Békés Megyei Népújság, 1979. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-15 / 62. szám

1979. március 15., csütörtök e v Kukorica és lucerna üvegházban A lucerna mesterséges megfertőzésének művelete Verticilli- ummal Fotó: Csik Jánosné A szarvasi öntözési Kuta­tó Intézetben nemesített ku­korica- és lucemafajták iránt hazánk minden táján és külföldön is nagy az ér­deklődés. A tudományos ku­tatók azonban nem ülnek a babérokon, állandóan újabb, még bővebben termő, beteg­ségnek jobban ellenálló faj­ták előállításán fáradoznak. A kukoricánál egyik fontos feladatnak tartják a te- nyészidő lerövidítését, hogy az időjárástól függetlenül biztonságos legyen a betaka­rítás. A lucernánál többek között azt szeretnék elérni, hogy a nagy táblákon há­rom-négy év múlva is sűrű legyen az állomány, a zöld- takarmány-termesztésben és maghozásban pedig ne csök­kenjen a terméshozam. A tudományos kutatók munkáját jelentősen elősegí­ti a jól felszerelt klímaház. A gazdagon megvilágított és jól fűtött üvegházban szépen fejlett zöldlucernát és kuko­ricát látni. Az üvegházban egy-egy generáció felnő, így a nemesítési időt lényege­sen lecsökkentik. A legújabb kukoricafajták előállítására évente kétszer vetnek: no­vemberben az üvegházban, és az itt termett magot má­jusban izolált területen, te- nyészkerti szántóföldbe rak­ják. A cél: fehérjében gaz­dagabb, jobb aminósav-ösz- szetételű fajta előállítása. Az üvegházban egyes törzsek hímsterillé való átalakítását is folytatják. Ez azt jelenti, hogy a hímsteril törzsnek si­ma a címere, nincs rajta vi­rágpor. A hibridkukorica-ve­tőmag előállításánál nem kell címerezni, csak az apa- sorok mellé vetni az anya­sorokat. Két év múlva az in­tézet ilyen hímsteril vető­magot ad köztermesztés cél­jára. A nagyüzemi termesz­tésben jól bevált Szarvasi— 363-as hibrid kukorica anya- törzs'eit hímsterilizálják. Né­hány év múlva ebből a faj­tából a diákok címerező munkája nélkül nyernek ki­váló vetőmagot. A szarvason nemesített Sz—1 államilag elismert és az Sz—2 előzetes fajtaelis­merésben részesült lucerna- fajtákból 1979-ben, a rend­kívül kedvezőtlen időjárás ellenére 47 mázsa szuperelit vetőmagot adott továbbsza- porításra az intézet. A lu­cernatermelési rendszerek — a Tiszántúlon és a Dunán­túlon — 800 hektáron ter­melnek lucemavetőmagot a szarvasi tudományos kuta­tók szaktanácsai alapján. Az üvegházban újabb lu- cematörzsek előállítására, szelektálására rendezkedtek be. Kiválogatják a beteg­ségnek legellenállóbb egye- deket és tavasszal kiültetik a szántóföldre. A kukoricá­hoz hasonlóan itt is lerövi­dül a nemesítő munka a majdani új fajták előállítá­sában. A klímaházban mes­terségesen fertőzik a lucer­natörzseket és csak a leg­egészségesebbeket ültetik ki a szabadba. A. R. A Volán Híradó írja A Volán Híradó legfris­sebb száma — amely új, íz­léses borítóval jelent meg — sokoldalúan tájékoztatja a vállalat dolgozóit a külön­böző gazdasági, társadalmi, kulturális eseményekről. El­sőként hírt ad Kiss Dezső közlekedés- és postaügyi mi­niszterhelyettes látogatásá­ról, melynek során a válla­lat vezetőivel egyeztették az idei feladatokat. Megemlé­kezik a lap a márciusi év­fordulókról, március 15-ről, valamint a Tanácsköztársa­ság megalakulásának 60. év­fordulójáról. Terjedelmes írás számol be arról az aktívaülésről, amelyen Vándor Pál, a vál­lalat igazgatója körvonalaz­ta az idei tennivalókat, s amelyek a következő három gondolat köré csoportosul­nak : hatékonyság, minőség, takarékosság. Ami az elsőt illeti, szeretnék tovább nö­velni árufuvarozási tevé­kenységüket, a minőség, a személyszállítási igények kulturált kielégítését jelen­ti. A takarékosság pedig el­sősorban az energiával való ésszerű gazdálkodásban jut­hat kifejezésre. Mindezekért sokat tehetnek a szocialista brigádok, 125 kollektíva vesz részt a versenyben. Közülük 96 érte. el a szocialista cí­met, 8 pedig Kiváló Munka­brigád rangot kapott. A ma- gasabb fokozat is megtalál­ható, így 18 bronz-, 40 ezüst­ös 16 aranyjelvényes brigád tevékenykedik a vállalatnál. Szerepük fontosságát bizo­nyítja, hogy a közelmúltban rendezték a szocialista bri­gádvezetők küldötttanácsko­zását, amelyről szintén be­számol a lap. Ugyancsak a munkaversenytémához tar­tozik a MÁV—Volán komp­lex brigádról szóló írás, amely elismeréssel szól erről a kollektíváról. Olvashatunk még a lap­ban a jugoszláv partnerek látogatásáról, az újításokról, s sportrovat pedig nemcsak a különböző szakosztályok eredményeiről szól, hanem Mozogni kell cím alatt hasznos tanácsokat is ad. Kukorica az üvegházban Földosztás után Mire hazakeveredtem a vorosilovgrádi szénbányákból, a földeket már ugyancsak kiosztották. Negyvennyolc augusz­tusa volt. A feleségem kapott öt holdat. Korábbról nekem is volt két és fél ezer négyszögölem az apai részről. Hát itt kezdtünk el kínlódni az Erzsébeti határban. Tanyát is itt építettem. A közelben már mozgolódtak az emberek, meg is alakították egy évre rá a Micsurin Tsz-t. Mi egyénileg dol­goztunk, de az egyik szemünket mindig a csoporton tartot­tuk. Fél év múlva azután akiknek így egymás mellett volt a tanyánk, morfondírozni kezdtünk azon, hogy nekünk is közösen kéne művelni a földet. Na, 1951 februárjában meg is hirdettük a gyűlést. A Varga János tanyájában kellett összejönni az úgynevezett Apponyi-földön, vagy Iskola-so­ron, ha úgy jobban ismert. Négy dűlő gazdáinak kellett gyü­lekezni: az Iskola-dűlőről, a Hajdú-sorról, a Gyemendi-dű- lőről, meg a Varga János-féle sorról. Előtte persze körbejártuk a tanyákat. Hogy a gyűlésén majd mindenki mondja be, mit ad a közösbe. Furcsa histó­ria volt, mert másnap kiderült, hogy csak mi, az Iskola-so­riak adnánk a vagyont is, a többiek meg semmit. Sokáig tar­tott a vita aznap a Varga János tanyájában, ő már 1945-ben községi bíró lett itt Kondoroson. Na, a vége csak az lett, hogy ötvenegy február 15-én Tóth Mihály, id. Hajdú János, Kondacs Mihály, özv. Roszik Mihályné, vagyis az édes­anyám, a sógor, Bartolák Pál, Horváth József meg a testvé­rei, Ilona, Judit és Mária, azután Gyurkovics János, Bobvos Mátyás, ifj. Hajdú János meg én, illetve még Kliment Mi­hály a Csatár-dűlőről úgy határoztunk, hogy közösen dolgo­zunk tovább. Ez lett az 1-es típusú kondorosi Béke Tsz. Két hold híján 100 volt a közös területünk. Ügy egy évvel ko­rábban őszön az őszi búzát már külön-külön elvetettük, de tavasszal már egy táblába hoztuk össze a répát, a naprafor­gót, a zöldséget és akkor már a gépállomás is segített. Egy évig Tóth Mihály volt az elnökünk. így jött el az 1952 januárja, ami megint sok tanakodással telt el. Februárban megszavaztuk, hogy átmegyünk 3-as tí­pusra. Voltak, akiknek ez nem tetszett, különváltak és meg­alakították az 1-es típusú Haladás csoportot. A vége az lett, hogy a Béke Tsz meg a Haladás csoport is átkerült Kétsop- ronyra. Ez a község abban az évben alakult a békési, a kon­dorosi, meg a békéscsabai határból. Akkor mondta a több­ség azt, hogy no, legyen a Roszik Mihály az elnök, vagyis, hogy én. Megmondom úgy, ahogy van, nem sokáig maradtam elnök. Nyakas ember voltam mindig. Ahogy megalakult a kétsopronyi tanács, ahol vb-tag lettem, elkezdtek molesztál­ni. Hogy, na, Roszik elvtárs, az a Bobvos még mindig bent van a téeszben. Merthogy azt mondták, túl sok földje van. Ér. meg megkötöttem magam, mondtam, hogy nemcsak bent van, hanem bent is marad, amíg én vagyok az elnök. Mert­hogy becsülettel dolgozik közöttünk. így azután 1953-ban már Hajdú János lett az elnökünk. Szépen fejlődtünk volna mi ahhoz képest, hogy 1952-ben még csak 7 lovunk volt, 3 üszőnk, meg 3 anyakocánk. De akkor jött a Nagy Imre-program. És ez a Hajdú János, az elnök volt az első, aki kilépett. Akkor lett helyette Tóth Já­nos. Egészen ötvenhatig. Én meg közben átkerültem a kon­dorosi gépállomásra, de azért tsz-tag maradtam. Nem akár­milyen idők voltak, az az igazság. Szántunk-vetünk, de van­nak napok, amikor nincs a géphez faros. Úgyhogy egymást váltva kellett a gép végire állnunk. Mert hiába ment volna mindenki kifele, a búzát azért csak elvetettük, s csak utá­na szavaztattunk egyenként, hogy ki megy, ki marad. Fél év se telt el, kezdtek visszaszállingózni. Az ötvennégy az még döcögött, de az ötvenöt már elég jól ment. Hanem ötvenhat őszére megint nagyot fordult a világ. Emlékszem, november 4-e volt, akkor brigádvezető voltam, mentem be a tehénistállóba, hát ott fogadott az asszonyhad felbolydul- va. Már ők mindent szétosztottak addigra. Nekem is lett egy tehenem. Ott volt a fülin a cédula a nevemmel, ötven- hét márciusa lett, mire újra rendet lehetett tenni. Jó kis évek voltak ezek, ötvennyolc, ötvenkilenc, hatvan, hatvan­egy. Szépen fölfejlődtünk. Akkor már az öcsém volt az el­nök, János, volt vagy 1200 holdunk, meg 140 tagunk. Meg­kezdődött az, hogy a kisebb téeszek fogjanak össze. Ez hozta a galibát is. Ott álltunk a két község között, s föl volt adva a lecke, Kétsoprony, vagy Kondoros? Először aláírásokat gyűjtöttünk, abból kiderült, hogy csak ketten akarnak a kétsopronyi Hunyadiba átmenni. Emlékszem is rájuk, Tokár András volt az egyik, ő ma is ott van, a má­sik meg a Kepenyes Pál, aki később csak átjött Kondoros­ra. A többieknek pedig ide húzott a szíve. Elég az hozzá, hogy összeálltunk a csoportból öten parasztok, rajtam kí­vül Gergely Imre, Závogyán Mihály,-Solymosi György, meg Lehoczki Pál és bejöttünk a megyére. Egyenest a mezőgaz­dasági osztályra. Éppen ottfogtuk az akkori miniszterelnök­helyettest, Fehér Lajost is. Ott telefonált a sarokban, de azért ránk is figyelt. Azt mondja nekünk az előadó, na, jöj­jenek be, mit akarnak? Az egyesülés végett jöttünk, felel­tük mi. Erre előhúzott a fiókjából egy könyvet, felütötte, az­tán így szólt: Először úgy volt, hogy a Dózsához csatlakoz­nak, de jobb lesz, hogy ha a Hunyadihoz mennek. Igen ám, de mi egyikhez sem húzunk — válaszoltuk mi. Ekkor szó­lalt meg Fehér Lajos. Kérdi, hogy mi baj van? Az elvtárs meg mondja, hogy ezek az emberek, mármint, hogy mi, a kondorosi Lenin-hez akarnak átpártolni. Fehér Lajos csen­desen megjegyezte: Magyarországon nincsenek belső hatá­rok. A dolgozó parasztok oda mennek, ahova akarnak. Majd a szavazás eldönti. Hát el is döntötte. A gyűlésen százan jelentünk meg, akiknek volt saját földjük, mert az állami tartalékföldek Kétsopronyban maradtak, a százból 58-an szavaztak a kon­dorosi Lenin mellett. A többiek a Hunyadiba mentek. A dolgok azután mentek a maguk útján tovább. Dolgoztam én mindenfelé, ahogy nőtt a téesz, ahogy a hét kondorosi tsz- ből három-négy lett, majd a végén ez az egy, az Egyesült, amelyikből nyugdíjba is mentem három éve. Itt éltem le az életemet a kondorosi határban. Jó kis földek ezek, megad­ták a megélhetést mindig. Nem unatkoztunk. Dolog kerül ma is. Mostmár az ember annak örül, ha a nyolc unoka itt zsibong a tanyaudvaron. A három dédunokáról nem is be­szélve. Lejegyezte: Kőváry E. Péter ...És lett magyar újjászületés o Végzetes csapás a nagytőkére T öbb százezer budapesti dolgozó tüntetett a nehézipar kulcsüze­meinek államosítása mellett. Csakhamar a Kisgazdapárt demokratái, élükön Dobi Ist­vánnal, szintén nyilatkozat­ban hangoztatták, hogy egyetértenek a munkáspár­tokkal és a Nemzeti Paraszt- párttal. A Kisgazdapárt re­akciós szárnya elszigetelő­dött, vereséget szenvedett. A nehéziparért folyó harc ezzel korántsem fejeződött be. A nagytőkének vissza kellett vonulnia, azonban míg az MKP minden erejét a stabilizáció, a forint megte­remtése és megszilárdításá­nak feladatai kötötték le, is­mét lélegzethez jutott, és el­lentámadásba ment át. A tá­madás kerülő úton indult, a cél az államosítás hitelének lerontása volt. Sorozatos ciky' kekben az állami szénbányád szatot igyekeztek hamis színben feltüntetni, majd a Kis Űjság több vezércikkben a demokrácia államosítási politikáját rágalmazta. En­nek ellenére a kormány a nehézipari üzemekhez válla­latvezetőket küldött ki. No­vemberben az MKP vezető gazdasági szakembere kije­lentette, hogy „a nehézipari nagyüzemek állami kezelésbe vételét soron kívül meg kell oldani”. November 23-án a Minisztertanács rendeletet adott ki a Nehézipari Köz­pont megalakításáról, ezzel a nehézipar a Weiss-bárók ke­zéből az állam irányítása alá került. Ismét új fejezet kezdődik a nehéziparért folyó harcban. Ha eddig a nehézipar irá­nyításának átvételéért, most az állami kezelésbe jutott üzemek termelésének emelé­séért, a költségek leszorítá­sáért folyik a küzdelem. A nehézségeket súlyosbítja, hogy a jobboldali szociálde­mokraták szabotázsát is le kell küzdeni. Sok bajt okoz a deficit is, amely az 1947-es év egyes hónapjaiban egye­nesen a stabilizációt veszé­lyezteti. Mindezeket a nehézségeket az MKP céltudatos gazdasági politikája, és a mögéje fel­sorakozó, a termelés érde­kéit szívükön viselő nehéz­ipari dolgozók együttes mun­kája leküzdi. A magyar ne­hézipar termelésének, gaz­dálkodásának alakulása 17 hónappal az államosítás után, élő bizonyítékká válik az ál­lamosítás ügye mellett. A NIK, egy héttel az MKP 1947 őszi kormányprogram­jában kitűzött idő előtt, le­küzdi a deficitet, és 1948. április utolsó hetében így fordul a kormányhoz: „1946 decemberében szervezetlen, megfelelő vezetés nélkül ál­ló, hónapról hónapra defici­tet mutató, hanyatló vállala­tokat vett át az állam. 65 000 fizikai dolgozó termelésének értéke alig haladta meg a havi 67 millió forintot. 1948 márciusában, ugyanazokat az árakat alapul véve, 71 000 fi­zikai munkással a termelés értéke elérte a 166 milliót, magasan túlszárnyalta a há­roméves terv előirányzatát. Termelésünk túlhaladta az 1938-as szintet, és saját sza­nálási munkatervünkben a vállalatok elé tűzött elő­irányzatot is...” A NIK vezetői a deficit­mentességet bejelentő sajtó- értekezleten azt is elmond­ják, mi tette ezeket az ered­ményeket lehetővé: az álla­mosítással járó előnyök. A politikai és gazdasági fejlő­déssel, az államosítás kiter­jesztésével a dolgozók mind szélesebb rétegei látják, hogy az országot maguknak építik. A profitért való verseny he­lyébe a gyárak közti együtt­működés lépett: segítik egy­mást "gyártási tapasztalataik­kal, nyersanyaggal, megoszt­ják a rendeléseket, mind­egyik üzem fokozottan be­rendezkedik típusgyártásra, legfontosabb azonban a dol­gozók lelkesedése, növekvő munkakedve, munkaverse­nye. A stabilizáció nemcsak a dolgozók életszínvonalát emelte fel: „stabilizálta” a tőkéseket is. Fokozott éles­séggel vetődött fel a kérdés: kinek építjük az országot? A Magyar Kommunista Párt III. kongresszusa ezt felelte: „Nem a tőkéseknek, a nép­nek építjük az országot!” A kongresszus után követ­kező hónapok elsősorban a nehézipar állami kezelésbe vételével teltek el. A ban­kok állami elenőrzése még csak program maradt. Antos István pénzügyi államtitkár, 1947 májusi nyilatkozata sze­rint „a bankokra vonatkozó ellenőrzési szabályok több mint egy fél éve készen van­nak, de nem valósultak meg”. Az időközben leleple­zett összeesküvés ipegmutat- ta, hogy a harc végsőkig ki­éleződött, és az ellenség sem­milyen eszköztől sem riad vissza. Döntő lépésre volt te­hát szükség. 1947. május 9- én, a stabilizációt bejelentő gyűlés évfordulóján, az MKP képviselője hangoztatta: A' tizedik hónapban levő stabi­lizáció tapasztalatai azt mu­tatják, hogy nem lehet meg­gyorsítani gazdasági életünk talpraállítását, ha tűrjük a nagybankok harácsolását... A hároméves terv, a dolgozók életszínvonalának komoly és gyors emelése parancsolóan megköveteli, hogy hitelgaz­dálkodásunkban is létrejöj­jön az elengedhetetlen terv- szerűség, amelynek előfelté­tele a Nemzeti Bank és a három nagybank államosítá­sa.” a magyar nagytőke érez­te, hogy ez a lépés végzetes csapást mér rá, legfontosabb pozícióinak' egyikétől fosztja meg — és azonnal megindította a ban­kok államosítása ellen a po­litikai harcot. (Vége) Kőszegi Frigyes Gyermekintézmények Békésen A békési Városi Tanács anyagi lehetőségeihez képest igen sok gondot fordít a gyermekintézmények építésé­re, felújítására. Tavaly befe­jeződött egy 40 személyes bölcsőde építése. Ez év szep­temberére várható a Baky utcai óvoda átadása, mely száz kisgyermeknek ad ott­hont. Ugyancsak tavaly kezdő­dött meg a tanítás a Szánthó Albert utcai 8 tantermes ál­talános iskolában, melyhez 500 adagos napközi otthonos konyha is épült. Az iskola tornatermének befejezése ez év elején várható. Ugyanitt 100 személyes diákotthon is készül, melynek átadására előreláthatólag az 1979/80-as tanévben kerül majd sor. A 9 tantermes kisegítő is­kola és az ehhez tartozó 80 személyes kollégium építését az Oktatásügyi Minisztérium beruházásaként ez évben kezdik meg a Szánthó Al­bert utcában előkészített te­rületen. Jelentős társadalmi munkával épül az ifjúsági tábor, melynek teljes befeje­zéséhez több évre van szük­ség. Részlegesen azonban már az idén igénybe vehetik a gyermekek.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom