Békés Megyei Népújság, 1979. április (34. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-14 / 87. szám
MOZI 1979. április 14., szombat NÉPÚJSÁG * á Békésen, a városi könyvtár az idén negyedik alkalommal rendezte meg a fiatalok költészet napi szavalóversenyét. Tizennyolc óvodás, ötven alsó és 22 felső tagozatos általános iskolás vetélkedett április 11-én a könyvtár két helyiségében: kik a legjobb szavalok? A két zsűri döntése alapján az óvodások közül Medgyesi Tiborc lett az első, az alsó tagozatosok népes mezőnyében pedig Tyukodi Gábor, a Békési 1. sz. Általános Iskola tanulója. A második helyezettnek járó könyv- jutalmat Somlyai Márta kapta, a harmadik Bereczki Mónika lett. A felső tagozatosok két kategóriában indultak, az 5—6. osztályosok csoportjában Kolarovszki Zsuzsa, a 7—8-osok közül Püski Levente volt a legjobb szavaló. Képünk: Nemes Dezső, a békési múzeum igazgatója, az egyik zsűri elnöke átadja a könyvjutalmat Kolarovszki Zsuzsának. Fotó: Juhos János vl/ vl/ vív vív vív vív vív vív vív vIv vív vD vly VÍZ vl> vl/ vl/ yiv \1/ U/ \i/ Sj/ ▼ )|( ßf* )H * * * * * * 'T 'p ^ 'P * ff Ki a szabadba...! ff Tűnődés a művészetek támogatásáról Hazai körültekintés egy nógrádi cikk nyomán rtWWWMWiMWMWWWIWWIWIWMWWWWW Azt írja Tóth Elemér „Tűnődés a művészetek támogatásáról” című cikkében (Nógrád, 1979. február 4.), hogy „A művészeti munka ösztönzésének sok formája van, amelyek közül egyik sem lebecsülendő. Nem tartjuk egyedülinek, még talán legfontosabbnak sem ezek közül az anyagi támogatást, de lényegtelennek sem tartjuk.” Cikkét olvasva, mely sokoldalúan feltárja a művészetek támogatásának nógrádi tapasztalatait, újra és újra a fentebb idézett részhez kanyarodtam vissza, és feltettem magamban a kérdéseket: mennyivel másabb (ha egyáltalán másabb)) a helyzet Békés megyében; ha nem egyedül a legfontosabb, a nélkülözhetetlen a művészetek támogatásának és kibontakoztatásának folyamatában a pénz, akkor mi az egyedüli, a legfontosabb, a nélkülözhetetlen; végül pedig: a hagyományokon túl (ha egyáltalán vannak ilyen hagyományok) mi az, ami a legtöbbet lendíthet a vidék művészeti életén? Mert tagadni, hogy a vidéki és a nem vidéki lehetőségek korántsem azonosak, félrevezető dolog lenne. mtWWWWtWWWWWWWW**1************** A legszebb le Az orosházi ifjúsági ház megbízott igazgatójával, Süléné Baranyai Ilonával beszélgettünk arról, hogy a fiatalokkal történő népművelő munka vajon milyen speciális közművelődési feladatokat ró a közművelődési szakemberekre, az ifiházra, ahogy Orosházán min- renki nevezi ezt az intézményt. Mert tény, hogy az utóbbi években igazi élettel van teli ez az épület, és a város fiataljainak kedvenc helye, ahova érdemes benézni, mert „mindig van valami”. A ház maga eléggé kicsi, vagy mondjuk inkább azt, hogy kinőtték az épületet. De már van elképzelés a bővítésről, amiről korábban már szóltunk. Mindezt csak azzal szeretnénk megtoldani, hogy pillanatnyilag az ötlet segít mindenen. Az ötlet lényege pedig az, hogy „Ki a szabadba!” Nem mindenáron és mindent, de a helyhez kötött, merev foglalkozás helyett egyre több olyat szerveznek, amelyek főleg nyáron valóban ösz- szeköthetők a mozgással, a szabad levegőn tartózkodással. Ennek jegyében rendeztek meg tavaly egy sor vetélkedőt, és ennek jegyében indult meg a Belinsz- kij-lakótelepen a nyári szabad téri foglalkozások sora, amelyeket az idén tovább akarnak folytatni. — A nyári, lakótelepi munkának a lényegét abban láttuk, hogy a fiatalokat és a gyermekeket hasznos időtöltésre sarkalljuk — mondja Süléné Baranyai Ilona igazgatónő. — Ebben a munkában támaszkodtunk és a jövőben is támaszkodni akarunk a házban működő klubok segítségére. Tavaly különösen az Együtt — egymásért ifiklub nyújtott nagy segítséget. Ezt bővíteni szeretnénk, bevonni a Táncsics Klubot, politikai klubot és másokat... Az egész lakótelepet sikerült megmozdítani ... különösen a filmvetítések vonzottak sok embert... az idén annak a kérésnek is eleget szeretnénk tenni, hogy a gyermekfilmek vetítése után szünetet tartunk, hogy a gyerekeket lefektethessék, majd a felnőtteknek mutatnánk be filmet... — S mi az, ami még sikeres? — Kirándulásokat szerveztünk ugyancsak lakótelepi fiataloknak, így voltunk az orosházi arborétumban, Gyopároson, a Monori tanyákhoz kerékpárral mentünk, ott bográcsost készítettünk. Erre jelentkezni úgy lehetett, hogy a lakótelepeken plakátokat helyeztünk el... Más. Több alkalommal közreműködött a felnőtt bábcsoportunk is a lakótelepi munkában, és bemutatták a bábkészítés „mesterségét”. — Lakótelepi klubok kialakítására gondoltak-e? — Egyelőre csak a fotóklubunk számára sikerült helyet biztosítani az egyik Hámán Kató utcai ház alagsorában. — S a tervek? — Intézményünk 236 ezer forinttal gazdálkodik. Az idei év a gyermekeké, ennek, hogy súlyt adjunk mi is rendezvényeinkben, sport- vetélkedőket szervezünk télen bent a Petőfi Művelődési Központ koncerttermében. Ezeket úgy akarjuk megrendezni, hogy minél több szülőt is bevonjunk. Továbbá műveltségi vetélkedőket kívánunk szervezni. Vendégünk lesz a 100 Folk C° együttes, s Kemény Henrik bábszínházát akarjuk meghívni. Gyermeknapon a Kaland játszótéren lesz egésznapos rendezvény, ahova a Gúnya együttest is meghívtuk. Júniusban szakköri munkákból kiállítást rendezünk. Klubjaink közül igen jól működik a Táncsics Klub, szakmunkástanulók klubja, politikai klub, s ezek a klubok havonta néhány rendezvény házigazdái lennének, amelyekre a város KlSZ-alap- szervezeteti lesznek hivatalosak, és így a város fiataljait még inkább össze lehetne fogni, még inkább megismernék egymás életét, tevékenységét. Októberben meg akarjuk rendezni a városban működő ifjúsági klubok találkozóját is ... Kiállítások? Somogyi Júlia iparművész faliképéit bemutatni, Székely Piroska a népművészet ifjú mestere munkáinak kiállítása, Kishonti Pál sallangjai. A fotóklubra és az Orosházán alkotókra is gondolni szeretnének egy-egy kiállítással... Kirándulások: fotótúra az Északi-Középhegységbe, a Táncsics klubosok két irodalmi emléktúrát szerveznek a Tanácsköztársaság, illetve Petőfi-emlékek nyomában, az úttörőkkel pedig ötnapos túra a Mecsekbe... —fb— Miután ezt a három kérdést megfogalmaztam, meglepve tapasztaltam, hogy ez a három könnyűszerrel hoz magával újabb hármat, vagy többet is, és ha időt szán az ember a tovább gondolásra, többtucatnyi kérdéssel áll szemben rövid úton. A képzőművészet áramlataiban szinte megközelítően azonos a helyzet a nógrádival. E vidéken is sokkal távolabbról természetes és anyagilag is mindent felülmúlóan egyengetett a képzőművészet. Mi több, újabban — például Békéscsabán — már öt műtermes lakás is épült, és telepítettek azokba vállalkozó szellemű fiatal művészeket, akiktől vállalkozó szellemükön túl, bizonyára érdemes művészi értékek alkotását is hamarosan számba vehetjük. A vásárlások és az évről évre rendszeresen visszatérő díjazások, jutalmak hosszú ideje velejárói a Békés megyei képző- művészeti életnek, és hogy így van, jól van így. A zenei élet már sokkal esetlegesebb, attól függetlenül, hogy Békés megye évtizede, vagy több is annál, országos élenjáró az Ifjú zenebarát-hangversenyek számát és látogatottságát illetően; több vidéki amatőr zenekarából pár éve — szabad legyen így fogalmazni — ütőképes megyei szimfonikus zenekart szerveztek, mely — és ez sem véletlen — a külföldön is nagy hírű, Békés megyei, orosházi születésű Jan- csovics Antal karmestersége alatt elismert rangra emelkedett. Jancsovics után visz- szaesés következett. Az ok egyszerű volt: nem találtak megfelelő, állhatatos, szug- gesztív muzsikust a karnagyi pulpitusra. A változás újabb lehetősége alig félesztendős: Molnár László fiatal és ambiciózus karnagy érkezése óta a zenekar fellendülése újra megindult, legutóbb már Aradon hangversenyeztek méltó sikerrel, és adtak filharmóniai koncertet Békéscsabán. A zeneiskolákon kívül néhány felnőtt kórus az, ami fémjelzi Békés megyét. Közöttük sokáig a Szokolay Bálint által vezetett orosházi Madrigál-kórus volt a reprezentáns, karvezetőjének nyugdíjba vonulásával azonban ez a külföldön és a rádióban is számtalanszor fellépő kórus — a jelek szerint — gyengélkedik. (Adódik a válasz az első kérdésre ebből az apropóból is: valóban minden csak a pénz, azanya. .--gi támogatás lenne? Íme a példa, hogy nem.) .A törekvés, hogy ezeket az együtteseket a tanácsi művelődési intézmények gondjaikba vegyék, most van kibontakozóban. Az említett szimfonikus zenekar, és egy új, máris kitűnő békéscsabai felnőtt kórus, a Bartók vegyes kar (karnagya Rázga József, a békéscsabai zeneiskola igazgatója) került a Megyei Művelődési Központ szárnyai alá, figyelmes gondoskodásába. Igen, ez is válasz, hogy nem minden a pénz, az anyagi támogatás. De, hogy a hozzáértés, az okos felhasználás, a tehetséges támogatott is összetevője a sikernek, azt sem szabad szem elől téveszteni. Egyszóval: az irányítók, a közvetlen megvalósítók hozzáértése, ügybuzgalma; az adott művészeti ágban a kétségtelen tehetség jelenléte alakíthat csak ki olyan művészeti életet, amelyről egyértelműen elmondhatjuk, hogy színvonalas, hasznos, hatásos és szükség van rá. Talán furcsa ezt így fogalmazni, hogy „szükség van rá”, ezúttal is csak azért teszem, mert nem mindig hangzott — és hangzik el — még ma sem ez a kategorikus ragaszkodás; mert még ma is előfordul, hogy a művészetek embert formáló szerepét lekicsinylik, megmosolyogják, huszadrangúnak bélyegzik olyanok is, akiknek pedig pontosan az ellenkezőjét kellene tenniük és hangoztatniuk, ha másból nem, hát abból a helyzetből, amelybe a társadalom helyezte őket. Különösen a különböző, más és más hang- súlyú alkalmakkor szokásos ■ rangsorolás alkalmaival derül ki, hogy az a bizonyos közművelődési szemlélet még ritkán jön egy-egy felszólaló, anyagiakról és másról döntő személyiség legőszintébb gondolataiból, sokkal inkább a „legyünk túl már ezen is”, szomorúbb esetekben a „szükséges rossz” aspektusából hangzanak el vélemények, állásfoglalások, a támogatások mértékéről szóló döntések. Ugyanakkor kötelező és az igazsághoz tartozó kimondani: hál’ istennek nem ez a jellemző, és egyre inkább nem lesz valamiféle divatos magatartás lemosolyogni a vidéken élő festőt, muzsikust, költőt, regényírót, novellistát. És ezzel elérkeztem az irodalmi élethez, melyről bővebben szerettem volna írni. Látom már, hogy ez szándék marad csupán, hiszen a terjedelem megszabott, és amiről eddig szóltam, az sem volt mellékes. Hogy az irodalmi életről ez a részletezőbb igény felmerült, egyértelműen annak tudható be, hogy a Körösök vidékén ez az, ami az utóbbi szűk tíz esztendőben a legdinamikusabban, és talán a leglátványosabban fejlődött. Már az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején születtek próbálkozások, hogy az itt élő és az innen elszármazott írók egy-egy antológiasorozat kiadásába vágják a fejszéjüket, ezek azonban — sajnos — torzók maradtak. Pedig a nem bőséges, de azért hasznosan segítő anyagi támogatás sem hiányzott, a Békési üzenet mégsem ért meg három számnál többet, a Viharsarki élet pedig csupán egyetlenegyszer jelent meg. Hozzájárult a kudarcokhoz az akkor még kisebb szellemi erők közötti széthúzás is, a sorok és törekvések rend- szerezetlensége, és a vidéki- ségbe taszított elszigetelődés. Az az „egyetlen”, vélt centrumból érkező lekicsinylés, mely a vidéken születő-formálódó irodalmat (mintha nem ismernék irodalomtörténetünk jelentős stációit) egyértelműen dillettánsnak degradálta. Ez volt Békésben is a legkeményebb akadály, melyet csak szívós, elszánt, célokat fel nem adó, következetes irodalmi élet kiteljesítésével lehetett ellensúlyozni, megtörni és félrevetni az útból. íme, az újabb példa tehát: nem minden az anyagi erő, a pénz. A hatvanas évek végén aztán újabb, önálló antológiák láttak napvilágot, először a Mi időnk, aztán három költőt bemutató 57 vers, majd 1973-ban megjelent a Békés megyei és a békéscsabai Városi Tanács pénzéből, a vidék nagy író fiának, Darvas Józsefnek nagy-nagy támogatásával és ösztönzésével az Üj Aurora. Akkor még antológiasorozat, ma már irodalmi folyóirat, mely szerencsés szövetséget kötve a világhírű gyomai Kner Nyomdával, először az ország legszebb irodalmi folyóirataként emlegetve indult útjára, ma pedig már nemcsak a külleme dicséri: rangja és szerepe van a magyar irodalmi életben, és dicséretes az a féltő gondoskodás, ahogyan a megyei és a városi tanács továbbra is támogatja. Az Üj Aurora itt Békésben a híd szerepét is betölti a szomszédos népek és a magyarság között, az országhatáron túli, a szocialista államokban élő magyarság és az itthoni magyarság között. A kép teljességéhez tartozik még a megyei napilap, a Népújság vasárnaponként, immár húsz éve rendszeresen, két oldalon megjelenő Köröstáj kulturális melléklete, az itt élő írók és az elszármazottak, a feltörekvő tehetségek kedvelt fóruma. Jó példa még a Békés megyei KISZ-bizottság kezdeményezése, hogy ösztönözte a fiatal tehetségeket: alakítsák meg a Fiatal Alkotók Klubját. A megalakulást máris egy igen nívós és szép kivitelű irodalmi antológia közreadásával ünnepelték. A legújabb pedig: a közelmúltban megalakult Békéscsabán a Magyar Írók Szövetsége kelet-magyarországi csoportjának Békés megyei tagozata, melynek tevékenységét a megyei tanács művelődés- ügyi osztálya évi 50 ezer forinttal támogatja. Ha most újra előszámlálom a Nógrád ban olvasott cikk után a bennem támadt kérdéseket, azt hiszem, sorra megválaszoltam azokat. Meggyőződésem, hogy az anyagi eszközök jószívű előteremtésén túl a művészetek őszinte szeretete és értése is szükséges ahhoz, hogy jó katalizátorként kibontakoztassa egy város, megye, tájegység művészeti életét; hogy a hagyományok, a messze a múltba nyúló, vagy a csak most formálódó igények nem azonosak, számunkra azonban mindkettő nélkülözhetetlen. Sem Békés, sem Nógrád nem dicsekedhet több évszázados művészeti hagyományokkal, errefelé is sokszor elhangzott még tíz éve is: „aki tehetséges, meneküljön!” S, hogy ezt a bizony minősítő mondatot már régóta nem hallani, ahhoz a Békésben élő, írókon, költőkön, festőkön, muzsikusokon kívül a feladata magaslatára mind többször felemelkedő hivatalos mecenatúra, egyszóval a művészetek okos támogatása adott talán a legtöbbet. Sass Ervin Hasznos kezdeményezés, hogy a nemzetközi gyermekév alkalmából filmszínházaink is a szokásosnál gyakrabban tűznek műsorukra gyerekeknek szóló filmeket. A legifjabb korosztály különböző rétegei találnak manapság ízlésüknek, érdeklődési körüknek megfelelő látnivalót, hiszen számolatlanul sorolhatnánk a műsoron levő ifjúsági filmeket. A kismalac meg a farkasok című mesefilm-összeállítástól a Bogáncs, a Keménykalap és krumpliorr, a Gulliver, vagy a Rejtelmes sziget című alkotásokon át a Rákóczi hadnagya című történelmi filmig bő a választék. Amikor az ifjúsági film képsorai megjelennek a vásznon, a mozikban nemcsak a legifjabb nemzedék képviselői foglalnak helyet, hanem az idősebbek is szívesen válnak újra gyerekké, vagy emlékeznek a régi mozik zárt- és támlásszékeire, zsöllyéire, vagy éppen az első sorok durván gyalult fa- lócáira. Gyerekkorom egyik legjobb szovjet filmje, a Bátor emberek című jutott eszembe, amikor elhatároztam, hogy megnézem a Legszebb ló című alkotást. És bár nem ragaszkodom a régvolt emlékek mindent megszépítő varázsához, de bekell látnom, hogy a most megismert ló — ha a cím szerint legszebb is a világon — fel sem veheti a versenyt Őrlikkal, a Bátor emberek főhősével. Tudom, nem lehet minden mű olyan sikeres, hogy helyet kapjon a világ filmtermelésének élvonalában. Éhesek a mozik, a vászonra minden héten új, meg új kockákat kell vetíteni, ezt várja a közönség. Csakhogy a Legszebb lónak a közönséggel való találkozása sem mondható a legsikeresebbnek. Amikor például a békéscsabai Szabadság moziban ezt a filmet vetítették, két kezemen meg tudtam volna számolni, hogy hányán voltunk nézők. S az ásítóan üres teremben újra csak a bátor emberek sikere jutott eszembe. Igaz, annak a filmnek minden kockájából az élet áradt, a mostani pedig egy tanmese volt csupán. Vékonyszálú, nem is túlságosan eredeti történet, mindössze annyi, hogy minden emberben lehet valamilyen érték, még ha nem is felszínes csillogásban, hanem állatok iránti szeretetben nyilvánul az meg. A filmipar régi rókái szerint biztos a siker, ha egy szép nő, egy kisgyerek vagy valamilyen kedves állat szerepel a történetben. Nos, a „legszebb ló” mellett ezúttal egy bánatos szemű kisfiú is készen állt arra, hogy meghódítsa a nézőket. Ám a valóban rokonszenves gyerekszínésznek olyan érthetetlenül sokat kellett a kamerák előtt szomorkodnia, hogy már azon is csodálkoztunk, ha néha mosoly bujkált a szája szögletén. Csak néhány szép felvétel — mint az erdei lovasverseny képsorai — próbálta feledtetni a vontatott cselekmény unalmát. Mivel csak néhányadma- gammal voltam szemtanúja e balul sikerült filmvetítésnek, nem hagyott el a remény, hogy a gyermekév alkalmával ennél sikeresebb mozielőadásokat is kaphatnak mostanában a fiatalok. (Andódy)
