új utat nyitó magyar gazdaság szerkezetének átformálásához, az erősáramú ipar, a híradás- technika, a műszeripar megalapozásához és gyorsított fejlesztéséhez. A korszerűsítés lendítőerejének bizonyult például a Szovjetunióból származó mind több szén- hidrogén — elsősorban kőolaj. De ugyanígy az, hogy a könnyű- és vegyipari fejlesztésünk, gépiparunk, műszeriparunk termékei azonnal nagy felvevőpiacot találtak a Szovjetunióban: 1960 után a Szovjetunió részesedése Magyarország külkereskedelmi forgalmában meghaladta a 34 százalékot. Ilyen arányok már nem „fértek el” a hagyományos munkamegosztás keretei között. Aligha lehetett az együttműködés e szélesen terjedő folyamát a külkereskedelmi, árucsere-egyezmények körébe foglalni — a két gazdaság mindinkább a magasabb rendű integráció felé törekedett. Ebben a KGST-gyakorlatnak is megfelelő megoldásban —, külön súlyt kapott a hosszú távra szóló tervek egyeztetése, a tudatos, előre meghatározott gyártás és gyártmányszakosítás, a kooperáció. Mindezeket kétoldalú, hosszú lejáratú kormányközi egyezményekbe foglaltuk. Rendszeressé váltak a magas szintű találkozások, eszmecserék a jobb összhang érdekében; a megállapodások sora született meg a magyar—szovjet integráció elmélyítése ügyében. Történelmi sorrendben: 1957. évi megállapodás — a Szovjetunió műszaki segítséget és hitelt nyújtott 1958— 1963 között új üzemek építéséhez, műszaki rekonstrukcióhoz. Egyebek mellett így kerülhetett sor a Duiuii Vasmű prés- és hengermű fejlesztésére, a Székesfehérvári Könnyűfémmű műszaki rekonstrukciójára, a műszer - és erősáramú alágazat korszerűsítésére. 1962: timföldalumínium egyezmény, amely az első igazán integrációs megállapodás. Segítségével teljes iparágat tudtunk — hosszabb távra — a mai kor igényei szerint kiépíteni. 1964: zöldség-, gyümölcsszállítási egyezmény, amely megújítva 1990-ig érvényes! Ez a megállapodás példája lehet a mindkét partner számára hasznos nemzetközi munkamegosztásnak. Arra, hogy adottságaikat a szocialista gazdálkodás szabályai szerint nemcsak saját maguk számára, hanem partnereiknek is legteljesebben érvényesítik: a magyar zöldség, gyümölcs fejében „kemény” cikkeket szállít a Szovjetunió. Ugyanebben az esztendőben indul útjára — hasonló célokkal és előnyökkel — a Zsiguli-kooperáció, az olefinprogram, az egységes számítástechnikai rendszer kiépítésének programja, stb. Külön súlyt képvisel a nyersanyag kitermelésre irányuló többoldalú egyezmény, ezekről magyar—szovjet megállapodások is intézkednek. Jellemzőjük a hosz- szú távra való gondoskodás: a villamosenergia —, a szénNEHÉZ1PAR: az olefinkémiai egyezmény alapján Leninvárosban felépült olefin-üzemben a magyar termékekért (etilén, propilén) polisztirollal, akrinitrillel, etilénglikollal „fizet” a szovjet partner. A magyar üzem technológiai — „köldökzsinórral” kapcsolódik kallusi testvérüzeméhez — eleve egymásra utaltak, s csak együtt létezhetnek. De a gyártásszakosítás alapján csupán a nehézipar területén a Szovjetunió 73, Magyarország 23 vegyi termék készítésére szakosodott. Olyan fontos termékekre, amelyeket egyáltalán nem, illetve nehezen és jóval drágábban lehetne csak beszerezni a világpiacon, összes kőolaj- szükségletünknek 75 százalékát a Szovjetunió elégíti ki 1980-ig. A 750 kV-os összeköttetést biztosító távvezetékről már szóltunk, e témakörben kell említeni, hogy Magyarország jelentős meny- nyiségű elektromos energiát importál a Szovjetunióból. Sőt: a villamos-energetikai bázisunk kiépítésében jelentős a szovjet részvétel. A Dunántúli Hőerőmű 1500 MW-os teljesítményű II. üteméhez a Szovjetunió szállítja a fő berendezéseket, csakúgy mint az 1760 MW teljesítményre készülő Paksi Atomerőműhöz is. Ez utóbbi a VI. ötéves tervben kezd villamos energiát szolgáltatni. FŐBB TERMÉKEK BEHOZATALA A SZOVJETUNIÓBÓL Kőolaj (ezer t) Földgáz (millió m3) Vasérc (ezer t) Alumínium (ezer t) 1*75 1*71 1177 1S75 Ifi* 1*77 Gyapot (ezer t) Traktor (db) 1*75 1*7* 1*77 Tehergépkocsi (db) 1*75 1*7* 1*77 Személygépkocsi (db) 1*75 1*7* 1*77 1*75 1*7* 1*77 M. hidrogén —, a nyersanyagimportot szinte kivétel nélkül 1985—1990-ig szabályozzák. A példák közismertek, rangjukhoz illően: a Barátság, a Testvériség, a Szövetség vezetékek működnek, s nagy jelentőségű a tavaly átadott 750 kV-os villamos távvezeték-rendszer üzembehelyezése, amely a KGST- országok villamosenergiaellátásának színvonalát, biztonságát növeli. Felsorolhatatlan, mivel oldalakat tenne ki, az ágazatok és vállalatok kereteiben működő valamennyi együttműködési megállapodás. De néhányra érdemes e helyütt is utalni. KOHÓ- ÉS GÉPIPAR: Magyarország Szovjetunióba irányuló exportjából 50 százalékkal részesedik ez az ágazat; a magyar szállítások 65, a szovjet szállítások 45 százaléka szakosítás eredménye. A tárca területén több mint 45 kormány-, illetve tárcaszintű egyezmény van érvényben, öt gépipari nagyvállalat, a Magyar Hajó és Darugyár, a Hajtómű és Festőberendezések Gyára, a Csepel Autógyár, a Ganz- MAVAG Mozdony-, Vagon- és Gépgyár, illetve a Budapesti Híradástechnikai Vállalat, a BHG termékszerkezetének hosszú távú korszerűsítése a szovjet igények ismeretében, szovjet közreműködéssel megy végbe. Továbbra is meghatározó az Ikarus életében a szovjet kapcsolat, hiszen termékeinek többségét exportálja a Szovjetunióba, az V. ötéves tervben 32 —34 ezer autóbuszt. MEZŐGAZDASÁG ÉS ÉLELMISZERIPAR: 1976. március 26-án fontos egyezmény született. Magyarország 1980-ig gabona, vágómarha és marhahús ellenében különféle nyersanyagokat kap kontingensen felül a Szovjetunióból. A tárca széleskörűen együttműködik partnerével az agrokémiai szolgálat, a növényegészségügy, a vetőmagtermeltetés, a szarvasmarha és juhtenyésztés területén. A már említett zöldség-gyümölcs szállítási egyezmény keretében 1990-ig friss és tartósított zöldséggyümölcsféléket, bort szállítunk a Szovjetuniónak lét- fontosságú termékekért cserében. Az egyik legújabb jelentős egyezmény a baromfitenyésztést érinti: a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát több mint 500 komplett baromfiüzemet szállít és helyez üzembe a Szovjetunióban. KÖNNYŰIPAR: i960 óta kétoldalú, részletes egyezmények rögzítik az ágazat kapcsolatait szovjet partnereivel. A magyar kivitel tekintélyes része — 13—14 százaléka könnyűipari eredetű, ezért az együttműködésnek és tervkoordinációnak nagy a szerepe: szovjet szállítások fedezik cellulózigényünk felét, faforgács, fenyő-fűrészáru, papírszükségletünk kielégítését; a magyar textilipar szövő és más gépiek ezreit vásárolja legfőbb partnerétől, a Szovjetuniótól. Exportja évente átlagosan viszont 40 millió négyzetméter szövet, 80 millió rubel értékű konfekcióruha, 50 millió rubel értékű kötöttáru, 12 millió pár cipő, 7 millió rubel értékű bútor. Milyen következtetéseket vonhatunk le mindebből? Nos, legelőször a legfontosabbat : a magyar—szovjet gazdasági kapcsolatok uralkodó eleme a kölcsönösen előnyös integráció lett. Az olyan integráció, amely mindkét félnek a biztonságot nyújtja a tervezés, a termelés és a fejlesztés-beruházás folyamataiban. Másodszor: mivel a kapcsolatok időhorizontja kitágult és hosszú távú egyeztetések rendszeresen garantálják a rugalmas igazítás lehetőségét — mind hazánknak, mind a Szovjetuniónak módja van a munkamegosztást a lehető legkedvezőbb tartalommal megtölteni. Magyarország esetében ez döntő fontosságú, hiszen a termékszerkezet-átalakítás, a hatékonyságjavítás feladatait biztos támpxmthoz kötheti. Gondoljunk csak azokra a hosszú távú egyezményekre, amelyek a magyar gép- ip>ar súlypontjait jelentő vállalatok konkrét lehetőségeit meghatározták, vagy az energetikai együttműködésre. Érdemes leszögezni: ma is nagyrészt az határozza meg termelési — tehát külkereskedelmi — lehetőségeinket, céljainkat, hogy a Szovjetuniónak mikor, milyen igénye van különféle feldolgozóipari és élelmi- szeripari termékekre, illetve hogy fejlesztési elképzeléseinkhez -milyen mennyiségű és jellegű anyagokra — energiahordozókra, illetve berendezésre van szükségünk. Azaz: a magyar—szovjet gazdasági kapcsolatoknak 1945 óta mindig alapvető hatása volt a magyar gazdaságra, annak fejlődésére — s ez a tendencia a jövőben sem változik. Elég összehasonlítani a kezdő sorokban említett évi 25 millió rubeles magyar—szovjet forgalmat, valamint azt, hogy ennek értéke 1978-ban 4,3 milliárd rubelt tett ki, az 1978. december 21-én aláírt árucsereforgalmi jegyzőkönyv 4,8 milliárdos értéket rögzít — tehát a fejlődés dinamizmusa hűséges kísérő marad. (Exportunk 60 százaléka gép és berendezés, a fenntmaradó 40 százalékon a könnyűipar, az élelmiszer- ipar, a nehézipar, gyógyszer- ipar osztozik. Importunk 75 százaléka energia, energia- hordozó, a fennmaradó részt a gépek, berendezések és a nyersanyagok képviselik.) A stabil, évekre megalapozott áruszerkezet azonban nem jelenthet megmerevedést. A világpiaci árrobbanás a hetvenes évek második felében a főbb áruszerkezeten belül változásokat hozott az arányokban — nőtt az energiaimport és az anyagjellegű termékek aránya szovjet szállításokban, míg a magyar exportban az agrártermékeké, fogyasztási cikkeké. Bár ezek a módosulások nem változtatták meg gazdasági kapcsolat- rendszerünk, munkamegosztásunk alapvonásait — de felszínre hozták azokat a feladatokat, új jelenségeket is, amelyeket az elkövetkező években meg kell oldani, válaszolni, hogy még teljesebben kiaknázhassuk a magyar—szovjet gazdasági munkamegosztás előnyeit. Történelmünk níiár bizonyította : gazdasági kapcsolataink, mélyen gyökerező barátságunk — a világpiaci váltr-’ások közepette is — nem csupán állták a próbát, hanem magukban hordozták a szakadatlan fejlődés, megújulás lendítőerőit. Matkó István Barátaink életéből
