Békés Megyei Népújság, 1979. április (34. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-22 / 93. szám
ISHsUMM1979. április 22., vasárnap SZÜLŐFÖLDÜNK A szlovákság néprajzi emlékei Aki huzamosabb ideje nem járt Almáskamaráson, úgy tűnhet, semmi sem változott. Aztán a szebbre, nagyobbra nőtt családi házak, a betonút, meg a főutcát övező elegáns neonvilágítás, a játszótérré varázsolt egykori libalegelő látványa meggyőz: az idő nem röpült el nyomtalanul e sokat megélt és átélt községben. A mindennapok megváltozott gondjai is erről tanúskodnak. S hogy mik ezek a gondok, azt Nagy Lajostól, a községi pártbizottság titkárától tudtuk meg. — Most legfőbb gondunk a 350 hektár termőterületet elöntő belvízzel van. De kénytelenek voltunk még 33 házat is belvizesnek nyilvánítani. Az áldás úgy szakadt a nyakunkba, hogy Nagykamarás község mentesítésére a köztünk húzódó csatornát elvágták. Most aztán küszködhetünk a vízzel. A község kútjainak felét le kellett zárni, és az óvodát, iskolát ellátó víz is használhatatlanná vált. Egy időben a napközi vízszükségleteit egy Kunágo- táról kölcsön kapott lajtos kocsi látta el. Némi reményünk azért van. Elkészült a 15 millió forint értékű csatornázási tervünk. A megoldást nehezítette, hogy két vízügyi igazgatósághoz is tartozunk egyszerre. Most a falu pincéiben 5-6 lépcsőnyi a víz. A megoldás? Még mesz- sze van. Addig pedig lessük a vizet. — A falu egyetlen üzeme az 1949-ben alakult Sallai Termelőszövetkezet. De úgy hírlik, 1980-ra ezt is a kuná- gotai tsz-hez csatolják. Mégis, milyen elhelyezkedési lehetőségei vannak az itt élőknek? — kérdezem. — Szövetkezetünkben 1300 hektáron (ami elég kicsi!) 330 tag dolgozik, illetve a valóban dolgozó létszám csak 140. A szövetkezet fő profilja a növénytermesztés, de van 450 szarvasmarhájuk és 1200 sertésük is. Igaz, zárszámadáskor plusz nyereséget nem osztottak, de nem is voltak veszteségesek. A többi ember ingázó, 6-8 személyszállító busz hozza-viszi őket nap mint nap. Többnyire a medgyesegyházi ipari szövetkezetben dolgoznak, de két-háromszázan Békéscsabára járnak be. Akartunk mi 5-6 éve egy segédüzemágat létrehozni, de kisült, alig akad rá jelentkező. Jelentős még az ÁFÉSZ-tagok száma, úgy 450 körül lehetnek. Ezért kell két részeiben megtartani a közgyüket, ugyanis egyszerre nem férünk be a kultúrház- ba. Az ő segítségükkel épült fel a korszerű ABC-nk és van még egy kisebb vegyesboltunk, egy italbolt és egy presszó. A valósághoz képest kissé túlzásnak tűnik az eszpresz- szó elnevezés. Üres polcok várják a belépőt, s a berendezés is megérett a felújít tásra. Alig hiszem, hogy ilyen körülmények között kulturált szórakozásról szó eshet. — Rátapintott másik nagy gondunkra. Az almáskama- rásiak az alkoholfogyasztásban, azt hiszem, igen előkelő helyet foglalnak el. Már 8 éve, hogy ígéretet kaptunk az ÁFÉSZ-tól egy korszerűbb kisvendéglőre. Akkor azt mondta a mezőkovácsházi ÁFÉSZ illetékese, hogy semmi akadálya, keressük meg a kivitelezőt. Találtunk is egyet. A mezőkovácsházi TÖVÁiLL rá is állt. De mire vállalta a kivitelezést, az ÁFÉSZ bejelentette, hogy most már nincs pénz. — Akkor hogyan oldották meg a közétkeztetést? — A presszó mellett van egy terem, ott étkeznek a tanácsi dolgozók is. A baj csak az, hogy a Kunágotáról hordott étel út közben elég elkedvetlenítő módon rázó- dik össze. Az iskola napközije pedig már így is sokat vállal, ök főznek az óvodásokra, iskolásokra és az öregek napközijére is. — Az öregek napközi otthona szépen tatarozott, mondhatni elegánsan berendezett épületben van. Eredetileg bölcsőde volt, de a falu fiatalasszonyai nemigen vették igénybe. Annál nagyobb szüksége van rá a falu lélekszámúnak jelentős részét kitevő idősebbeknek. Két, munkáját kiválóan ellátó gondozónő: az otthont vezető Mészár Mihályné és Sipos Lászlóné gondjaira van bízva az idős emberek sorsa. Meglepő, de még 7-8 szabad hely is van az öregek napközijében. Sajnos, néhány fiatal még a minimális fizetési kötelezettséget sem hajlandó vállalni idős szüleiért. Pedig sok gondot levenne vállukról a nyugodt körülményeket biztosító otthon. Kellemes meleg, jó társaság, vidám hangulat, rendszeres orvosi felügyelet segíti az átlagban 70 év felé járó idős emberek sorsát. Miközben Sallai Károlyt, a községi tanács elnökét várom, irodájában elbeszélgethetek Székely Ilonával, aki sok éve megyei tanácstagként és községi vb-tagként tevékenykedik. Jól ismeri a falu életét, gondjait, most is egy beszámolóját hozta az elnökhöz, akit immár kettesben várunk. A nők helyzetéről beszélgetünk. — Sokat változott a sorsuk. Az 1638 lakosból 817 a nő. A 459 munkaképes korú lányból, asszonyból csupán 192-en vannak otthon, a többiek helyben — zömében a tsz-ben — vagy vidéken vállaltak munkát. Sokan foglalkoznak a községben állattenyésztéssel. Nyílik az ajtó. Turcsek László, az iskola igazgatója, tanácselnök-helyettes jött egy kis ünnep utáni beszélgetésre. „Megspóroltam egy utat az iskolába” — villan fel bennem, aztán elhessegetem a gondolatot, hisz itt minden szinte egy helyen van, nem sok fáradságba került volna átsétálni... _ Az öt épületből álló iskolában 4 alsó és felső tagozatban okítják a 176 gyereket. . • — Az elmúlt évben már csak 2 bukás volt — mondja némi büszkeséggel az igazgató —, annak ellenére, hogy megdöbbentően sok nálunk a veszélyeztetett gyermek. Az előbb említett szép eredmény bizonyára annak is köszönhető, hogy végre nincs képesítés nélküli pedagógusunk. Az iskola tárgyi feltételeivel már nem dicsekedhetünk, mert bár nemrég ^ a szénfűtésről áttértünk az’ olaj fűtésre, s végre a termek padlója Jó a hangulat az öregek napközijében Fotó: Gál Edit sem olajos, a vízellátás és a világítás korszerűsítése még hátra van. A legsürgetőbb gond az életveszélyessé vált politechnikai épület megszüntetése. A napközi a közelmúltban mintegy 400 ezer forintos beruházással új raktárakkal, szociális helyiségekkel bővült. Az 1900-as évek elején épült Almáskamaráson az óvoda. Vajon ott milyen körülményeket biztosítanak a legfiatalabbaknak? Turcsek László erre is készséggel válaszol. — Akik jelentkeztek, azokat mind fel tudtuk venni, összesen 65 gyereket. Nemrég parkettáztak, s ha minden igaz, szeptember 1-től a személyi kérdések is megoldódnak: négy képesített óvónő foglalkozik majd a kicsinyekkel. Ha már a gyerekekről van szó: a nemzetközi gyermekév tiszteletére meghirdetjük az „Egy nap az al- máskamarási gyerekekért” mozgalmat, melynek bevételéből csapatotthont hozunk létre. Az ablak alatt gépkocsi áll meg. „Megjött az elnök elvtárs” — mondja Székely Ilona, aki eddig szótlanul hallgatta beszélgetésünket. Sallai Károly 1973 óta tanácselnök a községben. Tisztelik, szeretik a faluban. Elmondom, miért jöttem. Egy keveset gondolkozik, mivel is kezdje a beszélgetést. Az egészségügynél -dönt. — Dr. Simon György 1973 augusztusa óta orvosa községünknek. Emellett hetente kétszer társadalmi munkában az öregek napközijébe is ellátogat, még a gyógyszert is „házhoz” viszi. Mezőkovács- házán mint sebész szakorvos rendel nap mint nap. Védőnőnk is van, aki hasonló lelkesedéssel látja el munkáját. A szolgáltatások terén közel se ilyen jó a helyzet. Cipész, férfifodrász, és sajnos, sorolhatnám tovább is, hogy mi minden nincs. A kereskedelmi alapellátás jó, csak a nagyobb dolgokért kell bemenni Mezőkovácsházára. Május elsejétől, úgy ígérték, az átszállítást is megoldják, s ennek bizonyára mindenki örül, hiszen a legutóbbi falugyűlésen — amelyre kétszáznál többen jöttek el — erről is szó esett. Ütban a klubkönyvtár felé az iskolaigazgató szavai jutnak az eszembe: nem volt itt betonút, régen alig lehetett átkelni a másik oldalra, akkora volt a sár. A lakosság ebben is, mint annyi másban, társadalmi munkával segített. Az elmúlt évben mintegy 1300 ember végzett közel 300 ezer forint értékű- társadalmi munkát. A könyvtárban ilyenkor délelőtt csend van. Délután jönnek a gyerekek, hisz a 250 olvasó fele 14 éven aluli. Gyakran az őrsi órákat is itt tartják. Simon Erzsébet a klubkönyvtár vezetője. — Középkorúak járnak a legkevesebben, közülük is inkább a nők jönnek. A rendezvényekre is nehezebb a férfiakat elcsalogatni. Gondolom ennek fő oka az ingázás. Pihenésre, művelődésre kevés idő marad. A klubkönyvtárral szemben a kenyérbolt előtt asszonyok beszélgetnek. Néhányan buszra várnak. Egyébként csendesek az utcák. Majd estefelé élénkül fel ismét a falu. Aludni még sokan hazajárnak... B. Sajti Emese — Nagy Ágnes Mintegy 20 évvel ezelőtt kezdte gyűjteni Koppány János, tótkomlósi evangélikus lelkész az alföldi szlovákság tárgyi emlékeit. A Békéssámsoni és a Kossuth utca kereszteződésénél, a régi piac helyén állt az úgynevezett cédulaház, ahol állatvásárok idején kiállították a marhaleveleket is. Ha a sövénykerítéssel körülvett őrházat nem bontották volna le, akkor az ott található tipikus használati tárgyakkal, bútorokkal akár egy nagyobb tájházat is be lehetett volna rendezni. Mivel erre nem volt lehetőség, Koppány János maga fogott hozzá a régi háztartási és munkaeszközök, valamint népművészeti alkotások gyűjtéséhez azért, hogy ne menjenek veszendőbe. A tapasztalat szerint ugyanis a cserépedények, a kisebb ■ berendezési tárgyak kallódhatnak el leghamarabb. Jelenleg 1064 leltározott darabból áll az a gyűjtemény, amely a tervek szerint az 1829-ben épült, s a később átalakítandó lelkészi lakásban marad. Lássuk, mi minden található abban a különálló épületben, ahol alig maradt egy kis szabad hely a külső és a belső falakon; a padlón és a mennyezeten. A Tranoscius könyv 1634-től kezdve 150 kiadást ért meg. Az eddig beszerzett 40-féle kötet közül az 1775-ös a legrégebbi és az 1942-es pedig a legújabb példányok közül való. Ezenkívül számos muzeális értékű biblia, imádságos és prédikációs könyv, valamint passiókat és funebrálokat (temetési beszédek, énekek) tartalmazó egyéb egyházi, sőt világi kiadványokat is láthatunk a polcokon. Mellettük egy oklevél ^rról tanúskodik, hogy Koppány János a III. Békés megyei népművészeti napok pályázatán munkájáéért jutalmat kapott. Ezt megelőzően a tótkomlósi szlovákság körében feljegyzett hiedelmek, a halállal és a harangozással kapcsolatos szokások témájából írt pályázatával szintén díjat nyert. Akkoriban lett a néprajzi társaság tagja és annak idején határozta el, hogy a népi kultúra szóbeli hagyományait is összegyűjti. A fotókkal is illusztrált nagy terjedelmű dokumentáció — a szerző szerint — publikálásra még nem alkalmas, viszont nagyon jó forrásanyagként használhatják fel a szakemberek. Egyetlen példa a sok közül: a pendelyről, erről a régi jellegzetes ruhadarabról nemcsak részletes leírást, hanem még szabásmintát is mellékelt ahhoz az ismertetőhöz, amelyet Budapestről a néprajzkutatók tőle kértek. Koppány János helytörténeti-honismereti munkájához tartozik a már-már feledésbe ment határ- és dűlőnevek, dombok, kutak, stb; továbbá az egyes munkafolyamatok (szövés, fonás, csép- lés), szerszámok szlovák elnevezésének feljegyzése. E tudományos jellegű tevékenység bonyolultságát, s egyben érdekességét, izgalmát az adja, hogy sok szó, kifejezés még a szlovák néprajzi szótárban sem fordul elő. Az alföldi szlovákság hagyományainak megőrzése az egyéni lelkesedésnél és szenvedélynél többet jelent, hiszen olyan tárgyi és szellemi értékek megmentéséről van szó, amelyek nemcsak a magyarság, hanem a hazánkban élő nemzetiségek utódainak nyújtanak bőséges információt. A földműveléssel, a háziiparral, az állattartással kapcsolatos használati tárgyaktól a szerszámokon át a régi utcatáblákig számos érdekes anyag megtalálható Tányérok, korsók szinte teljesen beborítják a falakat és meg töltik a polcokat Az egyházi és a világi témájú szlovák, illetve magyar nyelvű könyvek, okiratok jelentős értékükkel gazdagítják az 1064 darabból álló gyűjteményt Kép, szöveg: Bukovinszky István Ingázók falra
