Békés Megyei Népújság, 1979. április (34. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-22 / 93. szám
NÉPÚJSÁG 1979. április 22., vasárnap „Ez van a mi zászlónk mögött” Mi van a zászló mögött? Ezt kérdeztem a Békéscsabai Konzervgyár KISZ-irodáján öt fiataltól. A szóban forgó zászló a KISZ KB Vörös Vándorzászlaja, amely kitüntetést az idén megyénkben öszesen négy KlSZ-szer- vezet nyerte el. Nyilvánvaló és természetes, hogy ezért sokat kellett tenni a gyár nyolc alapszervezetében dolgozó, összesen kétszáz KISZ- esnek. A teljesített akció- program tételes ismertetésétől tekintsünk most el, helyette hadd idézzük, hogyan látják a konzervgyári KISZ- esek — önmagukat? Anna, azaz Karsai Ignác- né, a 24 tagú November 7. aliapszervezet tagja, termelési felelős. — Nálunk viszonylag állandó a gárda, mindnyájan az adminisztratív állományban dolgozunk. Huszonnégy a létszám, de ebből jelenleg ti- zenketten vannak gyesen! Hogy személy szerint nekem, mint termelési felelősnek mi a dolgom? Többek között a kommunista műszakok szervezése, mégpedig üzemi szinten. Ez úgy történik, hogy minden üzemrészbe feljuttatjuk a felhívást, azjan jelezzük a gyár vetőinek; ennyi és ennyi létrámmal „munkát kérünk”. E» azért fontos külön hangsfjWozni, mert nem mindegy, hogy ott dolgozzuk-e le a kommunista műszakot, ahol valóban szükség van a munkádra, ahol tényleges értéket prcBu- kálunk, lendítünk a gyán|n, vagy csak eltöltjük bent ffst a műszakot. Mert az nagyi!» szép, hogy mi szervezünk, de ha nem állna mögöttünk a párt, a szakszervezet, a gazdasági vezetés, nem sokra mennénk. Szerencsére nálunk, a kezdeményezőkészségünk, aktivitásunk alapján a vezetés lehetőséget teremt arra, hogy valóban jól dolgozhassunk. Gondolom, többek között ez van a mi zászlónk mögött. S még valami, ami mór a szervezeti élettel függ össze: nem kötelező KISZ-tagnak lenni, de aki belép, kutyakötelessége megcsinálni, amit elvállalt! És nálunk azt hiszem mindenki töri a tollát, szóval igyekszik, aki meg nem, azt noszogatjuk. Nagyon jó különben az egyéni vállalások rendszere, az, hogy személy szerint a mostani beszámoló taggyűlésen is mindenkit ér- "tekeltünk. Mondta is az egyik gazdasági vezető: ez ránk is ránkférne! Papp Irén a konzervüzemben működő három alapszervezet egyikének, a Ságvári- alapszervezetnek a tagja. — A miénk a legfiatalabb „csapat”, zömmel 18—20 év körüli az életkor. Tizennyolcán vagyunk az alapszervezetben, ebből kilencen együtt végeztük el két éve az újkígyós! szakmunkásképzőt. Nálunk nem könnyű a szervezés, lévén három műszak, de azért nincs széthúzás, aki nem akar bejönni gyűlésre, társadalmi munkára, annak addig járunk a nyakára, míg meg nem győzzük, nem lehet kilógni a sorból. Ha más el tud jönni, ő is! Merthogy nekünk munkaidőben lehetetlen akár társadalmi munkát végezni, akár megbeszélést tartani, mert a szalag megy. Ráadásul sok a bejáró is. Megpróbálunk hát olyasmit vállalni, ami hasznos is, meg alkalmas is nekünk. Például havonta két alkalommal kitakarítjuk a nem üzemelő termelési vonalat. Persze bosszankodunk is, hogy például mindig éppen délutáno- sok vagyunk, amikor valami jó kulturális program van este. De hát, ha dolgozni kell... Laczó Mária, az üzemi KISZ-bizottság szervező titkára, úttörőfelelős, a munkaköre pedig értékesítési előadó. — Két éve még minimális volt itt az úttörőkapcsolat. Ahogy ide kerültem, én kértem, hadd foglalkozzak velük. Talán azért, mert ifivezető voltam középiskolás koromban, meg gondolom azért is viselem a szívemen az úttörők dolgát, mert fiatal húgaim vannak. Egyszóval, most ott tartunk, hogy már minden alapszervezetnek van úttörő testvérraja, és minden rajjal egy-egy ifivezető tartja a kapcsolatot. És ez nem formális kapcsolat, nem teher! A Radnótialapszervezet például nemrég szervezett KRESZ-totót a rajának, a Rózsa Ferenc-alap- szervezet KISZ-veterán—úttörőtalálkozót hozott össze, a „Nyitott kapuk napján” megmutatjuk a pályaválasztás előtt álló gyerekeknek, milyen munka folyik a mi gyárunkban. A helyi 4—8-as iskola úttörőcsapatával most kötünk önálló együttműködési szerződést, aminek egyik pontja: úttörő konzervgyártó szakmunkás üzemi szakkört szervezünk. Sztanek Ilona, a KISZ-bi- zottság agitációs és propagandafelelőse. — Egyetlen momentumot hadd|említsek: a nemzetközi gyermekév kapcsán vállalatunk játszóteret készít Póste- leken. Ebben mi KlSZ-esek számottevő társadalmi munkát vállaltunk. Szuromi László, az üzemi KISZ-bizottság kultúrfelelő- se. — Én ugyanabba az alap- szervezetbe tartozom, amelyikbe Anna. Az a sajátos helyzet nálunk, hogy a legtöbben 30 év körül járunk, lassan „kiöregszünk” a KISZ- ből. Sok a családos közöttünk, amiből következik, hogy nem lehet annyi esti programunk, mint a tizenéveseknek. Úgyhogy inkább oda megyünk, ahová a gyerekeket is el lehet esetleg vinni. De hát végül is minden alapszervezetnek az adott körülményekhez kell igazítani a mozgalmi munkát! Szóval, nagyon sok minden van a zászló mögött, de most hadd mondjam azt is, ami a zászlóért van, illetve lesz: jutalomutat szervezünk április végére Sopronba. Ezen azok a KISZ-esek vesznek részt, akik az elmúlt időszakban a legjobbak között voltak. A résztvevők személyére az alapszervezetektől, ifjúgárdaszakaszoktól kértünk és kaptunk javaslatot, aztán kibővített bizottsági ülésen döntöttünk. Nos, bemutatásul mindössze ennyit a konzervgyári KISZ-esekről. Remélhetőleg ebből is kiviláglik: a kitüntetésüknek a munka az aranyfedezete. T. I. Diáklapszemle A sarkadi Ady Endre Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola lapja, az „Ady Szemle” 7. évfolyamának 5. száma a tavasz 3 ünnepe: március 15., március 21. és április 4. történelmi eseményeinek állít emléket. Népünk e jelentős történelmi sorsfordulóit „Tavasztól- tavaszig” cím alatt az iskola mai életének, mozgalmi munkájának értékelésével kapcsolták egybe. Az Ady Endre nevét viselő középiskolák és kollégiumok nagyatádi találkozójának híre a lapban még csak előzetesként jelenhetett meg. Reméljük, a következő számban az eredményekről is olvashatunk. ■ A mindig színes, jól szerkesztett, rövid tudósításokból álló „Innen-onnan” rovatból megtudhatjuk, hogy az iskola iránt egyre sűrűbben érdeklődik a rádió, a televízió és a sajtó. Az iskola e figyelmet mindenképpen az elért eredményeinek köszönheti! Az „Ady”-ban érdemes hódolni a művészeteknek. Hiszen — mint az Alkotóink című cikk írója is megjegyzi — több szakkör, lehetőség nyílik az iskolában a „szárny- próbálgatásra”. A „Megkérdeztük” rovat most a bejáró tanulóké. Az új tornaterem alapos kihasználásáról tanúskodik a Sportrovat, míg a korábban beharangozott Abigél „leányrovat” ízléses hímzés- és subamintákat közül. összességében, a díszesnek aligha nevezhető, „Ady Szemle” bizonyítja: pezsgő, tartalmas iskolai élet folyik, és jó tollú diákok munkálkodnak a gimnáziumban. A battonyai Mikes Kelemen Gimnázium és Szakközépiskola szép kivitelű diáklapjának idei, 3. száma a napokban jelent meg. Az első oldalon a középiskolai tanulmányi mozgalom helyi célkitűzéseit fogalmazzák meg a lap szerkesztői, amihez egy ötletesen kivitelezett jelentkezési űrlapot is mellékelnek. Ha kissé megkésve is, most végre részletesen beszámoltak az iskola diákjai a november 6—7-én BudaII beat-kígyó a saját farkába harap Műbőr, műellenzékiség A beat (pop, rock) helyzetéről kialakult véleményemben megerősödve, két napig tartó fülzúgás kezdetével valahol a dobhártyámon túl, kellemes és kellemetlen osar lódásokkal jöttem ki a „púnk”-koncertről. Először talán az idézőjelről. Punk: ocsmány. trágár. Nálunk nemrég dobódott be a köztudatba a szó, mely egyfajta zenét, magatartást, külső megjelenést jelöl. A punk-zenész szitkokat szór a közönségre, a punk-közönség- nek ez jólesik. A punkok műelhanyagoltak, megvetik a társadalmat, amelyben élnek, a punk-zene megveti az összes eddigi zenét... Bővebbet azokban az újságcikkekben, amelyekből én is merítem információmat. Szóval, ez egy viszonylag új — nyugati — dolog. Hogyan viszonyulunk mi hozzá? Általában röptében elítéljük, jobb esetben a beat-, (pop-, rock-) zene válságát emlegetjük, még jobb esetben a nyugati életformáét. És akkor jön a Beatrice — fővárosi rock-zenekar —, hogy ők punk-rockot játszanak. Műbőr nadrág, csupasz felsőtesten nyitott műbőr mellényke, nyitott szájjal rágógumizás, grimaszok, torz vigyorok. orgona tetején állás. Ez a magyar punk. A nagy zenekarok szidalmazása, a csillagoké, akik valamikor ugyanígy kezdték — mondja Nagy Feró, az énekes —, ég most( nem akarják átadni nekik a helyet. Ének az aluljárósokról, a farkasokról, akik sza-' badnak érzik magukat. * * * Most jön a meglepőnek szánt újságírói fordulat. Ha nem lett volna bántóan hangos az ének, remek koncert élményével gazdagodva jöttem voln,a ki a múlt hét végi buliról. Három olyan szólót hallottam, hogy tátva maradt a szám, különösen a gitáros produkciója tetszett. Továbbá : tényleg valahogy így kezdték annak idején ,a ma menő popzenészek, Illésék is megkapták azokat a pofonokat, amelyekről a Beatrice is énekel. Akkor tehát le velük, és jöjjön a Beatrice? Azért nem ilyen egyszerű a dolog. Nagyon változott a helyzet a zene körül az utóbbi tíz-tizenöt évben. Az egykori kezdők szinte „állami” zenekarok lettek, ők is, közönségük is megöregedett. Kihunyt az a tűz, mely egyazon lánggal hevítette az együtteseket és az értük rajongókat (őrjöngőket). Illetve: a Piramis-jelenség. (Bővebbet a Piramissal foglalkozó megszámlálhatatlan sok újságcikkből, vagy személyesen egy koncertjükön.) Égni kell — éneklik, és úgy tűnik, valóban fellobbantják a lángot, visszatér az én időmben arénának nevezett népünnepély hangversenyeiken. Valahol itt van az egész nyitja. Kitaláltak valamit, illetve rájöttek valamire. Arra, hogy mi kell a mai fiataloknak. Pontosabban: a rnai zenerajongó fiataloknak, öjt kellenek. Az a kemény, vad rock-muzsika, amin az én könnyűzenei ízlésem is nevelődött, ezért is szeretem a zenéjüket, és ezért tetszett a Beatrice zenéje is. Egyszerűen : nosztalgia. A mai tizenéves talán nem is hallott ,a Deep Purple-ről, kicsi fiúcska vagy leányka volt, amikor Hendrix meghalt. Még ha hallotta is őket, más volt nekünk akkor — jelen időben — hallani a zenéjüket, tudni róluk, és más ma, mint egy múzeumban megcsodálni őket. A Beatrice is játszik néhány Deep Purple-t. És egy-két éve a Hungária megpróbálj teljesen Beatlesre venni a figurát, a pár hónapja született Hobo Blues Band vezetőjének Jagger-imádatára és imitálására épül, ők hozzák el a mai tiniknek a Rolling Stonest. szegény nagy tehetségű Radics Béla Hendrixet nyű gitárja húrjain — és néhány hasonló saját számot. (Hogy miért szegény? Mert ilyen-olyan okok miatt, sohasem került az élvonalba, noha tehetsége közismert, számon tartották a fiatalok.) * * * Valahova oda akarok visz- szatérni, hogy akkor hát jöjjön a Beatrice (és kapcsolt részei)? Jöjjön, ha van rá igény, de ne azzal az ostoba meggyőződéssel, hogy ők akár egy pici újat is hoztak a beat- (pop-, rock-) zenébe. Sőt! Épp az ellenkezőjéről van szó. Saját farkába harap a beat-kígyó. Ha nincs előre, akkor gyerünk vissza! Ebből meg lehet élni, a gyerekekpesten tett kirándulásukról, amelynek fénypontja a Bat- tonyaiak Baráti Köre tagjaival szervezett találkozó volt. Néhányukról rövid portrét is készített az iskola harmadikos diákja, ifj. Kun Barna. Az Irodalmi melléklet e havi vendége Pödör György, akinek Békési építőtábor, 1978. című versét közli a lap. A Humor rovatban Cseh Attila: Gulliver utolsó útja című írásában a szatíra eszközeivel remek tükröt tart (görbét!) a KlSZ-alapszerve- zeti tevékenység elé. Érdemes rajta elgondolkozni! Nem értem, miért nem az Irodalmi mellékletben (?), de szót kapott az egykor Batto- nyán élő Keresztes József költő egy alkotása is a lapban. Végül, e szemle írója is, meghatottan olvasta a lap egyik tanár-szerkesztője, Ménesi György búcsúját e szép, és jól végzett szerkesztői feladatától. Az általa megfogalmazott diáklapszerkesztési elvek a jövőre is biztos útmutatást, jól hasznosítható útravalót adnak e nemes hagyomány folytatóinak. Hadd gratuláljunk mi is jól végzett munkájához, s a búcsú alkalmából a lapban megjelenő néhány, tiszta gondolatú verséhez. Az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és ^pari Szakközépiskola lapja a „Táncsics útján”, ritkán hallatja szavát. Igaz, a lap végén az impresszumban közük is, hogy csak alkalmanként megjelenő, időszaki kiadványról van szó. Most úgy látszik, mégis nagy nekibuzdulással fogtak a munkához a lap szerkesztői, amit a „Szándék” című, rövid kis manifesztumuk is igazol. Ebben ugyanis arra kérik a „nyájas olvasókat”, a bukás és siker letéteményeseit, vegyenek erőt magukon, és ötleteikkel, írásaikkal segítsék a „játékosan komoly” iskolai újság szerkesztését. E legutóbbi példány egyelőre nem csillogtat feltűnően jó szerkesztési erényeket. Egyelőre csak rövidebb, hosz- szabb írások, hírek, tudósítások követik egymást. Ebből viszont mégis kihámozható, hogy tartalmas, eseménydús élet folyik a Táncsics falai között. B. S. E. kel talán el lehet hitetni, hogy hű, de ellenzéki zenekar vagyunk!, mi a tietek, mi a mienk, de a nóta a régi. A mi időnkben voltak ho- bók, hippik, épp olyan idézőjelesek, mint a punkjaink. (Cs,ak akkor kevesebbet „piáltak”, illetve nem annyira fiatalon.) A tizenéves kor romantikára vágyó, kalandkereső, bandaéhes. A fiatal más .akar lenni, különbözni akar, szeretné megmutatni magát, birtokba venni a világot. (Ráadásul elvárja, hogy akiket megvet, azok szeressék is.) * * * A Beatrice-koncert közönsége élesen kettévált. A túlnyomó többség csendben ült a helyén és hallgatta ,a zenét. Húsz-harminc „púnk” pedig ugrabugrálva, a zenekarvezető parancsszavára, térdre hullv,a imádta... Az együttest? A zenét? Azt hiszem, inkább saját magát. Még ha ezt megpróbálják is közönybe burkolni. Rendzavarás nem történt, a fiataloknak majd benő a fejük lágya, a zene pedig megy tovább — előre, hátr;a — a maga kiszámíthatatlan útján. Csak még annyit: a fiatalok meg akarják mutatni magukat. A többség szerencsére nem(csak) így, ugrabugrálva, hanem verset mondva, énekelve, hangszert kezelve, színházat játszva, hogy a matekban, fizikában, biológiában, oroszban jeles- kedőkről ne is beszéljek. Szabados Gábor Szállóigék, aforizmák Amori finem tempus, non animus facit. Nem a szándék, hanem az idő veti végét a szerelemnek. (Publilius Syrus 43) Amoris vulnus idem qui sanat facit. A szerelem sebét ugyanaz gyógyítja meg, aki ejtette. (Publilius Syrus 31) Amor perennis coniugis castae manet. A hitvesi tiszta szeretet soha el nem múlik. (Seneca, Octav 192) (Szabó György: Sötétben tündöklőbb a fény című könyvéből válogattuk az idézett római szállóigéket, aforizmákat.) MINI JEGYZET Mi van a falon? Függetlenített úttörővezető, tágas és napfényes irodával. Modern irodabútor, több vonalas telefonkészülék. A rövid interjú alatt sok mindenről szó esik, így a legutóbbi kecskeméti konferencia eseményeiről, no és a nemzetközi gyermekév rendezvényterveiről is. Változatos, s valóban gyermekszáj- ízű programokra várják a kisdobosokat és az úttörőket, Hiszen annyi gondot jelent a gyermek- szervezet vezetőinek, hogy a rendezvények zöméből hiányzik a játékosság, a kék és piros nyakkendősöket vonzó hangulat. Igaz, felnőttek találják ki, ők szervezik az eseményeket. Ez a tény azonban nem szükségszerűen zárja ki azt, hogy a gyerekek jól érezhessék magukat a fesztiválokon, a versenyeken, a klub- és szakköri foglalkozásokon, Nem utolsósorban azért vannak az ifivezetők is, akik még néhány hónappal, évvel ezelőtt mint résztvevők, maguk is hordták a piros nyakkendőt — tapasztalataikat, véleményüket kiválóan lehet hasznosítani. , Szóval: az úttörővezető sorolja a programokat, hosszasan ecseteli a gyermekév jelentőségét a mi társadalmi-gazdasági viszonyaink között. Beszél a propaganda-, az agitációs munkáról is. És ekkor a szem a falakra téved. A faburkolaton mindössze egy Le- nin-portré és valami elfeledett festő illetlenül banális tájképe függ. A 'kérdező rövid tömörséggel firtatni akarja a témát. Az úttörővezetőből máris kibuggyan a mindig kész válasz: ugyan már, csak nem gyermekrajzokkal, kriksz-krak- szokkal kellene elcsúfítani az enteriőrt? Ez munkahely, s nem... Valóban, nem! így nem! Ahová gyerekek, ifivezetők, az úttörőmozgalommal foglalkozó pedagógusok járnak, oda igenis kell a falra a gyerekrajz, a gyermekév plakátja, az agitáció és a propaganda e régi és bevált eszközei. Különben nem tudjuk elhinni a gazdag programról szóló szép szavakat sem. Nem mindegy, hogy mi lóg a falon. Hogy mi van a vezető „kirakatában”. Nemesi László
