Békés Megyei Népújság, 1979. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-06 / 30. szám
1979. február 6., kedd A modern technikai eszközök alkalmazására már az óvodai oktatásban, nevelésben sor kerül. Az Iskolatévé egyes adásait, a népszerű ismeretterjesztő filmeket mindig hasznosítani tudják az óvónők. A legkellemesebb perceket mégis a tévé-ovi, a gyermekműsorok közvetítése szerzi az óvodásoknak. Képünk: megkezdődött a tévéműsor a mezőberé- nyi óvodában Fotó: Gál Edit mvmtuttvmutuvmttmmmmuvuummmv Közügy az anyanyelvi Az anyanyelvi hét országos rendezvénysorozatának ünnepélyes megnyitója Békéscsabán lesz. Az előkészületekről dr. Krupa András, a TIT Békés megyei titkára adott tájékoktatást hétfőn. — A TIT országos magyar nyelvi választmánya kezdeményezésére 1979-ben az anyanyelv ápolásának országosan több mint egy évtizede nagyrabecsült* rendezvényét, a magyar nyelv hetét, az ányanyelv heteként rendezik meg hazánkban. Az eseménysorozat országos megnyitóját Békéscsabán tartják. Azért esett a választás Békég megyére, mert itt a magyar lakosságon kívül négy nemzetiség él. Szlovákok, románok, délszlávok és németek. Így valamennyi nemzetiség anyanyelvén szólhatnak majd a nyelvművelő előadások. — E nagyszerű kezdeményezésbe bekapcsolódtak a hazai nemzetiségi szövetségek is. Az anyanyelv hete ismeretterjesztő program a nyelvművelés fejlesztése, ápolása, szeretetének erősítése érdekében. Ezért egyik rendezője a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat. — Békés megyében már az előkészületek során is kiderült ; az eseménysorozat valamennyi érdekelt szerv ügyévé vált. Támogatják az illetékes szervek, segítik a munkát a Megyei Művelődési Központ, a békéscsabai Jókai Színház és a Körösök mentének közművelődési intézményei. hét — Békéscsaba város Tanács® örömmel adott helyt a kétnapos országos tudományos konferenciának, mely az iskolai anyanyelvi oktatás, a kétnyelvűség, ®z anyanyelv és a kultúra kapcsolatával foglalkozik majd. — Az ünnepélyes megnyitó Békéscsabán, 1979. április 23-án lesz a színházban. A megye felkészült a nagy jelentőségű rendezvénysorozat lebonyolítására. A TIT megyei elnöksége közel kétszáz anyanyelvi előadás tervét hagyta jóvá. Előadások hangzanak el üzemekben, termelőszövetkezetekben, hivatalokban, iskolákban és művelődési házakban. — Szlovák nyelvű rendezvények lesznek: Békéscsabán, Szarvason, Tótkomlóson, Kétsopronyban, Nagybánhe- gyesen; román nyelvű előadások hangzanak el Gyulán, Kétegyházán, Méhkeréken. Battonyán szerb és román, Mezőberényben, Gyulán és Eleken pedig német nyelven tartják a nyelvművelő rendezvényeket. — Az anyanyelvi hét Békés megyei rendezvényei tükrözik majd a hazánkban érvényesülő egészséges nemzetiségi politika megvalósulását, amely teljes egyenjogúságot biztosít minden magyar és nem magyar nyelvű állampolgárnak, az élet valamennyi megnyilvánulásában, ez alkalommal pedig az édes anyanyelv ápolásában. B. J. Jó eredmények a felnőttképzésben Kunágotán a községi tanács és társadalmi szervek támogatásával ,az általános iskola pedagógusai rendszeresen felkutatják azokat a dolgozókat, akiknek hiányzik az általános iskolai végzettsége.- Közöttük szép számmal akadnak olyanok is, akik csak az/alsó négy osztályt végezték el. A közös erőfeszítés alapján már eddig is szép eredményeket értek el. 1973-tól 78-ig a dolgozók iskolájában 150 felnőtt szerezte meg az általános iskola 8 osztályáról szóló bizonyítványt, sőt ezek kö- gZül 23-an már a mezőgazdasági szakközépiskola állattenyésztési szakát is elvégezték! Az érettségizettek zömmel a helyi termelőszövetkezet tagjai, akik szakmai tudásukat további® is a termelőszövetkezetben kamatoztatják. Az utóbbi évben a felnőtt dolgozók számára szakmunkásképzést is szerveztek. Az Kunágotán egyik csoport a gyomai mezőgazdasági szakmunkásképző intézet kihelyezett tagozataként, a baromfitenyésztésben már gyakorlattal rendelkező dolgozók számára nyújt majd szakmunkásképesítést. A másik csoport a kétegyhá- zi szakmunkásképző intézet kihelyezett tagozatán, növénytermesztő gépész szakmában tanulhat tovább. Mivel a szakmai továbbképző tanfolyamon részt vevők már ötéves szakmai gyakorlattal rendelkeznek, kétéves tanulmányi idő alatt szerezhetik meg ® szakmunkásképesítést. Az ily módon szervezett tanfolyamokon a következő években 52 dolgozó szerzi meg szakmunkásbizonyítványát. A pedagógusok és a helyi állami, társadalmi szervek összefogásával — mint a kunágotai eredmények is bizonyítják —, lényegesen jobban és eredményesebben szervezhető a felnőttképzés. Pályaválasztási döntés előtt... Beszélgetés Novák Pállal, a középiskolák beiskolázási lehetőségeiről Az általános Iskolát befejező tanulóknak és szüleik"fk ™i'?dig nagy gond a megfelelő palya, iskola kiválasztása. S mert életünk nagy részét a munkahelyün- kon töltjük el, ezért nagyon fontos, hogy minden fiatal olyan pályát válasszon amely megfelel érdeklődésének, s amelyhez kedvet is erez. Ugyanakkor nem lehet egy megye beiskolázási fel- adatait csak a pályaválasztó fiatalok egyéni elképzeléseiig érdeklődéseire alapozni. Legalább ilyen fontos szempontként kell figyelembe venm népgazdaságunk munkaerő-szükségletét is. Ezért fordultunk Novák Pálhoz, a Békés megyei Tanács munkaügyi osztálya ifjúsági csoportvezetőjéhez, hogy tájékoztasson bennünket az általános iskolások továbbtanulási lehetőségeiről. — Megyénkben az idén közel 5 ezer általános isko- las all pályaválasztási dönti? előtt. A szakmunkáskép- zo intézetekben 2300, szak- középiskoláinkban ezer, gimnáziumainkban 900 ak egészségügyi, valamint gép- fL O«*«, szakiskolákban 100 fiatal folytathatja tanulmányait. Milyen lehetőségei vannak a szakmunkásképző intézetekbe jelentkező fiataloknak? Melyek a divatos szakmák? . ~ ,A megye 11 szakmunkásképző intézete több mint 60 szakmara iskoláz be fiatalokat. A korábbi évek ?több tanuló jelent- iVarjak az úgynevezett kulcsszakmákban • az f°ldgázbányász, a gépi forgácsoló, a szerkezet- lakatos, az ács-állványozó « állattenyésztő szakmákban. A divatos szakmák nem nagyon változtak Mintegy hatszoros a túlje- lentkezes a ruházati eladóknál, két-háromszoros az autószerelő, karosszérialakatos, n°i szabó, szobafestő és-mázoló szakmáknál. Idén ezért nem is indítunk képzést a nőifodrász-szakmába-n. milyen szakmák között választhatnak a középiskolát végzett fiatalok? — Az érettségizettek köreben elég divatos a radioes tevéműszerész-szakma, de hasonlóan szükség van rájuk az elektronikai műszerész-, a gépjármű-villamos- sagi műszerész-, a mechanikai műszerész- és irányítás- technikai műszerészszakmákban. De a középiskola négy osztályát elvégzett fiatalok bármely szakmára jelentkezhetnek még! — Régi panasza a lányoknak, hogy számukra kisebb a választási lehetőség. — Ez nem egészen így van, mert valójában 36 szakma között választhatnak a lányok is. A baj ott van, hogy a köztudatban csak tíz-tizenöt hagyományos női szakma él. Pedig várják őket a gépi forgácsoló, villamosgépszerelő, könyvkötő, címfestő, kárpitos-, kelmefestő és vegytisztító szakmában‘is, hogy csak néhányat említsek. A mezőgazdasági szakmákban a növénytermesztő- gépész kivételével valamennyi élelmiszergazdasági, kereskedelmi és vendéglátóipari szakmára jelentkezhetnek. — A szakközépiskolákba jelentkező fiatalok két iskolatípus közül választhatnak: tavaly kezdték meg a képzést a szakmunkásképzési célú szakközépiskolai osztályokban, ugyanakkor továbbra is funkcionálnak a középfokú képzést adó szakközépiskolai osztályok. .. • — A középfokú képzést folytató szakközépiskolákban végzettek két irányban indulhatnak el. Egyrészt középfokú munkaköröket tölthetnek be, másrészt továbbtanulhatnak felsőfokú oktatási intézményekben. Akik az érettségivel szakmunkás-bizonyítványt is akarnak szerezni, azok Gyomán cipőipari, Békéscsabán földmérő, vízügyi, útépítési és útfenntartási, valamint ugyancsak a megyeszékhelyen autóforgalmi szakot választhatnak. De meg kell említeni, hogy a túljelentkezés miatt elutasítással számolhatnak azok a fiatalok, akik az egészségügyi, kereskedelmi, közgazdasági és postaforgalmi szakközépiskolákba jelentkeznek. Még valamit a szakm nkásképzést folytató szakközépiskolákról: az ebben az iskolatípusban tanuló fiatalokat ugyanazok a kedvezmények és juttatások illetik meg, mint a szakmunkásképző intézetek tanulóit. A most jelentkezők az autószerelő, gépiforgácsoló, géplakatos, magasnyomó gépmester, síknyomó gépmester, betűszedő, állattartótelepi- gépész, baromfitenyésztő és zöldségtermesztő szakmákat választhatják. — És mi várja a gimnáziumokba jelentkező fiatalokat? — Megyénkben 11 gimnázium működik. 1979 szeptemberében valamennyi gimnáziumban bevezetésre kerül a fakultatív rendszerű oktatás. Ezzel együtt megszűnnek a tagozatos osztályok. A gimnázium fő feladata továbbra is az egyetemi, főiskolai továbbtanulásra való felkészítés, ezért elsősorban a tehetséges, jó értelmi képességű tanulók válasszák ezt az iskolatípust. Egyéb továbbtanulási lehetőség nyílik még a gép- és gyorsíró iskolákban és az egészségügyi szakiskolákban. Az előbbi kétéves képzéssel jár, az utóbbi 3 éves. — És mi van azokkal, akik olyan pályát választanak, amelyből nincs képzés megyénkben? — Azoknak a jelentkezési lapjait természetesen továbbirányítják a szomszédos megyékben működő egyéb iskolatípusokhoz. — Ismeretes, hogy a jelentkezési lapokon minden tanuló két iskolát, illetve szakmát jelölhet meg. .De mi történik azokkal, akik egyik választott szakmájukra sem nyernek felvételt? — A döntésre illetékes középfokú iskola igazgatója még időben értesíti az általános iskolák igazgatóit. A mindkét helyről elutasított tanuló jelentkezési lapját a középfokú tanintézetek a Békés megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézethez továbbítják. Ott szakemberek nyújtanak segítséget egy harmadik szakma, vagy iskolatípus választásához. De ehhez feltétlenül szükséges, hogy a tanülók és a szülők idejében felkeressék a pályaválasztási intézetet. A napokban jelent meg a „Pályaválasztási tájékoztató”. Alapos áttanulmányozása sok segítséget nyújthat a pálya- választási döntés előtt álló fiataloknak. A lehetőségek — mint a beszélgetésből is kiderült — Békés megyében jók. De a döntés a fiatalokra vár! B. Sajti Emese A Pesti Színházban háromszázadszor adták elő Örkény István „Macskajáték” című színművét Sulyok Mária főszereplésével. A képen: Jelenet az előadásból. (Bánki Zsuzsa és Sulyok Mária) (MTI-fotó — Horvát Éva felvétele — KS) KÉPERNYŐ Amerikai komédia Ha jól akar valaki szórakozni, vidáman eltölteni pár órát, még kacagni is hangosan közben, bízvást elővehet Aszlányi könyvei »közül egyet — akár válogatás nélkül. Ha talál valahol, mert a könyvtárakban is csak egy- párban válogathat a frappáns, eredeti humorú író művei közül. így aztán nem is túlságosan ismert. Életéről még kevesebbet tudni, hiszen az Irodalmi Lexikon alig szánt ra 6-10 sort. Igaz, könyvei könnyű olvasmánynak minősülnek. „Regényeivel mindenekelőtt szórakoztatni kí- vfnta^ közönségét, pedig kitűnő humora, szellemes, aforisztikus stílusa többre is képessé tette volna.” Valóban szórakoztatni . akart, sőt ami ennél sokkal több — tudott is. Rövid élete ezzel telt el. Mert mindössze harminc éves, amikor Dorog közelében 1938-ban egy fának rohant. Nyolc kötet és két színdarab volt már ekkor a fiatal író, újságíró mögött, az utóbbi közt a tévéjátéknak átdolgozott Amerikai komédia. Egy kisebbfajta életmű ez így együtt, s egyetlen — a kor reménytelenségét kesernyésen reprezentáló Aludni is tilos — kivételével: móka, kacagás, humor. És ötlet — egy-egv könyvében oíyan men íyiség- ben, amennyit mások több kötetre osztanak szét. Neki volt bőven, nem kellett fukarkodnia, s ötletözönét ragyogó sziporkázás közben szórta szét. Számomra helye Rejtő és Szerb Antal között van. Leleményei és a fordulatos helyzetek az előbbihez közelítik, szellemes paradoxonja és könnyedsége az utóbbihoz. De hasonlatosak abban is, hogy igazi lényegüket könyveikben hordozzák, s átdolgozva, filmre, képernyőre gyúrva veszítenek eredeti, csak rájuk jellemző varázsukból. Nem véletlen, hogy A Pendragon-le- genda — a parádés szerep- osztás dacára — a könyvnek a nyomába sem léphetett filmen, és Rejtőt is legj _>bbar. írásban lehet élvezni. Szerb Antal gondolatgazdagságat és finomságát, Rejtőnek pedig a szavakban rejlő egyedülálló humorát képpé formálni — lehetetlen. Az átdolgozást tekintve is kettőjük közt helyezkedik el Aszlányi. Ha nem is sikerült tökéletes komédiát produkálni a szombat este látott tévéjátékból — kellemes szórakozást igen. A tőke törvényei szerint élő, cselekvő rideg, ám fölöttébb csinos kapitalista leányzó kíméletlen eszközökkel való megtáncol- tatása a történet. Amolyan modem makrancos Kata-sze- lídítés amerikai módra: fur- fanggal, szemtelenséggel üzleti létében támadni meg. Juhász István a háromfelvo- násos darabból csinált .nyolcvanperces filmet, vagyis felére vette; viszont új figurákat és jeleneteket is alkalmazott. Az eredményből ítélve nem teljes sikerrel, mert még így is Karinthy Márton rendező simító kezenyomán is látszottak az összedolgozás öltései. És maradtak hézagok. Mindezt feledtette viszont Lukács Sándor végig kitűnő alakítása. Nemcsak elemében volt az alkatához illő szerepben, de tökéletesen érezte, hol a határ, s a legkisebb túlzás, rájátszás nélkül, kellő iróniával formálta meg Cole alakját. Bencze Ilona különösen rideg üzlet- asszonyként volt elbájoló, és nagyon dekoratív; Szabó Gyula bolondosán bohém; Benedek Miklós meg tetőtől talpig szenvtelen angol gentleman. Inke László Máthé Erzsi egy kissé félnótásabb lett a kellettnél, a cég alkalmazottai, Szombathy Gyula igazgatóval az élen, pontosan a figuránál voltak. V. M.