Békés Megyei Népújság, 1979. április (34. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-14 / 87. szám

1979. április 14., szombat NÉPÚJSÁG Békés megye csapata az országos döntőben Békés megye—Budapest 2—0 (0—0). Serdülő labdarú­gó-válogatottak országos tor­nájának elődöntője, Békés­csaba, Kórház u., 300 néző. V: Turjányi. Békés megye: Bere (Szeghalom) — Ple- sovszki (Nagyszénás), Siti (Bcs. MÁV), Kéki (Dévává- * nya), Szpisják (Tótkomlós), Zahorán (Kondoros), Ra- jeczki (Újkígyós), Ugró (OMTK), Mocsári (Medgyes- egyháza), Cseh (Nagyszénás), Zubán (Újkígyós). Edző: * Szombati György. Az első mérkőzésen elért 0—0-ás döntetlen után nagy lehető­ség adódott serdülő válo­gatottunk számára tegnap délután, hiszen kiharcolhat­ták az országos döntőbe ju­tást. A csapat élt is a lehe­tőségei és szünet után nagy mezőnyfölényét gólokra is tudta váltani: az 5. percben Zahorán 11-esével, majd 10 perccel később Cseh lövé­sével 2—0-ás győzelmet ért el. Csereként szünet után Ilyés (Békés) és Török (Me- zőkovácsháza) is szóhoz ju­tott. Jók: Plesovszki, Kéki, Zahorán. SPORTMŰSOR SZOMBAT Asztalitenisz. Felszabadu­lási emlékverseny. DC rend­szerű viadal. Békéscsaba, Rózsa Ferenc Gimnázium tornaterme, 15.00. Kézilabda. Megyei bajnok­ság. Nők. A kategória. Bcs. Volán—Bcs. Előre Spartacus, Medovarszki, Varga III., Békéscsaba, Vízmű SC Sza­bolcs utcai sporttelepe (kez­dési időpontok: ifjúságiak 15.00. felnőttek 16.00, serdü­lők 17.00). Labdarúgás. Bcs. Előre Spartacus I.—Bcs. Előre Spartacus II. Edzőmérkőzés. Békéscsaba, Kórház utcai sporttelep, 9.30. Országos serdülő és ifjúsági bajnok­ság. Bcs. TASK ifi—Bcs. Elő­re Spartacus ifi, 10.30, Gró- za. Bcs. TASK serdülő—Bcs. Előre Spartacus serdülő, 12.15, Uhrin Gy. Súlyemelés. Békés Kupa, úttörő, serdülő, ifjúsági ver­seny. Békés, 3. sz. Általános Iskola, 15.00. VASÁRNAP Röplabda. NB II. Nők. Bcs. Előre Spartacus—Szé­kesfehérvári Volán, Békés­csaba, BM-terem, Bartók B. u., 11.00. Kézilabda. NB II. férfi. Szarvasi FSSC—III. kér. TTVE, 11.00, Lévai, Vass. Megyei bajnokság. A kategó­ria. Férfiak. (Kezdési idő­pontok: ifjúságiak 9.00, fel­nőttek 10.00, serdülők 11.00.) Békési Spartacus—OMTK, Kocsis II., Varga II. Bcs. Előré Spartacus—Kondorosi TSZSK, C. Veres, Fehér. Mezőhegyesi SE—Bcs. Víz­mű SC, Valkovszki. B kate­gória. (Kezdési időpontok: ifjúságiak 9.00, felnőttek 10.00. ) Bcs. Volán—Nagyszé­nás, Valastyán. Gyulai Hús­ipar—Bcs. Kner Nyomda, Nyárfádi. Szeghalmi KSE— Köröstarcsai KSK, Kacsán. II. osztály. (Kezdési időpont: 10.00. ) Bélmegyer—Mezőko- vácsháza, Erdei. Ecsegfalva— Csorvás (10.30), Medovarsz­ki. Határőr Dózsa—Gyomai Spartacus, Szekeres II. Gá­doros-Méhkerék, Zsuzsa. Nők. A kategória. (Kezdé­si időpontok: ifjúságiak 9.00, felnőttek 10.00, serdülők 11.00. ) Bcs. Konzerv—Szeg­halom, Kugyela. OMTK— Gyulai SE, Giczey. B kate­gória. (Kezdési időpontok: ifjúságiak 9.00, felnőttek 10.00. ) Békési Spartacus— Csorvás, Gyeraj. Békés- szentandrás—Kondoros, Sze­keres I. Szarvasi FSSC— Endrődi Spartacus, Sovány. (Az ifjúsági mérkőzés 8.30, a felnőtt találkozó 9.30-kor kezdődik). II. osztály. (Kez­dési idő: 10.00.) Mezőberény — Kaszaper, Bohus. Déva- ványa—Kamut (9.00), Varga III. Kétsoprony—Vésztő, Feifrik. Medgyesbodzás— Csanádapáca, Sebő. Labdarúgás. NB II. (A ta­lálkozók 15.30-kor kt..iőd- nek.) Hódmezővásárhelyi MSE—Bcs. TASK, Hódme­zővásárhely, Huták. Eger SE —Szarvasi FSSC, Eger, Lauber. Gyulai SE—Honvéd Szabó L. SE, Gyula, városi sporttelep, Divinyi. Megyei bajnokság. I. osztály. (Kez­dési időpontok: serdülő 12.00, ifjúsági 13.30, felnőtt 15.30, ) Endrőd—OMTK, Szol­nok megyéből. Sarkad—Me­zőhegyes, Csongrád megyé­ből, Békésszentandrás—Gyo- ma, Kokavecz A., Nagyszé­nás—Battonya, Varga F., Szeghalom—Mezőberény, Prókai. Medgyesegyháza— Gerendás, Szarvas L. Kon­doros—Tótkomlós, Simon. Honvéd Szalvai—Békés, 10.30, Szívós L. Medgyes­bodzás—Füzesgyarmat, Bo­gyó I. IL osztály. Kétsop­rony—Határőr Dózsa, Her- czeg. Kevermes—Magyar- bánhegyes, Araczki. Gádo­ros-Gyulai Köröstáj, Né­meth M. Elek—Gyulavári, Sebestyén. Csorvás—Domb­egyház, Ancsin. Bcs. MÁV —Okány, Búzás. Kunágota —Újkígyós, Laurinyecz. Mu- rony—Doboz, Medgyesi M. Országos serdülő és ifjúsági bajnokság. Szarvasi FSSC ifi—Vasas Izzó ifi, 14.30, Bognár T. Szarvasi FSSC serdülő—Vasas Izzó serdü­lő, 14.30, Oh. járás. Orszá­gos ifjúsági és tartalékbaj­nokság. GYSE ifi—Hódme­zővásárhelyi SE ifi, 11.30, Szeles. GYSE tartalék—Hód­mezővásárhelyi tartalék, 13.30, Andó T. Szarvasi FSSC ifi—Szolnoki MÁV ifi, 11.00, Rakonczás. Szarvasi FSCC tartalék—Szolnoki MÁV tartalék, 12.30, Len- hardt. Asztalitenisz. Volán Tröszt dolgozóinak területi (Bács, Békés, Csongrád megye) döntője. Békéscsaba, Építők Munkácsy Mihály Művelődé­si Otthon, 10.00. Lila-fehér Itiradó Az április 18-i Románia— Magyarország válogatott lab­darúgó-mérkőzés miatt — melyet Pitestiben játszanak — az NB I-ben nem lesz forduló. Az együttesek MNK- és NBK-mérkőzéseket ját­szanak. A Békéscsabai Elő­re Spartacus gárdája ma délelőtt 9.30 órakor a Kór­ház utcai sporttelepen edző- mérkőzést játszik a tartalék­együttessel. Jövő héten szer­dán, április 18-án NBK- mérkőzés keretében a Buda­pesti Volán gárdájával mér­kőzik. A válogatott találkozó miatt a Kórház utcai sport­telepen az összecsapás rend­hagyó módon 10 órakor lesz. Ondrik István, a lila-fehé­rek vezető edzője elmondta, hogy felépült Fehérvári, Zsíros, Kerekes Gy., Már­tái és Bugyik. Ok már részt vesznek a foglalkozásokon. Pásztor József állapota szé­pen javul. Sérült testrészé­ből a varratokat kiszedték. Vágási szorgalmasan láto­gatja az edzéseket, igaz, hogy könnyített munkát vé­gez, speciális láberősítő gya­korlatok és futómozgás sze­repel edzésprogramjában. A vezető edző reméli, hogy a MÁV Előre elleni össze­csapásra Pásztor és Vágási kivételével mindenki ren­delkezésre áll. * * * Április 19-én (csütörtök) a Békéscsabai Előre Spar­tacus ifjúsági együttese a Budapesti Vasas hasonló korú labdarúgóival játszik mérkőzést. Az összecsapás tétje az országos döntőbe jutás. .A találkozót Békés­csabán, a Kórház utcai sporttelepen játsszák, 14.30 órakor. * * * A lila-fehér klub elnöksé­ge úgy döntött, hogy a nem­zetközi gyermekévre való tekintettel az NB I-es csa­pat mérkőzéseit díjtalanul látogathatják a 14 éven alu­li tanulók. Belépőjegyül út­törőigazolványuk szolgál. Nyeregbe szálltak a porfelhőlovagok Rajtol az úttörők 20 kilométeres mezőnye Békéscsabán rendezték a tiszántúli rövid távú korcso­portos kerékpáros területi bajnokságot. A versenyen részt vett a Szegedi VSC, Szegedi Postás, Debreceni VSC, Debreceni Sí, Hajdúbö­szörményi Vasas Izzó, Mis­kolci VSC, Szolnoki Cukor­gyár és a Békéscsabai Előre Spartacus 123 sportolója. A csabaiak közül legjobban az ifjúsági Jákfalvi László sze­repelt. Várhegyi, Hankó és Hanzély Attila is jól ver­senyzett, mivel a győztessel azonos idővel érkezett a cél­ba. Eredmények. Felnőtt. 92 km. (6 induló) 1. Horváth (Szolnok) 2.12.10, 2. Tóth (MVSC), 3. Deák (Szolnok). Fotó: Császár Lajos Junior. 92 km. (6) 1. Hasá- nyi (MVSC) 2.12.10, 2. Vi- rágh (Szeged). Ifj. 80 km (12). 1. Bazsó (Szeged) 2.07.10, 2. Ondó (Hajdúböszörmény), 3. Jákfalvi (Bcs. Előre Sparta­cus). Serdülő. 30 km (52). 1. Tarnóczki (Szeged) 56.10, 2. Máté (DSI), 3. Eigner (DSI), 4. Várhegyi (Bcs. Elő­re Spartacus), 7. Hankó (Bcs. Előre Spartacus). Úttörő. 20 km. 438). 1. Kiss (Szegedi ■VSC) 29.10, 2. Kucsera (Szolnok), 3. Szőke (Szolnok), 4. Gombás (Szeged), 5. Han zély A. (Bcs. Előre Sparta­cus). Gyermek. 10 km. (9). 1. Kiss (DSI) 21.20, 2. Vég­vári (DSI), 3. Huri (DSI). (H. I.) Üjabb csapatbajnoki forduló Gyulán SULflKMOTOR Az elmúlt napokban vá­logatott viadalokkal, csapat­bajnoki fordulókkal folyta­tódott a salakmotorosok ver­senyidénye. Az I. osztályú csapatbajnokság 2. forduló­éban nagy meglepetésre a debreceniek otthonukban 46:32-re nyertek a Borsodi Volán ellen. A Nyíregyhá­za, Szolnok közös csapat — Békési Volán, Szegedi Vo­lán közös csapat találkozót is megrendezték, ezen a bé­kés-szegedi együttes 38:37 arányban nyert Nyíregyhá­zán. A legtöbb pontot a szegedi Farkas Gábor sze­rezte a győztes csapatból. Az idei első válogatott találko­KÉZILABDA Bcs. Előre ■ Spartacus— Ózdi Kohász SE 20—11 (12—5). NB I/B. Női. Békés­csaba, 400 néző. V: Méri, Komár. Előre Spartacus: SZABÖNÉ, — KOVÁCSNÉ 4, Rácz 1, Tobakné 2, Tom- csenkó 3, JAKAB 8. Oláh. Csere: Mezővári 2, Kisucz- ki, Araczki, Laczó, Vacsi. Edző: Szabó Károly. A ven­dég ózdiak szerezték meg a vezetést hétméteresből. Ez­után a lila-fehérek átvették a játék irányítását. Szép akciógólokat lőttek, s foko­zatosan elhúztak ellenfe­lüktől. Fordulás után a já­tékrész közepén visszaestek a hazaiak, s figyelmetlen­ségből kaptak néhány meg­előzhető gólt. A hajrában újra rákapcsoltak és biztos győzelmet arattak. Az elő- rés lányok hullámzó telje­sítményt nyújtottak. Az ötletes, szép gólokat bosz- szantó, elemi hibák követ­ték. A jobb játékerőt kép­viselő csapatok ellen egyen­letesebb teljesítményt kell nyújtaniuk, hogy sikeresen szerepelhessenek. A találkozó második fél­idejének 22. percében Bar­csik Margit, a Kohász já­tékosa súlyos sérülést szen­vedett. Kórházba szállítás után megállapították, hogy közepes erősségű agyrázkó­dása lett. Kétnapi megfi­gyelés után ma délelőtt el­hagyja a kórházat. Remél­jük, sérülését mielőbb kihe­veri! Bcs. Vízmű SC—özdi Ko­hász SE 19—17 (9—7). NB I/B. Férfi. Békéscsaba, 400 néző. V: Gvardián, Karsai. Vízmű: RÁCZ — Kiss, Tóth J., Gregor, KOMAROMI 3, GAZSÖ 5, TAMÁS 7. Csere: Feifrik 4, Sulcz 1. Edző: Fel­legvárt Zoltán. A kék-feke­ték lelkesen, időnként jól játszottak az ideges hangu­latú mérkőzésen. A szép számú közönség izgalmas összecsapást láthatott. A ha­zaiak ügyes akciókból érték el góljaikat, de elemi hibá­kat is vétettek. A Szabolcs utcaiak jó játékerőt képvi­selő ellenfelet győztek le. Rácz János kapuvédő pará­dés védéseket produkált. □ □ Békés, Szolnok, Csong­rád megye női és férfi ser­dülő válogatottjainak tor­náját a hét elején Szolnokon rendezték meg. A mérkőzés­sorozat kettős Csongrád me­gyei sikert hozott. A Békés megyei együttesek a 2. he­lyen végeztek. zón Magyarország Nyíregy­házán 54:24, Szegeden ugyan­ilyen arányban nyert az NDK legjobbjai ellen. Csütörtökön újabb csa­patmérkőzést vívott a Béké­si Volán—Szegedi Volán csapata, ellenfelük Szege­den a Borsodi Volán volt, a miskolciak Sziráczki I. és Mészáros vezérletével biztos, 54:24 arányú győzelmet arattak. A hazaiak közül a válogatott Farkas Gábor 9, Rusz 7, Farkas F. 3, Zombo- ri és Szilágyi 2-2, Vetró 1 pontot szerzett. Vasárnap Gyulán követke­zik a folytatás: a békési— szegedi együttes Nyíregyhá­za és Szolnok közös csapa­tát fogadja, délelőtt 10 órai kezdettel. A hazaiaktól biz­tos győzelmet várunk hol­nap. Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem kül­dünk vissza. vIvAs A békéscsabai KlSZ-veze- tőképző iskola tornatermé­ben került sor a serdülő-if­júsági vívók területi bajnok­ságának kétnapos küzdelem­sorozatára. A tét a vidék­bajnokságon való indulási jogosultság megszerzése volt. Bács, Békés, Csongrád, Haj­dú, Szolnok megye fiataljai színvonalas küzdelmet vív­tak. Megyénk versenyzői kö­zül a női ifjúsági tőr szám­ban Czirle Hedvig érte el a legjobb eredményt, hármas holtverseny után került a 3. helyre. Meglepetés Körösi Andrea 5. helyezése, amiért dicséretet érdemel. A serdü­lő lányoknál Galli Dianna hasonló helyezése — negatív meglepetés. Dicsérendő Bor­dás Andrea teljesítménye. Tráhertől és Várfalvitól jobb eredményt vártunk. Az ifjú­sági kardozók versenyén Nagy Károly értékes 2. he­lyet szerzett. Férfi ifjúsági tőrben Radnai 5. helye — te­kintettel az igen erős me­zőnyre — elismerésre méltó. Eredmények. Nők. Tőr. Serdülő leány. 1. Pusztai 7, 2. Feigl 5, 3. Bállá (mind­három Szolnok), 4, 4. Bor­dás A. 4, 5. Galli 3, 6. Tra­iler (mindhárom Bcs. TASK) 2 győzelemmel. Ifjúságiak. 1. Manik (Kecskemét) 6, 2. Hatvani (Hm.-vásárhely) 6, 3. Czirle (Bcs. TASK) 6, 4. Kovács (Szolnok) 3, 5. Kö­rösi (Bcs. TASK) 2, 6. Pász­tor (Szolnok) 2 győzelemmel. Az első 3 helyen újravívás döntött. Fiúk. Tőr. Serdülő. 1. Za- voda (Debrecen) 7, ... 5. Radnai (Gyula) 4 győzelem­mel. Ifjúsági tőr. 1. Olsák (Szentes) 8 győzelemmel. A döntőbe nem került Békés megyei. Serdülő fiú. Kard. 1. Varga (Szentes) 7 győzelem­mel. Békés megyei nem ke­rült a döntőbe. Ifjúsági kard. 1. Ragó (Szolnok) 7 győze­lemmel, 2. Nagy (Bcs. TASK) 6, 3. Eigner (Debre­cen) 5 győzelemmel. A pár­bajtőrverseny döntőjét a szentesi Veszter nyerte. Itt sem szerepelt Békés megyei vívó. * * * Szolnokon országos III. osztályú minősítő férfi tőr­versenyt rendeztek, 48 indu­lóval. A versenyt Hajtmann János (Bcs. TASK) nyerte, s eredményével II. osztályú minősítést szerzett. Galli Zsolt szoros küzdelemben került a 3. helyre. Ancsin László 5. lett. Ugyancsak Szolnokon zaj­lott le a területi felnőtt ví­vóbajnokság. A viadal a vi­dékbaj nokságon való szerep­léshez adott indulási jogo­sultságot. A Bcs. TASK 4 vívója teljesítette a célkitű­zést, s továbbjutott. A nők közül Egriné Gyarmati Edit 2. helyet szerzett. A férfiak­nál Ancsin 5., Hajtmann 7., Galli 9. lett. If. II MIKI TELEVÍZIÓ BUDAPEST, I. műsor: 8.00 Té­vétorna. (sz., lsm.) 8.05—9.05 És így tovább ... 9.20—10.00 Világ­nézet. 10.05 Szünidei matiné, (sz.) 11.25 Mindenki közleke­dik .. . 11.40 A bűvész. (sz., ism.) 12.30—13.05 Eletet az évek­nek. (lsm.) 15.00 Jégkorong vi­lágbajnokság. (sz.) 17.10 Hírek. 17.15 A hetvenes évek Ameri­kája. (sz.) 17.50 Emberek a ta­nyákon. 18.20 Költőnk és kora. 18.55 Egymillió fontos hangjegy, (sz.) 19.10 Esti mese. (sz.) 19.20 Tévétorna, (sz.) 19.30 Tv-híradó. (sz.) 20.00 Gusztáv kicsi, (sz.) 20.05 A hónap, (sz.) 20.35 A be­törés. (sz.) 22.35 örökzöld dal­lamok. (sz.) 23.05 Tv-híradó 3. (sz.) II. műsor: 17.15 Most mutasd meg! (ism.) 17.45 Magyarország, (lsm., sz.) 18.40 San Francisco utcáin, (sz., ism.) 19.30 Tv-hír­adó. (sz.) 20.00 A XXIX. San Remo-i feszUvál gálaestje, (sz.) BUKAREST: 11.35 Spanyol nyelvoktatás. 11.55 Francia nyelvoktatás. 12.15 Déli koncert. 13.40 Riport. 14.00 Jégkorong vi­lágbajnokság. Kanada—Egyesült Államok. 16.15 Művelődési hírek. 16.40 Ifjúsági klub. 17.35 Bel- és külpolitika. 17.50 Románia tor­nászbajnoksága. 18.20 Tv-hiradó. 19.00 Tv-enciklopédia. 19.30 „Zárt ajtók mögött.” Filmsoro­zat, 6. rész. 20.20 Szombat esti találkozás. 21.05 Tv-híradó. 21.10 Románia tomászbajnoksága. BELGRAD, I. műsor: 15.25 Labdarúgás. 17.20 Rajzfilm. 17.45 A ml évünk, a mi stúdiónk. 18.45 Humoros műsor. 19.15 Rajzfilm. 20.00 Tizenkét dühös ember. 21.50 Szombat este. II. műsor: 17.40 Hét tv-nap. 18.15 Szárnyas gyógyszerészek. 20.00" Egy este a Jakovdé-kettős- sel. 21.00 Huszonnégy óra. 21.10 Szemtől szembe. 21.40 Történet Kingről. 23.15 Sportszombat. 23.35 Színházfesztiváli krónika. RÁDIÓ KOSSUTH RADIO: 8.30 Lá­nyok, asszonyok. 8.55 Polkák fúvószenekarra. 9.03 Egri csilla­gok. I. 10.05 Operarészletek. 11.00 Hires történetek — nagy egyé­niségek. (ism.) 12.30 Magyarán szólva, (ism.) 12.45 Szimfonikus zene. (felvételről) 13.45 A tanács az idegenforgalomért. 13.55 Mon- teverdi-felvételekből. 14.30 Mit vásárolunk 80 milliárdért? 15.05 Oj zenei újság. 16.00 168 óra. 17.30 Opera művészlemezek. 18.15 Hol volt, hol nem volt. .. 18.28 I Hallgatóink figyelmébe! 18.45 | Világszinház. Götz von Berli- chingen.' 20.26 Nóták. 21.01 Ml a titka? 22.15 Lemezmúzeum. 0.10 | Melódiakoktél. PETŐFI RADIO: 8.05 FÚVÓS- | zene. 8.20 Tiz perc külpolitika. ] (lsm.) 8.33 Nóták, (lsm.) 9.25 ; Hogy tetszik lenni? 10.33 Vála- í szolunk hallgatóinknak. 10.48 Szirmai Albert daljátékaiból. 11.40 Fiataloknak! 12.33 Jó ebéd­hez szól a nóta. (ism.) 13.30 j Zúgjon dalunk! 14.00 Harminc I perc rock. 14.35 Orvosi tanácsok. (ism.) 14.40 Az észt népköltészet I gyöngyszemeiből. 14.55 Do-re-ml. Részletek Styne zenés játékából. I 15.20 Külföldről érkezett.. . (ism.) 15.40 Csalóka Péter. Mese- I opera. 16.33 ötórai tea. 17.30 Közkívánatra! 19.21 Látogatás Németh Marikánál. 20.38 A Ma­gyar Rádió Karinthy Színpada, (ism.) 21.46 Dzsesszklub. 22.35 Énekszóval, muzsikával. (ism.) 123.10 Slágermúzeum, (lsm.) SZOLNOKI STÜDIÖ: 17.00 Hi- I rek. 17.05 Ritmusrodeó. Szer- I kesztő: Zentai Zoltán. 18.00 Hét- I végi kaleidoszkóp. Szerkesztő: I Dalocsa István. (A tartalomból: ! Ma történt — Hírek, informá­ciók, riportok — Hétvégi prog- I ramajánlat — Lapszemle — Mű­■ sorelőzetes.) 18.30 Műsorzárás. | SZÍNHÁZ 1979. április 14-én, szombaton | este 19.00 órakor Gyulán: SJRKÖ ÉS KAKAO | Erkel-bérlet Értesítjük kedves bérlőinket, I hogy Molnár Ferenc Liliom cí­■ mű darabjának bemutatója tech- j nikai okok miatt a következő- j képpen módosul: : Katona-bérlet, május 8-án 15.00 J óra. i József A.-bérlet, május 15-én 119.00 óra. j KISZ-bérlet, május 19-én 19.00 I óra. Amennyiben a kedves bérlő- linknek a közölt dátumok nem I felelnek meg, úgy bérletüket ké- Irésükre szívesen érvényesítjük. | (Iskolákra nem vonatkozik.) Felhívjuk kedves vendégeink I figyelmét, hogy a Liliom ii- lmű előadásunkból május 1-én 119.00 órai kezdettel bérletszüneti lelőadást tartunk. Szives elnézésüket kérjük ked- Ives bérlőinktől a megváltozott I bérleti előadás Időpontjaiért. Imozi Békési Bástya: A delfin napja. IBékéscsabai Szabadság: 10 óra­ikor: Az ezüst tó kincse, 4-kor: |A legszebb 16, 6 és 8-kor: Ka­lózok Jamaicában. Békéscsabai {Építők Kultúrotthona: 5-kor: | Megtalálták a 7. századot, 7-kor: Iaz akasztanlvaló bolond nő. Bé- I késcsabai Terv: A nyomozó di- llemmája. Gyulai Erkel: A nagy (balhé. Gyulai Petőfi: 3-kor: In- jdul az űrhajó, 5 és 7-kor: Fehér [telefonok. Orosházi Béke: A bi- |ró és a gyilkos. Orosházi Par- Jtizán: Rafferty és a lányok. BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enycdl G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Rocskár János. Szerkesz­tőség: Békéscsaba Ff: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba Pf: HL Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Arpásl Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivata­loknál és a kézbesítőknél. Előfizetői díj egy hónapra 30 forint. Dürer Nyomda, Békéscsaba, Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Igazgató: Háromszéki Pál INDEX: 25054 ISSN 0133—0055

Next

/
Oldalképek
Tartalom