Békés Megyei Népújság, 1979. április (34. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-22 / 93. szám
IgNiWkfeld 1979. április ZZ., vasárnap o Édes-keserűn a cukorról Megyénk egyik cukorgyárának főmérnöke rideg szobájába kalauzol. Az asztalon telefonok, a polcokon könyvek. Címük: Magyar cukoripar 1972, ’73, ’74 és így tovább. Kérdi, mire vagyok kíváncsi? Mondom: a cukorra. Túljutottak-e a krízisen, van-e már elég, meghozták-e az intézkedések a várt eredményt és hogyan tovább? Szünet. Előttem -ismeretlen dossziékat, feljegyzéseket vesz elő stencilezve és anélkül. Mi lehet ezekben ? Millió szám. Ez lenne a cukorból? Lapozgatjuk. Közben kávét hoznak, beleteszünk két cukrot. Ez úgy látszik a lényegre tereli a figyelmet. Kapom az első információt — Tavaly 37 ezer vagon répát dolgoztunk fel, 129 nap alatt és 4538 vagon cukrot gyártottunk. Ez 3 ezer vagon répával és 623 vagon cukorral több, mint az azt megelőző szezonban volt. Megint szünet. Lapozzuk a papírokat, várom az újabb számokat. De mert van idő, azon gondolkodom, milyen is volt régen, amikor az Indiából származó növényből, valami riádfélé- ből nyerték azt a kevés cukrot. És mi lesz akkor, talán nem is a távoli jövőben, amikor a kukoricából állítunk elő. Van már hely a megyében, ahol ezzel foglalkoznak, nem is az utópia szintjén. De addig? Addig marad a répa. Lapozzuk hát a barna, sárga füzeteket, amelyekben tonnák, órák, forintok állnak sűrű sorokban. Kényes a cukor, kínos a csend. Mondom a főmérnöknek, csukja be a füzetét és beszélgessünk. — Igen, csak még ezt az adatot... — Nem kérem az adatot, azt mondja még, hogy vannak? o Úgy vannak, hogy lezárták egy időszakot és készülnek az újra. A múlt talán nem is csak a legutóbbi szezon, hanem egy évtized. Kezdődött akkor, amikor a 60-as évek legvégén a cukor még olyan édes volt, mint a méz. Volt belőle bőven, olcsón. Azért olcsón, mert akkor még a tsz-ekben az a generáció dolgozott, amelyik az egyelést, a kézikapálást szók-, ta és arra esküdött. De pénzben is olcsó volt, mert a cukor világpiaci ára tonnánként a 150 dollárt sem haladta meg. Ebből többen azt a következtetést vonták le, ennyiért nem érdemes nálunk termelni, gazdaságosabb, ha behozzuk. Csakhogy- ez másoknak is eszébe jutott, és a világon szinte egyszerre nyúltunk az üres cukortartók után. A 70-es évek elején mi még kerestük a kiutat, mások már Herriauval vetettek, egyelték, takarítottak be. Felszökött a cukor ára. Egy tonna 1500 dollárba került. Uzsgyi utána! Eltelt pár év, mire utólértük. Beleöltünk milliókat, s ma minden valamirevaló gazdaságnak van Herriauja. Ontjuk a sok és a jó répát, a cukor világpiaci ára viszont — a sors iróniája — 180 dollár. Más is fut a pénze után. o Két dolog kell ahhoz, hogy több legyen a cukor. Jobb répát termelni és gazdaságosabban feldolgozni. Mindkettőre egyszerre ügyeltünk. A termeltetésnél sokáig helytelen szemlélet uralkodott. Nevezetesen : minél nagyobb területen minél többet. Ennek következménye a drágán termelt sok répa, ebből pedig a kevés cukor lett. Ma már nem a terület növelése, hanem csökkentése a cél. Kisebb területen, nagyobb cukortartalmú répát előállítani. Hogyan? A technológia javításával, amelyre az új prémiumrendszer is ösztönöz. Sikerét bizonyítja, hogy a szóban forgó gyárban 1977- ben 6,6 millió forintot fizettek ki cukorprémiumként, tavaly pedig 13 millió forintot. Ezt a szemléletet szolgálta a tavaly kísérletként alkalmazott, az idén pedig már általánossá váló minőség szerinti átvétel. Valamennyi gyárban felszerelték azt a 20 millió forintba kerülő laboratóriumot, amely a korszerű termeléshez és feldolgozáshoz elengedhetetlenül szükséges. A mintavétel során számot kap a vizsgált répa, amely bejut a laboratóriumnak abba a részébe, ahol pépet készítenek belőle. Egy gép ezt nylonzacskóba fújja — s számítva arra, hogy az egyik a vizsgálat során megsérülhet, esetleg hibás eredmény jön ki — mindjárt két mintát vesz, amelyből az egyiket tartalékolja. Az anyag innen a műszeres laboratóriumba jut, amely az eredményt az elején kapott vizsgálati számmal együtt lyukkártyára üti. A cukortartalommal együtt meghatározza a káros nitrogéntartalmat, — amely a termelő számára ad hasznos útbaigazítást — valamint a kálium- és nátriumtartalmat. Ez utóbbi a gyártási folyamatnál alkalmazott technológia megválasztásához ad segítséget. Egyrészt tehát instrukciókat kap a termelő, másrészt pontosan be lehet szabályozni a technológiát. Ezért került 20 millió forintba a laboratórium. o A barna, sárga fedelű füzetekben ez biztosan számokkal alátámasztva is szerepel, de mielőtt újra lapoznánk, inkább beszélgetünk. A második fontos dologról, a gyártás fejlesztéséről. Az elmúlt évek feladata elsősorban az alapkapacitás bővítése volt. Tíz évvel ezelőtt hazánkban a cukorgyárak napi névleges feldolgozókapacitása 200 vagon volt. Ma a következő a helyzet. Az ősszel belépő kábái gyár viszi a pálmát 600 vagonnal, utána jön Szolnok 500, Szerencs 480 vagonnal, a többi általában 300 vagon kapacitású. Európában egyébként az 1000—1200 vagonos gyárak divatja van, s nem véletlenül. Egy 300 vagonos gyár napi önköltsége félmillió forint körüli. Nem mindegy, hogy a kampányt a nálunk honos 110—130 nap, vagy pedig az ideális 80—90 nap alatt fejezik be. Lépés- hátrányukra jellemző, hogy a már említett kábái gyárat leszámítva csaknem 80 esztendővel ezelőtt épült utoljára cukorgyár. Azóta a falakon belül fejlesztettük őket, s nem biztos, hogy ez elegendő. A környező országokban egyre-másra épülnek az új cukorgyárak, amelyek kapacitását mi úgy is igyekszünk kihasználni, hogy bérfeldolgozást végeztetünk. Csak nehogy megint drága legyen az olcsó... Amikor azt mondjuk, hogy tíz évvel ezelőtt 1500 dollár volt egy tonna cukor ára, ma pedig 180, nem biztos, hogy el kell keserednünk. Az igaz, hogy nálunk az egy főre jutó cukorfogyasztás 48 kilogramm, tehát optimális — sőt az egészségügyi propaganda hatására, helyesen, csökken is — a' fejlődő országokban azonban alig 1,5 kilogramm! A főmérnök azt mondja, nincs messze az idő, amikor termékeiket megint úgy keresik majd, mint a „cukrot”. S hogy az eddig eljutókkí-i váncsiságát kielégítsük: a riport készülhetett megyénk — vagy az ország — bármelyik cukorgyárában. Seleszt Ferenc a*******************************#***************-*************** Vegyszeres gyomirtást végeznek a nagybánhegyesi Zalka Máté Termelőszövetkezet áttelelő magrépatábláján Fotó: Veress Erzsi Egy aranyérem háttere Fotó: Veress Erzsi Szállítják a kész adaptereket Rövid közlemény adta hírül nemrég: a Békéscsabai MEZŐGÉP Vállalat betakarítóadapter-családja aranyérmet nyert a mezőgazdasági gépek nagy nemzetközi bemutatóján, az AGROMA- SEXFO-n. A hír igazságán mitsem változtat, hogy tulajdonképpen nem érmet, hanem díszes serleget kaptak, a lényeg ugyanaz: a MEZŐGÉP az erős nemzetközi mezőnyben kiválóan helytállt. Mert a mezőny valóban nemzetközi és erős volt. A kőbányai vásárközpontban, a BNV területén megrendezett bemutatón több mint 20 ország 150 kiállítója mutatta be mindazt, ámit a mezőgazdasági gépgyártás napjainkban tud. A KGST tagországain kívül ott voltak a mezőgazdasági gépgyártásban vezető NSZK, francia, dán, holland és egyesült államokbeli cégek is. ■ Pezsgő a kupában — Ilyen versenytársak mellett kellett némi önbizalom . ahhoz, hogy vásárdíjra pályázzunk — ismeri el Zaho- rán Jenő, a vállalat piackutatási osztályvezetője, v— Mi, akik ott voltunk az AGRO- MASEXPO-n tudjuk, hogy a zsűri nagyon szigorú volt... Bőven választhattak, hiszen rengeteg remek berendezés volt, első díjat pedig csak 12 kaphatott közülük. így aztán érthető; afeletti örömünkben, hogy bekerültünk az első tucatba, pezsgőt ittunk a díjként átadott kupából. Mindez persze csak látványos elismerése volt égy hosszú, é vek óta tartó következetes, átgondolt munkának. Ezt a munkát akkor is megilletné az elismerés, ha az AGROMASEXPO-n nem kapott volna semmit. Végrehajtottak ugyanis egy olyan termékszerkezet-váltást, mely lehetővé tette, hogy gyártmányai gazdaságosak, jó minőségűek és versenyképesek legyenek a legkényesebb külföldi piacokon is. Nyilván nem ismeretlen olvasóink előtt az a széles körű és hosszú távú együttműködés, ami az NSZK-beli Claas és a békéscsabai MEZŐGÉP között kialakult. Ennek nyomán jött létre kapcsolat az amerikai—francia Hesstonnal, melynek eredménye a rekordidő alatt gyártásra kifejlesztett silóadapter. Sőt már megtörtént a továbbfejlesztés is; az AGROMASEXPO-n bemutatták a négysoros kivitelt. Ez több nyugati alapgépgyártó cég érdeklődését is felkeltette. Jó néhányan kezdtek ez ügyben tárgyalást a MEZÖGÉP-pel és kooperációs gyártásra tettek javaslatot. Sőt, licencvásárlásról is szó esett. Csakhogy — ellentétben az elmúlt időszak hasonló üzleteivel — most nem mi, hanem ők, a fejlett tőkés cégek szeretnének tőlünk gyártási jogot vásárolni. ■ Milliárdos program A vásárdíj és a piaci sikerek mögött egy 2600-as létszámú kollektíva munkája áll. A vállalat négy gyárában és három gyáregységében 102 szocialista brigád dolgozik ezekért a sikerekért. Mégpedig folyamatosan és nem kampányszerűen, amit az évről évre visszatérő különféle elismerések bizonyítanak. Az 1977-es eredmények alapján Tröszt Kiváló Vállalat kitüntetést kaptak, orosházi gyáruk Ságvári Endre brigádja elnyerte az MSZMP KB jubileumi oklevelét és az ágazat kiváló brigádja kitüntetést. Helytállnak tehát a dolgozók, pedig a körülmények nehezek. A vállalat azzal az egyre súlyosbodó ellentmondással küzd, hogy világszínvonalú termékeket gyártanak olyan technikai feltételekkel, melyek az átlagos hazai szintet sem érik el. Egy dinamikusan fejlődő, keresett termékeket gyártó, külpiacokon is hírnevet szerzett vállalatnál ez nem engedhető meg — így döntöttek az illetékes szervek is. Ezért állítottak össze 15 évre szóló, másfél milliárd forintos rekonstrukciós programot. Ennek első része erre a tervidőszakra esik, és 180 millió forintot jelent. Ez a pénz, az igényekhez képest, csak csepp a tengerben, és valóban csak a legsürgősebb, legfontosabb feladatokra elég. A VI. ötéves tervre előirányzott ,570 millió forint már lehetőséget ad a technológiai színvonal emelésére, a VII. ötéves tervidőszakban beruházásra kerülő 750 millió forinttal pedig nemcsak gyártmányaiban, hanem gyártóberendezéseiben is élen járó cég lesz a békéscsabai MEZŐGÉP. ■ Rajzasztalon a lövi A jövő tehát biztató, de a jelenlegi feladatok megoldásában ez még nem segít. Marad a kollektíva összefogása, és a meglevő lehetőségek legjobb kihasználása. A feladatok ugyanis nagyok és magas az a szint, ahonnan tovább kell lépniük. Az 1978-as esztendő kiemelkedően legjobb volt a vállalat történetében. Megkezdték egy új termék gyártását és a Hesston soros silókukorica-adapterből tervezett 250 darabbal szemben 500-at szállítottak exportra. Az egymilliárd forintos évi forgalmat 19 millió forint híján elérték, úgy, hogy a több mint 15 százalékos növekedést csökkenő létszámmal produkálták. A hatékonyságot tükröző anyagmentes termelési érték is alaposan emelkedett az elmúlt évben. A szint tehát magas és az idén még feljebb kell tenni a lécet. Az már bizonyos, hogy év végére meghaladják a sokáig elérhetetlen álomnak számító egymilliárd forintos éves termelést. De az összeg önmagában nem minden, mert mögötte további termékkorszerűsítés és eredményjavulás áll. Fokozni akarják mind a tőkés, mind a szocialista exportot és ehhez új termékeket is piacra dobtak. Ezek közül a legnagyobb érdeklődés a modem konstrukciójú szójabetakarító adapter megjelenését kísérte. A talajtól néhány centiméterre mozgó hajlékony nagy teljesítményű berendezés iránt nagy az érdeklődés és még az idén megkezdik a sorozatgyártást. Ez még mechanikus vezérlésű lesz, de a tervezők asztalán már a legkorszerűbb, elektronikus érzékelőkkel ellátott adapter rajzai készülnek. Ha piacra kerül, szenzáció lesz, de ez tulajdonképpen természetes. A jövőbe tekintő munka ugyanis már évek óta vezérel a békéscsabai MEZŐGÉP-nél. Nem is tudnának másként sikereket elérni. Még sok a víz a földeken Még mindig nagy területen, megközelítőleg hatezer hektáron áll a belvíz megyénkben. Ennél nagyobb a nyílt víztükörrel nem fedett, művelhetetlen táblák száma. Ez gondot okoz a most soron levő két növény, a kukorica és a napraforgó vetésében. Az utóbbi napok esőzései miatt nem javult lényegesen a helyzet, késik a területek száradása. A megye nagyüzemeiben 450 vetőgép végezhetné a vetést, sajnos a rossz talajállapot miatt egy részük állni kényszerül. A tervezett 24 ezer hektárnyi napraforgónak edLónyai László dig 30, a több mint 120 ezer hektár kukoricának 25 százalékát vetették el. Másik nagy feladat napjainkban a tél viszontagságaitól és a belvíztől sokat szenvedett őszi búza növény- védelme, gyomirtása. Az időjárás ennek a munkának sem kedvez, az eső hamar lemossa a kiszórt vegyszert. Gondok vannak a vegyszer- ellátásban az importkorlátozások miatt, az üzemek vegyszerezési technológiájuk módosításával alkalmazkodnak a beszerzési nehézségekhez.
