Békés Megyei Népújság, 1979. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-11 / 35. szám
1979. február IX., vasárnap IJHilUkTiTcl Muzeológusok, építők és segítők a Darvas-ház előtt A város megtiszteli írófiát Darvas-emlékház lesz Orosházán Vitakör Szarvason Végzős mezőgazdasági főiskolások jövendő hivatásukról Reggel 9 óra. Orosháza, Dózsa György út 74. A Darvas-ház. Az író szülőháza. Két ablakkal néz ki az útra, ahol ritkán megy el autó, motorkerékpár. A legtöbb a csabai földútra fordul, azon jut el a téesz-üzemegységbe, ha eljut ebben a sárban. A 74-es porta után már jóformán semmi, ez itt a város széle. Amikor Darvas József, az író született, még inkább az volt. Ez a ház őrzi a gyerekkor emlékeit, a család melegét, a múlt gondjait, a nehéz éveket. És most Orosháza úgy döntött, hogy őrzi majd a város szülöttének életét, emlékét; hogy megmutatja nagy fiát minden ide érkezőnek. Ezen a keddi, borongós reggelen nyolc-tíz ember érkezett a házba, ahol Beck Zoltán, a helyi múzeum igazgatója fogadja őket. A látogatásnak külön oka van. A Dózsa György út 74-ben sok a munka, az emlékházzá alakítás nem nélkülözheti a társadalmi összefogást sem a közel 450 ezer forintos költségvetés mellett. Orosházán azonban tudják a módját ennek is. Különösen a Darvas József nevét viselő munkásbrigádok jönnek az első hívó szóra. „Még az sem igen volt — mondja a múzeumigazgató —, egyszerűen jelentkeztek, hogy mit kell csinálni, vállalnak minden szakmába vágót, meg egyebet is.” Ahogyan volt A helyreállítás terve ‘az asztalon, kiterítve. A ház egyik kis szobájában már felütötte „hivatalát” Kiss Horváth Sándor, az emlékház gondnoka: itt gyülekeznek a munkát ajánlók, és itt mondja el — a terepszemle után — Török Miklós, az univerzális szolgáltató szövetkezet . részlegvezetője, hol tart az átalakítás, miben várnak segítséget. Mert — ezt árulja el a terv is, az asztalon — Darvas gyermekkorát idézően állítják helyre a Dózsa György út 74. számú szülői házat. Visszakerülnek az utcai frontra az eredetivel pontosan megegyező ablakok, belül az ajtók, már épül a búbos kemence is — Dumitrás Mihály, az író bátyja írta le, milyen volt —, és a konyha melletti, egykori alsószoba és kamra egybenyitva lesz a zárt, vitrines rész, ahol Darvas életútját követheti végig a látogató. Tóth János, az üveggyár Darvas József Szocialista Brigádjának helyettes vezetője, asztalosmunkákban egyezik meg Török Miklóssal és Beck Zoltánnal, Verasztó Antal és vas-, műanyagipari szövetkezet párttitkára három szocialista brigád nevében jött, és vállal vasmunkákat, nyomóvezetéket a vízakna elkészítéséhez, rácsot az udvari kútra és az ablakokra, és festés utáni takarítást is, hogy az átadási határidőt tartani tudják, és szeptemberben megnyithassa kapuit az emlékház. Az Orosháza és Vidéke ÁFÉSZ-től itt van Pangó Bertalan, a titkárság vezetője és Madarász János, a szövetkezet-politikai osztály vezetője. ígérik, hogy brigádjaik megcsinálják a vízlevezető csatornákat, összesen 600 társadalmi munkaórát dolgoznak itt, de ha kell, többet is. „Lakatosaink, villanyszerelőink, kőműveseink és festőink készen állnak” — mondja Pongó Bertalan. Czé- dula Imre, a városi tanács kommunális üzemének vezetője is hozta a munkások üzenetét: jönnek dolgozni, szívesen vállalják. Mondhatnánk, hogy szokatlan ez a nagy, egyöntetű ösz- szefogás? Vagy legalább is, ritka? Az is túlzás lenne talán, hogy azt írjuk: Orosházán természetes. De, hogy jól alakul a közösségi odafigyelés, az kétségtelen. Tapasztómesterek Rákóczitelepről Régen a nincstelenség, a szükség adott alkalmat, hogy olyan mesterségek is kialakuljanak, mint a tapasztás. Mert lehet tapasztani sokféleképpen, de tartósan, az már valóságos tudomány. Töprengtek is a Darvas-ház helyreállítói, hogy a szobákat, a padlást hogyan tapaszszák, hogy csinálják meg úgy, hogy az tartós, jó legyen, és pontosan úgy készüljön, mint a századelőn? Akkor gondolták ki azt, hogy az egykori proletámegyedből, Rákóczitelepről keresnek tapasztómestereket, akik majd szabályosan és időtállóan elvégzik ezt a munkát. Török Miklós, a fővállalkozó univerzális szövetkezet részleg- vezetője széttárja a karját: ,,A tapasztáshoz nincs szakemberünk. Csak a régiek ismerik. Vállalom a művezetést, akár hétköznap, akár vasárnap...” Egy hete dolgoznak a Dózsa György út 74-ben az univerzális emberei. A kemence már majdnem készen, nem díszlet lesz. hanem valóságos. használható. ,.Ha elkészül. sütünk benne orosházi túrós lepényt, és csapunk egy ió kis lakomát” — jelzik az építők, és olyan precízen dolgoznak. mintha ettől függne a szakma becsülete. Vitrinekben egy nagy élet Nem beszorítva, távolivá merevítve, szó sincs erről! Az emlékház egyik szobájában Darvas József életének, • pályájának különböző szakaszai kelnek életre. A pályakezdés, a tanítóképezdei élet, majd Budapest, aztán a népi írókkal alakuló kapcsolat, a 45 utáni politikai pályaív, az írói munkásság, az írószövetség élén, a film, színház, és az író utóélete, a halála utáni idők dokumentumai. „Az utcai szobát a család eredeti bútoraival rendezzük be — ismerteti a belső terveket Beck Zoltán —, a falakon családi fényképek, a gyermek Darvas iskolai bizonyítványai kézközeiben az asztalon; az 1910-es, 20-as éveket tükrözzük itt. A konyha egyszerű — mint volt — paraszti konyha, a családnál megmaradt konyhaeszközökkel, kiegészítve a múzeum gyűjteményéből. Az emlékszoba utáni helyiségben berendezzük az író bátyjának egykori bognárműhelyét, a porta is a régi arcát mutatja majd az érkezőknek.” Tíz óra múlik, mire véget ér a rögtönzött találkozó. Közben már szeptemberre gondolunk, amikor itt minden kész lesz. és vendégváró; meg az író egyik szép regényére is: „Elindult szeptemberben”. Az orosházi Darvas-emlékház szeptembertől a város nevezetessége lesz. Sass Ervin Nemrég figyelemre méltó felmérés jelent meg a DATE Szarvasi Mezőgazda- sági Főiskolai Kara marxizmus—leninizmus tanszéke és a pedagógiai kutatócsoport Közleményei-ben. Cze- usz Imre száz beérkezett kérdőív tapasztalatait foglalta össze „A világnézeti, politikai nevelés helyzete és feladatai a DATE Szarvasi Mezőgazdasági Főiskolai Karán” című cikkében. Az őszinte, kritikus hangnemben készült írás felkeltette kíváncsiságunkat. De a több, egyenként is bonyolult témákat elemző írásból csak egy fő gondolatra vártunk választ szarvasi látogatásunkkor. Mégpedig arra, hogyan látják jövőjüket, leendő munkájukat és milyen tervekkel, gondolatokkal vágnak neki a felnőtt életnek a végzős, fiatal agrárszakemberek ? — Dr. Tóth Lajos, a marxizmus—leninizmus tanszék vezetője megkönnyítette helyzetünket. Meghívott bennünket egy politikai vitakörre, amelyen hat végzős fiú tárta fel őszintén elképzeléseit jövendő hivatásáról. Ügy tűnt, az újságíró jelenléte visszafogta a fiúkat. De a megszokott, őszinte hangnem, a tanár és diákjai között kialakult kölcsönös tisztelet és megbecsülés hamar átsegítette a kezdeti elfogódottságon a tanítványokat. Rövid bevezető beszélgetés után elhangzott az első elgondolkoztató kérdés: kit nevezhetünk szocialista embernek? Pillanatnyi csend után Bende Lajos, a főiskolai KISZ-bizottság tagja próbálta megfogalmazni tömören a választ. — A megfogalmazásba beletartozik az ember magánélete, munkához való viszonya és közéleti tevékenysége. Nagyon lényeges, hogy a szocialista embert a munkához való viszonyban nem egyszerűen a jövedelemszerzés, inkább az önkifejezés, az alkotás iránti igény vezérli. — De az sem utolsó — vág közbe Erdős János, —, hogy a magánéletünket a szocialista erkölcs normái határozzák meg! — De miért csak a magánéletet? — replikázik valaki. — Várjunk csak! — próbálja egy irányba terelni a vitát dr. Tóth Lajos. Fogalmazzuk meg, mit is értünk szocialista erkölcsi norma alatt ? — Az előbbiekben félig már megfogalmaztam — töpreng el Bende Lajos. A családi életben, a munkahelyen, a közéletben tisztességgel helytállni. Felelősséget vállalni a közösségért. Azt hiszem, így a legvilágosabb. — Nekünk azzal is számolni kell, hogy a munkahelyünkön vezető beosztásba kerülünk — fogja meg másik oldalról a kérdést Balogh László. — Többnyire olyan kis helyekre kerülünk, ahol az emberek jól ismerik egymást. És az ilyen helyeken nem a beosztás hozza meg a tekintélyt. Azt nekünk kell kivívni. De az is megtörténhet, hogy néhány év után elszakadunk az emberektől. Na, nem szakmai szempontból. Talán azért, mert elképzeléseink nem egyeznek meg a valósággal. Esetleg nem akarjuk, vagy nem tudjuk elfogadni azt, ami van. — Ezért van szükség a kompromisszumokra — csap le az utolsó mondatra Ja- kusovszky Pál. — Alkalmazkodnunk kell a lehetőségekhez. Kis harcokban engedni kell, de csak az alapvető szemlélet megőrzésével. — És nem biztos, hogy a vitákban nekünk van igazunk — szól közbe derültséget keltve Balogh László. Az élet, a munka mégis teremthet olyan helyzeteket, amikor kemény harcban, hosszú távon kell valamiért kiállni. Erősnek, felkészültnek érzik magukat erre js? Hiszen nem lesznek könnyű helyzetben. Mint középszintű vezetők már meghatározott feladatokat kell, hogy végrehajtassanak ... — Nem étünk álomvilágban — mondja Erdős Sándor. Elég világosan látjuk, mi vár ránk. Sokat hallottunk a szüléinktől is munkahelyi problémáikról. Tudjuk, nem megy minden simán. Ha visszahúzó környezetbe kerülünk, nehéz dolgunk lesz. Éppen azért, mert a vezetés döntéseit nekünk kell végrehajtani. De úgy vélem, minden körülmények között emberségesnek kell maradni. Anélkül, hogy az olcsó népszerűséget hajszolnánk. Hiszen az úgy is csak ideig-óráig tart... De ezt, sajnos, nem tanuljuk az iskolában. — Ezt nem is lehet! — legyint Bende Lajos. — Magunknak kell felkészülni arra, hogy esetleg nem lesz konfliktusmentes a beilleszkedésünk. S éppen, mert középszintű vezetők leszünk, válnak szükségessé az egészséges kompromisszumok... Balogh László optimistább. Szerinte, akinek sikerül a főiskolán erős, belső tartásra szert tennie» az hamar megtalálja helyét az új környezetben is. „De ennek egyik fontos feltétele — zárja le —, hogy szakmailag helytálljunk a mezőgazdaságot gyermekkoruk óta jól ismerő parasztemberek előtt.” Közben a villanyt is felkapcsolják, a parányi szobát beborító cigarettafüst pedig végre utat találhat a kitáruló ablakon. — Még nem szóltunk a szocialista, közéletiségről —, emlékezteti az alaptémától alaposan elkanyarodó fiúkat a vita vezetője, dr. Tóth Lajos. — Nyáron voltam közművelődési táborban. Ott aztán rájöhettem, milyen nehéz feladat vár rám. Szerintem már az is valami, ha azt elérjük, hogy az idősebb korosztály ne a kocsmába járjon... De nemcsak á munkahely, hanem az egész faluközösség életébe is be kell kapcsolódnunk! — figyelmeztet a lényegre Lakatos Imre, a csoport egyetlen fiatal párttagja. — Ügy gondolom, régen rossz, ha csak a jó pontok szerzése miatt vállalunk társadalmi kötelezettségeket — mondja még valaki. — A főiskolán nem foglalkozunk kultúrpropagan- dával. Nem is igen értünk hozzá. Szerintem, nem is a mi feladatunk a közművelődés szervezése. Ha kérnek, hát bekapcsolódunk — mondja Fáskerti Sándor, — Nagyon nehéz, időigényes a mezőgazdasági munka. Talán a legtöbbet a kötetlen beszélgetések útján tehetjük. Könyvről, tévéről, színházról... — De kivel? — szól közbe indulatosan az ízes tájszólással beszélő Márton Tivadar. Ezzel aztán alaposan elszabadul a fiúk vitázó ked- ye. Szóba kerül a mezőgazdaságban dolgozók alacsony iskolázottsága, mások, védelmükre, hátrányos körülményeiket említik. Aztán, az időt, energiát emésztő háztáji munka, a falu szűkös kulturális lehetőségei. Végül dr. Tóth Lajos zárja le a vitát: — Sok minden másképp van. Helyes törekvések mutatják, hogy a szövetkezetekben is lehet jó kulturális, szakmai programokat szervezni. Csak meg kell keresni a korszerű formákat. A vitakör résztvevői tudják hova mennek, ismerik új munkahelyük adottságait, jövendő fizetésüket. A pályázati feltételek között jelentős eltérések mutatkoztak. Beszélgetőpartnereink mégsem a legkedvezőbbeket választották. Van köztük, aki oda kerül vissza, ahol valamikor fizikai munkásként dolgozott. Van, aki egy rossz adottságú, de hazai, Szabolcs megyei termelőszövetkezetet választott. Kicsit félnek, kicsit kíváncsiak, kicsit óvatosak. De úgy tűnik, reálisan ítélik meg helyzetüket. Hivatástudatban, elképzelésben nincs hiány. Búcsúzóul pedig megegyeztünk abban, hogy egy esztendő múlva, itt, a főiskolán újra találkozunk. S akkor szembesíthetjük most elhangzott gondolataikat, vágyaikat: a valósággal. B. Sajti Emese Csütörtök délután mutatta be a Jókai Színház Gyermekszín- « háza a Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj című mesedarabot. A képen a három legény: Kárpáti Tibor, Kerekes Péter és* Nagyidai István. Az előadás értékelésére visszatérünk Fotó: Demény Gyula á wwv\v»wvwwwwwv»wvwvww%vvwwwwwwwvwww Két fiatal fotós kiállítása nyílt meg szombaton Békéscsabán, a Békés megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat Mednyánszki u. 2. szám alatti klubhelyiségében. Fotóikon — a portrékon kívül — a családi élet meghitt pillanatait örökítették meg. Az anya-gyermek kapcsolat mellett a sportélet váratlan, néha groteszk helyzetei is szerepet kaptak. Dömök Tünde és Ábrahám Béla azon szerencsések közé tartoznak, akik hobbijukat összeköthették hivatásukkal, mind a ketten a szolgáltató és termelő szövetkezet fényképészrészlegében dolgoznak. És miért rendhagyó a kiállítás? Azért, mert a klub szombat esténként diszkóklub is, rendszeresek a film- és diabemutatók, vetélkedők. Ha valaki kulturáltan óhajtja eltölteni szabad idejét, nem csalódik, ha betér ide. Plavecz Pál
