Békés Megyei Népújság, 1979. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-11 / 59. szám

1979. március 11., vasárnap

4

Ifjú népművészek

... Népművészetünk hagyományait mentette át a jelenkornak az a felismerés, hogy a szövetkezeti mozgalom keretein belül ezek az értékek nemcsak megőrizhetők, hanem tovább is fejleszthetők. Ezért alakították meg huszonöt évvel ezelőtt a Háziipari és Népi Iparművészeti Szövetkezetek Országos Szövetségét, amely kezdettől fogva fő feladatának tekinti a szövetkezetek alapszabályszerű működésének segítségét, a tagok tulajdonosi érzésének erősítését, a szövetkezeti demokrácia érvényesítését.

Ma a HISZÖV-höz 71 szövetkezet tartozik, tagjaik és alkalmazottaik száma meghaladja a 40 ezret. A dolgozók egyharmada 30 éven aluli fiatal.

A szövetkezetek választott vezetőségi tagjainak 21 százaléka 30 éven aluli fiatal, s ezt az arányt a jövőben még fokozni kívánják. Az előmenetel lehetősége nyitva áll a népművészetet élethivatásként vállaló fiatalok előtt. Jelenleg 110 Népművészet Mestere és 22 Népművészet Ifjú Mestere címet viselő fiatal dolgozik a szövetkezetekben. S jó a fiatalok versenyszelleme: soraikból kerül ki a szakmai vetélkedők részvevőinek 90 százaléka.

A legutóbbi negyed század alatt kialakultak a HISZÖV tevékenységének, szervezeti életének és szellemi irányításának sajátos formái. A népi iparművészet keretébe tartoznak a szőttesek, a fafaragások, a fazekasság, a népi kerámia, a hímzés és a vaskovácsok, szűrszabók, bőrdíszművese munkái. A másik csoportba a hagyományos háziipari tevékenység sorolható: a kosárfonás, a szőnyegkészítés, a gyermekruha- varrás.

— Somogybán szegényes a kerámiakészítés múltja, nem úgy mint a fafaragásé, ezért

a sárközi népi cserepet hoztuk át Kaposvárra — mondja Tamás László, a népművészet mestere, aki a Kaposvári Fazekas Szövetkezet művészeti vezetője és elnök- helyettese. Később felújítottuk a habán fazekasságot és zömében ma is habán edényeket készítünk. Sok fiatalt szeretnénk felkészíteni arra, hogy méltóképpen folytassák a szakmát. Most 26 tanulónk van, szeptemberben 12 fiatalt szerződtetünk.

... A HISZÖV-'höz tartozó szövetkezetekben mind többen vannak a főiskolai és egyetemi végzettségűek.

Mindemellett bőven van még tennivaló is. Erre utal az, hogy a fiatalok öt százaléka még az általános iskola 8 osztályát sem végezte el. Ez természetesen gátolja a továbbtanulást. Főként a szövetkezetek vezetői és KISZ-szervezetei tehetnek sokat azért, hogy ,a fiatalok gyarapíthassák ismereteiket, folytathassák tanulmányaikat. A szakmai fejlődés, a közművelődés elősegítése a népművészetben is bőségesen kamatozik.

A népművészeti és háziipari szövetkezetekben még sohasem tevékenykedett annyi fiatal, mint napjainkban. Munkájukkal, tehetségükkel jelentékenyen hozzájárulnak az arra érdemes hagyományok ápolásához. S ahhoz, hogy itthon és külföldön egyaránt még népszerűbbek legyenek a kalocsai hímzések, a halasi csipkék, a békésszentandrási szőnyegek, a hódmezővásárhelyi és karcagi cserépedények, hogy csak néhányat említsünk a gazdag választékból, az ő munkájuk is hozzájárul.

A fiatalok méltóképpen akarják és tudják folytam a népművészeti és háziipari szövetkezetekben mindazt, amit hírneves elődeik hagytak rájuk örökségül.

Szente Erzsébet

Kiszel Zsuzsanna, a Békésszentandrási Szőnyegszövő HSZ tagja

If j. Fazekas István nádudvari népművész

Szomorú évforduló

Az 1879-es nagy szegedi árvíz

„Mint az őrült, ki letépte láncát, / Vágtatott a Tisza a rónán át, / Zúgva, bőgve törte át a gátot, / El akarta nyelni a világot!” A Petőfi- vers befejező szakaszához hasonlóan kezdődött száz évvel ezelőtt a szegedi katasztrófa. A hosszú, hősies védelem dacára átszakadt gáton percek alatt betört a víz a városba, és egy virágzó, nagy települést puszított el.

Gyulától — Füzesgyarmatig

Míg az 1879-es új esztendőben szokás szerint egymást érik megyénk városaiban, községeiben is a vigasságok, bálák, a Békés megyei Közlöny egy-egy számában a mulatságokról adott tudósítások között fenyegető híreket találni. Az egyik ilyen, január közepén az alispáhi jelentés. Az Arad és Bihar megyei gátakat a decemberi árvíz szétszakította, „s a mi töltéseinket hátulról megkerülve Gyulavári határában 2000 holdat öntött el a víz.” Január elején újból veszélybe került Gyulavári, de most már Gyula is, Békéssel és Dobozzal együtt.

Ugyanebben a számban egy szeghalmi levelet is közölnek. írója r. 1. arról tudósít, hogy éjjel-nappal zúg a vészharang, próbálják a Berettyót fékezni, s hogy a községet megvédjék, a bal parti gátat nyitották meg, és a földekre engedték a vizet. Egy héttel később már a határ nagyobb része víz alatt van, s ha a lakosság nem tesz meg mindent, egész Szeghalom elmerül. A- szarvasiak már nem tudnak Mezőtúr felé közlekedni, ugyancsak az árvíz miatt, s a januári utolsó szám megkésve arról ad hírt, hogy Füzesgyarmaton még 11-én, ebéd után kitört a Berettyó a társulati gáton, s csak nyolc nap múlva tudták megállítani. A helyenként 2—3 méteres víz 15 ezer holdat öntött el. Az írás vége keserű megjegyzés. „Nem egyformán védekeznek a községek, olyan is van, hogy a másikra eresztik a vizet.”

Február elején Gyula város a „Békésmegyét ezidén sújtott vízáradások” tárgyában felirattal fordul a minisztériumhoz. A hónap végén pedig r. 1. újabb — szomorú — levelet ír: felállították a szeghalmi szükségkórházat. A március 6-i számban ugyanő tudósít Szarvasról: most már Szent- andrás felé is el van vágva az út. „A Körös folyton és rohamosan árad, e percben a víz állása 20 láb és 6 hüvelyk. Szarvas, Öcsöd és Szentandrás veszélyben!” Ebben a levélben — melyről nem tudja, hogy is jut

1879. Szeged, Dugonics tér

el az újsághoz — található az első utalás arra, hogy -a Tiszával is baj van. „Különösen aggaszt minket, hogy a Tisza rendkívüli áradásban van ..'. a szandai gát Szolnok alatt kettészakítva, Bábocska-puszta víz alá került.” Március 13-án közlik Krecsányi színigazgató táviratát, hogy késnek Szabadkáról jöttükben, mert árvíz van. Aztán 16-án már egyszerre jelenik meg Zsilinszky Mihály gyomai képviselő parlamenti felszólalása a Békés megyei vizek szabályozásáról és az alispán drámai hangú felhívása az összes szolgabíróhoz és Gyula város polgármesteréhez.

A szegedi tragédia

„A folyó hó 11. és 12-e közti éjjel dühöngött orkán a Szeged városát övező utolsó védőtöltést is, a legelszántabb és legerélyesebb véderő megfeszítés dacára áttörve: a medréből kiszakadt Tisza árja Alföldünk legnagyobb, legvagyonosabb és legvirágzóbb városát, Szegedet, óh, fájdalom! elborította. Nincs kebel, mely e rémisztő csapás hallatára fájdalmasan meg ne rendüljön, nincs érző szív, mely a jobb sorsra érdemes szerencsétlen város közönségét meg ne sirassa. A felebaráti részvétnek azonban csak akkor van értéke, ha tettekben, gyors adakozásban nyilatkozik. Szeged város tűzhelyeit a vad elem kioltotta, házait az árvíz romba döntötte, a becsületes munka és takarékosság gyümölcsét a hullám elsodorta. Szeged lakossága segélyért kiált.” A keltezés Békés—Gyula, 1879. március 13. Alatta Segítsünk! címmel új rovatot nyit az újság, s az adakozást maga a szerkesztőség

Néhány szó az alföldet, különösen Szegedet ért katasztrófáról.

A majd nőm minden évben meg-megújuló viz- vesxély az Alföldön ez évben a legszomorubb követ,- kezniényeket vonta maga után, a mennyiben Szeged, HZ alföld gyöngye, az ország második fővárosa, a bősz ár által a föld sziliéről elsöpörtetek!, megsemmisitte- tett és ugyan azon a sorsban osztozik központjukkal Algyő, Tápé, Dorozsma és Sövénjháza községek, községek, melyek Szeged árnyéka alatt évszázadok óta fenállanak, szívósan ellenállván a tatár és török pusztításoknak, közösen védvén ősi tűzhelyüket, hogy most, mint Kremmiugor prépost 6 felsége előtt igen helyesen megjegyzé, magánérdekeknek, a tiszaszabályozási

kezdi meg azzal, hogy minden nap továbbítani fogják a pénzt és nyilvánosan e helyen nyugtázzák.

Az Orosháza és Vidéke előfizetői nemcsak a katasztrófa bekövetkeztét tudták meg március 16-án a lapból, hanem annak lefolyását is az Orosháza 1978. márc. 14. című hatalmas vezércikkből, mely így kezdődik. „A vész bekövetkezett.” A község népét tettekre szólítja fel, majd ismerteti a szörnyűséget. Izgatott hangvételben écs csapongó gondolatokkal. „A gát-, szakadás reggeli 3 óra 10 perckor történt, négykor Szeged úszott, hatkor a házak omladoztak, vízbe fúltak százanként. A védelem hősi volt: munkálkodtak, ameddig lehetett, az átszakadásnál a víz kimosta a katonákat, mégis dolgoztak. A felső városban utcának nyoma sincs, tűz is dühöngött, élelem is kevés, rémkiáltás, mindenfelé halottak úsznak az utcákon.”

Aztán visszatér a borzalmas éjszakára, amikor 11 órakor éles szél támadt, s ekkor már látták, hogy veszélyben a védekezés, de „ezer meg ezer ember küzdött” a legnehezebb helyen, az első őrháznál, a makkosi erdővel szemben, „ötvenszer tört ki a víz és tömték be, nyomták el, falaztak. Csak amikor már több ölnyi hosz- szúságban kiszakadt a gát és a visszavonulás is fenyegetve lett, adta föl a harcot és a várost Pulz altábornagy, és mindenki a város felé tódult.”

Fél négykor kondultak meg a harangok, ekkor ért be a hír. A gátakról jövőket követte az ár, az utakon, az alsóvárosban már menekülő emberek kis motyójukkal. „Fél óra alatt az egész hosz- szú országút vízben állott, csakhamar a városháza is, a posta, távirda, s a város legnagyobb része. Eddig 500 ház omlott össze.” Volt olyan ház az alsóvárosban, amely alatt 11 ember maradt. A katonák fáradhatatlanul dolgoznak tovább, most már a városban, de csak 100 ponton van és legalább 300 kellene a mentéshez.

A másnapi távirati jelentés szerint a baj még fokozódik, mert újból tombol az orkán, s ezért a mentés is életveszélyes lett. Napi 10 ezer kenyérre van szükség, Temesvárról már 6 ezret kaptak. Szőregen eltemették a halottakat. „Borzasztó állapotban vagyunk: a szél folytonosan dühöng, a víz folytonosan emelkedik, éspe(Archív fotó — KS)

dig annyira, hogy most már a városban 2 lábbal magasabb, mint a Tiszában.”

Ami

az árvíz mögött van

Még tart á nagy baj, amikor a lap március 23-i számában y aláírással feltehetően Zsilinszky Mihály képviselő Néhány szó az Alföldet, különösen Szegedet ért katasztrófáról címmel az évente megújuló vízveszélyről ír. Ami 1879-ben már nem veszély volt, hanem bekövetkezett szerencsétlenség. Abból indul ki, hogy Szeged és környéke — Algyő, Tápé, Dorozsma, Sövényháza — a törökdúlásoknak ellent tudott állni, megmaradt, s most viszont áldozatául esett a Ti- sza-szabályozási társulatnak. Mert meg van győződve, hogy a rossz szabályozás és a magánérdek összefonódása az állami érdekkel okozta a tragédiát. Szeged egy évtizede kéri a segélyt a védelemre, de süket fülekre talált mindig. A nagybirtokosok pedig meggazdagodtak a szabályozásból eredő mentesítésen.

A kormány elleni éles támadást így folytatja: „ ... közel 100 ezer hajléktalan, földönfutó, egy nagy katasztrófa kellett ahhoz, hogy segítséget ígérjen.” Majd hozzáteszi, ez is csak ígéret, s Szegedet a közadakozás segíti egyelőre, de jogosan követeli, legalább részben azok térítsék meg a szörnyű nagy kárt, akik okozták.

Nem lenne teljesebb a kép Zsilinszky Mihály fentebb már említett országgyűlési felszólalása nélkül, melyet a Békés megyei vizek szabályozása ügyében mondott, amikor március 10-én az egyesült Körös folyónál az átmetszések kiásatására fordítandó összegről döntöttek. A Ház elé tárta, hogy Szeghalom egész télen védekezett, a karácsonyt is a gátakon töltötték vészharangzúgás közben, s Füzesgyarmat, Körösladány, Köröstarcsa, Gyoma és Endrőd is élethalálharcot folytatott az elemekkel. „És pedig — ami a legfájdalmasabb — minden remény nélkül, hogy végleg megszabaduljanak a bajtól.” Széchenyi nem ilyen szabályozást akart, hogy sok helyen nagyobb legyen a veszedelem utána, mint előtte volt.

Ezek után az országgyűlés 30 ezer forintot szavazott meg a Hármas-Körös átmetszésének kiásatására.

Vass Márta